Keresés

Részletes keresés

pejgeroj Creative Commons License 2017.11.04 0 0 369

680: a griffes-indás kultúra megjelenése a kárpát-medencében

 

Az írásos források elégtelensége miatt nem világos, mi történt 670 táján az avar birodalomban. A régészet álláspontja azonban ma már elég világos: új „régészeti kultúra" azaz viselet, fegyverzet, szokások és velük együtt művészet árasztja el a Kárpát-medencét. Ez az átalakulás egybeesik a bolgárok honfoglalásával, ami újabb néphullámot gerjesztett és ez érintette az avarok földjét is.

http://epa.oszk.hu/01500/01577/00019/pdf/bmmk_1995_387-404.pdf

 

A késő avar korban, tehát a 8. század második negyedétől új technika jelenik meg a bronzművességben, az öntés. Ez lehetővé tette olyan motívumok tömeges alkalmazását, amit korábban a préseléssel nehezebben tudtak megvalósítani.

 

 

A 7. század utolsó harmadában változások figyelhetők meg az avar leletanyagban

 

http://www.latvanyraktar.hu/10avar/avarkor.html

 

 

A legnagyobb uruki-mani vándorlást Tudval magyarkai püspök idézte elő, aki 670-680 között a legnagyobb uruki-mani keresztény tömeget a Lébény-győri területre irányította, igaz, hogy ekkor is nagy mohamedán nyomás nehezedett a magyarkai uruki-mani püspökségre.

 

Igaza lett Alpárnak, hogy kár volt a németek által kiűzött szerbeket és horvátokat átengedni a Pannonföldön. Bizánc ezzel megszabadult az avarok közelségétől és lehetővé tette, hogy 680-ban a kazárok elől menekülő bolgárokkal megalapítsák a bolgár államot. Ez ellen egy avar küldöttség hiába tiltakozott Bizáncban. Ettől eltekintve 678 után az avarok nem szorgalmazták az államkapcsolatok fenntartását Bizáncban. 670 táján a magyarkai uruki-mani hívők is elhagyták az Ogur-bolgár államszövetséget, és ezzel a keleti avarok Égi birodalmában is többségbe kerültek. 

 

Kubrat fought with the Khazars in the east but after his demise Old Great Bulgaria disintegrated under strong Khazar pressure in 668[43] and his five sons parted with their followers.

 

 Viszont akik felvették az uruki-püspökség mani-keresztény vallását, 680-ban Tudval püspök utódait vallották szellemi vezetőjüknek és Pannóniába vándoroltak. A beavatott-központ előre megmondta a kazárok hatalmaskodását is, és azt is, hogy Samó a nyugati kereszténység érdekében árulója lesz az Égi birodalomnak. A 700-as Nagyszala megtartását Szavárd-Alpár-II. Csaba rendelte el.

 

A kazár szövetséget dél felől az arab világ veszélyeztette, ezért a kazárok a magyarokat a magyar törzs vezetésével a kaukázusi Magyarkára telepítették. 680-ban foglalták el Káspivár-Magyarka-Sárhely vonalát. (Bodor rovósámán hősi énekben énekelte meg a magyar törzsszövetség megalakulását.) Oposur, aki 720-tól 758-ig uralkodott a magyariak, a magyarok és a kabarok fölött, 740-ben megütközött Marván arab hódító vezérrel.

pejgeroj Creative Commons License 2017.10.25 0 0 368

az arvisurában emlegetettt Numi Tórem

 

egy obi-ugor (egész pontosan manshi - vogul) mitológiai főalak

https://hu.wikipedia.org/wiki/Numi-Tórem

 

https://en.wikipedia.org/wiki/Num-Torum

 

más nyelvekben:


Mansi – numi-torem
Ostyak – num-torum
Samoyed – inmar
Nenets – num
Selkup – nom

http://svarga-bulletin.blogspot.com/2009/06/bear-cult-in-siberia-uralistic.html

pejgeroj Creative Commons License 2017.10.25 0 0 367

az Arvisura tud Paulinusról és Alkuinról is. (Arnóról természetesen)

 

 

Paulinus aquileiai érseknek erről a Duna mellett tartott tanácskozásról készült feljegyzését,
ún. dictatiisáX a bécsi Nemzeti Könyvtár (ÖNB) 548 sz. kódexe „Dictcitus Paulini
patriarchae" lemmával őrizte meg (i79r-i86r)7 A kódexre a könyvtörténeti kutatás tartalma,
kötése, iniciáléja alapján korán felfigyelt.8


a. Paulinusnak az avar hadjáratokban játszott szerepére egyébként még a 16. században is élénken emlékeztek a térségben.

