Keresés

Részletes keresés

molnarmarcl Creative Commons License 2007.10.30 0 0 849

Érdemes megnézni a fülemüle címszót is: ott azt írod, hogy a fülemüle is tanulja az énekét. Amúgy itt vannak az ígért 1927-es oldalak.

Előzmény: madarbarat (848)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.28 0 0 848

Az emlékezet néha megcsalja az embert. Most, hogy egy kissé űjra végiggondoltam a dolgokat és belelapoztam régi jegyzetekbe a következő új szócikket tartom szükségesnek a lexikonba betenni:

 

Hunyadi-kanári: a Serinus canaricus háziasított változatai közül az a magyar „fajta”, melyet Wagner Rezső budapesti asztalosmester tenyésztett ki, és a változat neve arra utal, hogy a madár a közismert dallam, a Hunyadi-induló első strófáit énekelte. Az egyik kiváló dalosát I. Ferenc Józsefnek ajándékozta, aki a feljegyzések szerint a madarat nagy becsben tartotta. Később ezt a magyar kanárit Tóth József tenyésztette mesteri fokon, majd a fajta (amelyet igazából aligha lehet fajtának tekinteni, mert a tanított énekén kívül más saját jellemzővel nem rendelkezett) feledésbe merült. http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/975.html

madarbarat Creative Commons License 2007.10.27 0 0 847

Kedves Gábor!

Azt hiszem, kell még egy cd-t küldeni, hogy lehessen itt is, ott is példányod a lexikonból.

Előzmény: neco (845)
neco Creative Commons License 2007.10.26 0 0 846

A tapasztalatok szerint a papa hangja dominál, a legtöbb esetben 70-30%-ban.

 

Üdv : neco

Előzmény: motav (837)
neco Creative Commons License 2007.10.26 0 0 845

Szia Tibor!

 

Látod milyen kézenfekvő megoldások mellett megy el az ember, ha a régi gépies mozdulatsorral próbál megoldást találni, ahelyett hogy az eszét használná ?!

(Mentségemre szóljon, hogy legtöbbször az irodámból netezem éjjel. Itt meg csak egy madárhatározón (meg a hálón) kívül semmi irodalmam nincs, de ezen azt hiszem hétfőn változtatok! Ettől függetlenül : hülyeségre nincs mentség.)

 

Hiába, öregszem...és ez azt mondják egyre rosszabb lesz... :-(

Előzmény: madarbarat (841)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.26 0 0 844

Drága barátom!

Kedves Zsolt!

Nem tudom, hogy leszek képes meghálálni neked a sok-sok önzetlen segítséget.

Egyelőre annyit: nagyon-nagyon sokszor gondolunk Marci fiadra, s lélekben igyekszünk erőt adni neki ahhoz, hogy összes ellenfelénél gyorsabban szelje a vizet. S a dobogó legfelső fokáról hajoljon le az aranyért!

Akkor biztos érzed azt az örömöt, amivel te engem ismét megleptél.

 Feketefejű törpepapagáj - lutinó színváltozata
Előzmény: motav (838)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.26 0 0 843

Aszem azok az új lehetőségek, amelyket Zsolt nyitott (hálás köszönet neki - amivel aligha van minden elintézve) a dolog átszabását teszik szükségessé.

Még nem tudom hogyan, miként, de nyilván fölösleges itt is, ott is minden témáról keverve szólani. Vagyis el tudom képzelni, hogy a madárbarát-lexikon honlap

( )

két új fóruma leválasztja innen pl. a kanáris témát.

Vagy a csuda tudja, hiszen amit ide most kivágtam

törzskönyvezés: a gazdasági állatok származásának, TENYÉSZTÉSI és TERMELÉSI ADATAINAK, valamint az értékmérő tulajdonságok kialakításában részt vevő TÉNYEZŐK NYILVÁNTARTÁSA a tenyészérték megállapítása érdekében.

A törzskönyvezés során felvett adatoknak szabatosnak és megbízhatóknak kell lennie.

A szabatosság és a megbízhatóság követelményeire épülő törzskönyvek közhitelűek és elősegítik a nemzetközi tenyészállatforgalmat is.

A törzskönyvezés munkáját egyes országokban az állam, másutt társadalmi szervezetek végzik.

A törzskönyvezés tevékenységi körei:

- állományfelvétel,

- egyedi megjelölés,

- tenyésztési (származási, átörökítési adatok gyűjtése),

- termelési adatok gyűjtése, felvétele,

- küllemi bírálat,

- törzskönyvi osztályba sorolás,

- törzskönyvi adatok feldolgozása,

- adatok értékelése és tenyésztési hasznosítása.

A törzskönyvezés akkor felel meg a rendeltetésének, ha az egyedek és a populációk abszolút és relatív teljesítményeinek megítéléséhez minél szilárdabb támpontot nyújt a származási és a törzskönyvi kartotéklapok vezetése révén.

Hazánkban a 19. század végétől folyik törzskönyvezés. Tökéletesítése, korszerűsítése együtt jár a biológia és a gazdaságstatisztika-tudomány fejlődésével.

A törzskönyvi adatok valóságos kincset jelentenek a tenyésztési és a biológiai törvényszerűségek megállapításához, a genetikai összefüggések és a kölcsönhatások felismeréséhez.

A módszert tekintve két klb. törzskönyvezési változat, rendszer ismeretes:

1. a zárt törzskönyv, amelyet egy meghatározott időben lezárnak, s attól fogva csak azokkal az ivadékokkal foglalkoznak, amelyek ősei az ún. ALAPÍTÓ TÖRZSKÖNYVBEN szerepelnek. Ilyen pl. hazánkban az angol telivér-törzskönyv. A zárt törzskönyv biztosítja a fajta konszolidáltságának fenntartását, s mindaddig érdemes fenntartani, míg az általa nemesített fajta értékmérőit javítani tudja;

2. a nyitott törzskönyvbe a származástól függetlenül mindazokat az állatokat felveszik, amelyek a meghatározott fajtabélyegekkel, testalakulással, termelőképességgel rendelkeznek.

A korszerű törzskönyvek az ősök adatai mellett az oldalági rokonok és leszármazottak TELJESÍTMÉNYEIT is tartalmazzák. Különösen a mesterséges megtermékenyítés és az ivadékvizsgálati rendszerek és módszerek elterjedésével változott jelentősen a törzskönyvezés.

A hivatalos törzskönyvezés mellett az igényesebb tenyészetekben alkalmazzák az ún. HÁZI TÖRZSKÖNYVEZÉST, amelybe a valódi törzskönyvnél részletesebb adatok, feljegyzések kerülnek.

Ezek révén lehetővé válik a tenyészállatok körültekintőbb kiválasztása, párosítása és az ivadékvizsgálat is több támpontot nyújthat a tenyészérték megállapításához - a törzskönyvezésnek ez a lényege!

