Jó volt bizony, köszi Jimmyék. Mondjuk az járt jól, aki nem szalonnát zabált a hétvégén, hanem bejárta a crosskovácsi pályát szépen időben. Én ma voltam ott és meglepően nagy dagonya fogadott. Kár, hogy nem fotóztam, hogy megmutassam mit szedtem össze magamon és a bringán. Azért jobb a helyzet, mint tavaly a versenyen és még van két napja javulni. Egyelőre azért nagyon észnél kell lenni a köves csúszós lejtőkön.
Ahol vége a kék jelölésnek, meg a vége felé ott igazából már a töltésen megy a bicikliút. A Római parton meg előtte lehet nézelődni :-)
Utána továbbmegy a töltésen balra kanyarodva a bringaút, és el kell menni a végéig, ott keresztezi egy ilyen vízvezeték emelvény, azon nem kell átmenni, hanem előtte letérni balra egy útra
itt a B pontnál van egy zebra, amin át lehet menni a Szentendreit úton, és a tőúloldalon megy a bicikliút jobbra Szentendre fele, onnan már egyértelmű.
Hátha még vki időben válaszol, holnap 8-9 körül indulunk. Szóval holnap megyünk asszonnyal Szentendrére bringával. A gond csak annyi, hogy elég régen voltam, és nem teljesen tiszta, hogy merre van az arra.
A kérdésem annyi, hogy innen merre van tovább a bringaút? Akár teljes útvonal javaslatot elfogadok. :)
Apám bringáján agydinamó van, és egész okosan van megoldva, mivel a hátsó lámpa még több percig világít megállás után is. Persze ehhez kell menni 1-2 km-t.
Sajnos az első nem. De gondolom annak lényegesen nagyobb az "étvágya" is.
Anno rákerestem,hogy külön mennyi egy ilyen rendszer. A két lámpa vmi 30E volt egy webshopban.
A nyolcvanas évek szelleme kísért a kerékpárok felszereltségét előíró rendeletben, ami alapján simán büntet a rendőr is. Legutóbb egy hegyikerékpáros versenyzőt bírságoltak meg, pedig neki aztán tudnia kéne. De mit is? Tovább »
Hátul mindíg volt lámpa, most a kormányra vettem Fityisznél KNOG szilikon lámpát, nagyon könnyű és pici.
Hogy a csapaton beül maradjon a vásárlás, Zavicsa családnál vettem fényvisszaverős matricát, amit ráragasztottam a felnire, mivel a kardküllőre nincs prizma.
Csengőt dísznek tettem rá, viszont névtáblát nem teszek, az marhaság. A rendőr sem keresi, mert nem erre vannak ráállítva.
A névtábla benne maradt a 20-as évek óta, soha senki ne szedette ki a KÖHÉM rendeletből.