Keresés

Részletes keresés

oregbeatsuhanc Creative Commons License 2016.07.10 0 0 11916

A héten hívást kaptam egy TS Advisor Kft nevű cégtől. A hadarós, lehengerlő szövegű nő előadta, hogy a szerződésem ismeretében szakértő jogászuk segíteni tud üdülési jog ügyben. Ehhez jövő hét szerdán 15 h kor személyesen keressem fel a Bajcsy Zsilinszky úti irodájukban. Hiába mondtam, hogy most nem érek rá erre, csak erősködött, hogy most kellene mennem, mert a jogászuk most érhető el. Azt is előadta, - miközben kicseréltük TS tapasztalatainkat - hogy a nagymamája jogát nemrég örökölte meg és emiatt lett dolgozója ennek a cégnek. Közöltem erre, hogy részvétem, de ilyen meghívókra már rég nem megyek el. 

Minden esetre utána néztem a cégnek és az ügyfeleik hálálkodó kommentjeinek. A sok dicsérő szóból csak az nem derült ki egyértelműen, hogy üdülőjoguktól hogyan szabadították meg, vagy miben segítették őket. Visszatérő kérdésem itt is, hogy a telefonszámomat kitől szerzik meg? 

 

Üdülési jog öröklés ellen úgy lehet többek között védekezni, hogy az öröklés tárgyait ajándékozás útján az üdülési jog kivételével leendő örököseinkre kell átruházni, akik a jogról majd le tudnak mondani, így az végső soron az államra fog szállni. Ha tömegessé válik ez a jelenség akkor állambácsi és a törvényhozás kénytelen lesz elgondolkodni.

oregbeatsuhanc Creative Commons License 2016.07.10 0 0 11915

 Tavaly egy 2 éjszakás "kedvezményes" díjú hétvégére csaltak el a Petneházi Clubba, ahol abbáziás dörzsölt ügynökök eljátszottak egy üdülőjog optimalizálást ígérő, de amúgy másodlagos cseréről szóló előadást, amire nem voltunk vevők. Nem is akartunk részt venni a gagyi reklámfilm vetítésen, de ránk förmedtek, hogy ezt vállaltuk a kedvezményes részvételi díj fejében. Szóval pofátlanul agresszívek, és szemetek volta, de miután látták, hogy nem mennek sokra, békén hagytak.

Szóval vigyázat, mert a petneházi az Abbázia második főhadiszállása!

 

Ráadásul most már minden évben kapunk az Abbáziától figyelmeztető levelet, hogy ne dőljünk be csaló cégeknek. A levél végén ajánlják az általuk megbízható és az üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozó cégeket ügyfeleiknek, köztük pl. a Pro Holiday-t amely ellen, ha jól tudom a GVH eljárást folytatott nem régen.

Ezek után felmerül annak kérdése, hogy az Abbázia közreműködésének köszönhetően, felvethető e a felelőssége  ügyfeleinek megtévesztésében?

Előzmény: kivantsi49 (11906)
Ferencné Szász Creative Commons License 2016.07.09 0 0 11914

Tisztelt vill.mérn13!

 

Sajnos én kapcsolatba kerültem a Jorbel Travel Kft.-vel (Nagtykanizsa) és pórul is jártam. Azt tanácsolom hogy ne kezdjen velük, mert ugyanolyan csaló banda mint a többi, akik szintén azzal keresnek meg, hogy értékesítik az üdülési jogomat. Átvertek, nem adták vissza a befizetett megbízási díjat, pedig aztígérték. Az elején nem tájékoztatják rendesen az ügyfelet, csak a végén derül ki, hogy miként kellett volna kiszámolni a 120 munkanapot. Az én számításom nem egyezett az övékével, így nem kaptam vissza a pénzt. Ráadásul még szemtelenek is voltak, úgy beszéltek velem a telefonban, mintha én lennék a csaló.

Mindenkit óvok tőlük!!!

 

 

 

                                    Üdv.: Gizella

Előzmény: vill.mérn13 (11799)
kivantsi49 Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11913

Bocs, csak meg akartam erősíteni, amit írtál. Értelemszerűen intrudernek szólt.

