Jó veled beszélgetni. Én is engednék, de a szilárd bolygók kikondenzálódása a gázbolygókból a teória szempontjából annyira alapvető, hogy abban csak akkor, ha minden lehetőség megvizsgálása után az ellenkezője végképp bebizonyosodik! Ugyanis rengeteg más érv is szól mellette. Például az, hogy a legmagasabb forrási hőmérsékletű anyagok (fémek) kondenzálódtak a Nap közelében, ahol annak vonzása még elég erős volt, hogy leszakítsa őket a gázbolygóról, és saját "nagyanyai" pályára állítsa őket. Csak azután szakadtak le az ugyancsak szilárd, de vízfejű jégbolygók, ahol a külső gázréteg már 2-300 K-re lehült. És végül a matán bolygók, ahogyan az logikus is. Azonban a Naptól távolabb ezek már az "anya" gázbolygót követték füzérként, és álltak körülötte (néhény "lököttebb" kivételével) pályára. Így pld. elképzelhető, hogy a Plutó- Charont nem valamelyik "névtelen" anyaszűlte, hanem a Neptunusz füzéréről ostorvégként váltak le, és sodrodtak valahogy tovább, messzebb. De pont ezért, valószínűbb, hogy mégis inkább valamelyik első névtelen fiai ők, hiszen odáig annak legsietősebb útja is éves hosszú lehetett.
Egyébként, ha belegondolok, lassabban is haladhattak ezek a bolygók, és akkor is ugyanígy mindez megtörténhetett volna. Mert még nem számoltam ki eddig, hogy milyen tempóban fékeződtek, pedig az igen gyors lehetett! Hiszen a Föld pályamenti sebessége is már csak 30 km/s! Vagyis az átlagsebességük nagyságrenddel lehetett kisebb, mint a kezdő. (A névtelenek hatalmas sebessége viszont alig csökkenhetett!).
Fontos tehát, hogy kiszámításra kerüljön a kiszakadó gázbolygó útja, és azon a hőmérséklet változása, a lejátszódó folyamatok. De nincs időm millió számítás elvégzésére, ha még oly egyszerű, vagy van reá program, hiszen ilyen programok léteznek. Én eddig csak az árapályt méreteztem, a kiszakadást nem, pedig az egyszerübb. Elindul egy kezdősebességgel, olyannal, ami pontosan elég ahhoz, hogy pld. a Jupiter 778,3 Mkm-nél pályára álljon. És ettől kezdve a lokális sebessége, útideje, minden számítható. Megnézzük, hogy 100-120 Mkm-nél, ahol a Föld kondenzálódhatott, mennyi ideig tarthatott az útja. Abból pedig lehet tudni, hogy mennyi lehűlése történt, vagyis hogyan indult el? És így tovább. ivivan, nincs kedved hozzá? Egyedül nem tudom, most is munka helyett írom ezt is. Megcsinálnád?
Ha egy porszem egy méterrel lejjebb kering, csak egy másodpercig találkozik a felette lévővel, majd elsuhan alatta, és csak integet. Ha a porszemek egymás mögött vannak, akkor az elsőt elől-hátul húzza egy másik porszem. Ha meg mégis, és hozzácsapódna egyikükhöz, az ügyes tornamutatvány. Le kell, hogy valahogy lassuljon, de akkor távolabbi, lassúbb pályára kerül. Most akkor vissza kell, hogy térjen, amihez meg ismét gyorsulnia kell! De nem elég ám bekapcsolnia fékező rakétáját, hanem ki is kell számolnia, hogy mikor, különben jóval távolabb kerülhet, mint volt. Közben meg el kell, hogy hesegesse a szemtelen legyeket is, akik mindenütt ott vannak!
Nem tudok elképzelni egy olyan instabil állapotot, aminek hatására a Nap tömegének kb 1% kiszakad, de maga a Nap nem szakad szét... De most nem erről vitatkozunk. Elfogadom a feltevésedet még akkor is, ha nem tudom elképzelni. Egyszerűen próbálom megérteni az ötletedet.
Emlékszem, hogy azt mondtad régebben, hogy a magból indul a kilökődés (ez szerintem kevésbé hihető, de mindegy), de akkor is az a véleményem, hogy a kilökődött új bolygó külső burka a Nap felszínéről származik, mivel a bolygó gravitációja magával ragadja a Nap felszínének egy részét... Ez a másik ami miatt nem tudom elfogadni a 4 napos lehűlési időt, mert az a felszíni réteg egy hőpajzsként funkcionál, mint ahogy a Föld kérge is ilyen hatású. Így a bolygó belseje nagyon lassan hűlne ki a felszini néhány km egyszerűen megvédené...
