Keresés

Részletes keresés

simonis Creative Commons License 2015.05.12 0 0 5629

Tisztelt Doktor Úr!

 

A beavatkozás elnevezését a zárójelentésből másoltam ki. Tudtommal (legalább is amiről a műtét előtt miatt szó volt, és ami miatt az szükségessé vált) végbélrepedést távolítottak el electrocauter-es haemorrhoidectomia elnevezésű eljárással. Záróizomgörcsről nem volt szó ez idáig. Székletem egyébként is teljesen rendben van. Rendszeres és lágy. Székeléskor fájdalmakat nem érzek. Amikor megkérdeztem a sebészt, hogy foglalkozott-e a műtét során aranyérrel, azt mondta, hogy nem, mivel így is alig bírtam a végbélrepedés eltávolítását (ez valóban így volt duplda érzéstelenítő injekció ellenére is).

 

Azok után amit leírt és amit a sebészem nekem mondott teljes bizonytalanságan vagyok a tekintetben, hogy milyen műtétet végeztek rajtam a valóságban és milyen módszerrel....

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5628)
simonis Creative Commons License 2015.05.06 0 0 5626

Tisztelt Doktor Úr!

 

Idén áprilisban proktológiai vizsgálat során fissura ani-t (1 cm-es, hátsó commissura-n), valamint II. fokú belső nodus-t diagnosztizáltak nálam. Először ambuláns módon próbáltuk meggyógyítani a végbélrepedést, de sikertelenül. Ezt követően április végén, műtét során (electrocauterrel haemorrhoidectomia) el lett távolítva a végbélrepedés. Ugyanakkor az aranyér eltávolítása nem történt meg.

 

A műtét utáni időszakban, a seb környékén nem érzek különösebb fájdalmakat. A seb szépen lassan gyógyul, a körül problémák nem merülnek fel. A sebet megfelelően kezelem. Egyelőre két óránként letusolom és teszek rá steril mull-lapot, északára pedig betadinos mull-lapot. Normalizálódott a székletem is (rendszeres, lágyabb konzisztenciájú).

 

Ahol viszont erősebb égő fájdalmakat érzek székelés után (3 - 4 óráig tart), az a sebbel ellentétes oldal, ahol aranyeret talált az orvos. A székelés után ki is jön egy picit belülről a nodus, de magától viszonylag gyorsan "vissza is húzódik". Égő, illetve utána tompa fájdalom viszont annál tovább tart és nehézségeket okoz a járáskor és üléskor is.

 

Kérdésem az, hogy kell-e kezelni az aranyeret a végbélrepedés eltávolítása után, vagy esetleg magától gyógyul meg (mint a fissura ani következménye)? Ha kell kezelni, mikor kell kezdeni a kezelését és milyen módon?

VeronaB Creative Commons License 2015.05.04 0 0 5625

Tisztelt Doktor Úr!

 

Évek óta tartó,  hol elmúló, hol visszatérő aranyérrel küzdök. Két terhességem ideje alatt a tünetek mindig jóval rosszabbak lettek, de idővel nagyjából helyre jött. Az utolsó szülésemet követő második évben (kb. egy éve) eléggé fájt, a belső végbéltájéki fájdalom az egész napomat végig kísérte általában. Elmentem orvoshoz, aki megvizsgált, meg is nézte, és megállapította, hogy 1-es stádiumú aranyér, amelyre Detralexet és kúpot írt fel. Ezek alkalmazása mellett lassan javulni kezdett. Idén április eleje óta viszont újból panaszaim vannak: végbél tájéki, gyakran alhasba is kisugárzó fájdalom, amely székletürítést követően kissé fokozódik. Vérzést nem tapasztaltam. Időközben sajnos életkörülményeim úgy hozták, hogy ideiglenes külföldi munkám miatt most még orvoshoz sem tudok menni, így otthonról kértem a családtól Detralexet, és körömvirágkrémet (A vény nélkül kapható gyógyszertári kúp nem hozott javulást). Viszont eléggé félek, és tanácstalan vagyok. A tüneteimet továbbra is okozhatja az aranyerem?

