Keresés

Részletes keresés

BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14774
OK. Meggyőztél. Kivárok:-)
Előzmény: Aragorn83 (14771)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14772

OK, akkor írok majd mélt, thx:-)

 

Előzmény: mindenki senkije (14766)
Aragorn83 Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14771
Ahogy már nem egyszer írtam, (itt is meg mindenhol,) nekem az első perctől kezdve tetszett. De ebből szempontból számotokra, akiknek nagyon nem tetszik az eleje, az én véleményem nem mérvadó. Így csak a veletek kb azonos véleményen lévő emberekre tudok hagyatkozni, aki vagy 1-2 rész után kaszálták, vagy nagyon nehezen bírták ki az első 4-5 részt.

Az ő megnyilatkozásaik egytől egyig ugyanazt mutatják. Jóval inkább visszavesznek az eltúlzott digitális vérhasználatból, a gyomorforgató jelenetekből, az értelmetlenül bedobált sok szexjelenetből satöbbi.
Ellenben alaposan ráfekszenek a történet és karakterek kibontására, a látványon csiszolnak és egy olyan dolgot hoznak létre, amely látványos fejlődés látható, egyre jobban, részről részre. Ahogy human is írta a sorozatjunkie-n azért gyengébb az első pár rész mert: "a készítők szerint technikailag is az 5. rész környékére szedték rendbe az art directiont, addig még próbálgatták a dolgokat, hogy pontosan miképp is kéne csinálni."

A legtöbben a 6. résztől tekintik igazán jó sorozatnak, sixx a 7. résztől mondta azt rá, hogy ez már döfi. Érdemes elolvasni az ő kritikáját. Az első két rész után szánalmasnak tartotta a sorozatot, az évadzáró után pedig már rendkívül elnyerte a tetszését a dolog.

Jobban nem tudom alátámasztani a mondanivalómat mint néhány más hozzászóló kommentjével:

"A pilot és a második epizód láttán én leírtam a sorozatot, egyszerű parasztvakításnak tartottam a rengeteg lassított felvételt, képernyőre fröccsenő vért, leszaggatott végtagokat és arcokat, és persze a pinákat, amiket ad hoc betoltak egy-egy hentelés közé. Aztán a hatodik résztől az írók úgy döntöttek, hogy inkább elmesélnek egy történetet, és a sorozat talpra állt, érdekes lett, sőt, kifejezetten izgalmas, amit érdemes volt egy évadon át követni."

A Dollhouse-on kívül csak egy olyan sorozat volt a praxisomban, aminek nem két, hanem hét esélyt kellet adni ahhoz, hogy bebizonyítsa: igenis többet ér a felszínes parasztvakításnál, nemcsak vér, dugás és lassított felvétel a zöld háttér előtt bohóckodó izomemberekkel, hanem egy mélyebb, szórakoztatóbb történet, ami ha megkésve is, de be tudja rántani a nézőt."

"és ahogy itten írva vagyon, lapos indulástól felpörög szép lassan jó magasra, és nagyon jó lesz. ha ezt a tempót viszik tovább a következő évadokra, akkor.. huhúúú!!!"

"Eszméletlen jó sorozat. Az első rész végén én is elgondolkodtam, hogy nézzem-e tovább, de lassacskán megfogott. Persze az is segített, hogy nekünk nőknek is jutott bőven nézni való benne :)"

"ennek a sorozatnak pont az a szépsége, hogy olyan, mint egy igazi gladiátor: az elején egy lyukas garast sem adnál az életéért, aztán a következő pillanatban már rajongóként tombolsz:D"

"Én is láttam már végig, csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon jó, igaz felirattal sokkal jobb. A 3-4. résztől válik igazán izgalmassá. Amúgy a vérről meg annyit hogy ez képregény adaptáció szerű(300), mivel nem sok köze van a történelmi hitelességhez, hisz nem is ez a célja!"

