Egymással össze nem függő hozzászólások
( aeddams 2004. máj. 12. 17:18)
Mert ilyen is volt
A hozzászólások előzményezés nélküliek (nem arról van szó, hogy ráelőzményezünk egy hsz-re vakon, és azzal nem függünk össze), tartalmuk nem függhet össze belátható távolságon belül lévő hozzászólás tartalmával.
Nem csupán ma, nem csupán egy hozzászólás, nem csupán egy téma olvasása után jutott, jut eszembe Márai Füveskönyve. (No meg persze nem is csak "olvasok kicsit fórumot-ozásom" közben)
"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha."
(Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi érzékenységről)
Olyan nincs, hogy ami az egyiknél erény, a másiknál bűn: ez bolsevik trükk Csontos János Végigtombolta az ünnepi hétvégét az ellenzéki sajtó. Nem a nyolc olimpiai arany hozta lázba a kollégákat, és nem is az, hogy Marton Éva, akinek drámai szopránja előtt leborult a legnevesebb operaszínpadok publikuma, Szent István-rendet kapott.
Nem is a másik idei kitüntetett miatt lelkesültek fel: Makkai Ádámnak nem csupán nyolc évszázad legszebb magyar verseit köszönhetjük ékes angol nyelven A csodaszarvas nyomában címmel, de nyelvészként világszerte ő az egyetlen igazán párbajképes ellenfele Noam Chomskynak. (Ehhez persze tudni kellene, hogy ki a csuda is Chomsky, és mi fán terem a preglobalista általános nyelvészet.) A ballib csipet csapatot az élesztette fel elhúzódó nyári tespedéséből, hogy Bayer Zsolt lovagkeresztet kapott.
Megszokhattuk, hogy Bayer kolléga minden rezzenésére pavlovi reflexszel ugranak az ellenlábas csahosok. Sokáig nem értettem ezt a megkülönböztetett figyelmet: ezt a vehemenciát még a gyakran hangoztatott Fidesz-alapítói státus, a nyilvánvaló Orbán-közeliség sem indokolja. Aztán rájöttem: nem csupán az ellenséget, hanem az „árulót” látják benne, akinek megjött a józan esze, s egy emberöltővel ezelőtt szadeszes fodorista helyett mégis inkább fideszes orbánista lett. Innen pedig egyenes út vezetett a gyűlölt Békemeneten át az áderi lovagkeresztig, ami ballibéknél körülbelül a gyehenna szinonimája.
Az Auróra ágyúját, amelyet a Népszabadságban sütöttek el, Kaltenbach Jenő hallotta meg először, s rögvest megindult nála a nyálelválasztás. Neki is van egy ilyen lovagkeresztje – döbbent rá hirtelen: itt az ideje azonmód visszaadni, mert nem akar Bayerrel egy klubban tartózkodni. Tételezzük fel, hogy saját kútfőből jutott erre a szép, konstruktív elhatározásra, s nem a hálózat riasztotta. Akkor is felvetődik a kérdés az átlagállampolgárban: ki a csuda az a Kaltenbach, aki veszi a bátorságot bíráskodni Bayer fölött és revolverezni Ádert? Én persze szakmai okokból tudom, így elárulhatom az átlagpolgárnak; aki nagy valószínűséggel – így vagy úgy – ismeri Bayert, de nem kolompol neki semmi Kaltenbachról: ő az a kisebbségi és nemzeti ombudsman, akinek áldásos tevékenysége folytán megszűnt hazánkban a zsidózás és a magyarozás, megtörtént a hazai cigányság felzárkóztatása, a nők pedig ugyanazért a munkáért egyenlő bért kapnak a férfiakkal. Ja, hogy ezeknek épp az ellenkezője igaz? S hogy akkor mire fel az a gyurcsányi lovagkereszt? Én sem tudhatom mindenre a választ.