A tünetek mellé még fontos lehet: a második császárom alatt az orvosom több, az első császár miatt kialakult belső összenövést tapasztalt (méh-húgyhólyaggal történő összenövése, belső irha visszahajlott, úgy nőtt a hasfalamhoz). A császárműtét alatt (3 évvel ezelőtt) a húgyhólyagomat szétválasztotta a méhemtől, de azt mondta, hogy ez sajnos újból össze nőhet. Az irhához nem nyúlt.

 

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

 

Veron

Katnys Creative Commons License 2015.05.02 0 0 5623

Tisztelt Doktor Úr,

 

Az lenne a problémám, hogy elég gyakran véres a wc-papír, és gyakran viszket is odalent. Néha kellemetlenül, máskor inkább jólesően. Valami kaccs szerű kitapintható belülről, illetve még egy heg szerű dolgot érzek odalent szintén belülről. 

Mivel gyerekem nincs, 35 éves, nem szültem, tehát az nem okozhatta. Elment SZTK-ba, mert bár kínos, de idegesít, egy idősebb orvos annyit mondott csak, hogy ez nem aranyér, hanem pikkelysömör, és hogy soha nem fog elmúlni, és hogy fehéres színe a végbél nyíláskörül a bőrnek. Nem kaptam rá semmit, csak hogy babakrémmel kenegessem. Önnek mi a véleménye? 

 

Köszönettel: 

Krinyo Creative Commons License 2015.04.26 -1 0 5622

Terhesség alatt, szülés után jó szívvel ajánlom a Hemorrite-ot, vegyszermentes, ilyenkor ez nagyon fontos...

Előzmény: July1 (5617)
navon77 Creative Commons License 2015.04.23 0 0 5621

Szia! Segítségedet kérném, hogy Dr. István Gáborhoz bejelentkezhessek! fox1969@indamail.hu

 

Előzmény: Törölt nick (5620)
Potyi Panka Creative Commons License 2015.04.15 0 0 5618

Tisztelt Dr.Ur!

Nagyon koszonom kedves valaszat.Kerdesem az lenne:miert ellenzi minden orvos a mutetet?Az legyen az utolso megoldas,mondjak.3 nogyogyasz 1 urologus 1proktologus -sebesz.Keressek tovabb valakit aki elvallalja?Nem szeretnek felelotlenul,visszafordithatatlan dontest hozni.En ugyanugy erzem mint ahogy On mondja,(az urittessel,nyomassal kapcsolatban)de egy orvos sem dijazza ha a beteg mondja a megoldast,vagy tenyleg nagyon rossz dontes a mutet?Mar minden praktikat kiprobaltam,amirol hallottam.Tudom latatlanban nehez jo megoldast tanacsolni, En megis bizom az On tapasztalataban,jozan donteseben.Nagyon kicsi a valoszinusege hogy szemelyesen Onhoz eljussak,de ha talan a sors megadja ezt a lehetoseget szeretnem tudni idoben, meg anyagiakban(persze csak ha teheti)mire szamithatok, na meg hogy On mut-e?Elnezest ha illetlenul erdeklodom.Nagyon koszonom turelmet,kedves, megerto ,jo tanacsat.

 

 

Tisztelettel:Panka

July1 Creative Commons License 2015.04.14 0 0 5617

sziasztok

 

Gondoltam megosztom a tapasztalataimat, miutan vegre sikerult kigyogyitanom magamat a szuleskor keletkezett aranyerembol.

Amikor a patikaban kertem, hogy adjanak ra valamit, egybol a reparont es a spertit ajanlottak. En a spertit valasztottam,de abszolute nem valt be..meg 2 het utan sem volt latvanyos javulas..

