Csak hogy Gasparv "örömeit" űberelni tudjam, leírom a mi mai "örömünket" :-/
Elindultunk akciós PUG407 szőnyeget venni, de nem a legközelebbi márkaszervizbe, hanem egy kicsit távolabbiba, hogy legalább lehessen picit autókázni. Útközben nem volt semmi különös, ment szépen az autó, jól vette a sebességet, stb.
A szerviz előtt 300 méterrel elkezdett iszonyatosan rángatni (mint ha a lábammal pumpálnám a gázpedált). Keresztet vetettem, hogy legalább az udvarba tudjak valahogy begurulni. Nagy nehezen, rángató motorral beálltunk a szalon udvarára. (Nem túl stílusos bevonuló egy családi napra).
Újraindításkor sem szűnt a probléma, így gyorsan szerelő után néztünk. (Nagy szerencsére volt is egy segítőkész szaki a szervizben).
Azt valószínűsítette, hogy valami mágnesszelep okozhatja a problémát, ami elzárja a levegő útját néha, így ugrál az alapjárat. (Sajnos akkor nem tudott alaposabb vizsgálatot tenni. Erre utaló hiba nem volt a computerben).
Kénytelenek voltunk ott hagyni az autót (nem mertem vállalni 30km-et haza, majd hétköznap újabb autózás egy másik szervizbe). Hívtunk egy rokont, aki haza fuvarozott minket.
Ilyen rángatós problémával találkoztatok már? (2.0HDI, 2005-ös)
Egy másik "hülye" kérdés: úgy tűnik a fed.comp kijelzése alapján, hogy kicsit magas a fogyasztásom. (Városban 8.2). Még csak egy tankolásom volt, így az alapján nem tudom kiszámolni, ezt csak a gép írja, de soknak tűnik. Főleg úgy, hogy tapasztalatom szerint általában kevesebbet szoktak kiírni a fogyasztásmérők, mint a tényleges étvágy.
Van valami tipikus "fogyasztás növelő" probléma a 2.0HDI-nél? (Esetleg ezzel a szelep galibával összefügghet?) Elvben a 120ezres szervizemnél minden rendben volt és minden előírás szerű dolgot elvégeztek.
Előre félek a hétfő reggeltől, hogy a szerviz milyen összegre fog felkészíteni. :-/
Kb 4 hónapja említettem az " Anti pollution system faulty". Ekkor kikormozás után megszűnt. (3500-4000 fordulat álló helyzetben 10-15 perc) Ma megint kiírta.... kikarmoltam, pillanatnyilag ugyan úgy kiírja és a környezetvégelmi lámpa a műszerfalon égve marad. Remélem holnap reggelre "elfelejti a hibaüzenetet". Kérdéseim: Kinek hányszor csinálta? És mikor szűnt meg a hibaüzenet (hányadik újraindításra és kb mennyi idő telt el)? Mi rá a végleges megoldás, és kb mennyibe kerül?
Sziasztok! Segitségeteket kérném, vásároltam egy Peugeot 407 SW-t de sajnos semmilyen leirást vagy könyvet nem kaptam hozzá, igy a menurendszere elég bonyolult.Nem találok rá a neten sem leirást. Ha valaki tudna egy linket ahonnet le lehetne tölteni, vagy valakinek van felesleges példánya, esetleg le tudná fénymásolni (természetesen nem ingyen), azt megköszöném. Köszi...Üdv mindenkinek
kedves Valimama irj nekem emailt a technika@totalcar.hu cimemre:) a jeladók a felnin rendben vannak. mikor levettem akkor hibátlanul müködtek. de emailben cserélünk elérhetőséget aztán megbeszéljük a továbiakat. :)
Lux Kapitány. A héten vettem egy 2.0HDI, symból felszereltségű, bordó-metál autót. Kereskedőnél vettem, garanciával, asistance szolgáltatással. Valami-féle adósságrendezés útján jutottak hozzá. Nem adtak vele nyári gumikat, így nagyon szeretnék eredeti alu felniket vásárolni, jeladókkal, jó állapotban. Szeretem, ha endben van a gép. A szervízben HOROR árakat kérnek. Peugeot-párti vagyok, volt már 206, 307, de a gyerekeknek is van 307sw, partner. A vovóhorogra is ráfizetek, a normál horog mellé még meg kell vennem egy közel 70e Ft értékű vezetékköteget - elktronikával. Kedden viszem 40e szervízre. Ha valaki a gondjaimon tudna enyhíteni azt szívesen elfogadom.
Szia Jancsi66! Nem akarom magamat mosni, de azt írtam, hogy az érzekelő elött elmegy a jeladó. Nem a forgásból származik az energia, hanem az érzékelő "sugároz" energiát a jeladó felé. Itt találhatsz egy leirást, nem a mienkről szól, de a műkédését megértheted. http://doverkft.hu/In/pdf/01280001.pdf Nálad valószinűleg a csomagtartóban lévő kerekek komminikálni tudtak a hátsó érzékelővel.
Kedves Hahoo! Érdekel a felajánlott 4 db. felni, ha rendben vannak a jeladói. Új partner vagyok a 407-esek táborában és a vásárolt 2.0HDI- hez nem kaptam alu felniket, mert az autót az APEH "nyulta le" és ezeket nem adták vele. Üdv.
