I. Dareiosz biszotuni sziklafeliratának szövege az ÓKTCh-ból Harmatta fordításában már a világhálón is elérhető. A vonatkozó részlet (10–13):
„10. §. … Kabūjiya nevű, Kuruš fia, a mi nemzetségünkből, ez volt itt király. Ennek a Kabūjiyanak volt egy Bardiya nevű testvére, ugyanattól az anyától, ugyanattól az apától, mint Kabūjiya. Azutan Kabūjiya ezt a Bardiyát megölette. Amikor Kabūjiya Bardiyát megölette, a hadi népnek [kārahyā] nem volt tudomása arról, hogy Bardiyát megölték. Azután Kabūjiya Mudrāyába vonult. Amikor Kabūjiya Mudrāyába vonult, azután a hadi nep [kāra] pártütő lett. Azután a hazugság lábra kapott az országban, mind Pārsában, mind Mādában, mind a többi tartományban.
11. §. Kinyilvánítja Dārayavauš király: Azután volt egy ember, egy mágus, Gaumāta nevű, ez fellázadt Paišiyauvādāból. Van egy Arakadriš nevű hegy, onnan. Viyāxana hónap 14 napja telt el, amikor fellázadt. Ez a hadi népnek így hazudott: »Én Bardiya vagyok, Kuruš fia, Kabūjiya testvére.« Azután az egész hadi nép zendülő [hamiciya] lett, Kabūjiyától ehhez pártolt át, mind Pārsa, mind Māda, mind a többi tartományok. A királyságot ez ragadta magához. Garmapada hónap 9 napja telt el, akkor ragadta a királyságot magához. Azután Kabūjiya saját halálát halva meghalt [uvāmaršiyuš: amariyatā].
12. §. Kinyilvánítja Dārayavauš király: Ez a királyság, amelyet Gaumāta, a mágus, elrabolt Kabūjiyától, ez a királyság régtől fogva [valójában csak részlegesen és csak két emberöltő óta, de semmi esetre sem kezdettől fogva] a mi nemzetségünké volt. Azután Gaumāta, a mágus, elrabolta Kabūjiyától mind Pārsát, mind Mādát, mind a többi tartományokat. Ez [azokat] saját tulajdonává [uvāipašiyam] tette. Ez lett király.
13. §. Kinyilvánítja Dārayavauš király: Nem volt ember, sem perzsa, sem méd, sem a mi nemzetségünkből senki, aki ettől a Gaumātától, a mágustól a királyságot elvette volna. A hadi nép nagyon felt tőle, hogy a hadi népet, amely azelőtt Bardiyát ismerte, halomra öleti. Azért öletné a hadi népet: »Senki se ismerjen meg engem, hogy én nem Bardiya vagyok, Kuruš fia!« Senki sem mert semmit mondani nyíltan Gaumātáról, a mágusról, amíg én meg nem érkeztem. Azután én Auramazdától segítséget kertem, Auramazdā nekem segítséget hozott. Bāgayādiš hónap 10 napja múlt el, akkor én néhány emberrel ezt a Gaumātát, a mágust és akik legfőbb hívei voltak, megöltem. Van egy Sikayauvatiš nevű vár, Nisāya nevű tartomány Mādában, ott öltem meg őt. A királyságot elraboltam tőle. Auramazdā akaratából én lettem a király, Auramazdā a királyságot nekem adta.”
"nem is a Birodalom megszűnéséről kellene itt beszélnünk, hanem mindössze a Déjokida uralkodócsalád bukásáról. Hiszen még a legfelsőbb vezetés etnikai összetétele sem cserélődött le alapjaiban, hanem csak arról van szó, hogy a Kürosz-féle Kr. e. 559. évi államcsíny után részt kaptak az államvezetésben a perzsák, mindenekelőtt az Akhaimenida uralkodók személye révén."
522. március 11-én a médek Gaumāta mágus vezetésével még így is fellázadtak a perzsa uralom ellen, és ismét teljesen átvették az irányítást. A birodalom vezetése újra kizárólagosan magyar kézben összpontosult. Gaumāta Nagy Kūruš fiának – a II. Kambudzsíja által nemrég titokban meggyilkoltatott kisebbik fiúnak, Bardijának – adta ki magát, s július 1-jén eltétette láb alól Kambudzsíját.