 

törzskönyvezett állatfajok
: →új fajtát előállító keresztezés.

 

törzskönyvi adatgyűjtés eszközei
: mindazok az okmányok, melyek a törzskönyvezés megbízhatóságát szolgálják, mint

a párosítási jegyzék,

a költési napló,

a növendékállat-nyilvántartó,

a törzskönyvi lap,

a versenyjegyzék,

a gyűrűszám-nyilvántartó,

a bírálati lap stb.

Ezek egy részét a tenyésztő maga gondozza, vezeti, tölti ki, másokat a komoly tenyésztői munkát pártoló, elősegítő szervezetek tagjaként készen kap.

 

törzskönyvi lap
: a törzskönyvi adatgyűjtés során keletkezett információk, legfontosabb adatok tárháza.

Lényegét tekintve tartalmazza

az illető egyed pedigréjét és helye van rajta

a bírálati, ill. versenyeredmények mellett

a tartásra,

az oldalági rokonok és

a saját teljesítményekre vonatkozó adatoknak.

 

azt eredetileg a Hunyadi énekeshez szántam, de vajon nem veszi-e hasznát mindenki (egzotás, papagájos, galambász, díszbaromfis...)?

És most sajnálom, hogy azok a törzskönyvi mintalapok, amelyek a 90-es évek elején készültek a TIT Stúdió DMB-Klub égisze alatt, időközben elvesztek.

Ha van rá igény, megpróbálom rekonstruálni

madarbarat Creative Commons License 2007.10.26 0 0 842

Kedves tanár úr!

Szégyenlem magamat. Méghogy Gábor a balfék? A fenéket! most, hogy olvasom a Hunyadi-kanárit, villan be, hogy tényleg...

És segítségeddel egy új szócikkel bővül a MADÁRBARÁT-LEXIKON:

 

Hunyadi-kanári: Fodor Pál említi az 1931-ben megjelent A kanári ápolása, tenyésztése és kiképzése c. könyvében, hogy a magyar kanáritenyésztők célul tűzték ki egy sajátos, magyar kanárifajta kitenyésztését, melynek fő jellemzője, az összes más fajtától való eltérése, hogy éneke a magyar fülnek oly kedves fülemüle csattogását idézze elénk.

A kísérlet a kezdeti sikerek mellett sajnos zátonyra futott, minek okát illetően csak feltételezéseink lehetnek (világválság, romló bel- és külpolitikai klíma stb.). E célkitűzéstől függetlenül 2007-ben újra felvetődött egy ilyen sajátos énekmóddal hódító fajta létrehozásának igénye.

A pilisvörösvári Neubrandt Gábor harzi roller állománya mellett, attól szigorúan elkülönítve létrehozott egy sárga lipochrom állományt, mely részben szín-, részben harzi roller madarakból áll.

Jól átgondolt, széles körben megvitatott, konkrét tervek alapján elkezdte az új fajta kitenyésztésének munkáját, mely a spontán csatlakozók és segítőkész drukkerek révén felcsillantja a reményt, hogy a hajdani tenyésztők álma-vágya mégiscsak megvalósul.

 

Remélem, a lexikon késöbbi kiadásában már majd tényként közühetjük, hogy ha netán más néven is, de sikerült létrehozni a Hunyadi-kanárit.

Előzmény: molnarmarcl (835)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.26 0 0 841

Kedves Gábor!

Egy kissé le vagyok törve, merthogy természetesen a lexikonban van van SZÍNKANÁRI-SZTENDERD.

OLYAN HOSSZÚ, HOGY ATTÓL TARTOK, IDE BEMÁSOLNI NINCS ELÉG HELY, ráadásul az illusztrációk másoláskor lemaradnak, de azért megpróbálom, te meg légy szíves vedd elő a CD-det és a címszókeresőnél kattints a színkanári címszóra

színkanári: a kanárimadárnak az a fajtája, amelyet mindenekelőtt a színéért tartanak, tenyésztenek.

E kanáriknál a kiállításokon elsősorban a madár tollruhájának a színét bírálják, az énektudományuk e bírálat során egyáltalán nem vetődik fel.

A színkanári-tenyésztés talán akkor jött először divatba, amikor megjelentek az első mutációk, melyekből eltűnt a melaninfesték.

Előbb a zöld-sárgák (tarkák) jelentkeztek, majd a XVI. századi feljegyzések szerint a tiszta sárgák.

Ezek népszerűségét jelzi, hogy a mi nyelvünkben is már ősréginek számít a külön színt jelentő kanárisárga.

 A színkanári-tenyésztés második nagy fellendülését a német dr. Hans →Duncker azzal idézte elő, hogy sikerült a kanári x tűzpinty keresztezésével olyan utódokat nyernie, amelyek továbbtenyészthetőeknek bizonyultak és anyai ágról hozták magukkal a piros faktort.

A red faktort A. K. Grill rögzítette a kanáriban és a kanáriversenyek nyílt kategóriájában nagy feltűnést keltett a madaraival.

A piros színt később az 1947-ben alapított Canary Breeders Assocyation (Színeskanári-tenyésztők Egyesülete) fogadtatta el, s nem elhanyagolható szerepet játszott a színkanári-kultusz máig tartó lendületének kialakításában.

Nem vonható kétségbe, hogy a díszmadár-tenyésztésben Európaszerte, így a mi hazánkban is a színkanári-tenyésztés a legnépszerűbb. Tekintve,  hogy a ritkább és veszélyeztetett madárfajokat érintő, továbbá a tenyészthetőség szempontjából sokkal kérdésesebb másik két vezető irányzat (papagájtenyésztés, egzotabarát) helyzete pl. a washingtoni egyezmény tükrében is eléggé vitatott, könnyen lehet, hogy a tendenciák a színkanári-tenyésztés túlélésének, és más, már-már domesztikált fajok esetében (Gould-amandina, zebrainty, stb.) is a színre tenyésztésnek kedveznek.

A színkanárikat ma már a versenyeken három kategória számos csoportjában versenyeztetik. A három fő kategória:

→melanin (sötét alapú) kanári,

→lipochrom (fehér alapú) kanári,

→szimmetrikus tarka.

Régebben, a XX. sz. elején nagyon népszerűek voltak az ún. →cinnamon színkanárik is, melyek lipochromoknak látszanak, noha van bennük (ugyan csak pheo-) melanin.

A bírálatok során döntő szempont

A TOLLAZAT SZÍNE, ez megmutatkozik abban is, hogy a 100 pontos bírálati szisztémában a színre adható a legtöbb (50) pont. A bírálat színkanárinál a szín meghatározásával veszi a kezdetét.

(De ehhez rögtön tegyük hozzá, hogy a színmeghatározásnak nincs akkora jelentősége, mint azt egyesek hiszik.)