Szia Bandi! Tényleg nem kekeckedni akarok, csak próbálok rájönni a működési elvére. A minap mikor átrakattam a téli gumikat az újonnan vett lemezfelnikre, az üres alufelniket beraktam a csomagtartóba. Már a gyújtás ráadásakor is defektet jelzet és végig hazáig dobálta a piros "STOP" feliratot, amíg ki nem pakoltam a csomagtartóból a felniket. Ezért gondolom, hogy a kerekek forgásának nincs köze a jeladók kommunikációjához. Azután egy párszor gyújtáskor még jelezte vízszintes vonalkákkal (ezt már csak sárgán), hogy nincs, vagy nem találja a jeladókat azután ez is megszűnt. A felnikben levő érzékelőkön van egy pici lyuk (látszik a képen is), ez nem véletlen, szerintem ezen keresztül érzékeli a nyomás csökkenést a gumiban. Csak azt nem tudom, hogy elem nélkül ezt hogy oldja meg. Voltam bent az itteni Citroen-ben még a törött szelep miatt és ott mondták, hogy nem elemes, hanem valami piezzos megoldása van. Na nekem itt végkép megállt a tudomány. Bocs hogy így elhúzom ezt a jelentéktelennek tűnő jeladó kérdést, de most már szeretném tisztán látni hogy, hogyan is műkszik szegény. Üdv! Jancsi66
Nekem ezzel csak az a bibi, hogy egyszer kíváncsiságból leengedtem egy keveset az egyik kerékből, majd amikor a gyújtást ráadtam, rögtön jelezte, hogy az egyik kerékben alacsony a nyomás. És nem indultam el az autóval, mindezt álló helyzetben. Akkor most, hogy is van ez?
Szia Jancsi66! Nincs benne elem. Van egy jeladó stabilan felszerelve, az kap áramot és az elötte fordulatonként elhaladó érzékelővel átviteli kommunikácíót folytat. Üdvözlettel: birobandi
Sziasztok! Még egy dolog a keréknyomás jeladóval kapcsolatban! Eddig úgy tudtam, hogy ezek elemmel működnek és kb. 100-120e km-t bírnak. Gondoltam most, hogy hozzájuk férek, kicserélem bennük az elemeket. Csakhogy ez a jeladó teljesen zárt. Felülről zárt műanyag ház, ahogy a lentebbi fotón is látszik, alulról pedig valami gumiszerű anyaggal van kiöntve. Akkor most ez elemes, vagy ha nem, akkor hogy a fenébe működik?! Mert azt nem akarom elhinni, hogy barmolni kell és ki kell kaparni ezt a gumiszerű anyagot egy elem cseréhez....vagy mégis? Üdvözlettel Jancsi66
Szia Jancsi66! Valóban jobb lenne könnyűfémbe alu, acélba pedig acél testet csavarni, de én sem tudok róla, hogy két féle lenne. Gyárilag valóban szinnel jelölik a helyét, persze mivel felcserélem a kerekeket, nálam sem biztos, hogy éppen jó helyen jelezne. A két oldal viszont nem cserélődik fel. Aki télen könnyűfém felnit használ, csak azt tudom ajánlani, rendszeresen a sót lemosni róla! Amit gasparv irt a kijelzővel kapcsolatban, teljesen korrekt, tehát ez még a nyáron pusztúlt meg, minden valószínűség szerint. Üdvözlet mindien topiktársnak: birobandi
Szia csabakiss53! A jeladókat nekem csak a szelepcsavar rögzítette semmi más. Sajnos ezek a szelepek valami spec. aluöntvények, a rögzítő csavarral együtt, úgy hogy nagyon körültekintően kell bánni velük. A téli időjárás, a sós latyak ennek többet árt, mint magának az alufelninek. Egyszerűen megeszi a só. Először gumiszervizben érdeklődtem szelep után, ott mondták, hogy ez már velük is előfordult. Volt, hogy a sapka lejött, csak amikor a szeleptűt akarták kicsavarni, akkor tört le a szelep vége. Szóval télre jobb a lemezfelni hagyományos szeleppel, vagy ha mégse, akkor időnként megnézni, megpucolgatni, esetleg szilikonzsírral bekenni a felniből kiálló szeleprészt. Arról nem tudok, hogy acélfelnibe más jeladó kellene, esetleg, hogy alufelnibe aluszelepes, acélfelnibe acél szelepes. De hátha valaki konkrétabbat tud mondai ezzel kapcsolatban. A színjelölésekről csak annyit, hogy nekem mind a négy jeladón ugyan azok a színjelölések vannak, így nemigen van köze az elhelyezkedésüknek. Erről annyit olvastam, hogy ha másképp nem sikerül, hogy a megfelelő helyre kerüljenek, akkor a szervizben újra tudják programozni. Üdv! Jancsi66
Nem akarlak elkeseríteni, de ez csak cserével tudod megoldani. Nyáron megsütötték a napon, a "kristályok nem reagálnak", ezért nem látod rendesen. Én nyáron cseréltem. 50-55 ezer volt. Javaslom vidd vissza mert lehet garanciát nem vállaltak az autóra, de én megpróbálnám az eladóval kicseréltetni, ha nem jelezte a hibát eladáskor.
Talán pont a te korábbi tanácsaid alapján megnézettem a FAP szűrőt és az Eolys szintet is még vásárlás előtt. (Köszi a tippet újra).
A FAP 10% tömődöttséget jelez, így ez OK.
Az Eolys szintet meg a computer nem jelzi (csak ha kevés van már benne), a szerelő pedig csak akkor tudná megmondani az aktuális szintet, ha feltöltené. :o) Legalább is ezt mondta az egyébként nagyon segítőkész(!) mester. De valamiből azt saccolta, hogy félig lehet.