Keresés

Részletes keresés

balkezesn Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34603

Kedves gyuszmó, megértelek, hogy nehezen tudsz dönteni, de ne vacakolj már ennyit! Használd egészséggel a multitoolodat, és vegyél egy rendes magyar kézműves bicskát, már 5-6 ezer forintért kapsz egyszerűbb kinézetűt, és tuti, hogy örök darab lesz evéshez. Vagy vedd meg tőlem a Molnál vásárolt Gerber bicskát, egyszer használtam, akkor is elvágtam vele a kezem, mert nem áll jól a BALkezemre, de egy gyerek megcsinálta a hagymaszeletelést, amíg én kötözgettem az ujjamat, és nagyon dicsérte. Könnyű is, klipszes is, félig fogazott a pengéje. Én csináltattam a környékünkön található késes mesterrel (tagja a Magyar Késműves Céhnek) direkt balkézre élezett és a tenyérméretemnek megfelelő bicskát, és legszívesebben mindent azzal szeletelnék a konyhában is, pedig elég jó konyhakéseim is vannak. De mire idáig eljutottam, lett kb 8-10 bicskám, köztük több svájci is (Spartan, Out..), sőt rugós bicska is.

Ha most kezded a bicskatémát, akkor ez olyam, mint a fotózás: mindig jobbat akarsz, mert használat közben jössz rá, hogy mi is kell neked igazán.

Sok sikert! :)

Előzmény: gyuszmó2 (34602)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34602

Oké

Mint már említettem lassan le lépek a fórumból, Ne aggódj

Előzmény: H_G (34601)
H_G Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34601

Francokat. Ahogy már rég mondogatom neked, az Opinel komoly, Mora komoly, Wenger komoly és ezek még praktikusak is a mindennapi életben.

 

De tényleg leköteleznétek, ha emailben csereberélnétek a tanácsokat Fekete úrral, ti tökéletes zsák meg a foltja vagytok ketten.

 

Előzmény: gyuszmó2 (34599)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34600

Egyébként vannak segítőkész jó arcok, ha fárasztó nem kell reagálni,

gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34599

Úgy látom, te is csak azt tartod kesnek, ami valamilyen nagy név es min.3oooo e ft. Ez a sznobsag, Ja pl a Boker nagyon komoly nagy nev, adja a szart. Igen, praktikusan fogok 5000 Ft ért kínai kést venni a Blade shop ban,  ami jobb mint pár nagy nev szar kese. Amúgy rengeteg nev kínai cuccot takar a Gerbernek is a Ganzo gyártja a multit, csak a márka név miatt a duplája.

 

Előzmény: H_G (34596)
python 357 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34598

:))))))) Össze-vissza beszél,-hol ezt hol azt!!! Komolytalan!!!!

Előzmény: H_G (34596)
kheiron Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34597

Az viszont nem fér bele a keretedbe. 

Előzmény: gyuszmó2 (34595)
H_G Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34596

Semmi vész, a kínaiak nagyon szívesen eladnak neked mindenféle 5 mm vastag, tantóhegyű, fűrészfogas, fekete bevonatos plázanindzsa szutykot. Csak akkor miért rabolod az időnket mesékkel a praktikusságról? 

  

Előzmény: gyuszmó2 (34595)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34595

Köszönöm

Nekem jobban tetszenek az erősebb, komoly pengék inkább katonai jellegű ek. 

Előzmény: szabi72 (34594)
szabi72 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34594

No, akkor megoldódik minden. ;) Ha főleg evésre szeretnéd használni a késed, vegyél Opinelt. Nem fogod megbánni. Ha nem brutalizálsz vele, nagyn sokáig probléma mentesen fog szolgálni. A nyél bedagadására figyelj, de már egy páran leírták előttem, hogy mit is kell csinálni.

Komoly munkára meg ott lesz a multi.

Előzmény: gyuszmó2 (34575)
kocsisferi Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34593

Néhány gondolat kivételével kivételével gyakorlatilag egyetértek. ;)

Előzmény: ace22 (34590)
Camo_BDU Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34592
fenyooldrider Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34591

Mondjuk a kopásállóságot éltartást,stb nagy biztonsággal  meg lehet határozni az összetevők alapján és természetesen nem az összes fémet kellene átlátni,csak azt a kb 30-at,amiből jellemzően késpenge készül!

A különleges pld kovácsolt,damaszkolt pengét nyugodtan félre is lehet tenni egy külön kategóriába,mivel nem homogén acélok,amiknek még darabonként is változhatnak a tulajdonságai!

  Az acélok gyári homologizációjából szinte mindent lehet tudni,csak kell hozzá egy olyan mester,aki ezeket A-Z-ig vágja,mint pld Kocsis meter!

