Kora reggel a középső ajtón kászálódunk le a 8. buszról Szilárddal. Három fáradt tekintetű fiatal torlaszolja el szinte teljesen a leszállás útját. Értetlenkedve nézik, hogy mi az ördögért ragaszkodunk mi az egymás mellett való leszálláshoz. Az egyetlen lány szemében csillan fel a felismerés fénye a fehér bot láttán és az ősi szamuráj köszöntés hagyja el a száját: „Nehari!”
„Kicsúfolt a tömeg: Verseid csak szavak!
Írástudó bohóc, a száműzött lovag.”
HBB: A száműzött lovag
Robog velünk a Holló IC az Alföldön. Bús, borongós, ködös idő ül a lelkekre, a nap fényéből már napok óta nem jutott egy szikrányi sem. Őzek menekülnek a malomkőnyi rögökkel borított szántáson, kétségbeesetten csapkodva repülő tőkés récék távolodnak a Tisza fölött. Püspökladányban járműváltás, a Hargita IC percnyi pontossággal juttat el bennünket Berettyóújfaluba. Ha a település szülöttei közül néhány hete Jelenits Istvánt emeltem ki, akkor most Konrád Györggyel, a fenti HBB dal ihletőjével teszem ezt, akinek politikai szerepvállalása legalábbis vitatható. Persze a politikai szerepvállalás általában vitatható. A HBB dal eredeti címe Konrád lovag lett volna egyébként, de Erdős és Bors elvtársak ezt ellenezték. A vasútállomás pénztárában dátumos körbélyegzőt kapunk a papírjainkra, az állomásépülettel szemközti Sziget Büfében pedig per os koffeint. A Vasút utcán kiügetünk a 47. útra, itt a Vízügyi Igazgatóság épületére kihelyezett bélyegzővel is igazolom jelenlétünket. A kültéri doboz tintapárnája – nem meglepő módon – egyre kevésbé tölti be a funkcióját, a hozott festékanyag is bevetésre kerül. Felkanyarodunk a Berettyó gátjára, egy berni pásztorkutya és egy dobermann üvölt torkaszakadtából a töltés menti udvarból. Apró termetű cimborájuk, egy Yorkshire terrier, testi adottságaival visszaélve kibújik a kerítés alatt, és gyűlölködve rohan felénk. Nehéz helyén kezelni a kis szőrpamacsot, fenyegetőző gyereket sem ver meg a jóérzésű ember, pedig lehet nála bicska. A tulajdonos hívogatja a yorkit, hiába. Gyors léptekkel rohan azonban utána fajtatársa, és dühödten hazatereli. A Berettyó gát frissen aszfaltozottnak tűnik, találgatom, hogy meddig tart ez a kerékpárbarát verzió.
Barátságtalanul hideg, nyirkos az idő, a Berettyó fölött pára lebeg, behúzott nyakú szürke gém röpül át fölöttünk. Magunk mögött hagyjuk Berettyóújfalu és a társult Berettyószentmárton házait. Magasfeszültségű villanyvezeték alatt lépkedünk át, keresem a térképen is jelzett erdőfoltot, de már csak a kihűlő félben lévő, tarra vágott helyét látom. A tőlünk jobbra futó országút zaja idehallatszik, de a járművek a ködfüggöny mögé bújnak. A gátőrházhoz közeledve Pelikán és Virág elvtárs néhány dialógusát reprodukáljuk. Kétségbeesett bégetés egyre erősödő zaja fogad bennünket az épületeknél. A nyáj egyik része a kerítés külső részén befelé, másik része a belső részén kifelé bámulva üvölt, a helycserében, vagy a családegyesítésben reménykedve.
„Ült csendben a tornác zugán
És nézte a bukó napot.
Aztán a toll után kapott,
Utolsó szalmaszál után.
Bizony utolsó szalmaszál,
Bizony, fuldoklik, aki él.