 És rögtön kétfelé válik a dolog (a szimmetrikus tarkákról itt most nem esik szó, lásd ott!)

I. A FEHÉR ALAPÚ v. LIPOCHROM madaraknál az alapszínt, a tollazat és a bőr, ill. a szarurészek festékezettségét vizsgálják. A rendelkezésre álló 50 pont a zsírfesték eloszlásának, a tollazat általános színhatása megítélésére szolgál.

II. A SÖTÉT ALAPÚ v. MELANIN kanáriknál a madár színét - szintén max. 50 pont értékben, de - két részletben szemlélik:

II/a. az alapszínt meghatározó zsírfestékezettség milyenségére (lipochrom színek) maximum 20 pont adható;

II/b. a melanin festékezettség megítélésére ilyenformán 30 pont marad. A bírálatra vitt madár csőrét, karmát, lábát és a szemét a megfelelő változat ideáltípusában rögzített követelményeihez hasonlítják, majd a tollak rajzolatát adó melanin-festékezettséget teszik górcső alá.

(A világos folt a lábon, a pigmenthiányos karom v. más, a sztenderd szerint külön el nem várt, ill. meg nem engedett melaninhiány következménye pontlevonás.)

Az alapszín - tekintve, hogy albínó kanári egyelőre nincs - a sárgától a vörösig terjedhet. Pontos behatárolását az ún. Oswald-skála (OS) segíti. (→alapszín)

Az árnyalattól függetlenül a lényeg, hogy az alapszín (kivéve szimmetrikus tarka, mozaik és fehér domináns) EGYENLETESEN és TISZTÁN JELENTKEZZEN AZ EGÉSZ TOLLAZATON.

A színkanári TOLLAZATÁVAL kapcsolatban röviden összefoglalhatóak az elvárások:

legyes sima, hézagmentes;

a farok, ill az evezők szorosan redőzöttek;

a hibátlan farok V-alakban enyhén bemetszett, a hát vonalát egyenesen követi és 12 kormánytollból áll.  (Hibának számít a sérült, borzas tollazat, a laza v. durva fedőtollak, a tollhiány és a nem teljesen kifejlett tollak.)

Az ideális színkanári (a homlok elülső domborulatától a farok végéig mérve) 14 cm nagyságú, de +-0,5 cm megengedett, viszont elvárás, hogy a testrészek egymáshoz viszonyított nagysága harmonikusak legyen. E tekintetben mérvadó, hogy a kanári tipikus pinty, s a színkanári a harzi rollerből lett kitenyésztve, tehát annak a formáját, testarányait kell mutassa.

A feje kerek, ívelt. Sima átmenetet képez a nyakkal és a háttal. A hát és a szárny szintén törésmentes vonalat képez. Elvárás, hogy a szárny zárt legyen és szorosan simuljon a háthoz. A két szárny nem keresztezheti egymást!

A mell vonala lágy ívvel folyik bele a has oldalnézeti képébe. A farktollak zártak, szimmetrikusak. A szabályos farok hossza kétszer fér bele a test hosszába.

A láb akkora (hozzáértve az ülőrudat átölelő ujjakat is), mint felette, függőleges irányban a test.

A test tengelyvonala 45 fokot zár be a vízszintes ülőrúddal.

A sztenderd külön kiemeli, hogy a színkanári a bírálat idején legyen élénk, de nem mutatkozhat idegesnek. A hímeknél feszesebb tartás kívánatos.

 Összhatásában is vizsgálják a színkanárit, amikor is a madár kondícióját ítélik meg és azt, hogy a madár a maga teljességében hogyan mutat. És ebbe beleértjük a kiállításra felkészítést is (lábak tisztasága, karmok hossza).

Az előbbiek alapján a SZÍNKANÁRINAK** a 100 pontos bírálati rendszerben

                                Adható max.

Alak, forma                   10 pont

Szín*                             50 pont

Testnagyság (14 cm)     10 pont

Testtartás (45 fok)         10 pont

Tollazatra                       15 pont

Összbenyomás                 5 pont

* melaninoknál két részre bontva: alapszín 20 pont és a melaninfestékezettség 30 pont

** kivéve →cinnamon színkanári.

A színkanárinál a bírálatból kizáró ok:

a betegség, szemhiba, hiányzó testrész*, a merev láb, a törött szárny;

az erős vedlés;

a felismerhető machináció (pl. a festés, a vágott farok);

a szabványtól eltérő gyűrű,

lipochrom színkanárinál a melaninfolt

és mindhárom kategóriában az idegen fajtajelleg.

(A fejlettebb bírálati kultúrával rendelkező országokban a csonkulások megítélése kevésbé kategórikus. Ti. a nyilvánvalóan sérülésből eredő csonkaság bírálatból nem kizáró ok. Logikus, hogy egy tojó esetében, ha nem genetikai hátterű a csonkaság, hanem pl. egy baleset miatt vesztette el valamely ujját, nem volna okos dolog leírni a madarat, ha egyébként minden szempontból kifogástalan. Az hozzáértő tenyésztő meg is becsüli - miért ne tehetné ugyanezt a bíráló?!?)

Pontlevonással büntetik

a púpos hátat,

a lógó és a laza, rendezetlen farktollakat,

a pocakot,

A lógó szárnyat,

a terpesztett farkot,

az előreugró mellet,

az erős, boltozatos v. a lapos koponyát,

a fűzött nyakat,

A meredek és a lapos állást (az ideális a 45 fok),

az oszlopos lábakat,

a töredezett csőrkávát,

a púpos és a keresztező csőrkávákat egyaránt,

az erősen pikkelyezett lábakat,

a hiányzó és a túl hosszú karmot,

a bokavastagodást,

az ujjvastagodást.

(→cinnamon; →melanin színkanári; →lipochrom kanári; →szimmetrikus tarka kanári; →alapszín)

 a színkanári alaptípusa (harzi roller)
Előzmény: neco (834)
neco Creative Commons License 2007.10.26 0 0 840

A tippet kösznöm, őszintén megmondom eszembe sem jutott. A fülemülehangot másfél éve szedtük le egy oldalról a srácommal, akkor google segítségével kutakodtunk, akkor azt az két hangot sikerült összehozni, azóta nem foglalkoztam a dologgal, és ez maradt meg bennem. Szerintem azóta készítetted el a madárhang.lap.hu -t, ez valószínű jobb kiindulási alap, főleg kész madárhang CD ügyben. Nézelődök rajta néhány napig, hátha találok valami érdemlegeset, ha nem akkor megpróbálom a birding.hu -t, illetve élek a felajálott segítséggel és kérném a cimborád elérhetőségét.

 

Üdv : neco

Előzmény: motav (836)
neco Creative Commons License 2007.10.26 0 0 839

Szia Marcl!