Ezek utan egy orvos ismerosom tanacsara kiprobaltam a Hemopropin markaju cuccot. Azt kell mondjam kifejezetten elegedett vagyok, mar par nap utan enyhultek a tuneteim tole! Vegre! :-)

A tanulsag, hogy nem midnig a legdragabb es egybol ajanlott keszitmenyek a legjobbak..figyeljetek oda ti is!

makita78 Creative Commons License 2015.04.07 0 0 5616

Kedves bonap arte!

Köszönöm a választ és a tanácsot!

Én még a hagyományos műtétről jót nem hallottam, kivéve a végeredményt! Ezért is választottam volna a fagyasztást, mert arról csak jót hallottam! Több ismerősömnek is fagyasztották, de volt akinek először a repedését kellet megműteni. Van akinek 6 éve és minden oké azóta. Nekem úgy néz ki, hogy a repedés begyógyult, ezért remélem most már lefagyasztja a doki legalább az egyiket, mert már nagyon elegem van!!!

Előzmény: bonap arte (5611)
makita78 Creative Commons License 2015.04.07 0 1 5615

Kedves Doktor Úr!

Úgy néz ki, hogy a repedésem kezd helyre jönni, vagy már helyre is jött, mert 2 hete nem vérzik. Továbbra is használom a kúpot, kenőcsöt. Széklet síkosítóként paraffin olajat iszok és több alkalommal áztattam magam kamilla teába. Viszont az aranyerem minden olyan nap fáj, amikor a wc-ről felállok, függetlenül a széklet szilárdságától! Nagyon bízom benne, hogy most már le tudom fagyasztatni és végleg megszűnik ez a szenvedés!

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5612)
Potyi Panka Creative Commons License 2015.03.30 0 0 5613

Tisztelt dr.úr

    Erdelyből irok.61 éves.A panaszom évekkel ezelőtti úgy tudtam üriteni ha a gátra nyomtam, naponta 1szer,kesőbb ebed utan 15 percel hascsikarás,ürites,minden nap.Lassan ez elromlott.Nem ürült ki rendesen,ezért beöntest csinaltam,hogy munkámat tudjam végezni(nem volt illemhely).Ez mind gyakrabban fordult elő,havonta , majd hetente 1szer.Kesőbb már nagyon zavart,orvoshoz fordultam.

Rögtön tükrözesre küldtek.Az eredmeny(román) nincs daganat,sem polip,belső aranyér.Elmentem  proktológushoz,gyürüzést csinált 5 darabot .Adott krémet,április közepen kell mennem kontrolra.A fájdalmaim megszüntek,de az ürites nem megy.Nagyon vékonyan,ceruza vastagságu,elnézést(nézem a tükörben),kifordúl a végbelem mint egy csücsöritett száj,s csak a gát felöli részen tud kipréselödni.2 éve már hogy soha nem érzek tejes kiürülést.Meg a gyürüzés előttől.Meg a tűkrözéskor sem tudott k

iürülni,mert találtak székletet a vizsgálatkor. Mondtam az orvosnak,mire Ő, nem lessz olyanmint 19 évesen.Már a szél sem jön ki,az ürités is csak reggel valamennyi,később már csak kis ceruzák,sok erölködés,fáj újra a gát,a végbé,s csak beöntés a vége most már napi szinten, nem is iligátorral,hanem a zuhanyzó slaggal alacsony nyomáson, mert a bedagadt végbélbe nem tudom betenni az iligátor végét.

