Keresés

Részletes keresés

BARUKA Creative Commons License 2017.04.08 0 0 8008

Ha van már egy petíció  akkor kérjük a szerzőjét, hogy bocsássa mellérendelésre az aláírásokhoz! Rakjuk  végre össze mindenből a legjobbat.  Mindenkinek ez az érdeke, és ha lehet ne gáncsoskodjunk ! Egyelőre a tehén, meg az istállóban való fejés , vagy egymás cseszegetését mellőzzük!!! Majd, ha előrejutunk ügyünkben utána a tehénfejést kifejtheti a kedves "károsult" is, akár oldalakon keresztül. Tehát koncentráljunk a lényegre. A kísérőlevél az nagyon fontos lenne, és mellé a rengeteg aláírás. Ami szomorú, hogy sok cím ami a kiküldött listán van sajnos már nem is jó olyan értelemben, hogy a címzett régóta nem található ott. Magam csak 4 helyen ütköztem ebbe! Tehát, nyomozhatunk is, és persze nagy szerencse, ha minél többeket meg tudunk nyerni támogatóként. Annyit örömmel közölhetek, hogy a mi körzetünkben a Jobbik irodájába is bementem, és örömmel aláírtak, sőt, mint mondták várják további íveinket, és teljes mértékben támogatják törekvésünket, segítenek is, mert standolnak, és ott is próbálnak aláíratni! Várhatunk ennél kellemesebb meglepetést? Kérném tisztelettel! Kizárólag jobbító szándékkal, megsokszorozott aktivitással álljunk végre az aláírásgyűjtés mellé, tegyünk saját érdekünkben meg mindent, most megint egy lehetőség kínálkozik amit kár lenne elszalasztani. A magam részéről minden elismerés azoknak akik akár mint kezdeményezők, akár mint a petíciók megfogalmazói, akár összefogva a kezdeményezéseket mindent megtesznek a cél érdekében. Az természetes, hogy nem egyformán reagálunk le dolgokat, és tudom, hogy korábban egymásnak feszülők végre ismét egy hangon szólnak hála Istennek. Ellendrukkerekre továbbra sincs szükség, de az építő jellegű ajánlatokra nagy szükség van.

Előzmény: nyakfogom (8005)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2017.04.08 0 0 8007

Az aláírásgyűjtéssel megfelelő számú aláíró esetén sok mindent el lehet érni; lásd pl. a negatív kampányt az Olimpia megrendezése ügyében. Időszerű a téma, mert a felszámoló nagy valószínűséggel az idén lezárja a felszámolást, és így tényadatokkal tudjuk majd alátámasztani a csalással okozott kárunk pontos mértékét. Probléma azonban, hogy nincs olyan szponzorunk, mint azon szerveződéseknek, pártoknak, akik bizonyos korábbi témákban aláírásgyűjtéssel eredményeket tudtak elérni. Írom ezt azért, mert a felszámoló a közelmúltban részünkre megküldött Közbenső Jelentésében 7155 károsult társunk adatait (név, lakcím, követelés stb.) minden károsult társunk részére elérhetővé tette. 7155 példányban a kísérőlevél, az aláírásgyűjtő ív másolása, a papír és borítékok megvásárlása, megcímzése, és a postaköltség (lehetőleg tértivevénnyel) akár az egymillió forintot is elérheti, még ha az adminisztrációs munkát térítésmentesen vállaljuk is.  Ezt a pénzt meg kellene valahonnan szereznünk, vagy össze kellene dobnunk. Ebben jelentős szerepet játszhatnának az Egyesületek. Ha ezt sikerülne megvalósítanunk, támogatókkal együtt alulbecsülve is húszezer aláírás könnyen összegyűjthető lenne. Ez már kellő nyomatékkal bírna ahhoz, hogy a törvényhozás ügyünket ne söpörje asztal alá...egyetértek a kísérőlevél és az aláírásgyűjtő ív fejlécének jogi-tartalmi szempontól is pontos megfogalmazásával (hasonlóképpen mint ahogy a kormány a  "Nemzeti Konzultáció 2017" kísérőlevelét és kérdőívét szerkesztette meg szakértői bevonásával)...javasolom, hogy ebben a fórumban ne avval foglalkozzunk, hogy minősítsük egymás beírásait úgy mint a csalók oldalán állók, vagy az ellendrukkereink, hanem koncentráljunk a megoldás megtalálására..."nincs lehetetlen, csak tehetetlen" mondogatják a pozitív problémaérzékenységűek...               

Előzmény: Talár és logarléc (8006)
Talár és logarléc Creative Commons License 2017.04.08 0 0 8006

Igazán sajnálatos ez a reakció az Ön részéről tisztelt nyakfogom.

 

Csak nehogy észrevételezzen bármit is valaki a tevékenységével kapcsolatban, mert azt rögtön lekapja a tíz körméről és a nyakába zúdítja mocsok áradatát.

 

Ön még mindig azt hiszi, hogy az istállóban a tejelő teheneivel társalog, és azt üvöltözik nekik magából kikelve, amit csak akar, ők úgyis csak azt felelik magának, hogy Múúúú.

 

Talán megtanulhatta volna, hogy azt a tehenet, amit fejni akarunk, nem illik rugdosni.

Mária Terézia mondotta: Etetni kell a barmot, ha nyírni, fejni akarjuk.

 

Az Ön által az alábbiakban leírtakból, és 8005-os hozzászólásából kitűnik, hogy elindítottak valamit, ami abszolút nincs kidolgozva, de dührohamot kap, ha valaki erre felhívja a figyelmét.

Jól látható, hogy tüskéskaktusz 7979 hozzászólására reagáltam, és adtam neki igazat.

