Keresés

Részletes keresés

London-Jack Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11167

Nincs ügyvédi szakvizsgám.

 

Ptk. 118. § 

"Kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. Kereskedelmi forgalmon kívül is tulajdonjogot szerez az, aki a dolgot jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg, akire azt a tulajdonos bízta. A tulajdonos azonban a dolgot az első szerzéstől számított egy éven belül az ellenszolgáltatás megtérítése fejében visszaválthatja."

 

Fontos, hogy a szerzés visszterhesen,  tehát ellenérték fejében történjen.

 

Ha magánszemélytől vásároltad, akinek kereskedelmi jogosultsága nincs, akkor a rendőrök valóban jogszerűen járhattak el, bár ide kivánkozik, hogy szerintem akkor is lefoglalták volna tőled a laptopot, ha  kereskedelmi számlával igazoltad volna a vételt.  Hogy miért gondolom?  Nem tudom ugyan, de talán még az sem biztos, hogy akitől vetted, az nem-e kereskedelmi forgalomban, jóhiszemű szerzőként jutott hozzá a géphez. Mert ha igen, akkor is tulajdonossá válsz, hiszen tulajdonostól vásároltál, hiába volt lopott a dolog. 

 

"A kereskedelmi forgalmon kívüli, nem tulajdonostól való szerzés akkor eredményez tulajdonjogot a szerző fél javára, ha a dolgot jóhiszeműen, ellenérték fejében, és attól szerezte meg, akire azt a tulajdonos bízta. A törvényi feltételek bármelyikének hiánya a vevő tulajdonszerzését megakadályozza, így köteles a dolgot a tényleges tulajdonosnak kiadni, az eladótól pedig követelheti a vételár visszafizetését. (PK 2. számú állásfoglalás)."

 

 

   

 

 

Előzmény: GeriSoft07 (11166)
GeriSoft07 Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11166

Szia

ha ez ugyvedi tanacs es vallalod, megbiznalak, mert eddig 3x is azt kaptam hogy ez igy jogos, mivel az eredeti tulajtol loptak, az ove

nekem meg ha elokerul az azota eltunt elado, tole kell karteritest kovetelni

adasveteli van rola

Előzmény: London-Jack (11162)
64estuja Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11165

Köszi szépen !

Előzmény: London-Jack (11164)
London-Jack Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11164


Amíg a hitelező felé szerződésszerűen teljesít az adós, addig nincs mitől tartania. 

 

Előzmény: 64estuja (11163)
64estuja Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11163

Üdv az erre járónak!

Kisvállalkozó jelzálog-alapú devizahitelét felmondhatja a bank abban az esetben, ha a vállalkozó hosszabb ideje beteg és nincs a számláján mozgás? A hitel havi törlesztője rendesen fizetve van.

Köszi.

London-Jack Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11162

 

A rendőrség nem foglalhatta volna le tőled a laptopot, csak abban az esetben, ha téged is meggyanusít orgazdasággal. Harmadik személy ugyanis  - ha nem orgazda -, akkor jóhiszemű szerző, tehát jogos tulajdonos.   

Ezzel kapcsolatban tégy panaszt, vagy feljelentést (a katonai ügyészségen!) az eljáró rendőrök ellen és pereld be a rendőrséget.  A lefoglalási jegyzőkönyvet pedig úgy őrizd, mintha gyémánt volna. Ki ne add a kezedből, csak a fénymásolatát, vagy a közhiteles másolatát. Ez lesz ugyanis a bizonyítékod és a kereseted alapja is.  

 

Ha úgy volna helyes, ahogy a rendőrség járt el veled szemben, akkor bárkitől lefoglalhatnák azt ,amit a bizományi áruházakban, ékszerboltokban, second-hand shopokban vásárolt, ha az áru bűncselekményből származik.  Már pedig ilyen nincs.
Ha veszel mondjuk egy használt telefont, boltban, számlával és az bcs-ből származik, akkor lefoglalhatják tőled, de csak ha főbenjáró bcs (emberölés, rablás, stb.) bizonyítéka és akkor is kártalanítania kell téged a rendőrségnek, magyarul, ki kell fizessék neked a telefon árát a lefoglalással mondhatni egyidőben, lényegi késedelem nélkül.  

Ilyen marharépa rendőrök meg is érdemlik, hogy emberesen megszivassák őket, legalább javul egy kicsit a munkamoráljuk és a szakmaiságuk. 

Az eredeti laptop tulajjal ne foglalkozz. Hiába is tennéd. Nem állsz vele jogviszonyban. 

