Keresés

Részletes keresés

ribizli Creative Commons License 2004.09.03 0 0 39
joy drága,

ideírom Neked a szeitán (búzahús) készítését. :))
"Hozzávalók: 1 kg tönkölybúzaliszt (fehér) vagy durumliszt, 1/2 kg tönköly grízes liszt vagy durum grízes liszt. Kb. 2-3 liter zöldség-erőleves, amelybe tehetünk többféle zöldséget, kurkumát, gyömbért, hagymát, babérlevelet, kevés sót, stb.


A kétfajta lisztet összekeverjük anyi hideg vízzel, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk.
Egy akkora tálba tesszük, hogy ha felöntjük hideg vízzel, jól ellepje a tésztát. Minimum 5 órát, de lehet egy éjszakát hagyni ebben az áztatóvízben. Ezután leöntjük a vizet róla és folyó víz alatt elkezdjük mosni a tésztát addig, míg a víz teljesen tiszta nem lesz. Óvatosan kezeljük a tésztát, nehogy szétessen. Lehet a vizet felváltva, egyszer hidegen, egyszer langyosan a tésztára engedni. Ha már teljesen tiszta a víz, leöntjük a tésztáról és két darabra osztjuk. Gombóccá formáljuk, beletesszük két kis tálba, majd kicsit pihentetjük. Közben felforraljuk a levest vagy a befűszerezett vizet. Ha felforrt, újra megformázzuk "húsunkat" és a forró vízbe tesszük. Újraforrástól számítva 30-40 percig főzzük. Ezután kivesszük a levesből és a receptnek megfelelő szeletre vágjuk. Többféleképpen lehet elosztani (Szeletnek, kockára, csíkokra vágva, darálva.) A végén rászűrjük a levest és zárható edénybe téve több napi eltarthatjuk. Fagyasztani is lehet.
Bioboltokban kész szeitán por is kapható, amit az előírásnak megeflelően lehet elkészíteni, mégis a saját kezünk által készített szeitánt ajánlom, hiszen mivel végig "kézi munka", nagyon sok energiát adhatunk ételünknek és szeretteinknek."


Hááát, izé. Lehet, hogy az eredmény egészséges, de hogy a készítése nem környezetbarát, az tuti, amennyi vizet kell hozzá pocsékolni...
A recept a 100 legjobb gabona- és zöldségétel wokban című könyvből származik, ha nem ízlik az eredmény, ne engem tessék szidni. :)
ribizli
joy Creative Commons License 2004.08.31 0 0 38

Ehhez kapcsolódóan találtam másik cikket is!

Listeria és Yersinia

Nem lehet az ezekre érzékenyek élete sem!!!

 

Nagyon úgy néz ki, hogy az ősi magyar konyha ezektől (is) megvéd, amikor erősen átfőz-süt, így elpusztulnak ezek a baktériumok!

Persze a füstölt kolbász...

Viszont az abálás már javít, pláne az azt követő hurka-kolbász sütés!

 

Igaz az érintett betegeknek nem a "vastag", hanem a rosszul kezelt, nem megfelelően átsütött-főzött kajákkal van gondjuk!

(Nesze neked diéta! :o)

Előzmény: joy (37)
joy Creative Commons License 2004.08.31 0 0 37

A KONYHA-TRÜKKÖK-ben vetődött föl a

Listeria-érzékenység

Belinkeltem egy cikket, hátha valakit érdekel!

joy Creative Commons License 2004.08.30 0 0 36

Nálam az árpalé az üveges kenyér!

:o)

Előzmény: ribizli (32)
joy Creative Commons License 2004.08.30 0 0 35

Bocsi, azért írom oda utána a vigyort, mert nálam a génmanipulált az a zölterroristák bosszantására van!

:o)

Kételkedem ugyan is ezekben a "káros az egészságere" szövegekben, különösen a koleszterin körüli cirkusz óta!

 

Pölö emléxik valaki arra, hogy a 70-es évek közepén betiltották a repceolaj forgalmazását, mert rákkeltő anyagokat találtak benne!

Újból megjelent a boltukban "Finomított" előtaggal.

Én emléxem a múltra, nem veszem ezt.

