Keresés

Részletes keresés

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.23 0 0 4817

Ha mint gyermek, szeretem a szüleimet, mert megszerettem őket a nekem adott, önmagukat feláldozó szeretetükben, akkor az jó nekem, és nem akarok abból a szeretetből kiszakadni, inkább adok abból nekik

És amit adtak, abban növekedtem, és amit adok, abban növekedek

És az jó nekünk

És ha nem így van, hogy kaptam, de felvállalom, hogy adok, akkor is megszeretem őket, és abban, most már valóban megszeretnek engem

És abból majd nem akarnak kiszakadni, hanem benne maradni, mert az jó nekik

És Te vágyódsz a szeretetünkre, arra, ami feladja önmagát a másikért

Mert abban születik meg, hogy jó nekünk

Abban próbálok növekedni, hogy csak kapok, de csak oda jutok ki, hiányzik, hogy jó legyen

Pedig, ha legyőzöm a kényelmemet, és a magamért, akkor kitudódik, hol jó nekem

Célom van, igazából az a célom az eredményben, hogy ott legyek, ahol jó nekem

Alakulok, különösen a Tanításaidban van elrejtve, és a napvilágra hozva, hogy hol jó nekem

Keresem a testem kényeztetésében, de csak azt találom, nem találom

Mert ott jó nekem, ahol szeret a Szeretet

Ha szeretetet adok, az önmagát feláldozóból, akkor bennem szeretsz

Nehezem akarom elfogadni, mert abban kezdődik, hogy kényelmetlen, és fárasztó

Mégis amikor találkozok a bensőmben a hellyel, ahol jó nekem, eltűnik a kényelmetlenség a fáradtság

Testem kényelméért sok kényelmetlenséget és fáradtságot felvállalok, sokszor aránytalanul

És amikor megérint, jó nekem, akkor belátom, nem volt túlzás, és nem volt túl sok az áldozat a megtalált találkozásért

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.22 0 0 4816

Akinek a lelke tiszta, annak elég a lábát megmosni

Aki még nem fürdött meg önként a Kegyelemben, annál annak még nincs értelme

Annyi a távolság bennem a Kegyelemtől, amennyi a félelem bennem

Annyi a félelmem, amennyi bűn nyomasztja a lelkemet

A világ attól fél, hogy elveszíti a világot, de annak nincs köze a félelemhez, illetve a félelmei miatt van benne ez a félelem, a halál félelme

Az élet félelme a bűn, és ezért távol tartja magát a bűntől

Ha megérint a testem halála, akkor jön elő az a félelmem, aminek az alapja a bűneim

Most még nem látom tisztán a félelmeimet, amikor levetem a testemet, akkor tisztán állnak előttem

Odaát a félelméről a lélek felismerhető, különösen a szexuálisan aberrált lelkek félelme szembetűnő odaát, mert keresik az elbújásra alkalmas helyeket, és kerülnek mindenkivel minden kapcsolatot

Az öngyilkos lelke pőre és csontváz, a vadállat kinézet a kegyetlenség formája

Támadásaim a Földön a félelmeimből indulnak ki

Ezért jó nekem, ha tisztába jövök magammal

Ezért jó nekem, ha foglalkozok a testemnek a halálának a gondolatával, mert kitudódnak akkor előttem a lelkem félelmei

Ha a tiszta a lelkem, nincs félelmem

Akkor az utolsó pillanataimban nem a félelmeim törnek a felszínre, hanem a szeretetem Irántad, és akkor betöltesz engem a találkozás, az újra találkozás örömével

Ha félek, akkor magamban látok, ha szabad vagyok a félelemtől, akkor az Istenben

Ha félek, a szabadságvágyam félreértelmezésében félek

Ha nem félek, szabad vagyok

Ha félek, a kötöttségtől is félek

A Rendben lélegezni az nem kötöttség, hanem szabadság

Az Isten Rendje, mentes a bűntől, ezáltal mentes a félelemtől

A Föld rendje a szabadságom a döntésekben

És az Ég Rendje a Földön, hogy a döntéseim visszatérnek hozzám az eredményeikben

Így minden félelmemmel találkoznom kell, amit a bűneimmel magamnak okoztam

Elodázhatom a Földön a találkozásomat, de ahogy lejár a testem ideje, már azt nem tehetem, megtörténik a találkozásom, ha a Kegyelemhez fordulok, akkor kegyelemben

A Kegyelem a bocsánatát adhatja, de a növekedésemet nem adhatja

A növekedésem igazi helye a Föld

A célom, a tényleges célom meg a növekedésem a Földön

Amit nem tettem meg a Földön, az már elmúlt

Akkor tudok növekedni, ha legyőzöm a félelmeimet, és belépek a szabadságba, ellene mondva a bűn csábításainak

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.21 0 0 4815

Bábelnél összezavartad a nyelveket

Mint ahogyan a hasonló keresi a hasonlót, úgy a jóság, és a gonoszság is keresi a hasonlót

És az azonosságaink is keresik az azonosságot

Elénk áll valaki a Te békéddel, stafétaként nyújtja

Hogy a békéjét a békédben befogadjuk, és adjuk

Amim van, az a birtokom, abból tudok adni, ha nincs bennem a békéd, megszerzem, és attól fogva adhatom

Ellenkezést tettél a férfi, és a nő közé, hogy a békéddel legyőzzék az ellenkezést

És a családokat is összevegyíted, hogy a békéd a békéjük legyen

Ha azt mondom, a családomra gondolva, a barátaimat megválogathatom, de a családomat nem tudom megválogatni, akkor magamról mondok ítéletet, kiterítve mindenki előtt a békétlenségemet

Ha megtalálom valakiben a békédet, Téged találtalak meg

Elragadlak magammal, a magamról lemondásokban, és a jóságban

A Szavadat meg pajzsul veszem a nagyságom fellángolása ellen

Nagyságom tetszelegne magam előtt

Alázatot veszek, és a békéd legyőzi a nagyságomat

És kihúzom a méregfogakat

A békédet veszem, és marad, és tovább megy

Egymás mellé veszed, egymás mellé teszed a különbözőt, hogy felismerjék magukban a békétlenséget, és felismerjék a békédet, legyőzve a békétlenséget

Ha a gyermekem szeret mellettem, hiszen felvállaltam érte, akkor felnőtt korában is mellettem szeret

Amit adok, azt kapom

Amit ifjúként, és lányként nem tettem, amit nem adtam, majd azt a gyermekemben megkapom, hogy nem adja, mert jogos az