 

Előzmény: ásítósmacska (11907)
kivantsi49 Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11912

Kedves Ügyvédnő!
Természetesen attól még nem lesz önmagában érvénytelen egy szerződés, mert az azt megkötő cég egy hajléktalan nevére van bejegyezve. Csak éppen amire az eladó ráébred arra, hogy az Abbázia továbbra is rajta követeli a fenntartási díjat, addigra az a cég, amely eleve egy hajléktalan személy nevére van bejegyezve, mind az ő, mind a többi hozzá hasonlóan megtévesztett ügyfél pénzével rég eltűnt. Akkor pedig már lobogtathatja a szerződést akárhol, hiszen a szerződő partnere nem is létezik.
Vajon akkor lesz-e olyan bíróság, amely kimondja, hogy az ügyfél kétségkívül jóhiszeműen járt el és nem egy színlelt szerződést kötött egy (már) nem létező céggel?

Előzmény: KendeJúlia (11908)
intruder Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11911

Üdv!

 

Megnéztem: gxhx ltd néven írták alá a szerződést.

Valami külföldi cég itthoni fióktelepe lehet.

 

Előzmény: Abu F (11903)
Cenerentola Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11910

Nagyon tanulságos írás! Érdemes megszívlelni a benne foglaltakat, különösen azoknak a naivaknak, akik szent tehenekként tisztelik az ügyvédeket. Én a magyar szólások mély igazságában hiszek:

 

„Ki egy prókátort ismer, ismeri mindet.”

 

„Pörös tehén tőgyét a prókátor feji.”

 

„Prókátor szája arany kulccsal nyílik.”

 

„Prókátor, seggén ülő tolvaj.”

 

„Prókátorra pöröd, új orvosra élted ne bízd egészen.”

Előzmény: kivantsi49 (11905)
KendeJúlia Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11909

Tisztelt Kristálybogyó!

 

Kérem, hívjon telefonon.

 

Üdvözlettel:

dr. Kende Júlia

ügyvéd

Előzmény: Kristalybogyo (11904)
KendeJúlia Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11908

Kedves kivantsi49!

 

Nem ismerek olyan jogszabályt, amely az ügyvezető lakcíme szerint ítélné meg egy szerződés érvényességét/érvénytelenségét (ezt egyébként Ön sem gondolhatja komolyan)

 

Miután pedig ez nem jogi kérdés (az ügyvezető lakcíme), én ilyen mélységben nem nyomoztam a cég után, KIEMELVE, hogy a nyertes kúriai ítéletek egy része pl. Seychelles szigeteken bejegyzett céghez kötődnek, de a bíróságot értelemszerűen ez nem befolyásolhatta.

 

Üdvözlettel:

dr. Kende Júlia

ügyvéd

Előzmény: kivantsi49 (11905)
ásítósmacska Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11907

ezt most miért nekem írod...??

 

 

Előzmény: kivantsi49 (11905)
kivantsi49 Creative Commons License 2016.07.08 0 0 11906