Ha nem teszem reped szét a gát és környéke, ha teszem fáj a végbél.Tudom nagyon perverz,hogy ez nincs jól,de senki meg nem hallgat,az ujommal érzem a végbélben a székletet és nem tudom kinyomni.Ha nem mosom ki estére már állni sem tudok a fájdalomtól,na meg mind valami bekövesedett szilva mag és ugy is a slag a vége,közben 5ször 6szor ingerel,nagyon kicsi eredmény.Nagyon közel a végbél nyiláshoz mert az újommal érem,a viz alig megy be és rökön jön is ki minden.Gondolom egy nagy gyulladás lehet,de mihez kezdjek.Nem tudom a gyulladás vagy bár mi nem

látszik a tükrözéskor.Nem magyaráz semmit a proktológus,csak annyit ettől hejre kell jönnie.5gyürü

1doboz krém.Tudom a szokásaimon kellene változtatni de mivel kezdjem.Mindennapos gond,és fájda

lom.Külömben sokat mozgok,tornászom,gyümöcsöt,rostosat eszem,nem iszom nem dohányzom, nem vagyok tulsujos,életvidám ,lennék ha ez nem keserítené meg napjaim.Minden nap úgy fekszem le hogy holnap minden jobb lessz.És nem ,2 éve csak romlik.Mi romlott el,vagy mit rontottam el.Mivel hozhatom hejre.Már azt mondják a fejmmel van baj.Nagyon kérem segitsen,bele őrülök a fájdalomba,tehetetlenségbe.Voltam belgyógyásznál vese,máj,lép,epe,hasnyálmirigy az ekon minden normális,a nőgyogyászaton koromhoz képest minden renben,egy kis  végbél sérv ,amivel nem kell foglalkozni,műtéttel még rosszabb lessz, méhnyakszűrés is negativ,urológus is mindent rendben talált.

7éve kezelnek csontritkulással,minusz3rol minusz2,7 a dexa eredmény,endokrinologus feügyeletével,

nyaki és derék diszkuszom van amit gyógytornával kezeltek,egy zolpidem nevű alltatót szedek mert

nem kapcsol ki az agyam,nem tudok elaludni,ugytudom a leg gyengébb alltató,szivritmus szabályozót

metroprololt.SZedtem debridátot,bioszant,eszpumiszant,kamilla teát,édeskömény teát.Csak eggy a gond nem megy a szél és a széklet.Hol a baj és mi okozza,na meg hogy hozható hejre.Létezik egy

olyan hogy a bél megnyúlik és hasi műtéttel agerinchez rögzitik. Olyan érzesem van mintha a végbél meglenne törve és nehezen megy ét a szél,széklet.Bisztos butaság.Köszönöm válaszát,türelmét.

bonap arte Creative Commons License 2015.03.29 0 1 5611

Egyetlen megoldás létezik a problémádra, ez pedig a hagyományos szikés műtét. Kivágják a problémás érszakaszt és kész. Utána pár napig nem lesz kellemes de fokozatosan gyógyulsz és pár hét múlva teljesen munkaképes leszel. TB-re is műtenek. 

Én 50 éves vagyok és gyerek korom óta küszködtem az aranyérrel. Az utóbbi 20 évben rengeteg alkalommal előjött a vérzés és másfél éve mondtam azt, hogy ez így nem mehet tovább. Itt Győr-Sopron megyében Mosonmagyaróváron csináltattam meg TB-re egy nagyszerű sebész főorvossal és azóta gondtalanul telik az életem, legalábbis aranyér ügyben.

Nincs fájdalom, nincs vérzés, bárhol elmehetek vécére. Én voltam egy hülye, hogy nem csináltattam meg sokkal előbb.

Neked is javaslom mert ez csak egyre rosszabb lesz ha halogatod.

Előzmény: makita78 (5609)
3x_ Creative Commons License 2015.03.27 0 0 5610

Csak annyi, hogy nekem is többször volt gumizásom, ebből egyszer nekem is idő előtt lejött és nagyon erősen vérzett, nagyon megijedtem, kórházba is mentem rögtön, de ott nem csináltak semmit, két nap múlva hazamehettem.

Előzmény: makita78 (5609)
makita78 Creative Commons License 2015.03.27 0 0 5609

Üdv mindenkinek! Szeretném megosztani veletek az esetemet, illetve tanácsot kérnék, lehetőleg orvosit!

