Keresés

Részletes keresés

swat71 Creative Commons License 2013.06.23 0 0 4129

Sziasztok!

Én 16 éve érzek extrasystolékat, hol sűrűbben, hol ritkábban. Van, hogy sport közben és van, hogy pihenés közben. Azt vettem észre, ha figyelem magam akkor sűrűbben érzem, ha nem erre gondolok akkor ritkábban. 2009-ben még cigiztem (azóta nem)  ill. már akkor is sokat sportoltam, sokszor ész nélkül, majd egy stresszes este után pitvarfibrillációra ébredtem. Egy nap alatt elmúlt gyógyszerekre, azóta sem kell szednem semmit, mert a kardiológus szerint a szivem egészséges. Eddig 6 kardiológusnál voltam, holter, vérvétel stb. stb. mind negatív. Extrát is csak egyszer tudtak elkapni amit éreztem.

Mégsem nyugtattak meg! Az a legrosszabb ha néha sport közben érzek egy nagyobb beütést, ill. kb. fél évente egy alkalommal lézek egy 5-8 másodperces ritmuszavart amikor teljesen ritmustalanul megy a szivem. Lassan megpróbálom ezt elfogadni, hogy ezzel együtt kell élni és szerintem pszichés alapon lehet, hiszen egészségesen táplálkozok, naponta kocogok fél órát. Többet már nem igazán tudok tenni! Egyébként 41 éves vagyok, 170 centi és 85 kg. Ja és nem vagyok kövér, erős a csontozatom ill. a közel 21-22 év sport látszik rajtam! :) Valakinek hasonló tapasztalata sport közbeni extrákkal ill. azon kívül?

 

sportos_nick Creative Commons License 2013.06.22 0 0 4128

Ez az X centi vagy Y kilónak kell lenned marhaság teljesen értelmetlen. Nem veszi figyelembe az olyan egyéni különbségeket, mint csontozat, izomzat és még ki tudja mi.

Ezért írtam le a testzsír százalékomat.

Tehát, ha 85,5kg mellett 14,2% volt (közben már 84,5kg-ra lement és jött még fel izom), akkor kb. 12kg zsír van bennem.

Ha ebből 10-et ledobnék úgy, hogy az izom, csont és minden más megmaradna, akkor lenne 2,65% a testzsír. Ami kb. halálosan kevés.

 

Amúgy áprilistól kezdve kettlebellezek és aznap nyomtam egy teljes edzést először az új, 20kilós súllyal. Edzésen még 16-tal csinálom.

 

Nyilván alkalmazkodnia kell a szervezetemnek, már egy hónap után szembetűnő jelek voltak. Azóta folyamatosan rajzolódik át a testem, ill. javult a testtartásom.

Ilyen jelenségek, amiket írtál, azt hiszem, a legtöbbünknél megvannak. Első kettlebell edzésen szédültem, ami többek között annak is köszönhető azt hiszem, hogy a fáradtságtól edzés közben előredőltem. Ill. az előredőlésből nem tudtam teljesen felegyenesedni, mert beállt a hasizmom. Este meg enyhén barnát csurgattam a wc-n, azt hiszem, kicsit dehidratált lettem, azóta többet iszok.

Előzmény: ghepard (4127)
ghepard Creative Commons License 2013.06.20 0 0 4127

Ja, 183cm, 85kg, 30év - az mondjuk nem olyan rossz. De a sok helyen emlegetett ideálistól jó messze van. A Te korodban hogy kb a magasságból le 100cm és ebből kivonni kb 10%-ot kg-ban. Tehát kb 75-76kg lenne az ideális súlyod. Nekem 61 évesen már kevesebb %-ot kell kivonni - én 193.5cm és 91kg vagyok. De sok függ attól is, hogy milyen tömöttek az ember csontjai...........

