Legyen ez egy olyan topic, ahol nem az utazási és szállásfoglalási lehetőségek dominálnak, hanem azokról az élményekről, szépségekről, emlékekről írunk, amik arra készettek minket, hogy Olaszország elkötelezett rajongóivá legyünk. Legyen az a szép táj, a művészetek, a hegyre épült csodás kis városok, vagy Róma..., esetleg a finom fagyik vagy egy emlékezetes hangulat, szóval minden, amire ha visszaemlékezünk, akkor összeszorul a szívünk és nagyon vágyunk újra átélni a régi emlékeinket!
És legalább annyira szeretnénk ezt az érzést másokkal is megismertetni.
Nem vagyok nagyon gyámoltalan..., inkább bizonytalan. Most még úgy érzem, hogy nem kívánom Milánó nyüzsgését, viszont a férjemnek talán igaza van abban, hogy Trevisóba nem érdemes repülővel menni, ha úgyis kocsit kellene bérelni. Viszont autóval én nem szeretnék most menni. De a hétvégén eldönjük:-)
Nem tudom, hogy Torinóban a Mole Antonelliánát tervezitek-e meglátogatni. Egy mozimúzeum üzemel benne, ami a gyereknek is érdekes lehet. Nagyon látványos! És panorámalifttel fel lehet menni a torony tetejére, ahonnan pazar a kilátás.
sziasztok! segitség kellene! online csekkoltunk de olyan gépen amin nincs nyomtató, hogyan tudom elmenteni vagy elküldeni hogy másik gépen ki tudjam nyomtatni?
sziasztok! segitség kellene! online csekkoltunk Wizz air-nél de olyan gépen amin nincs nyomtató, hogyan tudom elmenteni vagy elküldeni hogy másik gépen ki tudjam nyomtatni?
Érdekelt az a fejezet..., hát elővettem a könyvet. Amikor utoljára olvastam, még csak szerettem, hogy szerette a kutyáját, de nem értettem úgy, mint most, nem hagyott bennem akkora nyomot a történet.
Katartikus élmény volt nekem most az a fejezet, mert én is azt remélem, hogy a kutyuskáim most már póráz nélkül futkároznak az égi vadászmezőn! Nem tudom, csak véletlenül tévedtél most erre, vagy figyelemmel kíséred a topicot, így azt sem tudom, tudod-e, hogy az idei év három hónapja alatt vesztettem el mindkettőt. Rettenetesen hiányoznak, ide azért járok, hogy ne rájuk gondoljak. Bár most nagyon rossz, de négsem haragszom, sőt, köszönöm neked!!!
Talán te másra gondoltál, amikor felhívtad a figyelmemet, az a más is elgondolkoztató. Több okból is...
Biztos, hogy nincs különösebb irodalmi értéke, hiszen ne volt író, de megtalálni a főníciai lépcsőt, bemenni a villába és a szfinx mellett állva lenézni Caprira..., ezek elévülhetetlen élmények, és ehhez ez a könyv segített hozzá! Ha csak kétharmad annyira volt remek ember, mint ahogy írta, már az elég lenne ahhoz, hogy szerelmes legyek belé:-) És Anacapriba. Persze a mai Anacapri nem az, ami az ő korában volt. És érdekes történet ez, mert talán éppen miatta lett olyan felkapott hely. Igaz, ennek ellentmond az a helyzet, hogy míg a főtéren hemzsegtek az emberek, addig a villában rajtunk kívül nem volt talán éppen akkor senki, és a városka utcái is majdnem üresek voltak. Bár sokak szerint csak szerencsénk volt. Gondolkoztam azon, hogy vajon az Anacapri beli emberek áldják-e őt, amiért kiemelte városkájukat az ismeretlenségből, avagy szidják. Gondolom habitustól függően változó a vélemény. Az biztos, hogy nem az a kis porfészek már, amiről a könyvben szó van:-) De nagyon hangulatos így is.
Valóban érdekes az a jelenet, de engem legjobban a kutyájától való búcsúja hatott meg, pedig akkor még nem is tudtam, hogy milyen az. Igaz, ott fordított volt a helyzet, ő ment el, és nem a kutya. Azt a képet róla a villában, körülvéve a kutyáival, sosem fogom elfelejteni.
