De amit a nagyfőnök a fizetéséből vett, az nem a cég vagyona. Egy ilyen kft. vígan bedőlhet, a hitelezői hoppon maradhatnak, de az időközben így-úgy kisibolt pénznek bottal üthetik a nyomát :-(
>csak a cég alapító tőkéje erejéig számíthatnak visszafizetésre, ...
Tudtommal nem, hanem a Kft vagyonának erejéig. Ha kap hitelt, abból vesz kacsalábon forgó palotákat és arany Rolls Royce-t, az a cég vagyona lesz, amivel felel felszámoláskor.
Ez 15 éve volt, de már akkor is voltak nyelvtanfolyamok, sőt akinek nem tudtak repidőt adni, elküldték tanfolyamra, sokszor angolszász országokba. Ma ez még inkább igaz.
Az ezzel a baj, hogy Vágóék és a burnuszos támogatók nyilván fel vannak készülve arra, hogy egy ideig veszteséges lesz a cég. De ha az elképzeléseik nem valósulnak meg, és a deficit tovább tart, nem tudjuk, mikor dől be a cég, a hitelezők hiába kérik a felszámolást, csak a cég alapító tőkéje erejéig számíthatnak visszafizetésre, ami a magyar törvények szerint egy Kft-nél akár 3 (vagy most már 5?) millió forint és kész. Ha az arabok nem készpénzt tesznek be, hanem áttételesen fedezik a lizinget vagy a gépvásárlást, azt a hitelezők nem foglalhatják le. De még Vágó kacsalábon forgóját sem, ha azt az elnök-vezérigazgatói fizetéséből veszi.
Meg annyit hozzatennek, hogy ha pl. a solyom indit egy BUD-AMS utvonalat, akkor a KLM rovid uton (valoszinuleg meg aznap) le fogja csokkenteni az arait ugyanerre a szektorra.
Vagy a solyom arai ala megy es "varja", hogy a solyom meddig birja... Vagy a solyomnak van annyi tokeje, hogy birja addig amig a KLM feladja... HA es HA...
"pl. a MALÉV csődje után a BUD-ról induló jegyek ára megduplázódott."
Es ez igaz is.
"a bevitt tőkéjük erejéig felelősek az adósságaikért. DE a vezetői munkabérüket megtarthatják."
Magantoke, nem az allampolgarok befizetett adojat koltik, igy ez a sajat privat problemajuk.
"A lényeg, hogy ők magasabb szintű szolgáltatást (pl. ritkább székezést) fognak nyújtani, mint a jelenlegi prémium társaságok, de olcsóbban."
Egy masik topicban mar betettem, de vesd ossze : Lufthansa Business VS Solyom Business :
Az az igazsag, hogy mindenki csak talalgat... A tamogatok es a ketkedok is csak felinformaciokra es sejtesekre alapozzak az erveleseiket.
Privat ceg, tehat semmi koze senkinek a konkret uzleti tervekhez.
Ha itt lesznek az elso gepek, beindul a menetrendszerinti forgalom es mindenki lathatja legalabb nagyjabol az utasforgalmat, az uj gepek, uj utvonalak indulasaval a fejlodest, akkor lesz valami ami "kezzel foghato".
Addig meg minden oldalrol csak a talalgatas marad - konkretumok nelkul.
Abban igazat adok Vagonak, hogy teljesen titokban akartak tartani az egeszet addig, amig nincsenek itt a gepek, nincs menetrend, stb. De kiszivargott a hir es ennek ez a parttalan vita az eredmenye, pont amit el akartak kerulni.
Egyre kevésbé hiszek Vágónak (ma az ATV reggeli műsorában volt), mert egyre lehetetlenebb dolgokat állít. A lényeg, hogy ők magasabb szintű szolgáltatást (pl. ritkább székezést) fognak nyújtani, mint a jelenlegi prémium társaságok, de olcsóbban. Hogy ez hogy fog sikerülni, arra csak annyit mondott, hogy a jelenlegi primium társaságok áraiban vannak tartalékok. pl. a MALÉV csődje után a BUD-ról induló jegyek ára megduplázódott.