 

Csodálkozik azon, hogy a korábban interneten összeberhelt 4000 fős listájából minden erőfeszítése ellenére mindösszesen 6 fő jelentkezett be újfent.

Vajon mi lehet ennek az oka? Ezen még nem gondolkodott el?

 

Az én javaslatom az lenne továbbra is támogatva tüskéskaktusz gondolatát, hogy a kísérőlevelet is meg kellene fogalmazni mihamarabb.

 

A csomagban, amit kiküldenek, az aláíróívvel együtt kellene egy részletes leírást küldeni, amely tartalmazza az ívek kitöltésével kapcsolatos részletes instrukciókat, mert ahogyan látják ezzel kapcsolatosan is vannak problémák, és a papír mások oldalán lehetne a kísérőlevél szövege.

 

Mindösszesen 1 db papírral kellene többet tenni minden borítékba, de ezzel megelőzhető lenne egy csomó kérdés, rossz ívek, meg az ehhez hasonló levelezgetések.

 

Azonban ez nyilvánvalóan nem jó megoldás az Ön részére, mert akkor nem tudna, a magától megszokott ordenáré stílusban lebarnítani mindenkit, akit erre érdemesnek gondol.

 

Én az aláírásgyűjtés lebonyolítása mellett vagyok, voltam és leszek is, de egy dolgot többféle képen is lehet csinálni, ahogyan maga csinálja, nem biztos, hogy követendő.

 

Még nagyon az elején vannak a dolognak, még lehet, lehetne alakítani, de úgy látszik mégse.

Lehetséges, hogy az aláírásgyűjtés hatékony lebonyolításának Ön, és az Ön személyisége lesz a legfőbb akadálya?

 

 

 

 

 

Előzmény: nyakfogom (8004)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.08 0 0 8005

KEDVES tüskéskaktusz    

 

AMINT MÁR JELEZTEM,EGYESÜLETÜNK VEZETŐSÉGI TAGJAI:

 

-AZON TÚL,HOGY AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV MAGA IS EGY ÖNÁLLÓ,SAJÁT LÁBÁN MEGÁLLÓ PETÍCIÓ

 (A SZÓ JELENTÉSE:KÉRÉS,PANASZ,TILTAKOZÁS,FOLYAMODVÁNY)-

 

GONDOLTAK ARRA, HOGY A NAGY NEHEZEN ÖSSZEGYŰJTÖTT ALÁÍRÁSOKAT EGY KÜLÖN PETÍCIÓVAL KELL ELKÜLDENI:

 

-A MINISZTERELNÖKNEK,ÉS 100 MÁSIK ILLETÉKESNEK,

 

-A MÉDIA LEGHANGOSABB  JELENLÉTE MELLETT.

 

ÍGY VÉGÜL AZ ALÁÍRÁSAINK -AZ EGYESÍTETT ERŐINK  EGYETLEN,LEGERŐSEBB   BIZONYÍTÉKAI-ÍGY NEM A SZEMÉTKOSÁRBAN KÖTNEK   KI A VÉGÉN.

 

AZ ALÁÍRÁS GYŰJTÉSSEL KAPCSOLATBAN MÁR IS HATALMAS LEMARADÁSBAN VAGYUNK.

UGYANIS A JÖVŐ ÉVI VÁLASZTÁSOKIG ALIG VAN VISSZA EGY GYENGE ÉVÜNK .

 

EZ IDŐ ALATT AZONBAN NEM CSAK A BAUMAGOS  ALÁÍRÁSOKAT KELL ÖSSZEGYŰJTENI.

 

A 26  MÁS KÁROSULT CSOPORTNAK IS CSATLAKOZNIA KELLENE A SAJÁT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSÉVEL.

 

CSAK EZ AZ EGYETLEN MEGOLDÁS LÉTEZIK AZ ÖSSZES HAZAI KÁROSULT SZÁMÁRA.

 

HA TÉNYLEG VAN MAGUNKHOZ VALÓ ESZÜNK,ÉS A LÉNYEGRE KONCENTRÁLUNK,AKKOR EREDMÉNY IS LESZ. NEM A "FOGJUK MEG ÉS VIGYÉTEK" ELV,ÉS A GÁNCSOSKODÁS ÉRVÉNYESÜL.

 

J A V A S L A T O M :

 

AZ INTERNETES ,660 FŐS ALÁÍRÁSGYŰJTÉSHEZ VAN MÁR EGY SZAKSZERŰ PETÍCIÓ.

 

EGYRÉSZT ENNÉL JOBBAT EGY JOGÁSZ SEM TUD ÍRNI,MÁSRÉSZT MEG KIS EGYESÜLET VAGYUNK,

 

PÉNZ TALÁN JÖVŐRE LESZ ISMÉT A JOGÁSZRA (itt nincs 850 tag).ADDIG NEM VÁRHATUNK.

 

EZT A MÁR MEGLEVŐ PROFI PETÍCIÓT,A MOST FOLYÓ, ENGEDÉLYEZETT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSSEL ÖSSZHANGBA KELLENE HOZNI,ÉS IDE AZ INDEXRE FEL KELLENE AZT TENNI.

 

EZ LENNE MAJD A  ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVEK RÖVID PETÍCIÓJÁT KÍSÉRŐ,

NEMRÉG  RÉSZEDRŐL IS JAVASOLT HOSSZABB LÉLEGZETŰ PETÍCIÓ. 

 

ÍGY EZ A KÉT ANYAG MÁR BIZTOSAN NEM LESZ SENKINEK SEM A HALÁLOS ÍTÉLETE,AMIKOR ALÁÍRJA

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVET.