 

A bio számomra azt jelenti: randa, kukacos és drága!

 

A magyar piaci termékek nagyrésze ilyen, sosem lát vegyszert, mert sajnálják rá a pénzt...

:o)

Előzmény: ribizli (34)
ribizli Creative Commons License 2004.08.30 0 0 34
Igen, mintha említetttem volna én is a génkezeltségét. :/
Viszont a szóját takarmányként is használják, így sajnos nagyon sok mindenbe bekerül akkor is, ha a csomagon feltüntetett szójás cuccot kerüli a húsevő ember.
gyk.: génmanipulált a szója szaporítóanyaga.
ribizli
Előzmény: joy (33)
joy Creative Commons License 2004.08.30 0 0 33

Kösz, szóját majd csak, ha már etetnek!

:o)

Azt tudjátok, hogy a forgalmazott szóják génmanipuláltak?

:o)

Előzmény: ribizli (32)
ribizli Creative Commons License 2004.08.30 0 0 32
Vegetáriánus vagyok, de nem szeretem és nem is eszem szóját. :)))

Egyébként meg szerintem nagyon fontos, hogy ne kényszerből, "rossz szájízzel" kezdjen az ember könnyebb ételeket készíteni és enni! Főleg a Konyhaasztal körül tüsténkedő társak! :) A másik topikban a kísérletező kedv uralkodik, szerintem ez a jó hozzáállás a diétához is. :)
A hagyományos ízeket az egészségesebb (reform, diéta, bio, akármi) ételekben keresni elég gyakori kudarccal járhat, ezért is fontos a fokozatosság. :))

Libatepertő helyett a kenyérrel jó az a szezámmagos krém, hidd el, joy! :)
Árpalé alatt ugye az árpafűből facsart levet értetted? ;)))

Vegeta/delikát helyett jobb a natúr szárított zöldségekből készülő cucc, amit bioboltban lehet leginkább kapni, diéta ide vagy oda, ízfokozókat és egyéb műanyagokat teljesen felesleges enni!

Töltött paprikát vagy karalábot én barnarizzsel szoktam csak, megpárolom kis zöldségkeverék-fűszerrel meg sóval, aztán míg hűl, apróra vágom a vereshagymát, soook majoránnát teszek bele, és annyi tojást, amennyitől összeáll. Ha kell, kevés búzadarával (ez nálam bio-durumbúzából való) sűrítem. Beletömöm a paprika vagy karaláb hasába, és paradicsomos lében vagy kevés vízzel meg a karalábbéllel puhára párolom (a karalábot mikroban szoktam, mert úgy jobban megmarad az íze).

A szóját használat előtt be szokás áztatni, és van olyan fűszerkeverék, amivel állítólag ízesebb lesz. Előkeressem?

Szintén diétás, de halfilé. Valami sima fagyasztott vagy friss halfilét tepsibe fektetünk, kevés k.olajjal vagy napraforgóval megcsöpögtetjük, sok citromlevet facsarunk rá, ízlés szerint sózzuk, aztán lehet még fokhagymát mellészórni, és lefóliázva sütőben puhára pároljuk. Mikor kész, fedetlenül kicsit még pirítjuk. Fenomenális. Pedig én nem nagyon szeretem a halat.
ribizli
joy Creative Commons License 2004.08.30 0 0 31

Ne csak nekem írhatok, de sokkkkkkk receptet ide!

 

Kipróbáltam a töltöttpaprika "lájtos"-at!

:o)

 

- 15 dkg gersli /hántolt árpa/ alaposan átmosva,

- 3 eka kukoricacsíra (k olaj) olajon megfuttatva,

- csipet sóval, féliter vízzel fölöntve, megfőzni,

- 1 fej hagymát kevés olajon megdinsztelni,

- 15dkg füstölt pulykacomb, és

- 40 dkg friss pulykacomb összedarálni, a nem forró hagymát és gerslit bele,

- 1 egyész tojással,

- 1 káka sóval,

- 1 káka pirospaprikával,

- 1 moka őrölt korianderrel,

- 1 moka morzsolt majorannával alaposan összedolgozni,

- 7 formás-közepes kicsumázott tv paprikába betölteni, maradékból gombócokat készíteni, lábosba tenni, fölönteni enyhén sós vízzel, megfőzni (~20'),