De aki több a többinél,
E szalmaszállal partra száll.”
Nadányi Zoltán: A testőr
„A természet mindent lábra állított, az ember mindent felforgatott.”
Bessenyei György: A bihari remete, vagy a világ így megyen
Hídközpuszta és Kórógypuszta közé szorulva néhány kanyart ír le a Berettyó, egyre jobb tempóban haladunk az aszfalton, már Hídköz mezőgazdasági épületei felé tartunk. A Berta-dombot keresem, talán fel is vélem fedezni a halmot. Előbukkannak Bakonszeg szélső házai, majd újabb távvezetéket keresztezve meg is érkezzünk a falu első házaihoz. Kövérkés, spicc-szerű kutya pöröl velünk a töltés tövében, pont ott, ahol le kell ereszkedni a gátról a faluba. Túratársammal megegyezünk abban, hogy mozgó útjelző, vagy ranger lehet, az MTSZ részmunkaidőben alkalmazza. Alig száz méterre innen a Bessenyei György emlékházhoz érkeztünk, ahol a bihari remete életének utolsó negyedszázadát töltötte. Egyszerű nádfedeles, fatornácos vályogház, a természetvédelmi területté nyilvánított udvarban a remete mellszobra áll. Kihelyezett bélyegzőt itt nem találtam, hiába meresztgettem a szememet.
Elbattyogunk a juhtej feldolgozó kifejezetten jó állapotban lévő épülete előtt, mellette szép, talán organikus stílusban épült lakóház(?). A falu egyébként teljesen rendezett képet mutat. Tábla csalogat bennünket a Remete-tó irányába, majd a húsüzem egészen frissen festett cégtáblája alatt érkezünk a Zsáka felé térítő elágazáshoz. Innen 500 méternyi kitérőt teszünk a Remete Söröző irányába. Senki ne várjon ír pubot, pesti romkocsmát, vagy egyéb úri huncutságot, korrekt falusi kocsma ez. Céges bélyegző lenyomatok száradnak hamarosan papírjainkon és megnyugtatóan szisszen a sörösüvegnek fájó búcsút intő kupak. Hamarosan élményszámba menő beszélgetésbe elegyedünk a törzsközönséggel. A látszat csal: a messze földön híres, az izraeli awassi fajtából álló juhászat idén adta meg magát, mint ahogy a húsüzem is. Igaz, a juhászat korábban is csak két embernek adott munkát, azok is Romániából érkeztek. Ebben az egyáltalán nem padlóra került faluban is a közmunka-program szippantja fel a munkaképes lakosság nagy hányadát. Szépek a foglalkoztatási mutatók, de ez jellemzően nem a munka világa. A Remete-tó? Hát, oda nem lehet bejutni. A Berettyó gát Szeghalomtól Berettyóújfaluig le van aszfaltozva, de az aszfaltozást a román határig tervezik elvégezni és a töltés kerékpárútként fog funkcionálni. Jó hír az AK-t kerékpáron teljesíteni kívánóknak, kevéssé jó az aszfaltra allergiás gyalogosoknak.
Elköszönünk, elgondolkozó csöndbe burkolózva gyalogolunk vissza a kék jelzéshez. Nadányi Zoltán, a korai előd Bessenyei Györgyöt Testőr című művében megéneklő költő emlékoszlopához érkezünk. Karády Katalin egyik legismertebb dala a Halálos tavasz. Valószínűleg nem sokan ismerik a megzenésített vers szerzőjét, Nadányi Zoltánt. A falu 1848-49-es hőseinek emléket állító kopjafák előtt tisztelegve hagyjuk magunk mögött Bakonszeget. Átkelünk a Berettyón, a híd lépcsőin ereszkedünk le a töltésre. Szemérmesen nem ettünk a Remete Sörözőben, ezért itt, a Berettyó partján fogyasztjuk el ebédünket. A túlparton horgász próbálkozik a damiláztatással, némán intek neki, szavak nélkül emeli fel ő is a kezét.