Most ezt találta ki az Abbázia, hogy újabb sok-sok milliót gomboljon le a szerencsétlen becsapott (sokukat többszörösen!) emberekről. Sok kicsi sokra megy! Meg is bízott három kipróbált, dörzsölt bagázst, akik lehazudják a csillagot is az égről és megesküsznek, hogy ennél jobb ajánlat a földön nincs. Csak nálunk, csak most, soha vissza nem térő alkalom!
(Júniusban nagy titokban jóindulatúlag azt is megsúgták a vonakodó kuncsaftnak, hogy ez az ajánlat már csak június 30-ig él, utána megszűnik a kedvező lehetőség!)
Általában 3-4 éves fenntartási díjnak megfelelő összeget kérnek az új szerződés megkötéséért. Az újabb összegek legombolásának hivatkozási alapja az, hogy "felminősítik" a meglévő üdülési jogát, vagyis jobbat, esetleg több férőhelyest vetetnek vele mai áron, miközben a meglévőt a sok évvel ezelőtti vételáron számítják be. Annak "valamiért" nem nőtt az értéke az eltelt évekkel. Arra is gondosan ügyelnek, hogy a fenntartási díj is legalább ugyanannyi maradjon esetleg kicsit emelkedhet :)
Vagyis mi történik? A meglévő üdülési jog helyett kap a delikvens egy másikat - ugyanott másik hétre (esetleg több férőhellyel), vagy éppen egy másik üdülőben másik hétre. Ezért azonnal kifizet 3-4 éves fenntartási díjat és egyúttal el is kötelezi magát újabb minimum tíz évre. És közben mi történik az eddigivel? Ja, azt megint eladják valami madárnak, persze nem annyiért, amennyivel beszámították, hanem folyóáron!
Számoljunk már emberek! Az Abbázia kb. 20 éve folytatja ezt a játékot. Annak idején egyetlen apartmant 1-1,5 millióért adott el mondjuk egy nyári hétre. Ha csak a 3 nyári hónapot számolom, az 25-30 millió egyetlen 20-30 négyzetméteres apartmanért! Az magyarul kb. 1 millió forintos négyzetméter ár... 15-20 évvel ezelőtt!!! Annak a jelenértéke mennyi lehet ma?
Az eltelt évek során fenntartási díjként beszedett még legalább 20 milliót és akkor nem beszéltünk arról, hogy kit mivel tudtak közben még átverni, milyen címen húzták le még további milliókkal. És hány apartmanja van az Abbáziának? Sok-sok milliárdról beszélünk! És akkor még pofátlanul kimutatják, hogy az eladhatatlan részvényeiken nincs nyereség, nincs osztalék!
Hajléktalanok nevére írt cégek nyerészkednek tovább a kétségbeesett embereken, újabb és újabb százezreket kicsalva tőlük! Hát miért csak ezek bújhatnak hajléktalanok mögé? Szép szabályos ajándékozási szerződéssel meg kell ajándékozni néhány hajléktalant, aztán fusson az Abbázia a pénze után!
A beépített ügynökök persze azt hazudják, hogy senki nem adhatja el az üdülési jogot, csak az Abbázia jóváhagyásával. Aki kikerüli őket azt beperlik és "minden pert megnyernek". Ez is mese. Pereljen csak az Abbázia! Milyen jogszabály alapján tilthatja meg, hogy bárki bárkinek eladja, vagy elajándékozza az üdülési jogát?!
Kúria döntés mondta ki, hogy az üdülési jog bizony nem bérleti jogviszony, így az Abbázia nem bérbeadó és nincs is beleszólása abba, hogy az eredeti vevő kinek adja tovább az üdülési jogát.
Érdekes, hogy azok a csalók, akik most jó pénzért azt igérik, hogy "megszabadítják" az embert az üdülési jogától, épp ezt a Kúria döntést lobogtatják! (Más kérdés, hogy ők is csak a pénzétől szabadítják meg a gyanútlan, jóhiszemű embereket, mert mire kiderülnének a disznóságok, ők már elérhetetlenek és akkor jön rá a becsapott ügyfél is, hogy valami apró alaki hiba miatt az ő szerződése érvénytelen, tőle továbbra is jogosan kéri az Abbázia a fenntartási díjat.)

Előzmény: Kristalybogyo (11904)
kivantsi49 Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11905

Ugyanezzel keresett meg a PASTER Kft. nevű cég. Igyekeztem körültekintően eljárni, megkérdeztem  a T.ügyvédnőt is, hogy szabad-e velük szerződni. Szerinte normális cég, csak annyi a kockázat, hogy az Abbazia szemétkedik, mindent megtámad és a bíróság nem mindig itél az üdülési jogtól adásvételivel megszabaduló ügyfél javára.
Szerencsére nem nyugodtam bele ebbe és gugliztam még egy kicsit. Megtaláltam a cég egyedüli bejegyzett képviselőjének lakcímét. Mivel meglepően közel volt a cég irodájához (ami nem túl bizalomgerjesztő, egy nyomda emeletén bérelt helyiség, megtalálni is alig lehet a világ végén), rákerestem a címre is. És mit találtam? A Vöröskereszt hajléktalan szállóját! :)
Nosza felhívtam őket, ott lakik-e a cégvezető úr. Közölték, hogy ott lakott, de februárban - feltehetőleg pár nappal, a cégbejegyzés megtörténte után - kiköltözött.
Ennyit a megbízható cégről!
Ezek után nem tudom, mit gondoljak az ügyvédnőről.
Lehet, hogy nem ismeri a céget, nem hallott még róluk, tételezzük fel. De akkor miért nem azt mondja!
Annak alapján, amit ő mondott, simán beleugorhat valaki egy többszázezer forintos buktába és még meg is van győződve, hogy körültekintő volt.

