A koncepciójában sokat vitatott, mégis heroikus majdnem-összkiadásnak úgy látszik, 8 év elég volt, hogy szinte nyomtalanul eltűnjön az internetről. Körül akartam nézni az előadók között, sehol semmi - olyan jellegű információkat látni, hogy VEZÉNYEL Anton Scharinger, vagy előadja Zuzana Ruzicková et al.
Újabb kuncsorgás, tiszteletteli könyörgés: nem tudnátok egy olyan hivatkozással kisegíteni, ahol elolvashatnám, az X. lemez tartalma ez és ez, előadja az és az?
Ez tény, és különösen azért nehéz a helyzet, mert Mozarthoz hasonlóan egyáltalán nem eredeti szerző WF, de zseniális kaméleon és bárkinek a bőrébe képes bújni, bármiylen stílusban tud komponálni.
Komolyra fordítva: én úgy tudom, hogy egyes csembaló-műveknél valóban elképzelhetőnek tartják (már régóta), hogy átadott közülük az öreg mester néhányat WF fiának, így azok, az esetleges átdolgozásoktól eltekintve, voltaképpen JS művei. Sőt, mintha a papa halála után WF osztogatta volna tovább a fivéreinek a hozzá került kéziratokat.
Nem esemeseztél egy padon narancssárga felsőben tegnap úgy d.u. 1 óra körül egy bizonyos belvárosi főtér jól frekventált helyen található (látszólag jó)fagylaltozójának bejáratával szemközt?
ON.
Q: Who is Johann Christian Bach And are johann Christian Bach and Johann Sebastian Bach the same people?
In: Famous People
Yesss! There are the same person, and there were some other alternative names for Bach, among the others Wilhelm Friedemann or (the best known) Carl Philip Emmanuel. It is a long and luxurious story why Bach himself played this childish game with names, the essence is to escape from his creditors.
Vagyis: ki volt Johann Christian Bach? Ő és Johann Sebatian ugyanaz a személy volt?
Válasz: igeeen! Ugyanaz a személy, és Bachnak voltak egyéb alternatív nevei is, t.k. Wilhelm Friedemann vagy (a legismertebb) (Carl) Philip Emmanuel. Hosszú és pompás történet, miért játszott Bach ilyen gyerekes játszmát a nevekkel, a lényege az, hogy így próbált meglógni a hitelezői elől.
Ez csak a kivételezett (Mik is vannak még sunyiban? Kontraszelektált???????????) köcsög újabb topicrombolási projektje. Hajrá magyarok! Amikor bevertük a negyediket akkorát ordítottam, hogy Évike elsírta magát játék közben. Ja és edzeni se mentem a meccs miatt pedig ez már tényleg nagy dolog.
Hajrá Veszprém! Remélem a sz.rt is kiverik a magyarok nélkül felálló Szegedből. Múltkor megyek be az Újszegedi Sportcsarnokba, állnak a barom Pick szurkolók a kapuban, a képükbe vicsorgom, hogy hajrá Dunaferr, hajrá magyarok.
Pénzkérdés, de ha embereket rá tudnának állítani jó eredménnyel kecsegtető levél- és könyvtári kottaállományok átvizsgálására, annak az eszmei nyeresége elég nagy lehetne. Az elrabolt anyagok sorsa szinte reménytelen. Se arra nincs garancia, hogy megnyissák őket a kutatók előtt, se arra, hogy normális állapotban tárolják - a sárospataki könyvtár visszaadott könyveinek állapotából ítélve.
Azt is nehéz még elképzelni, hogy mi lehet a könyvtárak mélyén, illetve mi lehet azokkal az azóta is feldolgozatlan anyagokkal, amit az oroszok a világháború végén egyszerűen csak mázsára bevagoníroztak és hazavittek.
Johann Sebastian Bach eddig ismeretlen művét fedezték fel német zenekutatók. A Wo Gott der Herr nicht bei uns hält című orgonadarab a zeneszerző korai szerzeményeinek egyike. A kompozíciót a hallei Martin-Luther Egyetem professzorai találták egy árverésen.
Stephan Blaut professzor szerint a partitúra egy XIX. századi lipcsei zenész, Wilhelm Rust tulajdonát képezte, akinek kottagyűjteményét árverésre készítették fel. "Amikor megvizsgáltuk az aukcióra szánt kottákat, egy olyan Bach-darabra figyeltem fel, amelyet nem ismertem. Így kezdődött a kutatás" - mondta Stephan Blaut.
A kompozíciót megvizsgálták a lipcsei Bach Archívum szakértői, akik alátámasztották, hogy a darabot valóban Johann Sebastian Bach írta. Feltételezéseik szerint a mű valamikor 1705 és 1710 között születhetett. "Meggyőződésük szerint a mű teljes változata annak az azonos nevű zenetöredéknek, amelyet ugyan Bachnak tulajdonítottak, ám soha nem sikerült minden kétséget kizáróan bebizonyítani az eredetét" - mondta Blaut professzor. Ily módon a darab szerepelt a legendás XVIII. századi zeneszerző műveinek jegyzékében, ám azzal a megjegyzéssel, hogy eredete nem bizonyított. (MTI)
Remélem, jó helyre írok (sok más fórumban azt sem tudják, ki Bach), bár talán valamennyire e topicba illő a kérdésem, mégiscsak Bach a szerző...
A d-moll Toccata kottáját keresem (ha egyáltalán lehet ezt) letölthető/megvásárolható/akármilyen formában. Nagyon szeretem, s nem tudom elégszer végighallgatni, élvezni, egyre inkább meg szeretném tanulni. Ahol most tartok, az igen kevés, egy soványka MID-file az, amit találtam eddig, plusz hallás után amit/amennyire kibogoztam, de ez így nem jó; egy ilyen művet nem lehet így játszani.
Valamint a cél "hangszer" komputer lesz, azaz végülis zongora (keyboard). Kérném nem félreérteni, nem valamiféle programozott "akármivé" szeretém degradálni a művet, mint az annyira divatos manapság; a komputeres zenélésnek sem az a célja, hogy sz*rt csináljanak vele, mégha legtöbben ezt is teszik.
Remélem, tudtok ebben nekem segíteni, illetve bármi építő jellegű véleménynek örülök.