Továbbra is aszfaltúton gyalogolunk hát tovább. A túlsó partról Bakonszeg temploma figyeli őrzőn lépteinket, vagy talán az, akinek a dicsőségére emelték. A töltés mellé simul a Bakonszeget Zsákával összekötő országút. Úgy két kilométer múlva határozott jobb kanyart ír le a folyó, itt ereszkedünk le a gyér forgalmú országútra. Nyílegyenes 4-5 km vár ránk. Kezdetben szántóföld, majd szikes legelő övezi az országutat. Hamisítatlan, szívemhez közel álló pusztai táj. Zsáka templomtornyai tűnnek fel a horizonton, öles léptekkel közelítenek felénk. Zsáka szélén szívszorítóan elhanyagolt, vagy felhagyott temető fogadja a vándort. A sűrű bozótban, a berogyott sírhalmok mélyén pihen a múltunk egy szelete.
A kék jelzés kis mellékutcába tér, a házak, a porták szegényesek. Nem érintjük a katolikus és a református templomot, ők a főúton maradtak, és az egykori vallásháborúk ellenére látszólag jól megférnek egymás mellett. A zsákai futballpálya magasságában ismét előbukkan egy shire terrier, csak ő láthatóan nem Yorkból, hanem Staffordból érkezett. Némán bámul bennünket az úttest közepén. Rövid kupaktanács után úgy döntünk, hogy átvágunk a sportlétesítményen. Félúton tűnik fel, hogy a Rhédey-kastély felé közelítünk. Kívülről egyébként is szerettem volna megnézni, ezért bátran megközelítjük, igaz hátulról. Az ajtón kilépő hölgy kedélyesen érdeklődik az elképzeléseink felöl, én bevallottam, hogy kutya elől futamodtunk meg. Aki teheti, ne hagyja ki ezt a kastélyt, én nagyon sajnálom, hogy valóban csak kutyafuttában láthattam. Kívül még rászorul a restaurálás, az épületbelső azonban teljesen rendben van. Csak egy adalék a családról: a festői szépségű, fiatalon elhunyt Rhédey Klaudia a Windsor család egyik őse, II. Erzsébet ükanyja volt.
Gyors látogatás a Kúrta Kocsmában, bélyegzés, rövid beszélgetés a rendkívül helyes pultos lánnyal. Igazi lokálpatrióta, és nem vonzza Budapest semmilyen napszakban. A kocsma pedig egyáltalán nem kocsma, kulturált berendezésű szórakozóhely. Magunk mögött hagyjuk Zsákát, átkelünk a forgalmas 47. úton, és máris Furtára érkeztünk. Lekanyarodunk a főútról, a falu ezen részére kevésbé süt a nap. Van itt lepusztuló félben lévő ház, ház cabrio, de vannak szép rendezett porták és református és katolikus Isten háza is. Bebírunk a Hangulat Presszóba, a kellemes küllemű pultos hölgy mindent tűvé tesz a bélyegzőért, hiába. A pultot rögzítő oszlopra téved a tekintetem, s rajta rögzítve az új típusú bélyegződoboz. Igazoló tevékenységem zenei aláfestését néhány, napközben már számos borízű almát elfogyasztó vendég baritonja szolgáltatja. A leglealjasodottabb állapotban lévő, kortalan figura a sorkatonai gyakorlósapkájában kétszemélyes házibulira hívná a pultos lányt. Nem egyszerű a vendéglátós szakma.
„Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.” (George Orwell)
Epilógus 1.
Autóbusszal Berettyóújfalura utazunk és a Vasút utcán sétálunk a vasútállomáshoz. Ősöreg, nyikorgó kempingkerékpárján egy cigánygyerek karikázik mellénk.
- Maguk honnan jönnek?
- Furtáról.
- Minek van maguknál az a bot?