 

Mártáshoz:

- 1 kiló paradicsomot

- 1 eka k.olajba

- 1 moka sót rászórva, kevergetve szétfőzök, átpaszírozom,

- 2 eka olajon

- 1 eka búzakeményítőböl rántást készítek, hagyom hülni, bele

- 1 káka pirospaprika,

- 1 eka pirosasórany,

- 1 pohár hidegvíz, és a paradicsomba keverem, fölengedem a paprika főzőlevével (olyanra, mint a család szereti), jól összeforralom, beleteszem a paprikákat-gombócokat, és

 

megesszük.

Tegnap de 1,5 óra alatt meglett.

Előzmény: vackoor (30)
vackoor Creative Commons License 2004.08.28 0 0 30
Joy,
Nincs olyan diéta ami mindenkinek egyformán jó. Minden betegségnél változik valamit a diéta. Vannak általános elvek : állati fehérje csökkentése/elhagyása , de föleg a vörös húsok kerülése, teljesörlésű gabonák használata, mnél több zöldség gyümölcs, (lehetőleg vegyszermentes). Kerüni kell a finomított lisztet. Cukor helyett méz használata, konzervált ételek kerülése, sófogyasztás csökkentése, (én kevés sót használok és Natúr Vega Mixxel egészítem ki) stb. stb., de ezeket bztos tudod. Ha nem akarod itt kiteregetni a betegségedet az egy dolog, de mindenképpen ajánlom, hogy ismerd meg a rád vonatkozó hagyományos orvosi és a természetgyógyászati diétát. Pl. néztem egy táblázatot, hogy mi emeli a purin (húgysav ) szintet és azt írják, hogy a száraz hüvelyesek amire sosem gondoltam volna, azt hitte csak a húsoknak van magas húgysavtartalma.
Ha az elveket tudod már magad is könnyen fogsz kreálni olyan ételt ami ízlik.
Már az is sokat jelent ha fokozatosan hagyod el a számodra káros dolgokat.
Ennyit az elméletről, legközelebb receptet küldök.
Az előző hozzászólásomban javasolt ételek közül szereted valamelyiket?
joy Creative Commons License 2004.08.27 0 0 29

Milyen a vérképem?

Nincs olyan paramétere, ami jó lenne...

Nem extrém qúr ára vagyok kíváncsi, hanem emberire!

De ez a topic SE/NE rólam szóljon, hanem mindenkiről, akinek valami miatt nem szabad ezt+azt!!!

 

A tortillát -a'la én- pölö javaslom azoknak, akik nem ehetnek búzaliszteset, de a kukor Icát igen!

1 tojás,

5 púpeka kukoricaliszt,

2 dl tej,

1 dl szódavíz,

1 káka cukor,

1 moka só,

1 csipet szóda2karbona, alaposan összekeverve, bele

5 dkg reszelt, füstölt sajt,

2 eka kukoricacsíra olaj.

20-30' pihentetés után kisütni, mint a "rendes" palacsintát.

Töltés: kanálkányi csípős paprikakrémmel bekenni, uborka, kukorica, pritamin, saláta, kefír, fokhagyma, kapor keverékkel.

Előzmény: vackoor (28)
vackoor Creative Commons License 2004.08.26 0 0 28
Szia Joy !