A nyomás egy érdekes dolog: szerintem egy ilyen kiszakadás folyamán az új bolygó belseje a Nap magjának hőmérsékletét örökölné és ahogy haladna ki folyamatosan tágulna és így hűlne, de mire elérné a Nap felszínét már a saját tömege akadályozná a további tágulást - ahogy te is említetted a Nap felszíne már nagyon ritka...
Rengeteg számítással lehetne ezt megállapítani, de nekem a megérzésem az, hogy a kiszakadás után is maradna az új bolygó belsejében néhány 100000K a Nap magjának néhány millió fokos hőmérsékletéből... És az a pár százezer fokos hőmérséklet a pajzsként funkcionáló felszín miatt nagyon lassan, csak a keveredéssel tud tovább hűlni, így szerintem a 4 nap kevés...
A rendezett pályán az ütközések ritkák, és kis energiájúak. Azok nem az Oorth felhőből érkeznek, relatív 60 km/s sebességgel. Mire találkozhatnak, a sebesség különbség elhanyagolható. Az egyik 19, a másik 20-1. Az űr egy pillanat alatt kihűti azt a melegedést. Lehullik egyx kavics, nyoma se látszik. Hogyan hevülhettek fel a szilárd bolygók 6000 K-re? Hogy kéregük is legyen? Miközben veszettül sugároztak, teljes felületükön: 250kW/m^2 teljesítménnyel? Ami 200x több, mint amit a Naptól kaphattak? Elképesztő...
És a Plutó-Charon? Furcsa egy tömegeloszlásban spekulálunk. És miért nincsenek távoli, még nagyobb gázbolygók? És ha létezett az a porkorong ugyanott, korábban, miért nem fékezte le a Nap forgását már réges- rég? És hol volt egyáltalán a porkorong? Azt az árapály miért nem távolította el? A kisbolygó őv miért nem csomósodik? A Jupiter, Szaturnusz övek miért nem? És egyáltalán- a Naprendszer bolygói miért nem?
Rendezett keringési rendszerben a csomósodás égimechanikai paradoxon. Legfeljebb ütközésekről lehet szó, ferde, vagy hegyes elipszis pályák esetén.
A nap felszínéről való kiszakadás teljesen értelmetlen, az csak fleurokhoz jó. Itt egészen más a lépték. Ami a Nap felszínéről kiszakad, az nem tágul, hanem összehúzódik, hiszen a fotoszférában is csak 600-22000 Pa a nyomás, nincs egy bár. Ugyanakkor, a szilárd bolygók kiszakadása belőle ekkor is megtörténhetne, éppen az összehúzódás miatt.
Sajnos, nem logikus a feltevésed. Itt elakadhatunk. Sehogy nem tudsz elképzelni egy instacioner, és instabil kezdeti állapotot egy lökéshullám mögött? Pedig az jobban le van fojtva, mint egy atombomba a kapszulájában! Csakis a kezdeti instabil állapotra gondolhatunk, ami néhány százmillió év alatt játszódott le! Hiszen számításaim szerint a Mercur vagy milliárd évvel fiatalabb a többinél! Különben nem klappol az árapály számításom. És erősen gyanakszom a Jupiterre is, hogy ő is sokkal fiatalabb a többinél.. Napunk sokáig vadult. Most meg csak pipálgat, de azért van okunk még félni.
A csomósodás elméletébe nagyon szépen belefér az árapály, nem tudom hol látod a problémát? A Föld a Naphoz a jelenlegi pozíciójánál közelebb jött létre jópár kisebb bolygó, kisbolygó, üstökös és porszem ütközéséből keletkezett...
Hmmm. Igazad van, tényleg nagyobb a hidrogén hőkapacitása a víznél, de ez szerintem nem befolyásolja a számításomat.
Miért nőne a térfogata hirtelen a milliószorosára? Mihez képest nőne a milliószorosára? A Nap felszíne 6000-7000K körül van. Logikus feltételezés, hogy a kiszakadó bolygó felszíne a Nap felszínéről származik, ezért a hőmérséklete is 6000-7000K körül kell, hogy legyen. És mivel a Nap felszínéről származik és a kiszakadó bolygó gravitációja nem lényegesen kisebb, mint a Nap gravitációja, ezért nem látom miért nőne ilyen drámaian a térfogata?