 

Ha 30 éves fejjel kezdtél el sportolni, akkor az is belekotyogott a test műkjödésébe. Alkalmazkodnia kell. Mit kezdtél el? Én már kiskorom óta sportolok (4-5 évtől), rendszeresen. Mindig, ha valami újnak mentem neki, akkor az első hetekben igencsak megviselt. Például tavaly májusban kezdtem el gerellyel dobálgatni elég nagy gurázzsal (mert megigértem a fiamnak, hogy helyből meg fogom javítani a több mint 20 éve fennálló országos csúcsot korosztályomban, márcsak 40cm hiányzik, de az lesz a legnehezebb), de csak úgy szórakozva, de elég sokat dobálgattam és dobálgatok. Az első pár napi dobálás után például alig tudtam kinyitni az ajtót.......  Ma ezek az adagok meg se kottyannak......

Előzmény: sportos_nick (4126)
sportos_nick Creative Commons License 2013.06.20 0 0 4126

Köszönöm a választ :)

 

Még sok éve, valamikor tizenéves koromban produkáltam napközben is olyanokat, hogy gyakorlatilag megpróbáltam átvenni az irányítást a szívritmusom felett. Akkor produkáltam rendszeresen pánikszerű viselkedést.

Aztán rájöttem, hogy ezt tkp. én csinálom, nincs valós bajom. Rendbe is jött.

Viszont mivel most áprilistól kezdtem sportolni (korábban szinte semmit), ez egy új szituáció, ezért kérdeztem. Amúgy persze google barátunk is dobott cikkeket és végül is ott is erre jutottam: kismértékben normális.

 

Fogyni nemigen szeretnék, mert legutóbbi mérés szerint 14,2% a testzsírszázalékom, most 183cm-hez 85kg vagyok, szerintem ez teljesen jó.

Vacsorára akkor talán 1 zsemle (nem az olcsó vizes zsemle, hanem valami magvas) volt félbevágva, némi felvágott rá, 2 főtt tojás (talán ez volt sok) és mellé zöldségek.

A kondis vacsoráról (tojásrántotta) nemigen szeretnék leszokni, főleg nem komplette átszokni gyümölcsre, mert azzal rontom az edzés hatásfokát (kell a fehérje).

Előzmény: Stoner (4123)
utca embere Creative Commons License 2013.06.18 0 0 4125

Mi a véleményetek erről a módszerről? Talán mindent megoldana. Nincs valakinek olyan orvos ismerőse, akitől meg leheetne kérdezni???

 

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/enyhitheti_a_veszelyes_szivritmuszavart_az_idegek_lecsipese/20111223121040

ghepard Creative Commons License 2013.06.18 0 0 4124

Szia Stoner,

 

tetszik a hozzáállásod. Nekem is kb ilyen már 34 éve. Én is ezeket a dolgokat emlegettem, itt és máshol is. Az ember maga rengeteget tehet azért, hogy ne legyen baja, vagy ha van, akkor kikecmeregjen belőle. A szívproblémáknál fokozottabban fontos a lelki oldal és ezt bizony a légzéssel nagyonis lehet szabályozni. Rengeteg dolog megoldható orvos és gyógyszerek nélkül is. Elég csak arra gondolni, hogy a bajhoz nem kell gyógyszer se orvos - az valahogy mintha jönne magától. De nem magától jön, hanem a cselekedeteinktől, táplálkozásunktól, alvásunktól, lelkiállapotunktól, mozgásunktól, légzésünktől stb stb............ Tehát ha tudunk valahogy változtatni, akkor meglehet más irányban mehetnek a test dolgai és jobban leszünk........

Előzmény: Stoner (4123)
Stoner Creative Commons License 2013.06.17 0 0 4123

Szia Sportos Nick!

Ez teljesen normális jelenség. Nem mindenki veszi észre, csak az érzékenyebbek, és az idegesebbek. A függőleges és a vízszintes állapot közti "igazodó" vérkeringés. A szív aritmiája mindig a terhelésnek és a lazításnak megfelelően alkalmazkodik. A szív nem gép, de közel vagyunk ahhoz, hogy azzá váljon... Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Nekem volt éppen ilyen erős figyelgetés miatt egy olyan szívmegállásom, hogy még idejében észbekaptam, és szépen folytattam a dolgot, mivel a szívritmust agyműködés-módosítással is lehet szabályozni, illetve megállítani. Hirtelen a fejembe nyilallt a fájdalom, és ezt tapasztalva, jobbnak láttam, ha újból megindítom a szívemet.. Nem vicc, ez valóban így történt. Azóta, ha "rendetlenkedik" a szívem, egyszerűen ellazulok és "magától" helyrejön.