Én egy visszaeső fogyókúrázó/ reformtáplálkozó vagyok. Bár vissza vissza esem. mert a környezetem nem ilyen és a jó társaságban nehéz erősnek maradni, de a saját bőrömön (is szó szerint) tapasztalom a helyes táplákozás előnyeit.
Tudnám ajánlani Oláh Andor A reuma gyógyítható c.könyvét. Könyvtárban biztosan megtalálod, de lehet hogy van új kiadása is.
Nem tudom milyen a vérképed, de csináltass és ha kell menjél gasztroenterológushoz, meg dietetikushoz, hogy legalább a kiindulópontjaid meglegyenek, mert a diétázás túl általános fogalom.
Ami az olaj használatát illeti javaslom, hogy a bő olajban való sütést felejtsd el. Állítólag a finomított olajokat káros vegyszerekkel kezelik, a finomítatlanok meg nem bírják a magas hőmérsékletet. A megoldás a sütőben való sötés. A tűzhelyen való főzésnél meg lehetőleg a végén kell hozzáadni az olajat.
A mi családunkban pl. a gombás húspótlás vált be : gombapörkölt, gombával töltött tök, gombás töltött paprika, rakott káposzta, milánói makaróni hús helyett gombával.
Rakott karfiol tojással, tejföllel, prézlivel
Túrógombóc.
Szerintem a halételek is egészségesek, bár a busaevéssel egyedül maradtam a családban, de a halászlét szeretik.
A másik sikerdolog a mártásos saláták nagy mennyiségben sopszka, télen alma/répa/káposzta vinaigrette mártással. stb.
Házi sütésű magvas kenyér teljes kiőrlésű lisztből (eleinte a fele lehet finomliszt). Ez annyira bejött, hogy egyelőre szüneteltem, mert súlyproblémáim is vannak. Ehhez már nem hiányoznak a felvágottak, sajtok, magában is csemege.
Sokszor van a műsoron a mexikói vegyes zöldség időhiány esetén pl. joghurtos salátának, rizi-bizinek sajttal, curris. fokhagymás olajban megpárolva és paradicsomlével felöntve.paradicsommal felőntve.
Tetszett a totrtillás és a vadas recept is ki fogom próbálni.
joy Creative Commons License 2004.08.25 0 0 27

Természetesen, megcsináltam a vadast már teljesen hús nélkül is, leveskocka helyett delikáttal ízesítve.

Én igy is szeretem makarónival.

Mustárt mindig nagyonerős Dijonit használok, borsot nem, mert arra érzékeny a gyomrom.

Előzmény: joy (26)
joy Creative Commons License 2004.08.25 0 0 26

Nekem, és nejemnek izületi gondjaink vannak.

 

De nem az a topic lényege, hogy nekem mi kell, hanem mindenféle, diétánál használható ételek receptjei kerüljenek ide!

 

Nem ragaszkodok a napi húshoz, de nem is megyek le hótvegába!

:o)

 

Nagyon sokféle diéta létezik, sokféle étel, én most egy olyan kaját írok le, ami csökkenti a purinbevitelt, ami pont az én izületi problémám egyik oka.

:o)

 

Most írtam le a vadas változatát marha nélkül, ez vetődött föl a KonyhaTrükkökben.

Ide is beírom:

 

Étolajon piríts körbe 

1 adag csirkemellet,

1 kisfej szecskázott vöröshagymát,

1 kanál cukrot szórj rá,

2 babérlevelet,

1/2 kiló mirelit leveszöldséget,

1/2 karikára vágott citromot, öntsd föl annyi vízzel, amennyi ellepi,

 dobj bele

2 [] tyúkhúslevest, főzd meg köbö fél óra alatt, szedd ki a citromot, babért, húst, turmixold össze az egészet, 

1 pohár tejfölben keverj el

1 eka lisztet,

1-2 moka mustárt, és forrald össze!

A húst szeld föl laposan szeletekre!

Tálald spagettivel, vagy makarónival!

 

Egyszer próbáltam, akkor ízlett!

Az nem árt, ha a leveskocka helyett több sárgarépával sárgítjuk, és 1*ű konyhasóval sózzuk!

Most, akinek van ideje, jobb, ha friss zöldséggel készíti!

 

Utó irat: minden érdekel, ami ehető, de nem vagyok vevő a szélsőségekre!

Szeretem pölö a gyümölcs-züldségleveket, leginkább az árpalét!

:o)

Előzmény: Mallory (25)
Mallory Creative Commons License 2004.08.25 0 0 25
joy,
sokat segítenél, ha megírnád, hogy pontosan milyen jellegű diétát kellene betartanotok (azaz hogy milyen élelmiszereket nem fogyaszthatsz). Általánosan vett "diétás" étel szerintem nincs, hiszen pl. egy joghurtos csirkesaláta "diétás" kaja egy fogyókúrázó vagy magas koleszterinszintű ember számára, addig a tejcukor-érzékenyeknek nem megfelelő.
Azazhogy talán vannak általános "diétás" kaják, de azok inkább a vegetarianus étkezésnek felelnek meg (te pedig ezt azért szeretnéd elkerülni, ha jól látom... ;-)).
(Ja, előrebocsátom, hogy semmiféle egészségügyi végzettségem nincs, csak a saját tapasztalataimat tudom veletek megosztani...)