Bardija/Barzija neve Justinusnál Mergisként (I, 9), Aiszkhülosznál Margiszként (Πέρσαι 774), Hérodotosznál pedig sz-elővetéses formában, Szmerdiszként jön elő. A keleti és az antik névalakok között egyszerű b/m hangváltakozás tapasztalható.
Csak Dārayavahuš tudta ismét a perzsák számára visszahozni a lehetőséget a legfelsőbb államügyekbe való beleszólásra, amikor szeptember 29-én meggyilkoltatta Gaumātát.
Rollinger: „Eine durch Kollation gestützte Neulesung der Nabonid-Chronik II 16, die darauf schließen läßt, daß ein Reststaat Urartu über das 7. Jahrhundert hinaus bis in die Mitte des 6. Jahrhunderts existierte und erst von Kyros endgültig bezwungen wurde.”
Robert Rollinger: „Die seit dem ausgehenden 6. Jahrhundert v. Chr. in griechischen Quellen greifbare Bezeichnung ‘Meder’ für ‘Perser’, die auf eine ephemere Kontaktsituation in Anatolien schließen läßt.”
Das Phantom des Medischen ‘Großreichs’ und die Behistun-Inschrift
In: Edward Dąbrowa szerk.: Ancient Iran and its Neighbours; Jagiellonian University Press, Krakkó, 2005 (Electrum sorozat 10.)
Yaunā takabarā und maginnāta tragende ’Ionier’ – Zum Problem der ’griechischen’ Thronträger-Figuren in Naqsch-i Rustam und Persepolis
In: Robert Rollinger–Brigitte Truschnegg szerk.: Altertum und Mittelmeerraum – Die antike Welt diesseits und jenseits der Levante – Festschrift für Peter W. Haider zum 60. Geburtstag; Oriens et Occidens 12, Stuttgart, 2006, 365–400.
Magyar Katolikus Lexikon: "Ősei havasalföldi (vsz. kun eredetű) kat. bojárok, atyja, Vajk 1395 táján költözött Mo-ra s kapott birtokot Hunyad vm-ben."
Wikipedia: "a feltételezhetően kun származású Vajk, havaselvi kenéz és Morsinai (Morzsinay) Erzsébet elsőszülött fia volt. Egy másik elképzelés szerint Zsigmond magyar király volt az apja, és Morsinai Erzsébetet csak a látszat kedvéért házasították össze Vajkkal."
Prof Jean Przylusky has shown that Bahlika (Balkh) was an Iranian settlement of the Madras who were known as Bahlika-Uttaramadras i.e the northern Madras, living in Bahlika or Bacteria country. These Bahlika Uttara Madras are the Uttara Madras of the Aitareya Brahamana.
...Vahlika or Bactra-Zariaspa and, in modern times, as Vazīrābād or Balkh...
Szt. István Thietmarnál előforduló Waic nevét egyesek szerint Bajknak kell helyesen olvasni. (Benkő Loránd: Über den anderen Namen des ersten ungarischen Königs, Stephans des Heiligen; in: Studia Slavica vol. 52, Nr. 1-2, 2007. jún., 43–46.)
Vö. Vâlgaš (Bologaszész, Vologaszész, Balaš) nevű parthus nagykirályok, Bulcsú, Balkhas-tó, Balkán, bolgár. A parthus topik 5602.- hsz.-ában összegyűjtöttük az Árpád-kori írott forrásokban előforduló személynévi párhuzamokat. A Nagy Lajos által megszervezett Moldva egyik vajdáját ugyancsak Balknak hívták, az 1359–60-ban uralkodó fejedelem kun származású ősét Máramarosból küldte ide Lajos király.
Akhtamar: Island on the Van Lake in historical Vaspurakan province of Armenia (now in Turkey). In 915-921, the sumptuous Church of Holy Cross and the royal palace were built here by the architect Manuel under the auspices of King Gagik Ardzrouni. In 1113, The Church of Holy Cross became the residence of the Catholicos of Akhtamar.
