Keresés

Részletes keresés

tunde1021 Creative Commons License 2015.07.31 0 0 5659

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy találtam egy - aranyér betegséggel foglalkozó - fórumot.
Gyerek korom óta kűzdök széklet szorulással. Külső-belső aranyereim vannak kb. 30-35 éve. Ezek évente, két évente okoztak problémát (vérzés, fájdalom stb.), amiket reparon kenőccsel+kúppal és oxyproct kenőccsel sikerült kikezelnem, 2-3 hét alatt.
2013. szeptembere óta viszont ez a módszer már nem működött, így kénytelen voltam elmenni proktológushoz. Ő is próbálkozott kúppal (nevét nem tudom, patikában készítették a recept alapján) és Posterizan kenőccsel, Detralex 60 db-osat 3 dobozzal elfogyasztottam. Valamit segített, de székelés után mindig kellemetlen érzésem volt, dacára a naponta elfogyasztott 90 g rostnak (búzakorpa, búzacsíra, lenmagőrlemény joghurtban, vagy kefírben elkeverve, mindez megfelezve reggelire és vacsorára), 4-5 l víznek, székelés után altáji zuhany+kamillás ülőfürdő.
Végül eljutottam arra a pontra, hogy ülni már nem tudok, félfekvő helyzetben létezem. Utolsó vizsgálatkor a proktológus közölte, hogy: MŰTÉT(!).
Az Uzsoki Kórházban Dr. Szentpétery Félix fogadott, aki nagyon alapos lévén, elküldött gyomor 1,5 m mélységig, vastagbél és végbéltükrözésre+hasi UH-ra. Ez az egész procedúra hónapokat vett igénybe a hosszú várakozások miatt. Ez év júniusában jutottunk el odáig, hogy kitűzte a műtét időpontját, augusztus 6-ára. Előtte még teljes labor, EKG, mellkas RTG.
Ma voltam az anaszteziológusnál, az összes leletemmel, majd kórlapírás és egy idegen orvos megvizsgált, majd két gyakornokkal is megvizsgáltatott, ha már ott feküdtem, bal oldalamon, ahogy szokás ilyenkor, lévén, oktató kórház is az Uzsoki.
Annyit sikerült kiszednem a dokiból, hogy Parks féle módszerrel leszek operálva és talán már másnap haza is engednek.
Rettenetesen félek, pedig életem során több műtéten is túl estem, de ez nagyon intim helyen van és semmit nem tudok róla.
Ja, még annyit, hogy reggel 7-re kell bemennem, de a doki szerint csak délután 4 körül kerülök majd sorra, mert először a steril műtéteket végzik.
Szentpétery főorvos úr júniusban azt mondta, hogy előző nap ki kell üríteni a beleimet ricinussal, vagy keserű sóval. Az általam ismeretlen doki, akinél ma voltam, csodálkozott ezen, azt mondta, hogy a műtét előtt úgyis adnak hashajtó kúpot(?). Végül abban maradtunk, hogy tegyek belátásom szerint.
Most aztán itt vagyok teljesen hülyén, nem tudom hashajtsak-e, vagy sem, egyek-e, vagy sem és egyébként is...
Tudnátok-e valamit tanácsolni és ismeri-e valaki ezt a Sparks féle módszert? Mennyi idő a sebgyógyulás, nagyon fáj-e a műtét után? Mikor fogok tudni végre ülni? Egyáltalán normális életet élni, nem csak fekve vegetálni?
A válaszokat előre is köszönöm, bocs, a bő lére eresztett panasz áradatért.

ASSproblem Creative Commons License 2015.07.31 0 0 5658

Sziasztok Sorstársak!

 

Én is műtétre készülök. A lézeres műtétről sok rosszat hallottam.

 

Dr. Hornok Lászlót néztem ki magamnak, róla jó véleményeket olvastam.

 

 

Az lenne a kérdésem, hogy jó úton járok? Jól értettem hogy lézeres műtétet nem szabad választani? (első fokú belső aranyércsomóról van szó)

Előzmény: bonap arte (5654)
bonap arte Creative Commons License 2015.07.23 0 1 5656

A proktológiai vizsgálat inkább kellemetlen mint fájdalmas. Mindenképpenmenj el rá, jobb tudni, hogy belül rendben van minden.

