Szia Beke Toni, nagyon szépen köszönöm a segítséget. Ma el is megyek a Bojtár utcai szervízbe, amit ajánlottál és megnézetem. (tőlem 1 percre van). Meglátom mi lesz és válaszolok. Addig is szép napot mindenkinek.
Sziasztok, új vagyok itt, most találtam rátok és olvasom a sok jó dolgot a jazz-ról. Nekem egy 2003-as 1,4-esem van. Hál istennek nagyobb gondom nincs vele, de egy problémám mégis akad a rádiómmal. Pár hete elkezdett recsegni ropogni, mára már be sem tudom kapcsolni. A cd része kitünően működik, sőt, ha berakok egy cd-t, majd kiveszem akkor a rádió is megy 10-20 percig, aztán megint semmi. Kérdésem, hogy szerintetek mi lehet a baj? Villamossági szerelőnél jártam, 1 napig szenvedett vele, de nem tudta megcsinálni. Esetleg tudtok olyan boltot vagy bontót ahol tuti kapok egy másikat? Vagy valakinek volt már ilyen problémája, aki segíthet? Nagyon örülnék egy kis segítségnek. Raktam fel egy képet, hátha segít.
ez egy elsősorban a kínai piacra szánt, de aztán a globális piacra is kilépő hibrid-egyterű csidi-csuda, szóval jobban belegondolva az Insight utódja inkább. de mivel az is egy Jazz valahol a lemezek alatt, ezért a fene sem tudja.
szerintem arányaiban valami ilyesmi lesz, picit megbolondítva a nemrég bemutatott Gear nevű tanulmány formavilágával.
Szerintem is ez inkább a SUV és nem a leendő Jazz. Egy ennyire átformált Jazz elvesztené azt a közönséget, amelyik a bő belső teret és a praktikumot kedveli benne, ez nagy melléfogás lenne.
Gyári 14"-os acélfelniket eresek a Jazzre, valamint használt, de jó állapotú nyári gumigarnitúrát (Yokohama is). Ha valaki megváltna ilyesmiktől, engem érdekelne.
Nekem a crossover-os formájú autók nem tetszenek, de ez igen. A kép alapján nekem úgy tűnik, minha nagyobb autó lenne, mint a mostani Jazz. Legalább a Civicre gondolnám.
Nálam anno 1-2 hét után dobta el a gázt. Hosszas kutatómunka után derült ki, h az expanzios szelep ment tönkre. Állítólag 1000-ből 1, de ez pont nálam. Rendeltem: 15 volt a bontóból. Azóta működik kifogástalanul.
Tegnap bekapcsoltam a klímát, de nem igazán történt semmi. Ma kijött a két moha bt és ránéztek, nem volt semmi gond, csak már határérték alatt volt a nyomás. Azt mondják ez ilyen, mindig van egy kis vesztesége. Feltöltötték és festették, tök gyorsan ment az egész és házhoz kiszállással 7ezret fizettem :) Szerintem tökjó ár, korrekt volt, ajánlom ;)
Az elmúlt években heti rendszerességgel olvastam ezt a fórumot, sok hasznos információt kaptam Tőletek, amelyekért ezúton is köszönettel tartozom.
Most eladóvá vált a szeretett Jazzünk, ezért még a hirdetős oldalak előtt ide szeretném először kiírni, bízva benne, hogy gondoskodó gazdájára találok.
Az autóról pár szó:
- 2007. július 2-i, 1 246 cm3
- 65 ezer kilométer van benne (garantáltan valós, első tulajdonostól), végig Honda márkaszervizben vezetett szervizkönyvvel
- Felszereltsége: elektromos szervó kormány, ABS & mindenféle 3 betűs technika, klíma, első elektromos ablakok, elektromos+fűthető külső tükrök, CD-s rádió AUX bemenettel, mindenhol szövet és műanyag lábtörlők, hátul csomagtér tálca, téli+nyári gumik, riasztó, immobiliser, mult-t-lock váltózár...
- Skyfol fény- és hővédő gépjármű-fólia van körbe a kocsin, hivatalos műbizonylatos, 2017. júniusig még garanciás.
- Saját garázsomban tartom. Törve nem volt. Található rajta 1-2 felületi karc, ami szerintem egy polírozással orvosolható.
- Megbízhatósága példa értékű. Az éves szervízeken kívül csak első fékbetét és akkumulátort kellett benne cserélni.... MADE IN JAPAN felirat a motortérben... szóval tényleg csak ajánlani tudom! :)
Mellékelek pár képet, most szombaton készítettem őket, az autó Budapesten bármikor megnézhető.
Részletesebb információért, további egyeztetésért írjatok a mesebelihetes (kukac) gmail (pont) com mail címre és megbeszéljük!
tanácsot szeretnék kérni: kb. egy hete irdatlan bűz van a jazz-ben, először szőnyegekre gyanakodtam, majd elszórt kajára, de egyik feltételezésem sem bizonyult helyesnek. Később azt is észretvettem, hogy a szellőzéssel van kapcsolatban, indítás után, amikor beindul a levegő keringetése, erősödik a szag. Magamtól dögszagnak gondolnám, semmiképp sem műszaki jellegű szagnak. Van tippetek, hogy kihez lenne érdemes fordulnom?
köszi,
teufel
Ma megtaláltam a bűnöst ... azaz büdöst :O)
Egy méretes patkány került fogságba a szélvédő alatti vízvályúban ...
Rettenetes munka volt eltávolítani, kioperálni a doblemez és a sárvédő közé szorúlt tetemet :O(
Ha túl vagytok a vacsin teszek fel képet valahová.