Egy tény: a Sólyom Airways Kft. Ha nem teljesítik be magukat a jóslataik, akkor a cég alapítói a bevitt tőkéjük erejéig felelősek az adósságaikért. DE a vezetői munkabérüket megtarthatják.
Én már 10-15 éve ajánlottam akkori repülős mgasabb szintű parancsnok ismerőseimnek, hogy a nálunk 40-45 évesen nyugalomba vonuló, vagy korábban beosztás híján lapátra tett katonai pilóták milyen jól jönnének az USA-ban, ha máshol nem, az agresszor századokban.
225 ezer dolláros bónuszt ígér az Amerikai Egyesült Államok Légiereje azoknak a pilótáknak, akik vállalják, hogy 9 évig a szolgálatukban állnak - írja a jobs.aol.com.
Amikor még Tom Cruise játszott a Top Gun-ban, vadászpilótának lenni vonzó és szexi volt, ma azonban már egyre kevesebben jelentkeznek az Amerikai Egyesült Államok Légierejéhez. Akkora a hiány pilótákból, hogy évi 25 ezer dolláros bónusszal akarják magukhoz csábítani a fiatalokat.
Hacsak be nem jön az a verzió, amit Vágó mindott az ATV-nek. Ha a burnuszosok úgy döntenek, hogy megveszik nagyon óccóndejón azt a 22 érbuszt(?), amit kinálnak. Csak az a kérdés, hogy amíg nincs rá járat meg utas, mit csinálnak a felesleges gépekkel. A Sólyom átmegy lizing cégbe :-?
Tegnap este meg a HírTV-n nyilatkozott a Vágó, egyébként első alkalommal megnevezve a lízingcéget, valamint további részleteket csepegtetve pl. az állami szállítótenderen való jelentkezésről...
Tehát ezek szerint a BBJ valóban nem az 500-as (600-as NG), hanem a 700-as bázisán készülhetett. Feltéve, ha nem vesszük figyelembe a 300/500 és a 600/700 NG rokoni kapcsolatokat :-))
Hivatalosan az úgy van, hogy a Boeing Business Jetek közül a BBJ(1) a 737-700 bázisán született meg, a BBJ2 a -800-asén, a BBJ3 pedig a -900ER-én.
További kavarodásként létezik ugye pl. 747-8i is BBJ-ként, meg mások is. :)
Ettől függetlenül léteznek más altípusok is VIP-székekkel és egyebekkel, amint a szóban forgó -500-asok példája is mutatja, de az más, úgymond "nem hivatalos" business jet. :)
A Boeing az 500-assal gyakorlatilag a 200-ast akarta kiváltani, emiatt lett csak kb. 25 cm-rel hosszabb a törzse, mint az igazi „klasszikus” ősmadáré
Nekem dilletánsnak felmerül a kérdés ha az 500as viszonylag jó piaci karriert futott be (Európában mindenkép, ugyi MA-nak is volt 2 db ami persze eltörpül ) az útód 600as erőltetése felesleges volt Boeingtól vajon akkor amikor a regionális jet-ek betörtek a piacra?
Ami Vágó urat illeti nekem túlzó ez a nagy optimizmus - az se merem mondani drukkolok hogy sikerüljön mert túl szép lenne (az nem Magyarország) ha tényleg beindul és működni fog, ahogy "megálmodta"
Vagy ennyi lóvé van a befektetőknél??
Na megyek nem röfögök több hülyeséget mert jönnek a megmondó emberek és lecsesznek :))
A legutolsó nyilatkozat alapján ezek a gépek jöhetnek szerintem számításba:
EI-EPL
EI-EOE
VP-CAJ
(Mindegyik szegről végről ex SAS gép - esetleg innen jöhet a "megbecsült nyugati társaság" kifejezés, ám 2009 - 2010 óta nem repültek; és egyiken sincs winglet, ha minden igaz :) )