Ivan Ivanovics Marcesnko
A Kubány-vidék szarmata katakombái
Az Észak-Kaukázus vaskori törzseinek etnikai és történeti kérdéseit kutatva a katakombás temetkezési rítus eredetének problematikájában a Kubány-vidék igen fontos szerepet játszik.
Hosszú ideig a szarmata kori katakombás kurgános temetkezéseket foként a Kubány jobb partján elhelyezkedő Zolotoje kladbiscse (Arany temető) kurgánjai képviselték. Éppen ezért ezek kerültek a kutatók figyelmének középpontjába
A Kubány-vidék szarmata anyagainak tanulmányozására és értelmezésére elsőként N. I. Veszelovszkij tett kísérletet. 1902-ben a XII. Régészeti Kongresszuson előadást tartott, amelyben ismertette ásatásainak eredményeit. A temetkezési szokások alapján két lelőhelycsoportot választott szét: a katakombásokat és az aknasírosokat. Ugyanekkor datálta is a sírokat. A római import nagy mennyisége alapján a katakombás sírokat római temetkezéseknek tartotta (VESZELOVSZKIJ 1905, 350-370). A. A. Szpicin hamarosan korrigálta ezt a fura tévedést, s a Zolotoje kladbiscse alánokkal való azonosítását javasolta (SZPICIN 1909,69-97).
M. I. Rosztovcev alapos elemzés alá vette a Zolotoje kladbiscse és a Zubov-Vozdvizsenszkaja csoport anyagait. Bizonyítékokkal támogatva mutatta be ezeknek a lelőhelyeknek a szarmata voltát és egy kultúrához tartozónak vélte mindkét csoportot. Alátámasztotta a datálásukat is: Kr. e. 2. - Kr. u. 2. század (rosztovcev 1925). Rosztovcev monográfiája nagy hatással volt a későbbi kutató nemzedékekre, akik a művet a Kubány-vidéki szarmata régiségek elsőrendű forrásának tekintették. Ez sokban megmagyarázza a különbségeket az egyes leletegyüttesek datálásában, valamint a Zolotoje kladbiscse etnikai meghatározásában, mivel ez utóbbit gyakran összemosták a Zubov-Vozdvizsenszkaja csoporttal.
Csaknem egy negyedszázadon keresztül a Kubány-vidék szarmata emlékei nem vonzották a kutatókat, mivel a 30-as, 40-es években a figyelem középpontjában a helyi meót kultúra, valamint a Tamány-félsziget antik lelőhelyeinek tanulmányozása állt.
A Kubány-vidéki szarmata kutatás új szakaszát K. F. Szmimov 1952-ben napvilágot látott cikke jelentette. Ezt a munkát úgy kell tekintetünk, mind a régió nomád kultúráinak tanulmányozására javasolt, tudományosan alátámasztott programot K. F. Szmir-nov elsőként hozta összefüggésbe a Zubov-Vozdvizsenszkaja csoport aknasírjait a szirákokkal, s leletegyütteseiket a „Zubov-Vozdvizsenszkaja típusba" sorolta (ezt a fogalmat használjuk ma is). Ezen túl megjelölte a szirákok és meótok etnikai közeledésének fő fejlődési vonalát, hangsúlyozva a meót kultúra hatását a Zubov-Vozdvizsenszkaja csoport temetkezéseiben. Itt arra a következtetésre jutott, hogy a Zolotoje kladbiscse katakombái alán eredetűek és összefüggésben állnak az Észak-Kaspi-vidék lelőhelyeivel (SZMRNOV 1952,3-18).
lymódon K. F. Szmirnov lett a szülőatyja a közép-Kubány-vidéki kurgánok szirák-alán eredetéről szóló hipotézisnek. Fő állításai a mai napig is érvényesek. A későbbiekben a hipotézist egy sor kutató támasztotta alá. A szóban forgó emlékek szarmata-alán jellegének leginkább következetes híve V. B. Vinogradov. A régészeti anyag és az írott források alapján egy sor tanulmányában ő rajzolta meg a legteljesebben az észak-kaukázusi szirák szövetség etnopolitikai történetét (vinogradov 1963,1965). Koncepciójának gyenge pontja a Kubány-vidék, mivel a fo régészeti forrást a forradalom előtti ásatásokból származó anyag jelentette. Ezért a koncepció fő pontjait nem támasztották alá a régészeti adatok: a szarmaták itteni megjelenésének ideje, a szirák szövetség kialakulásának ideje, a szarmata és meót lakosság szerepe az etnikai folyamatokban, stb.