 

SZEGÉNY EMBER VÍZZEL FŐZ,AMI NÉHA JOBB,MINT A MNT ESETÜNKBEN EGY KÜLSŐ JOGÁSZ FŐZTJE.

 

Talár és logarléc,TE ITT EGY UNIKUM VAGY .

nyakfogom Creative Commons License 2017.04.08 0 0 8004

Talár és logarléc

 

CSAK TE TUDOD ÖSSZEKEVERNI A GAZEMBER BALÁZST, A RAJTAD IS SEGÍTENI AKARÓ BUDAÖRSI EGYESÜLETTEL , SENKI MÁS.

EZ MÁR BIZTOS.

 

EZ A KETTŐ LÁTOM NEKED SZECSKÓ JEDNÓ!

 

AMIT TE CSINÁLSZ,AZ NEM MÁS,MINT:

ZAGYVÁLÁS,

ROMBOLÁS,

ZÜLLESZTÉS,

 

ELVETEMÜLTSÉG,

ROSSZAKARAT,

OKOSKODÁS,

MAGAMUTOGATÁS,

HÁTRÁLTATÁS,

OKOSTOJÁSKODÁS,

FÉKEZÉS,

KÁROSULT ELLENESSÉG,

KERÉKKÖTÉS,

SEMMITTEVÉS,

MAGYARÁZKODÁS,

ÖKÖRKÖDÉS,

GÁNCSOSKODÁS,

ÉS MINDEZ EGYÜTT.

 

ELEGÜNK VAN MÁR BELŐLED.

 

EGY IDEJE MÁR FIGYELÜNK TÉGED,HOGY MIT AKARSZ ITT A HÜLYESÉGEIDDEL ELÉRNI.

NETÁN A BALÁZS ÜGYNÖKE IS VAGY EGYBEN ?

 

TE EGY EHTE (ECHTE) ELLENDRUKKER,ÉS NEM KÁROSULT VAGY,AZ MÁR BIZTOS.

 

LÁTTAD MÁR EGYÁLTALÁN A HIVATALOS,ENGEDÉLYEZETT ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVET,VAGY CSAK AZ A NAGY POFÁD VAN?

 

FOLYTON CSAK LOCSOGSZ ,KÖZBEN ÖSSZE VISSZA  HORDASZ ITT MINDEN BADARSÁGOT.

 

HAGYJ MÁR MÁSOKAT DOLGOZNI,AZOKAT, AKIK EBBŐL A SIRALOMVÖLGYBŐL KIFELE KAPASZKODNAK.

 

NE PRÓBÁLJ RÁADÁSUL A RENDES,BECSÜLETES KÁROSULTAK NYAKA KÖRÉ ÜLNI FOLYAMATOSAN MÉG TE IS,TE POTYAUTAS.

 

AZT SEM LÁTOD,HOGY ITT HALÁLOSAN FONTOS DOLGOK TÖRTÉNNEK.

 

NEM KELL IDE MÉG EGY KIBIC-GIBIC, HAMIS JÁTÉKOS,STRÓMAN,SZALMABÁB.

 

EDDIG EGYETLEN ÉRTELMES GONDOLATOD SEM VOLT,DE A HÖRCSÖGÖSKÖDÉST,AZT BEZZEG JÓL MEGTANULTAD.

MÁR JÓL LÁTJA MINDENKI,HOGY MI ITT A TE SZEREPED,ÉS MI AZ IGAZI CÉLOD.

 

ÉSZRE SEM VETTED,HOGY MÁR RÉG LELEPLEZTED MAGADAT!

Előzmény: Talár és logarléc (7992)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 8003

 

HÉT FŐ MÁR LÁTHATÓ A RÉGI LISTÁBÓL:

JÖJJENEK ELŐ A TÖBBIEK IS!

 

Az aláírásgyűjtés gondolatát korábban személyesen,szóban,

írásban,és egyéb módon, az alábbi károsultak támogatták:

 1.Toprongy 1

 2.mama 35

 3.Fehér Andrea

 4.Baruka

 5.10 R

 6.BAUmagnélküli

 7.Kres 58

 8.tegzi 235

 9.okoskodó

10.jjulika

11.mező

12.mindmegette

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált

35.jósvafő

36.Törpefenyő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag 

49.nyakfogom

nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 8002

 

Az aláírásgyűjtés gondolatát korábban-akikre még emlékszem-személyesen,szóban,

írásban/+ jellel/,és egyéb módon, az alábbi károsultak támogatták:

 1.Toprongy 1

 2.mama 35

 3.Fehér Andrea

 4.Baruka

 5.10 R                                6 FŐ MÁR JELEN VAN A KORÁBBI TÁMOGATÓI                                             LISTÁBÓL,VÁRJUK A TÖBBIEK TÉLI ÁLMÁNAK BEFEJEZÉSÉT

 6.BAUmagnélküli

 7.Kres 58

 8.tegzi 235

 9.okoskodó

10.jjulika

11.mező

12.mindmegette

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált

35.jósvafő

36.Törpefenyő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

 

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag 

 

Az aláírásgyűjtés gondolatát korábban-akikre még emlékszem-személyesen,szóban,

írásban/+ jellel/,és egyéb módon, az alábbi károsultak támogatták:

 1.Toprongy 1

 2.mama 35

 3.Fehér Andrea

 4.Baruka

 5.10 R

 6.BAUmagnélküli

 7.Kres 58

 8.tegzi 235

 9.okoskodó

10.jjulika

11.mező

12.mindmegette

13.fószer 57

14.baumagkirálylány

16.baumagkár

17.juhlaci

18.F.zoltán

19.Nanderzon

20.Baumagoss

21.Kempf Gyula

22.FA 18

23.bassus

24.micimackó

25.GabiZepter

26.Az elnök

27.Anna Sashegyi

28.Alfina 63

29.Aron Nagy 007

30.cp75pp

30.kalandor 123

31.tüskéskaktusz

32.magg 73

33.pumukli 1948

34.Reinkarnált

35.jósvafő

36.Törpefenyő

37.egyesületek

38."666"

39.micimackó 513

40.bassus

41.Balambér 02

42.tegzi 235

43.Bawa Hé

44.208 D

45.károsult 2015

46.Whale

47.Sopronmag 

49.nyakfogom

nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 8001

EZT DOBROSSY ÍRTA ,ÉS KÜLDTE RÉGEBBEN NEKEM.

