Ne haragudj, de nem tudok teljesen egyetérteni veled.
Bár ellenreakció létezhet, de a szeretet szerintem akkor is jobbítani tud.
Szerintem az aggodalom az nem egyenlő szeretet.
Ha például azt hiszem annak az embernek vigaszra van szüksége és odalépek...
- segíthetek?
- tűnj a francba! (ez valóban ellenreakció)
- de segíteni szeretnék. (na ez itt egy tévedés, amit aggodalom szült és nem szeretet)
A szeretet felismerte volna a "tűnj a francba!" -nból, hogy
1. Egyedül szeretne maradni.
2. Dühös
- O.K., ne haragudj! (és csendben odébbállni sokkal többet segít neki mint erőltetni a beszélgetést)
Szerintem valahogy így reagált volna a szeretet, mert
1. Magára hagyom, ahogy kívánta. Együttműködöm vele.
2. Csillapodik a dühe mert egyrészt együttműködtem vele és még egy bocsánatkérés is elhangzik ami egy kis gyógyír a lelkének.
Valószínűleg azért dühös mert nem az történt amit szeretett volna és ezt igazságtalanságnak élte meg. A bocsánatkérés pedig éppen az "igazságtalanságot" kezdi ellensúlyozni. A világ volt "igazságtalan" vele és most a személyemen keresztül a világ kért bocsánatot.
Egy kicsit sikerült megérintenem a lelkét, lehet hogy már meg is bánta a velem szembeni gorombaságot.
Ha viszont erőltetem a beszélgetést akkor éppen hogy a kívánsága ellen teszek, ami csak fokozni fogja a dühét.
A segíteni akarás és segíteni tudás nem feltétlen esik egybe. Barátsággal, szelídséggel lehet segíteni, konoksággal nem.
A szeretet a jószándék spontán megnyilatkozása, nem tervez előre semmit mert nem fél az ismeretlentől. Félelem nélküli.
A görcsösen segíteni akarás tervez előre, ami tulajdonképpen aggodalom, nem pedig tiszta szeretet. A félelem és a szeretet keveréke. Minden eshetőségre fel akar készülni mert fél az ismeretlentől. Jó szándék, csak tele félelemmel.
Legyőzni minden félelmet és jó szándékkal bírni, ez a szeretethez vezető út.
A példában amikor erőltetni akarom a beszélgetést akkor valójában attól félek, hogy nem segítek neki ha magára hagyom. Valószínűleg megrémített a jószándékomra adott agresszív megnyilvánulás és védekezésképp reagálom a "de segíteni szeretnék"-et mert ragaszkodom a tervhez, hogy segítek neki. Ebből látszik, hogy aggódom érte.
Amint mondtam az aggodalom félelem és szeretet keveréke. Félek elveszíteni a "csatát", a másik jobbulásáért vívott harcban.
A szeretet olyan jószándék ami nem fél attól, hogy veszít, nem ismer félelmet. Ezért tudja feladni a "csatát". Nem ragaszkodik a másik jobbulásáért a beszélgetéshez, el tudja engedni. És lám éppen, hogy többet használt mint az aggodalom.
A goromba emberben is beindít egy halvány elmozdulást. Mivel szelíden reagálok a gorombaságára, megbánást érez.
Valahogy utólag igazságtalannak érzi saját goromba reakcióját. Saját magát ítéli el és nem valaki kívülről ítélkezik felette, mert azt mindenki nagyon tudja utálni és épp ezért nehezen fogadja el. Ha viszont önmagam ítélem el, az arra késztet, hogy megváltozzam. Ez az átélt esemény beépül a tudatába és egy picit a tartózkodni a gorombaságtól mert megszégyenülök felé tereli a személyiséget. A szégyen igen kellemetlen érzés és mivel átélte, hogy a gorombaság szégyent okozhat igyekszik majd az okot, a gorombasáhot kerülni. Ha ezt így nem gondolja valaki végig, és abban a tudatállapotban erre nem is képes, tudat alatt fog hatni rá az érzelmeken keresztül.
Ez az ember elkezdett szelídebb lenni, lehet hogy nem látványosan de mégis.
Valójában ez a célunk, békében, szeretetben élni együtt, és ezt csak szelíd emberek tudnak.
