"A Peet Project a hazai zenei élet legaktívabb, nemzetközileg is elismert jazz-pop formációja. Fiatalos, dinamikus és könnyen befogadható zenéjük különlegessége, hogy a funky és pop alapokra építkező, jazz-es stílusjegyekkel fűszerezett kompozíciókban a hegedű a hagyományos szólóhangszerekkel egyenrangú szerepet kap. A csapat neve jól ismert a hazai klubéletben, hiszen a fiúk tucatnyi teltházas koncertet tudhatnak maguk mögött, budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt 2013. április 5-én a New Orleans-ban öregbítik tovább hírnevüket."
ÉS hát ott voltunk a vadnoatújan megnyitott Budapest Music Center "történelmi" jelentőségű első, "igazi" koncertjén az Opus Jazz Clubban...
Tényleg szép, igényes hely, rengeteg faburkolattal, fa illattal, (nem is alegolcsóbb) vendéglátásra kihegyezve, de jó akusztikával, ne mszétbarmolt, profi hangosítással...
A német Hans Lüdemann (a legeslegelső "igazi", nem fejeseknek tartott díszbemutatók utáni) szóló zongora koncertétől picit féltünk, közben meg is szeppentünk, de fene tudja miért, a végén még tetszett is. Azbiztos, hogy ne meg szokványos, szétrágott ősrégi sztendereket felmutató műsor volt, hanem eléggé kortárs felfogású előadás:
A belga Robin Verheyen-nel kapcsoaltban csak az zavart, hogy úgy mutatták be, mint egy francia jazz szaklap szerint pillantanyilag a világ 12 legjobb hengszeres előadójának egyikét....
Hát ezt az ökörséget csak nálunk tudják überelni, amikor minden második muzsikusunkra ráfogják, hogy világhírű és a világ egyik legjobbja...
Néztük-hallgattuk az egyébként New York-ból érkezett kvartettet és ne mazért, de ezt a produkciót 10 ha ne m20 magyar szaxofonos ugynaígy előadta volna, kevesebb mesével. A tromibtás és a bőgős egyáltaán nem lett említve pedig ők is voltak olyan jók, mint a belga követség által támogatott és utaztatott Robin, a dobos is tisztességes szólót nyomott, már amikor engedték ecccer szóhoz jutni...
(A rövid krniak vége, hogy azelőadás befejezése előtt kénytelenek voltunk kisomfordálni, mert akkor már kb. 4x kezdtek bele ugyanabba a motívumba, és a jóból is megártott a sok...
Hát akkor a kubaiknál is tüzesvérűbb izlandiak változatosan tarka bohócruhákba bújt big bandje se volt egy unalmas buli. Igaz, a precizkedők fintoroghatnának, hogy nem szintiszta jazzt játszottak ugyanott, a Hajón, , de sebaj, a buszrakománnyal felérő fúvósok mindegyike óriási szólókat adtak elő, és a többiek se szerénykedtek...
Hát, viszont cserébe a helyi jazz rettenetesen szögletes, meg látszik rajta a brutál jólét áldatlan hatása, a legdrágább felszerelésekkel játszanak ötlettelen dolgokat. Elmentem párszor jammelni (ez valamiért népszerű tömegsport itt), a hobbisták belépő hangszere az usa sztrató plusz csöves erősítő, és nagyon szarul játszanak.