EZ AZ Ő JAVASLATA VOLT AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉSHEZ.

AZÉRT TETTEM FEL AZ INDEXRE,HÁTHA VAN BENNE EGY JÓ,HASZNÁLHATÓ MONDAT.

 

MINISZTERELNÖKSÉG KÖZPONTI HIVATALA

O.V.

 

részére

 

BUDAPEST

Postafiók 6.

1357

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

 

Alulírott, S.M., az ún. Baumag-károsultak nevében és érdekeik képviseletében az alábbiakkal fordulok Önhöz.

 

A kétezres évek elején országos viszonylatban is jelentős média-nyilvánosság előtt folyt az ún. Baumag-ügy.  A több-tízezer károsulttal szemben bűncselekményt elkövető Balázs Lászlóval és társaival szemben 2004-ben indult meg a büntetőeljárás, amely a Fővárosi Ítélőtábla 2013. november 20. napján 3.Bf.344/2012/95. számú jogerős ítéletével zárult. A büntetőbíróság a polgári jogi igények érvényesítését egyéb törvényes útra utasította és tájékoztatta a Baumag-csoport felszámolóját, hogy amennyiben Balázs László, Balázsné Mohai Éva és Balázs Péter vádlottakkal szemben a polgári eljárás megindítását 60 napon belül nem igazolja, úgy a zár alá vételt kérelemre feloldja. A felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a vádlottakkal szemben hivatkozott peres eljárás 24.P.21.250/2015. ügyszámon jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Törvényszék előtt, az ügyben még első fokú határozat nem született, melyre tekintettel valószínűsíthető, hogy az ügyben másodfokú, jogerős döntés meghozatala még évekig nem várható.

 

Amennyiben a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „fa” fenti, kártérítés megfizetése iránti kereseti kérelmét a polgári bíróság teljesíteni fogja, vagyis vele szemben a vádlottakat jogerősen kártérítés megfizetésére fogja kötelezni, úgy az alapján kerülhet majd sor a végrehajtási eljárások megindítására. A végrehajtási eljárás keretében lesz majd lehetőség a Balázs-család tulajdonában lévő ingatlanok, tárgyi eszközök és egyéb vagyonelemek  értékesítésére annak érdekében, hogy az azokból származó pénzösszegek a megkárosítottak igényeinek legalább részleges kielégítésére fordíthatóak legyenek. Megjegyzem, hogy különféle jogi lehetőségekkel az elkövetők még akár évekig is el tudják húzni a peres eljárás, majd az értékesítés folyamatát, azaz már látható, hogy a kétezres évek elején elkövetett bűncselekmények áldozatai több mint másfél évtized után juthatnak kártérítéshez (ha egyáltalán idős koruk miatt megérik).

 

A fentiek alapján az alábbi kéréssel fordulok a Tisztelt Miniszterelnök Úrhoz a károsultak problémáinak megoldása érdekében:

 

Nagy szerencsére a Baumag-károsultak kárigénye kielégítése érdekében a Baumag-csoport felszámolója feljelentése alapján bűnügyi zár alá vételre került 2004-ben az a vagyon, melynek értékesítése fedezetet teremthet a károsulti hitelezői igények legalább részbeni kielégítéséhez. Az azonban jól látható, hogy részben a büntetőeljárás elhúzódása, részben pedig a polgárjogi igény peres majd végrehajtási eljárás útján történő érvényesítése olyan időigényes folyamat, hogy jelenleg kilátás sincs arra, hogy a károsultak belátható idén belül  megtérüléshez jussanak, holott a bűncselekmény elkövetése óta már mintegy másfél évtized eltelt.

A károsultak többsége már idős, egy részük már meg is halt, ezért rendkívül méltánytalan helyzetet jelent számukra, hogy a bűncselekmény elkövetésének megállapítása és a büntetések kiszabása ellenére a károsultak nem kerülhetnek legalább részleges kárigényük kielégítéshez a bírósági rendszer és az államigazgatás gépezetének lassúsága miatt.

 

A fentiekre tekintettel azzal a kéréssel fordulok a Tisztelt Miniszterelnök Úrhoz, hogy miután a kielégítés alapját képező vagyon bűnügyi zárlat alatt van, ezért értékeljék fel azt és a felértékelés alapján a felértékelt érték erejéig arányosan a Magyar Állam  - vagy a Quaestor ügyhöz hasonlóan és Baumag Kártérítési alap - vásárolja meg követeléseinket a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet „fa”-hoz bejelentett hitelezői igényeknek megfelelően, mert így legalább a felmért vagyon erejéig belátható időn belül kielégítéshez juthatnánk.

 

Ez gyakorlatilag az állami költségvetés részéről vagyonvesztést nem jelentene, hiszen a kifizetésre kerülő összeg megtérülne a zárolt ingatlanok, cégek, egyéb vagyoni értékű jogok értékesítéséből, a kisemmizett hitelezők számára azonban belátható időn belül régen – mindeddig hiába - várt segítséget jelentene a többi adófizető megkárosítása nélkül.

