Nos, ez sem olyan egyértelmű. Az egyik, aki nem szerette, az eleve halvérű volt ilyen téren. Meg is mondta, hogy őt különösebben soha nem érdekelte a szex, neki ez nem olyan fontos. Szóval az egész hozzáállása gáz volt. Viszont egy másik meg hatalmas lepedőakrobata volt, imádtas a szexet, szeretett szopni is, de a szájbaélvezés nem jött be neki soha, így nem is csinálta. Szóval érdekes...
Szerintem nője válogatja. Én is találkoztam már olyannal, akinél szóba sem jöhetett, és persze olyannal, aki imádta nyelni. Szerencsére az utóbbiak voltak többségben. :)
Mellesleg, aki nem szereti lenyelni a spermát a lányok közül, arra igaz ez az idézet?
"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle." Márai Sándor
Szerintem ez így nem teljesen igaz :) A barátnőm imádja a spermát. 95%-ban mindig oda élvezek, ráadásul nem is kevés szokott kijönni. Van, hogy csak simán leszop és lenyeli és sokszor mondja, ha véletlenül masztizok, akkor hívjam csak be a végén és a szájába élvezzek, mert imádja ha lenyelheti.
Párszor kipróbáltuk, hogy a végén pohárba élveztem és egy húzásra kiitta és ki is nyalta :)
De az előző barátnőm kicsit öklendezett, mikor a szájában sült el a cerka :P Ki is köpte mindig.
Végig olvastam a négyszázvaegy hozzászólást, szerintem is így van attól függ ki honnan érkezik. Egy kapcsolat lehet orális szex nélkül is tökéletes, ha mindkét fél így fogadja el. A próblémák ott adodnak ahol egyiknek bejön másiknak nem a dolog és ezért is vannak ilyen témában topikok nyitva. Akiknek bejön a dolog most is egymást falják és nem a topikot szaporítsák :)) mint én...
sperm_bath szerintem is pont ilyen csajok kellenének nekem. Az a baj, hogy a csajok gátlásosak az ilyen dolgokban. Neten is olyan jó lenne, ha ki mernék mondani az őszintét és lennének ingyenes szexpartnerkereső emberek. Magyarul azt szeretném ha valami ribanc leszopna. Nem bántásból ribancoztam le senkit. Én is egy, vagy több csaj ribanca lennék nagyon szívesen. Szóval bevállalós lányoknak ott van a publikus E-mail címem és nem kell megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mikor velem beszéltek és legfőképp ne fogjátok vissza magatokat.
A párom szereti segédeszközökkel kényeztetni magát, punciba ritkán dugunk. Nagyon szeret cumikázni. A térdelő pózt Én megalázónak tartom, álltalában hanyatt fekszem, Ő fölém hajol és szép lassan, komótosan szopik. Hosszú selymes hajával a lábamközt kényeztet, néha kézzel húz egy kettőt és tovább cumizik. Le is nyeli rendesen.
nekem is volt ilyen periódusom, nem tudtam senkihez sem kötődni, mert örökké csak a nagy Ő-re gondoltam. de sebaj, a test éli tovább az életét, szépen végig kell kúrogatni mindenkit, akit csak lehet, a b@szás a legjobb gyógyír mindenféle lelki nyavalyára! sok csaj meg egyenesen vadul a nagyon flegma, nekem-minden-mindegy típusú pasikért. na, az ilyeneket kell jó alaposan megfürdetni geciben és b@szni őket orrba-szájba ;-))) sok sikert, szerintem ne szívd mellre a mostani helyzetet, árt az egészségnek...