 

Az aranyér rendberakását ne halogasd, elég ha én halogattam vagy 20 évig. Mennyi kellemetlenségtől megkíméltem volna magam ha már a kezdeteknél megcsináltatom.

 

Csakhát az ember úgy van vele, hogy nem adja könnyen a segglyukát. :-))

Előzmény: Andi keresked (5653)
bonap arte Creative Commons License 2015.07.23 0 0 5655

rakattam

Előzmény: bonap arte (5654)
bonap arte Creative Commons License 2015.07.23 0 1 5654

Az említett orvosokat nem ismerem, én Mosonmagyaróváron rakarram rendbe a dolgokat. A műtét maga nem jár fájdalommal, utána nem kellemes de napról napra csökken a kellemetlen fájdalom. Egyébként fájdalomcsillapító tablettával elviselhető határértéken lehet tartani.

 

Nálam durva műtét volt, 2 aranyeret vettek ki szíkés műtéttel. December 13.-án műtöttek és Január első hetében már tudtam végezni nehezebb fizikai munkát napi 8 órában. Az első héten a műtét után inkább feküdtem, ülni nem volt jó. Aztán fokozatosan csökkent a fájdalom, lehetett sétálni.

 

A wc nem kellemes, fogakat összeszorítani és kitolni gyorsan. Meleg vízzel letusolni, vazelinnel finoman bekenni és szépen gyógyul. A vazelin fontos mert síkossá teszi a farpofát így nem húzódik a műtéti heg.

 

Túl fogod élni. Kis kellemetlenség pár napig és fokozatosan felgyógyulsz. Nem lesz fájdalommentes ezt megígérem, de inkább pár nap fájdalom mint hosszú évekig küszködni egy vérző aranyérrel.

Előzmény: Liza1101 (5652)
Andi keresked Creative Commons License 2015.07.23 0 0 5653

Kedves Sorstársak, Tisztelt Doktor Úr!

 

Nekem is, mint itt sokaknak aranyérre utaló panaszaim vannak. Egy éve szültem, utána előfordult vérzés is, de azóta csak a 'valami van ott' érzés van, kitüremkedés székeléskor, ami azután magától visszahúzódik. Egyik nap jobban érzem, másik nap viszont szinte egyáltalán.. Sokszor kellemetlen érzést érzek a fenekemben üléskor, meg alhasi feszülő fájdalmaim vannak néha, smelyek nem elviselhetetlenek, csak nem tudom hogy összefügghetnek e ezek a dolgok... 1 hónapja volt egy epehólyag eltávolításom is. Most próbálom magam rávenni egy proktológiai vizsgálatra, de még kapargatom a bátorságom... Félek attólnis, hogy valami nagyobb bajom van.

Amennyiben Doktor úrnak van rám ideje, és a leírtak alapján akár csak meg tud nyugtatni, vagy felbátorítani, azt nagyon megköszönöm! A sorstársaknak pedig a véleményeket!

Liza1101 Creative Commons License 2015.07.23 0 0 5652

Sziasztok!

 

Aranyérműtétre készülök. Két lehetőségem van: Licht Anna/Vác vagy Harmos Flórián/Máv kórház.

Van valakinek véleménye fenti orvosokról?

Aranyérműtét után meddig nem lehet ülni vagy fájdalmas az ülés és székelés?

Köszönöm segítségeteket.

gregorius2015 Creative Commons License 2015.07.15 0 0 5650

Kedves Forumozok, Tisztelt Doktor Ur !

