Keresés

Részletes keresés

miki_nrg Creative Commons License 2013.10.20 0 0 187

Azért ne essünk túlzásokba. Én a határ mellett lakom és rendszeressen lejárok SZabadkára. Amióta vége az üzemanyag seftnek (úgy lassan már több mint 10éve) nincs kint annyi rendőr az utakon. Régen leginkább a seftesekre vadásztak, nehogymár a szemük láttára gazdagodjanak meg úgyhogy ők nem keresnek rajtuk semmit. Az elmúlt 13évben mióta van jogsim 2x állított meg szerb rendőr.  Számomra hihetetlen, hogy 2013-ban van még olyan vad ökör aki ezzel a hullazsákos szöveggel jön, amivel még a háború idején riogatták a népet. Persze azt is a horvátok kérték anno nem a szerbek.

Ha betartja az ember a sebességhatárt és a közlkedési szabályokat és az autóban is minden okés akkor nemfognak megbírságolni. Ja igen a tompított fényszórókra valóban ügyelni kell, mert az divat náluk most.

AZ hogy zsebre bírságolnak az mindegy, ha már birságolnak. Ha megállít egy magyar rendőr és valami szabálytalanságot észlel az is megbírságol. Így ha fizetned kell akkor mindegy, hogy az a rendőr zsebébe megy vagy az államkasszába. Mellesleg a zsebre bírság összege úgyis mindig kevesebb mint a hivatalos bírság.  Szóval bekell tartani minden szabályt és akkor nem lesz gond.

 

Ha valaki a piacra megy akkor, ha teheti ne szombat vasárnap menjen mert ilyenkor megy ki a legtöbb magyar és a piacosok ilyenkor emelik az árakat. A hétköznapok valamivel olcsóbbak. Ha BP közelebb van mint Szabadka akkor érdemes a Józsefvárosira kimenni, mert rengeteg árút (ruhákat) onnan hozzák a szerbek. A régi török "minőségibb" ruhákra nenagyon számítson senki, mert arról már nem tudják olyan könnyen becsempészni az árút mint magyarországról.

 

 

hgw308 Creative Commons License 2013.10.17 0 0 186

Nos, egy kis segítség: van már téli cucc.

pl. egy dzseki 8k, ami már normális, nem veséig ér és víztaszító, az 13k-tól felfelé.

 

Korrupt rendőrök: 5-10k/ autó

Ezzel szeretném a figyelmet felhívni, hogy vadásznak a magyarokra szabadkán a rendőrök. Figyelni kell, mert lakott területen belül is kötelező a tompított fény. Ha nincs, fizetsz. Ha van, megnéznek mindent: eü. doboz, vontató kötél, láthatósági mellény, hullazsák, elakadás jelző 3szög. Ha minden van, akkor is fizetni fogsz, mert a 3szög nem fog jó lenni nekik.

Rendőr mondta: vegyük tudomásul, hogy nagyon keveset keresnek, és ha jut paicra, jusson nekik is. Zsebbe dolgoznak. Engem 3000 dinárra nyúlt volna le, de 9000 Ft is jó lett volna, de a végén 5 lett.

 

Ha lehet, senki ne menjen Szabadkára vásárolni, vagy kalkulálja be a bírságot. Évek alatt egyszer sem ellenőriztek, most 4-en álltak kint a vasúti átjáró után, kifelé. Szedték ki a magyarokat.

Osszátok tovább ismerősöknek!

BluElite Creative Commons License 2013.10.14 0 0 185

Kedves Topiclakók!

 

Véletlenül nem tudjátok, téi cuccok (kabát, vastagabb nadrág, gyerek méretben is) kaphatóak már odaát? Megköszönném a segítséget, nem mennék ki potyára.

 

Köszönöm előre is. BluElite

sfi Creative Commons License 2013.09.18 0 0 184

Nem többet, csak 1-et kellene visszaolvasni...!

Előzmény: Györgyesz (183)
Györgyesz Creative Commons License 2013.09.09 0 0 183

Sziasztok!

 

Valaki megtudná nekem írni hogy hétfőn is van piac?

Pakcsi Creative Commons License 2013.09.04 0 0 182

Szia!

 

Minden nap van piac.

Hétvégén nagyobb a tömeg :)

Voltam már hétköznap is, mintha akkor olcsóbb lenne.

Előzmény: Braitin (180)
katalin19680 Creative Commons License 2013.08.27 0 0 181

Sziasztok! meg tudná valaki mondani ,hogy vannak-e már őszi ruhák (dzseki,pulcsi) a piacon?

 

Braitin Creative Commons License 2013.08.22 0 0 180

Szia Pakcsi!

 

Kérdésem, hogy pénteken is van ott piac? Érdemes akkor menni?

 

Válaszodat előre is köszönöm!

