Általában a keresztény apokrif iratok vannak a tudomány középpontjában, holott ezek évszázados gyökerei fellelhetők a zsidóknál. Nyilván egy idő után megjelentek olyan iratok Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak, satöbbi tulajdonított történetekkel, amelyek már nem voltak teológiailag összeegyeztethetők a vallás tanításaival, ezért a Tóra tulajdonképpen a vallási iratok gyűjteményének letisztított változata.
népes kánaánita néptörzs, akik a Biblia szerint megpróbálták megakadályozni a zsidók honfoglalását, de Józsué seregétől katasztrofális vereséget szenvedtek.
Nevük egy "hegy, hegycsúcs" jelentésű héber szótőből származik, nevük jelentése tehát "hegylakó, csúcslakó". Ebből arra következtethetünk, hogy az Izrael környéki hegyvidékek magasabb régióit lakhatták.
Régebben néhány szerző az amoritákkal vagy amurrúkkal azonosította őket, ez azonban nem meggyőző.
Az amorita vagy újabb nevükön amurrú törzsek Kr.e. 2.000 körül tűntek föl a történelem színpadán és és a mai Szíria mellett Mezopotámia egy részét is uralmuk alá vonták. Hammurapi nagykirály maga is egy amurrú eredetű dinasztiából származott. Az amurrú szó jelentése a "nyugat népe".
Valószínűleg semmi közük sincs az emóreusokhoz.
Hóreus vagy hóri:
Jelentésebarlanglakó vagy hegylakó. Ősi kánaánita néptörzs, eredetileg a Széir hegyét lakták a későbbi Edóm királyság területén. Később az edómiták kiirtották vagy elűzték őket.
Egyes szerzők a Mezopotámiától északra élt 'hurri' vagy 'hurrita' népcsoporttal hozza őket összefüggésbe, erre azonban semmilyen bizonyíték nincs.
Elképzelhető, hogy egy igen ősi preszemita (szemiták előtti) népességről van szó.
Az Ószövetség történeti könyvei, sőt részben a próféták is ismertetik azokat a jelenségeket, amelynek során az izraeliták eltértek a Mózes, ill. végső soron az ÚR által kijelölt szigorú monoteizmustól.
Még maga az Első Templom építtetője, Salamon király is a bálványimádás bűnébe esett élete vége felé, amikor számos felesége és ágyasa kedvéért megengedte az idegen istenek, ill. bálványok imádatát a Jeruzsálem melletti magaslatokon.
A királyság kettészakadása után pedig főleg az északi országrész, Izrael királyai és lakói jártak elöl az ún. "bálványimádásban".
Az Ószövetség is megemlékezik róla, hogy Bételben egy pogány vallási elemeket is befogadó szentélyt hoztak létre, ahol Jahvét egy aranybika képében imádták.
A próféták működése ellenére az északi országrészből az asszír invázióig nem is sikerült kiirtani a politeista praktikákat.
A déli királyság, Júda sem volt teljesen mentes ezektől a tendenciáktól, bár ott a VII. században Jósiás (Yoshiyahu) király vasszigorral vetett véget a szinkretista törekvéseknek.
Lovag úr, lőjjön már egy privát e-mailt a címével, és akkor behúzom a levlistára, hogy ki ne maradjon a legközelebbi TFT-ről:) Más érdeklődőket is várunk:)
"Jósiás király idejében hajtották végre azt a vallási reformot"
Igen, jól mondád. Josiás király az. i.e. 7. sz.-ban reformációt (visszaalakítást) hajtott végre, mert eltértek Mózes törvényétől a zsidók, s a környező népek kultuszait átvették. De ennek mi köze a Pentateukhosz szerzőségéhez...?
"Zavarbaejtő azonban például az, hogy egész Izrael területén nem igen kerülnek elő az egyistenhitre mutató jelek, ellenben szarvas oltárokat például nagyszámban találtak."
Hogy lehetne az egyistenhitnek régészeti hagyatéka, amikor fanatikus szigorral tiltottak mindenfajta képi ábrázolást?
A szarvas oltárok meg lehetnek éppenséggel a közöttük még nagyon sokáig fönnmaradt kánaánita néptöredékek vallási hagyatéka is.
Ez attól függ kit kérdezel. :) Az izraeli régészek megpróbálják kimuatni a protozsidők jelenlétét, mások pedig tagadják az, hogy ilyen régészeti horizont létezik. Zavarbaejtő azonban például az, hogy egész Izrael területén nem igen kerülnek elő az egyistenhitre mutató jelek, ellenben szarvas oltárokat például nagyszámban találtak.
