Keresés

Részletes keresés

Robin Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8284
Peter28,
akkor a topicos mezről le is tettél ? mert vagy most vagy nem tudom mikor lesz újra ilyen. No és nem most azonnal kell fizetni, vagy átvenni - sőt vannak köztünk nem Bp-iek is, ők is meg fogják kapni - merthogy megoldás létezik ilyenkor is. De ok nem kérsz.

Mad002,
úgy 90%-ban sárgát kért a társaság(nekünk igazán egyforma lesz), ezen kívül létezik még v.kék, s.kék és bordó. A v.kék többek állítása szerint babaszínű.

A debreceniekről tud valaki valamit? közülük senki sem jelzett vissza, sőt Rob19 is csak pöttyintett ide egy megjegyzést, csak nekem nem szólt semmit ...

Tom2 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8283
Kétkerekes

A balatonfüredi nagy buliról sikeresen haza érkeztem jómagam is. Az órám szerdától vasárnapig kb. 510km körülit pörgött. Előttem szólva már elmondtad a lényeget, bár számomra nem volt szenvedés a sok próbakör csak nektek:-)) . Az elkészült rekus képekből meg Kétkerekes küldhetnél majd(szkennelve is jó)!! Még annyit, hogy nagy élmény volt számomra, mivel először voltam ilyen rendezvényen. Tetszett a légkör, a hangulat, a társaság.

Stoki
Igen volt egy másik rekus is. A rekuja hasonló a sárga gépemhez, annyi külömbséggel, hogy elöl RST telós 20-as kereke volt. A kivitelezés profi munka: bringás csövekből muffos illesztésekkel(nem félreérteni). A srác pesti, a hármas tandemeket is gyártó Bringanti boltból jött. Az Ő tandemeik voltak ha jól tudom a hármas tandemek a találkozón. Vérprofi vázak, csak lestem. Kisseb műszaki hibák azért becsúsztak ott is,:-) ami alól én sem mentesültem: a h.váltó bowdenem nyúlt meg egy kicsit.

Szela
Remélem gond nélkül hazaértél, bár egy "öreg motoros" túrásnál nem lehetett probléma.:-))

Balaton 200
Induláskor látva a mezőnyt és a szervezést, az előbbiek voltak a profik az utóbbiak az amatőrök. Gratulálok a résztvevőknek.

Talán nem voltam nagyon hosszú,
Üdv,
Tom2

Előzmény: kétkerekes (8214)
tomidny Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8282
Haj!

Van valakinek tapasztalata a IRC Claw Comp ( http://www.inoac.co.jp/irc/english/bc/products/clawcomp.html ) kulsovel? Kicsit furcsa nekem a mintaja, de ki tudja... Terepre kene, erdoben szaladgalni. Hasznaltan vennem meg, a masodik garnitura kerekemhez. Ezt adna a srac, akitol a kerekeket vennem. Most vegulis nem az ar szamit, hanem a hasznalhatosag. Van egy Panaracer Smoke Lite kulsom amit egy idoben hasznaltam, de nem igazan nyerte el a tetszesemet, mert tul sokat mozog oldaliranyban.
Szoval, barki akinek van valami velemenye ossza mar meg velem. Koszi.

Tomika

Mad002 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8281
Robin!

Szégyellem a p*fámat,de nem tudom, hogy milyen színek lehetnek. Fel tudnád lőni a topikra? Köszönöm a türelmedet.

Mad002

bátyó Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8280
Monty
Akkor bennünket nem előztél meg, mert mi még később indultunk.
Azért annak is volt előnye, hogy hátul mentél. Legalább nem gázoltak el a többiek.

Mindenki
Remélem most már nem kell tovább ecsetelni a bukó szükségességét.

Előzmény: Monty (8268)
Peter28 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8279
Robin !

Bocsanat!!! 1 mailt kaptam, de arra tenyleg elfelejtettem valaszolni.
Sajnos ujabban nemsok mindenre van idom, igy a mez atvetele is bajos lenne. Ezert inkabb most nem kerek. Azert koszi !

P.

Előzmény: Robin (8276)
tojo Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8278
Magellan,
Mar mondtam, hogy bocs: No. 6804.
Tojo
Előzmény: magellan (8272)
magellan Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8277
A 26" a felnott MTB-k kerekmerete. De ehhez a kerekmerethez tobbfele vazmeretet gyartanak. En Csernyeknel kaptam egy szep katalogust, abban benne van, hogy melyik Magellan bicot milyen vazmeretekkel gyartjak (modellenkent eltero, 4-5 kulonbozo vazmeret is van!). Sajnos nincs most nalam a katalogus. De Tojonak igaza van, Cserny engem is pontosan megmert, es utana tett javaslatot a vazmeretre.
M.
Előzmény: adamskij (8273)
Robin Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8276
Peter28,
végre feltüntél, nem válaszoltál a mezzel kapcsolatos emilemre, most mi van, kérsz - nem? Méret, egyebek?