Az előző csupán egy példa arra, hogy mennyi minden befolyásolhatja a számitásainkat. Az eredmény azonban látható. A Föld, amelyet az árapály biztosan el kellett, hogy távolítson egy Naphoz közelebbi poziciójából. Meg kell tehát találni azokat a feltételeket, amelyeknél ez megtörténhetett. És bár a csomósodásban semmiféle logika erre vonatkozóan nem lelhető fel, mégis elfogadjuk. A kiszakadás vonatkozásában pedig még nem végeztünk el minden vizsgálatot, és máris véglegesen elvetjük?
Szia. Nem úgy kellene számold. Először is a hidrogén hőkapacitása sajna vagy 3x nagyobb, mint a vízé. De ennek most szinte nincs is jelentősége. Mert amíg a gáz kiért a Napból, nyomása a külső szférákban legalább a milliomod részére csökkent, miközben jó hogy adiabatikusan jéggé nem fagyott, mint a PB palack. T2/T1=(P2/P1)^(x-1)/x Legyen x=1,4 (Hidrogén) P2/P1=1/1000000 egymilliomod a nyomáscsökkenési arány, hiszen a külső zónák szinte a vákumig tágultak... T1=120000 K
T2~2300 K, (2000oC). Akkora tehát a Jupiterben a nehézfémek, platina, volfram, vas sziliccium szén és a téli szalámi már régen kondenzálódtak, minden hűlés nélkül.
A Jupiter felülete: E+17 m2 3000 k-en~10^7 W/m^2 , a hőleadása E+24 J 100 óra alatt az E+26 J. Majdnem mindegy.
Persze, e nem egyenletes hűlés, s tágulás volt. Hiszen a szélek nagyobb arányban hűltek, és tágultak, mint a közép, amely még most is 30000K. Emellett a fémek túlhűlhettek, hiszen jobban sugároztak, mint a gáz, aminek emissziós tényezője, különösen az egyatomosoké, sokkal kissebb.
Minden feltétele tehát megvolt annak, hogy a széleken felgyülemlett nehézfémek, és elemek, amelyeket a gázbolygó útja során a Napból elragadott, és nem volt idejük még leülepedni, a gyorsan hűlő perifériákról leszakadjanak.
ivivan Úgy vélekedem, hogy a gázbolygók nem egyidejüleg szakadtak ki a napból. Itt az instacioner állapotra gondolj. Egy gyorsan forgó, még hideg tömegre, amelyben éppen most indul a fúzió. Hirtelen melegedni, és tágulni kell, de nem szimetrikusan, és lehet, hogy nem is egy pontban. Ugyanakkor ezt nem teheti, csak azzal a sebességgel, amellyel a lökéshullám halad, és ami sokkal kisebb, mint, ahogyan a fúzió kibontakozik. Hogy ekkor belül mi történik, a felszínen csak százezer évek múlva tudható meg. De elképzelhetően 20 MK-nél sokkal, nagyságrendekkel nagyobb hőmérséklet volt, alkalmas nehéz elemek létrejöttére is. Ez az a periódus, amelyről még a szakirodalomban nem sokat olvastam. Mindenhol csak az unalmas fúziós képletek jönnek. Amikor a jéghideg tömegben a plazma felébred, az elektronok mozgásba lendülnek, differenciált töltés áramok indulnak, és hihetetlen elektromotoros erők ébrednek: főképp a forgássíkra meredekebb, merőleges irányban. Ez az a periódus, amikor a Névtelenek, élükön az Anonymusszal meredek szögben, és nem a forgássikon, elindultak. Az Anonymus volt az első szerintem. Ő ha jól emlékszem, csupán néhány száz év fúziós energiáját akkumulálva indult el, a galaxis síkjára meredek irányban, olyan >800 km/s sebességgel, és ~1% Naptömeggel, hogy el is hagyta a Naprendszert. Emlékül ránk hagyott egy kb. 65 millió éves a galaxis fősíkja körüli, és 230 fényév kitérésű oszcillációt. Egyesek szerint ez okozza a periódikus földi kihalásokat, mert összeszedi a fősík hulladékait.
De mi más okozhatná ezt, ha nem egy kiszakadás? Talán a porbacsomósodás? Mások ezt egy hegyes elipszispályán a Naprendszerben kerengő X bolygórta fogják. Nem zárom ki azt se, csak szerintem az már az ekliptikához közelebbi pályán indulhatott.
Vagyis a Névtelenek indultak először, amelyekről nem is tudunk.