Gondolom ő tisztában van a késfelhasználók véleményeivel is ,sok a visszajelzése,így tudja,hogy melyik mire képes nagyjából azonos körülmények között!

És ami a lefontosabb: Nagy többségünk számára hiteles személyiség!

Előzmény: ace22 (34590)
ace22 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34590

Egy hiteles és pontos összehasonlítás a késacélok területén jó lenne, de szerintem nem lehet megvalósítani, különösen nem egyetlen táblázatban. (Még ne dobjatok a mókusok elé!). Egyrészt az acélok összetevői és hőkezelése bizonyos határok között változhat, másrészt a jellemzőik egy része szubjektív (szakítószilárdságot, szívósságot, keménységet lehet mérni, de mit a helyzet az élezhetőséggel és az éltartással? Pláne hogy az utóbbi a vágni kívánt anyagtól nagyban függ. A korrózióállóság is szubjektív - a felhasználó nem sokra megy azzal az adattal, hogy milyen hőmérsékleten milyen közegben milyen a korrózió sebessége).

A "késacél" definíciója is homályos - a 440C emlékeim szerint eredetileg csapágyakba és golyósszelepekbe lett szánva. A kézi kovácsolású - pláne a damaszt - acélok is késről-késre mások. És akkor még ott vannak a nem acél alapú pengeanyagok (kobalt, titán, cirkónium-dioxid, cirkónium-karbid, berillium, aramid erősítésű polikarbonát, obszidián, stb.).

Persze lehet egy átfogó, minden jellemzőt korrekt metrikával mérő összehasonlító disszertációt készíteni, de ezzel a felhasználók nagy része nem megy semmire. Az idézett ábra ennél többet mond nekik, minden pontatlansága és csúsztatása, néhol tévedése ellenére.

Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!

 

Előzmény: fenyooldrider (34589)
fenyooldrider Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34589

Teljesen igazad van a linkelt táblázattal kapcsolatban,de sajnos én nem találtam más ennyire egyszerűen átlátható dolgot,tudom,hogy kissé sántít,de ebből a laikusok kb láthatják a szinteket!

    Ez az írás nekem egy egyetemi disszertációnak tűnik némi fémismerettel,amihez összeollóztak egy csomó adatot gyártóktól,amit rendszerbe szedett az író úgy-ahogy!

 Jómagam lézerhegesztő vagyok,szerszámgyártásban dolgozok régóta!

    A hegesztéshez naprakész vagyok az összes gyártó által kiadott katalógusadattal összetétel,hőkezelés;stb{hivatalos adatok} ami azért is fontos,mivel a pontosan kell tudnom az acélok minden tulajdonságát,mert ehhez választok hozaganyagot!

     A hozaganyagot grammban mérik,legtöbb eléri az arany árát,de vannak sokkal drágábbak is ezért a tévedés irdatlan pénzekbe kerül és ha a hegesztett alkatrész tönkreteszi a fröccsszerszámot hamar van millós kár,ezért elengedhetelen a komoly metallurgiai ismeret!

     Persze ez csakis olyan acélokra vonatkozik,melyek gyári technológiával,műbizonylattal készültek!

Kézi gyártásnál ez már csak feltételesen igaz,kézi kovácsolásnál már sehogy sem,mivel mértünk már be így gyártott pengét és a kalapácsolástól függően változik a keménység,szemcseszerkezet,stb!!

     Ezt azért írtam le,hogy értsd nem laikusként beszéltem,tudom,hogy igazad van a linkelt ábrával kapcsolatban,de semmi ehhez hasonló,jól áttekinthatő táblázatot nem találtam késacélokról!

     Igen,nagyon nagy szükség lenne már,hogy valaki rászánja magát és csináljon egy ilyen hiteles összehasonlítást,amivel rendet tesz a fejünkben a késacélokkal kapcsolatban!

Csakhogy ehhez,ha hiteles akar maradni az írója naggyon komoly munkát kell belefektetni,és valahol hiteles helyen publikálni is,{pld késportál,ahol pillanatnyilag nem vagy aktív,okkal ,de ez nem ide tartozik}viszont nyilván minden idióta ezen fogja köszörülni a nyelvét!

Szerintem a késszerető emberek ezért nagyon hálásak lennének {velem együtt}

Persze most is elérhető minden külön-külön,de ezt egyetlen táblázatba önteni óriási meló!

Boldog Karácsonyt!

Előzmény: kocsisferi (34580)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34588

Nekem pont megfelelő az a multi es a kés amit kapok a pénzem ért, csak abból az összegből amit rá szánok, szeretném a legjobbat kihozni.  Utána olvastam a multimnak, tökéletesen megfelelő a celjaimnak, és a kínai Blade shop os,  bicska is. Ezek az anyag minosegek mar megfelelőek számomra. Nincsenek nagyobb igenyeim. 

