Ha tartósak, ha nem - nem tudom a műszaki kivitelezés az összevissza telepítésen túl menően mennyire igényes, pl. csavarozás, alaplemez, stb. - ezeknek az oszlopoknak 5 évig állniuk kell.
Hozzá ne nyúljon ezekhez valaki! Ezek a táblák legalább jók!
Én nem hiszek a matricázásban (sem), értelmetlen dolognak gondolom. A táblák sem lesznek igazán tartósak, pláne a matricák! Ez a hajó már elment, ez már nem lesz igazán jó sosem, hagyni kell a fenébe.
ott a pont. Mivel a tervezésbe,kivitelezésbe sem vonták be a tapasztalt természetjárókat,miért a javításnál tennének kivételt? Ez egy f@sza gumicsont,nesztek itt van rágódjatok rajta :D , a lényeg már úgysem változik...
Szerintem is ez lesz a végső megoldás. Nem szabad elfelejteni a megélhetési tűzifa gyüjtőket és a simán vandálokat sem, ők is gyorsíthatják a folyamatot.
Igen, letérések feltüntetése megoldhatók a HEV-Pavarotti által javasolt matricázással.
A láncolatba illő kereszteződésekbe mindenképp oszlopot kell rakni a további fejlesztési ütemekben - ezt sejtettük előre, amikor azon tanakodtunk, hogy hogyan ne zárjuk be menthetetlenül az OKK táblarendszerét. Tehát ebben a részletkérdésben is egyezik a véleményünk.
Azzal tudnátok első körben segíteni, ha azokat a csomópontokat gyűjtenétek (koordinátákkal), ahová mindenképp kell majd útjelző tábla (oszloppal).
matricázással ez is megoldható, az összes Bélmegyer táblára "hirdetést" kell ragasztani, pl kérjük szemetét vigye magával, vagy óvja a sárgahasú unkákat
Nem volna célszerűbb hagyni a fenébe ezt az egész táblázás dolgot? Túlságosan el van rontva. A köztudatban el fog terjedni hogy nem érdemes nézni a táblákat. Az idő pedig megoldja, le fog pusztulni az egész pár év alatt. Az eltévedt családok miatti sajtó híreket pedig kezelje az mtsz elmondva minden alkalommal hogy a tábla egy úticéllal és egy kék nyíllal nem azt jelenti hogy a kéket követve el lehet oda jutni.
"Most abba a problémakörbe fúródtunk bele, hogy az általunk használt Célpont adatbázis bizonyos elemei nem tetszenek és oda másokat írnátok ki a saját szátok íze szerint."
Egy fontos dolgot kihagytál. Jórészt azért nem tetszenek, mert a letérések nincsenek jelezve.
Ha a múltkor belinkelt börzsönyi oszlopon levő helynevek mindegyikéhez pontosan el akarjuk navigálni a turistákat, akkor további három oszlopra lesz feltétlenül szükség: egy a Kék és PirosX találkozásához, hogy a Szabó-kövekhez a legrövidebb úton odataláljanak, egy a Csóványosra és egy a Foltán-kereszthez. Megoldható ez? Garass hozzászólásából valószínűsíthető, hogy százasával kell átírni, áthelyezni a táblákat, oszlopokat.
Nem tudom, hogy került a táblára Bélmegyer, köze nincs a Kékhez, még csak a közigazgatási területét sem érinti. Nincs jelezve sehol a letérés, a túrázó legfeljebb úgy veheti észre, hogy valami nincs rendben, hogy a csökkenő távolságadatok egyszer csak elkezdenek nőni és a nyilak a másik irányba mutatni.
Ha valaki ott az Alföld közepén eltéved, azért lehet bóklászni rendesen, míg lakott területre ér.
A kiemelt projekt pályázati felhívása nagy valószínűség szerint nem tartalmazott ilyen kötelezettséget. Rendkívül életszerűtlen, hogy egy pályázati kiírás - amit közösen, minden régióra adnak ki külön-külön - ilyeneket tartalmazzon, az sokkal-sokkal általánosabban fogalmaz. Az útmutató sem szokott ilyen részletekbe belemenni, főleg ennyire általános projektnél, amiben a kilátóépítéstől a szálláshelyen át a jelzésfestésig mindennek a lehetősége benne van.
Valószínűleg a benyújtott pályázatban lehettek ezek a (túl)vállalások, amiket utána az EU felé teljesíteni kellett. Szerződést ugyan lehetett volna módosítani emiatt (is), de tán nem tűnt fontosnak, vagy nem volt rá idő. Ki tudja.
Szóval én nagyon azt gyanítom, hogy a projektgazda a felelős a kialakult helyzetért.
Nem adtam fel, csak jeleztem, hogy milyen embertelen munka ez. Most is megerősítést nyert az a régi tapasztalatom, hogy a rosszat helyrehozni sokkal nehezebb, mint elsőre jóra megcsinálni.
*illetve van, a Tücsök tanya buszmegálló, de ez egyik táblán sincs jelezve, érthetetlen módon.
Itt elég egy karikára járt az eszünk. Nekem is pont ezek a gondolatok jutottak eszembe amikor végignéztem a környék tábláit. A ki és beszállási pontok megjelölése alapvető fontosságú lenne, (buszmegálló, vasútállomás). Pláne ott ahol szakasz hossza meghaladja a 20 km-t. Arról meg már nem is beszélek, hogy milyen fontos ez egy olyan helyen, ahol a 27-30-33 km-t készül valaki megtenni és csak egy település van, vagy még annyi sem. A tanyákról most nem beszélek.
ennek a részleteit én sem ismerem. Annyit láttunk, hogy ez a kotta, a megkötések keretein belül (ami nem egy nagy mozgástér) lehet improvizálni, szólózni valamennyit, de a darab már meg volt írva.
Ebben tévedsz, a feltételek adottak voltak, ezeken a figyelmeztető jelzéseink sem tudtak változtatni.
Kedves Egon,
Hadd kérdezzem meg, hogy ki definiálta ezeket a feltételeket, hogyan alakultak ki? Miután semmilyen szakmai szervezetnek nem vagyok tagja, nincs rálátásom ez efféle dolgokra, de érdekelne. (Ha bárki tud erről valami doksit linkelni, tegye már meg, kérem.)
Nem vagyok jogban jártas ember. De rémlik valami szolgalmi jog ami talán azt is kimondja hogy egy közösségi használatban levő utat nem lehet elzárni akkor sem ha magán tulajdon az út mindkét oldala. Ha kerítés kell akkor ki kell húzni az út két oldalára.