 

Kösz a segítséget, ha meg tudod oldani szívesen fogadom!

Üdvözlöm a kedves feleséged, meg a gyerekekeket!

 

Üdv : neco

Előzmény: molnarmarcl (835)
motav Creative Commons License 2007.10.25 0 0 838

Kedves Tibor!

A mai napon létrehoztam Neked a www.madarbarat-lexikon.mlap.hu oldaladon egy saját fórumot, illetve blogot is.

Természetesen mint oldalgazda Te döntsd el, hogy átköltözteted -e ezt az indexes fórumot a sáját oldaladra. Mindenestre megvan, használható. Két témát nyitottam,

1. Madárbarát-lexikonról

2. Füleskanári projekt

 

további nyolc nyitható még. A blogban pedig esetleg folyamatosan tájékoztathatsz minket a lexikonodról, az azzal kapcsolatos hírekről.

 

 

motav Creative Commons License 2007.10.25 0 0 837

Tényleg, mozambik csicsörke- kanári hibrid hangot hallott már valaki? Serinushoz tartoznak mindketten, még tovább is szaporíthatóak.

 

Előzmény: motav (836)
motav Creative Commons License 2007.10.25 0 0 836

Szia!

Nem igérem, hogy erre mostanság lesz időm.

Most épp egy csicsörkés szakmai oldalon dolgozom.:)

De a www.madarhang.lap.hu oldal sem segít?

 

Esetleg a www.birding.hu oldalon kérj segítésget, ott sokan rögzítenek madárhangokat. Szerintem segítenek Neked.

 

Illetve még egy megoldás, aránylag olcsón lehet venni madárhang CD-ket, azokon elég jó a minőség, s azt könnyű másolni. Ezeket is megtalálod a www.madarhang.lap.hu oldalon.

Ha végképp nem boldogulsz, megadom egy haverom elérhetőségét, neki elég sok  madár hangja megvan végtelenített CD-n, lehet, hogy fülemüle is.

 

 

Előzmény: neco (834)
molnarmarcl Creative Commons License 2007.10.25 0 0 835

Sziasztok! Szeretnék én is hozzájárulni egy kis adalékkal a fülemüle-projekthez:

 

az 1927-ben kiadott Fodor pál féle kanáris könyvben 2.5 oldalt szentel a fülemile-utánzó magyar kanárifajtának, és a Hunyadi-énekesnek. Megpróbálom bescannelni, és felrakni ide. A téma érdekel engem is, amúgy szerintem az ének öröklése és tanulása fajtól függő arányban változik. A kanárinál szerencsére részben öröklött (éneklési technika), részben tanult (dallamok), ezért lehet tanítani a fülemüle dallamot is nekik, de hiába a hajlam a technikára, ha nincs akiktől megtanulja, nem lesz szép a dal. Tény, hogy a sárga madár a kanári az átlagembernek.

Előzmény: neco (834)
neco Creative Commons License 2007.10.25 0 0 834

Szia Tibor!

 

A hang a legfontosabb szelekciós szempont, ez az elsődleges!

Természetesen lipochrom sárga madárról van szó, a már lejjebb említett egyszerű okok miatt. A rollernél ugyebár két szín jöhet szóba a melanin zöld és a lipochrom sárga. Kevert, tarka madarakat nem szeretnék, bár ezeket is kedvelem (Van egy piszok jó tarka roller törzsem. Nagyon kedvelem őket, semmi pénzért nem válnák meg ennek a vonalnak az alapjaitól.)

 A lip. sárga hímek adva vannak, minőségi tojókat meg ebből a színből lehet könnyen beszerezni. Külalakra nincs igazán elképzelésem, de szerintem a köztudatban élő  hetyke, sárga, tüzesen és sokat éneklő (természetesen "fülest"   ;-)) madár az ami az emberek  90%-ának eszébe jut a kanáriról ha szóba kerül, és ez lenne az ideális. (Mint említetted is a kereskedővel kapcsolatos esetet.) A színkanári sztenderd megfelel ennek az elképzelésnek, a tojóknál ez adva van, a roller hímek meg közelítik ezt. Elég nagy kereszt lesz az ideális hang kialakítása, nem akarom további kritériumokkal nehezíteni a dolgom.

 

Azért alakul!

Sárga lipochrom, 13-14cm nagyságú, fülemüle hangját éneklő madár kitenyésztése  a cél. (Tényleg! Hol találok egy hivatalos színkanári standard leírást? Magyar oldalon a neten én nem leltem... Azt mondod a COM honlapján ne is keressem... A keresőbe ha bepötyögöm angolul egy csomó semmit mondó oldal jön elő...Egy cimborám csinált egy színkanáris honlapot másfél hónapja. Javasoltam neki, hogy egy ablakot szánjon az általa tenyésztett madarak standard leírására. Jó ötletnek tartotta, és azóta is gyűjti hozzá az anyagot  :-)))) Gyerekek ez röhely! Vagy én vagyok balfék?)

 

A kanáris barátodnak meg említsd meg a dolgot, meg ajánlhatsz néhány tenyésztőt is, akinek minőségi sárga lip. madarai vannak. (Bár ezügyben már szervezkedtem, néhányat azért én is ismerek.)

 

 Zsolthoz viszont lenne egy kérésem. Azért Te mégis egy PC guru vagy, nekem és a fiamnak meg elég komoly gondot okozott a fülemüle hangjának a letöltése. Sok oldalon szerepel, de csak egyetlenről tudtunk kiírni CD-re kétszer valahány mp-et  ismételve másfél órán körösztül. Ha esetleg tudnál rá időt szánni, körülnézhetnél, és írhatnál CD-re több füles hangot, hátha találsz jobbat mint a miénk.

 

Mindenki segítségét előre is köszönöm!

 

Üdv : neco

Előzmény: madarbarat (833)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.24 0 0 833

Drága barátom!

Ha már lúd, akkor legyen kövér!

Hagyon rokonszenves, ahogy elindultál, s az is jónak látszik, amit felvázoltál.

Pontosan ezért én úgy gondolom, hogy távolabbra kellene tekinteni!

Ahogy nyugaton előrukkoltak pl. az AGI kanárival (lásd lexikon) és ahogy születnek ott új és új eredmények, miért ne lehetne célul tűzni egy új magyar füttykanári létrehozását.

Mert ha már dolgozol vele - főleg, ha társakra is lelsz - akkor miért ne "legyen kövér"?!?

Valójában nem sok plusz kellene hozzá, amit (szerintem) ez a főszál feltételez: csak egy jól kitalált név, ami az "odabiggyesztett" F betűdből is körvonalazódik már.

És miért is ne!!! miért is ne beszélhetnének már ma róla úgy a kanári szerelmesei, azon a néven, amit te adsz neki: FÜLES KANÁRI vagy PILISI FÜLES vagy mittom én csalogánykanári?!?