- Hogy jobban tájékozódjunk – válaszolom, s nagyot nem is tódítok vele. Próbálom terelni a szót: - Itt laksz Berettyóújfaluban?
- Itt hát.
- Szeretsz itt lakni?
- Nem, Pesten szeretnék lakni. Maguk hová mennek?
- Éppen Budapestre megyünk – válaszolok neki és újabb terelési kísérletet vetek be - Vannak testvéreid?
- Ja, van egy csomó.
Ezt a kérdéskört sem feszegetem tovább, de még próbálkozom: - Hányadikos vagy?
- Harmadikos.
- Mi a kedvenc tantárgyad?
- Egyiket se szeretem.
- Az éneket sem? – mondok le a tudásalapú társadalom reményéről, de a romák muzikalitásában még reménykedem.
- Asse.
- A tesit sem?
- Asse. Csak a focit.
- Ki a kedvenced, Messi?
- Nem – mér végig, mint egy varangyos békát – Ronaldo. Minek van maguknál az a bot, vizet keresnek vele?
- Igen, azt – válaszolom reménytelenül a vasútállomáshoz érkezve.
„Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.” (George Orwell)
Epilógus 2.
Berettyóújfaluban fiatal, a legújabb divat szerint öltözött, „felsőoktatásban érintettséggel gyanúsítható”, 20 év körüli pár vásárol jegyet Budapestre. Püspökladányban majd 40 percet kellet várnunk a csatlakozásra, Szilárddal beszuszakoljuk magunkat a váróterembe, a 80-as évek underground zenekarairól beszélgetünk, én közben szemmel tartom a szintén a váróteremben helyet foglaló párocskát. Hervasztó, amikor egy középkorú pár a nyaralása közben csak ül a vízparton, a büfében, az étteremben, a férj sportújságot olvas, a feleség keresztrejtvényt fejt, és nincs mondanivalójuk egymásnak, a szavaikat felfalták az együtt töltött évtizedek. Nézem a püspökladányi váróteremben azt a két – egyébként remekbe szabott – emberpéldányt, akik egy büdös szót nem szólnak egymáshoz, az okostelefonjukba bújva múlatják az időt. Az összes kommunikációjuk annyi, hogy a lány szó nélkül kétszer a fiú orra elé tolja a telefonja képernyőjét. Nem kellenek már a falánk évtizedek, elegendő egy elektronikus kütyü, amit a gátlástalan marketing a boldogság forrásaként definiál. Az átokfajzat Huxley pedig elégedetten dörzsölgeti a tenyerét egy másik dimenzióban.
Profi munka, ha jól látom még mindig a kéregben maradt. Ettől persze erős túlzás így hántolni, és a gyorsan növő akác miatt ugyanannyira lesz csak tartós, mint a kíméletesebb előkészítés. A felület is túl nagy, bár így lesz hely még zarándokút + tanösvény jelzésének is. :)
Fog ez javulni, a sok konfrontáció és a nagy nyilvánosság miatt muszáj lesz a közeljövőben korrekt szabályozást létrehozni a hirdetési felületekre. Ami az erdőben történik az ma már nem marad az erdőben :)
Köszi szépen ezt az élettel teli, jó kis beszámolót! Nagyon jó volt olvasni, én ilyenkor gondolatban végig megyek az úton a beszámolóval, kivéve azt a rövid szakaszt ahol még nem jártam. (Eszkála-Nagyhuta K4)
Megengeded hogy picit játszadozzak, és képekkel illusztráljam a beszámolód egyes mondatait, pár saját gondolattal?
Bízom benne hogy igen. :-)
"...Ééés, oda érünk a Kovács villához. Ami a Kazinczy túrák szíve. Fura volt így üresen látni, de azért megdobbant a szívem..."
