A sharp valóban a #, a flat meg a b (föl- ill lefele módosítójelek). A másik kérdésre nem tudom a választ.
Vigyázni kell, mert az angolban a B a magyar H-nak felel meg, így az angol B flat a magyar B! Tehát a B flat minor az simán b-moll! A többi az OK, F sharp = Fisz, G flat = Gesz stb. ("Bisz" a fentiek szerint nincs!)
Az angol minor az ugye mollt jelent magyarul, a major meg dúrt. Ha nincs se major, se minor írva angol megnevezésben, akkor az alapértelmezett a dúr. (Pl. Symphony in E = szimfónia E-dúrban - jól gondolom?)
A sharp mit jelent? F Sharp Minor az fisz-moll? és mik az egyes hangok ilyen "sharp" változatai? F-fisz, B-bisz, és a többi? És mit jelent a flat? B Flat Minor? ötletem sincs.
Johann-nal és Sebastian-nal próbáltál már rákeresni? A Jean-Sébastien a francia írásmód, és elképzelhető, hogy sokkal kevesebb találatot ad, mivel szerintem még a franciák is a német nevet használják többnyire.
Megvallom, nem vagyok operabarát, és, ha esetleg mégis bekapcsolódom, inkább a hagyományos előadásokat kedvelem, mint a tegnapi Ruszlán és Ludmilla is volt :)
Megvallom nem értem a kérdésedet, mit szeretnél kideríteni a polonéz kapcsán?
"A zene igen melódiagazdag, jól egyesíti az orosz népzenei elemeket a romantikus zenei vonásokkal. Kiválóan jellemzi az egyes jelenetek cselekményét: nagyszerű falusi zsánerkép a nyitójelenet, a vidéki kúriák eleganciáját tükrözi a második felvonás első képének keringőzenéje, Monsieur Triquet franciás vonulatú születésnapi köszöntője, a hercegi udvartartást a harmadik felvonás nyitó polonéze, feszültségekkel teli Lenszkij és Anyegin kettőse a báli jelenetben, majd az azt követő párbajban, stb. A tudatos szerkesztés példája néhány zenei fordulat visszatérő megszólalása. Ilyen Tatjána első felvonásban énekelt ariosója, amely Anyegin szólamában tér vissza a harmadik felvonásban, vagy Tatjána levéláriájának néhány motívuma, ami Anyegin mindkét látogatásakor megszólal. A zene két csúcspontja Lenszkij és Anyegin összetűzése és az ezt követő együttes a második felvonás első képében, illetve Tatjána és Anyegin kettőse a harmadik felvonásban."
Gyakran Polacca címen hallhatjuk ezt a zenét. Említésre méltó, hogy abban a történelmi időszakban, amikor Oroszország fennhatósága alá tartozott Lengyelország mintegy harmada, egyes orosz zeneszerzőket “elcsábított” a polonéz zenéje, amely a “nemesség” avagy “királyi méltóság” megtestesítője lett, és gyakran összekapcsolódott a cár vagy általában az uralkodó személyével. Az orosz operákban (pl Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunov, Pjotr Iljics Csajkovszkij Anyegin című műveiben) lengyel nemesség szimbólumaként jelenik meg a polonéz, illetve a nosztalgikus polonézdallamok, mint pl a Hazám című művéről ismert M. K. Ogiński zenéje nagyon népszerűvé váltak Oroszországban, és számos hangszeregyüttesre született többféle átiratuk.
Ennek a zenei formának a hosszú és gazdag fejlődése nagy hatást gyakorolt az egész zenei világra, ugyanakkor még most is elsősorban a lengyel nemesség és arisztokrácia jelképe."
Épp tegnap adta ismért a Mezzo (bár nem néztem, csak egy rövid pillanatig, így inkább a jelmezek alapján, ami hasonló) szerintem ez az előadás volt (általában szokták ismételni):
Wiener Philharmoniker, Konzertvereinigung Wiener Staatsopernchor, Daniel Barenboim (direction) Andrea Breth (stage direction)
Peter Mattei (Eugene Onegin) Anna Samuil (Tatyana) Ekaterina Gubanova (Olga) Joseph Kaiser (Lensky) Ferruccio Furlanetto (Prince Gremin)
Directed by Brian Large Recorded at the Salzburg Festival 2007
The plot of "Onegin" is quickly told: on a Russian country estate, awkward, inexperienced young Tatyana is seized by a sudden passion for the handsome, blasé new neighbor Eugene Onegin. She writes him a love letter, but he makes it clear to her that he is not interested. Later, Tatyana's sister flirts with Onegin, her fiancé challenges him to a duel and is killed by Onegin. Years later, Onegin returns, finds that Tatyana has married an aged prince, and tries to win her back but fails... Tchaikovsky called his opera a sequence of "lyric scenes." Its structure prefigures narrative techniques that later came into use in cinema: abrupt cuts and chronological leaps, intimate close-ups, atmospheric interjections... Bearing this practically cinematic structure in mind, director Andrea Breth has produced an intimate chamber play that mines the depths of veracity, precision and charisma of her singer-actors. The stage suggests both the concrete location of the action as well as the psychological condition of those driving the action forward. Daniel Barenboim and the Vienna Philharmonic accompany these "scenes of a marriage that could have been" with beguilingly dark sonorities that allow for brilliant flashes of light from the winds and waves of passionate lyricism in the third act.
