Egyre elterjedtebbé válnak a zárt égésterű kazánok körében a kondenzációs elven működő berendezések, ami számos kérdést vet fel egyrészről a 100% feletti hatásfokról, másrészről a hozzá tartozó legoptimálisabb rendszer tervezéséről, kiépítéséről, beállításáról…
Ezúton megkérek minden látogatót, hogy kerüljék a direkt vagy indirekt reklámozást – különös tekintettel gondolok itt forgalmazókra, kivitelezőkre.
Összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat egy kondis oldalon. http://statisztikus.hu/kondis/
Ilyet néztél? Csak arra kell vigyázni, azt a rugószerű drótot ne törd meg, mert az egy vékony csövecske. A végén azt a bumszlit kell ráfogatni a csőre, és valami hőszigetelőanyaggal körbetekerni, pl csőhéjjal.
Most jutottam oda, hogy újra foglalkozzak az általad javasolt megoldással.
Azt írtad, hogy a visszatérőre tegyem a csőtermosztátot, de az a gondom, hogy nincs elegendő hely a felhelyezésére. A TF1 kimenet és a kazán bemenet között ugyanis olyan rövid szakasz maradt szabadon a visszatérőből, hogy oda már nem férne fel. Legalábbis, amit eddig ajánlottak nekem az eladók, mindegyik nagyobb volt a kelleténél, a neten sem találtam kisebbet, igaz sok esetben fel sem tüntetik a méretüket.(nyilván nem ez a legfontosabb adat róluk)
a, Jó-e ha az előremenőre teszem fel? (és persze ennek megfelelően kalibrálom)
b, Ez az un. kivezetett érzékelős csőtermosztát http://www.comfortshop.hu/termek/brh-1-00385-csotermosztat-kivezetett-erzekelos2 ilyen helyszűke miatti megoldásokra van kitalálva, amikor a mért pont nehezen hozzáférhető? Eddig semmilyen leírást nem találtam róla – a hiszterézis értékéről meg pláne. Ha a kivezetett érzékelő teljesen mást jelent, remélem sikerült mosolyt csalnom a hozzáértők arcára :)
Köszönöm. Lakás tényleg elég jó állapotú, egyelőre úgy tunik nagy szerencsénk volt vele, mert jó áron megkaptuk. Egy 7. kerületi jó állapotu 50m2 es lakás árából meglett, ez Óbudán van Kolosy tér körül. csendes helyen. Parketta képeken jól néz ki, de valóságban azért nem ilyen és nagyon recseg már, nem lehet már újracsiszolni és csere mellett döntöttünk. Csak ott meg a kérdés, hogy kohosalakos aljzattal mit csináljunk, ha kiszedjük, akkor meddig és mi kerüljön, milyen rétegekkel helyette, na de hát ez már más topik :)
Fég C18 as a kazán ha minden igaz. Valószinüleg csak január környékén költöznénk, de akkor valszeg marad idén ez a kazán aztán majd meglátjuk később. Egy kérdés még.. ha indirekt tárolós lesz majd a jövőben és berakják a könyhába a kazán mellé, akkor onnan tippre hol menne a (meleg)vizcső a fürdőbe? Az alaprajzon láthatjátok a konyha és fürdőszoba nem egymás mellett van, ott egy másik lakás szobája van. Külön vizora van furdszobaban egyébként. Azért kérdem, mert ha megcsináljuk az aljzatot és új parkettát, akkor már előre gondolva le kéne fektetni a csövet, amennyiben ez szokott egyálalán aljzatban menni.
Illetve ablakszigeteléssel kapcsolatban... a kazán a konyhában van, ahol muanyag ablak van légbeömlővel. Feltételezem az éves kéményseprői ellenrzéseken ezeket átnézik és gondolom jelenleg jó. Viszont ilyenkor azt is belekalkulaljak, hogy a konyhaajtón tuli ablakok nem szigeteltek azaz onnan is jön a levegő? Vagy azt nem nézték valószinuleg? Tehát ha most leszigetelem a három szoba 5 ablakát akkor elég lesz a konyha légbeömlője? Páraelszivó nem lesz egyelőre, max ha zárt égésterüre váltunk.
Alaprajz valóban nem túl szerencsés de kicsi gyerekek mellett most még megfelelő, esetleg majd kamra helyére be tudnánk tenni egy zuhanyzos kis fürdőt. Illetve később amerikai konyhára lehetne alakitani, de pl azt mennyire tiltják, hogy kazán és gázóra helyisege, a jelenlegi konyha, hálószobaként funkcionáljon (mondjuk kondenzációssra váltás utan).