A Kazinczy 200-as túrákon ugyan még nem vettem részt, de egyszer olvastam egy olyan szívbemarkoló beszámolót egy lengyel srácról, aki teljesítette hogy nagyon megjegyeztem ennek a villának a nevét és mikor ott jártam le is fotóztam.
Teljesítménytúra topik, 2011.05.27., szőrköntöst ölts nicknevű hozzászóló leírása a lengyel srác teljesítéséről, részlet:
"Már csak hét kilométer. Kezd meleg lenni. Nagyon meleg. A nyílt területen alig kapok levegőt. Óránként megállok, leveszem a cipőt és megszellőztetem a lábamat. A sebességem 2 km/órá-ra esik vissza. Milyen közel a cél és milyen nehéz elérni! --- Belépek a Kovács Villába. Mindenki tapsol. Lehajtom a fejem, hogy ne lássák a könnyeimet. Életem legnehezebb túráján vagyok túl."
"...majd a K-en haladunk tovább a Rákóczi-fa irányába. Annát megkérdem hogy vajon itt alszik még Siményi Vili? (a Kazinczyn volt itt pontőr az utolsó 5 km-nél). Megpuszilom a fát, hogy még sokáig éljen."
Én nem pusziltam meg, csak átöleltem. Talán együtt ez így már elég lesz hogy éljen még egy darabig! :-)
"Továbbra is a K- jelzésen haladunk egészen a Cirkálótanyáig, ahol az új OKT pecséttel igazolunk. Előtte még egy kutya ugatott meg minket, vizionáltam is kapásból egy támadást, de szerencsére megkegyelmezett az eb rajtunk..."
Jó kutyák ezek, nem harapnak, a házigazdák pedig kifejezetten barátságosak és szimpatikusak!
"Az Eszkála vadászház jön, nosztalgikusan meséljük hogy a Kazinczyn itt már mennyire fáradtak voltunk. A vadászháznál ismét OKT pecsét, majd irány a K4-en Nagyhuta..."
Eddig háromszor voltam az Eszkála vadászháznál, mindig zárva volt, remélem azért nem hagyják elpusztulni, még elég jó állapotban van.
"...és tejfölködben feljutunk a Magas-hegyi kilátóhoz. Sajnos semmi kilátás nem volt, pedig tudtuk milyen csodás panoráma lehetett volna :( Innen le megyünk a Zempléni Kalandparkhoz..."
Így van, bizony, csodás a panoráma, pedig nekünk sem volt igazán jó időnk, de így is szép volt!
1. Nyugat felé Regécig el lehetett látni
2. lent Sátoraljaújhely, előtérben a Kálvária hegye, amelyet azóta ha minden igaz drótkötélpálya köt össze a Magas-heggyel
3. Kelet felé a Kárpát-koszorú zárja a látóhatárt tiszta időben
A múlt héten ebbe botlottam bele Pusztavacsról Táborfalva felé tartva:
Jó hír, hogy végre normálisan jelölve van a vadászat. Valahogy én is pont így képzeltem, hogy ilymódon kellene megoldani (piros-fehér szalag keresztbe, eltéveszthetetlen)
Viszont, és nem azért mert nekem semmi se jó:
-nincs rajta hogy pontosan melyik nap (vagy hányadikától hányadikáig)
-mettől meddig (hány órától hány óráig)
-merre lehetne kerülni
-vagy legalább egy telefonszám ahol ezekről érdeklődni lehetne
-ja, és erről csak a helyszínen szerez tudomást a nagyérdemű (de legalább tudomást szerez, ennek is nagyon örülök!) se a társaság honlapján, se az MTSZ féle gyűjteményben nem volt benne
Egész nap loholtam hogy naplemente előtt Táborfalvára érjek, már csak egy óra járóföldre voltam mikor bekövetkezett a nagy találkozás.. Bevallom eljátszottam a gondolattal, hogy nem lehetne-e tovább menni? Hátha nem is ma van? Hátha már vége? És különbenis, most merre tovább?