Egyébként mennyire ragaszkodsz a húsos ételekhez? Érdekelnek olyan receptek is, amiben semmmilyen állati eredetű anyag nincs?
Előzmény: joy (24)
joy Creative Commons License 2004.08.25 0 0 24

DEHOGYNEM!

Már vagy sokad* írom itt le, hogy pontosan a kipróbált recepteket várjuk, hogyan lehet ehetővé tenni a "lájtos, lájtosított" kajákat!

De ne okoska könyvéből, hanem amit már Te, és Családod is hajlandó volt megenni, és utána nem kellett rögvest hajat mosnod!

:o)

Előzmény: Ígymegyez (19)
joy Creative Commons License 2004.08.25 0 0 23

Hát ez az!

Készerűen át kell álni, és olyan kajákra gondoltam e topicban, amelyek 1-1 valamilyen diétának megfelelnek, de már kipróbálták, és ehetővé tették!

Nem könyvek, életmódi ajánlatok, okoskodások, hanem ehető "szójafasírtok" kellenek!

Bocsi a vegásoktól, de számomra még az a diétás kaják réme!

:o)

 

"...Szójafasírt, szójapörkölt,

szój a nővérnek, mert befostam!"

/Hofi/

Előzmény: Kanbéka (18)
joy Creative Commons License 2004.08.25 0 0 22

Találtam valami furát:

"A koleszterin szintén fontos zsírmolekula. Egyes kutatások szerint, senki nem tudja, miért, de az alacsony koleszterinszintü emberek között több az öngyilkos. A magas koleszterinszint azonban szívinfarktusra, magas vérnyomásra és érelmeszesedésre hajlamosít. Az ideális a napi 300 mg koleszterin fogyasztása." írják itt:

http://www.boka.hu/ISM_ELETMOD.htm

 

Egyébként igazad lehet, csak milyenek azok az ízek?

Hogyan lehet emberi?

Előzmény: Mallory (17)
joy Creative Commons License 2004.08.24 0 0 21

Itt-ott-amot, hasonlóak a dolgok. Valóban főzéshez-sütögetéshez régóta kukoricacsíra olajat használunk -ez a legfinomabb!

Nejem, még torka rendbentartására is ezt használja reggelente gargarizálásra!

Az olívát valóban csak salátához használjuk, mégpedig az 1*ű Tecsólívát!

Bő olajos sütéshez van a napraforgó.

1* próbáltam bő olívában sütni, soha többé! Olyan eszméletlen szaga-íze volt, ami a halszaggal vetexik!

A tepertőt magáért enném, mert imádom, friss zöldpaprikával- lilahagymával, ropogós friss fehérkenyérrel!...

Lya, meg azt a szójamaszatot csak nem lehet rászórni a tejfölös-túrós csuszára pörc helyett!

:o)

Az ízesítésnél, füstölt szalonna helyett füstölt pulykamell, vagy comb -bőrtelenítve, illetve füstölt sajt. Nehéz lesz lemondani a baconról!

 

Arra lennék nagyon kíváncsi, mi igaz a mangalicával kapcsolatos hírekről, valóban több benne a telítetlen zsírsav, mint a többiben, és célszerű ezt alkalmazni -hamár ritkán, végre normális kaját akarunk enni?

 

Paradicsomos kajáknál nálam a kanálka culor belekeverése az , ami megakadályozza a gyomorégést nálam.

 

 

A génmódosítást, "génmanipulációt" csak azért írtam bele, hogy csípje a zöldterroristák szemét, mint a füst...

:o)

Előzmény: ribizli (16)
Kanbéka Creative Commons License 2004.08.24 0 0 20
Soha semmi sem mindegy
Előzmény: Ígymegyez (19)
Ígymegyez Creative Commons License 2004.08.24 0 0 19

Ide nem vártok recepteket?