"A nő neve ... görög nyelven Künó volt, médül Szpakó. A kutyát ugyanis szpakának hívják a médek."
Or. собака 'kutya' (nőnemű szó)
Alekper Alekperov (Azerbajdzsáni Egyetem):
"It is necessary to notice that "dog" is domesticated "wolf. The symbol of dog takes too honorable place among the Turkic peoples. [64]. Turkic peoples named tribes in honor of dog (It bechene). The Slav Russian chronicles report on broad spreading among Turkic peoples personal names, rising to the dog (Mar, Itoglu, Kobyak, Konchak) [65]. To this categories it is necessary to refer Spaka -woman that was feeding the founder of Achemenid empire Kir and also the name of the Scythian king Ishpakay ("Spaka,/ Ispaka/ Ispakay"). There are many opinions about etymology of this word [66]. We must know and think that dog is domesticated wolf. So, coming from this, we consider, that both in the nature, and in mythologies both animals must save similarity, i. e. if "wolf/ gurt"- a symbol of fire /light /and this is confirmed by presence in the word gurt/ kurtcomponent "ku" - Ku (ar), ku (m)an, the Russian word Polovtsi - "Poloviy" which means from Slav a yellow or colour of straw), the "Dog" must also keep the same manifestation. In Turkic languages for marking "a light", except "Ku-" is used component "is" with the develop-ment in is / ish / us /oz / az /ut /od / (is- ti (warm), uld- uz (star), is-ig (light), az-ar (tem-perature). Saying about "Ispaka" we may notice that in this word first slab "is'it" a light factor. Considering sanctity of Wolf / Dogs we suppose that staying part of word "Is-paka"- "baka" means "God, Holy Ghost". The researches suppose that theorem "god / baga" has Turkic origin [67]. Thereby, coming from general symbologies of dog and wolf, we suppose that the word we are interested in can be denoted on the Turkic lan-guage origin as "burning god". Arabs in default of the consonant "p" transfer of name of city "Ispahan" is connected by means of the Persian "Isbaka (dog) + an (the prefix of the area" to Turkic concept of "Country of burning Godnes". The Image ofpremother - wolf in this instance "Kanjik" allows to change our opinion on some historic data. First, word "kanjik" refer to both of gods, male and female of wolf. This was connected with their physiological condition [68]. Bringing more archaic form of the given word as "kanic/ kanish". Suleymenov has called attention and on such detail, as follows, on saved in the Latin language a word "canis" in the meaning bitch [69] that corresponds Turkic "names/ kanjik". On reporting Tit Liviy after falling of Troya outstanding men - Eney and Antenor - was rarefied to move from city. Antenor with the small numbers of "enet" or "venet" arrived to the gulf of the Adreatic Sea. Having exiled from there are landed for the first time is named Troya but the whole people - Venedians. May be the town on the Appenin peninsular - Venecia straightly refer to those veneds. Eney arrived to Makedoniya, after he moved to Lavrentian district of the Appe-nian peninsula.then he went to Sicily. In the thirteenth of generation of Eney senior brother Numitor, which male posterity of its brother. Reya Silviya, daughter of its brother under the honorable prefix has sent in Church, and so makes her it on eternal virgin. Soon, Reya gave birth two children. The king ordered to throw them to the river. But the Tibr was destroyed and those stayed their children on the coast of the river. By Tit Liviy the female volfreageted to the child cry and feed them. The Favstui founded the children. He brought them home and began to educate. (Some people consider that Larencia was called a female wolf. [70]"
Bán méltóságnevünk eredetével kapcsolatban felhívom a figyelmet a középperzsa marzban tisztségnévre:
Marzban (in Persian: مرزبان, derived from the words Marz مرز meaning "border" or "boundary" and the suffix -ban بان meaning guardian) were a class of margraves or military commanders in charge of border provinces of the Sassanid Empire of Persia (Iran) between 3rd and 7th centuries CE.
