Sziasztok. Szeretnék atultetni egy méter magas fugef bokrot. Az volna a kérdésem, hogy nemszeretem visszavágón a bokrot, mert szeretnék róla kóstolót. Kibirja az átültetés, ha teremni is hagyom ?
Bármikor. Most a legjobb, de nyáron a melegben jobban gyökeredzik, ami az én tapasztalatom, de Judit majd bizonyára hozzászól, Ő jobban tudja e dolgokat.
Még nem indultak be. Azok áttelelt termések. Amiket idén hoz ki, világosabb zöldek lesznek, fényesek, és nem látszanak majd rajtuk barnás kis pöttyök. Ha szerencsék lesz, ezeket az áttelelteket ki is fogja nevelni.
A múlt év ősszel jártam én is így, kiültettem, akkor is szépen hajtott és sokat locsoltam, azután vagy 2 -3 hét után pont erre jutottam. Szerintem túl sok vizet adtam neki.
köszönöm! A vessző végét valóban nem kentem le, lehet ez is gond de én a túl sok vízre gyanakszom. A második adag csemetét már óvatosan kezelem vízügyileg.
Én az egészséges vessző tetejét le szoktam zárni fagéllel. A tiednek a tetején az látszik, mintha barna, üreges lenne. Nem lehet ez az üregesség lehaladt a hajtásig? Ha ez nem, akkor nem adtál túl sok vizet neki? Szerintem ezek lehetnek.
Néhány füge csemetével a következőképpen jártam.(képen) Mi lehet a gond ,egy ideig szépen fejlődtek mind a gyökérzet(látszott a pohár oldalán tekintélyes kusza gyökérzet) mind a hajtás ,aztán varázsütésre lefonnyadt. Mi lehet a gond? Köszönöm a választ :)
A vízben gyökereztetéshez szólnék hozzá. Csak a saját tapasztalatom szerint. Semmi akvárium nem kell, nem ördöngősség az egész, 55judit is írta korábban, hogy vagy ca. literes méretű edény, vagy kisebb is lehet, stb., abba menjen a dugvány. Néha ránézni és vizet cserélni úgy hetente, de azt már látni lehet a vízen, hogy azt cserélni kell. Az edény mehet a pincébe, garázsba, egyéb helyre, majd 2 - 3 hét múlva már látni lehet a gyökereket.
Még nem próbáltam, de olvastam hogy max 2 naponta érdemes cserélni a vizet, mert hamar benyálasodik.
Én inkább a direkt ültetés híve vagyok: ilyenkor tavasszal fogsz egy ujjnyi vastag vesszőt legalább 3 nódusszal, friss vágást ejtesz az aljára és bedugod egy cserép földbe. Belocsolod és legalább 3 hétre elfelejted hova tetted, utána megnézed hogy él-e még :) Persze ritka, drága fajtával már arra is kell figyelni, hogy milyen földbe kerül.
Sokszor nem sikerült mert berohadt. De a tavaly a garnelas akváriumba raktam őket és szépen meggyokeresedett. Ott a víz nem poshad. Nekem ennyi csak a tapasztalat. Most is van benne pár hajtás
Most hallom először ezt a nevet, de az már értéknek számít ha első évesen terem. Nálam is vannak ilyenek. Ha most kiülteted, idén biztos hogy kóstolod.
A gond ott volt hogy azt hittem ezeket ismeri mindenki és majd írjatok meik miért szuper jó. De a gyitain kivul egyikről sem találtam semmit. Neked van gyitai? Azért akadt meg a szemem rajta mert a tíz centis csemeten több termés is van. Így gondolom nem csak fa korában terem
Tudod, úgy vannak vele hogy itt van, ez egy füge, ennyi az ára. Ha tetszik viszed, ha nem, vegyél máshol ahol több az információ. Ne problémázzál ezen, lépjél túl. Amiről semmi információt nem kapsz, miért veszed meg ha ezt igényled, aztán elégedetlenkedve mutatod, holott sok üzlet van és lehet kapni információval is fügét?
Későn szóltál. Mikor beírtad az igényedet, nálam és szerintem másoknál is megvolt a tavaszi metszés, én néhány fórumtársnak el is küldtem amit kértek. Én a kis bokrokról csak azt vágtam le ami földig lógott, vagy befelé nőtt, de akiknek nagyobb bokraik vannak, szintem még most is adnának szívesen.