Megválogathatom, mit nem adok, és mit adok

Fájdalmas az, ha nem adtam szeretetet, kamatos kamattal kapom vissza, amit nem adtam

Ha nem ismertem fel időben a békédben a szeretet lényegét, akkor fájdalmas tanulásban lesz részem

Imádkozom, hogy remélhessem, hogy a békédben megenyhül rajtam az igazságosság

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.20 0 0 4814

Szükségem, hogy előttem járjon valaki, hogy a hátán eljussak Hozzád

Hogy ahol mocsár van, és elsüllyednék, ott megtartson

Majd amikor Hozzád lépek, már nem lesz szükségem a hátára

Mert akkor az erőmmé válsz, segítőm leszel és a megtartóm

Még másban nézlek, és arra vonsz, találj meg magadban

Megtalállak magamban, ha meghozom a teljesen elégő áldozatot

A teljesen elégő áldozatot, amikor minden gondolatom Tőled indul, Hozzád érkezik, és tanácsot vesz Tőled

Ezt szereted

És akkor megadhatod nekem a földi paradicsomomat, ami a tisztaságban szeret

Nem magamtól vagyok tiszta, hanem a vezetésed vezet a tisztába

Mérleget teszel a kezembe, és kardot

És íjat vonsz, hogy megzavarodjanak a bölcsek

Az egyszerűek pedig felujjonganak

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.19 0 0 4813

A Föld a mindenség szív idege

Mert az akarata szétterül

Visszatér hozzá és rátelepedik

Olyan, mint a gyermekét váró anya

Viszi, és mégis szüksége, hogy imádkozzon a gyermekéért

Hogy egészségben szülessen, egészségben cseperedjen, és egészségessé váljon, testben, és lélekben

És amilyen lett, az visszahat az anyára

Ha bölcsességben nevelte, alázatban nevelkedett, és támogatója lesz az anyjának

Csakis így vagyunk a Földön

És a mindenség várja az imánkat, mint ahogyan a magzat is várja, mert várja

Mert az imánk akarat, és mint akarat, rámondod, legyen

Ha imádkozok, akiért imádkozok, az imájában az erődet adod

Mert kiment tőlem az akarat, és visszatér hozzám a termése

Hogy magamhoz jó vagyok, az nem az, hogy jó vagyok

Ha másokat világosságodba emelek, az jóság, ha nem magamért, hanem értük emelem őket világosságba

Az ima szeretet, ha önzetlen

Akarat, és mint ilyen megvalósul, az a rész, ami részem lehet benne

Ami a nagyságom benne, azt nem engeded megvalósulni, és azt köszönöm

A tisztítótűzben szenvedők várják az imámat, az imádat

Amint adjuk, úgy kerülnek kijjebb, és emelkednek

És aszerint maguk is kérnek

És az erőmmé válik a kérésük

Másokért imádkozunk, és mások imádkoznak értünk, és az kiterjed

Még magamért imádkozok, tanulok

Egy részt magamért, százat másokért, hogy megvalósulhasson a mérték

A tisztítótűzben szenvedők, magukért szenvedők

Elharapjuk az imánkat, hogy jogos a szenvedésük?

Ítéletet alkossak a sorsukban?

Vagy kiemeljem őket a sorsukból?

Közömbösségem ítélet

Amint adok, úgy kapok, és egyetlen gondolatom sem tűnik el a semmiben, hanem visszatér

Ha a Föld a mindenség idege, akkor annak az akarat a mozgatója

Ha közömbös vagyok, az is akarat, nem tiszta, de akarat

Ha befordulok a csendbe, érzem a súlyát, szívem érzékeli a következményeit

Máshogy nem tudok befordulni, csak ha lemondok a kint vonzásáról

Legyél kényelmes, mondja a kint

Pedig a csendben ott vannak a zokogások

Egészen addig, amíg az ima fel nem hangzik

Hogy milyen mértékben, egészen a tűrőképességen túli mértékben, legyőzve a testet

Nem megijedve ettől a mértéktől, hanem ujjongva

Amilyen a győzelmem, olyan lesz a kapcsolatunk

Sokszor elesve, és abból felállva

Támogatva a gondolataiddal

Törölt nick Creative Commons License 2018.07.18 0 0 4812

Kell egy királynő is. A buddha fiusan hirdet, és nincs aki azt megmagyarázza. A királynőnek az lesz a feladata hogy elmagyarázza az irást az egyház számára, hogy sokszorositsa, kibővitse, meg mindent csináljon vele, hogy több legyen. Ez a level 13 szolgálatában áll, a világ követeli, tehát ez mindig is ilyen volt, szükség van rá, ez is egy elsőrangú dolog. A királynő is képes sokszorositani magát, ugyanúgy néz ki, teljesen hasonló vele... de a legrejtettebb is, őt a legnehezebb megtalálni. Tudni lehet, hogy néz ki, de egy olyan személy aki az összeset egyesiti magában, az a királynő, szval legmagasabb, legrejtettebb, legcukibb, ugyanúgy leges csak lányba, és láthatatlan mert még nem fejlődött ki. Nem is ismerek más bodhiszattvát, de biztos vannak, bár egy bodhiszattva feljebbvaló a pratjekabuddháknál is, ő pedig a legelső (már régota). Meg elég problémás a dolog, Buddhának volt felesége (ő az alap igy igy kell tekinteni), de elhagyta, nekem egyátalán nem volt, most miért nem lehetne? Az irás ugyis bevonzza, mert van egy (kozmikus) minta ami bevonzhatja, mégha csak legjobb rezonancia alapon is, igy a király és királynő akárki lehet, ki se fejlődött még.
Amugy én csak irogatni probálok, de az irást semmiképp se szabad komolyan venni. Az irásban nincs semmi rossz, ezért aki foglalkozik vele az fejlődni fog. Az irás áldott igy elvezethet Istenhez. Az irás minden akadályt eltöröl, alapot ad, mert alapból származik, elsődleges stb. értem? Tiszteld azt, aki az irással foglalkozik, ebben áll a titok! Akárhogy is, de fejlődni fog, aki az irással foglalkozik. Nekem ez az utolsóm, lesz ami lesz alapon csináltam ugyhogy jo éjszakát!