Kaltenbach szemlátomást különb embernek érzi magát Bayernél. Miután bizonyos, hogy Bayer jobb és hatásosabb újságíró, mint amilyen kisebbségi biztosnak (a sajtó által visszatérően „a szocialisták embereként” emlegetett) Kaltenbach bizonyult, ezért erre a tudatra más, nem szakmai magyarázatot kell keresni. Kaltenbach okosabb? Kötve hiszem. Szebb? Az lehet, de a lovagkereszt nem szépségverseny. Haladóbb? Kétségkívül, de a haladás irányának kijelölése mindig önkényes. Akkor talán stílusosabb? Ez meg örök vita tárgya. Sok jel mutat arra, hogy a ballib kommandó szeretné meghatározni, mi az úriemberi stílus: ha tehetnék, sokunkat bizonyára fehér glaszékesztyűben küldenének a gulágra.
Ám mielőtt a stílusháborúra rátérnék, maradjunk a tartalmi kifogásoknál. Kaltenbach az államfőhöz intézett nyílt levelében a (máskülönben rendszerint gyepált, legitimitásában kétségbe vont, de most orákulumként szolgáló) Médiatanács pénzbüntetésére hivatkozik. Bayer olyasmit írt, hogy minden felnőtt „szíriai” menekült potenciális terrorista. Holott nyilván nem mindegyik; viszont potenciálisan már egy is sok – azóta bebizonyosodott, hogy egynél többen vannak.
Kedves Zsolt, tessék pontosabban fogalmazni a rögvalóságról! Azonkívül új fejlemény, hogy a törökországi kurd násznépet megtizedelő, ötven halálos áldozatot hozó robbanóövet egy fiatalkorú fiú derekára csatolták. Szíves figyelmébe ajánlanám a Médiatanácsnak, amikor büntetősdit játszik: nemcsak a felnőtt, hanem a gyerek menekültek között is lehetnek potenciális terroristák. Továbbá nem tudom, hogy egy ombudsmannak dolga-e a potenciális áldozatok, s nemcsak a potenciális terroristák vélt vagy valós jogait védeni, de ha nem dolga, akkor már tudom, mivel kezdje a parlament az őszi ülésszakot. Kaltenbach ha akarta, ha nem, ezzel a kitüntetés-visszavonósdival vastagon beleavatkozott a népszavazási kampányba, mégpedig a bojkottálós protesztoldalon. Ha Áder János visszavonná Bayer lovagkeresztjét (bízom benne, hogy nem teszi), azzal belemenne egy olyan „oszd meg és uralkodj” játékba, politikai szalámizásba, ami túlmutat a szokott liberális hisztérián.
A szervezettnek tűnő mozgalom szemlátomást a Szaniszló-ügy receptjét követi, ahol Németh Péterék (akik régen elköltötték a Táncsics-díjjal járó összeget, aztán visszaküldték a plecsnit) lényegében elérték a céljukat; sőt akciójuknak kis híján maga a díj is áldozatul esett. Kaltenbachot további ismeretlen hírességek követték, mind-mind felháborodva Bayer keresetlen szófordulatain, de teljesen rendjén valónak tartva az őket jobbára felterjesztő, „kurvaországozó” őszödi rétor stílusát. A lovagkereszttel zsaroló antilovagok feltehetően azt gondolják: a polgár úgyis tájékozatlan – nem fog utánamenni, hogy őket kicsoda-micsoda terjesztette fel arra a fránya lovagkeresztre.
Ennek a hallgatólagos nemzeti közmegegyezés szerint nem is volna jelentősége; kivéve, ha ezt az egészet orvul fel nem használnák sanda aktuálpolitikai célokra. S persze még az aktuálpolitikán is túlmutat, hogy ezek az urak a rendszerváltozás óta hozzászoktak a véleménymonopóliumhoz. Szeretik megmondani, ki létezzék, és ki ne. Ha éppen nem mondhatják meg, azt természetellenesnek érzik. Dehogyis bántja őket holmi stílus! Akkor nem próbálták volna olyan odaadóan tisztára mosni az őszödi beszéd után a kulimászos Gyurcsányt, politológustól nyelvészen és újságírón át szépíróig! Méghogy igazságbeszéd! Ránéztek a hajtókájukon fityegő keresztre (amely négyágú volt és nem öt, de soha semmi nem lehet tökéletes), és azt mondták: majdcsak elmúlik ez is! Ahogy Goebbels elvtárs is megmondta: ha sokat és meggyőzően hajtogatjuk, az istenadta nép is el fogja hinni, hogy voltaképpen fehér, ami fekete.