Mert akkor többet nem írok ... vagy teljesen mindegy?

Kanbéka Creative Commons License 2004.08.24 0 0 18

Sok kajában lehet helyettesíteni a s-m húsokat csirkével, pulykával, csak a bűrit nem szabad fölhasználni.

Dehát a libatepertőt nem lehet haltepertővel lecserélni!

Arról van szó, hogy az ember az egészsége érdekében vagy hoz áldozatot, vagy nem. Sajnos az nem megy, hogy - bizonyos egészségügyi esetekben -  az egészség is megmaradjon, és a libatepertő is csússzon.

Előzmény: joy (15)
Mallory Creative Commons License 2004.08.24 0 0 17
Csak úgy általánosságban: szerintem mindenféle "diétázáshoz" hasznos lehet a Testkontroll c. könyv... Sajnos nem tudom egy-két mondatban összefoglalni a lényegét, nekem is akkor állt össze a kép, miután az egész könyvet elolvastam. Ha másban nem is, legalább az iránymutatásban segít.
Elvileg a fogyásban is nagy segítséget nyújt, de nekem az utóbbi években a súlyom megtartásához kevésnek bizonyult a testkontrollos elvek többé-kevésbé történő betartása (bár azért a hétvégi nagy kajálások + baráti sörözések valószínűleg mágnesként vonzották a kilókat... :-/ )
De a legelső jó tapasztaltom az volt a Testkontrollal, hogy az addig rendszeres reggeli vérnyomás-leesés ájulásom nyomtalanul elmúlt.
Talán koleszterin-ügyben is jó ez a vegetariánizmus-közeli táplálkozás: minden felmenőm + a tesóm koleszterin-szintje is magas, míg az enyém alig éri el a padló-értéket. A férjemet is most dícsérte meg a doki az alacsony koleszterin-szintje miatt - pedig azért ő napközben szokott kolbászt, felvágottat stb. enni, csak otthon eszi az általam főzött "könnyített" kajákat.

Bíztatásul: nagyon nagy mértékben csak szokás kérdése, hogy mi ízlik/nem ízlik az embernek. Szépen, fokozatosan érdemes átállni az "egészséges" ételek egyre gyakoribb fogyasztására - így közben fel lehet fedezni az addig ismeretlen ízeket.
ribizli Creative Commons License 2004.08.24 0 0 16
joy édes, nehogy már bocsánatot kérj, hogy topikot nyitottál! :))

Ha a tepertőt az íze miatt tennéd bele valamibe, akkor esetleg meg lehet próbálni pirított és pépesre tört szezámmaggal helyettesíteni - persze csak ha a magas olajtartalmú szezámmag nem tilos. :)
Egyébként meg főzéshez a kukoricaolajat ajánlják az orvosok a napraforgó helyett, mert annak összetétele jobban támogatja az egészséget.
Meg persze az olivaolaj, de abból nem ám a szűz, hanem a sárga, a szűz, haragoszöld nyers salátákhoz való, nem hevítésre!

Aki a paradicsomot nehezen bírja a savtartalma miatt, az tegyen a főzésnél hozzá késhegynyi szódabikarbónát - felhabzik!! -, az közömbösíti a savtartalmat (ugye, TTAMÁS? :))).

A szójával óvatosnak kell lenni - a génmódosításon túl is -, mert elég nehezen emészthető fehérje.
ribizli
joy Creative Commons License 2004.08.24 0 0 15

Bocsánat, én azért nyitottam ezt, mert végig gondoltam, hogy a KT-ben többször fölvetődött már diétás kérdés, és sok igen jó válasz jött, de olyan gyorsan elmerültek a többi között.

Nem életmódban, csak a kényszerű diéták elviselhetővé tételében gondolkodtam.

Nem láttam tovább a konyhaasztalnál!

:o)

 

A belsőségeket valóban nem javasolják, és a bőrös-enyves dolgokat sem.

De akkor hogyan egyek csülök pékné módra?

 

Sok kajában lehet helyettesíteni a s-m húsokat csirkével, pulykával, csak a bűrit nem szabad fölhasználni.

Dehát a libatepertőt nem lehet haltepertővel lecserélni!