Ha ablakcsere is lesz, akkor mindenképp zárt égésterű kazánt javasolnék, különben a kéményesek szét fognak szivatni a szellőzőkkel, a páraelszívóval. A nyílt égésterű kazán jelentős mennyiségű oxigént von el a légtérből, amit pótolni kell. Ha megy a kazán, nem mehet páraelszívó sem a konyhában, sem a fürdőben.
Ne érts félre, nem akarom mindenáron lecserélni a rendszert, csak mivel felújitás elején állunk felmerült hogy hozzányulunk ehhez is. SZét lesz most bombázva a 3 szoba, régi parketta fel, kohósalak ki, lépésálló szigetelés, beton stb, ablakcsere/szigetelés stb, szóval most könnyebben hozzá tudunk nyulni a fütéshez, mint mikor beköltöztünk két gyerekkel. Valamint jelenleg mint emlitettem villanybojler van, szóval az is adná magát, hogy ha belevágunk, akkor indirektre csere. De egyáltalán nem határoztuk még el magunkat, csak sorba vesszük az előnyöket, hátrányokat és a kötlségeket.
Kéménnyel kapcsoaltban laikusként én is olvastam korábban, hogy teljesen más rendszer ezért nem is kompatibilis a két kazán, de az a "dokumentáció" elbizonytalanitott és gázterves tanácsadó is megerősitett benne, hogy az alapján amit lát, a nagyja a kéménynek megvan. Ezért is tettem a megjegyzéseket is feléje, hogy miért tudok/sejtek tudatlanul is többet nála. Ahogy ovlasom nem csak hogy a kondenzácios/zárt kazánhoz osztott kémény kell, de még bélelő anyag is más, azaz nem megoldható ahogy én mint Móricka elképzelem, hogy a meglévő bélelésbe beletesznek egy kisebb átmérőjüt?
Eltekintve a kéménytől, csináltam pár képet a radiátorokrol, szobákról és összeférceltem egy alaprajzot, ide feltettem a képeket
Kamra kivételével mindegyik szobában van egy radiátor az odairt méretekkel. Igyekszem majd beizzitani a kazánt és a kért infókat beirni még. De szivesen várom a lebeszélő véleményeket is. Feleségemmel is kcisit "hadakoznom" kell, mert ő nagyon megvette a marketingfogasnak se rossz "zárt égésterü kazán biztonságosabb" hirdetéseket. Én inkább abból a megfontolásból gondoltam a cserére, mert ha minden jól megy 20-30 évet itt fogunk élni, villanybojler helyett indirekt tárolót praktiksuabbnak-olcsobbnak látom, van rá némi keret még, plána ha csak a kazánt elég cserélni, ha elromlik a msotani kazán, úgyis majd zártr kondenzáciosra kell cserélni illetve "most vagy soha" az egyéb felújitások miatt. De ha hülyeség, szóljatok nyugodtan :)
Gáz bevezetés, 15 m rézcsővel, gázórával, munkadíjjal 150.000
Kazán beszerelés+ egy 1800-as radiátor+indirekt felszerelés+mindennek összekötése+ iszapleválasztó+vízlágyító 347.000
Pufferes rendszerre lett rákötve, a csatlakozás kb. 4 méter a kazántól. Indirekt kb. 2 méterre a kazántól. A turbó cső működött szerencsére, úgyhogy ebben kémény nincs benne csak anyag és munkadíj. A munkadíj baráti...
Ahogy ismerem a mai, elektronikával teletömött készülékeket, a megtérülési idő előtt minimum egyszer kell cserélni benne panelt. :( Meg kell nézni, mennyi a fűtésköltség.
"Felmerült, hogy ha esetleg megoldható nagyobb átalakitások nélkül a kazán kondenzációsra cserélése, akkor megcsinaljuk most. A kéményt 3 éve bélelték anyilt égésterüre megfelelőre, de a dokumentáció.... "
Az nem fog menni. Teljesen más a zárt és a nyílt égésterű kémény rendszere.
"a dokumentáció.... " hát igen az sok mindent elbír, nyilván a kondenzt is el kell vezetni, de az műszakilag egy harmadrendű probléma.
Kondenzációsra cserélni az egy sokrétű munkafolyamat .. sok pénzért, kérdés kell e most ?
Van kazán, van fűtésirendszer, akkor minek ?? !
Persze e kazánkereskedőnek az az érdeke hogy lehetőleg minél hamarabb megvenni azt a kazánt !!
Fel kellene fűtened azt a lakást. Most még jó idő van, aztán pont jön pár nap hideg. Tartani kellene 21 fokot, és megnézni, mennyi gáz fogy, de nem a bekapcsolástól, hanem mikor már csak tartani kell. De az is jó lenne, ha mindennap ugyanabban az időben leolvasnád.
