Nagy rajongója vagyok Karinthy Ferenc írásainak. Én őt nem csupán zseniális írónak, hanem kitűnő nyelvésznek, utazónak, életművésznek egyszóval egy modern, XX. századi polihisztornak tartom. Róla és műveiről szóljon ez a topic.
Biztosan örökölhető képességek ezek, de természetesen a név is hasznos a kezdéshez. Utána inkább hátrány.
A kávéházi élet tényleg fantasztikus lehetett, azért valamennyire visszatérőben van ez, modernizálva, persze nem ugyanaz. Minden gyorsabb lett. Én még azért emlékszem olyan élményekre, amikor elindultunk de. 10-kor egy szemináriumra, aztán helyette beültünk egy helyre és estefele jöttünk ki. Pedig én fiatal vagyok. De a kávéház régen jobb lehetett mint a mostaniak, biliárdozás, lehetőség enni inni hitelbe stb. Kár, hogy a Hadik helyén most talán egy OTP van. Jó lenne ha lenne Hadik kávézó. Pedig az nem is az igazi volt, hiszen az igazi kávéházi élet Pesten volt, ugyebár.
Az is izgatott bennük, ami megfogta a Ceizelt is: a zseni öröklődése, örökölhetősége. És az első zseni apja miért nem volt zseni? Az első K. látszólag sokszínűbb volt, mélyebb, elgondolkoztatóbb, talán elvontabb is volt. A második K.-t sem lehet kevésbé sokszínűnek nevezni (novella, riport, színdarab, etc.). És a harmadik azzal a színházzal.
És az életmódok, életvitelek. Az a kávéházi élet, amit el sem tudunk képzelni, mert nyoma sincs. Én még azon is gondolkodtam, hogy a kávéház-tulajdonosok miből éltek, ha csak csóró művészek jártak oda. K. F.-ről már írtam, hogy mennyire tetszett, hogy mindenben benne volt, Fradi-póló, Leányfalu, vidéki színház, Szigliget, utazások, kutya, etc.
Az mindig félelmetes, amikor saját belső utazást teszünk, legyen ennek indoka akár saját családunk története (és annak felismerése hogyan ismétlődnek meg jellemek, események, történések, néha szinte ugyanúgy, néha másképpen).
Persze, azt el tudom dönteni, hogy melyik írót szeretem jobban. Azt nem tudom és nem is akarom, hogy melyik a jobb. Ördöggörcs: nem tudom miért volt nekem a legmegrázóbb része az, amelyben a családfát boncolgatja olyan részletességgel, amilyennel eddig egyetlen életrajz sem. Talán mert én sem sokat tudok a sajátomról, de még inkább mert Cinit is foglalkoztatta a kérdés, csak valamiért nem akart, nem mert utánajárni.
Érdekes, hogy Frigyes egyik legnagyobb művének is a naplószerűUtazás a koponyám körül-t tekintik. Úgy látszik, a valóság izgalmasabb a fikciónál. Egyébként pedig Ördöggörcs.
Annak eldöntése, hogy ki melyik írót szereti jobban, nem lehetetlen. Én Cinit. De valóban ez mindenkinél más, sőt, nálam is változhat a rangsor. És igazad van abban, hogy nincs értelme összehasonlítani. De aki látta Monthy Pytonékat, az tudja, hogy a Van Isten? kérdése is eldönthető boxmérközés segítségével (pontozással az eredmény: van)
Azt lehetne mondani, hogy van egy nagyon magas szint az íróknál és aki fölé jut, annál nem érdemes centizni. Ők mind fölé mentek.
Még az ördöggörcsre visszatérve, nagy vállalkozás volt, de nem a "nagy könyv". Azért tartom sokra, mert kibontja egy ismeretlen és titokzatos költő világát és úgy próbálja magyarázni - leegyszerűsítve - , hogy a világ volt őrült, így az őrült magánvilága, amibe begubózott, az igazából normális. De ez nem így van, sajnos aki reggel elkezd felöltözni és estére végez ezzel, az beteg...
Szerintem nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani Frigyessel. Más területen voltak nagyok. Frigyes nem tudta volna megírni az Epepét, Cini pedig a Capilláriát. Pedig az alapötlet hasonló. Nekem az öreg az első számú író, de csak a saját egyéni szempontjaim miatt, ez nem ítélet. Pontosan azokat a szavakat használja amelyeket én is elővennék, pontosan ugyanazon gondolatok kifejtésére. Cinit - és a többi kedvenc magyar írómat - nem is kevesebbnek tartom, csak másnak. Lehet itt dönteni? Ki a jobb, Karinthy vagy Kosztolányi? Ne tegyük fel a buta kérdést, egyszerűen élvezzük az írásokat.