 

Nemrég kipróbáltam a gyrost csirkével. Nagyon finom volt!

A héten töltöttpaprikát akarok csinálni de nem disznóból, hanem csirkemellel. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz száraz?

Töltöttkáposztában tavasszal kegyetlenül száraz volt. Lehet, valamivel jobban kellett volna fűszerezni?

Előzmény: moes (9)
Ígymegyez Creative Commons License 2004.08.23 0 0 14

Egy húsmentes és isteni finom étel. Hal van benne; és egy mexikói kaja módosítása. A hal szardínia, ennek figyelemre méltó jódtartalma is van. Szerintem alapjában véve sósabb halakkal jó, lehet, hogy pl. tonhallal vagy lazaccal elő lehet állítani a luxus változatokat

 

Halas tortilla

 

Amit készen szoktam venni hozzá, az maga a tortilla, Tesco-ban lehet kapni zacskóban.

Uborka

Zöldhagyma

Szardínia

Majonéz

 

A tortilla lapokat serpenyőben vagy a mikroban előmelegítjük, úgy hogy ne pattogjon fel és meglágyuljon, de nem szabad pirítani.

A meleg lepényt bekenjük majonézzel, ráfektetjük a hosszában csíkozott-vágott uborka szeleteket és a szétszedett szardíniát, majd szorosan feltekerjük. Bármilyen fűszert tehetünk még hozzá, esetleg összetépett saláta leveleket.

Úgy 3-4 tortilla / személyre jön ki egy adag. Joghurtos salátaöntetet is lehet hozzá készíteni és abba mártogatni.

 

Ha nincs tortilla a Tesco-ban, vagy épp drágálljuk:

Kukoricalisztet, vizet és sót keverünk simára, kerek lapokat nyújtunk belőle, megsütjük; lehetőleg lávakövön vagy valami hasonlón. Lehet, hogy kell bele tojás is, de most épp azt gondolom, hogy mégsem.

Jó étvágyat! :)

ribizli Creative Commons License 2004.08.23 0 0 13
Előre szólok, lehet, hogy utálni fogtok. :)

Tizenéve vagyok vegetáriánus (tej, tejtermék és tojás jöhetnek), és persze gyakran találkozom a miért? kérdéssel.
_Szerintem_ a hús egészségtelen. Vitatkozni ezen nem akarok senkivel, viszont:

nyilván mindenki ismeretségi körében volt már olyan, akinek komoly és régóta tartó, sok szenvedést okozó ízületi bántalmai voltak/vannak.
Sokszor hallottam már, hogy mindenféle kezelések-kúrák után, kvázi most már minden mindegy alapon ajánlotta orvos nekik, hogy kezdjenek húsmentes diétába, és csodák csodája: az állapotuk legalábbis stagnált, vagy akár még javulni is kezdett!
Az egyik elmélet szerint a húsfélékben található mindenféle anyagokat, amiket nem tud a szervezetünk feldolgozni, raktározni kezdi, mégpedig nem jó helyen, ebből adódnak aztán a problémák. Pl. az ízületekbe szokott állítólag kristályos formában a húgysav lerakódni, és persze irritál, gyulladást okoz.

Szóval szerintem pont az ízületi bántalmakra igenis a húsok elhagyása a jó megoldás - esetleg hal maradhat.

Hús és húspótlók nélkül is lehet szerintem nagyon jól élni, és issteni finomakat enni.

Az egész diétázás egyik titka pedig valszeg abban van, hogy ne úgy érezze az ember, hogy most neki rossz, mert tiltott dolgok/étkek veszik körül, amiket neki nem szabad.
Itt a lehetőség a korábbi korlátok ledöntésére, átlépésére és mindenféle új felfedezésére!

És persze nem megy egyik napról a másikra a változtatás - megintcsak saját példával illusztrálva, amikor elkezdtem, a magában megsült paradicsomot íztelennek és élvezhetetlennek találtam, ezért jó kis zöldfűszereket tettem hozzá. Ma meg olyan ízorgiának érzem a natúr sült parit, hogy még!