Paulinust a 791-es avaro k elleni hadjáratta l is kapcsolatba hozzák, noha csak annyit tudunk , hogy egy püspök is a sereggel tartott.

http://acta.bibl.u-szeged.hu/41173/1/aetas_2004_002_053-071.pdf

 

 

Amikor Liutgarda királynő a győri egyházi kincsek óriási tömegét odaküldte Paulinus patriarkának és Burgund kolostorának, minden egyházfi kedvet kapott az uruki hitről a római hitre való térítgetésre.

Károly a győri kurgán-kincsek szétosztása után 796-ban a pápa egyetértésével megbízta Paulinus pátriárkát, hogy Avar-Tudun birodalmát térítse meg. Ez abból állott, hogy püspökbottal a kezükben, gyalogosan besétáltak Bécsbe, azután kötelező szekér-szolgáltatás igénybevételével bevonultak Pannonföldre, és “térítő útjukon” kirabolták az uruki keresztények templomait, Kötelező fuvarral Szombathelynél hagyták el Pannonföldet, jól meggazdagodva.

Paulinus pátriárka minden uruki egy-házközséget megfosztott az avar aranyművesek templomi kézművesremekeitől, pedig ezek nem tized-szedés eredményei voltak, hanem mindenki a fölöslegéből adta, önként, az élelmiszer-adományokkal együtt. Egyre többen jönnek fegyveres kísérettel, és keresztes-hadjárat címén kezdik kirabolni Pannon-földet.

Ajiló comesi rangot kapott és visszakapta összes birtokait, annak jutalmául, hogy Paulinus patriarka vezetésével az uruki kereszténység javarészét a római hitre térítették. Erik a megtért avar harcosokat a Győr-Régensburgi út őrzésére rendelte ki, hogy a “pogány” avar ötvösök által készített templomi ékszereket biztonságosan tudják kimenekíteni, még a várható juguros támadások előtt.

 

 

 

_______________

 

a 796. év késő nyarán, Alkuin és Arn (Arno) salzburgi püspökök leveleiből kikövetkeztethetően május és augusztus között valahol a Duna partján gyűltek egybe, hogy az avarok térítésének gyakorlatát és részleteit módolják ki.


Alkuinnak egy levele alapján a salzburgi püspök, Arn (Arno) jelenléte is biztosra vehető23, de a szakirodalomban a passaui püspök részvételére is gondolnak.
Alkuinnal később is levelezést folytat, jóllehet Alkuinnak Paulinus útitársa, Arn a legkedvesebb levelező partnere, s Nagy Károly után hozzá intézte legtöbb írását.

http://acta.bibl.u-szeged.hu/41173/1/aetas_2004_002_053-071.pdf

 

Alcuin 15 szekér aranyról írt Fekete Arnó salzburgi püspöknek. A szekereket 44 ökör vontatta.

pejgeroj Creative Commons License 2017.02.18 0 0 366

az Argyas nevű kun fejedelmi ifjúhoz ment feleségül, aki Béla birodalmának megsegítésére a mongol törzsszövetség támogató csapatait képezte ki.  András herceg az Argyas húgát, Derzsikét vette el.


?
https://en.wikipedia.org/wiki/Arghun
https://hu.wikipedia.org/wiki/III._András_magyar_király

pejgeroj Creative Commons License 2017.02.18 0 0 365

 Nagyhuralban kiharcolták Dörögme régensségét. Tőle Güjük vette át a hatalmat, majd az ő korai halála után Ogulkajnis lett a régens. Toluj részeges volt, ezért nagykánnak nem jöhetett számításba, így legnagyobb fia, Mönge lett a nagykán. Mönge után Toluj legkedvesebb fia, Kubiláj lett a mongol törzsszövetség első nagy császára.

