Az ötből kettő elöl, kettő leghátul, középen (na jó, kicsit előrébb) a maradék.
Tisztára, mint az óvodai "kirándulások, dadusok a két végén, meg középtájékon is egy felügyelő... Végre kiegyenlített a mezőny! Minden versenyző, még a leggyengébb kutyaütő is elmondhatja: akár így, akár úgy, de folyamatosan esélyes arra, hogy világbajnokokkal csatázzon :)
ahhoz a győzelemhez kellett némi szerencse is, mert mögötte Mawson nagyon jött fel és sokkal gyorsabb volt nála, de a vége előtt 1-2 körrel jött a safety car és így értek be a célba
Ha tavalyi értékelés lenne, esetleg távolról, fél szemmel hunyorítva mondhatnánk azt, hogy azért jobb, mert egy McLarennel próbált elindulni, csak pechje volt... de idén még ez az érv se dobhatná föl az értékét :)
Nem tudom, mi alapján osztották az értékelést, de ha mondjuk a végét nézem, ezt itt ni:
Pastor Maldonado 5,000
Kevin Magnussen 5,000
Roberto Merhi 4,667
már eleve hogyan lehet ugyanarra a szintre (vagy jobbra) értékelni Magnussent Maldonadoval és Merhivel, mikor Magnussen eleve csak a szezonnyitón vett volna részt (de ott sem tudott elindulni), míg a másik két versenyző azért futott azóta pár kört?
Az a baj, hogy az eredeti írás folytatásai is ideillik :(
Idő: délután hét (helyi idő szerint: két) óra.
Színhely: Afrika(az mondjuk pont nem, de a többi kontinens igen frekventált és klasszikus helyszíne igen), egy távoli, eldugott garnizon (Tilke-pálya) a Szahara(Bernie és/vagy a nemzetközi pénzvilág általt meghatározott, egyébként ismeretlen) valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista(szervező) és egypár nyomorult arab(fanatikus néző vagy nem-annyira-nyomorult-arab-olajsejk) tengődik.
"Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy angol szívtipró, egy osztrák halljakend, egy ausztrál wannabe és egy orosz hússaláta." Nem is nagyon tagadták, hogy Kvjat hússalátának került a Red Bullhoz. Mármint orosz hússalátának.