Azonban ez pánik, amiről beszélek, gyakorlatilag pánik-érzés testi leképezése. Ha valaki ettől megijed, egyre többször "produkálja" a jelenséget, majd rögzül és a doktorbácsi gyógyszert ad. Ezután már papírunk is lesz róla, hogy betegek vagyunk. Ezt ki lehet hagyni.

Mint írtam: tudatos légzés. Légzés-visszatartás, mélylégzás, lassú kilégzés. Ezek valamelyikével, vagy ezek ismétlésével rendbe jön a ritmus. A testsúlyt viszont ajánlatos csökkenteni. Az esti étkezésnek jobb a gyümölcs, mostanában a cseresznye. Bármennyit meg lehet belőle enni, főleg az édes, fekete fajtából. Utána akát másfél órával le is fekhetünk. Annyira meleg van, hogy a fölös vizet kipárologjuk, és jól alszunk tőle. A cseresznye nem hízlal, csak, ha helyette megesszük a jó "kondis" vacsit...

sportos_nick Creative Commons License 2013.06.16 0 0 4122

Még egy info: év elején léptem be új céghez, volt természetesen orvosi vizsgálat.

A gyorstesztek (vércukor, koleszterein) rendben, EKG normális.

Előzmény: sportos_nick (4121)
sportos_nick Creative Commons License 2013.06.16 0 0 4121

Sziasztok!

 

Kérdéssel fordulnék hozzátok.

Időnként elő szokott fordulni, tegnap este viszont kicsit ijesztőbb volt a következő jelenség: elalvás előtt olyan, mintha nagyot dobbanna a szívem, majd lenyugodna.

Pulzust nézve utána azt tapasztaltam, hogy kicsit szaporább a szívverésem (pontosan nem tudom, talán 90-100 körüli).

Ez máskor is fordult már elő, de egyszer megtette, aztán kész. Most viszont többször is.

Ha felülök, elmúlik.

 

Pár info, ami esetleg segíthet: 30 éves férfi, 85kg. Fekvés előtt kb. 3 órával vacsoráztam, mondjuk kicsit sokat, ill. rengeteg vizet ittam, mert este itthon lenyomtam egy elég kemény edzést, ami nagyon kifárasztott.

Ez a jelenség amúgy szinte csak lefekvés előtt jelentkezik. Persze van úgy, hogy napközben is előfordul, de nagyon esetenként, pár havonta, max. pár hetente.

 

Aggódásra ad okot, ki kéne vizsgálni? Miért lehet ez?

Stoner Creative Commons License 2013.06.15 0 0 4120

Üdv és szív küldi szívnek szívesen!

Már most érzem, hogy szavaimtól is rögtön ritmus és egyéb zavaraitok lesznek...

Én is elmondhatnám a történetemet, bár annak egészem másfajta folytatása lenne, mint, ahogyan itt beleolvastam jó néhány hosszászólásotokba. Előre bocsátom, hogy semmiképpen nem akarok tiszteletlen, érzéketlen, vagy részvéttelen lenni, mivel én magam is meglehetősen be voltam sz@rva - hogy finoman mondjam - mikor legelőször rámtalált az aritmia. Aztán jött az EKG, a terheléses vizsgálat, és a végeredmény: tachikardiám van. De már előtte a görbék infarktusgyanúsan kanyarogtak...

Szóval nem  holmi kívülállóval van dolgotok. Azóta több velem egykorú (!) embertársunk váltott át más dimenzióba..., én még mindig itt vónék. Legalább is, a hozzászólásom elküldéséig biztosan.