Előzmény: GeriSoft07 (11156)
London-Jack Creative Commons License 2013.12.19 0 0 11161

Tanácsot kérnék, illetve kérdezném, ha van egy ingatlanom és azt használatba adtam, minden ellenszolgáltatás nélkül, tehát nincs haszonbérleti szerződés, de az illető a területet karbantartja az ott tartózkodásának fejében, formálhat-e jogot az elidegenítésére.  

 

Nem formálhat jogot. 

Elbirtokolni csak akkor tudja, ha semmilyen jogcíme nincs az elbirtokolni kivánt ingatlan használatára, birtoklására vonatkozóan. 
Tekintve, hogy az ő használati jogcíme tőled, mint tulajdonostól ered (szerződtetek), így az ingatlant elbirtokolni csak akkor tudja, ha közli veled, hogy a továbbiakban a veled fennálló (használati) szerződést felbontja. Az elbirtoklási idő (15 év) is ekkortól számít. 

 

Annyit ehhez tudni kell, hogy bár a szóbeli szerződés is szerződés, az pontosan annyit ér, mint a papír, amelyre írták. 

Ha jól tudom, volt (van?) olyan jogszabály, ha a tulajdonos X ideíg nem tette tiszteletét a saját tulajdonában lévő ingatlanon, akkor az a személy, aki karbantartotta a jog szerint hozzá juthatott, illetve juthat.

 

Ilyen jogszabály van, de a dolog így azért nem kerek.
Az elbirtoklás lehetősége megszakad, ha a tulajdonos bármilyen módon rendelkezik az ingatlanával, tehát elég, ha csak meghirdeti eladásra a távoli messzeségből.
Továbbá:

A 'karbantartó' sem birtokolhat el olyan ingatlant, amelyet annak fejében használhat, hogy azt gondozza és ez a használati joga a tulajdonostól ered. 

Aki elbirtoklástól tart, annak javaslom, hogy papír alapú hirdetési lapban 5-7 évente hirdesse meg az ingatlanát irreálisan magas áron. A hirdetés feladásáról kapott számlát és magát a hirdetést őrizze meg. 

Másik megoldás, jegyeztessen be bagatell, kis értékű jelzálogjogot az ingatlanára. 

Ha nem a fentiek szerint tett, akkor  sem igen kell félnie, ugyanis a magyar joggyakorlat az, hogy az eredeti tulajt megidézik a tárgyalásra és ha a tulaj kijelenti, hogy élni kiván a tulajdonosi jogaival a jövőre nézve, akkor elhajtják az elbirtoklót a búsba.

Magyarországon elbirtokolni csak olyan ingatlant lehetséges, amelynek használatával annak tulajdonosa végérvényesen felhagyott. Magyarul: csak az birtoklódik el, amit te magad sem sajnálsz.  Eredményes elbirtoklási perek tárgyai jellemzően állami, önkormányzati tulajdonú ingatlanok. 

 

 

 

Előzmény: Amateur-no1. (11153)
James 42 Creative Commons License 2013.12.17 0 0 11160

Ez ugyan nem az a topic, de azért nézd meg ezt: http://www.netbiztosito.eu/online-munkanelkuliseg-biztositas-kalkulator/

Előzmény: Peter Altenberg (11159)
Peter Altenberg Creative Commons License 2013.12.17 0 0 11159

Üdv. "Munkanélküliség-esetére-biztosítás" létezik? AZ Életbiztosítás rovaton/topikon/tematikán belül? Kösz.

James 42 Creative Commons License 2013.12.16 0 0 11158

Én nem kaptam semmilyen választ, már csak azért sem, mert nem is kérdeztem semmit. Amúgy meg tanácsot emlegettem, nem választ. Azt, hogy semmit nem lehet tenni, én nem nevezném különösebben jó tanácsnak (még akkor sem, ha jogilag valóban ez a helyzet). Amúgy meg most már igazán leakadhatnál rólam. Elég körmönfontan fogalmaztam, hogy megértsd végre?

Előzmény: Törölt nick (11155)
Amateur-no1. Creative Commons License 2013.12.15 0 0 11157

Nagy tisztelettel köszönöm a gyors választ, utánanézek a PTK-ban!  Mégegyszer köszönöm!!!

Előzmény: Törölt nick (11154)
GeriSoft07 Creative Commons License 2013.12.15 0 0 11156

tudok-e, és ha igen, hogyan panaszt tenni nyomozás eredménye ellen, ha sértettként úgy érzem, a nyomozók balf@szkodnak?