Később már egyre inkább a Nap fogása dominált, segítette a bolygók kiszakadását, amelyek így az ekliptika síkjába rendeződtek. De maga az ekliptika is elfordult a galaxis fősíkjához képest. Kérdem én, hogyan tehette, ha nem voltak kiszakadások? Meg azt is kérdem, hogyan történhetett meg, hogy a Nap kihúzott a Saggitárius galaxiskarból, ahol a robbanékony csillagok, az örök világosság miatt gátolva lenne a szaporodásunk? Ezt mindd el kellett mondjam, hogy megértsd: a gázbolygók, amelyekből a szilárdak ki kondenzálódhattak, a NAP különbőző régióiban, idejében, összetételénél, sebességgel, hőmérséklettel, és nem biztos hogy egyidőben, hanem eltéréssel, különbözően születtek meg. folytatom...
Végeztem egy pici számolgatást. Ahhoz, hogy a Jupiter átlaghőmérséklete 1 fokkal csökkenjen annyi energiát kell leadnia, mint amennyit a Nap kb 36 óra alatt ad le. (feltételeztem, hogy a Jupiter tisztán hidrogénből áll, ami persze nem igaz, de a többi elem hőkapacitása úgyis nagyobb)
Ha igazad van és a szülő bolygó 20-30%-a 4 nap alatt hűlt le a kiszakadáskori cirka 100 000 fokos hőmérsékletéről 3000-re, akkor az alatt a 4 nap alatt a sugárzása nagyságrendekkel meg kellett haladja a Nap sugárzását!!!! Ez szerintem elképzelhetetlen...
Valamit igazítani kellene ezen az elméleten, mert ez nagyon nem jó így... Legyen mondjuk 400 év, amíg hűl és egyből hihetőbb - bár még akkor is annyi energiát kellene annak a bolygónak leadnia, mint amennyit a Nap is lead. Valahogy dolgozdd át az elméletet úgy, hogy erre az időre legalább évezredek, de inkább évmilliók jöjjenek ki...
4 nap alatt mennyire hűlhetett le? Mekkora hőmérséklettel szakadhatott ki a Napból? Hogy lehet, hogy a gázbolygók felszíne ma jobbára hidrogénből és héliumból áll, míg a Föld tömegének nagyobb részét nehezebb elemek teszik ki?
Miért gondolod, hogy a kihűlő bolygó forgása felgyorsult? Pláne 4 nap alatt... Ez a 4 nap nagyon bántja a szememet: ha legalább 4 évet, vagy 400-at mondtál volna még azt mondanám, hogy akár hihető is az elméleted és érdemes foglalkozni vele még akkor is, ha később esetleg cáfolva lesz. De 4 nap? Az csillagászati szempontból semmi.
A fordulatszám megmaradási törvény azért nem létezik külön, mert nem is igazán van értelme. Már persze, ha azt érted alatta, hogy az egyes objektumok fordulatszámának összege az esemény előtt és után megegyezik, mert ez egyszerűen nem igaz. Van olyan eset, amikor ez igaz, de általában biztosan nem. Maradjunk szerintem az általános érvényű energia megmaradásnál és akkor nagyon nem ronthatjuk el...
Köszi: az első vagy aki fizikusnak nevez. Ezzel persze lealázod őket :)
1. Szóval nem az egész bolygó, csak külső rétegei, amelyek a sugárzásnak jobban átjárhatók, hűltek gyorsan le. Azok viszont napok alatt. Mert a Jupiter magja ma is még több tizezer fokos, és többet sugároz ki, mint amennyit a Naptól kap. És természetesen, van neki fémmagja is, hiszen nem mind szakadt ki.
2. Süllyedt az, még ma is süllyed, sokan ezzel magyarázzák a melegét. Azonban az átmérője akkor még gyorsabban csökkent, és a forgási impulzusa átrendeződött: forgása felgyorsult a lehűlése miatt. Így külső zónái kritikus állapotba kerültek, különösen a kondenzálódott részek leszakadtak. Ez valahogy úgy nézett ki, hogy egyfajta uszály alakult ki, amely körbeforgott, levállt, majd olvadék gömbbé alakult, és mert maga is megőrizte a forgást, sőt összehúzódva még fel is gyorsult, ezért ő is szétszakadt, még abban a minutumban. Így keletkeztek a törmelékek és a holdak, amelyekből csak a nagyobbak maradtak meg.