Annyit, aztán el is búcsúzom, hogy kb. 23 éve sejtem és talán tudom is, hogy mit lehetne tenni azoknak, akik hasonló bajban vannak. Azóta fogyasztói szemléletem átalakult és bizonyos részről, bizonyos részre hangoltam érdeklődésemet. Egyszerűbben: a zöldeket (és más színűeket) választom, csak fontos a döntésem szempontjából, hogy azok a földben születnek (nem giliszták), mozgásuk igen lassú, "vérük" általában zöld, de lehet más színű is a fehértől a piroson, lilán, kéken át a sárgáig stb. Azért húzom ilyen hosszan a témát, hogy ne fájjon annyira...

Tény, hogy egyszerűen táplálkozom, és sok dolgot megértettem a testemmel kapcsolatban.

Pl. azt is tudom, és bátran állíthatom, hogy sokat tehetünk azért, hogy a szívünk dobbanásait jobban megismerjük, elfogadjuk. Az ereink, és szerveink működését, azok ritmusát olyan könnyen, és félelem nélkül követhetjük, mintha nem is tőlük függne az életünk folyása és vége. Az étkezés leegyszerűsítése, testi reakcióink egyszerűbb követéseit teszi lehetővé. A légzés különféle technikái is módot adnak arra, hogy befolyásoljuk az idegrendszerünket, hormonrendszerünket, és végső soron szívműködésünket is. Nagyon sarkítva azt mondhatom, hogy amit a testünkkel teszünk nap mint nap, azt talán a szívünk működése jelzi vissza a legközvetlenebbül. A fizikai megterhelésekre való reagálásaiból már sokat megtudhatunk. Pl. milyen gyorsan áll vissza a normális szívverés? Milyen szapora a légzés nyugalmi helyzetben, és terhelés alatt? Ezek látszólag orvosi szemmel vizsgált faktorok, holott minden embernél ezek jelzik a legjobban a negatív változásokat. Egyelőre csak annyival zárom az eszmefuttatásomat, hogy meg kell változtatni azt a téves szemléletünket, hogy önmagunk figyelése valamiféle beteges, önimádat, hipochonderség, vagy ilyesmi volna.

 

 

utca embere Creative Commons License 2013.06.12 0 0 4119
rolcsi0919 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 4118
Szia Gabor!
Most eppen dolgozom,igy nem sok idom van potyogni,de szivesen beszelgetnek veled,mert eleg hasonloak a tuneteim. Pl.az izgalomra elotoro extrak,vagy a lelassulas-erolkodes....Ide is irok majd,ha lesz idom,de legyszi ha van idod,irj egy uzenetet ide: roland.kalman@yahoo.com. Koszi! :)
Előzmény: GGabor1 (4104)
bdorci03 Creative Commons License 2013.05.31 0 0 4116

Sziasztok!

 

Csak tegnap találtam a fórumot, azért írok,  hátha tudtok segíteni a véleményetekkel/tapasztalatotokkal. Előre is bocsánat, elég hosszú lesz.

29 éves lány vagyok, kb 4 éve vannak szívritmuszavaraim. Kezdetben csak gyors szívverés és extrák, végül paroxismalis pitvarfibrilláció lett belőle. Bár azelőtt is többször voltam emiatt kardiológusnál, először semmit sem tudtak mondani, mivel mire oda jutottam, elmúltak a tünetek, a nyugalmi EKG-m tökéletes, nincs WPW-m, és csak egy elsőfokú mitrális billenytűelégtelenségem van, ami a dokik szerint minden második embernek van, és nem okozhat ilyesmit. Többször is volt néhány spontán múló pár órás fibrillációm, a pár másodperces epizódok pedig végül már heti rendszerességgel fordultak elő, (általában extrákkal bevezetve), de csak úgy tudták diagnosztizálni, hogy 2011 decemberben annyira bepánikoltam miatta, hogy kórházba vittek. Ott készült az első EKG, amin végre látszott a baj. Először Concor Cor-t írtak, de az olyan volt, mintha semmit sem szedtem volna. Nem múló fibrilláció esetére pedig azt mondták, vegyek be 300 mg Propafenont. Amúgy a dokik nem is igen akartak foglalkozni velem, még a tüneteket mutató EKG ellenére is azt mondták, ilyen fiatalon nem valószínű, hogy tényleg ez a bajom, biztos csak pánikbeteg vagyok stb. A negyedik doki volt először, aki komolyan vett, azóta is hozzá járok a Kútvölgyibe. Ő javasolta a napi 2X150 gr Propfenon-t és egy 1,25 mg Concor Cor kombinációt a sinus ritmus fenntartására, és ez volt az egyetlen dolog, ami működött. A kezdeti mellékhatások (minden kaja keserű volt, és folyton álmos voltam) megszokása után hülye módon azt hittem, ennyivel megúsztam, és majd szedegetem a gyógyszert százéves koromig, 90%-ban tünetmentes voltam, még extrák is ritkán voltak.