 

2 napja estem át egy gumigyürüs aranyérmütéten. 8 évet szenvedtem (III. fokozat) vele mig végre rászántam magam, és megcsináltattam. Komoly vérzéseim voltak, és állando stresszben tartott a fájdalom, hogy valyon a mai toalett után begyullad e megint, vagy nem. Nem beszélve a rengeteg fájdalomcsillapitorol- és gyulladáscsökkentöröl amit beszedtem. A beavatkozás endoszkopon keresztül történt , az elsö gumigyürünél nemcsak csillagokat láttam, de az egész univerzumot ugy fájt..ekkor a sebész körbrinjekciozta a ,,területet " igy kicsit jobb lett. A második már igy elviselhetöbb volt. A mütét utáni délután és éjszaka fájdalommal teli volt, de tegnap és ma már egyre jobban vagyok. Székeléskor van még némi szenvedés, de utána minden rossz elmulik perceken bellül. Hihetetlen boldog vagyok, hogy tul vagyok rajta és meggyogyulok. Mindenkinek ajánlom, hogy ne halogassa mert mindig csak rosszabb lesz. 

 

Kérdésem lenne a Kedves Forumozokhoz: -van e esetleg a kúpon, és a krémen kivül valami ami elösegiti a gyogyulást, illetve kinek van tapasztalata, mütét után mennyi idö mulva lehet ismét aktivan dolgozni, sportolni kockázatok nélkül? 

 

Szép napot és mielöbbi gyogyulást! Gregoriusz

Cycka Creative Commons License 2015.06.19 0 0 5649

Szia Benedek L!

Már írtam neked a megadott email címre.

Üdv     Cycka

Előzmény: Benedek L. (5648)
Benedek L. Creative Commons License 2015.06.16 0 0 5648

beneliv@freemail.hu, írd le elérhetőséged!

Előzmény: Cycka (5646)
Aranycip Creative Commons License 2015.06.16 0 0 5647

Tisztelt Doktor Úr!

 

Maria Treben "Egészség Isten patikájából" című könyvében olvastam a következőket:

"20. A svédfüvek kifakasztják az aranyeret (hämorrhoida), gyógyítják a vesét, minden további kúra nélkül kihajtják a testből a hipochondriás vizenyőt, elmulasztják a depressziót és a melankóliát, javítják az étvágyat és az emésztést.

21. Belsőleg is kifakasztja az aranyeret, ha - különösen lefekvés előtt - először többször benedvesítjük azt, majd a cseppek bevételével belülről meglágyítjuk. Külsőleg úgy alkalmazzuk, hogy a cseppekkel benedvesítünk egy darab vattát és azt felhelyezzük. Elhajtja a felesleges vért és megszünteti az égő érzést."

 

Bár több jó tapasztalatom van már Maria Treben tanácsaival kapcsolatban, a svédkeserűvel benedvesített vatta felhelyezésével kapcsolatosan vannak félelmeim, illetve kétségeim.

 

Kérem fentiekkel kapcsolatosan szíves véleményét.

 

Cycka Creative Commons License 2015.06.14 0 0 5646

Szia Benedek L.!

Oké, rendben. Hogyan?

 

Üdv!    Cycka

Előzmény: Benedek L. (5645)
Benedek L. Creative Commons License 2015.06.08 0 0 5645

Helo!  Szívesen informállak, priviben. Üdv

Előzmény: Cycka (5644)
Cycka Creative Commons License 2015.06.08 0 0 5644

Szia!

 

Bocsi, csak most láttam a hozzászólásodat. Nagyon örülnék, ha megadnád a nevét, elérhetőségét.

                               Köszi!   Cycka

Előzmény: Benedek L. (5643)
Benedek L. Creative Commons License 2015.06.03 0 0 5643

Helo!  Én Debrecenből tudok ajánlani, engem is műtött.

Előzmény: Cycka (5642)
Cycka Creative Commons License 2015.05.28 0 1 5642

Sziasztok!

 

Azért kicsit elképedve olvastam a történeteket. Tényleg jó, ha az ember nem jut el idáig, vigyáz a táplálkozással, az életmóddal, és odafigyel már az elején az enyhébb tünetekre.

Nekem "csak" végbélvizsgálatom volt kézzel és valami kis műszerrel(azt tudom, hogy nem tükrözés volt), de az is tud kellemetlen lenni, ha már amúgy is fáj. Szóval azóta figyelek jobban, és természetesen megijedek már az első kellemetlenségtől.

