továbbmegy az út messze célok várnak de pihenni is kell idő kell a mának ideje a békének ideje töltődni nem kell minden gondhoz láncokkal kötődni s majd ha újra erős bennünk az élet régi célok győzik a sötétlő véget
szenved és elesik ameddig csak látni sír a föld, haldoklik mért engedik fájni? nyomja a fáradtság felkelni sincs erő tömeg zúg értetlen butított lincselő széttárja karjait sokfelé mutatnak legyilkolják őket mégis csak mulatnak... eltitkolt királyok lefelé kutatnak de vége lesz egyszer e gyilkos utaknak
- Most mi lesz vele? - kérdezte halkan. Hét évesen én nem kérdeztem senkit, csak néztem a szomorú arcokat. De ő kérdezett. Mit mondhattam neki? Hiszen én sem tudom. Persze tudom, hogy mit szeretnék. De ki ne szeretné, ha lenne még esély akár számtalanszor is. - Nem figyelsz? - kérdezett újra. - Dehogynem. - válaszoltam, és közben próbáltam egy kis mosolyt erőltetni... És figyelt, várta a választ. Nem úszom meg ennyivel. Valamit mondanom kellett a halálról, de mit? Eszembe jut a sok-sok nézet és vallás... Mélyen belenézett a szemembe. Kell neki a válasz várt. - Csak találgatni tudok kicsim. Az biztos, hogy most elköltözik. Remélem valami szép helyre, de lehet, hogy tévedek. - Miben tévedsz? Rossz helyre is mehet? - Vagy lehet sehová. - De ahogy kimondtam, már meg is bántam. Elkerekedett a szeme: - Sehová? Az nem lehet. - Összeráncolta a homlokát, és a tekintetéből látszott, hogy ez így kevés. Kell még ott lenni valaminek. Bizonyára van is. De mi? - Tudod, bármi lehet, nem tudjuk biztosan. Bárki bármit állít, nem tudja bizonyítani. Mindenki egy kicsit másképp látja. Mindenki egy kicsit máshogy hiszi, hogy mi van utána, de senki sem tudja. - Te is máshogy hiszed? - Én is. - De te hogyan hiszed máshogy? Most már nem kellett erőltetni, egy kicsit elmosolyodtam: - Hát, ahogy mondtam. Remélem, hogy szép helyre ment. - Jó, így már jó lesz. Úgysem hittem el neked, hogy sehová is lehet menni. - és megfogta a kezem. Sejtettem, hogy biztatni akart vele. Hogy ne legyek szomorú, mint azok, akiket én csak néztem az ő korában.
A Dávid Misi rémlik, mikor el akart vinni egy kis túrára, már nem tudom hova, és az orvos meg mondta, hogy hát nem bízik benne ...
Nagyon ki volt akadva, hogy mit gondol ez? Rám van bízva egy fiatal gyerek pszichés betegséggel, és majd elkezdek ott inni? Rendesen megsértődött ... :D Hetek múlva is emlegette. :) Aztán meg úgy végig, végig míg ismertem ... néha előjött a dolog. Hogy ez tűrhetetlen. :D