A baj az, hogy az utóbbi 1-2 hónapban érzem, hogy a gyógyszerek ellenére egyre inkább kezdődik elölről az egész, megint vannak extrák lehajoláskor, és pár mp-s fibrillációk. A doki szerint 2 megoldás van: vagy több gyógyszer, vagy katéteres abláció. A több gyógyszernek nem tudom, mi lehet a hosszú távú hatása, és ezt a határozott kérdéseim ellenére ő se részletezte: hozzászokom, és egyre kevésbé fog hatni, valamilyen szervkárosodás, vagy mi? Amit többször mondott, hogy teherbe esni nagyon nem javasolt mellette. A katéteres ablációt egy előző dokim is úgy emlegette, mint egyetlen végleges megoldást, de miután feltúrtam a netet és 2 ismerősömmel is beszéltem, akiknek csinálták, úgy tűnik, ez egyáltalán nem biztos: az eredményességet 30-70% közé teszik, ami elég tág határ, és egy csomószor meg sem találják a kiváltó területet, vagy más típusú ritmuszavar jön helyette, vagy később visszatér az eredeti probléma, mint az egyik ismerősömnél 3szor is.

Nem tudom, mit csináljak, csak félek, mert érzem, hogy megint egyre rosszabb a dolog. És elég szar érzés, hogy a kardiológián, amíg várok a dokira, a legfiatalabb beteg is 20 évvel idősebb nálam.

 

megatron89 Creative Commons License 2013.05.26 0 0 4115

Köszi a segítséget! :) 

Előzmény: GGabor1 (4114)
GGabor1 Creative Commons License 2013.05.25 0 0 4114

Igen, tényleg le lehet győzni ezeket, de egyedül, szakember segitsége nélkül, illetve a problémákat kiváltó lelki háttér megértése és feloldása nélkül szerintem elég nehéz, majdnem lehetetlen, de ezt már irtam az előző hozzászólásban. :)
Homoktövist még nem próbáltam, de galagonyát igen, nálam talán segitett valamicskét (meg anyám is mostanában iszogatta, neki bevált a szivproblémáira). Szerintem próbáld ki te is, ha még nem tetted meg, igyál naponta 2X kb. 2 decit, legalább két hétig, aztán majd meglátod.
Illetve a pezsgőtablettákat szerintem hanyagold, mert az ezekben lévő magnéziumfajták (pl. a magnézium-oxid) szivódnak fel a legnehezebben, illetve konkrétan vesekövet okozhatnak. (Legalábbis a kalciumos pezsgők biztosan, de szerintem a megnéziumosok is.)
Magnéziumhiány pótlására a már emlitett Magne B6 sokkal jobb, de talán még ennél is jobb a Magnézium Citri (az ebben lévő citrát szivódik fel elvileg a legkönnyebben az ilyen gyógyszertárban beszerezhető fajták közül), ráadásul szinte "ingyér" van, legalábbis én legutóbb pár száz forintért vettem egy dobozzal. :) Nem mellesleg használt is, kb. hét hét alatt rendezni tudtam vele az enyhe magnéziumhiányomat.