3. Vagyis a magyarázat a sohase hallott "Fordulatszám megmaradási elvben" van. Nem az impulzus, hanem forgási. Ez egész más. De ezt is el kellene mondjam, hogy megértsd, hogy miért annyi bármelyik égitest forgássebessége, és hogyan változhatott élete során? Mennyivel kezdődött, miért gyorsult, lassult, milyen arányban? Oldalakon sorolhatnám. Hiszen amikor a nagy nyomásból kiszabadult, kitágult, akkor lelassult, majd lehűlve újra gyorsult, majd a kiszakadások, és az árapály újra lassították, stb. Kész kalandregény. A porbacsomósodás egy unalom. A kiszakadásosban mindig történik valami, ami mindent megmagyaráz. Azért, mert abban történhet, és meg is történik.
Ivivan... Rendes vagy. Látom, régi bejegyzéseim is olvasod. Az ujabbakban már szó sincs évekről A százezer, millió fokok szinte percek alatt kihülnek legalábbis a külső rétegekben (mert belül, nagy nyomáson még a sugárzás is százezer évekig haladhat). Itt a következők mérlegelendők: 1. A gázbolygó kiszakadási helye. A Napban, ~r=0,25 nél van a gravitáció maximuma. Ami azon belül van, annak kiszakadásához, anélkül, hogy elhagyja a Naprendszert, 6-700 km/s sebességre volt szükség. A Nap felszínénél azonban az I. kozmikus sebesség csak 440 km/h. Ha a Föld kezdőpályája ~120Mkm volt, akkor szülő gázbolygója 3-4 nap alatt ért oda. Ennyi idő alatt kellett, hogy lehűljön tömegének 20-30% kisugárzás útján többszázezer, vagy millió fokról is ~2500-3000K-re. Ez nem túl bonyolult számítás, bár lehetnek ismeretlen részei. Biztató, hogy egy szuprernova robbanás is, ami 1 Mrd oC nál is nagyobb lehet, percek, órák alatt lecseng. Nem volt ez másképpen akkor sem, mert (T/100)^4 hatványon történt. Tehát tudnom kellene, hogy a NAP mely zónájából, milyen sebességgel, és hőmérséklettel szakadt ki az adott gázbolygó. Abból, és az adott bolygó induló távolságából, amit már méretezni tudok, mindent kiszámíthatók. Illetve visszafelé, megmondhatom, milyen hőmérsékletű zónából szakadt ki az a gázbolygó, amelynek külső rétege a Föld kezdőpályájáig 4 nap alatt le tudott hűlni 3000 k-re.
Ebből látható, hogy ha van egy megbizható, jó modell, abban minden kiszámítható. Csak fussa rá az energiámból, mert rátok nem számíthatok.
Egyszer már beszéltél erről a kiszakadásos elméletedről, de nekem már akkor zavarosnak tűnt és most sem világosabb...
Tegyük fel, hogy elfogadom, hogy egy óriásbolygó képes kiszakadni a Napból (ugyan el sem tudom képzelni, hogy mennyi energia kellene egy ekkora test pályára állításához) és nézzük innen a történetet.
Azt állítod, hogy a még plazma állapotú bolygó külső része gyorsan hűlni kezd és ott képes kialakulni egy kisebb kőzetbolygó. A következő kérdéseim vannak: - mit értesz "gyorsan" alatt? Mert az írásodból nekem az derül ki, hogy ez inkább években mérhető idő szerinted mint évezredekben (csillagászati szempontból 1000 év is a "gyors" kategóriába esik). - ha tényleg néhány évről beszélünk, akkor szerinted mi miatt hűlt ki az óriás bolygó ilyen rendkívül gyorsan? - ha kihűlt a felszíne miért nem süllyedt a hidegebb és így nehezebb anyag a bolygó belseje felé? - ha valami csoda mégis ott tartotta a felszín közelében milyen okból lökődött ki? Itt már nincs magfúzió, ami energiát adna a folyamatnak...
Ez most nem kötözködés, csak szeretném hallani ezekre a problémákra a megoldásaidat, mert ezek a legelső gondolatai minden fizikusnak, így gondolom ezeket már te is átgondoltad...
Azt nem állíthatom, hogy az árapály tulajdonságait abszolut nem ismerik. Itt- ott találhatók hivatkozások arról is, hogy a szinkron pályán (=USP) belül süllyed, máshol meg árad... De ezek nincsenek összegezve, tudományosan súlyozva, rendszerbe foglalva. Az árapály a XIX. század közepén kezdett erőre kapni, de még mielőtt az megtörténhetett, kifutott alóla a víz, és a ROCHE sugárnál megfeneklett, hogy z áradat más hajókat kapjon a hátára.