36 éves vagyok, kb. 15 éve szenvedek aranyérrel. Az utóbbi 3-4 évben nagyon sokat. 2-3 éve volt 3 gumigyűrűs kezelésem, a harmadiknál majdnem elvéreztem, kb. 1 liter vér jött ki belőlem és az éjszakát a sürgősségin töltöttem!!! Az orvos elmondása szerint, ez 1000-ből 1. Szerinte az volt a gond, hogy a gumigyűrű hamarabb leesett. Egy éve saját elhatározásból munkanélküli lettem, legfőképpen azért, hogy az egészségi állapotomon javítsak. Ebből kifolyólag kb. 2 hónapja Nyíregyházán felkerestem a Kryo magánklinikát, ahol fagyasztással "gyógyítják" az aranyeret. Csak jót hallottam eddig erről, de nálam nem így lett! Nagyon fájt az aranyerem és kisebb vérzésem is volt.  A doki meg is vizsgált, de nem fagyasztott, mert állítólag végbélrepedésem volt. Írt kúpot meg kenőcsöt ami 4000ft volt és elkért 8000 forintot. Bő 2 hét múlva elmúlt a vérzésem, de az aranyerem minden nap székelés után nagyon fájt!!! A 4. héten wc-n voltam, majd amikor fel álltam, nagyon meglepődtem, mert csupa vér volt a wc! Viszont elmúlt a fájdalom, aranyérnek semmi nyoma! Még aznap sikerült időpontot szereznem a Kryoba. A doki megvizsgált, majd ennyit mondott, hát igen, valószínű, hogy elpukkant az aranyerem és ha szerencsém van, akkor nem is lesz már ezzel gondom. A biztonság kedvéért javasolta, hogy továbbra is kúp kenőcs. Ismét 8000 ft! 2 hétig élvezhettem csak az aranyérmentességet! Megint bedurrant, nagyon fáj(t) és a vizsgálat óta megint vérzik, de nem tudom mi! Most tanácstalan vagyok, mert azt mondta a doki, hogy ha a vérzésem, van, vagy egyéb panaszom, akkor műtét és a kórházba keressem majd meg. Ma is elég rendesen vérzett, csak azt nem tudom, hogy mi, az aranyerem, vagy a végbél repedés! Azt olvastam, hogy a műtét után 2 hétig fizikai munkát kerülni kell. Nekem most alakul egy régen várt munka, ráadásul több mint egy éve nem dolgozom, csak alakalmi munkáim vannak és emiatt nem igazán szeretném a műtétet. A 8-10000 forintokat nem szeretném ismét az ablakon kidobni és, hogy őszinte legyek, nem is nagyon van miből! Csalódott vagyok a dokival kapcsolatban és tanácstalan is. Ha visszamegyek hozzá a Kryoba az megint 8000, ha a kórházba keresem meg az valószínűleg műtét lesz, ami ugye nem 8000....

navon77 Creative Commons License 2015.03.24 0 0 5607

Tisztelt Doktor Úr!  Regebben is volt, de az utolsó 3 évben sok fájdalmat élek át bakteriális prosztata gyulladás miatt. Tavaly 7 hónapig szedtem Antibiotikunokat, de az entero faecalis 10'5 csíraszámban megvan újra...ezt w bacit nem lehet kiírtani, ott van a prosztatámban....Mivel vagy 20 eve van kisebb - nagyobb aranyeres panaszom, vérzikis kicsit, felhívtam Dr. Csatar Évát. Ő azt mondta szívesen megvizsgál, de kategórikusan kijelentette, hogy nincs átjárás az aranyér, és a prosztata között, így gyulladásom mögött nem wz aranyér áll. Kérném a Doktor Úr szíves véleményét.  Üdv. Bodnár László

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5602)
Benedek L. Creative Commons License 2015.03.22 0 0 5606

Akkor Te nagyon szerencsés ember vagy, ha már hatnak, még pedig azonnal. Néztem a honlapjukat, rögtön gyanússá tette az 1 évre való rendelés lehetősége...Ha azonnal hat, ha megelőz, akkor miért kell több havi adag...?