megatron89 Creative Commons License 2013.05.24 0 0 4113

Igen én is így gondolom ahogy te, viszont úgy látszik ez már nem teljesen pitiáner dolog, így már úgy vagyok vele, teljesen mindegy mit csinálok, csak segítsen. Egyébként annyit fűznék hozzá, hogy tudom hogy általában nagyon nehezen győzi le valaki az efféle problémákat, de én hiszek abban hogy ha valaki igazán "ráfekszik" akkor le tudja győzni ezeket. :) 
Vissza az extrás / ritmuszavaros témára, ezt a "kombót" nem rég kezdtem el:
- napi 1-2 banán
- magnézium pezsgőtabletta (bár sztem az ég világon semmire nem való)
- 2 evőkanál méz
- bétablokkoló (bár szerintem ennek sincs sok hatása)
- napi 2 nagy csésze homoktövis tea (a homoktövisnek nagy szerepe van a szív  megfelelő ritmusú működésében)

GGabor1 Creative Commons License 2013.05.20 0 0 4111

Hú, ez elég durva, ezek szerint én hozzád képest kezdő "extrás" vagyok... :) (Nekem csak mezek extráim vannak időnként, ahogy irtam, illetve ha különösen izgatott vagyok, akkor előjön egy ilyen hosszabb valami, de az se az a kamrai-dolog lehet valószinúleg, inkább csak extrák sorozata, és légszomj sincs közben.)

Ha nincs szervi bajod (ami valószinű, mert ezek hátterében tényleg ritkán állnak tényleg eltérések, főleg ilyen fiatal korban), és nem vált be a magnéziumkúra sem (tehát nincs ásványianyag hiányod sem), akkor szerintem ezek egyértelműen lelki eredetű panaszok. Már csak azért is, mert ugye irod, hogy nagyon sokat szorongsz, feszült vagy, illetve "depressziós", plusz pánikbeteg is voltál (szerintem valamennyire még az is lehetsz egyébként, mert sajna ez nem olyan, hogy csak úgy "elmúlik", főleg magától nem, ez egy életen át tart általában). Szóval én a helyedben lelkileg próbálnám helyre rakni magam. A pszichológusok vsz nem sokat érnek (főleg, hogy többnyire egy rakás gyógyszert irnak fel, amik ugyan lehet, hogy egy időre elfedik a tüneteket, de a kiváltó okot nem szüntetik meg, sőt, mivel ugye nem éppen egészségesek, igy nem ritkán még újabb tüneteket is előhoznak, szervi károsodást okoznak), úgyhogy én inkább alternativ irányba tapogatóznék. Például én egy időben, ahogy talán utaltam rá, jártam egy természetgyógyászhoz (aki egyben hollisztikus orvos is), ő sokat segitett abban, hogy megtanuljam kezelni a tüneteket, megértsem, mi váltja ki őket, milyen lelki problémák (mert ezek hátterében tényleg feldolgozatlan lelki problémák szoktak állni, amiket az ember akár évek, évtizedek óta "cipel"), illetve segitett abban is, hogy megtanuljam leküzdeni, feloldani őket. Persze ez egy elég nehéz és hosszadalmas folyamat, de én speciel tényleg sokkal jobban vagyok azóta, hogy próbálkozok ilyesmikkel, plusz közben még járok hozzá lézeres akupunktúrára, illetve meditálgatok is, plusz egészségesen étkezem, és szedem a megfelelő gyógynövény-készitményeket... jóval kevesebb extrám van, illetve az egyéb tüneteim, krónikus betegségeim is határozottan pozitv irányba változtak (lelkileg is jobban érzem magam). :) Szóval szerintem nézz szét ilyen irányokba, keress a környéketeken (neten) egy hollisztikus ovost vagy mnimum természetgyógyászt (mondhatnám, hogy próbálkozz meg azzal, akihez én járok, de én speciel vidéki vagyok, és gondolom nem ugyanabban a városban lakunk). Persze mindehhez kell némi nyitottság, tudom, meg valamennyi pénz is, de ha tényleg mindent megtennél a gyógyulás érdekében, ahogy irtad... akkor mindenképp érdemes megpróbálkozni az ilyen "alternativ" megoldásokkal. :)

megatron89 Creative Commons License 2013.05.19 0 0 4110

Sziasztok! 