Azért akkor, mert Jósiás király idejében hajtották végre azt a vallási reformot, amelynek nyomán voltaképpen megszületett az a fajta monoteista vallás, amelyből a későbbi zsidó hit táplálkozott. (Ha jól emlékszem Komorúczy Gézának vannak erről cikkei, majd utánanézek).
Egyébként az izraelita - filiszteus háborúk története a Bírák, Királyok és Krónikák könyveiből viszonylag jól végigkövethető, természetesen izraelita szemszögből nézve az eseményeket.
A filiszteusok népe nagy valószínűség szerint az Égei-tenger medencéjéből, azon belül is Kaftor szigetéről származott, ami minden valószínűség szerint a mai Krétával azonos.
Az ún. tengeri népek inváziója vetette őket Palesztina partvidékére. Az óegyiptomi forrásokban is szerepelnek a támadó tengeri népek fölsorolásakor 'plst' tetragrammaként.
Az ő nevükből származik a Palestina (Palesztína) országnév.
A régészeti leletek tanúsága szerint mintegy kétszáz évvel a Józsué-féle honfoglalás után telepedtek meg a palesztin tengerparton.
Előttük itt kánaánita néptörzsek éltek, többek között az óriás termetű Anák-fiak.
Ezeket részben elűzték, részben beolvasztották.
Ismerték a vasgyártást, míg a korabeli zsidók még nem.
Állítólag egy jó ideig a zsidók is tőlük szerezték be a vasfegyvereket és vasszerszámokat, de aztán az izraeliták is megtanulták a vasolvasztást.
Öt városállamot hoztak létre, ezek a zsidók ellen vívott háborúk idejére többnyire szövetségre léptek egymással.
A zsidókkal vívott háborúik váltakozó kimenetelűek voltak: nagy győzelmek és nagy vereségek egyaránt előfordultak.
Egy alkalommal még a zsidók szent frigyládáját is sikerült elrabolniuk.
Egy Dágon nevű halfarkú bálványt imádtak, amelynek legnagyobb temploma Ashdodban volt.
Ezt a templomot a fogságba ejtett izraelita Sámson ledöntötte a tartóoszlopok kidöntésével.
A zsidóknak soha sem sikerült végleges győzelmet aratniuk a filiszteusok fölött.
A filiszteusok az ószövetségi kor nagy részében fönnmaradtak, aztán az asszír-káld-óperzsa birodalmak idején fokozatosan beolvadtak.
Nyelvükről semmi biztosat nem tudunk, talán Kréta prehellén nyelvével rokon nyelvet beszéltek.
Szerintem sem, bár mindkét népről elég keveset tudunk.
A Biblia szerint egyébként ez a két népcsoport Lótnak a saját lányaival folytatott vérfertőző kapcsolatból származott.
Amennyire én a csekély tudásom alapján meg tudom ítélni, a moábiták és ammoniták inkább az északnyugati szemiták azon csoportjához tartoztak, mint a héberek és az arameusok: tehát a városias civilizációk peremterületén élő nomád-félnomád népességhez.
Egyébként az ún. "moábita kő" révén ismerjük a moábiták írását és nyelvét: nyelvük a szemitológusok szerint csak nyelvjárási szinten különbözött a korabeli óhébertől.
Az ammonitákról a Biblia tükrében semmi jót nem lehet elmondani: elsőszülött gyermekeiket rendszeresen föláldozták egy Milkom nevezetű vérszomjas istenségnek...
Amennyire én tudom, a korabeli régészeti feltárások még elég hiányosak.
A korabeli kánaánita (ún. ókánaánita) városállamok közül Ugarit a legjobban föltárt, ráadásul itt egy sor feliratos agyagtáblát találtak.
Ezeket a feliratokat egy olasz nyelvész fejtette meg, a nyelvet elnevezte ugaritinak vagy ókánaánitának.
Némi meglepetésre ez az északnyugati szemita nyelv sokkal kevésbé tér el a biblikus óhébertől, mint azt a kutatók előzetesen gondolták volna.
Némi szépséghibája a dolognak, hofgy Ugarit a későbbi Izrael területétől némileg északra feküdt, Fönícia területén.
Silberman és Finkelstein könyve azt állítja, hogy a kánaániták főleg városlakók voltak, míg az izraeliták a letelepedés előtt félnomád állatartók, de hogy ez mennyire jelenik meg a régészeti hagyatékban, őszintén bevallva nem tudom.