Világos pozíciót foglal el ebben a kérdésben E. P. Alekszejeva, aki — miután összegyűjtötte az összes általa ismert északnyugat-kaukázusi szarmata emléket — arra a következtetésre jutott, hogy a Zubov-Vozdvizsenszkaja típusú sírokba a szirákok, a katakombákba pedig az alánok temetkeztek (ALEKSZEJEVA 1976). Eredetileg ugyanezt a hipotézist fogadta el N. V. Anfimov is (ANFIMOV 1947, 157). Nézeteik csak a meót kultúra „szarmatizációjának" kezdeti időpontját illetően tértek el. N. V. Anfimov e folyamat kezdetét későbbi periódusra keltezte: a Kr. e. 1. századra Az 50-es évek végén a szirákokhoz a Zubov-Vozdvizsenszkaja csoportot kötötte, a Zolo-toje kladbiscsét pedig a meót arisztokrácia temet-kezőhelyének tekintette (ANFIMOV 1958, 63, 68). Érvként korábbi (Kr. e. 2. századi) katakombás és padmalyos sírok előkerülését hozta fel meót akna-síros temetőkben (Vlagyimirovka, Voronyezsszkaja, stb.). Ugyanakkor V. P. Silov — meggyőző érvrendszer nélkül — a Zolotoje kladbiscse kurgánjait a meót régiségek köréhez sorolta (SILOV 1959, 353). N. V. Anfimov az utóbbi időben a közép-Kubány-vidéki kurgánok meót eredetének hipotéziséhez tartja magát (ANFIMOV 1979,32). Tehát két egymást kizáró koncepció született. A szóban forgó emlékekről szóló viták a mai napig sem ültek el. Igaz, hogy az idők során a viták középpontjába a Zolotoje kladbiscse katakombái kerültek. Mivel ebben a temetőben az etnikai hovatartozás kérdése szorosan összefügg az észak-kaukázusi alán kultúra eredetproblémájával, a vitába a Kaukázus-szakértők is bekapcsolódtak. L. G. Nyecsajeva a katakombák és padmalyos sírok konstrukciós elemeit tanulmányozta, s ezen az alapon pontosan szétválasztotta ezt a két típust. A Zolotoje kladbiscse katakombáit az alánokhoz kötötte (NYECSAJEVA 1956, 18; NYECSAJEVA 1961, 153-154). Ezt a koncepciót egy sor kiegészítő érvvel támasztotta alá több munkájában — legutóbb összefoglaló monográfiájában — V. A. Kuznyecov (KUZNYECOV 1984).
Az észak-kaukázusi, s különösen a Kaukázus előterében talált katakombák helyi eredetéhez ragaszkodik M. P. Abramova (ABRAMOVA 1978, 78-82; ABRAMOVA 1982, 10-18). Vagyis a 70-es évekig két egymást kizáró irányzat alakult ki ennek a problémának a tanulmányozásában. Ezt a szembenállást nagyrészt az észak-kaukázusi sztyeppéi szarmata emlékek gyenge kutatottsága magyarázza. Csak az utóbbi években kerültek elő újabb anyagok a sztyeppéi Kubány-vidéken és a Sztavropol környéki nagyarányú feltárások eredményeként. Az új leleteknek köszönhetően sok szempontból revízió alá vehetjük a régi hipotéziseket. Annak következtében, hogy Kr. e. 2-1. századi szarmata sírok is előkerültek, megkérdőjeleződött a Zolotoje kladbiscse meót jellegének érvrendszere.
A Zolotoje kladbiscse konstrukciós jellegzetességeinek összehasonlítása alapján A. M. Zsdanov-szkij bebizonyította a Kr. e. 2-1. századi Kubány-vidéki és a Kr. e. 4-3. századi Volga-Ural-vidéki szarmata katakombák között fennálló genetikai kapcsolatot. Ugyanő határozta meg pontosabban a Zolotoje kladbiscse kronológiai kereteit: a Kr. e. 4. század második fele - 3. század első fele. A Zolotoje kladbiscse katakombáit a korai alán szövetséggel kötötte Össze (ZSDANOVSZKIJ 1979,1985).
M. G. Moskova szerint téves a katakombák azonosítása egy bizonyos etnikummal — az alánokkal. Hangsúlyozta, hogy az eredeti szarmata területről hiányoznak azok a katakombák, amelyeket a Kr. e. 3. századnál későbbre lehet datálni. Elképzelése szerint 100 éves kronológiai szakadék támadt a Volga-Ural-vidéki és a Kubány-vidéki leletegyüttesek között (MOSKOVA 1983, 25-31). Véleményem szerint azonban ez a szakadék nem mond ellent a genetikai kapcsolatnak. Ez a tény megmagyarázható lenne a szarmaták egy részének, a katakombás rítus hordozóinak elvándorlásával az észak-kaukázusi sztyeppékre, köztük a Kubány-vidékre. E probléma megoldására irányuló kísérletnek tekinthetjük J. B. Berezin és V. B. Vinogradov nyilvánvalóan „lehúzott" keltezését (Kr. e. 4-3. század), amelyet a mozdoki sztyeppék katakombás temetkezéseire javasoltak. Azonban ezeknek a síroknak az anyaga későbbi datálást kínál: a Kr. e. 2. századot.
A szerzők felvázolták a katakombás rítus közép-elő-kaukázusi fejlődésének sémáját is: a konstrukciót esetenként használták a Kr. e. 4-3. századi szarmaták, majd az iráni-kaukázusi etnokulturális közösség asszimilálta a szokást, amely némileg megváltozott formában tömegesen elterjedt a korai alán, majd a középkori alán társadalomban (Vinogradov^erezin 1985, 45-55). Annak ellenére, hogy a mozdoki katakombáknak a szerzők által javasolt keltezése helytelen, hipotézisük egészében elfogadható. Az arról szóló tézis, hogy a katakombák a szirák szövetség törzseivel függnek össze, — mint a későbbiekben látni fogjuk — alátámasztást nyer a Kubány-vidék szarmata leleteiben.
Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy hogyan fejlődött a katakombás temetkezési rítus a Kubány-vidéken, át kell tekintenünk a teljes szarmata anyagot. Összegyűjtöttem és áttekintettem az Alsó-Kubány jobb partjának szarmata síranyagait. Összesen 410 sírt vettem számba a több mint 49 kurgántemetőből, kivéve a Zolotoje kladbiscse kurgánjait. A tárgyalt temetkezéseket a következő vonások jellemzik: a sírokat bronzkori kurgánokba utólag ásták bele, domináló Ny-K-i tájolás, áldozati hús (általában juh mellső láb a lapockával) vaskéssel, amelyet gyakran tettek a tálba, kréta, szén és realgar1 felhasználása a temetkezési rítusban, edény elhelyezése a lábnál vagy fejnél, a ruha gyöngyökkel való kivarrása és egyéb jellegzetes vonások egész sora.