"Aki esetleg az első rész alapján ítélne a sorozatról, ne tegye, 3-4. rész környékén beindul és igazán jó szórakozást nyújt. Már amennyiben szereti az ember ezt a stílust. :)"

"Rengeteget javult az első rész óta a sorozat. Kicsit visszavettek már a digitális vérből, meg az öncélú szexből is. Nagyon jól bonyolítják a történetet. Sok sorozat csalódás nekem mostanában (FlashForward, V, TBBT, Supernatural), de ez meg pont egy ellenpélda. Nem hittem volna, hogy ide fejlődik az első rész után (bár nekem az is bejött)."

"Én nagyon csalódtam a pilotban, nekem túlságosan 300-szerű agyatlan faszság volt az egész, aztán a kritikák hatására adtam neki egy második esélyt, és tényleg nagyon feljavul néhány epizód után. Nagyon jót tett az egész sztorinak a sok intrika meg szarkavarás, és az is, hogy az akciójelenetekben a CGI vért meg beleket kicsit visszafogták, ami nálam még tovább nyomta az egészet egy realisztikusabb irányban. Az első pár rész 4/10 volt, de a vége meg 8/10 felett hozott simán, néhol 9-es részekkel. Tényleg érdemes neki időt adni, mert a kezdeti szépséghiba után már kezdi súrolni a Rome szintjét."

"A pozitív kritikák után végül én is ledaráltam, és tényleg kellemes csalódás volt, hogy hova jutott el onnan, ahonnan indult. Tetszett, hogy bejöttek az intrikák, és hogy a vérfürdő értelmes keretek közé visszaszorult (egyre kevesebb agyonlassítással)."

"Csatlakozok, zseniális lett a sorozat.
Unaloműzésből néztem bele kábé egy hónapja, és annak tökéletesen meg is felelt, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy az egyik legnagyobb kedvenccé nőtte ki magát.
Azt hiszem a testiség ilyen erőteljes ábrázolása, mint kiindulópont hihetetlen módon felszabadíthatta a készítők kreatív energiáit, nem volt gátló elem. A karakterek felépítése tanítanivaló, nem is akármilyen karakterek (Batiatus és Ashur eszméletlenek) és mindegyiknek tökéletesen kivitelezett storyarc-ot hoztak létre. Az írók munkája tökéletes, és ehhez szerencsére jó rendezés és jó színészi játék (John Hannah egy zseni) párosul. A töménytelen mennyiségű eyecandy (Viva Bianca, Katrina Law kiemelten) pedig most már csak hab a tortán.
Tényleg csak dicsérni tudom én is; a 4., 5. résztől hibátlan."



Íme ez volt néhány nézői, hsz, kritika a sok tucat közül. Vagy ha még ezeknek se hisztek kérdezzétek jet set vagy zsesszi esetleg Akarkij véleményét. :)

Köszönöm, ha elolvastad. Picit hosszú lett. :D
Előzmény: BitterSweetSymphony (14752)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14770

Nyugodtan szidhatod:-) Én nem vagyok az a fajta, aki személyes sértésnek éli meg, ha vkinek nem ugyanaz a véleménye v ízlése, mint neki. Sőt, érdekelnek más emberek indokai.

Csak így volt fura, h feltételes módban írtad, kvázi nem is láttad, de elutasítod.

Az unalmast meg nem tudom elfogadni:-) Pont az egyik fő erénye volt a PB-nek a pörgés, a kitalálhatatlan fordulatok és a wtf-élmények kétpercenként... Meg persze volt még jónéhány erénye:-)

 

A Heroes más típus, de én azt is szerettem. De ott tényleg csak az első évad volt jó, a többit is megnézem-néztem, de már csak "böcsületből".

Előzmény: jet set (14767)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14769

én megnéztem néhány későbbi epizódot is, de én nem láttam nagy látványos javulásokat-változásokat

a későbbiekben is minden részben élve ledarálnak minimum egyvalakit valamilyen módon, és ezt percekig lehet "élvezni", hát kösz...

a szoftpornóval meg az a bajom, hogy szoft :))))

 

amúgy gyere már át oda, a sorozatosba, ne itt offantsunk! :)

Előzmény: BitterSweetSymphony (14764)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14768

ezt adom!

a legizgalmasabb dolgok egyike a világon a PB! mondjuk igazándiból csak az első évad, de az nagyon. nekem rendesen pihennem kellett néha 1-1 epizód után, annyira nagy volt a feszkó meg a pörcsi. :)