Előzmény: ásítósmacska (11896)
Kristalybogyo Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11904

Tisztelt dr. Kende Júlia Ügyvédnő, és Tisztelt Sorstársak, 

 

A követlezőkkel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy van-e tapasztalata vagy tanácsa bárkinek.

 

A mai napon a szüleimet arra vették rá, hogy a Dobogómajorba 99 évre szóló üdülési jogukat változtassák át 3x 10 éves futamidejű szerződésre, természetesen újabb súlyos összegért. Mondván, hogy az Abbázia 25 éves, és ezért most nagylelkűek lesznek. Azt ígérik, (elvileg a szerződés is tartalmazza), hogy az üdülési jog 10 év után megszüntethető (előtte 3 hónappal jelezni kell ezt a szándékot). Elképzelhető, hogy ez így meg is fog valósulni? Igaz lehet, hogy 10 év múlva "elengednek" bennünket? Ellentétben a 99 évvel? Van ebben bármi buktató?

 

Megköszönöm, ha bárki, akinek ezzel kapcsolatban tapasztalata, megírja azt.

 

Abu F Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11903

Négy éve felszámolás allat áll a cég. Egyáltalán hogy köthetnek szerződést?

Előzmény: intruder (11895)
a.n.onym Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11902

Menj, a 13. Kerületi kapitányságra, ők keresnek ellenük tanúkat. Csak Orientamento néven. Régebben így hívták őket, de ugyanaz a banda.

Előzmény: mérges vagyok (11900)
Vén medve Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11901

Igen, ismerős ez a  " szemét banda"! Átvernek ők is mindenkit. Sajnos a magyar jogrend 1 nagy sza..., mert ezeket engedi büntethetetlenűl működni ! Sem a  bíróság, sem a végrehajtó nem tesz semmi hathatósat ezek ellen,- és ha még is megbüntetik őket: így sem -úgy sem kapunk vissza semmit !A büntetési összeg meg kitudja hova kerül!?!!  Statáriális eljárással lehet tenni ellenük valamit is ! No meg ezeknek a cégeknek külföldi anyacégük van, ami ellen a Magyar Kormány, - jogrend,- nem tud tenni semmit !!! De: magyar érdekek is állnak emögött / sok ember zsebe megtelik !!!/ ezért sem marasztalják el őket elvárható módon !!!

 

Előzmény: vill.mérn13 (11799)
mérges vagyok Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11900

Tisztelt Ügyvéd Asszony!

A SolarPolar KFT. elismeri,hogy Ö a BFCS tulajdonosa.  Az üdülési jog adás-vételi szerződést a saját nevében köti,de beleirja,hogy a BFCS-nek átadja,mert annak Ö a tulajdonosa.  Szerintem itt valahol van a csavar,amellyel kibújnak a végelszámolás alól.

"mérges vagyok" mert beugrottam.

Előzmény: KendeJúlia (11898)
psaci Creative Commons License 2016.07.07 0 0 11899

Ezen a néven üzemeltetik a Bartell Fund Credit Systemet, aminek a tulajdonosa ugyanaz, mint a Bartell Fund Credit Kft-nek.

Előzmény: KendeJúlia (11898)
KendeJúlia Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11898

SOLARPOLAR-ENERGETIKA 2020 Kft. egy más cég.

 

dr. Kende Júlia

ügyvéd

Előzmény: psaci (11894)
intruder Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11897

Sejtettem. Sajnos csak utólag árulták el nekem a dolgot.