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.18 0 0 4811

Végül is minden Jézus akarata szerint történik a Földön

A gyermekkorom is az akarata, akkor is, ha még nem tudok beszélni

Ha még nem tudok lábra állni

Ha még a szeretettel úgy vagyok, jár nekem

Mint a gyermek, hiszen az is vagyok

Ha pedig elér az értelem, serdülő korba léptem

Már elért a felelősség

Már kaphatok fájdalmakat

Nem a fájdalomért, hanem az érésemért, hogy tapasztaljak

Hogy leküzdjem a fájdalmakat, és ellene mondjak a fájdalmaknak

Azzal tudok ellene mondani, ha nem okozom

Amíg adok azokból, addig jogos, hogy kapjak

A gyermekkorom is az akaratod, és magam is részes vagyok benne, hát a lényegben, magamnak is az az akarata

Bár elkerülném őket

A testemhez ragaszkodásom elkerülné őket

Lelkem pedig az érésében legyőzi azokat

Még nem sokat értem, ha nem éltem át fájdalmakat

Attól kezdve érhetnek a fájdalmak, hogy serdülőkorba léptem

Nem a korom révén, hanem az érésem révén

A szeretet legyőzi a fájdalmakat, annyi a szeretetem, amennyire közömbössé váltam a fájdalmakra

Nem mint ami nem fogalakoztat, hanem abban ami foglalkoztat, a másikért

Nem magammal, hanem a másikért törődve

A sértődős meg a sértődöttségében fulladozik, fájdalmat okozva magának, maga által, magának okozott fájdalmában, mikor jön el már az ébredése, a serdülő korból kilépése?

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.17 0 0 4810

Mélységesen megsért Téged, amikor a rendek, pusztán megszokásból vesznek magukhoz az Eucharisztiában

 

Ha felvállalom a böjtöt, ha a hajnalt imádsággal keltem, eltűnik belőlem minden közömbösség

A jelenléted tünteti el belőlem a közömbösségemet

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.16 0 0 4809

Boldog az a szív, amely békét köt testvérével, mert a Magasságbeli gyermekének fogják nevezni

Boldog az a szív, amely nem járkál többé az éjszakában, és igazán kibékül testvérével

Körbenéz, és meglátja azt, amit addig nem látott, és meghallja azt, amit nem hallott

Feltekint, és letekint, és letekintve meglátja önmagát

És felsóhajt, és felsír, és kiemelkedik a mélységből, átöleled, és átölel Téged

És nemcsak átölel Téged, hanem a nyomdokaidba lép, és követ

És nem kényszeríted, hanem azt kérdezi, mit tegyek, és Te válaszolsz, válaszd a szeretetet

És bárki, és bármikor ránéz, azt látja, mosolyog, nem úgy mosolyog, mint a föld, hanem belülről mosolyog kifelé

És aki ránéz, az rögtön befelé néz, kutatva a mosolya forrását

És amikor Ránézel, és meglátod, keres Téged, mellé lépsz, és kijelented, itt vagyok

És kutat, mit tegyen

És azt mondod, köss békét testvéreddel, és gyere, lépj be a boldogságom örömébe

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.15 0 0 4808

A család egy férfi, és egy nő, és a belőlük induló ágak

Virágzó, és bőségest termést hozó gyümölcsfa

Amely titkokat rejteget

Azoknak, akik megtartják a hűséget

Azoknak, akik megtartják a barátságot

Aki lemondanak magukról a társukért

Olyan erőt hordanak, amivel szemben nem léphet fel semmilyen hatalom

Mert sziklára építették a házukat

És jöhet szélvihar, és zápor, és jöhet jégeső, bent a család melegében örök béke tüze melenget

Felhasználva a hetedik napot egymásnak az Istenben, egymásban Istennek

A cselekvő Segítő lesz a békéjük

Aki részese a családnak, és mint részese, jelen lévő részese

Aki mindent kiegészít, és mindenben segítő

Amikor magamat alázom meg a családban, csoda nő a családban, titkok nyílnak ki a családban

A szeretet nyílt titkai

Ha csodát akarok tenni, akkor megtartom a hűséget, és megtartom a barátságot

És megtartom a hetedik napot hetedik napnak

Csodát teszek a jelenléteddel, mert Téged teszlek jelenlévővé

Jelenléted meg hordozza a csodákat

Ha hűséget tartok, Hozzád is hű vagyok

És nem a végével kezdem, hanem az elejével, mert abból fakad a hűség

Tisztába teszem a gondolataimat, és tisztának tartom a gondolataimat, és nem botlik meg a nyelvem, és a kezem sem botlik

És a lábam haza siet

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.14 0 0 4807

Még többet mondanék nektek, de még korai

Hiszen el kell nyernetek a Szószólót

Hogy elő tudjatok mindent venni

Bekapcsolódba a folyamba

Hiszen vágyjátok a Lelkemet

És valóban megérkeztek, amikor megkapjátok

És elküldtem, és megígértem, és megtartom

És nem vontam, és nem vonom vissza a szavamat

És ki lesz az, akihez megérkezik

Ahhoz érkezik meg, aki élővé teszi az első két parancsomat

A János 15-16-17 szól azokhoz, akik el akarják nyerni a Lelkemet

Azokhoz, akiknek a vágya, hogy testet ölthessen bennük az Ige

Az Ige megadta a szükségeset, és a Szószóló mindent megad

Egyedül tőletek függ, elnyeritek a Lelkemet

Ne nézzetek máshova, hogy ott az alkalmas, mert oda helyeztelek, ahol alkalmas

Kérdezzetek meg a szívetekben

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.13 0 0 4806

Annyi a szeretetem, amennyire megteszem Jézus akaratát

És könnyen jön az, hogy a langyosság kellemes, és kényelmes életébe, a szinte életébe lépek

Abban maradva magamban, hogy élek, de nem erősíted meg nekem, azt a vélelmemet

Ha megerősítesz engem, akkor magaddal erősítesz meg, a szereteteddel erősítesz meg engem

Könnyű a gondolat, és könnyű a megértése, és mégis könnyen a kényelmembe esek, a kényelmem vermébe esek, anélkül, hogy észrevenném, hol vagyok

Hiszen mindenkire sütsz, nem mondod, rád nem sugárzom

Hol van a különbség, bennem van a különbség, az akaratomban van a különbség

Kettéosztom a Szavadat, ezt befogadom, azzal még várok

Kintről várom a megoldást, pedig belülről kell kivennem az életemet, bent életre keltve Téged magamban

Felemelkedve az ég felhői közé

Hogy a hetedik napot megszentelem, sőt a nagy ünnepnapokat is megszentelem, meglátogatva Téged a templomodban, az még nem jelenti azt, hogy nálam vagy a templomomban

Mert az életem az, ha a templomod vagyok

És azt gondolom, hogy amikor a szükségemben, és a fájdalmamban Hozzád fordulok, az élet