Ezért nagyon örülnék, ha valaki tudna Hajdú-Bihar megye környékén egy jó, emberséges proktológust vagy gasztroenterológust. Én azt sem bánom, ha magán doki. A Bánfalvy doktor úrnak van egy jó oldala, nekem sokat segített a tanácsaival. Az a jó benne, hogy nem rögtön sebészileg gondolkodik. Csak az a baj, hogy Pest kicsit messze van, ahol ő rendel.

Szóval, ha valaki tud, azt megköszönném.

 

 

                               Fájdalommentes szép napot kívánok mindenkinek!

 

                                                                                                 Cycka

bonap arte Creative Commons License 2015.05.24 0 0 5641

Nálam ugyanez volt a szitu, durva vérzés, súlyos vashiány a vérképben. A műtét egy kicsit súlyosabb volt mert egyszerre két aranyér let eltávolítva és 5 napig bent feküdtem a kórházban. 3 hét alatt gyógyultam meg olyan szintre, hogy mehettem dolgozni, ahol nehezebb fizikai munkát végzek.

 

Ennek már két éve. Gyerekkorom óta volt aranyér problémám, persze nem olyan súlyosan mint 48 éves koromra. Most 50 vagyok és az utóbbi 20 év a wécén sok problémát okozott. Nem mindig de a hidegebb hónapokban sokszor véreztem. Hol kevésbé hol durvábban. Volt, hogy csak egysze volt, hogy egy hét is beletelt mire nem volt véres a wc. 

Mikor betelt a pohár akkor már nagyon fáradékony voltam a vashiány miatt. Persze ez csak a labor után derült ki, hogy mitől.

 

Szóval rászántam magam a műtétre. Nem volt kellemes, de megérte. Azóta bárhol elmehetek wécére, nem kell attól tartanom, hogy összevérezek mindent. És egy kis tapasztalat megosztás....sok folyadék, és lehetőleg sok rostos étel. Lehet búzakorpát egy evőkanállal naponta, nem drága, kicsit korpaízű de bármibe belekeverve nem érezni semmit.

 

A széklet sokkal lágyabb tőle. Azóta van itthon parafin olaj is, ez nem okoz hasnenést viszont szépen a vastagbélben. Néha veszek be egy kanállal ha esetleg olyan ételt eszem ami keményebb székletet produkálna. Hálistennek két éve semmi problémán nincs, és bevallom hülye voltam, hogy nem lett megcsinálva sokkal korábban ezelőtt.

Csak sajnos ez olyan probléma amit az ember csak halogat a végsőkig.

 

Jobbulást!

Előzmény: angyisz cats (5640)
angyisz cats Creative Commons License 2015.05.23 0 1 5640

Sziasztok !

 

Előjáróban megjegyezném, hogy sok ilyen illetve ehhez hasonló fórum kellene ahol normális hangvétellel az ember megoszthatja saját tapasztalatait illetve tájékozódhat. Pár napja inkább egy bő hete találtam én is ide mivel akkor derült ki, hogy aranyér műtétre lesz szükségem. Természetesen a mai világban az internetet hívjuk segítségül ahol megpróbáljuk nyugtatni magunkat illetve más már ilyenen túlesett emberkék véleményét, tapasztalatát olvasgatni. A kórházból ma délelőtt jöttem haza, tehát friss az "élmény".  Amit tudni kell rólam 39 éves férfi vagyok kb. 184 cm magas és 130 Kg tehát nem egy párductestű páciens. Ez előtt semmilyen műtétem nem volt tehát teljesen tapasztalatlan voltam ilyen téren. A termetem ellenére, nagyon be voltam parázva az elmúlt héten a hangulatomra is rányomta a bélyegét a műtét közeledtének időpontja. Tehát ha valaki még ez előtt áll akkor egy pár gondolatban leírnám az én történetem.