 

Vettem egy lopott laptopot, 3 hónap(!!!) elteltével bekapcsolta a tulaj a telepített nyomkövetőt, 2 óra múlva lefoglalták (már itt kérdés, részemről, hogy jogosan követeli-e vissza, ha eddig szándékosan nem aktiválta a keresőt, de ez bonyolult. gondolom eddigre kifizette a biztosító a pénzt, és abból vett újat, ezt meg kéri vissza duplának :( )

 

A rendőrök szépen visszaadták neki, részemről megindult a nyomozás az ellen, akitől én vettem, a kár ugye 400.000Ft (+ a nem anyagi kár, munkaeszköz révén)

 

A nyomozók felhívtak 2 hónap múlva, hogy mit is kezdejenek az általam átadott listával, hogy mely portálokon milyen nevekkel, mikor, milyen telefonszámokon hirdető emberekkel, és hogy hogy értem azt, hogy ha kikérik az aprós portál naplóit, akkor abban minden szólásnál ott az IP cím, azzal mire mennek? ÉS én magyaráztam el, hogy azzal meg lehet állapítani, hogy az adott időben az adott IP mely szolgáltató mely végponti elemére volt kiosztva, ki az előfizető, hol történt, cellainfó ha mobilnet volt, stb

 

Erre azt mondta, hát ha szakmai tanács kell, még lehet keresnek, és azóta se történt semmi

 

Konkrétan 4-5 telefonszámból, 6 portálon 5-6 névvel, 4 telefonszámmal, és ezek cím adataival és az én adásvételimmel sem találják az embert, hát ehhez ezért elég bénának kell lenni, szerintem. mint informatikus, mondom...

 

ha lezárják a nyomozást, hogy nem találták, kérhetem e a nyomozati jegyzőkönyvet, vagy megfellebezhetem, hogy igenis tessék már dolgozni?

Törölt nick Creative Commons License 2013.12.15 0 0 11155

megkaptad a jogi választ. vagy nem volt elég körmönfont a fogalmazás, hogy nem tűnt fel?

Előzmény: James 42 (11152)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.15 0 0 11154

Amire gondolsz, azt elbirtoklásnak hívják, és az ideje ingatlan esetében 15 év. 

Ezen a néven utána tudsz olvasni a PTK-ban.

Előzmény: Amateur-no1. (11153)
Amateur-no1. Creative Commons License 2013.12.15 0 0 11153

Tisztelt Uraim és Hölgyeim!

 

Tanácsot kérnék, illetve kérdezném, ha van egy ingatlanom és azt használatba adtam, minden ellenszolgáltatás nélkül, tehát nincs haszonbérleti szerződés, de az illető a területet karbantartja az ott tartózkodásának fejében, formálhat-e jogot az elidegenítésére. 

Ha jól tudom, volt (van?) olyan jogszabály, ha a tulajdonos X ideíg nem tette tiszteletét a saját tulajdonában lévő ingatlanon, akkor az a személy, aki karbantartotta a jog szerint hozzá juthatott, illetve juthat.

 

Előre is köszönöm a válaszokat ! 

James 42 Creative Commons License 2013.12.13 0 0 11152

Bocs, hogy élek, és ennek ellenére próbálok segíteni a nem jogi megoldásban, ha már egyszer jogi tanácsot nem tud adni senki!

Előzmény: Törölt nick (11151)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.12 0 0 11151

ez egy jogi tanácsok című topic.

Előzmény: James 42 (11150)
James 42 Creative Commons License 2013.12.12 0 0 11150

Jó, csak azt próbáld megérteni, hogy mindkét esetben becsapták a vevőt, és én nem arról írtam, hogy milyen jogi lehetőségek vannak, hanem arról, hogy mit lehet esetleg megpróbálni! Nem jogilag, hanem csak úgy magánzólag, hiszen perre tényleg nem lenne érdemes vinni a dolgot. Nálam viszont nem ez volt az egyetlen eset, hogy addig írogattam az igazamat valami cégnek, amíg végül hajlandóak voltak belátni, hogy nem ártana valamiképpen kompenzálni a dolgot. Lehet, hogy a Coop-nál is sikerülne. Aztán lehet, hogy nem.

De szerintem már eléggé túltárgyaltuk ezt a témát.

Előzmény: Törölt nick (11149)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.12 0 0 11149

az egyiket tudod bizonyítani, mert a számlán látszik, hogy duplán számláztak,

a másikat meg nem

ha rosszul adnak vissza, és ezt a pénztáros vitatja, akkor az ügylet befejezése előtt (pénztártól való távozás előtt) kérheted, hogy vizsgálják meg. vagyis hívathatod a főpénztárost, hogy csináljanak rovancsot. ott minden kiderül.

ha egy számlán egy tétel kétszer van, akkor is csak helyben reklamálhatsz, de a kosár tartalmával bizonyítanod kel, hogy a termékből csak egy van, tehát ha hazamentél, és utána mész vissza, akkor késő.