 

Braitin

Előzmény: Pakcsi (156)
Ittigen Creative Commons License 2013.08.15 0 0 179

Én is figyelem már több éve és sajnálom hogy csak ennyi az érdeklődés. Tudsz valami más oldalt is ahol Szerbiával foglalkoznak? Megmondom öszintén, én még nem találtam olyat. Ha van, kérlek segits. Engem komolyan érdekelne.

További szép napot.

Előzmény: Szajci (178)
Szajci Creative Commons License 2013.08.15 0 0 178

Persze, hogy leszűkült a piacra, hiszen nem igazán látogatnak ide sokan, mármint a fórumra. Én 4 éve figyelem ezt a fórumot, de eddig csak szűk 200 hozzászólás volt. Lehet más oldalakon több ember több mindent kérdez.

Ittigen Creative Commons License 2013.08.12 0 0 177

Szia!

 

Valamit nagyon félreértettél! Nincs semmi probléma a kérdezéssel. Mindent lehet kérdezni. Mi csak azt "sérelmeztük" hogy nagyon leszűkült a topik témája a piacra. Mintha csak piacból állna Szerbia. Pedig nem az! Természetesen az is hozzátartozik egy nép életéhez, de ne csak az legyen az érdeklődési körünk, mert szerintem az csak minket Magyarokat minősit. 

Természetesen senkit sem akarok/akarunk minősiteni, sem kritizálni sőt megbántani sem. Ezért ha valaki úgy érezné hogy ezzel megbántottam, akkor elnézést kérek érte, nem ez volt a szándékom. 

Előzmény: Rencsus (176)
Rencsus Creative Commons License 2013.08.10 0 0 176

Miután az előttem fórumozók annyira belemélyedtek a piacos témába,így sokadikként mertem egy pár dolgot kérdezni.

Elnézést kérek!!!

Bár a topic címében nincs benne hogy a szabadkai piacról nem szabad informálódni....na mindegy.

Talán akkor le kéne módosítani:

"SZERBIA,ki járt mostanában odaát?A piac kivételével "

Ittigen Creative Commons License 2013.08.10 0 0 175

Szia! 

 

Teljesen egyetértek veled. Szerbia nem a piacozásból áll. Szörnyű hogy embereknek az érdeklődése csak idáig tart. Pedig szerintem nagyon szép és barátságos nép a Szerb. Nekem csak jó tapasztalatom van róluk, sok barátom is van. Minden évben többször is megyek Szerbiába és mindíg kellemes élménnyel jövök vissza. Családom tagjai is nagyon lelkesek ha oda megyünk. Mindíg jól érezzük magunkat, főleg Belgrád ami muinden alkalommal lenyűgöz. Éedemes megnézni, nem nagy távolság még Budapesttől sem. Kocsival kényelmesen 4 óra, az út is már szinte hibátlan, Belgrádig autópálya van, a szállás is jó áron van, ráadásul a város szivében ( Hotel Slavia. A nem felújitott, 38 Euro/ 2 fő/éj, reggelivel, garázzsal ) gyalog minden elérhető egy kellemes sétával. Ha nem a belvárosban akartok lakni, akkor szintén jó áron vannak szállások, onnan meg busszal lehet bemenni a belvárosba, kb. 15 - 20 perc, forgalom függő. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Előzmény: Törölt nick (174)
Törölt nick Creative Commons License 2013.08.10 0 0 174

Át kéne nevezni ezt a ............... topikot szabadkai piacra,oszt nyitni egy normális szerbiai topikot. Szánalmas,ami itt megy: mikor nyit,mi van olcsón, hol a parkoló meg ilyen baromságok. Ne válaszoljatok,mert ide nem jövök vissza többet.

Rencsus Creative Commons License 2013.08.09 0 0 173

Sziasztok!

 

Volt valaki mostanában a piacon,lehet már őszi cuccokat kapni?

Hányas csarnokban lehet a jó minőségi ruhákat venni,ill.hol kezdjem a nézelődést?

Hétköznap is van piac? (érdemes hétköznap menni vagy inkább hétvégén?)

 

Előre is köszi a segítséget!

BluElite Creative Commons License 2013.08.06 0 0 172

Bocs elfelejtettem: Bőven elég a személyi.....

Előzmény: BluElite (171)
BluElite Creative Commons License 2013.08.06 0 0 171

Szia!

 

Többféle ár van, minőségtől függ. Van hogy ugyan úgy néz ki egyik mint a másik, de anyagra van különbség. Mindent meg kell nézni. Mi nagyon jó minőségű szabadidőt vettünk a gyerkőcnek, közel fél-vagy kétharmad áron, már nem tudom, mert jól felpakoltunk.

 

Pacskert nem vettünk, nem tudom mennyiért megy, de biztos megéri az is.

 

Üdvözlettel: BluElite

Előzmény: csdelfin (170)
csdelfin Creative Commons License 2013.08.05 0 0 170

Szia!

 

Árakat tudnál írni gyerekcuccokról?pl.farmer, szabadidő, cipő, papucs stb

 Személyivel átlehet menni?