Dörögme régens, Güjük főkán, Ogulkájnis régens, Möngge főkán és Kubiláj császár ...


Güyük Khan died prematurely in 1248, possibly by poison, but more likely from bad health due to alcoholism, which apparently ran in the family. Möngke Khan served as the Fourth Great Khan. Möngke Khan was the son of Genghis’ fourth son, Tolui [making him Genghis’ grandson]. As the Seventh Crusade headed east in 1250, Möngke Khan, his brother Hulagu Khan, and their general Kitbuqa(1) were leading the Mongolians westwar

pejgeroj Creative Commons License 2017.02.17 0 0 364

*latinul

Előzmény: pejgeroj (363)
pejgeroj Creative Commons License 2017.02.17 0 0 363

nem érdekes, h Szakszin-ról tud az arvisura

 

miközben arról csak egy 13.századi lengyel ferendesrendi szerzetes irt ó-keletiszláv nyelven

és 2003-ban volt orosz régészek által kiásva

https://en.wikipedia.org/wiki/Saqsin

 

http://www.lechaim.ru/ARHIV/174/VZR/a02.htm

 

He accompanied Giovanni da Pian del Carpine in his journey as delegate of Pope Innocent IV to the Great Khan Güyük of the Mongol Empire in 1245-1247.

 

pejgeroj Creative Commons License 2017.02.17 0 0 362

vajon az arvisurában miért keveredik V.István és V.László neve

 

az arvisura jól tudja, kun fejedelem lányát vette el

 

1258. március 15-én Budavárában a királyi tanács Ungika-Szojorgaktani levele alapján örömmel vette tudomásul, hogy a mongol törzsszövetségben lemondtak arról, hogy Magyarország is részt vegyen az új Égi birodalom hadjárataiban. Megtudták Ungikától azt is, hogy Magyarországot többé nem támadják, hanem inkább Dél-Kinában terjeszkednek. A királyi tanács tudomásul vette, hogy V. László a szakszini kun király lányát, Csépát vette feleségül, aki Magyarországra jövet Jászvásáron megkeresztelkedett a királyi családdal együtt. Csépát Magyarországon Erzsébetnek hívták.

(arvisura)

 

Apja már gyermekként megkoronáztatta. Még szintén gyermekként politikai érdekből, a kunokkal kötött szövetség jegyében, az országba visszatelepült kun fejedelemnek Szejhánnak[m 1] Erzsébet nevű lányát jegyezték el vele. Házasságukból később öt leány és két fiúgyermek született. 1246-ban már mint megkoronázott királyt és Szlavónia hercegét említik.[2]

 

(wiki)

 

1262-ben viszont már fegyverrel fordultak egymással szembe, a későbbi oklevelek szerint ekkor valóságos háború (guerra) tört ki IV. Béla és István között.   apa és fia között

pejgeroj Creative Commons License 2017.02.15 0 0 361

ellenőrizhető és igazolt tények.

 

több állításról is bebizonyosodott, hogy igaz.

nem kéne elhinni minden hazugságot!

Előzmény: BéDéKá (360)
BéDéKá Creative Commons License 2017.02.13 0 0 360

Paál Zoltán megálmodja a múltat, vagyis az egyes fejetekben regéket, a mű egészében pedig egy olyasfajta mítoszt alkot, amely bizonyos vonatkozásokban akár Homérosz munkáihoz is hasonlítható. legalábbis annyiban, hogy ellenőrizhetően történelmi tények és alakok ellenőrizhetetlen események sodrába kerülnek.

http://arvisura-seo.blog.hu/2017/02/13/az_arvisura-mitosz

BéDéKá Creative Commons License 2017.02.10 0 0 359

Eredeti dokumentumok, csillagászati, történelmi, régészeti, nyelvi, hebralisztikai és homeopata bizonyítékok a magyar ősi kozmikus eredetére, Anyahita Boldogasszony Földre érkezésére, az Ateisz tengersziget-őshaza létezésére, a hun-magyar közös eredetre és a 24 törzsszövetségre. Más bizonyítékok: http://arvisura.balla.biz/

Napur Creative Commons License 2016.07.21 0 0 358

Az Arvisura szerintem igaz akinek nem tetszik próbálja megcáfolni.