A legfontosabb rész kellene hogy következzen: a ROCHE, és az USP hatásmechanizmusának ismertetése. Meg kell jegyezzem, hogy a ROCHE mechanizmusra, amely 1847 óta ismert, mint a védtelen és ártatlan holdacskák tönkretételenék legalkalmasabb eszköze, és amelyre számtalanszor hivatkoznak is, alig lehet találni irodalmat, azok is ellentmondóak, sőt némelyik számszaki hibás. Így nem bánom, ha bárki ebben közreműködését fejezi ki.
A Roche sugár a központi bolygó sugarával arányos. Az arányossági tényező változó, általában ~ 2,5 körüli értékű. Ennél a ROCHE sugárnál úgy változnak a gyorsulási viszonyok, hogy amelyik holdacskában arra hajlandóság van, az még röptében (anélkül hogy a földre ülne) szétszakadhat, illetve szétmorzsolódhat. Amellyik meg szilárdabb lelkületű, az csak később teszi ugyanazt, vagy a földre ülve.
Sokkal ellentmondób a Roche sugár fizikai magyarázata. Az eddigiekből számomra is nyilvánvaló, hogy erőviszonyokat vizsgál, nem energiát.
Az egyik felírásban az árapály okozta gyorsulás (sicc!), és a tömegvonzás közötti egyensúlyt vizsgálták. Ez úgy történt, hogy az árapály potenciálból (m^2/s^2), ami annak természetes formája, r osztással gyorsulást (m/s^2) képeznek. Ez egyfajta fából vaskarika. Így azután adódhat például a két szóbanforgó égitest sűrűség aránya, amelynek harmadik gyökével és a kontanssal lehet szorozni a központi égitest sugarát, hogy a ROCHE sugárt megismerjük.
Más forrásban kicsit logikusabb felállással találkoztam. Ott ugyanis azt vizsgálták, hogy valamely reális, kiterjedt test szabad keringési pályán kénytelen minden részével együtt keringeni, akkor is, ha az nagyon túlnyúlik rajta. Mert az is az öve, (izé övé), és ragaszkodik hozzá. Akkor is, ha miatta az alsó gatyája (izé, zónája!) lassabban kering, vagyis zuhanni akar, a felső része meg gyorsabban, és ezért emelkedni szeretne. Ami meg közte van, az majd megszakad, sőt a ROCHE sugáron ezt meg is teszi! Mert a széthúzás miatt feszültség ébred benne, ami egyébként ekkor jól számítható. És mert a szokásos kőzetek szakító feszültsége, ami sok mindentől, pld. a hőmérséklettől is függhet, ismerhető, mindebből egy nagyon jól értelmezhető sugár számítható, amit szintén ROCHE-nak tekintettek. Holott alapvetően eltérő, mechanikus jellegű az előzőtől.
Tehát ROCHE sugár ügyben szeretnék világosabban látni. Azt is szeretném, ha valaki itt segítene ebben, és leírná, őszerinte mi a ROCHÉ sugár lényege? Azt azonban vitathatatlannak tartom, hogy mindkét ismertetett változata tisztán az ERŐRŐL szól. Nem is szólhat energiáról, csak akkor, ha deformáció is fellép. Munkáról meg csak akkor, ha a deformáció maradó. Teljesítményről pedig, ha mindez ismétlődő! De munka, és teljesítmény csak az árapálynál keletkezhet! Így az erőt-és árapályt keverni- nem túl helyes. Ha létezik valamiféle ROCHE szakító erő, akkor az csak az egyik hatás. A másik hatás az árapály miatti energia halmozódása. A kettő kedvezőtlen szuperpoziciója idézhet elő törést.
Az árapály miatti hatás, ami energia jellegű, pedig az USP sugárhoz kötődik. De előbb a ROCHE-n essünk túl.
2. rész: Az USP-pálya vándorlása, és hatása a kisbolygóra. Azok a képződmények, amelyek a ROCHE pályán belül álltak pályára, nyílván felaprozódtak. Így eleve csak azok elemezhetők, amelyek azon túl álltak pályára. Azok változó viszonya az USP kritérium vonatkozásában vizsgálható.
A szétszakadáskor az USP az anyabolygó mai felületéhez közel (r), még a ROCHE pályán (R=r*2,44) belül lehetett. Így minden, a Roche pályán kivűl lévő tömeget, a kisbolygót is a Mars akkor még intenzív árapálya távolított. Azonban éppen emiatt a Mars forgása is lassult. És nemcsak a kisbolygó, de főképpen a Nap Marsra gyakorolt árapálya fékezte annak forgását! A Földön pont fordított a viszony. A Hold árapálya még ma is kétszer nagyobb a Földre, mint a Napé, korábban pedig sokkal többszöröse lehetett. A Phobos’Deimos (továbbiakban (P’B) kisbolygó tömege azonban elhanyagolható a Holdhoz képest. Ugyanakkor a Mars forgási IM-je is vgy 30x kisebb, mint a Földé. Így a Nap kisebb árapálya ellenére is viszonylagosan nagyobb hatást fejt ki a Marsra. Ezért a Mars forgásideje jelenleg szintén csaknem a Földiével egyenlő!