A leletanyag elemzése hét kronológiai csoport szétválasztását tette lehetővé. Ezek a Kr. e. 4. század második felétől a Kr. u. 3. századig terjedő időszakot fedik, de a temetkezéseknek csupán a 3,2%-a tartozik a Kr. u. 1-3. századhoz. Az első kronológiai csoport (a Kr. e. 4. század második fele - 3. század eleje) rítuselemeinek és mellékleteinek összehasonlítása az egyidejű meót anyaggal lényeges különbségekre világított rá. Ugyanakkor ez a csoport közel áll a Volga-Ural-vidék szauromata kultúrájának emlékeihez. Szicíliai Diodórosz közlése alapján, amely szerint Aripharnész király szirákjai résztvettek a Kr. e. 310. évi bosporusi pártharcokban, ezeket a sírokat a szirákokhoz köthetjük. Ennek eredményeként a régészeti anyag alapján bebizonyosodott a szirákok megjelenése a Kubány-vidéken a Kr. e. 4. század második felében. A régészeti és írott források összességéből ítélve a szirák szövetség törzsei elhelyezhetőek a sztyeppéi Kubány-vidéken egészen a Kr. u. 1. századig.
Mindegyik kronológiai csoportban vannak katakombás temetkezések. A K. F. Szmirnov-féle második típushoz tartoznak, vagyis a sírkamra és a bejárati gödör egy tengely mentén helyezkedik el, néha kis eltéréssel. Kivételt jelent egy az első típusba tartozó katakomba, ahol a bejárati gödör és a sírkamratengelye merőleges egymásra.
Az első sírcsoport kisszámú — 17 leletegyüttes. Ebbe a csoportba tartozik a hutor Belevei lelőhelyű kurgános katakombás sír.2
A halott kinyújtóztatva, hanyatt feküdt, fejjel Ny-nak, kis eltéréssel D felé. A sírból származik egy hasáb markolata, keresztvas nélküli kard (2. kép 6), amely az ún. szind-meót típusba tartozik, valamint bronz és vas nyílkészlet (2. kép 2-3). A kard a 4-3. század elejére keltezhető (SZMIRNOV 1980, 41). Hasonló bronz nyílhegyek a Kr. e. 5-4. századi szauromata emlékekből ismertek (SZMIRNOV 1961, Tab. n, XI a). Nem lehet későbbi a Kr. e. 3. század elejénél a szürke meót korsó sem (2. kép 8).
A fentiek alapján a leletegyüttest a Kr. e. 4. század második felére - 3. század elejére datálhatjuk. Pillanatnyilag ez az egyetlen korai katakomba az észak-kaukázusi sztyeppék szirák régiségei között.
Szintén egy katakomba van a második kronológiai csoportban is — ez a novotyitarovszkajai 1. kurgán 5. sírja3 (1986-os ásatások).
A bejárati gödör K-Ny-i irányú, a sírkamra tengelye észak felé tér el (3. kép 1). A sírban egy hosszú kard (3. kép 9)és egy sarló alakúra kiképzett markolatú, egyenes keresztvasú tőr, agyagedények (3. kép 2-4) és egy öntött bronztükör (2. kép 5; 1. típus, 1. variáns — LIMBERISZ-MARCSENKO 1991,63-64) volt.
Az ilyen típusú tükrök a Kubány-vidéken a Kr. e. 4. századtól a 3. század harmadik negyedéig fordulnak elő. Analóg kardok a szarmata sírokban a Kr. e. 3-2. századra keltezhetek. A leletegyüttes darálását a meót tálak kronológiája pontosítja, ezek ugyanis nem fordulnak elő korábban, mint a Kr. e. 3. század első negyede. A fentiek alapján a katakomba kronológiai kereteit a Kr. e. 3. század második - harmadik negyede között határozhatjuk meg.
A harmadik kronológiai csoportban (Kr. e. 3. század vége - 2. század) hirtelen megnő a katakom-bás sírok száma, az összes leletegyüttes csaknem fele katakomba: összesen 203 sírról van szó. Ebben a csoportban 20 katakomba és 5 padmalyos temetkezés szerepel. A katakombák a korszak temetkezéseinek 9,9%-át teszik ki. Az antik importtárgyak (amphoriszkoszok, vörös kerámia), meót tárgyak, közép-LT típusú fíbulák, lószerszám elemek, fegyverek alapján egy sor leletegyüttesnél szűkebb keltezést lehetett megállapítani. A III. 1. alcsoport a Kr. e. 3. század végére - 2. század első felére, a III. 2. alcsoport pedig a Kr. e. 2. század második felére datálható.
A csoport legkorábbi temetkezése a sztanyica Baturinszkaja lelőhely 2. kurgán 5. katakombája4.
A bejárati gödörbe lovat temettek el vaszablával. A súkamra és a bejárati gödör hosszanti tengelye szöget zár be. A halottat fejjel Ny felé fordították, kis eltéréssel É felé (4. kép 1). Mint sok más sírban is faagy vagy láda maradványait lehetett megfigyelni. A halottat szerves anyagból készült alátétre helyezték, ennek maradványai megőrződtek. A bal comb mellett szind-meót típusú, sarló alakú markolatvéggel ellátott vaskard feküdt (4. kép 8), a halott lábszárán tegezt helyeztek el, benne köpűs vasnyílhegyekkel (4. kép 9). A tegezből apró, kerek bronzlemezek őrződtek meg. A sír korát a zabla határozza meg: kerek átmetszetű, megvastagodó végű kereszt alakú zablapálcákkal (4. kép 3) látták el.