Köszi a választ

Előzmény: BluElite (169)
BluElite Creative Commons License 2013.08.04 0 0 169

No, szóval jöttünk, láttunk, visszamennénk :-)))

 

Tegnap voltunk odaát. Kora reggel indultunk. Jól is tettük mert Tompánál kb 10km-es kocsisor fogadott, ugyanis Röszkénél állítólag valamilyen baleset volt, mindenkit oda tereltek. Épp jött egy rendőr, megkérdeztem mi más van a legközelebb (Hercegszántóig nem szerettem volna vissza jönni). Mondta a figura hogy Ásotthalomnál nyílt egy új átkelő, menjünk oda. Megyünk arra, látjuk hogy egy rendőr ott is fordítja vissza a népet. Megkérdeztem, a magyarokat engedték csak át (szerbeket, németeket is visszafordítottak). Kb 20 percet álltunk, átjutottunk. Innét kicsit messzebb volt Szabadka mint Tompától, de mindegy. Leparkoltunk a vásár mellett, bemetünk. Hát azt a a kavalkádot!!! :-)))

 

Végig sem tudtuk járni az egészet. Jól bevásároltunk ruhaneműkből. Október vége felé visszamegyünk téli holmikért. Dínárt vittem, de bár ne vittem volna. Ha forinttal fizetek, még jobban járok. Érdekesen számolnak,...

 

Visszafelé szintén Ásotthalomnál jöttünk át.

 

Röviden: megérte!!!

 

Üdvözlettel: BluElite

Előzmény: BluElite (168)
BluElite Creative Commons License 2013.08.02 0 0 168

Köszönöm a hasznos tanácsokat! Holnap megyünk, meglátjuk :-)))

Előzmény: mojan (167)
mojan Creative Commons License 2013.08.02 0 0 167

Kifele szinte semmit. Csak az Eu sávban haladj mert a másik sávban a Szerbek járnak és őnekik pecsételni kell. Hazafele se sok a várakozás csak akkor már átnézik, hogy mit hozol.

Előzmény: BluElite (166)
BluElite Creative Commons License 2013.08.02 0 0 166

Sajnos scak így tudtuk összeegyeztetni a teendőkkel. Tompánál mennyit kell állni a határon mostanság?

Előzmény: mojan (165)
mojan Creative Commons License 2013.08.01 0 0 165

Igen. Van szombaton és vasárnap is. Akkor a legnagyobb a tömeg.

Előzmény: BluElite (163)
Szajci Creative Commons License 2013.07.30 0 0 164

persze, hogy van, attól függ, hogy mire vagy kíváncsi, és melyik vidékre mennél

Előzmény: Törölt nick (161)
BluElite Creative Commons License 2013.07.30 0 0 163

Kedves Topiclakók!

 

Most szombaton készülünk a szabadkai piacra. Ugye nyitva lesz?

 

Köszönettel: BluElite

JAWA CZ/SK Creative Commons License 2013.07.27 0 0 162

 Na subotičkom Buvljaku svakog vikenda sve je više kupaca iz susedne Mađarske.

Törölt nick Creative Commons License 2013.07.27 0 0 161

Szerbiában csak az a sz...s piac van,vagy van valami látnivaló is...? 

Nem voltam még ott,de biztos vagyok benne,hogy van érdekesebb,szebb dolog is az országban,mint egy piac!

Még csak olvastam róla,de min.10 helyet tudnék mondani.

Tommyalex10 Creative Commons License 2013.07.26 0 0 160

Üdvözölet.

 

Amennyiben esetleg érdekel valakit, autóbusszal járunk ki viszonylagos rendszerességgel a Szabadkai Piacra Budapestről.

Kb havonta egyszer előre egyeztetett napon. Az ár 5000Ft/fő oda vissza. 

 

Ha esetleg érdekel valakit, az az alábbi email címen tud érdeklődni: tamas.szabo8959@gmail.com

Orsika711 Creative Commons License 2013.07.26 0 0 159

Sziasztok!

 

Én is most készülök először. Arra lennék kiváncsi, hogy hétköznap is jó a piac? Minden nap van?

 

Köszönném a gyors választ, mert a jövő héten már mennék.

 

Melegítő, papucs, póló, ... (adidas, nike, ...) kb milyen árba van. Persze az ottani fajta! :)

 

BluElite Creative Commons License 2013.07.24 0 0 158

Kedves Fórumozók!

 

Mi is készülünk a jövő héten szombaton - életünkben leőször - a szabadkai piacra. Sok hasznos infót az eddig írottakból.

 

Egy gyakorlati kérdésem lenne - mondjuk nem a piaccal összefüggésben - Mennyire éri meg műszaki cikket vásárolni? Ugyanis úgy tűnik az utolsó perceit ketyegi a tévénk.

 

Előre is köszönöm: BluElite

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!