BéDéKá Creative Commons License 2016.05.28 -1 0 357

Az okostelefon mint Arvisura-pacemaker

A mibiltelefonok megfelelő Arvisura-beállítással pacemakerként működhetnek Brit tudósok hosszas kutatás után megállapították, hogy a mobiltelefonok nemhogy nem károsak az egészségre, hanem egészségügyi segédeszközként is szolgálhatnak. Ehhez azonban le kell tölteni az[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

rhénai Creative Commons License 2016.03.24 0 0 356

kampány ? Ugyan minek ?!

Előzmény: BéDéKá (355)
BéDéKá Creative Commons License 2016.03.05 -1 0 355

SMS-tömegkampány - Arvisura-csoport

A nemzetközi viszonylatban is tömeges hírnévre szert tett Arvisura-csoport SMS-kampányt hirdet abból a célból, hogy az információk átadásával kiküszöbölje a Google 2015-ös algoritmus-frissítései révén várhatóan keletkező SEO-károkat, illetve enyhíteni igyekszik azokat[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

BéDéKá Creative Commons License 2015.11.20 -1 0 354
BéDéKá Creative Commons License 2015.07.03 -1 0 353

Arvisura letöltés - Tsúszó

Posztumusz Arvisura letöltésre ítélte a SEO-kúria Tsúszó Sándort szerverfeltörés bűntette miatt. Az idős korában Svédországban elhunyt költőt és gondolkodót egy fiatalkori ballépése miatt ítélték ténylegesen letöltendő Arvisurára. Történt, hogy az akkor éppen egy[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

BéDéKá Creative Commons License 2015.05.12 -1 0 352

Keleti egzisztencialista filozófia

Tudvalevő, hogy az arvisura-típusú keresőoptimalizálás elméleti alapjai a keleti egzisztencializmusra támaszkodnak, pontosabban a bengáli-maláj bölcselő, Cecil M. Joepardy tételeire, amelyeket a Nagy Traktátumában fogalmazott meg. De mi is ennek a metafizikai tanításnak a[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

babaji Creative Commons License 2012.03.22 0 0 351

Két nyafogásomat előadom illő tisztelettel :

Az Arvisura elképesztően terjedelmes illetve hiányoznak belőle az állitásai bizonyitékai.

Ámbátor ha keresztényként megnézem a Bibliát több mint ezer oldal vagy mondjuk az utóbb századok  Szentmáriás látományok és közlemények SOKEZER oldalnyi özönét....hát az égiek ennyire bőbeszédüek lennének ? :)))

és hol a határ a hit és hiszékenység között ?

mociga Creative Commons License 2011.08.15 0 0 350

Hát. Ezzel alapvetően egyetértek. De nem ártana komolyabban venni mindkét közös emberi emlékünket. Mind az ATVISURÁT, mind a BIBLIÁT.

Pl. az Arvisúra, úgy híjja Jézust, mint aki hirdette a szeretet vallását. Ebben is van lényeglátó igazság.

 

Ugyanis ilyeneket mondott. ~~~ (Saját szavaimmal) "Könnyű azt szeretni, aki téged is szeret. Szeresd azt is, aki téged gyűlöl. És szeresd felebarátodat, miképpen önmagadat!"

"Mester! Melyik a legfontosabb parancsolat a tíz közül?"

A szeretet parancsa. Ahol megszűnik a szeretet ott kivész, megszűnik az élet. Ahol nincs élet, a szeretet sem élhet. S hol szeretet támad fel, ott megteremtődik az élet. Mert két dolog van a világon mi kifogyhatatlan bővülhet korlátlan. Az egyik a szeretet, a másik a tudás. ÉS a szeretet, megismerő erő.

Ámen. :-))

 

Ui:

Tudom nem val(l)ók az ilyenek ide, és mégis........... kényszeresen ki kell mondanom a ......................... (mit is!?!?) :-)))

Előzmény: Törölt nick (346)
zerge48 Creative Commons License 2011.08.15 0 0 349

Nem véletlenül Fridrich Klárára gondolsz, a gúnyirattal kapcsolatban?