Előljáróban annyit, hogy nem akartam rosszindulatuan kiosztani a gázztervest, csak tipikusan az a helyzet, hogy ha nincs meg az a minimális felksézültségem, ami van (minimalis :), akkor nem hülyébben jövök el, mint voltam. NEm gáztervezés szempontjából volt ott, hanem mint tanácsadás hívtam ki, mert igy hirdették magukat.
Nem lakunk még itt, korábbi lakásunkban lakunk most és beköltözés előtt gonolkozunk, hogy mit csinálunk meg előtte és mit nem. Felmerült, hogy ha esetleg megoldható nagyobb átalakitások nélkül a kazán kondenzációsra cserélése, akkor megcsinaljuk most. A kéményt 3 éve bélelték anyilt égésterüre megfelelőre, de a dokumentáció alapján elő van készítve kondenzációs kazánra (kondenzviz gyujto, ilyen meg olyan idomok, stb, nem tudom pontosan), szóval remélhetőleg a kémény további átalakitása már kisebb tétel, de ez most más kérdés.
Sajnos további nehezitő tényező, hogy előző tulaj nem lakott a lakásban, 5 éve üresen áll, ezért neki sincs tapasztalata, hogy milyen volt az eddigi fütés. Szóval nem tudom mi alapján tudok több infót adni. ja igen, fürdőben torolkozoszaritos, kb 40 széles és nem tudom milyen magas (megmérem majd) radiator van, 5 m2. CSinálok képeket és próbélok vmit rajzolni a mostani rendszerről. Nagyon köszi.
Kellene felraknod ide egy alaprjzot radiátorkiosztással, két fotót a radiátorokról(elölről, illetve felülről), megtudni, milyen hőfokú vízzel volt fűtve, illetve egy tavalyi éves gázfogyasztás, milyen helyiséghőmérséklet mellett.
Az alattad levő műhely tulaját megkérdezni, hogy fűtenek-e és hány fok van télen.
A gáztervezőnek nem feladata a fűtésrendszer áttervezése, de még a minősítése sem.
Egyáltalán hogy jön a képbe ebben a stádiumban egy gáztervező. Tél elején e működő fűtésrendszer likvidálni nem ésszerű .
A radiátorok túlméretezéséhez :
"hiszen régebben "divat" volt túlméretezni a radiátorokat"
Talán úgy hogy régebben divat volt a kazánokat túlméretezni és a radiátorokon spóroltak. Ezért mentek magashőfokon.
Ha forró a radiátor felülete, akkor az alulméretezett. A kívánt hőmennyiséget magas hőfokon képes leadni.
Ki kell tapasztalni azt a fűtési rendszert !
A fürdőszobai radiátor ?
A konyha + előszobait lehet esteleg egy kettősorosra cserélni. De mint írtam kitapasztalni a működést. ha forróak az azt jelenti, hogy alul mértezettek .
A jövő viszont tényleg a kondenzációs kazán !
Más a sokat kritizált és főleg sokak által megszenvedett kapcsolgatás abból adódik, hogy túl -méretezett kazán van .. nem tud eléggé lemodulálni és ehhez egy 'takarékos' alulméretezett radiátor rendszer kapcsolódik. Mit tud csinálni a rendszer , lekapcsolja magát, ha eléri a védőhőmérsékletet.
Mert egy lakásban kettő rendszer van.
Az egyik a kazán és radiátor - ez vezéreli a kazán saját beállított hőmérsékletre a védelme... a kazán termosztáttal.
A másik a fűtésrendszer / kazán + radiátorok/ és maga a lakás a hatalmas tömegével. 50 és 200 tonna között. Ezt a rendszert vezéreljük a jól beállított szoba termosztáttal.
Mind a kettő ingadozhat , de a lényeg az egyik azért lomhább mint a másik.
Tehát akinek valamiért túlméretezett kazánja van /olyan szereltek fel anno vagy mostanában olyant vett pl. nem tud megfelelően lemodulálni / ha van hozzá megfelelő radiátormérete
elkerülheti a sűrű ingadozást. Úgy kell beállítani a szobatermosztátot ,.hogy ne legyen túl érzékeny.
persze aki a tizedhőfok ingadozásra is érzékeny az vegyen megfelelően kisteljesítményű kazánt. ugyebár vannak a cserépkályha fanok, akik 80 - 100 nm -es lakást befűtenek egy db.kályhával ... mondják .. és vannak azok, akik pontos matematikai képlettel kiszámolják az egyes helyiségeik hőigényét. Akár 3 tizedesre is
Nos a cserépkályháknál a a helyiségenkénti hőfokeltérés lehet akár 4 - 6 fok is. És a napszakonkénti hőfokingadozás is lehet ugyancsak 4 -6 fok, és ez még jónak is van részükről nyilvánítva.