Ilyen zabiák a Kubány-vidéken a Kr. e. 3. század második negyede - 2. század eleji leletegyüttesekben fordulnak elő (MARCSENKO 1988,115). A sírból származó agyagedények és nyílhegy típusok segítségével a leletegyüttes kora még tovább szűkíthető a 3. század végére - 2. század elejére.
A III. kronológiai csoport sírjai közül a leggazdagabbak katakombások voltak. Külön figyelmet érdemel a Karsztovij kurgánból származó temetkezés (A. N. Gej ásatása, 1986). A katakombába, amelyet egy korábbi kurgánba ástak bele, harcost temettek fejjel NyÉNy-ra, fa hordágyon (vagy koporsóban?), amelynek maradványait hosszanti és keresztben futó deszkák nyomaiban lehetett felismerni. Ebből a sírból származik egy ezüstcsésze, két szarmata szürke korsó fonott füllel, egy amphorisz-kosz, egy vaskard sarló alakú markolatvéggel és hasábos keresztvassal, egy tegez három típusba tartozó vasnyílheggyel, melyek között volt hosszú tüskés és köpűs. Ez utóbbiak köpűjébe hosszú vasru-dakat szúrtak (10. kép). A tegezt préselt aranylemezekkel díszítették. Az aranytárgyak közül ki kell emelnünk a masszív samíros torquest, amelyet hat csövecskéből forrasztottak. Végein egy-egy far-kas(?)fej. Ugyancsak az aranytárgyakhoz tartozik egy korongfíbula és egy csöves torques. A sarníros torques hasonló az Elitnij kurgánban találthoz (ANFI-MOV 1986, risz. 1. 2), a korongos fibula pedig felépítését tekintve közel áll a Héraklész-csomó alakú fibulához, amely a hutor Bojko-Ponura lelőhelyű kurgánban került elő (ANFTMOV1987, Risz. 196).
A Karsztovij kurgánból származó katakomba datálása az amphoriszkosz kronológiáján alapszik. Az amphoriszkoszt barna lakk csíkok díszítették, az M. Parovics-Pesikan-féle IV. típusba vagy az athéni Agora C csoportjába tartozik, amelyek a Kr. e. 3. század második felére -Kr. e. 2. század elejére datálhatok (PAROVICS-PESKAN 1974, 110-111, Risz. 95. 1-4; THOMPSON 1934, 368, Fig. 52, C76). Azonban azon az alapon, hogy egy ugyanilyen típusú amphoriszkosz került elő az artyuhovi kurgánban, bosporusi elterjedésük kiszélesíthető időben, egészen a Kr. e. 2. század harmadik negyedéig. így a Karsztovij kurgán katakombáját a 2. század közepére datálhatjuk.
A in. 2. csoportba a neapoliszi típusú fibulákat tartalmazó temetkezések kerültek (hutor Proletar-szkij 5. kurgán, 5. katakomba, Sevcsenko ásatása 1982, Risz. 10), amelyek korát Szkíta Neapolisz mauzóleumának anyagai alapján pontosíthatjuk. A mauzóleum III., X-XIII., XIX. sírjában a Parovics-Pesikan-féle FV-V. típusba vagy az athéni Agora C, D, F csoportjába sorolható amphoriszkoszok kerültek elő. Az V. típust M. Parovics-Pesikan a Kr. e. 2. századra keltezte, G. A. Thompson pedig a Kr. e. 2. század közepe - 1. század közepe közti periódusra (PAROVICS-PESIKAN 1974,111, Risz. 95. 5-7; THOMPSON 1934, 473, fig. 78, D78). Szélesebb datálást javasol L. Forti (FORTI1963,12.).
N. N. Pogrebova csak azért tartotta a mauzóleum építési idejét nem korábbinak a Kr. e. 2. századnál, mivel az épület alatti hamus rétegben olyan bélyegekkel ellátott amphora füleket találtak, amelyeket B. N. Grakov a Kr. e. 3. század végére - 2. századra, valamint az Kr. u. 2. századra datált (POGREBOVA 1961,175, Risz. 36. 3,4). Az utóbbi években a szinopéi bélyegek késői csoportjainak kronológiáját — amelyet B. N. Grakov dolgozott ki korábban — revideálták és jelentősen régibbnek tartják (SELOV 1975, 139; BRASINSZKIJ 1980, 42, 21. j.). Ezért a Szkíta Neapolisz-beli hamus rétegből származó szinopéi bélyeget a Kr. e. 3. századra kell keltezni, mivel ezt a IV. csoportot most a Kr. e. 260-220 közötti periódusra datálják (KRUGLDCOVA-VINOGRADOV 1973,17-18) vagy még korábbra: a 3. század első felére (SELOV 1975,139). Ugyancsak Kr. e. 3. századi egy fekete lakkos kylix (POGREBOVA 1961, 175, Risz. 36. 1).
