A régi Honfoglalón volt a Kultúra rovatban egy Wass Albert topik. Ezt kiegészítve Sík Sándorral, lehet szebbnél-szebb verseket betenni és gyönyörködni a költészet remekeiben.
Ha majd feljön a nap, hogy többé nem találtok azért ne búsuljatok én itt leszek még. Megtalálhattok majd a lemenő napban és esti röptében vízimadaraknak, lappantyú rikoltó, párhívó szavában s távoli hangjában egy méla bagolynak. Itt leszek mindég, őrt állva erdők csöndje fölött s álmotok vigyázva.Mikor vágytok velem együtt lenni, csak ki az erdőre menjetek s álljatok meg valahol útnak oldalában s figyeljetek. Puha susogásában a fáknak engem hallotok majd, amint kutyáimmal átsétálunk lepergő évek örök vadászmezőin.Örvendjetek virágnak, lepkének, madárnak, egy halvány kis csillagnak az ég peremén s hagyjátok, hogy az est megannyi árnya gyengéden magához vonjon kebelén.Mosolyogjatok csak és én majd visszamosolygok rátok az örökkévalóságból. Papitok, különben czegeil
Én Istenem, az idő hogy szalad! Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk, múlt és emlék: minden elmarad. Nyomunkat rendre belepi rőt lombjával az őszi szél. S hogy kik voltunk: maholnap az sem tudja, aki rólunk beszél. Zölden remeg a nyírfa lombja, a bajor erdőn szellő támad. Lőpor-szagú ködök lepik a jövendőt és a hazámat. Fehér itt is a nyírfa kérge, pillangó jár a gyöngyvirághoz. S mégis: minden virágharanggal, illattal, színnel, fénnyel, hanggal a régi erdő húz magához. Bajor erdőkön vándorok haladnak. A bánathoz már egynek sincs szava. De sóhajaik ég felé röpülnek, kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek s jó szél szárnyán elszállnak haza.
Mikor az est szellő-uszálya lebben, S madár dalol a zöldellő ligetben, Mikor az égen első csillag ég, S a nyárfa lombja suttog halk mesét, Bíborba nyíló álmod alkonyán Gondolsz-e rám? Ha lelked, mint egy mámoros madár Az ég sötétkék bársonyára száll, Mikor a fényt koszorúba fonod, S azzal köríted tiszta homlokod, Repeső vágyad tündér-hajnalán Gondolsz-e rám? Én minden este kis faludba szállok, Hol most javában nyílnak a virágok, S szívem egy titkos, halk ütemre dobban, Ha látlak olykor állni ablakodban; El-el merengsz... s úgy érzem, igazán Gondolsz reám!