De aztán úgy gondoltam, ha már ilyen szépen kijelezték, tényleg teljes joggal lennének morcosak ha aztán összefutunk.. GPS-t megnézve találtam egy átkötést az országútra, azon kutyagoltam be Örkényre néhány plusz km árán. A végén már sötétben haladtam az országút szélén, szerettem.
4 nap 12 órázás után, szombat hajnalban 1:30-kor csörög az óra. Keltem már ilyen korán valaha? 3 órára kellett kijutnom Zuglóba, ahonnan kocsival mentünk Sátoraljaújhelyre. A pályán hatalmas ködben haladtunk, szó szerint egy percig sem hunytam le a szemem, de Rita halált megvető bátorsággal repített le minket a rajtba. 6:30-kor Örsi Annával indultunk neki a túrának. A nagy része a Kazinczy 200 túrával szembe megy, milyen jó érzés lesz nosztalgiázni. Az elején a K+-el mentünk ki a városból. Teljesen vadi új táblák vannak, amik azt mutatják hogy a K-en mi, és mennyi km. Én ezt nagyon nem értem, hogy miért a K-et mutatják, ha egyéb más jelzésen haladok?? Honnan gondolják hogy épp én azon akarok haladni? Ha a kedves MTSZ már fölhasználja a megnyert pályázati összeget, akkor azt egy kicsit ésszel kéne elkölteni. No sebaj, kedvemen ez nem nagyon ront, csak érdekes.. Ééés, oda érünk a Kovács villához. Ami a Kazinczy túrák szíve. Fura volt így üresen látni, de azért megdobbant a szívem. Felérünk a Nyugodó nyeregbe, ahol kódot írunk, majd a K-en haladunk tovább a Rákóczi-fa irányába. Annát megkérdem hogy vajon itt alszik még Siményi Vili? (a Kazinczyn volt itt pontőr az utolsó 5 km-nél). Megpuszilom a fát, hogy még sokáig éljen. Néhány extrém helyen lévő K200 szalag fent maradt. Balett mozdulatokkal szedem le őket. Továbbra is a K- jelzésen haladunk egészen a Cirkálótanyáig, ahol az új OKT pecséttel igazolunk. Előtte még egy kutya ugatott meg minket, vizionáltam is kapásból egy támadást, de szerencsére megkegyelmezett az eb rajtunk. Kellemes lejtős úton jutunk el Makkoshotyka széléig, ahol a Meczner-kastélyt csodáljuk meg először, majd rájövünk egy tábla alapján hogy mennyi innivalót, almát, és szendvicset kell elfogyasztanunk az OKT teljesítése alatt. Vicces :) Tovább indulván népesebb csapat fárad ki a presszóból, ismerős-ismeretlen túrázók. Még mindig a K-n haladunk tovább fölfele a jókora dagonyában. Anna lefotózza a Borz-hegyet, bár nem érintjük. Hatalmas lánc(sár)talpakkal küzdjük föl magunkat a hosszú egyenesen. Az Eszkála vadászház jön, nosztalgikusan meséljük hogy a Kazinczyn itt már mennyire fáradtak voltunk. A vadászháznál ismét OKT pecsét, majd irány a K4-en Nagyhuta. A viharkár nyomai itt még nagyon látszanak, de szerencsére a jelzések most sokkal jobban voltak követhetőek mint júniusban. Fe Ri csapódik hozzánk ideiglenesen, majd később lemarad. Nagyhutánál megállunk frissítgetni, majd pecsételünk és irány Vágáshuta a K-n. Én átvágtam a temetőn, mivel a térképvázlat azt mutatta, Annáék maradtak a K-n. Pár perc difi csak. Rákóczi 110 nosztalgia jön. Vágáshután pecsét, majd találok egy táblát. Igazi marha vagyok.. http://kepfeltoltes.hu/…/T_li_Zempl_n_50__V_g_shut_n_www.ke… Még mindig OKT-zünk, a