Mad002,
nem tudom mikor küldted, de még nem kaptam meg. Az L ok, még a dbszám kellene, ha 1, akkor nincs szükség pontosításra, és hogy a sárga szín megfelel-e vagy másmilyet szeretnél? erre vártam választ emilben - megnézem mégegyszer, hátha azóta megérkezett.

Mad002 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8275
Robin!

Hová küldjem?
Sacc/kb. "L"-es méret lenne jó. Mire van még szükséged? (Testmagasság,súly,lábméret,életkor,szemszín,)
Nagyjából ezt küldtem el emilen a gép által felkínált címre. (Sajnos én ezekhez a vacakokhoz vagyok teljesen amatőr.)

Tisztelettel: Mad002

Előzmény: Robin (8267)
RadiX Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8274
De nem am. Ugyanolyan kerekmeretu kerekparhoz is gyartanak kulönbözö meretu vazakat, merthogy nem mindenki 175 centis.
A vazmeretet altalaban a közepcsapagytol az ulesvazcsö tetejeig (C-T) vagy az ulesvazcsö es a felsöcsö talalkozasig (C-C) merik, centiben v. inchben. Raadasul ugyanannak az embernek is mas meret jo montibol mint orszaguti kerekparbol (mas a geometria es a közepcsapagy-magassag).

Könyvesboltokban altalaban kaphatoak jo kerekparos-könyvek, ahol az ilyen dolgokat jol leirjak, pl. igen jo a Dr. Nagy Sandor-fele könyv (a cime nem ugrik be), szerintem elöször olvass el egy ilyen könyvet, mielött vasarolnal, a Favorit ota sokat valtozott a vilag.

Előzmény: adamskij (8273)
adamskij Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8273
ööööö...

Nem a kerékmérettel egyezik a vázméret?
Vagy a vázméret mit határoz meg?
26"-os kerék, 19"-es váz, hogy is van ez?

Tudom, borzalmasan amatőr vagyok, hol nézhetek
utána ilyen technikai kérdéseknek?

A profinak mondott boltokról már egész szép
listám van a topictagok jóvoltából.

Előzmény: tojo (8269)
magellan Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8272
Tojo!
Eddig azt hittem, az M. en vagyok.
M.
Előzmény: tojo (8265)
Peter28 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8271
Hello Monty !

Az mar le sem irom, hogy yoo, hogy egyben vagy, de talan segit a sisakod megujitasaban amit leirok. Amikor megvettem a Cratoni Maniacomat benne volt a dobozban egy papir. A papiron valami olyasmi van /angolul/, hogy balesetnel elpusztult sisakod helyett felaron kapod az ujat, ha leadod a maradekot.
Lehet, hogy kamu, de szerintem erdemes utananezni. Hatha a tiedre is van valami lyesmi.

P.

Előzmény: Monty (8268)
Robin Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8270
De jó, hogy ennél nagyobb bajod nem történt!
(ilyenkor lehet a sityak darabokkal érvényesíteni a garanciát?)
Előzmény: Monty (8268)
tojo Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8269
Adamskij,
A 26" vazmeret biztos nem jo, 19" korulit saccolok. Persze attol fugg, mi mennyi: altalaban a vazmeret a hajtomu tengelyetol meretik, de hogy meddig, az valtozo. Probald ki, es kerd ki a kereskedo tanacsat - ha profi, pontosan fogja tudni.
T.
PS: az elobbi hozzaszolasomban az alairas gepelesi hiba aldozataul esett. Bocs.
Előzmény: adamskij (8266)
Monty Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8268
Üdv mindenkinek!