Jelentem, évente elolvasom a Naplót - lehet, hogy tényleg ez lesz a legmaradandóbb írása, ahogy jósolta? Persze, hogy beintegrálódott a rendszerbe, mi egyebet tehetett volna? Mindenki azt tette. Kétségkívül biztonságos volt neki és a legtöbbünknek. A Moldova-naplót még nem tudtam megvenni, lehet, hogy karácsonyra azt kérem. Nekem a korábbi írásaiból az derült ki (meglehet, tévesen), hogy ő a kommunizmus "igazi eszméit" mindig is tisztelte, csak a visszásságok ellen harcolt. Nagyon tisztelem azért, hogy nem fordított ennek hátat és vállalja a hitét. Ha nincs igazam, akkor ő az örök ellenzéki, aki mindig javítani akar. Csurka más eset, pont az ellenkezője; valóban jókat írt, a többit ne tárgyaljuk ki.
Azért érdemes azt a naplót többször is lolvasni. Szerintem ő nagyon jól beintegrálódott abba a rendszerbe, függetlenül attól, hogy meg volt a véleménye. Pontosan az volt neki is a jó, ami jellemző volt arra a rendszerre; a biztonság. Egy kis dramaturgi állás itt, egy kis állás ott, megbízások, jó honoráriumok, kockázatmentes könyvmegjelenések, stb. Évente kétszer külföld (nyugat), két utazás között Leányfalu, vagy Szigliget. Naná, hogy nem ment el. Mindezt úgy írom hogy hangsúlyozom: kedvelem az írásait, tetszik az élete, életvitele, nem találtam benne kivetnivalót. Az pedig törvényszerű volt szinte, hogy a biztos háttér (a biztonságos rendszer) megszűnése után ő is föladja. Előtte már évekkel depresszióval és alkohollal küzdött. Ugyanígy tudnám levezetni Csurka és Moldova sorsát is. Csurka is elborult, nekem tetszettek a darabjai, írásai, ő a rendszerváltás után ismert irányba fordult. Ha Moldova naplóját elolvasod, következtethetsz sokmindenre. Végig arról ír, hogy milyen hányingere volt az egésztől, a forradalommal való leszámolástól, most meg ő a bal oroszlán, Kádár legnagyobb híve az írók között. Mi ez, ha nem elborulás?
"Nem hiszem, hogy normális apa-fia kapcsolat volt köztük, erre Cini is több helyütt utal. A sportcsarnokbeli botrány után pedig nem emlékszem egyetlen sorra sem Marcival kapcsolatban. Felteszem, ebben közrejátszott a fia "mássága" is; egy ilyen machónak nehéz lehet ezt feldolgozni."
Nagyon nehéz azt megfogalmazni, hogy mi a normális apa-fiú kapcsolat. A világirodalom mindenesetre több példát is szolgáltat hasonló problémás kapcsolatra (egy személyiségében és fizikailag is erős apa és ennek az apaképnek megfelelni nem tudó és nem is akaró, érzékenyebb fiú): Franz Kafkát említeném.
Karinthyéknál a másság kérdése pedig valóban még bonyolultabbá teszi az egész ügyet. Igaz ez mindig függ egy ország hagyományaitól és értékrendjétől is, Magyarország valamelyest homofób helynek mondható, bár én nem tartom vészesnek a helyzetet, szerintem elfogadóbbak az emberek, mint azt gondolnánk.
Úgy vélem annyiban érdekesek ezek a tényezők amennyiben művészetüket, alkotásaikat ez meghatározta. De igazad van Cini machó volt, igaz egy szerethető machó, aki egyúttal érzékeny és jó ítélőképességgel megáldott író, illetve amint ezt talán már leírtam, szerintem polihisztor is.
Én is követlek: Cinizek, Marcizok, végülis ez egyfajta Karinthy univerzum, ahol ez talán megengedett - különösen rajongók számára! :))
Bizony, egy sportolónak komoly megrázkódtatás lehet az öregedés.
Érdekes, amit arról írtál, hogyan viszonyul Marci* az apjához. Látszik az erőfeszítés, hogy próbál objektív maradni. Én azért egyáltalán nem hibáztatom azért, ha kissé kimért hangon beszél róla. A Naplóból kiderül, hogy Cini nem foglalkozott túl sokat vele. Néhány karcolat témája volt a gyerek Marci, de a Naplóban, ahol a személyes gondolatait, gondjait, érzéseit írta meg, alig esik szó róla. Nem hiszem, hogy normális apa-fia kapcsolat volt köztük, erre Cini is több helyütt utal. A sportcsarnokbeli botrány után pedig nem emlékszem egyetlen sorra sem Marcival kapcsolatban. Felteszem, ebben közrejátszott a fia "mássága" is; egy ilyen machónak nehéz lehet ezt feldolgozni.
*Minden magyar "személyes ismerőse" a család, ezért engedjétek meg nekem, hogy most és később is a közismert becenevükön szólítsam őket.