Előzmény: ddt371 (5605)
ddt371 Creative Commons License 2015.03.22 0 0 5605

Aranyér kezelése - http://hu.hemapro.com/?a_aid=518d1582054df&a_bid=057c8a6e Megkaptam a rendelésem, mely időben érkezett, és a pirulák is tökéletesen hatnak.

Putyu5412 Creative Commons License 2015.03.13 0 0 5604

Bocsánat elírtam a címet:

 

http/:www.aranyerhelp.hu

 

Putyu5412 Creative Commons License 2015.03.13 0 0 5603

Üdv mindenkinek!

Örömmel tudatom hogy a héten megkezdtük az "Aranyélphelp" ülőke gyógyászati szakboltokban történő árusítását!

Látogassák meg honlapunkat a postos elérhetőségért!

 

Köszönöm

 

http://http/:www.aranyerhelp.hu

 

itt sok hasznos információt is megtalálsz még

 

Törölt nick Creative Commons License 2015.03.04 -3 0 5600

                                                       Üdvozlok mindenkit!

Lehet olyan is, hogy valaki időben-távolságban nehezen vagy egyáltalán nem tud felutazni a Fővárosba kezelésre.

De azért szeretne megerősítést kapni, ez helyénvalö.

Aztán esetleg megéri neki felutazni, mert nem azt kapta amit várt.

üdvözlettel: 1 aranyér beteg,

 

gurabli Creative Commons License 2015.03.03 -1 1 5599

Mert több ellentmondó dolog is van, ami nagy valószínűséggel számodra nem érthető - már elnézést - de Bánfalvi doktor úr egyből érteni fogja, hogy mi az. Nagyon segítőkésznek ismertem meg itt is és a blogján is, ha tehetném, biztos, hogy hozzá fordulnék, de jelenleg sajnos ez nem kivitelezhető.

A fórumon pedig nem "zavarunk", azért vannak a fórumok, hogy kitárgyaljuk a dolgokat, segítsünk és segítséget kérjünk, amikor igazán szükségünk van rá. Minden tisztelettel, de ezt Te nem tudod megtenni, ezért kérlek ebbe ne is avatkozz bele.

 

Előzmény: Benedek L. (5597)
puding77 Creative Commons License 2015.03.03 0 0 5598

Köszönöm!

 

Sajnos muszáj lesz hamarosan felkeresnem.

Előzmény: Firga73 (5596)
Benedek L. Creative Commons License 2015.03.03 -2 0 5597

Miért kell Neked egy másik szakember véleménye, egyébként az az orvos látott, aki a diagnózist felállította, és látta  az egész altestedet is?! Miért zavarod ilyesmivel Dr. Bánfalvi Pétert? Nem értem...

Előzmény: gurabli (5595)
Firga73 Creative Commons License 2015.03.03 0 0 5596

Ő sebész és proktológus is !!!

Előzmény: puding77 (5589)
gurabli Creative Commons License 2015.03.03 -1 1 5595

Tisztelt Doktor Úr!

 

tegnap voltam proktológusnál. 

 

***

DRV: anoderma ép, záróizom tónusa megtartott, sacralisan heges fissura tapintható, prostata mindkét lebenye mérsékelten megnagyobbodott.

anoscopia: típusos helyeken I-II-od fokú infiltrált belső nodusok, rectum distalis szakaszán a nyálkahártya petechiás. 

Diagnózis: Proctitis nodi haem. Fissura ani chr.

 

Magistrális végbélkúp este 1, Doloproct krém naponta 1-2 alklalommal nap, Detralex 2x1tbl

 

Bő folyadékfogyasztás, elsősorban természetes hashajtók használata - szilvalekvár, illetve Tamarin lekvár, ennek eredménytelensége esetén Guttalax cseppek  (este 15-20 csepp).