Előzmény: Tisztában voltam vele már elég régen, hogy külső aranyerem van amit így-úgy próbálgattam is kezelni több kevesebb sikerrel. Érdemben nem foglalkoztam vele mivel semmilyen problémát nem okozott (nem fájt, nem égett, nem viszketett, nem gyulladt be stb.) Viszont elkezdett székelésnél vérezgetni ami idővel egyre gyakrabban és egyre intenzívebb lett. Nem jellemezném, de néha a wc kagyló jobban emlékeztetett egy háború csatatérre. Itt már azért paráztam (oké tudom hamarabb kellett volna, de ezt most hagyjuk) valamint egy labor vizsgálat eredménye láttán egy belgyógyász barátom kérdezett rá, hogy nincs-e ilyen jellegű problémám. Hoppácska, mondom honnét tudod hogy ilyen gondom van, erre elmondta hogy látszik a vérképemen a vashiány meg bla,bla,bla... Na itt jött az elhatározás, hogy nincs tovább, bele kell vágni.

Múlt héten csütörtökön történt a vizsgálat egy gasztroenterológus főorvos ismerősnél (a fél családunk egészségügyben dolgozik ezért a sok ismerős) aki megállapította a problémát külső aranyér 1.5-2 cm  és egyértelműen a MŰTÉT szót ejtette ki a száján jövőhét péntek kíséretében. Na innentől nem voltam nyugodt kicsit sem. Mivel már a vizsgálat sem volt túl kellemes, a beavatkozás milyen lehet kérdeztem magamban. A forgatókönyv műtét előtt kedd labor+ekg, szerda találkozó az anesztessel részletek átbeszélése péntek reggel 7.00 kórház.

 Kórház: Reggel 7-kor megérkeztem a párommal kb. úgy mint egy kisgyerek az anyukájával mivel Ő gyógyászati segédeszközöket forgalmaz így kb. a kórházban ismer nagyjából mindenkit illetve őt is sokan.. tehát volt egy kis hendikepp a dologban de ez az én zabszem méretű kipufogónyílásomon nem sokat "lazított".  Mivel elsőnek voltam kiírva aznap műtétre így egyből elfoglalhattam az ágyat és elkezdődött a folyamat. Megkaptam a "ruhát" műtős ing, a fentebb már említett kis testemből semmit nem takart ezt követte pár kérdés pár aláírás és egy fertőtlenítő tusolás + beöntés kombó, na ez már kizökkentett a komfort zónámból erősen de viselhető volt. Vissza az ágyba és megkaptam az első bogyót kis kék azt hiszem dormicum, kisvártatva megjelent értem a beteghordó és már a műtéti előkészítőben voltam azzal a tudattal, hogy előkészítenek altatásra, megkaptam a kézfejembe azt a kis micsodát pl. a zöld háló sapit. Majd megjelent az altatóorvos aki közölte hogy spinális érzéstelenítés lesz mivel a súlyom miatt nem tartja biztonságosnak az altatást, köszi mondom. Műtőben az ágyon ülő helyzetben kaptam egy szurit a gerincembe ami lidocain volt és nem fájt aztán jött a másik szuri amit tompán éreztem de szintén nem volt veszélyes, majd képszakadás...

 