Akkor következzék az én "élménybeszámolóm" a B200-ról. Nem túl szívderítő, de legalább tanulságos. :(
Szokás szerint kissé késve értünk le Almádiba, így aztán a nevezés meg a rajt előtti pisilés után pár perc maradt csak, hogy megtaláljalak Titeket, ami elég reménytelen feladat volt akkora tömegben. Nagyon hirtelen indult el a társaság, én a nagy sietségben azt vettem észre, hogy elég nehezen tudok a jobb lábammal bepatentolni, ugyanis letört a stoplim elülső csücske (otthon még megvolt).
Kb. Révfülöpig (?) aránylag kényelmes volt a tempó, onnantól aztán beindult a gőzhenger. Keszthelyig szinte végig 40 fölött mentünk, néha az 50-et is meghaladta a tempó. A frissítő/pecsételő állomásnál megint csak nagy kapkodás volt, onnantól kb. 25-30-an maradtunk. Egy darabig aránylag lazán csorogtunk (mindenki frissített), aztán hárman hirtelen megléptek, majd a társaimmal mi is bevállaltunk egy szökést, ami aránylag hamar kifulladt. Pár kilométer lazább tempó következett, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy cimboráim újra megindultak és már 50 m előnyük van. Erre én is megindultam, nehogy kimaradjak valamiből, egy darabig csökkent is a távolság, de aztán újra nőni kezdett, ahogy kezdtem fáradni. Ráadásul a boly is eléggé feljött rám, erre aztán hagytam a francba az egészet, beálltam hátra. Túl nagy pihenés nem volt, mert folytatódott az üldözés, a tempó tartósan 40-43 körül mozgott, a szökevények előnye egyre csökkent (közben a második szökevény csoport befogta az elsőt).
A rajt óta pont 120 km telt el, már csak kb. 20 m hátrányunk volt, én hátulról a harmadik helyen voltam, amikor meglódult a boly, hogy megadja a kegyelemdöfést. Kiálltam a nyeregből én is (alsó kormányfogással), és nyomtam rendesen, hogy ne szakadjak le. Ekkor kioldott a jobb pedálom (az átkozott stopli miatt), én meg a lendületemtől szabályosan átrepültem a kormányon. A tarkómra estem, a karommal becsapódás előtt tompítottam az esést, majd csúsztam egy kicsit az aszfalton és megállapodtam. A mögöttem jövők szerencsére résen voltak, egy jókora fékezés után ki tudtak kerülni. Felpattantam, azonnal néztem a bringámat, hogy mi baja lett, szerencsére néhány karcoláson kívül semmi komoly, csak az első gumi pereme csúszott le felni oldalára egy helyen. Azonban majdnem rosszul lettem, amikor megláttam a vadi új bukóm darabjait szanaszéjjel. Elég rendesen szétment. Hogy el ne bízzam magam, a belső egy puskalövés szerű hanggal megadta magát, amint felültem. Miután megjavítottam a kereket éppen jött a Schwinnék kísérő kocsija, amikor meglátták a törött bukót megálltak és behoztak (ezúton is köszönet nekik). Az órám ekkor pont 38-as átlagot mutatott.
Következett a kárfelmérés, a mezem több helyen is elszakadt, a derekamon lett egy csúnya (bár szerencsére nem túl nagy) seb, a könyököm lehorzsolódott. A fejemre mért ütés viszont a 40 feletti sebesség ellenére kb. egy párnával történő hókoncsapásnak felelt meg. :)
Néptáncos, Te is leamortizáltad magadat? :(

Robin Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8267
Mad002,
emil nem jött - hova küldted? (vagy álnevet használtál? :) )
adamskij Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8266
tojo, kösz szépen a tanácsot. Azt hiszem, pont ennek a topicnak a
legelején volt egy olyan hozzászólás (már nem tudom, ki mondta), hogy a
vázméret akkor ideális terep-város használat esetén, ha a bicikli felett állva
marad kb. 4-8 cm. Figyelembe véve, hogy 175 cm magas vagyok, nagyjából
90 cm hosszúak lehetnek lábaim, én egy 26"-os vázra gondolok, az szerintem
pont megfelel ennek a kritériumnak. Vagy nem? Mit gondoltok erről?
Előzmény: tojo (8265)
tojo Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8265
Adamskij,
Nagyon figyelj a megfelelo vazmeretre! A Cratert is tobbbfele vazmerettel gyartjak, es ha ezt nem jol lovod be, hosszu idore elcseszted. Az osszes tobbit - megarange, telo, valtokar, nyereg, stb - viszonylag fillerekert tudod kesobb is cserelni vagy hozzatenni, de a vaz az veled marad. Jobb boltokban komoly segitsegetsz kapsz a megfelelo vazmeret megallapitasahoz.
A teleszkopos villa jol tud jonni ha terepen biciklizel, ;s, mint irtad, vam ilyen szandekod. Azonban nem realis tobbet kolteni a telora, mint az alapgep aranak harmada.
Lakat: szart ne vegyel, minimum a jo eros U lakat (3-4kFt), de erre se igazan bizzad a geped pl. pinceben vagy garazsban, ahol van a tolvajnak ideje elbanni vele.
Majd azert szamolj be, mire jutottal!
M.
Előzmény: adamskij (8263)
ilyr Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8264
Na szevasztok!