Meg kell jegyeznünk — anélkül, hogy revideálnánk a bélyegek datálását —, hogy N. N. Pogrebova nem közölt semmiféle stratigráfiai adatot, amely arra utalt volna, hogy a mauzóleumot „nem később, mint a Kr. e. 2. század végén" építették (POGREBOVA 1961,175), mivel a 2. századi leletek jelenléte a hamus rétegben nem szolgálhat alapul az építés szűk keltezéséhez. Nincs szűk datálása annak a szürke amphorának sem, amely a kőkoporsóban került elő. N. N. Pogrebova I. B. Zeeszt szóbeli megállapítására hivatkozva a tárgyat a Kr. e. 2. század végére keltezte, mivel I. B. Zeeszt az amphorát egy ismeretlen típushoz sorolta és a mauzóleum keltezése alapján a Kr. e. 2. századra datálta (ZEESZT i960, 108, tabl. XXV. 58). Formája alapján ez az amphora közelebb áll a Kr. e. 4-3. századi (különböző központokból származó) amphorákhoz, mint a Kr. e. 2. századi darabokhoz (BRASINSZKIJ 1984, tabl. XXxn.). Bár pontosan nem lehet datálni, ám számunkra az a tény fontos, hogy a szürke amphora alapján a kőkoporsót nem tehetjük a Kr. e. 2. század végére, valamint az, hogy a korai sírcsoport kronológiájátmesterségesen „fiatalították meg".
Az amphoriszkoszokat tartalmazó mauzóleumi leletegyüttesekben5 (III., X-XII., XIX.) nincsenek olyan tárgyak, amelyek „megfiatalíthatnák" a IV. és V. típusú amphoriszkoszok korát. Ugyanakkor a „neapoliszi" típusú fibulatöredék előkerülése a XI. sírban egy IV. típusú amphoriszkosszal együtt (POGREBOVA 1961, Risz. 21. 2, 9) lehetőséget nyújt arra, hogy a fíbulák megjelenésének idejét legfeljebb a Kr. e. 2. század közepére utaljuk. Korábbi periódusra nem datálhatjuk a XI. sírt a kőkoporsó miatt, amelyre a szóban forgó sírt rátemették. A kőkoporsót fibula keltezi (POGREBOVA 1961, Risz. 4. 6) a LT C/C periódusra, vagyis nem későbbre, mint Kr. e. 150 (GODLOWSKI 1977; KASZPAROVA 1984, Risz. 5). A X. sírban a „neapoliszi" típusú fibula V. típusú amphoriszkosszal került elő (POGREBOVA 1961, Risz. 20. 11; 21.11), ami leszűkíti a leletegyüttes korát, méghozzá nem későbbre, mint a Kr. e. 1. század első fele. A „neapoliszi" típusú fibulák „öregítésének" tendenciája B. Ju. Mihlin munkájában is feltűnik. Igen óvatosan a Kr. e. 2. század végére - 1. század első felére keltezte őket (MIHLIN 1980, 200). így a „neapoliszi" típusú fibulák kronológiai kereteit a Kr. e. 2. század közepe - 1. század közepe közti periódussal határozhatjuk meg.
A sztanyica Hoperszkajából származó katakombát (IGNATOV 1986, 66-68, Risz. 2) a Kr. e. 2. század második felére kell datálnunk a többtagú, nyolcas alakban kiszélesedő lábú, közép-LT sémájú bronz-flbula alapján (KASZPAROVA 1977, 75; 1984, Risz. 5). Ebben a kronológiai csoportban megfigyelhető a prohorovkai kultúra elemeinek szaporodása: megvastagodó szélű tükrök, az agyagedények jellegzetes díszítése, vasnyílhegy típusok, amelyek köpűjébe hosszú vasrudakat helyeztek, és egy sor egyéb jellegzetesség. A nomád lakosság új hulláma a szarmatákkai, a prohorovkai kultúra hordozóival függ össze. A prohorovkai elemekkel rendelkező sírokban (aknasírokban, katakombákban, padmalyos sírokban) a Kubány-vidéken egyaránt előfordulnak a szirákokra jellemző rítuselemek is: a Ny-K-i tájolás, az áldozati hús tálban való elhelyezése a vaskéssel együtt, a tulajdonképpeni kurgán alatti temetkezések (tehát nem a korábbi kurgánba beleásottak) hiánya és egy sor egyéb. Mindezek alapján azt állíthatjuk, hogy az új nomád hullám integrálódott a Kubány-vidéki szi-rákok szövetségébe.
A negyedik kronológiai csoportba négy katakomba és két padmalyos sír tartozik. A rítus elemei alapján szorosan összefüggnek az előző csoportokkal.
A csoport legkorábbi temetkezése a hutor Malai lelőhelyen feltárt 2. kurgán 9. katakombája6 (1986-as ásatás).
A halott nyújtott helyzetben feküdt, hanyatt, fejjel DDK-re. Tőle jobbra állt egy korsó, egy tál és egy szándékosan összegyűrt és átlyukasztott öntött bronzüst (5. kép, 6-6a), bal vállán arany korongfibula feküdt, amelyet filigran és középen karneolbetét díszített (5. kép 5). A bal csukló alatt darabokra szétvágott és megcsavart, kerek átmetszetű aranyhuzalból készített karperec volt. A bal lábszárnál köpűs vas nyílhegy került elő (5. kép 4). A bejárati gödörben, a betöltésben, a bejárati nyílás felett oldalán fekvő, szürke, korongolt, simított bögrét találtak (5. kép 3).
A fonott fülű korsó analógiája a Karsztovij kur-gánból származik, amelynek kora — mint fentebb láthattuk — nem haladja meg a Kr. e. 2. századot. Nem mond ellent ennek a datálásnak az arany korongfibula, a nyílhegy és a tál időrendje sem. Keltezhetnénk erre az időre a katakombát, de a N. A. Bokovenko-féle második típusú bronzüst kronológiája — Kr. e. 1. - Kr. u. 1. század (BOKOVENKO 1977,233) — némi „fiatalítást" tesz szükségessé a hutor Malai leletegyüttesnél.