Hogy Hozzád fordulok, az valóban élet, és az is rendben van, hogy a szükségemben Hozzád fordulok, de az igen messze van az élettől, hogy a jólétemben nem fordulok Hozzád az imámmal, amikor is másnak szüksége lenne az imámra

Mert ha csak magamért, és csak a közvetlen szeretteimért megyek Hozzád, az még mindig csak az önszeretetem

Még böjtöt is tarthatok a külsőségeimben, anélkül, hogy az a legcsekélyebb életet is jelentene nekem

Sőt a jót is tehetem magamért, lesve, ki látja

Csak ott van az élet, ha meghalok az önszeretetemnek

A szeretetnek nincs szüksége pompára

A szeretetlenségnek van néha szüksége arra, hogy meglássa a tiszta szeretetet a fényedben

Azt viszont Te adod

És jobb nekem időben felkészülnöm, hiszen hamarosan velünk leszel, hiszen hamarosan velünk lesz az Isten

Felismerve a csendben, a visszaérkezése előtt

Életre keltre magamban, Vele várva az érkezését

Bent kiküzdve, kint együtt járva

Benned alakulva

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.12 0 0 4805

Senkit sem akarsz távolról közvetve vezetni

A közvetlen vezetésed, az kedves nekem

Segítőid Hozzád vonzanak, majd távoznak

Terhet adnak, a küzdelem terhét, kedves az a teher, mint egy magzat

Az egyik növény már a napon szeret, a másik az árnyékban, magam meg kilépek az árnyékból

Magam teszem magamnak az árnyékot

Amennyire nem akarok meghajolni, amennyire magam vagyok a magam istene, olyan sötét rajtam az árnyékom

Ha a szolgádat küldöd hozzám, akkor megtöri az árnyékom

Ha Hozzád lépek, akkor világosságba lépek

Sok kérdésem van, és sok választ várok, és a válaszod az első két törvény

Ha valójában akarnám azokat, akkor tudnálak

Megmutatod nekem az akaratomat

Az akaratom megismerésével magamat ismerem fel

Jössz és megszólítasz, lépj ki az árnyékodból

Zavarodott vagyok, mert követnélek is, meg magamat is követném

És jobban tetszene, hogy pontosan körvonalazd, merre lépjek

És Te továbbra is ismétled előttem az első két törvényt, hogy a szívembe merülve fogadjam be a segítségedet

A sötétséget, az azt okozó árnyékot a törvények számosságáról lehet felismerni, ahol sok a törvény, ott beborít az árnyék

Ha a törvényt akarok, és azt pontról pontra tartom, akkor a törvény szerint leszek visszakérdezve

Ha a szeretet első két törvényét követem, akkor az irgalmasság kérdez tőlem vissza

Tanulom, hogyan vegyem ki a szívemből a végzéseidet, a sugalmazásaidból és a Tanításaidból merítve

A szívembe merülök, és az értelmemmel próbálkozok

Az értelmemet meg a szolgálatomba állítom, ha a nagyságomban, akkor a nagyságom alá vetem, ha az alázatomban, akkor Téged kaplak

Ha az árnyékomban sötétséget találok, akkor az árnyékom mélységében világosságomnak látom a sötétséget

Ez a nagyságom nagy tévedése

Hiszen azt lát, ami látni akar, hát kapja meg azt, amit kér, mint mikor az örvénylő vízben fuldokló arra büszke, hogyan úszik

Én meg azon igyekszek, kiküzdjem az alázatom, hogy rám sugározhasd a Fényt

Ha pedig elér engem a Fény, felsírhatok, megszülettem, életre születtem

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.11 0 0 4804

Amíg Jézus a Földön élt, nemigen fogadták el az istenségét, a csendes ifjúnak

Csodákat tett, hogy felismerjék az istenségét

És mindenekelőtt tanított

Az Atya visszafogta az istenségét a Fiúban, hogy megtörténhessen az áldozat

És a Fiú, amikor feltámadt, az istenségében támadt fel

Így amikor keresem, veszem a Tanításait,  megtalálom az istenségében

És amikor megtalálom, megtalálom az Atyát is, és a Lelkét

Amikor megtalálom Jézust, az Istent találom meg, a Teremtőmet

A mindenség Teremtőjéhez találom meg a kapcsolatot

A Fiú Tanításaiban találom meg a kapcsolatot

És előkészíti az időket, hogy megtörténhessen, hogy átlépünk az új Ég, és az új Föld idejébe, amikor mindenkiben ott van az ismeret

És senki sem léphet át, csak azok, akik át akarnak lépni

Kiárasztod a Lelkedet, amiben megtaláljuk a vonzásodat

És akkor is, ha még nem körvonalazódik bennem a vonzásod felismerése, akkor is kiárasztod a vágyat a Lelkedre

Olyan kegyelmeket készítesz az időnkre, hogy megtörténhessen bennünk a felismerés, és a lépésünk az irányodba

A felismerés, még nem belépés, nagy lépés, eljutás az ajtóhoz

És ott eldöntöm, mit teszek

Nem mondhatom, nem kaptam meg a meghívót az országodba

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.10 0 0 4803

Csodálatos a Föld, mert az azon az úton megyek, amelyiken akarok

Ha akarom, megmaradok egy szinten

De mégiscsak úgy van, hogy nem csak magamért felelek, mert ha csak magamért felelnék, akkor jól van az, jól lenne az

Másokért is felelek, és milyen sokakért, azokért is felelek, akikről nincs fogalmam

De rajtuk is ott van a teher értem

Mondhatnám nem kértem, pedig az úgy van, akin a teher, az már kérte

Most keresem az akaratomat

Ha lelkem beszélne nekem, akkor elcsodálkoznék, nem beszél, de helyette ott a szellemem, aki azt várja, hogy beszéljen nekem

A lelkem is arra vár, hogy befogadjon

Az egyesülésben a szellememmel

Lelkem magamtól való, szellemem, a lelkemnek az ajándékod

Éppen nem a nehézben akarsz vezetni

A nehézségeimet a ragaszkodásaim adják, amikor nem akarok elszakadni a lekötözöttől

Nem vagyok lekötözött

Hanem az lesz, ami a vágyam

Könnyen leszek majd a vágyammal, ha Téged megízlellek

Hogy mikor adod meg nekem az édességedet, amikor legyőzöm a keserűt

A keserűt, akit kineveztem édesnek

Sok butaságomat kell még elviselnem

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.09 0 0 4802

Igen, keltsd fel a hajnalt

Keltsd fel magadban a hajnalt, és felébred melletted a hajnal

És a világosság betölt engem

És meglátom a hajnal előtti időket

Jól szolgálnak engem a hajnal előtti idők, ha felébresztem a hajnalt

És nem tudok meg semmit hajnalról, ha nem ébresztem fel magamban a hajnalt, hiába énekelnek mellettem a hajnalról

Amit más énekel, nem az én énekem

Felébresztem az énekemet, és felébresztem a tánczomat

Tánczolva megyek tovább, ha felébredt a hajnal

Aki akar követ, a korán kelők előttem járnak, előttem, és mégis mellettem

Ébredj fel, itt a hajnal

Ne bízz a férfi erőben, hanem ébreszd fel a hajnalt

Ne bízz a lovak erejében

Ne maradj le a lovadon vágtatva

Ménes jár mellettünk

Ki tudja megülni a vad lovakat?