Hat ha valakit erdekel, akkor en is voltam a Balaton200-on, ugyhogy ha valaki mellet elhuzott egy kek Peugeot, akkor az valoszinuleg en voltam... :) Amugy a rajt utan kb. 4-5 perccel indultunk es az elejen eleg jo tempot (40 korul) nyomtunk, hogy utolerjunk olyanokat, akik (mint kesobb kiderult) nem is elottunk voltak... :)) A tura jo volt, csak nalam hianyzott a jo tarsasag, ugyanis kedves ismeroseim fakepnel hagytak a keszthelyi megallonal... :( Innen egy masik csapattal mentem tovabb, ahol meg ramszoltak, hogy tul gyorsan megyek (pedig direkt ugyeltem ra, hogy lassan menjek... :). Aztan Lellenel egy sraccal megaltunk fagyizni es innentol mar ketten mentunk vegig. Siofoktol mar kezdett kenyelmetlen lenni a bicozas es marhara zavart a meleg is. A deli parton vegig pofaszel volt es mar alig vartam, hogy visszaforduljunk az eszaki partra, ahol (nem fogjatok kitalalni... :) ismet pofaszel vart rank. Az utolso 5-6 km-en szerencsere sikerult megfogni egy rozzant utanfutos katonai teherautot, ami mogott kenyelmesebben lehetett utazni, csak vigyazni kellet, hogy nehogy kozelrol is belenezzunk azokba a vascsovekbe, amik lelogtak rola... :) Mindent osszevetve franko volt, de ha jovore megyek, asszem elobb meggondolom, hogy kikkel fogok egyutt indulni...

adamskij Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8263
Üdv,

Szóval gyorsan keresztül kutyagoltam pár bolton tegnap délután.
(Túra Kft., Nagymező utca :-/, Bicikli-Pince Kálmán Imre utca :-)) )

h_g, a KerékVárról ugyanilyen tapasztalataim vannak. Egyszer elferdült
az első villám (a történetet kerek egészében az "életem legcikisebb helyzete"
topicban olvashatjátok :)), de ez Favorit gyártmányú túrabiciklinél azért gáz,
mert már csak Szlovákiában van alkatrész, sőt, most már ott se. De akkor
még volt. Szóval a KerékVárból a srác annyit mondott, hogy "be tudunk hozni
villát, mert itt nincs, háromezer-ötszázért". Hmm. Másnap utaztam Párkányba,
át az esztergomi kompon, és útiktg-et is beleszámolva kettőezer-nyolcszázért
ott virít ma már a biciklin az új első villa.

magellan, tényleg nagyon jó a Crater így elsőre. A bicajpincében
állt zsírújan, 59 EFt-ért. Most nem tudom, hogy ez az ár soknak számít,
vagy kevésnek, de az biztos, hogy a két boltot összehasonlítva is reális.
Azt hiszem, hogy valami ilyesmit keresek. A Túra boltban licensz alapján
gyártott Acera modellek voltak 46-55 között, hát ezeket a Magellan tényleg
veri.

mcke, szerintem te is vess rá egy pillantást, tényleg megéri.
Mondom én, egy vérbeli amatőr.

Tényleg, láttam teleszkóppal agyontűzdelt bringagépeket is, ezekről mi a
véleményetek? Mert szerintem max. downhill éri meg a teleszkóp, amúgy meg
nem igazán. Másfelől azért is kialakult bennem egy alap-ellenszenv a teleszkópos
biciklik iránt, mert a Batthyány téren rendre összefutok 16 éves kissrácokkal, akik
ilyen gépeket nyúznak holmi ugrálás és mutatvány szempontjából. Roppant
idegesítőek.

Nem tudom, én szívesebben veszek új biciklit, ha már új, legyen jó alapon. Másrészt
nincsen olyan ismerősöm, aki segíteni tudna, így a magam eszével kell boldogulnom.
De továbbra is várom a tanácsokat, előre is kösz.

kivi, köszönöm a további boltcímeket, de azért elmegyek a Csernybe is,
inkább megnézek mindent, aztán döntök, úgyse jött még meg a fizetésem :(

gombfoci Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8262
Üdv!