A mai kutatás szerint a legkorábbi Kubány-vidéki üstöt tartalmazó leletegyüttesek a mithridáteszi háborúk idejéhez köthetők: három üst Novodzsereli-jevszkájából és egy üst Elitnijből. Az említett sírok publikálói a Kr. e. 2. századra keltezték ezeket (ANFI-MOV, N. 1986,189; ANFIMOV, I. 1986,197). Azonban az itt előkerült Aylesford típusú serpenyők és Orna-vasso-Kierumgard típusú poharak alapján a datálást a Kr. e. 1. század első felére módosítottam (MARCSENKO 1987,49-50).
Mivel nincsenek olyan, üstöt tartalmazó leletegyütteseink, amelyeket megbízhatóan a Kr. e. 2. századra lehetne keltezni, a hutor Malainál előkerült katakombát a Kr. e. 1. század elejére kell tennünk. Meg kell jegyeznem, hogy az üst formája rokon a Kresztovij kurgánban előkerültével, amelyet B. A. Raev átmenetinek tartott a szauromata és szarmata üstök között (RAEV 1986,41). A Kresztovij kurgán B. A. Raev által javasolt datálása (Kr. e. 1. század első felének vége) erősen felfelé keltezett. Az a tény, hogy ebben a leletegyüttesben előfordul egy, az athéni Agora D csoportjába sorolható amphoriszkosz és egy Aylesford típusú serpenyő, arra utal, hogy a Kr. e. 1. század második negyedére tehetjük a korát (MARCSENKO 1988,47). Ezért nem zárhatjuk ki, hogy a szarmata üstök a Kr. e. 2. században jelennek meg.
Ennek a csoportnak a sírjai közül kiválik gazdagságával a sztanyica Novokorszunszkaja lelőhelyen feltárt 2. kurgán 6. katakombája.7
A katakomba tengelye DKD-ENyÉ, a rövid bejárati gödör az ÉNy-i oldalon volt. A női váz nyújtott helyzetben feküdt, hanyatt, fejjel DKD-re. A kar a test mellett, a láb nyújtva, a lábfej párhuzamosan feküdt. Az elhunytat szerves anyagból készült alátétre helyezték, amelyet krétával és hamuval szórtak fel. A csontváz körül famaradványokat figyeltek meg, valószínűleg a koporsóhoz tartoztak. A nagyszámú melléklet közül a következőket kell kiemelnünk: két üvegedény (7. kép 2-3), bronzüst és egy kis amphora (7. kép 4-5), a nyaklánc aranyfoglalatos 6. kép 2-A), aranylemezkék, fekete kőbetétes, dupla tűszerkezetes korongfibula (6. kép 5-6), borostyáncsüngők (6. kép 7), üveg-, karneol- és kalcedongyöngyök, bronztükör (7. kép 9). A rituális tárgyakhoz tartozik egy kézzel formált kis fazék, amelyben vaslánc (7. kép 6-7), realgár és kavics volt.
A temetkezés kronológiai kereteit az üvegszky-phosz (Ha. típus, 1. variáns) és üvegpohár (II. típus, 2. altípus, 1. variáns — ZASZECKAJA-MARCSENKO 1989,72-73), valamint az athéni Agora F csoportjába sorolható vörös kis amphora határozza meg. G. Robinson az F csoportot Kr. e. 75-0 közé datálja (ROBINSON 1959,10-11, Tab. 2, Fig. 69).
Az üvegedények a mithridateszi háborúk idejére tehetők (MARCSENKO 1988,80,84), ezért a sírt a Kr. e. 1. század második negyedére keltezhetjük.
Ugyanerre a periódusra tehető a sztanyica Pri-azovszkaja lelőhelyen feltárt 8/9. kurgán 5. katakombája, amelyből egy Bargfeld típusú szitula származik (10. kép), valamint a sztanyica Brjuhoveckajában előkerült 3. kurgán 13. katakombája Ez utóbbiban karneol intaglióval díszített arany korongfibulát találtak Artemisz Lucefera ábrázolásával (BOCSKAR- JOV-BESZTUZSEV et alter. 1991,34-36, Risz. 35-36).
A gazdag temetkezések a padmalyos sírokban is megjelennek. így pl. az „Ovalnij" kurgán 15. sírjában aranytárgyak és import edények voltak.8
A bejárati gödör ovális volt, tengelye NyÉNy-KDK. A sírkamra az északi oldalon helyezkedett el. Formája szintén ovális, tengelye Ny-K. (8. kép 1). A női váz nyújtott helyzetben, hanyatt feküdt, fejjel DNy-ra, a kar a test mellett, a láb párhuzamosan, a lábfej szintén. A halott alátéten feküdt, amelynek barna maradványait figyelték meg. A combcsonttól a lábfejig 1,5-2 cm hosszú, vékony aranyfonal foszlányait lehetett követni. A szerves anyag maradványát és a fonalakat a lábszár-és a lábfejcsontok felett is dokumentálták. A mellkas felső részén kalcedongyöngy, valamint egy obszidián magkőből készült amulett feküdt. Ez utóbbi filigrándíszes aranyfoglalatban került elő (8. kép 8). Mindkét csuklón masszív, kör átmetszetű aranyhuzalból készült karperec volt A bal felkar alatt két sor gömböcskével díszített bronzgyűrü (vagy karperec) (8. kép 3) került elő. A bal kézfej és a medence között két — fésű rátéteként alkalmazott — csontlemezt találtak körkörös díszítéssel (8. kép 3). Ugyanettől a kézfejtől balra csöves bronz tűtartó feküdt (8. kép 4). A medence és a kézfej között zoomorf bronzamulett, korall- és üveggyöngyök kerültek elő. A jobb kézfejen bronztükör feküdt (8. kép 2).