 

Kérésünk soron kívüli teljesítését kérve,

 

 

Zalaegerszeg, 2015. július 20.

 

 

Tisztelettel:

 

 

 

 

A mellékelt levél alapján az abban foglaltak teljesítését kérjük, mint Baumag-károsultak:

 

 

Olvasható név               Személyi azonosító                    Lakcím              Saját kezű aláírás

 

 

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

 

nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 8000


Talár és logarléc!

 

A TE KIVÉTELEDDEL MÁR MINDENKI TUDJA MIT ÍR ALÁ.

EZT BIZONYÍTJA AZ IS,HOGY A KORÁBBI KÉTELKEDŐK MÁR KÉRTEK  50 DB (500 aláíráshoz elegendő) ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVET.

 

DOBD EL  A TALÁRT,VAGY A LOGARLÉCET,AKKOR TALÁN GYORSABBAN TUDSZ HALADNI A KORRAL,ÉS JÁRHATSZ AKÁR SZAKSZ MOTORRAL.

 

 

Előzmény: Talár és logarléc (7992)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7999

KEDVES tegzi235 ,ÜDVÖZÖLNEK A RÉGI INDEXES  ISMERŐSEID.

NAGYON  SAJÁTOSAN,KÖVETENDŐEN,ÉS JÓL FOGTAD MEG A TEENDŐK LÉNYEGÉT.

KEZDEMÉNYEZÉSED EGÉSZEN ÚJSZERŰ.

KÉRLEK ITT JELEZD MAJD ÚTTÖRŐ MÓDSZERED TAPASZTALATAIT.

HÁTHA MÁSOK IS LEMÁSOLJÁK A KEZDEMÉNYEZÉSEDET.

 

Előzmény: tegzi235 (7994)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7998

EGY ÍVEN 10 ALÁÍRÁSNAK VAN HELYE.

Előzmény: tegzi235 (7994)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7997

KEDVES Mindmegette

 

ÖRÖMMEL ÜDVÖZÖLLEK.

 

VÉGRE EGY KÁROSULT VETTE A FÁRADSÁGOT ,ÉS A KORÁBBI 4000 EZRES TÁMOGATÓI LISTÁBÓL POZITÍVAN TÉRT VISSZA IDE AZ INDEXRE.

 

EZ AZÉRT ÜNNEPI ESEMÉNY,MERT MINDEN ITT KEZDŐDÖTT,ÉS REMÉNYEINK SZERIN ITT IS ÉR A CÉLBA A KÁROSULTAK AKARATA..

 

Előzmény: Mindmegette (7995)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7996

 

KEDVES tüskéskaktusz    

 

AMINT MÁR JELEZTEM,EGYESÜLETÜNK VEZETŐSÉGI TAGJAI:

 

-AZON TÚL,HOGY AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV MAGA IS EGY ÖNÁLLÓ,SAJÁT LÁBÁN MEGÁLLÓ PETÍCIÓ

 (A SZÓ JELENTÉSE:KÉRÉS,PANASZ,TILTAKOZÁS,FOLYAMODVÁNY)-

 

GONDOLTAK ARRA, HOGY A NAGY NEHEZEN ÖSSZEGYŰJTÖTT ALÁÍRÁSOKAT EGY KÜLÖN PETÍCIÓVAL KELL ELKÜLDENI:

 

-A MINISZTERELNÖKNEK,ÉS 100 MÁSIK ILLETÉKESNEK,

 

-A MÉDIA LEGHANGOSABB  JELENLÉTE MELLETT.

 

ÍGY VÉGÜL AZ ALÁÍRÁSAINK -AZ EGYESÍTETT ERŐINK  EGYETLEN,LEGERŐSEBB   BIZONYÍTÉKAI-ÍGY NEM A SZEMÉTKOSÁRBAN KÖTNEK   KI A VÉGÉN.

 

AZ ALÁÍRÁS GYŰJTÉSSEL KAPCSOLATBAN MÁR IS HATALMAS LEMARADÁSBAN VAGYUNK.

UGYANIS A JÖVŐ ÉVI VÁLASZTÁSOKIG ALIG VAN VISSZA EGY GYENGE ÉVÜNK .

 

EZ IDŐ ALATT AZONBAN NEM CSAK A BAUMAGOS  ALÁÍRÁSOKAT KELL ÖSSZEGYŰJTENI.

 

A 26  MÁS KÁROSULT CSOPORTNAK IS CSATLAKOZNIA KELLENE A SAJÁT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSÉVEL.

 

CSAK EZ AZ EGYETLEN MEGOLDÁS LÉTEZIK AZ ÖSSZES HAZAI KÁROSULT SZÁMÁRA.

 

HA TÉNYLEG VAN MAGUNKHOZ VALÓ ESZÜNK,ÉS A LÉNYEGRE KONCENTRÁLUNK,AKKOR EREDMÉNY IS LESZ. NEM A "FOGJUK MEG ÉS VIGYÉTEK" ELV,ÉS A GÁNCSOSKODÁS ÉRVÉNYESÜL.

 

J A V A S L A T O M :

 

AZ INTERNETES ,660 FŐS ALÁÍRÁSGYŰJTÉSHEZ VAN MÁR EGY SZAKSZERŰ PETÍCIÓ.

 

EGYRÉSZT ENNÉL JOBBAT EGY JOGÁSZ SEM TUD ÍRNI,MÁSRÉSZT MEG KIS EGYESÜLET VAGYUNK,

 

PÉNZ TALÁN JÖVŐRE LESZ ISMÉT A JOGÁSZRA (itt nincs 850 tag).ADDIG NEM VÁRHATUNK.