A gyűjtő más faj, alá írom , pl Tibor személyében egy nagyon rendes segítőkész emberre leltem aki sokat segített. 

Előzmény: python 357 (34585)
H_G Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34587

Nekem kicsi a kezem, tkp. centire ugyanakkora, mint a feleségemé, csak nem olyan szép :) így a 8-asnak csak a formájával volt gondom. A "kertész modell" valszeg jó lenne gyárilag, de azt sosem volt igazán kedvem kipróbálni, a szimmetrikus hegy sokkal rosszabb evéshez, mint a magas.

 

Előzmény: florg (34584)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34585

Én pedig úgy akadalyozom meg , hogy a bírvágy el uralkodjon , hogy csak praktikus dolgokat próbálok venni.  Aminek funkcionális haszna van, az esztétikai szépség másodlagos. 

Előzmény: Longboat (34578)
python 357 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34585

Gyuszmó!!!! Ott a hiba nálad,-hogy magasabbak az igényeid,-mint a lehetőségeid a multi 

és a bicsak tekintetében!!!:)))

Amilyen elvárásaid vannak,-azt tízezerből lehetetlen megoldani!!! Egy olyan multi, -amelyik megbízható, és egy kritikus helyzetben nem hagy cserben, nem okoz sérülést a kezeden,-mert biztosítva vannak a funkciók,...az nem 6-7ezerbe kerül!!! Ne felejtsd el,- a multitools egy fogó köré épített univerzális szerszám,-ami állandóan nálad van,-bárhová mész!!!! A gyűjtőket meg ne savazd,-az egy speciális állatfajta,-más világ!!!!;)))

Előzmény: gyuszmó2 (34575)
florg Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34584

Én alapból nem szeretem a 8 cm-t. A számomra igazán használható késméret 9-nél kezdődik, de amit leginkább kedvelek, az a 10-11 cm. 

Előzmény: H_G (34583)
H_G Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34583

Szerintem direkt ajánlott legalább a 9-est venni, a sztenderd 8-asnál és a legális 7-es méreteknél nekem (és nagyon sok más netes léhűtőnek) csak faragás után lett kényelmes a markolat, addig útban volt a felső csücsök.

  

Előzmény: florg (34582)
florg Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34582

Nem menekülhetsz, az első bicska után jön a többi. :)

 

Én rendszeres multihasználó vagyok, csavarhúzók, fogó, néha még a fűrész is szokott kelleni. Kerékpározáskor is jó, ha nem kell egy zsák szerszámot magammal vinni, csak a bringás spéci dolgokat meg egy multit szoktam. A kés részét egyszer használtam, amikor valami malőr következtében nem volt nálam rendes bicska. Ez a Ganzo szerintem jóféle, eléggé nyúzom, eddig bírta, nem egy szuperacél, nem szuperkemény, de az a helyzet, hogy nem is extrém körülményekhez kell, ahhoz meg elég a 440c, 55-58 HRC-vel. 

Evéshez stb. mindennapokra meg bőven jó egy Opinel, abból még nagyobbat is vehetsz, mint a megengedett 8 cm (max, ha elveszik, veszel egy másikat :)).

 

Előzmény: gyuszmó2 (34575)
papuba Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34581
Ez igen! Nem szép dolog, de bevallom egy kissé irigyellek.
Előzmény: Fekete Tibor (34568)
kocsisferi Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34580

Karácsony után összeszedem a gondolataimat, és leírom.

Most pihenjünk! :D

Előzmény: Longboat (34579)
Longboat Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34579

Ez a beszélgetés izgalmas lenne, mert a mondott írás laikusként - de az interneten talált anyagok használata során némi forráskritikai érzékkkel - olvasva összeszedett dolognak tűnik, és tájékozott szerzőre utal. Szóval ha komoly tévedéseket tartalmaz, akkor bizony megtévesztő, és engen nagyon érdekelne, hogy mik a cikk koncepcionális hibái és tárgyi tévedései.

Előzmény: kocsisferi (34576)
Longboat Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34578

Nem nevezném magam gyüjtőnek, de a viszonylag rendes konyhai eszközökön kívül napi használatban van kb 6 különféle bicska és kés a kicioccó Sanrenmutól a Spartanon és Opinelen át Kocsis Ferenc és Szántó Szabolcs késeiig. Ezenken kívül a fiókban pihen pár másik, amelyeket alkalilag veszek használatba, amikor azokhoz van kedvem.

Van egy mini multi is a táskámban, de azt tényleg iszonyú ritkán használom, mert ritkán kerülök olyan helyzetbe, amikor váratlanul kell szerelgetnem valamit. Ha meg tudom, hogy kell majd, akkor viszek magammal rendes szerszámot.

Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a rendes kés iránti igényed csak egy súlyos fertőzés kezdete, amelyet nem tudsz olyan könnyen megállítani, ahogy elképzeled.