Eredménytelen konzervatív kezelés esetén IBD gyanúja miatt colonoscopos vizsgálata is mérlegelendő.

***

 

A repedésre azt mondta, hogy heges(?), vagyis begyógyult. A gyulladás lehet a collitis "előszobája" is:(

A székrekedésen kívül más panaszom nincs, vagyis nem hogy hasmenésem lenne, ellenkezőleg. Remélem "csak" az aranyerek okozzák a gyulladást!

 

A magistrális kúp összetétele: Prednisoloni 0.1, Norcaini, Sol. Adrenalini, Bals Peruviani, Butyri cacao -- 30db

 

3 hét után kell ellenőrzésre mennem. Mit gondol a fentiekről, nagyon komoly a helyzet?

 

Ami fenntartásom és félelmen (a IBD-ről most nem beszélek) van, az a KÉT szteroid tartalmú gyógyszer, mivel a kúp és a kenőcs is az, tudtommal. 3 hétig használhatom???? Nem okoz valami komoly gondot ennyi idő alatt? Kérem, segítsen egy igazán elkeseredett emberen és őszintén mondja meg, ha ön szerint ez nagyon nem helyes út és komoly gondom lehet ez miatt. 

Eddig főleg Hemorid kúpot használtam, arra azt mondta, hogy jó, de most erősebbet ad.

 

Őszinte köszönettel!

 

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5566)
Daniel.Morales Creative Commons License 2015.03.02 0 0 5594

Tisztelt doktor úr!

 

Kb. egy hete egy pici talán fél rízszemnyi duzzanatot vettem észre a végbélnyílástól kb. 1 cm-re nagyjából 9 óra irányában. Kemény méretét nem változtatta eddig.

 

Sajnos már volt három alkalommal belső aranyeres gyűrűzésem, és kétszer volt már külső aranyerem is.

 

Nem szokott fájni, de néha pici szúrást azért érzek.

 

Ami miatt aggódom, hogy olyan, mintha körömmel fel lehetne nyomni. Ujjbeggyel nem lehet beljebb nyomni.

Tükörrel is megnéztem, és semmi sem látszik ott, ahol ez a pici duzzanat van.

 

Voltam állami intézményben proktológusnál, aki nem találta a duzzanatot, de én most is ki tudom tapintani.

 

Félek, hogy ez már egy előesett belső aranyérnek a jele.

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5567)
puding77 Creative Commons License 2015.02.27 0 0 5593

Akkor mégis jól tudom.

Ráadásul én abban sem vagyok biztos,hogy aranyeres problémám van.

A belső aranyér milyen tünetekkel jár?

 

Előzmény: Benedek L. (5590)
sokasebi Creative Commons License 2015.02.27 0 0 5592

Kik fizetik vissza? Se név, se cim, se telefonszám!

Azt sem árulják el, hogy mi ez. Kenőcs, implantátum, gép, imamalom?

Baromság! Az aranyér olyan mint a vakbélgyulladás, majd a sebész kivágja.

Előzmény: laci19791202 (5579)
sokasebi Creative Commons License 2015.02.27 0 0 5591

Ez inkább végbélrepedésnek tűnik. Azt szerencsédre csak kenegetni kell. De azért mutasd meg egy dokinak.

Előzmény: laci19791202 (5572)
Benedek L. Creative Commons License 2015.02.27 0 0 5590

"A proktológia az általános sebészetnek a végbél betegségeinek vizsgálatára és kezelésére szakosodott területe. A proktológiai szakrendelésen vizsgálják és kezelik az aranyerességet, a végbél környezetének gyulladásos folyamatait, jó- és rosszindulatú daganatait, a béltraktus alsó szakaszának, illetve a végbélnek a különféle elváltozásait".

Előzmény: puding77 (5589)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!