Ébredj fel hajnal, és tedd szelíddé a ménest

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.08 0 0 4801

A Szűzanya 2018. július 2-i üzenete Mirjana Soldo által

 

„Drága gyermekek! Mindnyájatok édesanyja vagyok, ezért ne féljetek, mert hallom az imáitokat, tudom, hogy kerestek engem, és ezért kérem Fiamat értetek, Fiamat, aki egy a Mennyei Atyával és a Vigasztaló Szentlélekkel, Fiamat, aki a Mennyország felé - ahonnan jött - a béke és a fény Országa felé vezeti a lelkeket.

 

Gyermekeim, szabadságot kaptatok arra, hogy válasszatok; ugyanakkor, mint édesanyátok, kérlek benneteket, hogy jóra használjátok szabadságotokat. Tiszta és egyszerű lelketekkel megértitek ezt. És ha néha nem is értitek a szavakat, érzitek magatokban, mi az igazság. Gyermekeim, ne veszítsétek el az igazságot és az igazi életet azért, hogy hazugságokat kövessetek. Az igazságban megélt élet által a Mennyek Országa belép a szívetekbe, ez pedig a béke, a világosság és a harmónia országa. Akkor, gyermekeim, nem lesz önzés, ami eltávolíthatna benneteket Fiamtól. Szeretet és egymás megértése lesz, mert, jegyezzétek meg, újra mondom nektek: imádkozni, azt is jelenti, hogy szeretni másokat, felebarátaitokat és nekik ajándékozni magatokat. Szeressétek Fiamat és adjátok oda magatokat Fiamban, akkor Ő fog cselekedni bennetek és értetek. Gyermekeim, gondoljatok szüntelen Fiamra és mérhetetlen szeretettel szeressétek őt, akkor igazi életetek lesz, és az lesz az örökkévalóság.

 

Köszönöm nektek, szeretetem apostolai."

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.07 0 0 4800

Az ember társas lény, megkülönböztetetten társas

Ha veszem a fáradtságot a figyelemre, akkor egyedül az étkezésekből kivehetem az igazságot

Minden étkezésnek megvan a sajátossága a napban elfoglalt szerepe szerint

A vacsora több figyelmet érdemel

Mert az az étkezésen túl, lezárója a napnak, összefoglalója, és keresése a kérdésnek, megőriztem a békémet?

És azon túl szeretettevékenység

Kiszolgálva a másikat, áldozatot vállalva a másikért, jóval túl azon, ami a táplálkozásért ésszerű lenne

Így az étkezés mindig hordoz lelki, lényegi tartalmat

Amikor megszólalhat a szellem, aki közöl, és arra befogadó akkor a lélek

És előkészíted a Nagy Vacsorát

Még a visszatérésed előtt

Kiküldve a szolgáidat, elkészült az ételem, gyertek, vegyetek részt a lakomában

Pecsétet rakva a meghívásra a Nagyfigyelmeztetésben, megtámogatva a kiküldött szolgáidat, és a szolgáidban megtámogatva a pecsétedet

Mindent előkészítettél, rakod egybe a hozzávalókat

Hogy szánk elteljen az ízekkel

És megízlelve az igazságot, belépjünk az igazságba, és bent maradjunk, az ízéért válasszuk

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.06 0 0 4799

Amikor valamit elveszítünk, sokkal jobban hiányzik, mint ahogy előtte gondolnánk

Amikor elveszítjük, kiderül a ragaszkodásunk, ami sokkal több, mint az anyagi értéke

És amikor megleljük, sokkal jobban örülünk a megkerülésének, mint az anyagi értékének

És mennyivel inkább így van ez lelki értelemben

A kapcsolataink szorosságát sem ismerjük, akkor ismerjük fel, amikor megszakad

Egy elválásunk sokkal több fájdalmunkkal jár, mint azt előtte feltételezhetnénk

Feltételezhetnénk, mert magunkat sem ismerjük, és azt sem, akitől elválunk

És az igazságot is csak körvonalazzuk, annyira ismerjük, ahogyan a kapcsolatainkat is kevéssé ismerjük

És mennyire tud fájni a másik gondolata, ha látjuk, és megbántó

És magunk is mennyire meg tudunk bántani, ha magunkban nézünk, és a másikból nem tekintünk

Megsértődünk, miközben mi bántunk

Magunk nyomorúságát másra akarjuk helyezni

Elutasítva a nyomorúságunkat

Azt gondoljuk, gondolatunkat nem látja senki, pedig ki van vetítve az égre

Hogy gondolhatunk bármit, és bárhogyan

Pedig az első megbántó a gondolat, és minden megbántás abból születik

És nem vesszük figyelembe, hogy minden gondolatunk kimegy tőlünk, és majd érkezik

És amint adtuk, úgy ad, ha bántunk vele, akkor is megbánt, ha elrejtjük

És amíg nem kontrollálom a gondolataimat, addig elveszett vagyok

Le vagyok kötözve a bűn mélységeibe

És távolságomban is megbántó vagyok, közelségemben pedig azon jóval túl

Így ha elmentem Hozzád, minden ami kimegy tőlem, kezdve a gondolatommal, halmozottan adja önmagát

Sokat kell tanulnom Tőled, hogy felismerjem az igazságot, felismerjem azt, ami Neked is jólesik,  megismerve azokat is, amik megbántanak

És amikkel másikban jóérzést keltek, és amikkel fájdalmakat keltek, azok neked is jólesnek, illetve fájnak

Úgy kezdődik az ébredésem, a rádöbbenésemben, elveszett vagyok, és mint ilyen, fájdalmakat adok

Azért kerültem a testembe, azért kaptam a testemben elrejtett lehetőséget, mert elveszett vagyok