Előzmény: BitterSweetSymphony (14765)
jet set Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14767
Nem akarom szidni a kedvenc sorozatodat. Sokaknak bejött, nekem nagyon nem. De a Heroes sem jött be nekem, pedig azt a munkahelyen is rengetegen imádták.
Ha már szökés, akkor a Remény rabjai. :-)
Előzmény: BitterSweetSymphony (14765)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14766

akkor jó, ha jó a szinkron!

egy cimbim direkt így kérte, megtermeltem neki, természetesen rákattant, hamarosan végez és utána visszaadja a korongokat, amelyek nekem szinkronnal nem kellenek, és így legalább jó helyre kerülnének!

dobj egy mailt, névvel, lakcímmel, aztán hamarosan passzolom az egész pakkot!

Előzmény: BitterSweetSymphony (14764)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14765
Nekem a kedvencem, legalábbis az első évad mindenképpen. És mondjuk sok mindent lehet rá mondani, de azt, h unalmas...:-)
Előzmény: jet set (14763)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14764

Tudod, h én nem vagyok szinkron-ellenes, sőt. Amúgy mintha adnák is mostanában a BSG-t valahol...csak nyilván már nem az elején tart.

 

Igen, primitív (bocs, Aragorn:-). Csak jópáran írták, h később bejavul. Hátha.

Amúgy nem fikázás, csak vélemény. Ha valaki szereti nézni a vért meg a csonkolást, meg odavan h 10 percenként láthat egy stilizált szoftpornó-jelenetet, annak meg bejön. Nem vagyunk egyformák, csak hogy idebiggyesszek vmi magvas közhelyet is:-)

Viszont én imádom az ókorban játszódó, meg úgy általában a kosztümös történeteket. Szóval a téma maga bejönne, csak a kivitelezéssel van gond.

Előzmény: mindenki senkije (14760)
jet set Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14763
Az az a sorozat, amelynek az összefoglalóját is untam.
Előzmény: BitterSweetSymphony (14761)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14762
Figyi! Gyere at ide, sorozatokrol, vegyesen, buntetlenul: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9202864
Előzmény: BitterSweetSymphony (14759)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14761
Ez a kijelentés így indoklás nélkül eléggé értelmezhetetlen...pláne feltételes módban:-)
Előzmény: jet set (14758)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14760
Megoldhato, bar perpill csak szinkronosom van, az meg fuj! Aragorn talan tud segiteni, ô most daralta az egeszet, ott van a vinyojan! Bar nem hiszem, h segitokesz lesz, ennyi Spari fikazas utan. :) A Spari amugy nekem tulsagosan primer (szex-durvasag), mondhatni primitiv sorozat. Egyelore keptelen vagyok benne meglatni valami barmit, ezeken kivul, ami miatt pl valoban nezni volna erdemes.
Előzmény: BitterSweetSymphony (14757)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14759

Én a Kocka 2-t láttam először, szóval nekem az volt az "első rész":-), de az 1. is tetszett. Sztem nagyon eredeti volt az alapötlet és eléggé jól ki is aknázták. Mondjuk picit véres volt az is, ha jól emlékszem, de még határon belül.

 

Basszus mindenki nézi a BSG-t?:-)

Előzmény: Törölt nick (14755)
jet set Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14758
A PB-t sohasem nézném meg.
Előzmény: BitterSweetSymphony (14757)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14757

Elküldenéd postán? Az klassz lenne, aztán én meg visszaküldeném a költségeidet.

 

Spartacus: legjobban asszem a trágárság zavar. A véres jeleneteknél egyszerűen be szoktam csukni a szemem, de a fülemet nem tudom befogni, mert akkor lemaradok a sztoriról:-) És annyira kiábrándító egy 2000 évvel ezelőtt játszódó történetben, amikor pl a gladiátorok trénere aszongya, h egy gladiátornak be kell kapni a halál f*szát...tele volt az egész ilyenekkel. Ez teljesen más szint, mint mondjuk Sawyer kedves kis szánovöbiccs-e:-) 

A főhős meg önmagában nem jelent elég vonzerőt ahhoz, h miatta végignézzek egy sorozatot...akkor már inkább újra kezdem a Lostot v a PB-t:-) 