Következő emlék, tolnak ki a műtőből vissza a kórterembe deréktól lefelé bénán, két ápoló tett vissza az ágyamba infúzió bekötve. Na most megtudtam milyen az amikor valaki deréktól lefelé megbénul, semmi de az égvilágon semmi nem mozdul szőrnyű érzés az hogy nincs érzés. A párom a pipilőmet belelógatta a kacsába és a kacsát gondosan ragtapasszal rögzítette, hogy amíg képtelen vagyok visszatartani addig is nem magam alá vizeljek. A szörnyű az egészben az volt, hogy közölték velem, hogy most kb. 20 óra fekvés következik a spinális érzéstelenítés miatt és ha sokat ugrálok akkor egy szörnyű fejfájásra számíthatok ami akár +1 nappal is hosszabbíthatja kórházi tartózkodásomat. Tehát jött a jó hosszú fekvés, néha bóbiskolva, néha telefont nyomkurászva, néha látogató fogadása. Úgy 2-3 óra elteltével már mozogtak az alsó végtagjaim illetve már nem kellett a "rögzített" kacsa. Viszont megérkezett a fájdalom illetve egy olyan feszítő érzés a popeszomból mintha a fél műtőt benne felejtették volna. Na itt gyorsan kértem egy fájdalomcsillapítót amit infúzióban meg is kaptam a fájdalom elmúlt de az a feszítő kakilás inger jellegű érzés továbbra is tartott és végig kísért egy nagyon-nagyon hosszú éjszakán ahol gyakorlatilag nem aludtam semmit mivel a napközbeni "pihenés" miatt kicsit sem voltam álmos. Reggel 5-kor szólt be a nővérke, hogy ha akarok most már sétálhatok. Nem kellett kétszer mondania, mivel a műtét napján semmit nem ehettem így gyorsan lenyomtam 4-5 háztartási kekszet + egy kis vizet. 8 körül megjelent a főorvos úr aki közölte hogy nemsokára megszabadít a popeszomban lévő tampontól. Már nagyon vártam ezt a pillanatot mert nagyon feszített, a géz vagy tampon eltávolítása 9 körül meg is történt, na ezt nem kívánom senkinek, lehet hogy alacsony a fájdalomküszöböm de ez k*rvára fájt. Aztán pár hasznos infó, záró , öltözködés és indulás haza. Érdekes módon nagyon gyorsan javul a dolog pár órával a hazaérkezés után már nem okoz gondot a séta vagy az ülés, oké érzem de nem gáz. Sőt megvolt az első széklet, kellemetlen volt de viselhető. Gyulladáscsökkentő antibiotikumot kell szednem illetve ha kell fájdalomcsillapítót de eddig nem kellett. Figyelnem kell az étkezésre + parafin olaj, hogy lehetőleg laza legyen a széklet, de ne hasmenés szerű. Kímélnem kell magam, nem emelhetek stb. 4 nap múlva kontroll. Székelés után egy kis alsó tusolás, valamint esténként egy 20 perces ülőfürdő sós vízben. Remélem gyorsan gyógyul, mindenkinek azt ajánlom ha úgy érzi hogy hasonló problémája van akkor azt időben kezeltesse, hogy ne kelljen eddig eljutnia. Ha mégis akkor remélem a fentebb leírtakkal tudok segíteni a mentális felkészülésben.

 

Üdv, és bocsánat a terjedelmes szövegért.

Benedek L. Creative Commons License 2015.05.22 0 0 5639

Jó, hogy így sikerült, de azért a kúpot tartsd készenlétben, bármikor, bárhol hasznodra lehet!

Előzmény: vfsoiv (5638)
vfsoiv Creative Commons License 2015.05.22 0 0 5638

hajnalban elmentem egy éjjelnappali patikába vettem glicerin-teva-t, de mire hazaértem használnom sem kellett, elég volt a mozgás hogy beinditsa  rendszert, de azért köszi a segitséget, így proktológust keresek majd othon.

Előzmény: Benedek L. (5637)
Benedek L. Creative Commons License 2015.05.22 0 0 5637

Azóta már biztos túl vagy a "nehezén", átmeneti megoldásnak a glicerines végbélkúpot javaslom, lazítja, feloldja a székletet. Találsz az ország bármelyik területén jó proktológust, de TB nélkül az orvosi ellátás nem ingyenes. Menj magán orvoshoz. Jobbulást!

Előzmény: vfsoiv (5636)
vfsoiv Creative Commons License 2015.05.22 0 0 5636

Kedves Doktor Úr!

Ma reggel mikor nagydolgomat akartam végezni, már erősen hívott a természet, éreztem mint máskor, hogy elindult a rendszer, azonban az aranyerem nem engedte ki a dolgot, nem akartam túl erősen, mert állítólag nem szabad erőltetni a dolgot.
Azóta még mindig érzem h kell wc-znem, nem tudom mi tévő legyek. Várjam meg amig visszábbhúzódik, esetleg erőlködjek addig, amig ki nem jön aminek ki kell.
Vettem ma délután a patikában Hemorid kenőcsöt, de kétlem, hogy ez rövidtávon megoldja a gondomat.
Gyanítom hogy el kell mennem majd proktológiai vizsgálatra, még soha nem voltam, és időszakosan az utóbbi 1-2 évben megesik hogy véres a wc papir, tehát biztosan aranyérről van szó.
Másik kérdésem, ha menni kell, akkor fogadnak-e itt Magyarországon, mert szlovák állampolgár vagyok, és nincs magyar TB-m.