Anno én is átéltem olyan dicső cserépkályhás kort, amikor este volt a kályhás szobában 24 fok, az reggelre lecsökkent 14 fokra. az mennyi is ? Ja 10 fok hőingadozás. Ugyan az volt a hőfok gradienssel is. Kályhás szobában 24 fok, az előszobában , néha a konyhában 14 fok.
Annyi különbség köztem és egy mostani cs. kályhafan között, hogy én azt jónak soha sem nyilvánítottam.
A függőleges hőfok gradiens valahogy kimaradt ! Na az majd holnap !
Na ez már döfi! Ugyanaz az olcsó szar csak drágán. Ezért így már sorban állnék egy fél napot is akár. És talicska se kell a hazacipeléshez. Sőt, ha kötelet akasztok rá, és belekapaszkodok, hazarepít.
Korábban már felvetettem kérdésemet és tudtatok is tippet adni, de most némi plusz infókkal felszerelve újra kérném segitségeteket. Szóval megkaptuk lakásunk kulcsát, egy 80 m2 es pesti bérház magasföldszintjén. Ablakok gerébtokos, felújitott, szigetelt üvegezésüek (lesznek). NYilt égésterü kazán füti a cirkót, melegvizet villanybojler adja. Gondolkozunk a fütés korszerüsitésén, valószinüleg más szempontok miatt, villanybojler maradna, szóval a kazánt egy kondenzációs fütő, nem kombira cserélnénk, kéménybélelés, stb után. Vagy estleg egy indirekt tárolós megoldás. Korábban kaptam az infót, hogy még az is lehet, hogy a meglévő radiátorok elegendoek, megfelelő méretezéüsek lesznek, hiszen régebben "divat" volt túlméretezni a radiátorokat. Találok valahol hasznos radiator méretezési kalkualtort vagy egy ilyen bérház lakásával milyen értékekkel lehet számolni? Keleti fekvés, 5 nagy méretü ablak utca fronton, 1 belső udvaron, jobb oldali fal belső lépcsőházra "néz", bal olfali fal mellett pedig már a másik társasház. Alattunk pince-szuterén jellegü mühely van, nem tudom fütenek-e ott. 3,8 m belmagasság. Falak a századfordulós vastagok.
Jelenleg alábbi radiátorok vannak: két soros 100x60 radiátoból 2 db (20 es 16 m2 szoba), két soros 130x60 1 db (21m2 szoba), ez a 3 szoba áthárható, egymás melletti. 2 db Egy soros 100 x60 1db (10m2 konyha és fal mögött 7m2 előszoba), 30x90 1 db (wc 1 m2). A radiátorok egyébként nem egy mai darabok, nem ez a mostani "modern" megjelenésü, hanem ez a vékonyabb, acélnek tünü radiátorok. Egyáltalán ki foglalkozik ennek a méretezésével akire rá tudom bizni magam? Mekkora kazánt ajánlanátok egy ilyenhez? Volt kint ma a gázterves, aki nem adott erről véleményt és annyira dilettánsnak, legalábbis nem szimpatikus volt, hogy rá nem bíztam volna magam. MEgkérdeztem tőle, hogy szerinte ha a nyilt égésterü kazán marad a konyhában akkor elég-e az ottani muanyag ablak alatti légbeömlő a kellő oxigénhez akkor is ha a szoba tuloldalan levo szobák gerébtokos ablakait leszigetelem. Hümmögöt és mondta hogy tegyen szivacsokat inkább az ablak mögé. Na mondom, köszi.
Illetve még egy laikus kérdés... a jelenlegi radiátor rendszer mellé viszonylag könnyedén lehet beépiteni még radiátorokat vagy nagyobb meló egy ilyen? Tehát pl a vizvezetekéet "meglékelve" simán betehető egy plusz radiátor?
Köszönöm előre is tanácsotokat és intézem nektek a béke nobel dijat.
Én most kapcsoltam be egy Ariston genus system kazánt, a gyári NTC-t 2.5-es MCu vezetékkel hosszabbítottam meg kb 4 métert. fokra pontosan ugyanazt mutatja a HMV tároló mint a kazán lát.
A te rendszeredben jó eséllyel csak a radiátor kizárási lehetősége miatt van benne. Ha teljesen kinyitod őket és az előbeállítókon bejátszod az egyes radiátorok helyes értékeit, akkor ugyanazt kapod.
Egyáltalán van valami támpont hogy mennyire kell elzárni melyik radiátort
Annyira, hogy az egyes helyek egyenlő módon melegedjenek a keringés megindulásakor. A többi úgyis a termoszelep dolga.