 

EZT A MÁR MEGLEVŐ PROFI PETÍCIÓT,A MOST FOLYÓ, ENGEDÉLYEZETT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSSEL ÖSSZHANGBA KELLENE HOZNI,ÉS IDE AZ INDEXRE FEL KELLENE AZT TENNI.

 

EZ LENNE MAJD A  ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVEK RÖVID PETÍCIÓJÁT KÍSÉRŐ,

NEMRÉG  RÉSZEDRŐL IS JAVASOLT HOSSZABB LÉLEGZETŰ PETÍCIÓ. 

 

ÍGY EZ A KÉT ANYAG MÁR BIZTOSAN NEM LESZ SENKINEK SEM A HALÁLOS ÍTÉLETE,AMIKOR ALÁÍRJA

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVET.

 

SZEGÉNY EMBER VÍZZEL FŐZ,AMI NÉHA JOBB,MINT A MNT ESETÜNKBEN EGY KÜLSŐ JOGÁSZ FŐZTJE.

 

Talár és logarléc,TE ITT EGY UNIKUM VAGY .

Előzmény: tüskéskaktusz (7979)
Mindmegette Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7995

  Kérésére újra elolvastam, mert nem is hosszú, és ha észrevette volna, hozzászólásomban pont erre, azaz tüskéskaktusz felsorolásában szereplő javaslatokra utaltam. Az Öné is köztük van, tehát nem is kell tovább ragoznom. Megértem azokat az érveket is, amelyek az aláírásgyűjtés gyermekbetegségeire hívják fel a figyelmünket. De ha elkészül közben egy petíció a mi segítségünkkel, nem hiszem, hogy vállalhatatlan lenne. Tehát a segítő összefogásban bízom.

Előzmény: Talár és logarléc (7993)
tegzi235 Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7994

Tisztelt Károsúltak!

 

Kértem és kaptam aláírásgyűjtő ívet, 20 aláírásnak van helye, aki szeretné aláírni Budapesten megoldható (West End, Duna Pláza, Újpest).

Időpontot egyeztessünk!

Üdv. tegzi

Talár és logarléc Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7993

Legyen kedves, és olvassa el a 7979-et!

Előzmény: Mindmegette (7991)
Talár és logarléc Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7992

Attól még, hogy szeretnénk tudni, hogy milyen beadvány kerül a hatalmasok elé, milyen tartalommal, szerintem még nem vagyunk ellendrukkernek minősíthetők.

 

Annak idején a Baumagba tettük a pénzünket, mert a szomszédé, a Náncsi nénié, meg a könyvelőé is ott volt. Nem volt ilyen elterjedt az internet, a dolgok szájhagyomány útján terjedtek.

Le volt írva a szerződés, de nem tudtuk értelmezni, mert nem értettünk hozzá, meg egyébként is, vagy el se olvastuk, pont ezért.

És ha elolvassuk, akkor mi van, és lám-lám hová vezetett mindez?

 

Akkor miért olyan nagy gond, hogy most az internet korában, meg a történtek után megkérdezzük, hogy mit is írunk alá az aláíró íven kívül, mi lesz a beadvány pontos tartalma?

 

A bizalmat kiérdemelni kell, nem megelőlegezni.

 

Ezzel nem szándékom degradálni a szerzők munkásságát, de ők is beláthatják, hogy biankó csekket nem érdemes aláírni, miért várják ezt most el egy csomó, sokszorosan átvert embertől?

 

A hurrá, meg usgyi üzletekre már ráfaragtunk, van aki többszörösen is, azóta isszuk a levét.

 

A szervezőknek kellene belátni, hogy megfontoltan kell előre menni, különösen akkor, ha egy ilyen megmozdulás lebonyolításában nincs semmilyen tapasztaltuk.

 

A nagy eszmék mindig a középszerű megvalósításon szoktak megbukni, hol is hallottam ezt?

Reméljük, hogy ez most nem így lesz.

 

Előzmény: BARUKA (7990)
Mindmegette Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7991

Az aláírásgyűjtő íven a petíció szó pedig kétszer is szerepel! :)

 A kérdés így szól:   Támogatja-e Ön, hogy a Magyar Állam kártalanítsa a BAUMAG-károsultakat?

Alapvetően erre válaszolunk aláírásunkkal. Egy ilyen kérdés után szerintem nem lehet nagyot hibázni a beadvány megszövegezésével. Amint nyakfogom 7982 számú hozzászólásában írja, ennek elkészítését elvégzik, és véleményezni lehet majd. A tartalmához kell inkább majd segítséget nyújtani, ahogy például tükéskaktusz teszi hozzászólások felsorolásával, amelyekben szerinte benne van a lényeg és igazság.

 Gyűjtsük tehát az aláírásokat, és próbáljunk petíciót fogalmazni, ne problémákat keressünk végre!

Előzmény: Talár és logarléc (7988)
BARUKA Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7990

Köszönöm a választ! Azt tényleg föl nem foghatom, hogy aki károsult miért "kekeckedik"!? Kifosztottak bennünket, vissza akarjuk kapni ami a miénk. Aztán, hogy milyen beadványt minek nevezünk, vagy ki hogy értelmezi a megnevezésünket az teljesen mindegy számomra. Mi itt a környékünkön kb. 15-en vagyunk nyilvántartott károsultak, örülünk, hogy végre valami elindult, rajtunk nem fog múlni, akit csak lehet meggyőzünk támogatónak, és más károsult körökhöz tartozókat is, hogy próbáljunk egymás mellett kiállni. Bíztatok mindenkit, hagyjuk már a durcáskodást, gáncsoskodást, lépjünk egyet előre, aztán vagy sikerül , vagy nem, garancia persze nincs, de MINDENT meg kell próbálni!