Alighanem az én esetem is elég érdekes lesz mindenkinek, elsőnek megpróbálom minél rövidebben mert nagyon sokat tudnék írni. Gábor neked külön felhívom a figyelmed mert ahogy olvastam hasonlóak a problémáink!
Első körben 2 éve jelentkeztek a problémák, 22 éves voltam, mindig is érzékenyebb típus voltam az átlagnál. Gyerekkoromtól kezdve képes vagyok a testi tüneteket túlreagálni, megijedni...
Összejött egy időben 3 rizikó tényező: egy nagyon problémás kapcsolat, ahol minden 2. nap széttéptük egymás idegeit (ez így ment 1 évig), a következő dolog az volt hogy elszakadtam az otthoni környezettől és nagyon ragaszkodó típus vagyok, a tetőpont pedig egy haláleset volt, 
aminek sajnos szemtanúja is voltam, és ezt a 3dolgot összesen már nem bírta tolerálni a szervezetem: pánikbetegség lett a vége.
Emellett hozzáteszem hogy cigiztem akkoriban és hétvégente mértéktelenül ittam. A pánikbetegség kialakulása után ettől a két dologtól elundorodtam. 
A ritmuszavarok kb. a 2. hónapban alakultak ki, először rengeteg extra volt, majd jöttek a kamrai tachycardiák is (5- 10 másodpercig tartó, hirtelen kezdődő, hirtelen végződő, gyors szabályos összehúzódások). Utóbbi baromi kellemetlen volt, mert nagyon nehezen kaptam akkor levegőt. 
Ezek a dolgok kb. márciusi hónapban alakultak ki tavaly, és pár hónapig elég elviselhetetlen volt, aztán mintha alábbhagytak volna, de persze úgy is volt minden egyes nap tünetem. Azóta sem volt olyan nap, hogy ne legyen egy extrám sem. 

A pánikbetegséggel már olyan rengeteg problémám nincs, viszont ami nagyon megmaradt, a sok szorongás, oktalan feszültség, és hatalmas depresszió. A depresszió már csak a tünetek miatt alakult ki, a tehetetlenség miatt. Az eddigi tüneteim legtöbbször mozgásra, fizikai aktivitásra abszolút megszűntek. Egy séta tökéletes ellenszer volt. 
A nagyobb problémák most jöttek, 2 hete történt hogy feküdtem este az ágyamban, és egyszer csak minden 3.-4. ütésemet éreztem hogy extra. Én könnyen meg tudom különböztetni a pitvarit és a kamrait, a pitvari csak egy "katt", semmi kellemetlen, de a kamrai nekem baromi kellemetlen.
És a panaszok 90%-a sajnos kamrai félreütés volt. Ez azóta már mostanában sokkal többször előfordult. Ilyenkor az egész napom tele van extrákkal, és van pár óra, amikor tényleg az van hogy minden 3.-4. ütés extra amit a pulzusomon is érzek, olyan mintha hatalmasokat erőlködne a szívem. Ilyenkor amikor ilyen napjaim vannak, hajlamos vagyok "rohamokra" is, úgy tudnám jellemezni, hogy hirtelen megindul egy folyamat amikor elkezd rángatózni a szívem, kb. ahhoz tudnám hasonlítani mint egy partra vetett hal! És ami a legjobban elrémisztett, hogy mindig a séta volt a legjobb megoldás, viszont tegnap éppen séta közben jelentkezett ez a halmozott dolog, azt hittem ott halok meg... Nekem ezzel a legnagyobb bajom az, hogy ilyenkor 1-1 félreütés / sorozat alkalmával nehezen kapok levegőt, mert ha levegőt veszek érzem hogy még rosszabb a panasz, és azért elég fulladozó érzés, légszomjam van ilyenkor. Ezek a sorozatok 8-10-15 másodpercig is eltarthatnak.