Nagyon szép a virágod ! Én is nagyon ajánlom mindenkinek Alex Munthe regényét és egy utat Caprira. Így együtt különleges élmény. Engem talán nem is a könyv irodalmi értéke, hanem írójának nagyszerű személyisége ami megragadott. Talán emlékszel még a könyv végén ( már fejből nem tudom a fejezet címet ) amikor azt képzeli, hogy meghalt... Ugye milyen érdekes amit itt írt ? Pedig Ő közel száz éve írta ezeket a sorokat. Nagyszerű ember volt. A villája csodálatos.
Bár ez a klívia halvány árnyéka csak annak a gyönyörűségnek, aminek tulajdonosa vagyok sok-sok éve, de ha az egyiktől meg kellene válnom, akkor az a régi lenne. Ugyanis ez a legszebb szuvenír, amit valaha is "szereztem"! Bár gondolom Axel Munthénak nem sok köze van hozzá, de mégis az ő Anacapriban lévő villájában szedtük a magját. Aki tudja, hogy miről van szó, az megérti, aki viszont nem, az valamire való Itália rajongóként olvassa el Axel Munthe: San Michele regénye című életrajzi regényét, és garantáltan egy új úticélt fog magának találni!:-))) Nekem életem egyik elérhetetlennek tűvő vágya valósult akkor, amikor ott voltam, az már csak hab a tortán, hogy lehetőségem volt csórni néhány klíviamagot, amik, remélhetően, örök emlékek maradnak számomra!
OK. dobjuk a témát. Pedig éppen közeledtek az álláspontok. A hit valóban egy dolog, és megint más az annak gyakorlásárát szolgáló egyház. Senkit nem akarok arról meggyőzni, hogy változtassa meg a hitét, legyen mint én ateista. A tudomány mai állása szerint nem igazán tudjuk, hogy kinek van igaza. Én is csak hiszem, hogy nekem van igazam. Azért ma már csak egyetlen kattintás hogy megnézd az univerzumot amiben élünk. ( Google Föld - Égbolt ). Milliónyi galaxis, milliárdnyi csillag ! Ha ez Isten műve, csak gratulálni tudok. Remek, nagyszerű, fantasztikus! Hogy jön ehhez a csodálatos Univerzumhoz ( a pumpával ) könnyező Madonna a papi nőtlenség, a víz eres pálcikás emberek, a TV-ből gyógyító táltosok, és sajnos az ebbe a sorba tartozó torinói lepel. Ennek sincs semmi köze Istenhez. Egy Isten, egy vallás, három irányzat. Zsidó,keresztény,iszlám. A hit igazán nagyszerű dolgokra is képes a keresztes háborúktól, M.o. török dúlásán át, a huszita háborúkig (egymást is tudjuk ölni) a holokausztig, a szerb-horvát háborútól a WTC ig, vagy az arab-izraeli öldöklésig. Ki szégyellje magát?
A hit,az egyház és a földi helytartók három erősen elkülönülő dolog az én olvasatomban.
Sokmillió ember hitét butaságnak nevezni néhány bűnös ember miatt nagy merészségre vall.
A hit csodákra képes,mint a tudományok nagy barátja bizonyára sokat olvastál és hallottál már a placebo hatásról.Az sem szól másról,mint a hitről.
Részemről nem fűznék hozzá többet a témához,térjünk inkább vissza Itália mesés tájaira és műemlékeihez,melyek egyformán nagy gyönyörűségére szolgálnak mindannyiunknak!
Tudod vannak reneszánsz 'barátaim' pl. Galilei. Akivel meg csinálták azt a csúfságot, hogy bár kora legnagyobb zsenije volt, a hitre hivatkozva visszavonatták tanait. Aztán itt vannak ezek az erkölcsi magaslaton lévő pedofil papok akik megrontják gyermekeinket. A legjobb ami ebben a történetben tetszik, hogy sokat lehet arról olvasni, hogy a Vatikán gondolkodik a cölibátus eltörlésén. Úristen!!! Ha ezt megteszik kiderül, hogy emberek százezrei kínozták magukat, tették tönkre életüket, lettek öngyilkosak vagy pedofilok, mert azt gondolták, hogy ezzel Istent szolgálják. Aztán jön majd egy rendelet ... és nem is. Ilyen ez a lepel is. Semmi köze a hithez, sokkal több az emberi butasághoz. A reneszánsz csodálatos alkotásai szerintem nem annyira hitről, hanem az emberről szólnak...