Várom mielőbbi válaszát, vagy bárkiét, aki tud segiteni.
Előre is köszönöm.

H.20 Creative Commons License 2015.05.19 0 0 5635

Tisztelt Bánfalvi Doktor Úr!

 

Tegnap óta fájdalmas, elég nagy méretű, betrombotizált külső aranyerem alakult ki, minden előzmény nélkül (az utóbbi időben már sok folyadékot fogyasztok, nem erőlködtem stb.). Detralex tablettát elkezdtem szedni, az előírt 2x3 darabot, valamint sűrűn zuhanyoztatom, kenem Doxiproct krémmel. Kérdésem az lenne, hogy van esély arra, hogy ez a vérrög bárminemű sebészi beavatkozás nélkül felszívódjon, vagy a hét vége felé - bátorságomat összeszedve - keressek fel orvost, elkerülhetetlen a vérrög kiürítése? Válaszát előre is köszönöm!

geroné Creative Commons License 2015.05.18 0 0 5634

Tisztelt Doktor Úr!

6 hónapja szültem a kisfiamat!Azóta van székrekedésem is!ha keményet kakilok kivérzik a fenekem!kivül nem érzek semmit ezért belső aranyérre gondolok!mivel kezelhetem?mit használhatok rá?válaszát előre is köszönöm

Cycka Creative Commons License 2015.05.14 0 0 5633

Tisztelt Doktor Úr!

 

Az ősszel kinlódtam végbélrepedéssel. Elmentem egy proktológushoz, aki végbélkúpot(Doloproct) írt fel. Úgy tudom, hogy ez egy szteroidos gyógyszer. Két dobozzal használtam el akkor egymás után. Természetesen odafigyeltem az étkezésre, a tisztálkodásra,csináltam a végbéltornát, ülőfürdőt. Szépen, lassan alakultak a dolgok, csökkentek a fájdalmak.

Minden szép és jó lenne, ha még mindig nem éreznék WC-zés után kellemetlenséget, kicsi szúró, égő fájdalmat. Nem elviselhetetlenek ezek, csak valahogy nincs komfortérzetem. Mondták, hogy hosszadalmas a gyógyulás, de ennyire? Vagy ez természetes?

De az is lehet,hogy az aranyeremmel van megint probléma? Ugyanis a szüléssel kijött, és azóta kint is van. Problémát csak néha okozott, akkor is tudtam kezelni.

Vissza nem szeretnék menni az orvoshoz, mert sem emberileg, sem etikailag nem voltam vele megelégedve. Vidéken lakom, és itt a környéken még nem találtam megfelelő szakorvost.

 

Előre is köszönöm a válaszát.    Köszönettel: Cycka

simonis Creative Commons License 2015.05.13 0 0 5632

Kedves Kata619!

Nem vagyok orvos, de hasonló problémákkal küzdöttem én is a végbélrepedésem legelső stádiumában. Csak tűrtem a fájdalmat és reméltem, hogy majd elmúlik magától, meggyógyul stb. De nem gyógyult meg, és csak 3 hét elteltével, proktológusi vizsgálat során szembesültem azzal, hogy krónikussá vált a dolog. Ha korábban mentem volna el orvoshoz, meg lehetett volna gyógyítani gyógyszeresen és nem kellett volna műteni. Reparon végbélkúpot lehet ilyenkor használni (naponta 2 szer felhelyezni egyet-egyet). Elvben segíthet ebben a korai stádiumban. Persze ha valóban végbélrepedésről beszélünk. De ismétlem magam, nem vagyok orvos. Az esetleges végbélrepedést viszont csak vizsgálatok során lehet megállapítani. Javaslom viszont, ne húzza az időt, menjen el proktológushoz minél előbb, ha nem akarja, hogy műtéttel végződjön a dolog.

+ Reparonon kívül van még Posterisan Forte elnevézű végbélkúp is, de az csak recepttel kapható.

 

Előzmény: Kata619 (5631)
Kata619 Creative Commons License 2015.05.13 0 0 5631

Tisztelt Doktor úr!