Igen, a rendszerváltás korosztályi élmény csak az a kérdés, ki hogyan élte meg. Én még nagyon zöld, fiatal középiskolás voltam. Nagyon tetszett követtem a kerekasztal tárgyalásokat, lelkesen néztem a parlamentet is. De aki a szocializmusban öregedett meg, annak ez megrendítő volt bizonyára. Másrészt Cininek inkább a fizikai leépülés lehetett elviselhetetlen, hiszen egészen sokáig az átlagot meghaladó fizikummal és erővel rendelkezett. Ez pedig független a rendszerváltástól vagy attól, hogy ő író.
Nem véletlenül nem írtam reggel, gondoltam, majd este, amikor van időm rá. Mert nem olyan könnyű ezt eldönteni. Voltaképpen mindegyik. Az első Cini, amit megvettem, az Ez-az, avagy a bicikliző tigris volt (hosszú cím, remélem, jól idéztem). Vagy húsz éve szereztem egy antikváriumban tíz forintért; valószínűleg nem vették észre, hogy a Magvető vezérének van dedikálva. Persze a Naplót is rongyosra olvastuk a feleségemmel, de szeretem az Epepét, a Ferencvárosi szívet, a görög történeteit, a Nyelvelést, a Gellérthegyi álmokat, a Budapesti tavaszt... Mondom, mindent. Én úgy érzem, nem csak a rendszerváltás jött neki rosszul. Megöregedett, ami egy ilyen habitusú embernek nagy megrázkódtatás, ezt már évekkel korábban lehet érezni. Aztán meg a betegség, a mániás depresszió. Kiválóan nyomon követhető a naplóból. Ez nem enyhül, sőt az idő haladtával rosszabbodik. És akkor a végére ez a rendszerváltás... Még ma is alkothatna. Persze Frigyesben is elveszett egy-két évtized.
Igen, Karinthy Márton írta az Ördöggörcsöt. Ő Karinthy Ferenc fia vagy ha így egyszerűbb, Karinthy Frigyes unokája - persze ezt szinte mindenki tudja.
Nagyon érdekes mű, kicsit helyére teszi az őrült költő, Karinthy Gábor szerepét. Aki nagy költő és még nagyobb lehetett volna, ha nem betegszik meg. Pontosan nem tudom mi volt a diagnózisa (pszichiátriai kórkép), Benedek professzor kezelte erről az Aranyketrecben is említés történik, ezek is irodalmi közhelyek persze. Karinthy Ferenc is ír a naplóban Gáborról - nagyon keveset - mindig nagyon nagy szeretettel.
Az Ördöggörcsben én úgy érzem Karinthy Márton apjáról néha szerintem méltánytalanul negatatívan ír: de ezt ő tudja, hiszen ő a fia...
Ez számomra "kötelező" topik. Itthon egy könyvszekrényben csak Karinthy és köre van. Sőt, most, hogy körülnézek, veszem észre, hogy az íróasztalon is itt hever az Irodalmi történetek.
Érdekes amit írsz, van benne igazság. Szerintem azért ennél sokkal összetettebb a dolog.
Egyébként nem szeretem ha egy írót, művészt éppen a halálával vagy az utolsó időszakával azonosítunk, a teljes életútja az érdekes és ebből csak kis rész az utolsó egy-két év. Az is benne van persze, egyeseknél még értékes is lehet irodalmi szempontból (a megélt szenvedés megírása, feldolgozása stb.) Karinthy Ferencnél én úgy látom, hogy ez nem annyira érdekes.
A Naplóban többször ír az utazásai során arról, hogy az ő nyelvtudásával, kitartásával, fizikai erejével stb, sokra vihette volna külföldön pl. Az USA-ban is. Én is így látom! Ő mégis itthon maradt, jól érezte magát, nem törekedett anyagi gazdagságra, de megfelelő, normális anyagi háttér megvolt (apjától eltérően mindig volt megtakarított pénze).
Az fontos, hogy vele a rendszer nem nagyon tudott mit kezdeni, hiszen kommunista írónak indult az 50-es években, majd ebből a szerepkörből hamar kilépett. Szerintem ő igazán demokrata volt, 56 fontos volt az életében és erről ugye írt is, ami elég bátorság volt, persze vele igazából nem mertek kikezdeni, tűrték.
Nem szerette a szocialista rendszert, de nem volt elájulva a kapitalizmustól sem.
Én azon csodálkozom, hogy eddig nem volt topicja. Én nem vagyok rajongó, de kedvelem az összes Karinthyt. Ebbe még a Márton is beletartozik a színházával. A Ferencben az izgat, hogy miként omlott össze a rendszerváltással együtt. Ha olvasod a naplóját, láthatod, hogy miközben tisztában volt a rendszer lehetetlenségével, a végtelenségig kihasználta, élt vele. Amikor ez az általa is kimondottan élhetetlen rendszer mgszűnt, ő is összeomlott.