Szerintem kellő elszántsággal, ha nem is a 100 százalékos füles hang (bár ki tudja miért ne sikerülhetne akár ez is!), de egy a röghatást tükröző, egy hazai ízlést megtestesítő, eddig másutt nem jegyzett típus miért ne jönne ki?

Magyarán arra buzdítalak, hogy ne egy cél legyen előtted, hanem akár 3 is
1. az eredeti elgondolás szerinti HANG;

2. egy típus (ami mondjuk ne a harzi legyen, hanem valami más ALAK-JELLEG), ami piacképes lehet, ami a fülemüle hanghoz harmonizál és nem istentől elrugaszkodott megoldás, hanem a szó igazi értelmében BIOLÓGIAI SZÉP - pl. a nagyságbeli elképzelés megjelölésével: a./14 cm, b./színkanárinál kisebb c./ v. annál nagyobb; 

3. s ha már a sárgát jelölted meg - ha jól értem, akkor ez LIPOCHROM SÁRGA AKAR LENNI.

A lipochrom változatot azért is tartom jó elgondolásnak, mert mikor úgy 20 éve a legszebb szatén kanáriaimat elvittem kereskedőhöz, megkaptam: "Uram ne ilyen madarat hozzon, erről azt hiszik, valami veréb, a kanári legyen sárga!".

Ami a törzskönyvet illeti, légy szíves olvas bele a lexikon vonatkozó szócikkébe - szerintem fog szülni néhány gondolatott a további munkához.

No igen! És ma hívott telefonon egy Ny. F. nevű kanáris, hogy a héten megkeres, mert el akar velem beszélgetni - majd beszámolok az eredményről.

Följogosítva érzem magam, hogy népszerűsítsem a dolgot.

A TEREMBURÁJÁT! fogjunk már össze, ha egy ilyen jó kis cél mutatkozik!!!!! 

 

Előzmény: neco (832)
neco Creative Commons License 2007.10.24 0 0 832

Szervusz Tibor!

 

Huuuuh! Jó sok - megalapozott - kérdés, de nem mindre van válaszom!

A kilenc férőhelyes költőhelységben -kb. 3 m2- benne van a fiataloknak szánt férőhely is. Az első évben a helységből - miután letojtak a tojók- eltávolítom a hímeket, tehát ebben az esztendőben csak egy költés lenne. Mint lejjebb írtam bújom a netet jó ideje, és azt vettem ki az írásokból -meg persze tapasztaltam is-, hogy a hang bevésődése (az ének tanulása) a legtöbb tanulmány szerint az ivaréretté válásig befejeződik. Tehát ez ideig nem szabad más hímeket hallaniuk a madaraknak csak a fülemülehangot. Hogy ne halljanak a fiatalok mást csak így tudom megoldani. Ebből az egyetlen költésből, óvatos becsléssel kb. 15 fiókával, 8 hímmel, 7 tojóval számolok. A tojók mind tenyésztésben maradnak, a hímeket a rollerekhez hasonlóan beiskolázom, és a 3 legjobbat +3 legjobb tőlük idegen vérűt (félek attól az esettől, hogy a legjobbak esetleg testvérek lesznek!) tartok tenyésztésben a második évre.

Tehát a második esztendőben legalább 7 tojóval számolok, de ebben az évben már két, esetleg három költést is hagyok a madaraknak. 25 fiókával számolva már szélesebb bázisból válogathatok, és a következő évben 3+3 hímet és kilenc tojót tartok tenyésztésben. Majd a negyedikben és az ötödikben is.

Számításaim szerint az ötödik évig biztosan nincs szükség idegen vérvonal bevitelére az állományba, és talán eddígre látszik baromság é amit csináltam ,van e értelme folytatni....

A sárga szín mellett azért döntöttem, mert fontos az esztétika is, nekem tetszik, és persze kék achát-opál tojóból kilencet nem biztos hogy össze tudok szedni, főleg ha a kiinduló törzsek hangja is számít.

A madarak jelölését szabványosan tervezem megoldani, tehát év-, egyesületi-, tenyésztői-, madár azonosító szám, ezek után azért egy "F" betűt odabiggyesztenék...

A tenyészmadarakat a tenyészév után,  röpdében egy + évig megtartom, -minden balesettel, esetleg sikertelen szezonnal számolva, hogy tudjak ismételni ha kell,- ezután eladom, elajándékozom (amelyike beleszeretek azt meg megtartom :-)  ).

Ennél távolabb nem gondolkozom, társam egyenlőre nincs, de ha néhány megbízható kolléga az említett tenyésztervet betartva, (tehát más madaraktól külön tenyészhelység) beszállna azt szívesen fogadnám, mert tényleg jó lenne vagy 20 tojóval elindulni.

Anyagi bázis ugyanaz mint 25 éve a többi madaramnál... :-))

A közvélemény meg szívesen tájékoztatom ezen a fórumon, 5 év múlva meg meglátjuk.... ;-)

Szakértőnek itt vagy Te, és a fórum lakói....(egyenlőre azon csodálkozom, hogy egyáltalán valaki(k) érdeklődnek e terv iránt...)

Dokumentáció a szokásos tenyésztési naplóm lenne, video-t, komolyabb hangfelvétel elemzést stb. nem tervezek, bízom a fülemben. ;-)

 

Hozzáteszem, hogy az egészet azért nem tudományos munkának, kutatásnak szánom elsősorban, hanem saját örömömre, jó hangú madarak kitenyésztésére törekedve, mint 25 éve mindíg.

A végeredményt meg (ha sikerül) 5 év múlva egy "2.Lexikon forum parti "keretében mindenki meghallgathatja, a Nálad lezajlott nagysikerű nyári összejövetelhez hasonlóan, természetesen nálam.

 

Hát kb. ennyi...

 

Üdv : neco

Előzmény: madarbarat (831)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.23 0 0 831

Tényleg sajnálom, hogy ez az egész história most robban bele a világba, mert úgy 15 éve szerettünk volna létrehozni egy testületet a TIT Stúdió Díszmadárbarát-klub keretében, amely minden hasonló kezdeményezésnek nyújtott volna mind anyagi, mint elméleti segítséget és szervezeti bázist...