 

35 éves nő vagyok, még nem szültem.

Jelenleg dolgozom, ülő munkát végzek, napi 8 órában.

Gyermekkorom óta vannak kisebb mértékű, időszakos aranyeres problémáim.

Most viszont nagy valószínűséggel végbélrepedésem van, 4 napja tart, intenzív fájdalommal jár, ami nagyon nagy mértékűvé, szinte elviselhetetlenné válik, amikor WC-re kell mennem.

Tudna esetleg SOS terápiát, külső-belső gyógyszert javasolni?

Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Gréta

 

Firga73 Creative Commons License 2015.05.12 0 0 5630

Tisztelt Doktor Úr!

 

Januárban voltam aranyeres műtéten "II-III-as fokozat"  , hagyományos késes eljárással történt a beavatkozás .... Nagyon szépen alakult eddig.. Sajnos volt egy erősebb székletem és elkezdet vérezni, ez 4-5 napja történt. Csak székletürítéskor vérzik.. Konzultáltam az orvosommal és azt mondta hogy előfordulhat még vérzés , mert  elég sérülékeny  a terület.. Mivel 4 hónapja történt a beavatkozás, ezért egy kicsit aggaszt a dolog ..  Mit tegyek most , és mivel kezeljem ? 

Köszönöm..

Üdv.  Ferenc

simonis Creative Commons License 2015.05.12 0 0 5629

Tisztelt Doktor Úr!

 

A beavatkozás elnevezését a zárójelentésből másoltam ki. Tudtommal (legalább is amiről a műtét előtt miatt szó volt, és ami miatt az szükségessé vált) végbélrepedést távolítottak el electrocauter-es haemorrhoidectomia elnevezésű eljárással. Záróizomgörcsről nem volt szó ez idáig. Székletem egyébként is teljesen rendben van. Rendszeres és lágy. Székeléskor fájdalmakat nem érzek. Amikor megkérdeztem a sebészt, hogy foglalkozott-e a műtét során aranyérrel, azt mondta, hogy nem, mivel így is alig bírtam a végbélrepedés eltávolítását (ez valóban így volt duplda érzéstelenítő injekció ellenére is).

 

Azok után amit leírt és amit a sebészem nekem mondott teljes bizonytalanságan vagyok a tekintetben, hogy milyen műtétet végeztek rajtam a valóságban és milyen módszerrel....

Előzmény: dr. Bánfalvi Péter (5628)
simonis Creative Commons License 2015.05.06 0 0 5626

Tisztelt Doktor Úr!

 

Idén áprilisban proktológiai vizsgálat során fissura ani-t (1 cm-es, hátsó commissura-n), valamint II. fokú belső nodus-t diagnosztizáltak nálam. Először ambuláns módon próbáltuk meggyógyítani a végbélrepedést, de sikertelenül. Ezt követően április végén, műtét során (electrocauterrel haemorrhoidectomia) el lett távolítva a végbélrepedés. Ugyanakkor az aranyér eltávolítása nem történt meg.

 

A műtét utáni időszakban, a seb környékén nem érzek különösebb fájdalmakat. A seb szépen lassan gyógyul, a körül problémák nem merülnek fel. A sebet megfelelően kezelem. Egyelőre két óránként letusolom és teszek rá steril mull-lapot, északára pedig betadinos mull-lapot. Normalizálódott a székletem is (rendszeres, lágyabb konzisztenciájú).

 

Ahol viszont erősebb égő fájdalmakat érzek székelés után (3 - 4 óráig tart), az a sebbel ellentétes oldal, ahol aranyeret talált az orvos. A székelés után ki is jön egy picit belülről a nodus, de magától viszonylag gyorsan "vissza is húzódik". Égő, illetve utána tompa fájdalom viszont annál tovább tart és nehézségeket okoz a járáskor és üléskor is.

 

Kérdésem az, hogy kell-e kezelni az aranyeret a végbélrepedés eltávolítása után, vagy esetleg magától gyógyul meg (mint a fissura ani következménye)? Ha kell kezelni, mikor kell kezdeni a kezelését és milyen módon?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!