Amíg tehát a marsi árapály a P’B-t csak lassan távolította, addig a Nap árapálya a MARS USP-jét gyorsabban. Így érhette utol a Marstól induló USP pályakritérium a lassan távolodó P’B-t. Ha tehát az USP 4,6 Mrd éve 3500 km-re volt a Mars középpontjától, ma pedig 20500km-re, akkor 17000 km-t tett meg, vagyis 100 M évenként ~400 km-t. Kezdetben ez sokkal több, jelenleg meg kevesebb lehetett. Így ha a P’B –t ~12000 km-nél érte utól, akkor annak szétrobbanása ~1,5 Mrd éve történt. (Természetesen ez egy nagyon kezdetleges közelítés így, de eddig ilyen se volt.)
Az USP a kisbolygó testéhez közelített, „beléharapott” és kezdte magát átragni rajta. Ha a kisbolygó ~30-50 km átmérőjű, akkor erre kereken 10 millió éve volt. De már a második menetben, 5 millió évnél a kisbolygót”kiütötte”, felhevítette, és szétszakította. Ekkor repülhetett el feljebb a Phobos és a Deimos.
Az eltelt 1,5 Mrd év alatt az USP eltávolodott 20500 km-ig. A lassan távolodó Deimost még nem érte utol, de a Phobost már régen. Akkor a Phobos ismét felmelegedhetett, talán tovább is aprózodott, de teljesen nem hullott szét. És miután néhány százezer év alatt áthaladt rajta az USP, végérvényesen zuhanni kezdett. Lehet, hogy valahol a ROCHE pálya alatt el kezd aprozódni, a maradék légkört is szétszórva...? Na de azt már azért nem nézhetjük tétlenül!!! Ezzel ez a fejezet még nem ért végett, csak a hozzászólásom. (Jobb vagyok, mint egy sci-fi iró)
1. részhez: A bolygó-hold párok keletkezése. A Mars valamelyik, a Naptól párszáz km/s sebességgel elinduló gázbolygó gázköpenyéből kondenzálódhatott ki. Most a gázbolygók kiszakadása okát nem vizsgálom. Azonban nagyon valószínű, hogy nem a legelső, "névtelenekből" (azokból inkább a Kuiper őv, az Oorth felhő elemek), hanem valamelyikből az ismert 4 közül. Ott sem a legelső- legtávolabbi Neptunuszból, mert abból inkább a széttört kisbolygó övi keletkezett? Hanem talán az Uránusból, vagy a Szaturnuszból? Ez a kérdés részben számításokkal, részben vizsgálatokkal idővel eldönthető lesz. Előzetesen azonban feltételezem, hogy a Mars keletkezése vagy a Földdel egyidejüleg, vagy néhány millió-tizmillió évvel mégkorábban, ~4,6 Mrd éve történt. Amikor a kiszakadások még nagyobb energiájúak voltak.
A most ismertetett mechanizmus szerintem minden szilárd belső és külső bolygóra (a Plutó-Charon, Szednára is) vonatkozik… Az 500-1000 km/s kezdősebességgel induló óriásbolygó külső burokjában a gyorsan hűlő plazma ugyanis még a Naphoz közel a elérhette a szilárduló részek kondenzációs hőmérsékletét, miközben átmérője rohamosan csökkent, forgási sebessége viszont nőt!. Így szakadtak le a Naphoz még közel a Plutó (Anonymus?), a kisbolygóővi bolygó, a Mars, a Föld, a Vénusz, a Mercur, és egy sor másik, amelyekről nem is tudunk, vagy mert végtelen messze vannak, vagy mert már a Napba, vagy anyabolygójukba visszahullottak...
Ugyanakkor ezek az olvadék bolygók is gyorsan hülve, még olvadékként szétszakadtak, és a kissebbek közülük a legnagyobb tömegű (anyabolygó) kísérőjévé váltak! Így keletkeztek a Föld-Hold, a Mars-Phobos’Deimos, a Plutó-Charon párosok. De joggal feltételezhető, hogy a Mercur, és a Vénusz is rendelkeztek ilyen kisérővel, de lassú forgásuk (retrográd!), távoli USP-jük miatt már régen visszahullottak abba. (Ugyan, ki hallott már az USP kritériumról, bármely név alatt).