Sajnos ez a kezdeményezés hamvába holt, pedig ott már nagyjából körvonalazódott, hogy a komoly kísérlethez mi minden kell (elégséges minta, esetleg kontrollcsoport stb.) és azt gondolom, hogy te is jól teszed, ha legalább vázlatosan leírod:

mivel, hogyan mit szeretnél elérni,

a kiindulási anyag pontos profilozása - mert ha bibi van, akkor hátha valami korrekció révén mégis megjön a siker,

a cél eléréséhez az elképzeléseid szerint mi kell,

hány kalit, madár (milyen színváltozat, milyen típus), hány GENERÁCIÓ

TÁRGYI ESZKÖZÖK (HANGFELVÉTELEK AZ ELEMZÉSHEZ,  tanításhoz, miféle gyűrűk, kamera stb.)

naplózás, az események takarmányozás, tartási körülmények pontos leírása,  anomáliák kiiktatása, a törzskönyvezés szempontjai - vagyis naprakész írásos és videó-dokumentáció,

a tanítandó hanganyag gondos kiválaszása, esetleg több változat mérlegelése,

egy "fülbemászó" projektnév pl.: fülemülekanári vagy magyar kanári,

szakértők bevonása igen, nem...,

mindennek az anyagi vonzata...

támogatókra lehet-e számítani?

a történésekről, a kísérlet állásáról folyamatos a közvélemény tájékoztatása (ami egyben piarmunka is).

S akkor valszeg kiderül, hogy elég-e hozzá egy ember vagy netán kellene 1-2 társ, aki nem profitorientált vállalkozásnak tekinti a kísérletet, hanem pl nemzeti büszkeségből hajlandó áldozni rá időt, munkát...

Én gyanítom, hogy az eredmények rögzítéséhez legalább 2-3 bemutatókon bizonyító generáció kellene, s a 9 kalit aligha lesz elég.

9 kalit, az évi 2 fészekaljjal, fészekaljanként 3-4 fiatallal számítva, 50 %-os ivararány mellett 27-36 vizsgálandó hím egyedet jelent évenként - de mi lesz a törzsanyag mellett a 2. évben az F1 tojókkal és az F1 hímekkel  és mi lesz a törzsanyaggal az F1 és az F2 nemzedékkel a kísérlet 3. évében?

 

 syrinx, a hangadás szerve madaraknál
Előzmény: neco (829)
motav Creative Commons License 2007.10.23 0 0 830

Szia!

Zene füleimnek, hogy valakinek hasznára van a munkám!

Leginkább azt szeretném, ha füleskanárikkal lenne tele a röpdém:))

 

időközben működik a www.madarhatarozo.lap.hu

 

Előzmény: neco (829)
neco Creative Commons License 2007.10.23 0 0 829

Szervusztok, szia Zsolt!

 

Ezeken az ösvényeken kódorgok másfél éve, nem kis részben az általad készített lapok és a fordító segítségével.

Az említet R.U. kutatásainak eredményei adnak magyarázatot arra, hogy az énekre tenyésztett madarak miért csak az ivaréretté válásuk elött 8-9 hónaposan nótáznak a legszebben, ennek okán ekkor versenyeztetik is őket.

Egy német oldalon  -szerintem- ettől függetlenül ugyanezt fejtegetik, sajnos meg nem tudom mondani hol olvastam kb. fél éve erről a rollerekkel kapcsolatban. Tény, hogy a rollerek azt a formát amit 7-9 hónaposan elérnek éneklésben, azt soha nem tudják megismételni ivaréretté válásuk után.

 

Én azért bízom a sikerben a "fülest éneklő kanáriknál" a következők miatt. Két éve egy bronz színkanári hímet (Zsolt ösmeri a törzset amiből származik, ritka jó füttyös vonal színkanárik csoportján belül) egy tarka roller tojóval párosítottam. Két hím fiatalt neveltek, és az utódok hangja leginkább a fülesekére hasonlított minden tanítás nélkül is. Általam soha nem hallott csobogó, nagyon tisztán csengő hangon fütyültek, kicsit halkabban a csappereknél, de a rollernél hangosabban. A különbség hogy gyorsabban énekeltek, és a fülesre jellemző tiszta csattogás nem volt annyira jellegzetesen erőteljes, csak közelítette azt. Leginkább a fülemüle-timbrado hang keveredésére hasonlított az énekük. Ezekkel a madarakkal nem foglalkoztam komolyabban.  Szélesebb bázissal kell szerintem elindulni, hogy legalább 4-5 évig ne kelljen idegen vért bevinni az állományba. Ezért szeretnék kilenc (kilenc költőfakkos a tenyészhelység amit biztosítani tudok a célra. Jó lenne nagyobb de sajnos csak ez van ) idegen tojóval kezdeni,  majd ezek utódait a kivánt irányba szelektálva haladni a cél felé. Természetesen nem biztos hogy sikerül, de bízom benne, hogy megközelítem a fülesek énekét madaraimnál.

Zsolt! Ha nem sikerül tele lesz a röpdéd néhány éven belül sárga kanárikkal! ;-)

Előzmény: motav (823)
motav Creative Commons License 2007.10.23 0 0 828

Köszi az elismerő szavakat! Hogy ne cáfoljak rá, elkészült a következő tematikus gyűjtemény, már csak élesítésre vár. Remélem a héten már működni fog, s talán ötletekkel szolgálhat  Csabáéknak is. Az új lapom: www.madarhatarozo.lap.hu  készül a madarmitologia.lap.hu is, de erre még egy picit várni kell.

 

Átszerkeszteni természetesen segítek, küldj valamit az elképzelésről mailben, vagy hívj nyugodtan!

 

 

Előzmény: madarbarat (827)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.23 0 0 827

Kedves Zsolt!

Egyszerűen elképesztő, hogy milyen gazdag kínálatot mutatsz fel.

Honlapjaidon az "egyszerű" érdeklődőtől a "legvájtfülűbb" madarászig mindenki találhat kedvére valót.

És ahogy újra és újra ellátogatok hozzád, egyre bővülő az anyag, az ember csak ámul.

Remélem, lassan anyagilag is megtérül, meghozza számodra gyümölcsét, az elismerést az a tömérdek munka, amelyet belefeccöltél. (Látogatók száma, hírdetések)

Soha nem hittem volna, hogy a látogatók száma mennyire fontos lehet, s szinte beájultam, mikor láttam, hogy az IDRE már közelíti a félmilliót. Most meg, hogy a http://www.diszmadar.lap.hu  -ról csak egy kattintásba került, gondoltam benézek a COM honlapjára és tiszta pofáraesés lett.

Mindig csodálkoztam, hogy hazánkban miért tekintenek erre a szervezetre olyan kritikátlan tisztelettel, miközben itt helyben nincs semmi és senki, aki "szent" lehetne.

Már 20 éve is elvártam volna, hogy a COM széles körben terítse a kiállítási elvárásokat, népszerűsítse sztenderdjeit (standard), ám semmit nem tudott adni...

S most látom, hogy mindössze 27 614-et mutat a számlálójuk, ami értő szem számára - azt hiszem - mindent elmond a dologról.