 

Előzmény: nyakfogom (7983)
BAUmagnélküli Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7989
Talár és logarléc Creative Commons License 2017.04.07 0 0 7988

Köszönöm, valóban nem találtam.

Ebben az esetben azonban igazat kell adnom tüskéskaktusz hozzászólásának.

 

Nehéz egyetérteni egy olyan petícióval, aminek a szövegét nem ismerjük.

Előzmény: nyakfogom (7987)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7987

 

 

LÁTTÁL MÁR ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVET.

KERESD MEG RAJTA A PETÍCIÓ SZÓT.

HA MEGTALÁLTAD,JAVASLOM VEGYÉL MAGADNAK EGY KIS AJÁNDÉKOT.

 

Előzmény: Talár és logarléc (7984)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7986
Előzmény: Talár és logarléc (7984)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7985

7981 

Előzmény: Talár és logarléc (7984)
Talár és logarléc Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7984

 

Ahogyan látom, itt fogalom zavarral küszködnek a résztvevők.

 

Nevezetesen: a petíció = az aláírásgyűjtő ív szövegével?

Előzmény: nyakfogom (7982)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7983

KEDVES BARUKA.

 

BÁR ÍGY ÁLLNA AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS MELLÉ MINDEN KÁROSULT,MINT TE,AKI MOST ÚJABB 20 ÍVET KÉRSZ.

 

A NÁLAD LEVŐ ÍVEN IS VAN EGY TELEFONSZÁM,MEG EGY EMAILL CÍM.

 

EZEN KÍVÜL ITT IS LEHET KÉRNI A KÖVETKEZKEZŐ 20 ÍVET:

 

 szbeegy@gmail.com.

 

GRATULÁLOK,TE NEM OKVETETLENKEDSZ,ÉRTED A TEENDŐKET,ÉS SZORGALMASAN, ÉS EREDMÉNYESEN INTÉZKEDSZ IS.

 

NEM FÉLSZ ATTÓL,HOGY AZ ÖNÁLLÓ,MAGYARUL,VILÁGOSAN FOGALMAZOTT PETÍCIÓ

-AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV-A VESZTEDET JELENTI.

 

AKI TÁMOGATJA AZT,HOGY AZ ÁLLAM KÁRTALANÍTSON BENNÜNKET,AZ MOST CSELEKSZIK.

 

ENNÉL TÖBBET MÁSNAK SEM TUDOK MONDANI.

 

NEKEM PÉLDÁUL NINCS OLYAN FÓBIÁM,HOGY NEM JÁROK AZ UTCÁN,CSAK AZÉRT,MERT VALAMI  MAJD  RÁESIK A FEJEMRE.

EZ PERSZE NEM SZÁZAS HASONLAT,DE HIRTELEN CSAK EZ JUTOTT AZ ESZEMBE.

 

USGYÍ,HAJRÁ BAUMAGOSOK.

 

ITT AZ IDŐ,MOST VAGY SOHA.

Előzmény: BARUKA (7976)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7982

KEDVES  tüskéskaktusz 8 órája

 

AMINT KORÁBBAN JELEZTEM,DEMETER ÚR,ÉS A JOGÁSZ, AZ ALÁÍRÁSOK ÖSSZEGYŰJTÉSE UTÁN MÉG ÍRÁSBAN KÜLÖN IS ELKÉSZÍTENEK EGY ÖSSZEFOGLALÓ KÍSÉRŐ LEVELET ,PETÍCIÓT.

 

EZT A PETÍCIÓT ANNAK ELKÜLDÉSE ELŐTT VÉLEMÉNYEZNI LEHET MAJD ITT AZ INDEXEN.

 

EZEN VÉGSŐ EGYEZTETÉS UTÁN  A MÉDIA LEGNAGYOBB NYILVÁNOSSÁGA KÍSÉRETÉBEN MEGKAPJA A MINISZTER ELNÖK,ÉS 100 MÁS ILLETÉKES,EZT  A KÜLÖN ÖSSZEFOGLALÓ, MÁSODIK PETÍCIÓT IS. ÍGY BIZTOSAN NEM A SZEMÉTKOSÁRBAN KÖT KI A MUNKÁNK,ÉS A REAKCIÓ/INTÉZKEDÉS SEM MARADHAT EL.

 

AZ ENGEDÉLYEZETT ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV MAGA LÁBÁN IS MEGÁLL ,MERT AZ IS EGY ÖNÁLLÓ PETÍCIÓ.

 

A FENTIEKRŐL MÁR KÉTSZER IS VOLT SZÓ ITT AZ INDEXEN .

 

NEGYEDSZERRE MÁR CSAK AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉS KONKRÉT LEBONYOLÍTÁSÁRA FORDÍTOM AZ ERŐIMET.KELL AZ MÉG AZ ELLENDRUKKEREKRE.

 

USGYÍ,SEMMI AKADÁLYA NINCS MÁR AZ ORSZÁGOS ALÁÍRÁSGYŰJTÉS 100% PÖRGÉSNEK,A BAUMAG

 

KÁROSULTAK INAKTIVITÁSÁN,NEM EGYSZER ELLENSÉGESKEDÉSÉN KÍVÜL.

EZ UTÓBBIVAL CSAK MOST ISMERKEDTÜNK MEG.

 

ŐSZRE JÓ LENNE VÉGEZNÜNK,MERT UTÁNUNK JÖHETNE A TÖBBI,26-FÉLE KÁROSULT CSAPAT.

 

AKKOR EZ MÁR ÍGY EGY VÁLASZTÁST EGYEDÜL ELDÖNTŐ ,KRITIKUS TÖMEGERŐ LEHETNE.