 

Előzmény: ásítósmacska (11896)
ásítósmacska Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11896

hiba volt előre egy fillért is adni nekik!

 

keresztet vethettek arra a pénzre. :(

Előzmény: intruder (11895)
intruder Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11895

Üdv mindenkinek!

Globalxchange kft-vel van tapasztalata valakinek?

A szüleim eladták nekik a dobogómajori üdülési jogot, de 200000 ft-ot kért érte ez a cég előre (állításuk szerint ügyvédi stb. költségekre). Kérdés, hogy vajon tényleg sikerült-e az eladás.

 

psaci Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11894

Köszönöm a tájékoztatást. Amin változást látok az a cégnév és a telephely http://www.ceginfo.hu/ceg/solarpolar-energetika-2020-beruhazo-es-fovallalkozo-kft-34708755.html#cegkivonat  illetve a változás időpontja.

Előzmény: KendeJúlia (11893)
KendeJúlia Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11893

A Bartell Fund Credit Kft. kényszertörlési eljárás alatt áll.

 

24. A cég megszűntnek nyilvánítása

24/1.A megszűntnek nyilvánítás dátuma: 2016. február 24. 
A határozat ügyszáma: cgt. 01-16-001519 
A határozat jogerőre emelkedésének időpontja: 2016. március 12.

A változás időpontja: 2016/03/12

Bejegyzés kelte: 2016/05/25 Közzétéve: 2016/05/27

Hatályos: 2016/03/12 ...

 

 

C É G K Ö Z L Ö N Y  I.  K Ö T E T [2016. június 4.]

01 09 271048 Bartell Fund Credit Korlátolt Felelősségű Társaság "kényszertörlés alatt" (1037 Budapest, Bécsi út 85.; [23989115-2-41])*

 

 

Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg.01-09-271048/12

 

VÉGZÉS

 

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a Cg.01-09-271048 cégjegyzékszámú Bartell Fund Credit Korlátolt Felelősségű Társaság "kényszertörlés alatt" (1037 Budapest, Bécsi út 85.) elnevezésű cég cégjegyzékében bejegyezte (törölte) az alábbi adatokat: 32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma 32/3. 10300002-10613066-49020017 A számla megnyitásának dátuma: 2014/02/27. A számla zárásának dátuma: 2016/05/25. A pénzforgalmi jelzőszámot a MKB BANK ZRT(1051 BUDAPEST, VÁCI utca 38) kezeli.Cégjegyzékszám: 01-10-040952 Törlés kelte:2016/06/03 Készült: Budapest, 2016. június 3. Fővárosi Bíróság

 

Cégeljárásról szóló törvény:

 

A cég megszűntnek nyilvánítása

84. § (1)306 Ha a törvényes működés a bíróság által hozott intézkedések ellenére sem következik be, a cégbíróság a céget eltiltja a további működéstől, egyben megszűntnek nyilvánítja, és kezdeményezi a cég felszámolását, vagy elrendeli a kényszertörlési eljárást, amennyiben az adott cégformára irányadó anyagi jogszabályok ezt lehetővé teszik. Ha a felszámolásra vagy kényszertörlési eljárásra az adott cégformára tekintettel nem kerülhet sor, e tényről a cégbíróság az állami adóhatóságot elektronikus úton haladéktalanul értesíti és a cégre irányadó anyagi jogszabály rendelkezései szerint gondoskodik a cég cégjegyzékből történő törléséről.

(2)307 A cég megszűntnek nyilvánítására akár a cégbíróság 80. § (1) bekezdése szerinti felhívásának, akár az első intézkedésének eredménytelenségét követően is sor kerülhet, ha a cégbíróság úgy ítéli meg, hogy a törvényes működés helyreállítására elrendelhető további intézkedések nem vezetnének eredményre.

(3) A cég bejegyzésére vonatkozó végzéssel kapcsolatos törvényességi felügyeleti eljárás nem vezethet a cég megszűntnek nyilvánításához, kivéve, ha a cég alapítása bűncselekménnyel vagy bűncselekmény elkövetése érdekében történt és ez a tény jogerős bírósági ítélet alapján megállapítható. A bíróság a jogerős ítéletét megküldi a cégbíróságnak, mely az ítélet kézbesítésétől számított hatvan napon belül a céget megszűntnek nyilvánítja, kivéve, ha megállapítható, hogy az alapítók már nem szerepelnek a cégjegyzékben és a cég működése törvényes.