Nem tudom, mennyi most a COM tagdíj (régen 1000 fő alatti szervezet számára 100 dollár volt, amelyet a csatári Benedek Béla majd miután megunta, Molnár László a saját zsebéből befizetett, így ők voltak a COM nyilvántartásban az első magyar (egyszemélyes szervezeti) képviselők - igaz minden kollektív felhatalmazás nélkül), de hogy tizedannyit nem nyújt számunkra, mint az IDRE, a PARROTLAND  és a diszmadar.lap.hu külön-külön is, az biztos!

 

 

Ui: szeretném átszabni a fórum bevezető szövegét segítenél?

 

Előzmény: motav (825)
motav Creative Commons License 2007.10.23 0 0 826

Hogy témához is kapcsolódjak, a -Serinus canaria song-  /kanári ének/ keresőszavakra 766 tudományos ciket ad ki. A találatok:

http://scholar.google.hu/scholar?q=serinus+canaria+song&hl=hu&lr

 

motav Creative Commons License 2007.10.23 0 0 825

Kedves Tibor!

 

Pont ezért dolgozom immáron két éve a madaras lap.hu oldalakon. A világon több ezer olyan website található, amelyik a madakhoz kapcsolódik. Hál istennek a világ tőlünk nyugatabbra eső részén a tudományos kutatások és projektek, tanulmányok nagy része is felkerül a világhálóra.

A fejlett madarászkultúrával rendelkező országokban nem is gondolnánk, hogy mennyi ragyogó tanulmány születik nap mint nap, érdekes és újszerű kutatás folyik, igen magas szinten. Ahhoz, hogy legalább /vagy először/ elméleti szinten felzárkózzunk, elengedhetlen szerintem, hogy megismerjük saját szakterületünk "szakirodalmának" legalább egy töredékét. Hogy lássuk milyen irányban haladnak mások, mik a kutatási területek, kérdések.

Ehhez nyújt némi segítséget talán a linkgyűjteményem is. A cikkek többsége angolul szerepel, de ne ijedjen meg tőle az sem, aki az angolt nem beszéli ilyen szinten, használja a mindegyik oldalamra elhelyezet webfordítót!

pl.  http://www.diszmadar.lap.hu

 

Ahogy a google új szolgáltatása is mondja az " Óriások vállán" könnyebb.

/Ez gyakorlatilag a google-tudós, azaz olyan kereső, mely csak tudományos publikációkban és komoly szakmai értékkel bíró oldalakon keres, a szakmailag értéktelen, tömegoldalakat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja./

 

http://scholar.google.hu/

 

 

madarbarat Creative Commons License 2007.10.23 0 0 824

Kedves Zsolt!

Király vagy! Lám, ha az ember a neten értő módon bóklászik, milyen csodás dolgokat talál!

Az már csak hab a tortán, hogy az általad citált anyag alátámasztja: a hang fajspecifikus.

Vagyis születhetnek tetszetős elméletek, de a jól megalapozott régieket nehéz cáfolni.

Egyébiránt ezek az örökölt motívunk sokkal fontosabbak, mint gondolnánk!

Példaként a kacsafélék nászszertartásaira szeretném felhívni a figyelmet.

Közismert, hogy a klf. kacsafajok tojói mennyire hasonlóak. A gácsérok nem is mulasztják el násztáncaikkal elkápráztatni őket, még ha a következmény valamiféle hibrid lenne is.

Az ilyen "félreudvarlások" ellen a természet - mint azt Konrad Lorenz szemléletesen kifejti - úgy védekezik, hogy a kacsaféléknél az udvarlás szertartását bonyolult lépés-, fordulássorozatokkal kombinálja s ha egy faj hímje bizonyos ideig (a násztánc bizonyos epizódjáig) be is tudja "csapni" a másik faj tojóját, egy-egy speciális lépésnél, mely csak az adott faj örökölt sajátja, le fog bukni.

Az általa legkedvesebbnek szánt gesztust az idegen faj tojója akár agresszív fenyegetésként is megélheti.

Gondolom, ezt nem kell tovább magyarázni (a lexikonban bővebben lehet olvasni a dologról).

És innen viszonylag könnyű visszakötni az eredeti témához: a kanári füttyében is kell lennie egy-egy elemnek, amely segíti a tojó számára a fajfelismerést. Különben nem jön létre a kívánt nász.

Persze a dolgot bonyolítja, hogy a háziasított állatok szexualitása felfokozott, könnyebben, gyakrabban párzanak - ha úgy tetszik, nem annyira finnyásak.

DE HÁT PONT EZ ADJA A DOLOG GYÖNYÖRŰSÉGÉT, HOGY A BIOLÓGIÁBAN VANNAK A SZABÁLYOK ÉS VANNAK A SZABÁLYOK ALÓL KIVÉTELEK.  S noha a kísérletezők számára soha nincs a sikerre garancia, a nyitott lehetőségek kínálják a semmi máshoz nem fogható izgalmat!

NECO  most is csak azt mondom: KALANDRA FEL!

És mit mondjak! ez a kellemes "vita", pontosabban elmélkedés a "füleskanáriról" bizonyítja, hogy egy-egy kérdésre beszűkült nézőponttal milyen nehéz jó válaszokat találni. Vagyis igazolja azt az elméletemet, hogy aki magas színvonalon akarja művelni a kanáritenyésztést, vagy a galambászatot, vagy a "díszbaromfit"... annak érdemes odafigyelni a más területeken munkálkodókra, ilyenformán értelme van MADÁRBARÁT-LEXIKONBA ÖSSZEGYŰJTENI  AZ INFOMÁCIÓKAT.

Mert tanulhatunk egymástól, akár papagájos is a zebrástól...

VAGY EZZEL EGY ÚJABB VITÁT ROBBANTOK KI?

 

a búbos vöcsök szinkronúszik - ez a kanárinak eszébe nem jutna (FotóAnnette Cutts)

 

 

 

 az albatrosz vörös "lufit" fúj, hogy elkápráztassa a tojót (Fotó: Peter Sheikhli)

 

 és a jelek szerint a kék páva udvarló gesztusai is minden más faj tojója számára ijesztőek (Fotó: Horst Bielfeld)
Előzmény: motav (823)
motav Creative Commons License 2007.10.22 0 0 823

Szia Gábor!

Rendkívül érdekes a téma! Elnézést, hogy nem vagyok kanáris, mégcsak tapasztalt tenéyztő sem, mégis belekotyogok:)

 

Az biztos, hogy a madarak daltanulását sok helyen és irányba kutatják. Elterjedt a zebrapintyek, kanárik vizsgálata /érthető okok miatt/. De természetesen számos kutatási projekt más madarak énektanulási folyamatát vizsgálja.  Leggyakoribbak neuron szintű vizsgálatok, melyek a vázolt viselkedésformákat, tanulási képességeket elsősorban az egyműködés feltérképezésére használják. Értelemszerűen nem a tenyésztési eredmények, illetve új énektípus kialakítása vezérli őket a kutatásainkban. Viszont a neten számtalan publikált kutatás fellelhető a témához kapcsolódóan, ezek közül egyet nyers és kivonatos fordításban, formában ideteszek.