Róma,Itália,művészetek,vallás,kereszténység,muzsika és még sorolhatnám sokáig ezeket a szervesen összekapcsolódó dolgokat.Mióta világ a világ az emberek hite,a vallás rengeteg alkotást ihletett.Ha másért nem,hát ezért kell a hitet tiszteletben tartani,mert nélküle a ma minket ámulatba ejtő műalkotások,csodálatos zenék stb. legynagyobb része nem született volna meg!A véleményalkotás mindenkinek szíve joga,az ítélkezés viszont sokaknak bántó lehet!Tudod......Élni és élni hagyni!
Mi vagyunk talán a legtöbb templomban járt, ateisták. ( Ez persze sajnos nem igaz. ) Amikor bementünk a firenzei dómban majdnem földbe gyökerezett a lábam. No nem a vallásos áhítattól, hanem az emberi ész csodálatos teljesítményétől. Több mint hatszáz évvel ezelőtt ( gyakorlatilag a mai gépek nélkül ) megtervezni egy ilyen épületet! Mesteremberek ezrei dolgoztak itt. És hát a belső stílusa! Ez a letisztult belső ( én magamban egy picit minimalista, IKEA-s templomnak tartom :-) ez valóban a csoda. Az is , hogy a hosszú évszázadok alattsenkinek nem jutott eszébe 'össze mázgálni'.Ez pedig az itt élő emberek közízlése. Ez is csoda és ez is elgondolkodtató. Vajon mi hányszor festettük, építettük volna újjá, ha lett volna egy ilyen dómunk??? Torinói lepel. Nos ez is gondolatokat ébreszt bennem....
És az nem sértő amikor kis pumpával nyomják a 'vérző szemű Madonna' szeméhez a piros folyadékot, vagy éppen ez a lepel aminek az eredete meglehetősen zavaros. Ez is a másik ember lesajnálása. A XXI. században beszélhetünk nyíltam az emberi butaságról.
Persze,hogy elmondjatod a véleményedet!Én a "megmosolygást" gondolom furcsának,hiszen egy előző hozzászólásodban Te is leírtad,hogy szívesen látogattok európai templomokat,pedig ateisták vagytok!Jómagam sem vagyok hívő,ettől még nagy érdeklődéssel várom a Lepel megtekintését és mélyen tiszteletben tartom mások belé vetett hitét.Többször volt már róla szó itt a fórumon is,hogy az ilyen relikviák közelében nagyon érdekes érzések fogják el az embert még akkor is,ha nem feltétlenül mélyen hívő.Torino pedig egy nagyon kellemes városnak ígérkezik,tehát így össszekötjük a kellemeset a még kellemesebbel:))
Az ilyen véleményt azért jobb nem kimondani, mert szerintem is sértő. Ez egy valami olyan plussz, ami ritkán adódhat emberek életében, a Dávid feltehetően mindig ott fog állni... És természetesen , gondolom, aki ezt megnézi, nem csak azt nézi, hanem minden más nézésre érdemest is, de ez egy + ok arra, hogy éppen akkor Torinót válassza. Hogy kamu vagy sem..., ezt nem a mi tisztünk eldönteni. Te voltál már Torinóban? A lepel nélkül is nagyszerű város. Én voltam abban a templomban, ahol tartják, persze csak képek voltak kiállítva róla. Az én véleményem is az, hogy nem valódi, erősen Leonardo "csínytevésére" gyanakszom, de ha nem is valódi, akkor is kuriózum, és ha valakinek fontos, akkor azt mindenképpen tiszteletben illik tartani.
Bár ez a klívia halvány árnyéka csak annak a gyönyörűségnek, aminek tulajdonosa vagyok sok-sok éve, de ha az egyiktől meg kellene válnom, akkor az a régi lenne. Ugyanis ez a legszebb szuvenír, amit valaha is "szereztem"! Bár gondolom Axel Munthénak nem sok köze van hozzá, de mégis az ő Anacapriban lévő villájában szedtük a magját. Aki tudja, hogy miről van szó, az megérti, aki viszont nem, az valamire való Itália rajongóként olvassa el Axel Munthe: San Michele regénye című életrajzi regényét, és garantáltan egy új úticélt fog magának találni!:-))) Nekem életem egyik elérhetetlennek tűvő vágya valósult akkor, amikor ott voltam, az már csak hab a tortán, hogy lehetőségem volt csórni néhány klíviamagot, amik, remélhetően, örök emlékek maradnak számomra!