Honda vagy Briggs? Pro és kontra. Egy biztos, a kollégám tavaly tavasszal vett 1 zsír új Kf 04 - et Honda motorral, és már az első kör után vitte a szervízbe vissza. Az első évét így tudta el. Minden komolyabb munka után (sokszor közben) irány a szevíz, mert ugye a garancia. Azóta is bánja , hogy akkor Hondát vett. Ja egy 5,5 - es gépről van szó. Az ő esetéből okulva, Én idén januárban vettem 1 Robi 156 DM - et 6HP Briggs motorral.
Bejáratásképpen kb. 5 mázsa fát (+ én 100kg) "vonszoltattam" vele, igaz felezővel, de vitte mint a szél.
Azóta is a jófajta kötött fekete földben "kikényszerítem" belőle a 25 - 26 cm-t rotálva,(a lemezt levettemróla, mert nem tudtam miatta rendesen leengedni), krumplit töltöget,
és húzza a kocsit egy köhhintés nélkül, pedig adom neki az ívet, had jöjjön ki a baja, a garanciaidő alatt.
Ha "meglátja", hogy nyúlok a berántó felé, szinte már ketyeg is , és két újjal!! nem akarja leszakítani a karom. A kollégámmal ellentétben Én nem bántam meg, hogy a Briggs motort választottam.
De ugyanakkor van 1-2 ismerősöm akinek gond nélkül megy a Honda is.
Lassan nem marad hajam.A vita témája a motorokról volt szó melyik a jobb stb.Te most az F400-ast hasonlitod az mtd charlie-hoz ami nem is briggs valami kinai utánzat ami a legolcsobb a corában Ha nem tévedek.
Ugyan ezt a témát fel dobtam egy olyan embernek aki már nem 1-2évóta szereli a briggset hondát.És azt mondta a hondák nagyon rövid élettartamúak és gyengék.
Az enyém '87-es, még a benzin is mindegy neki. Ami ősszel a tankban marad, azzal tavasszal gond nélkül el tudom indítani a harmadik rántásra. Érdekessége, hogy csak a vásárláskor benne lévő eredeti, cipőtalp keménységű membránnal hajlandó működni. Többször próbáltam újra cserélni, de nem múkodik vele. Csak az eredeti, aaazt szereti.
Még új vagyok a fórumon.nemrégen vettem egy quantum xm55-öt.Olaj-levegőszűrő csere után vagyok nem is sokat dolgozott a gép szint újszerű és ha hirtelen gázt adok picit füstöl de kékeset.
Valamint ha dolgozik a gép néha elkezd a fordulat leesni és ami van az a kis fehér levegőt terelő lapát ami a karburátorba mozgat valamit az a foedulattal párhuzamozan mozog mi lehet a baj?vagy csak beállítás kérdése?