 

116. § (3) A kényszertörlési eljárás során a cég üzletszerű gazdasági tevékenységet nem végezhet.

 

dr. Kende Júlia

ügyvéd

Előzmény: psaci (11891)
Jahno Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11892

Páran szerintem  kíváncsiak,  hogy mi van  benne, neved szedd ki és tedd közzé a szerződést... Aztán beszélj valami  ügyvéddel, úgyis mindegy mi mit mondunk, de ha húzod-halasztod, akkor küldi a behajtót és szarabbul jössz ki belőle. Pénzt ne utalj, az gondolom  egyértelmű.

Előzmény: psaci (11891)
psaci Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11891

Én ma kötöttem szerződést, de a pénzt még nem utaltam át. Ezek szerint, csak akkor lép életbe a szerződés, ha már náluk van a pénz? Mi történik, ha nem utalom át? Légyszi válaszoljon SOS, aki tudja, hogy mit lehet ebben az esetben tenni!

 

Előzmény: a.n.onym (11867)
Cenerentola Creative Commons License 2016.07.06 0 0 11890

A kis koalíciós kormánypártocska, a KDNP egyik élemedett politikusa, Harrach Péter a minap megemlítette, hogy jó lenne már majd... egyszer... talán... esetleg... valamikor... foglalkozni az üdülési jogokkal csencselő bűnözőkkel is. Úgyhogy, sorstársak, elképzelhető, hogy közeleg az idő, amikor majd némi bágyadt parlamenti szócséplés indul meg az ügyben, amikor is vehemens bűnpártoló prókátorok felháborodottan fognak ágálni a "teljesen törvényesen" és a jogszabályok maximális betartásával működő üdülésijog-bűnözők védelmében. Aztán hamvába is hal majd az egész műbalhé. Mert ez már csak egy ilyen ország itt...

Előzmény: Abu F (11889)
Abu F Creative Commons License 2016.07.05 0 0 11889

Tessék már szives...!
Ezt így írd meg Poltpot úrnak!

Előzmény: pirinyócsipa (11888)
pirinyócsipa Creative Commons License 2016.07.05 0 0 11888

Szerintem:

 

Mivel csalást követtek el, így nem csak a céget kell büntetni, hanem SZEMÉLYEKET, akik ebbe  a csalásban részt vettek.

Olyan nincs, hogy cég nevében lelövök valakit ugye és a céget bezárják életfogytiglan, én meg élem az életem. Nincs ilyen, hanem a személyt büntetik, aki elkövette a bűncselekményt.

Tehát a felbujtó itt a vezetőség, aki pedig végrehajtó volt, az pedig az ügyintéző.

Tessék  már szíves az ügyészségnek hivatalból eljárást indítani többrendbeli csalás elkövetésének vétsége miatt.

Előzmény: ásítósmacska (11882)
salitis Creative Commons License 2016.07.05 0 0 11887

Ezeken a férgeken csak akkor lehetne kifogni, ha nem volna több balek, aki szóba áll velük. Engem hetente többször is felhívtak a balekfogó hölgyek, eleinte még el kezdtem velük vitatkozni, hogy hívjon fel a főnöke, aki személyes találkára hív, vagy írja meg e-mail-ben, de kezdte magyarázni, hogy ők nem úgy működnek, ezt csak személyesen.... bla-bla-bla. Most már csak belenevetek a telefonba, ha valaki felhív, hogy van-e eladó üdülési jogom. Ha jobb kedvem van, akkor csak simán letagadom. Nincs! Elégedett vagyok! Legalább nem töltöm az időmet azzal a hiábavalósággal, hogy kilépjek belőle. Úgy sem lehet.

Talán, ha egy nagy ember kis rokonát is bepalizzák, és az jól berág és benyújt egy törvényjavaslatot, hogy mind érvénytelen.....

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!