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.05 0 0 4798

Sok mindent nem értünk meg, különösen a halál zegzugos útjaira vagyunk vakok

Kivel, mért, és mért úgy történik meg

Sokaknak csak egy kis időre van szükségük a Földön, és sokak azért vesznek testet a Földre, hogy segítsenek, és mikor megtettét, amiért jönnek, akkor mennek, testben nem tudják, de tudja a lélek

És sokak le lesznek kötözve különböző körülményekbe

A lelkük megszentelődéséért van szükség azokra

Ha látjuk egyesekben, tisztítótűz számukra a Föld, úgy van az

Hogy megkérdezzem, mért épp velem, és mért úgy jön az a tűz, nem sok annak a kérdésnek az értéke, hanem a felhasználásának van értéke annak a tűznek

Nincs előttem akadálya a belső megszentelődésemnek, egyedül magam leszek az akadálya, vagy az elősegítője

A kicsibe születtem, és ha megálltam, a nagyba és sokba térek

És lehetek látszatra jó, ha azt a magam érdemének tartom, semmi az a jóság, köd az a szemem előtt

Ha magamat dicsérem, a port dicsérem, a semmirekellőt

Ha nagyra tartom magamat, a legkisebb szél, is tovavisz

Lehet, hogy még nem kaphatok nehézségeket, mert akkor begörcsölök

Ha nem kapok nehézségeket, még nem készült fel a lelkem

Ha jönnek a nehézségekben az ajánlatok, válasszak, az már az ébredezésem szakasza

Mi kell az ébredezésemhez, a jó példa, hogy egymás mellett láthassam magamat, és a szenteket

Felébredve méltatlanságomra

A szentek a méltatlanságuk tudatában ragadták meg a Méltót

Ha még támadom a Méltót, ilyen olyan utakon, az a gyűlölet bennem

És minél távolabbról találom meg, annál nagyobb lesz bennem a hála, a felismerésben, a különbségek felismerésében

És ma még minél nagyobb a távolságom, annál erősebb lesz a vonzásom, és a ragaszkodásom a Tisztához

A langyosak meg langyosak maradnak, mert abban tetszelegnek, hogy méltók

Nincs bennük bűnbánat, nem is találják meg az Isten országát, hiába dicsekednek vele

És hogy ezért a langyosságomból lesüllyedjek, micsoda buta a gondolat

Hogy azért valljak szerelmet annak, akit szeretek, mert odalöktek, vagy magamtól megyek hozzá szerelmet vallani, mit gondol majd rólam, ha látja, nem tudom kiejteni a szerelmes szavakat?

Ha nem mondom ki, nem leszek méltó a szerelmére

Ha abban nem győzöm le magamat, másban sem tudom legyőzni

Főnöm kell még a saját levemben

Az hatalmas különbség, hogy magamat alázom meg, vagy a sorsom aláz meg engem

Így a két ébredésem is más súlyú

Ha meg a sorsom sem tudja megtörni a nagyságomat, milyen kemény nyakú is vagyok, ragaszkodásomban a porhoz

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.04 0 0 4797

Hogyan imádkozzunk?

Hogy meghalld a hangunkat

Hogy cselekvő lehessél

 

Az első imádság az, amit adtál, ami a lényegben olyan, mint az Atya, az első törvényben

Az Üdvözlégy Mária pedig olyan, amit mellé tettünk, hogy az első törvényt kiteljesítsük a második törvényben

És ha mellé teszem a gondolataimat, akkor legyenek olyanok, amik az első két törvényből indulnak

 

Mert mitől lett Péter a Kőszikla, amire felépíthetted a Házadat?

A meghívásában lett kőszikla

Azaz a rádöbbenésében, és a tanúságában, aminek a lényege az első törvény

Azaz magam magamtól nem vagyok semmi, minden, és mindenem Te vagy, Te vagy az erőm, és Te vagy a boldogságom

 

És a megingása adja a tisztánlátást, amikor a fellegekben érezte magát Péter, és mindenre képesnek érezte magát, és elővette a magabiztosságában, a magában bízásában a fület leszelő kardját

És fel kell ismernem a kardját, hogy azt a kardot, a füleket leszelő kardomat a hüvelyében tartsam, nyugodtan rozsdásodjon el a hüvelyében

 

És az ébredését abból Jézus Szava adta, tedd vissza a hüvelyébe a kardodat

Előveszem a nagyságom szablyáját a magabiztosságom szablyáját, a lelkeket süketté tevő szablyát

És a három tagadásra a három hangos válasz a pecsét, és a felismerés, amíg nálam a nagyságom, nem hallgathatsz meg

 

A legjobb imádságom azok az imádságok, amit adsz, és amit az ég angyalai adnak

Kiteljesítve az első két törvényt

Aminek a lényege, egyesülök az akaratomban az akaratoddal, és helyet vehetsz ezért nálam, és lehetsz a cselekvő, kiteljesítve a vágyadat, beteljesítve a meghívásomat, legyőzve a nagyságomat, megragadva az alázatomat

 

Ez az igazi áldás rajtam, a Szavad, és az imádságaid

Az erőd bennem, a gyengeségemben megragadva az erődet

 

Magam magamtól nem vagyok semmi, minden Te vagy, minden legyél bennem mindenben

Ebből indulva minden imádságom jó, nálam vagy

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.03 0 0 4796

A lélek nem alszik, a testnek van szüksége pihenésre

És a léleknek szüksége van lelki táplálékra

 

És az úgy van, magam is hozzá vagyok kötve azokhoz, akik visznek engem, és mások is hozzám vannak kötve, akiket vonzok magammal

Az üdvösség az, hogy megszentelődök, aminek az egyik része magam vagyok, a másik része az, akik hozzám kötöttek

Együtt megérkezve

 

És nem hagytál minket magunkra, hanem megadtad a zsinórmértéket

Hogy mindenben győzedelmeskedjünk

A zsinórmérték a hegyi beszéd

Ami szétválasztja az oldalakat

Hiszen magam úgy vagyok, a testemnek akarok kedvezni, míg arra tanítasz, ne engedjek a testem unszolásainak

Mert hajlamos vagyok arra, hogy ketté vegyem a törvényt, a kényelmeset megtartva, a másik részből formát alkotva

A hegyi beszéd össze van kötve a kereszteddel, a kereszted pecsét a hegyi beszéden

Ha felvállalom a keresztedet, a hegyi beszédet vállalom fel

Igen, vállalkozás az üdvösségem, megtartva a két parancsot, betöltve a törvényt

Lemondás és áldozat, és ebből emelkedek fel a szent hegyedre

A hegyi beszédben megyek fel a szent hegyedre, más út nincs, hogy a felhők közé emelkedjek, és találkozzak a Feltámadttal