A lábhoz három edényt tettek: egy szürke, zoomorf fülű korsót és egy kézzel formált fazekat két vízszintes füllel. A fazékra helyeztek egy bronzserpenyőt (8. kép 10). A felszedés során a koponya alatt egy arany fülbevaló (8. kép 7) került elő, valamint üveggyöngyök. A csontlemezek alatt egy bronzgyöngyöt, a bal kézfej alatt kőcsüngőket találtak.
A padmalyos sír korát az Aylesdorf típusú serpenyő határozza meg, amelyet a Kr. e. 90-50 közti periódusra kelteztek (GRAUE 1976,37,170). J. Werner, aki revíziónak vetette alá a serpenyők keltezését, Kr. e. 90-10 közé helyezte használatukat (WERNER 1978, 17). B. A. Raev a Kr. e. 1. század első felének végére keltezte a Kresztovij kurgánban előkerült serpenyős leletegyüttest. A J. Werner és J. Graue-féle datálá-sokkal egyetért, de ugyanakkor véleménye szerint az antik világ peremterületein a hasonló serpenyők használatának ideje hosszú volt, Kelet-Európában pedig megélik a Kr. u. 2-3. századot. Ennek bizonyítékaként a szerző egy csernyahovi telepről származó serpenyő leletet említ (RAEV 1986,21, l09.j.). Azonban a lelet előkerülésének pontos helye és ideje ismeretlen. V. V. Kropotkin szerint 1912-nél nem később került elő. A lelőhely szintén csak feltételezhető: Neszluhov(?), a datálása: Kr. u. 1. század (KROPOTKIN 1970, 96, N 837). A bizonytalan lelő-körülményű lelet nem szolgálhat érvként ennek az import típusnak a „késése" mellett Már utaltam rá, hogy az Elitnij és Novodzserelijevszkaja lelőhelyeken előkerült serpenyők arra a lehetőségre mutatnak, hogy azok a Kubány-vidéki szarmatákhoz a mithridáteszi háborúk idején kerültek. A bronzpohár és serpenyő együttes előkerülése Elitnijben — ami az omavassoi temetőkre jellemző —, arra utal, hogy nem sokat „késtek" Italián kívül sem (MARCSENKO 1988,49).
A fentiek alapján az Ovalnij kurgánban feltárt padmalyos sírt a Kr. e. 1. század első felére kell kelteznünk.
A négyes kronológiai csoport gyakorlatilag összes katakombája és padmalyos sírja a Kr. e. 1. század közepére keltezhető. Ennél későbbi időben a Kubány jobb partján nem ismerünk gazdag temetkezéseket, de számuk megnövekszik a Lába és Kubány közén, az ún. Zubov-Vozdvizsenszkaja csoportban. A gazdag síroknak ez az „elmozdulása" a bosporusi politikai szituáció megváltozásával függ össze, miután Pharnakész sikertelen hadjáratot folytatott Kisázsiában és Kr. e. 47-ben vereséget szenvedett Zélánál. Strabon és Appianosz közlései szerint a hadjáratban szarmaták is részt vettek.
A szirák részvétel régészeti bizonyítéka az a phasziszi szentélyből származó, Kolhiszban előkerült ezüstcsésze, amelyen Apollónak szentelt felirat szerepel, valamint a zubovi kurgánból származó páncél római mellvért lemezekkel. Aszandrosz, Pharnakész helytartója bitorlóként magához ragadta a hatalmat és legyőzte Pharnakész hadseregét. Ezután a viszony a Bosporus és a nomádok, Phamakész volt szövetségesei között kiéleződött és ellenségessé vált. Erre mutat Aszandrosz aktivitása, amelyet a Tamány-félszigeten a határ megerősítése érdekében fejtett ki. Ettől az időtől kezdve változik meg a Kubány-vidéki szirák szövetség törzseinek külpolitikai irányultsága Miután stabilan megvetették a lábukat a Lába és Kubány közi sztyeppén, a nomádok megkaparintották a hágók ellenőrzését és lehetőségük nyílt rablóhadjáratok vezetésére a Kaukázuson túlra.
A melléklet jellege alapján a katakombás és padmalyos temetkezéseket három csoportra oszthatjuk: „gazdagok", „szegények" és „harcosok". A harmadik csoportban jellemzően a „gazdagok" dominálnak (60%), köztük a női mellékletes sírok 40%-ot tesznek ki. A „szegények" 20%-kal szerepelnek. A harmadik csoport padmalyai között csak „szegény" sírok fordulnak elő: 83% és fegyveres, de nem gazdag mellékletes sírok — 17%.
A negyedik kronológiai csoportban a „gazdag" katakombák 75%-ot tesznek ki, és megjelennek a padmalyos „gazdag" sírok. Ennek példájául szolgál az Ovalnij kurgán, ahol a mellékletben szerepelnek aranytárgyak (karperecek, gyöngyök) és egy Ayles-ford típusú itáliai serpenyő. Igaz, hogy egyelőre nincs sok ilyen leletegyüttes a Kubány-vidéken, de ha ugyanebben a körben tárgyaljuk az észak-kaukázusi sztyeppék lelőhelyeit, akkor mennyiségük megnő.
Következésképpen meghatározott tendenciáról beszélhetünk a katakombás rítus fejlődésében a szirák törzsszövetség területén. A tendencia azt mutatja, hogy a temetkezési építményeknek ez a fajtája fokozatosan meggyökeresedik egyes társadalmi csoportoknál. A katakombás rítus inkább a társadalmi helyzetet, s nem az etnikai hovatartozást hangsúlyozza a rokon szarmata törzsek milieujében. Az Kr. e. 1. század közepéig a katakombák a régió összes szarmata sírjának 10%-át sem teszik ki. Ebben a közegben kiemelkedik a Zolotoje kladbiscse, ahol az összes temetkezés katakombás. Ugyanakkor a Kubányon túli területen megőrződnek a szirák szövetség temetkezési hagyományai, és itt a katakombák százaléka jelentéktelen. így azt mondhatjuk, hogy a szirák szövetség keretein belül fejlődésnek indul a katakombás rítus is.