 

Angolul is már lehet információkat gyűjtenie azoknak kiket érdekelné az Arvisura.

 

http://ishtarsgate.com/phpBB3/viewtopic.php?f=28&t=1135

 

szoffya Creative Commons License 2011.08.14 0 0 347

Ha volna kéznél egy rövid leírásod én szívesen venném ha küldenél (zofy@citromail.hu). A történetet a partizánokról, meg a medvetorról, valamint az aranylemezek "lefordítását" és megküldését az ózdi kohásznak - ismerem. Ha erről van szó, akkor ne fáradj, köszönöm.

 

Olyan "megérzésem" nekem is van, hogy ez csupán egy gúnyirat épp a magyarok ellen - ezt jelzőt úgy olvastam, sajnos nem emlékszem ki írta. Talán Bunyevácz Zsuzsa? Lehet, hogy tévedek. Mindenesetre az aki rászánja magát az olvasására, nehezen állja meg nevetés nélkül. 

 

A Bibliával azért nem lehet összehasonlítani, mert az legalább nem mulatságos. A kiválasztott nép profitált belőle. Viszont velünk magyarokkal jól kitoltak az Arvisurával. Abban még reménykedem, hogy nem fordítják le angolra, mert akkor aztán rajtunk röhög a világ.

Előzmény: Törölt nick (343)
mociga Creative Commons License 2011.08.14 0 0 345

Mivel én egy roppant érdeklődő, amolyan gyermeki típus vagyok, a következő véleményem alakult ki az "arraviszuráról".

Ez egy rejtélyes "száll a madár ágrul ágra, száll az ének szájrul, szájra" őstörténeti leírás, a jégkorszakot követő időkről. Szerintem. Ez csak olyan megérzés féleség.

zerge48 Creative Commons License 2011.08.13 0 0 344

Ha nagyon akarod az email címet megtalálod ha rákkattintasz a névre.

 

Azt miből gondolod, hogy a manysik tudatlanok lettek volna? Miér gondolod, hogy mindenre mi tanítottuk meg őket, még akkor is, ha az arvisurát katyvasznak tartod.

Várom leveled.

Előzmény: Törölt nick (343)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.11 0 0 343

Nem szívesen írnám le, hogyan keletkezett az Arvikutykurutty, mert egyszer már töröltek miatta, de ha adsz egy e-mail címet, megírom.

 

A rövid idő pedig néhány évtized, max 1 évszázad. A régészeti leletek pl. lószerszámok, díszek, stb melyek a kultúrális azonosság vagy hasonlóság jeleit mutatják, bizonyos népekkel. Bővebbet írtam a szkíta topicba, az alternatív elméletek alatt, és továbbiakat tervezek.

zerge48 Creative Commons License 2011.08.10 0 0 342

Szerinted mi számít rövid időnek? Milyen régészeti bizonyítékokra gondolsz?

Hogy katyvas vagy sem az majd eldől, de most itt másról beszélsz.

Előzmény: Törölt nick (341)
Törölt nick Creative Commons License 2011.08.10 0 0 341

Az Arvikotyvalék egy nagy ótvaros átverés.

Ma már egyértelmű genetikai, nyelvészeti, régészeti bizonyítékai vannak annak, hogy a finnugorokkal csak rövid ideig voltak őseink kapcsolatban, mégpedig aligha egyenrangúban. Tőlük tanulták el a nyelvet, de az írás elsajátításához már túl primitívek voltak. Őseink megtanítottak nekik amit képesek voltak befogadni. Ennyi.

zerge48 Creative Commons License 2011.08.09 0 0 339

Paál Z. -t szovjet partizánok mentették ki a munkaszolgálatosok közül. Turának hívták azt a manysi fiatalembert ki rájött, hogy Ő lenne az kinek átkell adnia az Arvisurákat.

Előzmény: sajnos boka (338)
sajnos boka Creative Commons License 2011.08.08 0 0 338

Azt tudja valaki, hogy a sámn, miképpen akadt Paál nyomára?

Miért pont Paál lett a kiválasztott és erről honnan értesült a (szovjet)sámán?

 

zerge48 Creative Commons License 2011.08.08 0 0 337

mennnyire gondolod komolyan

Előzmény: varazslooo (336)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!