Marzbans were granted the administration of the border provinces and were responsible for maintaining the security of the trade routes, fighting the encroaching nomadic tribes such as Bedouin Arabs, White Huns and Oghuz Turks, and holding the first line of defense against settled enemies such as Romans and Kushans.
Sassanid Shahanshah (king of kings) usually selected Marzbans from Bozorgan, Persian noble families who held the most powerful positions in the imperial administration. The rank of Marzban, like most imperial administration, was mostly patrimonial, and was passed down through a single family for generations. Marzbans of greatest seniority were permitted a silver throne, while Marzbans of the most strategic border provinces, such as the Caucasus province, were allowed a golden throne. In military campaigns the regional Marzbans could be regarded as field marshals, while lesser spahbods could command a field army.
It is not clear whether they had authority over castles in their area of operation, as Argbadhs were responsible for castles. In many ways, Persian Marzbans had the same function and status as medieval Germanic Margraves. The Marzban of Abarshahr in Central Asia was called "Kenarang".
Vagyis a bán jelentése: 'őr'
A marzbanok határőrök voltak, pontosabban azok elöljárói
Valo igaz, ezeket csak ugy erthetjuk meg, es ugy kutathatunk tovabb, ha az IE eroltetett logikajat ( = termeszetellenes logika...) fenekestul folforgatjak, es vegervenyesen ledontik azt a mestersegesen huzott falat, amit az URALinak nevezett nyelvcsalad, az ALTAJinak nevezett nyelvcsalad es az IE koze huztak......
Az igen erőteljes nyelvrokonságot egy percig nem vontam kétségbe. De miért van ez? Miért áll fenn a nyelvrokonság, mondjuk, a sváb és a hatti között? S miért a szanszkrit nyelvi atyafiság? Nos hát, a kulcskérdés az, amit a topikjaimban már jó ideje próbálok több-kevesebb sikerrel feszegetni: az úgynevezett sztyeppei és "pré-indoeurópai" népek ősibb lakhelyeinek problematikája. Mert honnan is jöttek ezek a népek? Beleértve most azokat is, akiket írott források híján még nem tudunk nevükön nevezni, mindösszesen a környezetet sejtjük, ahonnan érkezhettek (például a Körös-kultúra hordozóinak esetében). Az Európai északabbi tájairól előbújó kis germán és szláv törzsecskékre egy sereg elő-ázsiai eredetű népcsoport hatott: hettiták (szkíták), szarmaták, venétek stb. stb., akik részben a kelta (gall) közösséget alkották. A hattik őshazája Anatólia, akárcsak a hozzájuk hasonlóan mindenfelé szétszóródó vendeké. A szarmaták Médiából jöttek, a thrákok (törökök), kimmerek (hunok) valahonnan ugyaninnen, és még sorolhatnánk. A parthusok őshazája is végső soron Elő-Ázsia volt. S ők dolgoztatták ki annak a mesterséges idiómának az alapjait, melyet ma szanszkritként ismer a világ. Szó nincs arról, hogy egy egységes indoeurópai ősnép valahol Belső-Ázsiában vagy akárhol osztódott volna. Éppen ellenkezőleg. Azok az egyezések, melyek alapján a hajdani indoeurópai közösség létezésének hipotézisét a XIX. században kigondolták, e széles eurázsiai térségeken egymással rokon elő-ázsiai etnikumok hatására jöttek létre a legkülönfélébb szubsztrátumok részvételével (területi nyelvkiegyenlítődés, vagy magyarázhatjuk más címszóval is, ez most mellékes).
Nyilvan nem volt akkora meretu, mint ahogy az IE kutatas allitja, de valami csak volt, raadasul a -----magam reszerol itt kultura-nyelv-genetika kozott most nem teszek elvalaszthatatlan kulonbseget !!! ------- a HATAS letezett , melyet etnikai oldalrol a GENETIKA egysmasban igazol, mig a NYELVI terhoditas egyertelmu.
Bronzvödör Mitanniból
Ezt a templomot még Szt. István trónra lépte előtt építették a Van-tó egyik szigetén, Akh Tamarán (vagy Akhtamaron)
A csanádi káptalan 1359. évi kiadványa Balak birtok megszerzéséről