 

A KORMÁNY CSAK AZ ERŐ NYELVÉN ÉRT.SZERETNÉM VISSZAKAPNI ÉN IS KAMATOSTÓL, A TŐLEM ELRABOLT 1 MILLIÓMAT.

 

MÁR NINCS SOK IDŐNK,HÚZZUNK BELE.

 

A 14 ÉVES JOGI  IDŐHÚZÁS HIBÁJÁT MÁR NEM KÖVETHETJÜK EL ÚJRA.

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTÉSEN KÍVÜL MÁS LEHETŐSÉGÜNK EBBEN A HAGYMASZAGÚ BÜDÖS ÉLETBEN NEM LESZ.

EZ A LEGESLEGUTOLSÓ MENCSVÁRNUNK .KÁR LENNE ELTAKTIKÁZNI.

 

 

Előzmény: tüskéskaktusz (7979)
nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7981

AZ ALÁBBIAK MOST JELENTEK MEG HARMADSZOR.

 

AZ ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍVEN TÖBBEK KÖZÖTT EZ ÁLL :

 

 

"ALULÍROTTAK KINYILVÁNÍTJUK,HOGY AZ ALÁBBI TÁRGYÚ

 

                         PETÍCIÓT

 

MEGISMERTÜK,AZZAL EGYET ÉRTÜNK,ÉS TÁMOGATJUK:"

 

 

 


nyakfogom Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7980

 

ÁTMÁSOLTAM IDE A 7940-ET,MERT ÚGY LÁTOM, EZT NEM MINDENKI LÁTTA.

 

E gy e s ü l e t 2017.03.27 0 0 7940

Tisztelt Károsultak !

 

A budaörsi Egyesület vállalásának megfelelően elkezdte az országos aláírásgyűjtést.

 

Ennek előfeltétele volt a végrehajtáshoz szükséges alábbi engedély megszerzése a NAIH-tól, melynek képe a bejegyzésünk végén található.

 

Az engedély megszerzése után, ügyvédünk segítségével megszerkesztettük, az egyedi aláírásgyűjtő ívet, melyet szintén jóváhagyattunk a NAIH-al. Ennek a képe is a szöveg végén található.

 

Előzőleg már leírtuk az aláírásgyűjtés menetét, azonban itt újra összefoglalva leírjuk:

 

Az aláírásgyűjtő íveket sokszorosítani nem lehet, elektronikus úton sem lehet továbbítani, mert szigorú elszámolású nyomtatványok, és ezeket folyamatos sorszámmal kell ellátni.

 

Fénymásolásuk, a szöveg megváltoztatási SZIGORÚAN TILOS !

 

A sorszámozott íveket csak a rendszergazda adhatja ki, aki a budaörsi egyesület, melynek címe: 

 

                                Szövetkezeti Befektetők Érdekvédelmi Egyesülete

                                  2440 Százhalombatta, Borostyán u. 26. Pf. 21.

                                         Email címe: szbeegy@gmail.com

 

Az aláírásgyűjtő ívet a fenti címen lehet igényelni, azonban az igénylésnél a postacímüket is adják meg, mert Mi ezeket az íveket csak postai úton tudjuk továbbítani.

 

A kitöltött aláírásgyűjtő ívet a fenti címre kérjük visszaküldeni.

 

Tájékoztatjuk a károsultakat, hogy mivel ez az akció csak polgári kezdeményezés, és nem népszavazási kezdeményezési kérelem, ezért az aláírásgyűjtő ívre csak a károsultak, illetve a támogatók nevét, lakcímét és aláírás rovatot kell kitölteni. (ezért nem kértünk személyi számokat)

 

Közöljük továbbá, hogy az akció jól halad, eddig 100 aláírásgyűjtő ívet igényeltek, melyet ha kitöltve visszaküldenek, ez már 1.000  aláírás.

 

Az aláírásgyűjtés információja most terül szét a károsultak között, várhatóan a napokban sok igénylés fog beérkezni, melyet erőnkhöz mérten azonnal kielégítjük.

 

Befejezésül, még tájékoztatom a Fórum olvasóit, hogy a mai napon felvettük a kapcsolatot a Facebook oldalon lévő Baumag károsultak csoportjának vezetőjével, mert ők is maximálisan támogatják akciónkat.

 

Várjuk a károsultak, illetve a támogatók aláírásgyűjtő íveinek igénylését, illetve már most megköszönjük akik ez ideig is részt vettek akciónkban

Előzmény: BARUKA (7977)
tüskéskaktusz Creative Commons License 2017.04.06 0 0 7979

Tisztelt nyakfogom!

 

Sajnálattal láttam, hogy nem fogadták meg tanácsomat. A petíció (beadvány) a mai napig nem készült el. Így, hogy gondolják, hogy az emberek aláírják az íveket. Na és mit írnak alá, a halálos ítéletüket? Már rég meg kellett volna szövegezni a beadványt. (miért kell az államnak kártalanítani a károsultakat). Figyelmébe ajánlom: Demeter úrnak, Önnek és a szerkesztő ügyvéd úrnak a következő beírásokat sorrendbe: 7522 orrlövész01, 7959 talár és logarléc, 7949-7950 tüskéskaktusz. Itt a lényeg és az igazság. Ebből kell kiindulni, ha nem ezt teszik akkor a pénzüket soha nem fogják látni. Nagyon sokan aláírnák, köztük én is, de amíg nincs meg a beadvány addig nincs mit aláírni. Nem akarom megsérteni, mert sokat tettek az ügy érdekében, de így az aláíró ív magában egy nulla, aki eddig aláirta, nem tudta mit is írt alá. Higgye el nekem ha a beadvány szövege elkészül nagyon sokan alá fogják írni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!