A múltkor ejtettem pár szót a mostani (következő) hétvégéről, de valahogy nem sokan kaptak a dolgon. Én mindenesetre újra közzé teszem eheti (gyalog)túra ajánlatomat:

Szóval júl 3-tól 4.-re virradó éjszaka (szombat) megyünk gyalogtúrázni a Gödöllői dombságra. A túra 29.5km-es, szintidő 8 óra. Indulás este 8 körül lesz, Gödöllőről.
Én a kis csapatommal megyek, ha valakit érdekel, jelezze szívesen látunk mindenkit. (Nem vagyunk profik, csak lelkes ámátőrök...) Jó buli lesz, majdnem telehold... ;-)
Szóval csukát fel, elemlámpát a zsebbe, aztán hajrá...

csao Gf

oranzs Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8261
mcke-Azt is vedd figyelembe, hogy a régi szettekben még volt "anyag" -szóval tartósak. Szerintem megéri az STX. A váz egy kicsit nehéz de ha turázásra vagy hobbi szintü tekerésre használod tökéletesen megbízható.
A Ballistic telót kiszedetném belőle, márcsak a kora miatt(az árból is lefaraghatsz, ha belemegy a boltos). Lehet, hogy később nem kapsz bele alkatrészt stb.
Oranzs
Előzmény: mcke (8252)
bátyó Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8260
tari2
Hát én idegenkedek a használttól. Egy tepsi még hagyján, de egy bicikli már bonyolult dolog. Nem lehet tudni, hogy a gazdája hogy kezelte és tartotta karban. Nem mindegy, hogy milyen állapotban vannak az agyak, mert ha előszeretettel búvárkodtak vele, és nem kenték meg, akkor már drága játék lehet az agyak cseréje.
Azt sem lehet tudni, hogy a felni mennyire vékonyra kopott. Találkoztam olyannal, hogy a hajtómű lánckerekei el voltak görbülve, a szabadonfutó meg kóválygott, mint a gólyaszar. Vagy a váltókar valamelyik sebességet kihagyta. Ezek egy részét persze ki lehet szűrni (már ha eszébe jut a delikvensnek mindent végigvizslatni), de az agyak továbbra is sötét lovak maradnak. Ennek ellenére perssze ke lehet fogni nagyon jó gépet.

PerpETum mobilE
A Wheeler egy meglehetősen neves bicikli és alkatrész gyártó.
A fékcsere nem rossz móka. És mivel a bringa legfontosabb része (menni még csak-csak lehet, de megállni mindennél fontosabb), így meglehetős körültekintést igényel. Óvakodj a műanyagból és a hajtogatott lemezből készült féktesttől és fékkartól. Újabban divat lett a V fék (ez az, aminél a hosszú, általában egyenes féktest függőlegesen áll). Csak hát ahhoz nem jó a hagyományos canti fékkarja. Ne is kísérletezz vele, a fékhatás nudli, balesetveszélyes. Tehát ha V fékre vetettél szemet, akkor a fékkart is le kell cserélni. Hát elég sok szemetet lehet a piacon látni.
Ó én barom. Most jut eszmbe, hogy neked patkóféked van. Az előbbi akkor teljesen érvénytelen számodra, de nem törlöm le, mert hátha valakinek hasznos lehet. Szerintem nézz körül badmad Bikeposta boltjában, neki hátha van ötlete és áruja.

rgranc
Sisak ügyben szintén keresd fel badmad Bikeposta boltját. Ott megveheted a Finish Line cuccokat is.

Előzmény: tari2 (8253)
Mad002 Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8259
Üdv mindenkinek!

Újra itt vagyok. Először hadd gratuláljak minden túrázónak.
A gépem sajnos sz&rakodik, a hátsó váltó kezdi visszaadni lelkét a teremtőjének.

Robin:
Emil ment.(elvileg)

Köszi mindent:Mad002

bodzavirag Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8258
e-cet,
Aha, pünkösdkor. Majd visszapillantok akkor, köszi.
Előzmény: e-cet (8257)
e-cet Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8257
Bodzavirág,

olvass egy kicsit vissza. Gombfoci épp ilyet szervez, sőt ha a "következő hosszú hétvége" nálad is pünkösdkor van;) akkor az időpont is stimmel...

Előzmény: bodzavirag (8255)
sinya Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8256
PEACE ! ! ! !
Sinya
Előzmény: tari2 (8253)
bodzavirag Creative Commons License 2000.05.30 0 0 8255
Hi mindenki,
Ki tekert már a Fertő tó körül? Ez lenne betervezve a következő hosszú hétvégére. Valakinek valami infója, ötlete arról esetleg, hogy kb. hány km hosszúságú ez, milyen vonattal legegyszerűbb odajutni Pestről, és hogy ott a környéken még merre érdemes tekerni, mit érdemes megnézni, meg ilyesmik :-)
Szió,
bodzavirag

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!