túra 80 %-a ezen vitt amúgy. Pár Kazinczys szalagot húzok le, majd a Vörös-nyeregnél átváltunk a P3-re, és tejfölködben feljutunk a Magas-hegyi kilátóhoz. Sajnos semmi kilátás nem volt, pedig tudtuk milyen csodás panoráma lehetett volna :( Innen le megyünk a Zempléni Kalandparkhoz, majd egy hatalmas hiba az itinerben, amit valószínű mindenki megszívott. Nálam szerencsére a 2015-ös Zemplén térkép volt, így az mutatta azt a K4-et amit az itiner írt, de valójában még a jelzés alapját sem festették fel!! Hivatalosan a P-n kellett lemenni a főúthoz, de aki ezt nem tudta, az még ma is keresheti a K4-et... Szépen, ügyesen, pont még lámpa nélkül leértünk a főútra, ahonnan már jó másfél km volt a cél, de előtte nagyon szerettünk volna valahova beülni kajálni, mert már borzasztóan éhesek voltunk. Végül egy pizzázót szemeltünk ki, ahol ráadásul 1100-ról 800-ra le volt értékelve minden pizza. Nagyon jól esett, kellemes kis fél órát megpihentünk itt, majd a pizzázást leszámítva kerek 10 óra alatt értünk célba újra a jó fűtött vasútállomásra. Köszönöm Ritának a fuvart, és Annának a jó társaságot.
Az emlékveretből bizonyára lényegesen több került forgalomba, mint a plakettből. Ez meghatározza az értékét is. A hozzá fűződő konkrét történetéről nem is beszélve.
Ami a botjelvényt illeti, az már lehet, hogy a vándorlás során is használatban volt, de erről sajnos nincs információm.
Ezek a botjelvények még az én zsenge ifjú koromban is használatosak voltak, főleg külföldön, pl. Tátra, Alpok. De a mai korban már túrabot nélkül, illetve más botokkal jár a vándor.
Én mindig azt csinálom, hogy ráhúzom az egeret arra, hogy publikus, erre a bal alsó sarokban megjelenik a cím, azt megjegyzem és begépelem a levelezőbe. Outlook-ot sosem használtam.
"Valaki esetleg tudja, hogy mikor jelenik meg a második kötete illetve lesz-e új DDK-s kiadás is?"
Néhány perce beszéltem a legilletékesebbel, Berki Zoltánnal, aki többek között a kéktúra atlaszok szerkesztője is a Cartographiánál. Arról tájékoztatott, hogy jövő tavasszal fog megjelenni a az Országos Kéktúra turistaatlasz második része, a "Kéktúra II.", ami a Visegrádtól Írott-kőig vezető szakaszt tartalmazza majd. Az RP-DDK útvonalbejárása valószínűleg jövő nyáron lesz a Cartographia részéről, utána látnak neki az új kiadás szerkesztésének.
"...Ééés, oda érünk a Kovács villához. Ami a Kazinczy túrák szíve. Fura volt így üresen látni, de azért megdobbant a szívem..."
"...majd a K-en haladunk tovább a Rákóczi-fa irányába. Annát megkérdem hogy vajon itt alszik még Siményi Vili? (a Kazinczyn volt itt pontőr az utolsó 5 km-nél). Megpuszilom a fát, hogy még sokáig éljen."
"Továbbra is a K- jelzésen haladunk egészen a Cirkálótanyáig, ahol az új OKT pecséttel igazolunk. Előtte még egy kutya ugatott meg minket, vizionáltam is kapásból egy támadást, de szerencsére megkegyelmezett az eb rajtunk..."
"Az Eszkála vadászház jön, nosztalgikusan meséljük hogy a Kazinczyn itt már mennyire fáradtak voltunk. A vadászháznál ismét OKT pecsét, majd irány a K4-en Nagyhuta..."