A zöldfűszerek nagyon sokat dobnak egy "furcsább" ételen is! (De ezt úgyis tudja minden Konyhaasztal-társasági tag. :))

joy, jól tetted, hogy nyitottál ilyen topikát! :)
ribizli
Zitka Creative Commons License 2004.08.23 0 0 12

Nekem is elég magas a koleszterinszintem, és elég egyértelműen kiderült, hogy inkább az öröklési hajlamból adódik, mint a táplálkozásból. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének majd érelmeszesedési problémáim. :-(((((  Egy másik fórumon már kitárgyaltuk, ill. idéztek is be szakmai cikkeket, hogy táplálkozással alig befolyásolható a vér koleszterinszintje. :-( Kreativtucsok, nincs meg neked az a cikk? :-)

 

Nekem most konkrétan epediétás jótanácsokra lenne szükségem. Nincsenek görcseim, de vannak köveim. A doki azt mondta, amíg ez így van, ne feküdjek kés alá. Sajnos imádom a kelt tésztát, ami nem a legjobb az epének. Zsírosat amúgy sem eszem, fűszerekből is inkább a zöldeket.

 

a dietetika.lap.hu -n elég jó linkeket lehet találni a kböző diétákhoz, de én is jobban szeretem "megtárgyalni"  érintettekkel... Életközelibb. :-)

Előzmény: moes (11)
moes Creative Commons License 2004.08.23 0 0 11
amikor először nézték életemben a koleszterinemet (kb 1 éve), éppen magas lett. nem kiemelkedően, a felső határon volt. akkor és előtte meglehetősen kímélőn étkeztem, szinte koleszterindiétán voltam :) aztán meg másképp alakultak a dolgok, és valóban, egy csomó kekszet, tésztát, sütit, kólát és hasonló remekbe szabott dolgokat ettem. fel is szaladt rendesen, így én azt gondolom, azért volt-van összefüggés az étkezési szokások és a koleszterinérték közt, ettől függetlenül állítom, hogy nálunk a családban alapban magas. összességében most is meglehetősen kímélőn táplálkozom, szóval... szóval nem tudom. a halolajat mindenesetre kipróbálom.
Előzmény: kreativtucsok (10)
kreativtucsok Creative Commons License 2004.08.23 0 0 10
"egyébként pár hete indítottam az életmód rovatban vagyhol egy koleszterindiéta topikot, egyelőre nem nagy sikerrel. esetleg össze lehetne vonni ezzel."

valamelyik biztosan mukodni fog :-)



"nekem koleszterindiétáznom kell(ene). "

engem a csaladban elofordulo viszonylag magas koleszterinszint miatt erdekelne
de kezdem azt hinni, hogy nem etel-eves fuggo ez a dolog, hanem orokolheto hajlam


"próbálok figyelni, tudom is, nagyjából mitől lett magas (mondjuk nálunk ez családi is), "

hat ez az, nem igazan lehet mit tenni ellene
a zsirral valo fozes szerintem mar reg a multe, igy az evidens
azt tudom, hogy a koffein, (kave, cola) nem tesz jot,
s a gyogyszereknek meg nem igazan vagyok hive

az olajoshaj szinte mindenre jo :-)
probald ki, vagy jo meg az Omega3-6-9 halolajkapszula ( a vernyomasra is es a koleszterinre is)

"szomorúan fedeztem fel, hogy a májban nagyon magas a koleszterintartam, pedid minden másra meg olyan jó..."

azert ha nem kizarolag majat eszel szerintem semmi bajod nem lesz tole (havonta 1x?)
altalaban a belsosegekre mondjak, hogy viszonylag zsirosak es magas a koleszterintartalmuk
de koleszterin nelkul meg Te nem tudnal mukodni
erre is vonatkozik: mindent mertekkel


"a köszvényre anyám mindig azt mondja, hogy a húslevesről kellene leszokni, de nem tudom, igaza van-e."

a husrol (en a serteshusrol tudom!) hogy azt nem ajanljak a koszvenyeseknek
mert abban van valami ami elosegiti a hugysav-kristalyok kivalasat az izuletekben

csirkelevest nyugodtan egyel, de a boret dobjad ki!
(a kutyus, cicus imadni fog erte)





Előzmény: moes (9)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!