"ő pedig nagyon büszke volt magára, hogy az övé az első száj, amibe beleélveztem"
De édes lány lehet.:) Nekem is jól jönne egy ilyen. Engem az izgatna, ha szex közbe mocskosan beszélne hozzám. Kedvencem ha a fülembe nyalnak. Azok a lányok tudnak igazán szeretni, akik számára örömet okoz ha a pasi is élvezi a szexet. Akik direkt élveztetik a pasit. A rideg, elutasító, kedvetlen lányok sosem lesznek az értelmes, érzelmes, szenvedélyre vágyó pasik kedvencei. Kéna csináltatni egy Tutty- Fruttys pólót...:) Hátha figyelemfelkeltőbb lenne és hirdethetné, hogy mennyire szenvedélyes és szexmániás vagyok. Nekem most olyan barátnőm van, aki lenyeli a spermám. A baj annyi, hogy nem igazán tetszik és nem is szeretem. Tud róla, de hát ez a mai fiatal generáció... Ha a mai fiatal lányok őszinték, odaadóak lennének és szeretnének ismerkedni, beszélgetni és komoly kapcsolatot, és nem hagynák befolyásolni magukat a szülők által, akkor most lenne párom, olyan, akit szerethetek és aki kurvára viszont tud SZERETNI, VAD ÉS ŐRÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)
Nekem az a tapasztalatom, hogy amelyik csaj szereti a spermát, az az apróbb ízeltéréseken sem problémázik sokat. Még egészen tapasztalatlan koromban volt egy barátnőm (tk. ő volt a második csajom), nálam egy évvel fiatalabb, de vagy nyolccal tapasztaltabb... Ő például tipikus spermaimádó volt, abszolút természetességgel szopott le és nyelte le aztán a terméket ;-) Emlékszem, első alkalommal enyhén szólva meglepődtem a produkcióján, ő pedig nagyon büszke volt magára, hogy az övé az első száj, amibe beleélveztem. Utána még rengetegszer töltöttem meg a száját, ő pedig vagy egyenesen lenyelte, vagy végigcsurgatta a hasamon és onnan nyalogatta fel. Közben pedig az állagát és az ízét magyarázta, pl. hogy "most látszik, hogy már pár napja nem ürítettél, mert egészen sűrű, sárga és erős a szaga" vagy "jujj, ma nagyon finom vagy, ebből még kérek!" Tehát érezte ő is a különbséget, de olyan sosem volt, hogy végül ne nyelje le jóízűen. Sőt, engem is kínálgatott, bár én nem voltam annyira lelkes, mint ő. Bár néha-néha végignyaltam a gecis kis kezét, főleg, ha előtte megfelelőnek ítélte a minőségét az anyagnak ;-) Amúgy erről még azt mondta, hogy akkor a legfinomabb a sperma, ha mindig folyamatosan ürül a szervezetből, mondjuk erről gondoskodott is, hogy ha a közelemben van, akkor a napi 2-3 elélvezésem meglegyen... Ilyenkor aztán abszolút finomnak mondta a gecimet, kellően hígnak, édesnek, igazi ínyencségnek ;-)))
Rossz a kérdés. Van aki meg sem engedi, hogy a szájába élvezz, van aki "megteszi" a pasiért és van nő, aki imádja az ondót. De hiszen ezzel semmi újat nem montam, te is tudod.
Szerintem meg nem. Van, akinek már az is perverzió, ha fel van kapcsolva a villany, másnak meg az, ha a gruppenbe a kutyát is bevonják. De a kettő között párhuzamot vonni erős túlzás.
ahogy én utánanéztem, olyan is van aki azt élvezi hogy lepisilik vagy lekakilják. hajrá. részemről engem nem ez izgat fel.... és a sperma sem az arcomon.
Én rendszeresen csinálom. És a párom nem tartja megalázónak. Persze punciba is szoktam élvezni, de bevallom, lenyűgöz a szép, spermás női arc látványa :-) Természetesen fényképezni is szoktam :-)
Az se rossz, de egészen más érzés kiverni, még ha arcra is, mint amikor szopják.
Szerintem más dimenzió, sokkal erősebb, mélyebb élvezet.
Arról nem beszélve, hogy egyesek megalázásnak tartják az arcra élvezést.
5 éve egy csajom javasolta, hogy verjem az arcára, de annyira finom, szoros volt a puncija, hogy nem voltam képes kihúzni belőle. Máskor nem hozta szóba egyikünk sem. Kicsit bánom, hogy (vele) ezt kihagytam.
Miért csak a nők legyenek hűségesek? Nekik is kijár a jóból nem csak a fiúknak. És a férfi azért ne mindenre szeresse kiveretni, pl más férfi. Bár nézőpont kérdése. :)