A kereszttelenítők egyike azt az esetet is felhozta, amikor Bayer az olaszliszkai lincselés után azt tanácsolta: hasonló esetben nem árt a gázra lépni. A felháborodók szerint a helyes eljárás: kiszállni és bízni a multikulturalizmusban. Ezzel szemben hiába rendeztet álszent darabot Máté Gábor Olaszliszkáról a Katonában: nemrég a rendőrfőnök fiát is kis híján meglincselték az önbíráskodó kultúra képviselői. Kaltenbach is belegondolhatna: ha nem a repülőtéri buszmegállót sodorja el személyi sérülést okozva, mint ahogy egy ízben a sávokat elnézve megesett vele, hanem egy roma kislányt – vajon lett-e volna módja européer módra szondapróbát kérnie? Bár nincs kétségem: ezúttal is színjózanon nézte el a sávokat.
Bayer Zsolttal kapcsolatosan már megint nyilvánvalóan az utált kettős mércét próbálják alkalmazni. Kaltenbach, a jogtudós például mindmáig nem adta vissza antirasszista díját (amit a szegény, semmiről sem tehető Radnótiról neveztek el), holott azt például az adócsaló Sas József is elnyerte. Nem is szólva a Népszava és a Magyar Narancs szerkesztőségéről. Utóbbinak a nyelvi forradalmáról (a trágárság beemeléséről a politikai közbeszédbe) tanulmányok és szakdolgozatok sora született. Innen indult Bayer is, de egészen máshová érkezett meg. Jómagam ugyan a decens stílus és radikális tartalom híve vagyok, de elismerem: léteznek más utak akár a polgári diskurzusban is. De olyan nincs, hogy ami az egyiknél erény, a másiknál bűn: ez bolsevik trükk. S nem mellékesen: örömmel látom, hogy ami stilárisan összetartozik, az tartalmilag mégsem feltétlenül nő össze.
Tálos Lőrinc: Mindekinek a maga lovagkeresztje 2016. augusztus 22. 13:34:32 | Utolsó frissítés: most
Sorra adják vissza a lovagkeresztet azok, akik nem értenek egyet a magyar kormánnyal, következésképp nem értenek egyet Bayer Zsolttal és annak kitüntetésével sem. Mindennek egyetlen tanulsága van, mégpedig az, hogy mennyi marha kapott eddig kitüntetést úgy, hogy nem utasította el kapásból.
Persze, el lehet fogadni. Bizonyos körülmények mellett. Például íróknak, múzeumigazgatóknak, polgármestereknek, tudósoknak, művészeknek. Pénz nem jár vele, de jól mutat a szakmai önéletrajzban. Nekem ugyan sok macera lenne nyakkendőt kötni és nem fészkelődni a padsorokban, amíg sorra kerülök, úgy kéne nekem az ilyen elismerés, mint sorban állás a postán. Esetleg, ha lehetne tornacipőben és zenekaros pólóban átvenni meg köpőcsövezni a tekintélyes alkalom során, akkor talán. Szervusz, nép, szervusz, király. Abban a pillanatban viszont, ahogy a visszaadását eléggé erős gesztusnak érzi valaki, csak arról tesz hitet, hogy az a plecsni szerinte igenis fontos dolog, méltósága van neki, nem illik a budiban kifüggeszteni, fontos emberré teszi a tulajdonosát, következésképp nem lehet csak úgy összebayerezni, jelentőségét aulikus és/vagy vérlázító dolgokat is leíró újságírók kitüntetésével inflálni. (Ezeket a gondolatokat amúgy közönségesen rangkórságnak hívják.)
Most jön az a munkafázis, ha megsértik a mi disznónkat, dögöljön meg a másé is!