Én a magam részéről úgy akadályozom meg azt, hogy súlyos pénzeket költsek újabbnál újabb késekre, hogy kiirtottam magamból a bírvágyat a gyárból jövő kések iránt, az egyedi késekre meg ritkán van pénzem. :)

ronya1 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34577

pár éve csereberéltem egy "magyar" bicskát egy kics crkt bicskára

gondoltam jó lesz a gyereknek

a gyereket nemigen érdekli a dolog aztán befogtam motoros bicskának

azt kell hogy mondjam nagyon jó cucc

kocsisferi Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34576

Mindenekelőtt Áldott Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

 

 

 

Szakmáról, mert most sem bírunk lazítani:

Erről az idézett cikkről szívesen folytatnék egy személyeskedés nélküli  szakmai vitát, mert úgy gondolom, hibás koncepció mentén íródott, nagyon egyoldalúan vizsgálódik, sőt tárgyi tévedések vanna benne.

 

Előzmény: fenyooldrider (34558)
gyuszmó2 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34575

Köszönöm a fihyelmedet, problémáim iránt, es a segítő szándékot. A multi nekem tobb célra kel, es remélem hosszú távra jó lesz, ugy latom jó anyag, ha nem is mindennapi használatra szolgál. De akár kirandulasnal jó több funkció, otthon ha kisebb butykolni való akad, nem kell a nagy szerszámos ládát leszedni. 

Fő szerepe a munkahelyemen van egy család segítő ben dolgozom, szinte csak nők vesznek körül es sokat kell szerelni apró dolgokat. A másik szerepe muteromnal  van, szinten en szerelek nála es ott sincs semmilyen szerszám szinte. 

A kést nem nagyon fogom használni a multiban azért veszem a bokot, enni,  és olyan dologhoz amihez nagyobb penge kell. 

Itt pedig nekem nem a név számít inkább az anyag használat. 

 

Már rég szerettem volna egy ilyen komolyabb anyagból készült multit, meg ha heti egy alkalommal kerül elő, akkor is megeri, 5_10 év távlatban. Őszintén hány kés van, amit egy gyűjtő semmire sem használ, csak nézeget i, ez legalább praktikus, és nha úgy nézem a gyűjteményembe kell egy ilyen is :)

Ennyiért megeri, amiket anno néztem 20 körül volt a jobb kategória, nagy annyit nem ér nekem, de 7 rugót igen.

 

 

Előzmény: szabi72 (34574)
szabi72 Creative Commons License 2013.12.25 0 0 34574

Egyszer már kiválasztottál egy normális bicskát, most meg meg akarod oldani minden problémád úgy, hogy kb 10ezerért legyen multi, meg egy erős, akár tankhámozós bicska, ami szinte egy fixpengés erejével bír... Nem fog menni.

 

Ha csak kajálásra kell a kés, és nem akarsz vagyonokat kiadni: Opinel. Ha szeretnél valami erősebb pengét, egy olyan bicskát, amivel konzervet is bonthatsz, akkor Wenger/Victorinox párosból valamelyik. Ha szuperacélt szeretnél, atombiztos zárral: olyan is van, de nem 10ezerért.

 

Multi: sziklahalmok fognak rögtön rámborulni, de szerintem felesleges, kivéve, ha minden nap használod valamire a fogót, vagy valamelyik egyéb szerszámát, de nem a pengét! Nekem egy Leathermanem volt, az egyik olcsóbb, a Wingman. Stabil, használható, de mégse használtam. A penge elég éles volt, de valahogy esetlen a fogása egy multinak, amikor a kés funkciót használod. Meg se közelíti egy bicska stabilitását. Egy acél tömböt markolászol, amiből kiáll egy darab éles vas. (több fajta is volt a kezemben, nekem a Wave is ugyan azt az érzést hozta, mint a Wingman...)

Egyébként a többi funkcióval nem volt túl nagy probléma, de azért lássuk be, hogy alap multi tudásban nem veszi fel a versenyt egy kisebb szerszámos ládával, amiben van egy normális fogó. Igaz, nem is erre lett kitalálva.

 

Amit én tennék a helyedben: most vennék egy Wengert. Aztán egy Opinelt, mondjuk februárban. Aztán gyűjtögetnék egy kicsit, és vennék valami komolyabb kést, de az is lehet, hogy a svájci/francia "házasság" egy jó időre megoldja minden gondodat. ;)

 

A nagynevű, de gombokért kést áruló cégeket pedig felejtsd el. Hidd el, nem hiába dícsérjük itt agyba-főbe az Opinelt és a svájcit. Főleg a svájci jó minőség, ehhez hasonlítani egy 5ezres tankhámozót botorság.

 

Előzmény: gyuszmó2 (34567)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!