Előzmény: mindenki senkije (14753)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14756
A Kockaval asszem csak az volt a gond, h igazibol a primszamok nem ugy jonnek egymas utan, mint ahogy a filmben mutatjak, csak erre ha nezed, nem figyelsz oda. Viszont igy meg az egesz "logikaja" bukik meg. Vagy valami ilyesmi, mar nem emlekszem annyira, csak olvastam vagy mi.
Előzmény: Törölt nick (14755)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14755
Az első részt én is nagyon szerettem.
Apropó, az egyik karakter a Kockából fontos szerepet kapott a BSG-ben. :-)
Előzmény: BitterSweetSymphony (14749)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14754
Heroes vege: nem is tudom, asszem ezek keszultek a kaszara, szal ugy ahogy de vege lett. De az elso evadtol mar olyan tavoli es sulytalan lett ez a befejezes, hogy, ahhh... mindegy!
Előzmény: BitterSweetSymphony (14751)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14753
BSG jo otlet!!! Elkuldjem postan? Spartacust jol osszefoglaltad, lattam nehany reszet, de ennyi amennyit irsz, engem undorit plusz a fohos sem az esetem. :))))
Előzmény: BitterSweetSymphony (14751)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14752

Szóval Aragorn, annyit emlegetted ezt a Spartacust, h megnéztem az hbo-n az első 2 részét. Hát...háááááát...olvastam a kommentekben, h tán a 4-5. résztől jobb lesz. Jobb lesz?:-)

 

Mármint eddig gyakorlatilag olyan, mint egy képernyőre vitt számítógépes játék, rettenetesen eltúlzott és életszerűtlen effektekkel. És az én ízlésemnek messze túl sok csonkolással, vérrel, trágársággal és coitussal. Az egyetlen pozitívum, amit eddig találtam benne, a főhős fickó:-)

Előzmény: Aragorn83 (14727)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14751

Naa, ne gyalázd már annyira a PB-t. Ha nagyon megvakargatjuk, sztem a Lost vége (sőt, bizonyos szempontból az egész utolsó évada) szarabb lett. Sokkal nagyobb átverés volt. A PB-ben legalább elvarrták a szálakat (persze nem minden "elvarrással" voltam elégedett...:-)

 

Amúgy most hiányérzetem van, sorozat nélkül maradtam. Asszem elkezdem a BSG-t:-)) Már ha le bírom szedni valahonnan még ebben az évszázadban.

 

A Heroes 4 is jó ötlet, én azt még nem daráltam le. Mi lett vele, vége lett vagy kaszálták?

Előzmény: mindenki senkije (14728)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14750

:-)) aranyos

vajon honnan rántják elő ezeket...?

Előzmény: zsesszi (14748)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14749
A Kocka nekem is nagyon tetszett, anno meg is vettem dvd-n. (Akkor még nem tudtam letölteni:-) De csak az 1. és a 2. része, a 3. borzalmas. Lehet, el is adom a vaterán:-))
Előzmény: zsesszi (14717)
zsesszi Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14748
volt itt forgalom éjszaka:)
ezt még tegnap akartam linkelni, egy kis jókedv:)))
a világ 1. dj párbaja:))
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14747
Ez a leragadas eleg pejorativnak hangzik itt. Inkabb mondanam, h alapos vagyok, vagy perfekcionista. A feltett kerdesre szeretem tudni a valaszt, a feladatra a megoldast, a megfejtest, egy tortenetnek a veget, ilyenek. Ha nem igy tortenik, akkor eleg nagy hianyerzetet marad hatra.
Előzmény: Aragorn83 (14740)
Aragorn83 Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14746
Kicsit furán van leírva, de a lényeg benne van. Rembrandt elcsúszik, elvileg a saját világába és a többiek meg ott maradnak és azt se tudják mi lett vele és mi lesz velük. :)
Előzmény: Fafara (14744)
Aragorn83 Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14745
Rendes leszek és belinkelem neked :)

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9202864
Előzmény: Törölt nick (14743)
Fafara Creative Commons License 2010.06.09 0 0 14744
köszi. hát ez elég fura vég tényleg.
Előzmény: Aragorn83 (14742)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!