 

viszont egy pályamatrica esetén a dolog mibenléténél fogva fogalmilag kizárt, hogy te ugyanarra az autóra, ugyanabban az időben, ugyanarra a pályára két matricát vettél volna egyidőben, tehát utólag is könnyeb belátható, hogy az eladó tévedett. tehát otthonról is visszamehetsz reklamálni, mert a dolog bizonyított.

 

ezért.

Előzmény: James 42 (11148)
James 42 Creative Commons License 2013.12.12 0 0 11148

Ezt mire alapozod? Talán nem volt igaz a mondatom második része? Mert szerintem igen, és ez már hasonlóság. Azt meg én sem állítottam, hogy teljesen ugyanolyan a két eset. Mint ahogy azt sem, hogy van jogi lehetőség, csak azt vontam kétségbe, hogy egyáltalán semmit nem lehet tenni.

Előzmény: Törölt nick (11147)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11147

a hasonlóság csak látszólagos...

Előzmény: James 42 (11145)
James 42 Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11146

Csigapostával én sem írogatnék nekik, de elektronikusan annál inkább. És ha el akarnának hajtani, akkor tényleg kiposztolnám a történteket egy csomó helyre.

Előzmény: Elm (11143)
James 42 Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11145

Persze, de azért van hasonlóság is, mivel mindkettőnket átvertek a pénztárnál.

Előzmény: Törölt nick (11142)
felültetett62 Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11144

Ha tévedésből tőrtént a rossz visszaadás,, tehát a pénztáros valóban úgy emlékszik, hogy 10ezrest kapott,,  akkor műszak végén ki kell jönni a pénztátba a többletnek, ami Neked visszajár,  Ha szándékos a "rossz " emlékezés, akkor Ő elteheti,  (zsebre dolgozik) Helyesen  akkor jártál volna el,  és a dolgozók is,  ha hívod az üzletvezetőt,  Neki kötelessége azonnal un. kasszarovancsot (kasszazárást) csinálni,  ami eldönti kinek volt igaza.....

Előzmény: Romulus és Rémus (11139)
Elm Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11143

Itt nem az a kérdés, hogy lehet-e írni az aruháznak, hanem az, hogy érdemes-e.

Nem.

Előzmény: James 42 (11141)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11142

amit te mondasz, egy teljesen más eset.

Előzmény: James 42 (11141)
James 42 Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11141

Azért ez nem teljesen igaz. Szerintem lehetne írni az áruháznak egy levelet, és abban nehezményezni az eljárást. Én már jártam úgy a Shell-nél, hogy egyszer, amikor autópálya-matricát vettem, meg mást is a shopban, a matricát kétszer számolták el, és ezt csak később vettem észre. Igaz, hogy megvolt róla a blokk, úgyhogy ezt könnyebb volt bizonyítani, de addig írogattam nekik, amíg végül kaptam tőlük egy utalványt a matrica értékében. És ha esetleg a Coop-nál nem válnak be a levelek, akkor még mindig meg lehet tenni azt, hogy megírja az esetet néhány olvasottabb lapnak és weboldalnak, pl. Metropol, Tékozló Homár, stb. Akár ezt a lehetőséget is meg lehet említeni az áruháznak írott levélben.

Előzmény: Törölt nick (11140)
Törölt nick Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11140

semmit.

kivéve, ha még mindig ott állsz a pénztárnál.

Előzmény: Romulus és Rémus (11139)
Romulus és Rémus Creative Commons License 2013.12.11 0 0 11139

Kiraboltak a Gödöllői Szabadság téri Coop Áruház Élelmiszer Osztályán. Húszezressel fizettem és tízezresből adtak vissza. A pénztáros letagadta. Mit tehetek?

Gotha'72 Creative Commons License 2013.12.10 0 0 11138

még nem jeleztem, mert tudom mit fognak írni, hogy próbáljam meg megbeszélni az eladóval nem az ő felelősségük.  A terméken ráadásul 1 hét garancia volt, gondolom a 3 nap beleesik ebbe. :(

kigyűjtöttem  a komplett levelezést, még megszerzem a postáról a visszakézbesítésről az okiratot, aztán megírom a határozott de nem fenyegető levelet.

Előzmény: W_B (11137)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!