És ahogy magából ad, úgy derül fel az arcom

És nem marad bennem semmi sajnálat a lemondtakról

 

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.02 0 0 4795

Ha belefáradtál, hogy befogadd a beszélgetéseinket, és már előre veszed a végeredményt, tőled való az a fáradtság

Mert Tőle ami való, az kitartás, és állhatatosság, türelem, és megértés

És Tűz való Tőle, ami megszentel

És állva tart

Több az, ha Tőle veszel

Több az, ha magad találsz, ültetsz, és aratsz

Szavát adta, hogy megtaláljuk a szeretetében

Ha a Szavát veszem, buzgalmat kelt a szívemben

Ha pedig cselekszem, magát adja

És akkor maga lesz a Tanúja

Ha elfáradok, ha elfásulok, kezemben, és a kezedben az ellenszere a fáradtságunknak

Ha többet adunk, magát kapjuk

Ahányszor vesszük Testében és Vérében, ahányszor letérdelünk Szent Színe előtt, ahányszor oda megyünk elé az Eucharisztiában, szentségimádásban, annyiszor magunkhoz vesszük, és megerősít a szeretetével

Legyőzve a fásultságunkat

Töltekezve szeretetével, ezt tehetjük

Ha elé térdelünk, a Szeretetet fogadjuk magunkba

Szeretetláng Creative Commons License 2018.07.01 0 0 4794

Hirdetjük a feltámadt, és a gyermekeiben megdicsőült Krisztust

Nem úgy hirdetjük, mint aki nem tudja mit beszél

Hanem úgy hirdetjük, tapasztaljuk, és szeretjük a Feltámadtat

A szeretetében szeretjük, az élőt szeretjük, a cselekvő Istenben

Nemcsak arról beszélünk, akit hallottunk, hanem arról, akivel együtt járunk

Aki virággal borítja be a Földet

Hogy megújuljon bennünk a föld színe

Aki előre megy, azt követjük, és aki követ minket

Aki bennünk él, és akiben vagyunk

Aki van, és cselekszik

És nem úgy cselekszik, mint aki nem hallgat meg, hanem éppen azt, aki megkérdez

A szelíd és alázatos Fiút követjük, beborítva bennünket az Atya szeretetébe

Felöltözve Krisztusba, Testbe lép az Ige

Hogy tanítása messze hatoljon, és világossága betöltse a mindenséget

Aki vonz, és követjük, aki ad, nyújt, és kínál

Aki azt nyújtja, és azt kínálja, ami a szívünk legrejtettebb vágya

Aki előveszi az elrejtettet, semmi se maradjon rejtve a világ előtt

Hogy aki felvállalja, abban helyet vegyen, és léphessen benne

Aki akarja, az megismeri a Fiút, aki akarja, megismeri az Atyát benne

Aki felvállalja, hogy befogadja a Lelkét

Mert felvállalás, és egyáltalán nem kényszer

Aki leveti rabláncait

Aki kiszabadítja magát a bűn fogságából

Aki segítségül kéri a feltámadt nevét

Aki bocsánatot kér, annak megbocsátja a bűneit

És evvel beléphet a megváltásába

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.30 0 0 4793

Igen, mindent tudsz a nyugati parton lévő Házadról

Szárazságomat felcserélhetem

Nyugodtan mehetek előre, mert a jóság ideje is kitelik

Hogy át kell mennem tűzön, és vízen, hogy meg kell állnom a viharral szemben, úgy van az

Hogy a szárazságból kell forrást fakasztanom, úgy van az

Felcserélve a szárazságomat

Hogy fáradt vagyok, meglehet

Hogy minden más utat mutat, mint amit látok, mint ami az akaratod, és mi történik akkor?

Mondjanak, amit mondanak, ítéljenek, ha az a vágyuk

Az út keskeny, és egyenes

És mégis tér

Amennyire legyőzöm a fásultságomat, annyi az esélyem

Amennyire legyőzöm a fásultságomat, annyi lesz a győzelmem

Böjtöt veszek, és megtartom

Virrasztást veszek, és felajánlom

Imát veszek, és meglátom, amint cselekszel

A hitem az, látom, amint cselekszel, és helyet veszel bennem, elűzve a szárazságomat

Kiküzdve az alázatomat

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.29 0 0 4792

Az erények: a szeretet, türelem, alázat, megbocsájtás, állhatatosság, önfeláldozás és könyörület

 

Mondhatom, tudjuk, és mit felelsz erre?

 

Amikor szétosztom a hét kenyeremet, és kiosztom mellé a halakat, és amikor hét kosárral tudtok maradékot összeszedni, akkor ez történik

 

Kiosztottam a tanítást, meghallgattátok a Szavakat, de nem vert bennetek gyökeret

Azoktól szedtétek össze a maradékot, akkor megtartják a vallásosság külső látszatait, de nem merülnek el a tanítások lényegében

 

Ők azok, akik ma a legmélyebb sebeket ejtik rajtam

 

És mennyivel inkább más történik, amikor kiosztod a kenyeredet, öt kenyeret, amikor befogadják az öt sebedet, amikor megnyílt sebedből befogadják a vért és a vizet

Mert akkor tizenkét kosárral lehet összeszedni a maradékot

Amikor a befogadásban csatlakozom Izrael tizenkét törzséhez

Amikor épül az új Jeruzsálemet tartó tizenkét oszlop

 

Böjtben, imában, bűnbánatban, szeretetben felvállalva az öt sebedet, magamhoz véve Szent Véredet

Ezekből adod át az erényeket

A kényelmem az, aki nem képes

Az áldozat a képes, a teljesen elégő áldozat, a magam feláldozásában másokért

 

Kiosztod a kenyeredet, a tanításodat, mi a maradék abból

Kidobom magamból, vagy befogadom, és a befogadásom lesz a maradékom

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.28 0 0 4791

Medjugorje, 2018. június 25,

 

"Drága gyermekek! Ez az a nap, amelyet az Úr adott nekem, hogy hálát adjak mindnyájatokért, azokért, akik megtértek és elfogadták az üzeneteimet és elindultak a megtérés és a szentség útján. Örüljetek, gyermekeim, mert Isten irgalmas és mérhetetlen szeretettel szeret mindnyájatokat és idejövetelem által az üdvösség útja felé vezet benneteket. Mindnyájatokat szeretlek és nektek adom Fiamat, hogy Ő békét adjon nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."  