A bolygó- hold párok kialakulási mechanizmusa nagyon gyakorivá tette a képződésüket. Mivel még olvadékként, gyorsan forogva (lásd fordulatszám megmaradási elv!) keletkeztek, a gömb, pontosabban lapult ellipszoid formát könnyen felvehették, és szedimentálódhattak is.
Igen hamar a kéregképződés is megkezdődhetett. Logikusan játszódhattak le a folyamatok, amelynek az eredményeit látjuk. Az 1. részt most befejezem itt. De reá hivatkozva sokszor teszek majd kiegészítéseket máskor is a szöveg után jelölve így [1. részhez]
A Phobos'Deimos kisbolygó javíthatatlan története!
Ez a hozzászólás a Phobos'Deimos marsi kisbolygó születése, létezése, és széttörése általam javíthatatlanul kijavított történetének az összefoglalása, amelyet a továbbiakban pontonként is részletezek majd...
1. A Phobos'Deimos a Marssal együtt, a Napból kiszakadó egyik gázbolygó gyorsan hűlő plazmájából kondenzálódott ki, és állt Nap és az "anyabolygó" (Mars) körüli pályára, annak ROCHE, és a még gyorsan forgó Mars USP pályái fölött. (~12-15000 km). A ROCHE pálya (~7500 km) alatt ugyanis nemigen születhetett. 2. Egy idő után (ami számítható, vagy vizsgálható) a Nap árapálya lassan lefékezte a Mars forgását, s így USP -pályája utolérte a kisbolygót, felhevítette, és az árapályerők meg a hőhatás szétrobbantotta. 3. Egyes részei szétrepültek az űrben, a földre is eljutottak. 4. Más részei lesöpörték a marsi légkört. Annyi a Marsi életnek. 5. Ismét más részek percek, mások millió évek alatt rázuhantak a Marsra, hegyekkel, amorf szikladarabokkal, és porral borítva azt, hogy még a víz is víz alá bújjon... 6. Néhány rész se le nem zuhant, se el repült, hanem az USP fölé dobódva a Mars körül kezdett kisbolygóként kerengeni. - A behemót Phobos nem repült messze, közelebbre került, (12-15000 km). Így a ma is tovább távolodó Marsi USP régen áthaladt rajta (már nem lévén ereje jobban széttörni), és most tovább zuhan lefele. - A Deimos távolabbról, a már közeli marsi USP-n kívűlről (~17-19000 km-ről) indulva az marsi árapály miatt még most is távolodik (~23000km) , ahogyan a mi Holdunk is. Azonban a Nap árapály miatt távolodó marsi USP egy idő után őt is utoléri, és bekebelezi majd. (Zuhanásra készteti)
Kedves ZR A kiszakadásos modellhez tartozik egy univerzum modell is. Ennek része, hogyan indulhat el a csillagokban a fúzió, és hogy milyen instacioner állapotok voltak bennük, amelyek a kiszakadást elősegítették.
Ezért vagyok kétségbeesve, ha arra gondolok, hogy ezt nemcsak itt elmagyaráznom, de előbb RÉSZLETESEN még ki is dolgoznom kellene. Hiszen segnki mást nem érdekel!
Mert ha tiszteséges szeretnék maradni, akkor végig kellene mennem minden lehetséges változaton, ami csak eszembe jut.
Itt van- ihol la - ez is, a marsi holdacskákról.
Számomra (és a csillagászoknak is) ugyanis az volt a furcsa, hogy jóval a Roche pálya felett hogyan törterhetett ketté a Phobos'Deimos kishold? Csakhogy a csillagászok ezt azzal magyarázzák, hogy az két külön befogott, amorf kisbolygó, én pedig azzal, hogy az USP pálya ~17-19000 km-en utolérte őket, és felmelegítve széttörte. Most alatta a Phobos zuhan, a Deimos meg távolodik felette.
Kétségkivül, nagyobb eséllyel történhetett ez meg mégkorábban, és mégközelebb! És erre is most észrevettem egy modellt. De ahhoz viszont a Naprendszer keletkezéséig kell, hogy visszagondoljak!
Ha a modell jó, akkor csak keresned kell a kiszakás állapotában lévő rendszert, rendszereket, amik alátámasztják...a porcsomós lobbinak porkorongos rendszerek vannak a zsákban...:-) Tele a tudománytörténet jó modellekkel, amikre nincs példa, ha gyakorlati megnyilvánulásukat keressük...