Annak ellenére, hogy a Zolotoje kladbiscse összes sírja — egy kivételével — rabolt, kétségtelen, hogy a lakosság leggazdagabb rétegei temetkeztek itt. így éppen a Zolotoje kladbiscse sírjaiban gyökerezik meg a katakombás rítus, amely hangsúlyozza a halottak társadalmi rangját, s ezt erősíti a katakomba fölé emelt kurgán is (10. kép).
Hogyan magyarázható a Zolotoje kladbiscse kialakulása? Mint már említettem, a Kubány jobb parti sztyeppéin a Kr. e. 1. századra gyakorlatilag eltűnnek a kurgános temetkezések, megszűnik az élet a Kirpili folyó mentén elhelyezkedő csaknem húsz erődített telepen (gorogyiscse), amelyek a szirákok védelmi vonalát jelentették a doni nomádokkal szemben. A Don és Kubány közötti sztyeppe egyfajta senkiföldjévé válik (9. kép).
Nyilvánvaló, hogy az aorszok győzelme után a Kr. u. 49. évi, szirákokkal vívott háborúban a terület a doni nomádok ellenőrzése alá került. A háború után a politikai színpadon megjelentek az alánok, akik aktív erőként léptek fel. Nero császár az alánokra mérendő, megelőző csapást készített elő, mivel a keleti provinciákat veszély fenyegette. Nero 68-ban bekövetkezett halála meghiúsította a tervezett római hadjáratot. 72-ben rohanták le az alánok Médiát és Armeniát. A 49 és 72 között eltelt rövid időszakban alakult ki az új, alánok által vezetett törzsszövetség. A szövetség központja a Donnál volt. Hozzá szokás kötni az olyan gazdag kurgánokat mint Hohlacs, Da-csi, Viszocsino és másokat, amelyeket az aknasírok jellemeznek. Egyidejűleg jelenik meg a Kubány-vidéken a Zolotoje kladbiscse, amelyre hangsúlyozottan jellemző a halottak harcos volta (A. M. Zsdanovszkij adatai szerint a katakombák 66%-ában volt fegyver és lószerszám tartozékok) és a transz-kaukáziai importok. Úgy tűnik, hogy az alánokkal együtt a szirák előkelők egy része is részt vett a 72. évi hadjáratban. Erre a bizonyos csoportra bízták az új szövetség déli határának figyelemmel tartását. A csapatok elhelyezésének köszönhetően ellenőrzésük alatt tarthatták az utakat, amelyek a Lába és Kubány felső folyásában lévő hágókhoz vezettek, az ezeken a folyókon vezető vízi utakat, az Ázsiai Bosporus perifériáját és a Sztavropoli platót, amely jó felvonulási területet jelentett a Közép-Kaukázus hágóin keresztül vezető támadások előkészítéséhez.
A szirák-meót szövetség keretein belül ment végbe a meót gorogyiscséken gyökeret eresztő nomádok letelepedési folyamata. E folyamat egyik eleme a padmalyos és katakombás sírok megjelenése a meót temetőkben a Kr. e. 3. század végétől (Sztaro-korszunszkaja 2. temető, Voronyezsszkij, Ladozs-szkij stb.). A letelepedés folyamatában megjelenik annak a lehetősége vagy igénye, hogy családi temetkezéseket építsenek ki. A folyamatot részletesen elemezte A. M. Hazanov a késői szkíták krími anyagai alapján (HAZANOV 1975, 67). A K. F. Szmirnov-féle T-alakú (1. típus) katakomba alkalmasabb erre a feladatra. Azt, hogy nem mindjárt ez a katakomba típus vált dominánssá, az bizonyítja, hogy két típusú katakomba van jelen Csegemben, Kurganyinszkban és Nyizsnyij Dzsulatban a temetők korai periódusában (Kr. e. 2-1. század), Sztarokorszunszka-jában pedig egy 2. típusú katakombában a második temetkezést a bejárati aknában találták meg.
A Zolotoje kladbiscse kurgánjainak felső időhatárának ma a Kr. u. 3. század elejét - közepét tartják. Eldöntetlen még az a kérdés, miért tűntek el az ilyen kurgánok a Kubány-vidéken. Több kutató ezt a gótok keleti hadjáratával köti össze. Az sem világos, meddig jutottak el a Zolotoje kladbiscse katakombás rítusának hordozói. Az utóbbi időben a Budzsakban kerültek elő új anyagok, amelyeket össze lehet kötni a Kubány-vidékiekkel. Nem mondanak ennek ellent a lelőhelyek kronológiai keretei és a katakombás rítus sem. Lehetséges, hogy később ez a csoport beleolvadt a csernyahovi kultúra törzseibe, amit a Belenykoje melletti temetőben (Alsó-Dnyeper) talált katakombák is alátámasztanak. Ennek a temetőnek a katakombáiban megtaláljuk a Zolotoje kladbiscse kurgánjainak összes jellegzetes elemét a katakombák típusától egészen a bejárati aknákban történt lótemet-kezésekig (ROSZOHACKIJ1989,131-132). Ezzel összefüggésben részletes kidolgozásra vár a nyugati irányú, Dnyeszter-vidéki vándorlásokkal foglalkozó hipotézis.9
Képekkel