 

A Rockefeller University kutatása:

 

A fiatal kanárik boldogan megtanulják, azokat  a dalokat, amik nem jelentenek nekik semmit, kedvelik is ezeket, de visszatérnek egy szigorú kanárira jellemző dallamra, ahogy ivaréretté válnak, jelenti  a Science.

 

Egy amerikai csapat meglepődött, hogy azt találta, hogya  fiatalkorú madarakat meg lehet tanítani a számítógép által létrehozott rendszertelen, zűrzavaros dallamokra.

Mindazonáltal a madarak lenyűgöző rugalmasságát felváltották a merev szabályok mikor tenyészérettek lettek.

Paradox módon,  a több hónapos az akaratlagos korai tanulásnak úgy tűnik, hogy kicsi hatása a madarak ének- képességére.

A tudósok remélik, hogy az eseményeknek ez a rejtélyes folyamata segíteni fog nekik megérteni, hogy a madarak hogyan fejlesztik dalokat.

A legmeglepőbb dolog az, hogy a madarak rátermettek voltak az utánzásra, azután paradox módon felnőttkorban elhagyják  ezt az utánzást, mondja Tim Gardner, Rockefeller University-ről.

Ez utánzásra való túlzott alkalmasságnak tűnik, amit elveszítenek, amikor felnőnek.

A fiatal kanárik látszólag megtanulják a dalokat azáltal, hogy utánoznak egy közeli felnőttet,  ez egy olyan hosszadalmas, és fáradtságos eljárás, amit az általában hat és nyolc hónapba is telhet.

Hogy teszteljék, milyen rugalmas a megközelítésük az énektudásra, az amerikai csapat számítógéppel olyan dallamokat létrehozott létre, amik nem követtek az általános kanári-dal-szabályok közül semelyiket sem, s ezt játszották le a fiatal hím kanáriknak.

A csapat azt találta, hogy az ifjúk felvették a z idegen dallamokat és használták is lelkesedéssel.

De akkor valami meglehetősen furcsa történt. Amint a kanárikban erőteljesebben megjelent a tesztoszteron, elhagyták a helytelen dallamok közül mindegyiket, amit megtanultak, és elkezdtek hagyományos kanáridalokat énekelni.

Még azok a kanárik is, amik nem sikerült egyáltalán utánozniuk bármilyen dalokat, felnőttekként kifejlesztették a megfelelő dallamot.

Ellentmondásosnak tűnik, hogy bár hosszú időt töltenek azzal, hogy új dalokat sajátítsanak el, miközben gondosan hallgatják, miközben utánozzák, a fiatal kanárik ténylegesen nem tűnnek úgy, hogy szükségük van erre a folymatra. Egyszer felnőnek, és enélkül épp olyan jól tudnak énekelni.

Nekünk nincs teljes válaszunk erre, mondta a BBC News honlapnak Gardner professzor. De lehet, hogy olyan madaraknak, amik keresztülmennek az utánzásnak ezen az időszakán a  dal részeknek egy gazdagabb repertoárja, mintegy eredményeképp a korai  daltanulási szabadságnak. A későbbiekben ezért különbözik hangkészletük majd a felnőtkorban.

Más szóval, bár a  madarak „ostobaságot” énekeltek, ami az emberek számára kellemes volt, a későbbiekben a kanárifülnek kevésbé volt elfogadható.

Az igazi teszt Gardner professzor szerint  az lenne, hogy  vajon a tojók társakként választotják-e őket olyan madarak mellet, amik hagyományosabb leckékkel nőttek fel.

Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy a  fiatal kanárik rendkívül rugalmasak, amikor először különös hangokat utánoznak, merthogy  a felnőtt dal elég merev, de Gardner professzor azt hiszi, hogy ez fontos lehetne.

 

Gyakorlatilag tehát ez olyan, mintha a kanári két nyelven beszélne, egy idegen nyelven és egy anyanyelven. Az agya gyakorlatilag képes szétválasztani a fiatalkori tanulási szabadsága sorá megszerzett, megtanult dallamokat és a fajára jellemző kanári éneket, ami az udvarlási ceremóniánál fontos lehet.

 

Forrás:

http://news.bbc.co.uk/2/hi/science/nature/4544777.stm

 

Részletesebben a kutatási projekt:

http://www.innovations-report.de/html/berichte/biowissenschaften_chemie/bericht-44333.html

 

Még egy érdekes cikk az énekkanárik tenyésztési, és a válogatási ismereteiről /előterében a dallamstruktúra/:

http://www.timbrado.com/artsongcanaryx.shtml

 

Előzmény: neco (822)
neco Creative Commons License 2007.10.21 0 0 822

Szia Idre!

 

Köszönöm a segítséged, természetesen minden információt szívesen fogadok, ami a témával foglalkozik!

 

Előzmény: idre (821)
idre Creative Commons License 2007.10.21 0 0 821

Kedves Tibor és Neco !

 

Van az egyesületünkben egy fiatal, pont a madarak viselkedésével foglalkozó doktorandusz genetikus hőlgy -  Mészáros Lidia -  aki most éppen egy kollegájával és professzorával más, de a gének által vezérelt viselkedésformák megfigyelésével foglalkozó  kutatási programon dolgozik. Megkérdezem  és a  következő alkalommal rákérdezek, hogy segítene /nének/-e  a kialakult eszmecserét  alátámasztani, vagy eligazodni a feltételezések, vagy megalapozott tények között,  egyáltalán van - e, vagy volt - e  ilyen kutatási program és milyen eredményeket hozott. Hátha megtudunk olyan új dolgokat, melyek még nem kerültek a köztudatba, legalábbis mi nem tudunk róla.

Előzmény: madarbarat (819)
madarbarat Creative Commons License 2007.10.20 0 0 820

Kedves Lajos!

Mindig tiszteltem és becsültem azokat, akik tudták, mit akarnak, és kellőképpen elszántak is a megvalósításhoz.

Ezért - bár még vannak bennem kérdések és féltő gondolatok - nagyon örülök, hogy fölvállaltátok a BÍRÁLÓKÉPÉST - főként az tetszik, hogy a dolog a net révén nyilvános, így az ország népe valószínűleg együtt tanulhat a vizsgákra készülőkkel.

Hát még, ha konzultációs lehetőséggel is járna.

Azt hiszen a helyzet mai állása szerint ezt más meg se csinálhatta volna.

Sok sikert hozzá!!!

A kért telefonszám pedig:

20/242-9073, 22/443-203

Előzmény: idre (809)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!