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.28 0 0 4790

Amikor azt mondod, maradékom, akkor két dologra gondolhatok

Jobb, ha arra gondolok, minden korábbi nemzedék, korábban elérhette, hogy elérje a méltóságot

Magam meg utoljára maradtam

Utoljára, mert eljött az ideje a korszak lezárásának

A korszaknak, ami ugyan szenvedtet, de egyben megszentelő

Jobb nekem a kicsinységemre gondolnom, mint a nagyságomra

Az akaratomon kívül nincs más bennem, ami az enyém

És amim egyebem van, és egyebem, ami nincs, az mind az eszközeim, amim nincs, azok a jobb eszközeim

Szenvedtetek, és szenvedtetnek

Jobb nekem, ha szolgálok, mert abban van az ébredés

Ébredés, ami szeretetben tanul, az alvás szenvedésben tanul

Ami szenvedtetésem, azok az elsöprői az alvásomnak

Megválasztom a sorsomat

Jobb nekem elhinnem, mint elhessegetnem a gondolatot a kényelmemért

Mindenki tapasztal, aki szolgálva él, élve él, az sokat tapasztal

Aki haldoklásában él, aki magának él maga miatt, az nem tapasztal

De aki nem tapasztal, mert nem akar tapasztalni, annak is megadod egyszer a tapasztalást

A szenvedtetés korszaka lezárul, paradicsomot teremtettél, és mégis a szenvedtetés korszaka az, ami lezárul

Siessek szenvedtetni, mert tovább már nem lesz lehetőségem az új korszakban szenvedtetni, vagy éppen megállítsam a szenvedtetést?

Az a nagyságom, ha másban akarom megállítani a szenvedtetést

Az a kicsinységem, ha magamban akarom megállítani a szenvedtetést, másoknak szolgálva

Tanulásom a szenvedtetés, de magasabb osztályban tanulásom a szolgálat

Kiszabadítva mindent, ami lekötözte magát az önös akaratába

Már nem kényszerben, és még nem szabadságban, a jobb segítőim azok, amikkel nem bírok

Amit adok, az lesz az osztályrészem

Amit nem adok, azt nem birtokolom

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.27 0 0 4789

Miként a búza, és a kenyér csodálatos tanítás, akként a szőlő, és a bor is csodálatos tanítás

A búzaszál három nódusza teszi, hogy lelki értelemben teljesen megtisztuljon a búzaszem

A szőlő erjedése teszi, hogy kivet magából minden idegen anyagot, és ami bort kapunk, az tiszta

És a must erjedése ként is képez, ami képes az első pillanatban megvédeni az újbort

Ha veszünk egy erőt, vehetjük bármekkorára, ha nincs erő, ami ellen hathat, akkor értelmetlen, a mértéke is értelmetlen, és céltalan

Az Isten a sötétségre nem hat, számára olyan az, mint egy üres tér, és valóban, az egy tartalmatlan üres tér

Így sötétségemben nem találom az erejét, az Isten erejét az irányomban, mert nincs bennem semmi, ami bennem felfogja

A Szűzanya olyan köztem, és közted, mint olyan tér, ami bírja az Isten erejét, magam meg a Szűzanya által felfogom

Így minden ember édesanyjává tetted, hogy mindenkire kiáraszthasd az erődet

Hogy világosságom legyen, az mástól nem lehet, csak a világosság Forrásától

A belső elmélyülésem egyszerre nódusz, és egyszerre erjedés

Megszűrve és kivetve mindent, ami sötétség

Ha nem ismerem a világosságot, akkor nem ismerem a sötétséget

Ha ismerném a világosságot, akkor felismerném a sötétséget

Magam esetlen vagyok a világosságra, egy üres űr, amiben nem kapaszkodhat meg az erő

Szükségem a Szűzanya, és a szentek segítsége, mint ahogyan szükségem az őrangyalom segítsége

És bármennyire ismerem a világosság felületét, ha belsejét nem birtokolom, nincs részem a világosságban

A világosság birtokolásának egy a módja, jelen van bennem, részem a Világosság, és a részese vagyok, egy vagyok Jézusban, ahogyan egy az Atyában

Befogadom az akaratát az akaratomba, megformálom, és megtartom

Átlátja a tudatom, és teszem

Hogy az Isten kimondja az akaratomra, legyen az akaratod az akaratomban, az Isten számára lehetetlen, mert az ellene mond a lényének, az ellene monda a szeretet lényegének

Így az önös akaratom az Isten számára megfoghatatlan

Egymás mellett látom a világosságot és a sötétséget, látom külön-külön az eredményeiket, és a hatásaikat, és abból döntök

Úgy döntök, sötétségben járok, de a megismerésemben vonz a világosság

A lényem a világossággal egylényegű, így vonz a világosság

Amikor befogadom a világosságot, akkor ismerem fel

Addig pedig szemlélem ott, ahol kifejtheti az erejét

Ahol világosság van, ott szentek születnek, és ez a legtermészetesebb

És ahol szentek vannak, ott vannak tapasztalások, hiszen ez a legtermészetesebb

Szeretetláng Creative Commons License 2018.06.26 0 0 4788

Ráléptél a visszavezető ösvényre

Lépésed nem olyan, mint a fiak lépése

Mert amit elhatároztál, az meglesz, megtörténik

Sem siettetni, sem megtörni nem tudja a más szándék azokat

Hanem a Te akaratodba lépők örvendeznek azon

Jöveteled nem olyan, mint az árnyék, hanem olyan, mint a napkelte

Nem árnyékból lépsz árnyékba, hanem fényből fénybe

Magad előtt küldöd a világosságot

Elküldted Szavadat, hogy az Írásokat mindenki megérthesse, és eldönthesse, marad árnyékban, vagy kilép a fényre

Sötétség nem bírja el a világosságot, egyedül a világosság tudja befogadni a világosságot

És amit elültetsz, az kikel, amit ápolsz, az felcseperedik

És ahol világosság, ott megszületnek az erények, az erények táptalaja a világosság

 

Igen, ez fog történni:

Napjainkban fel fognak virágozni az erények, és teremtésedre hamarosan egyetemes béke fog kiáradni, mert birodalmad tengertől tengerig fog kiterjedni

 

Ez fog történni

És mért ébredjek a sötétségben, rádöbbenve a sötétségemre, ha a világosságban tudok, a világosságra ébredni

Több az világosságban ébredni, mint a sötétségemre rádöbbenni

Szűzanya Szeretetlángja mondja, fogadj magadba engem

Ha befogadod a Szavamat, és megtartod, engem fogadsz magadhoz

 

Kinyitod az Írásokat, semmi se maradjon sötétségben

Szeretetlángod önmaga tanúsít, ha befogadom, a tanúságát is befogadom

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!