A szívemmel minden rendben, ekg, 24h holter (persze ilyenkor a jelentős panaszaim nem jelentkeztek), szívultrahang, terheléses ekg-n is minden rendben volt. Csak persze nem könnyű kifogni olyan napot, mikor jelentkeznek a "horror" panaszok... Már tudom, hogy nem kell ezektől megijednem, de szerintem az ember ezektől nem tud nem félni. Én eszméletlen nehezen élem meg ezeket, nem szédülök, nincs ájulásérzésem, de ez a légszomj ez könyörtelen, és sokszor van olyan hogy 2-3 másodpercig erőlködik a szívem 1-1 nagy dobbanásra...

Mindenképp élhetőbbé szeretném tenni a tüneteket. Hogy milyen áron, az nem érdekel...Ez így nem élhető! Mindent ráteszek arra, hogy megoldást találjak erre a dologra. Az első amit sejtek: nem megfelelő az alvásom. Szinte minden nap fáradtan kelek, amit nem tudok hogy most a hosszan fennálló stressz eredménye, vagy egy alvási apnoe, ugyanis az alvási apnoe által a kamrai ritmuszavar esélye sokszoros. Lesz is alvásvizsgálatom. Kipróbáltam már szinte mindent, galagonya teát, magnézium kúrát már nagyon régóta csinálom, omega 3, Q10, de abszolút semmi változást nem észleltem. Igazából még nem is annyira volt élhetetlen a dolog, csak mióta bejöttek ezek az időjárás változások, minden összedőlt, és emlékszem, tavaly is ilyen tájon volt a legrosszabb... Én akkor is azt mondom, mindenképp kell hogy legyen erre megoldás! :) 

utca embere Creative Commons License 2013.05.12 0 0 4109

Én 1 hete szedek Zyrtec tablettát szénanáthára. Azóta teljesen megszűntek az extrák. Kiváncsi vagyok, hogy másokra hogy hat. Kérlek próbáljátok ki! Egyébként enyhe nyugtató hatása van, könnyebben elalszom. De nem akarom elkiabálni, de mintha csodaszer lenne!!

GGabor1 Creative Commons License 2013.05.11 0 0 4108

Semmilyen allargiám nincs. (Bátyémnak van, konkrétan szénanáthája, de neki meg szivritmuszavarai nincsenek.) A két dolognak szerintem semmi köze egymáshoz. Tavasszal azért lehetnek gyakrabbak az extrák, mert mint irtam, több a front, illetve télen-tél végére a szervezet amúgy is nagyon "lemerül" (ugye kevesebb vitamin és ásványianyag kerül ber a szervezetbe + elég fény sem éri általában az embert, és amúgy is depressziósabb, szorongóbb), a tavaszi fáradtság vagy depresszió is ezért van ugye. Amúgy meg a hiányállapotok közül én csak a magnéziumot mondanám, mert káliumhiány, mint legutóbb irtam, nagyon ritkán fordul elő, normális táplálkozásnál és egészséges szervezetnél gyakorlatilag elképzelhetetlen + a káliumhiány amúgy is súlyosabb tünetekkel jár, komolyabb szivproblémákkal, úgyhogy én ezzel nem nagyon foglalkoznék. Magnéziumot viszont tényleg érdemes szedni (magnéziumcitrátot vagy azt, ami a Magne B6-ban van, most nem jut eszembe a neve: az oxid, ami pl. a Herbáriásokban van, az vacak, nehezen szivódik el, felejtsétek el), még akkor is, ha nincs hiány, mert mindig jó hatású, ahogy talán szintén irtam. Plusz én tényleg ajánlanám az ilyen alternativ gyógymódokat (pl. tavaly voltam akupunktúrán, és az is segitett) és a relaxációt, jógát, esetleg pszicho-emberkéket, mert szinte az összes ilyen extrázás alapvetően idegrendszeri-pszichés okok miatt van az amúgy egészséges embereknél, és azokon talán ezek segitenek a legjobban. A Betalocnak meg borzasztó mellékhatásai vannak (lehetnek), olvassátok el a papirját. Arról nem is beszélve, hogy max. a tüneteket nyomhatja el 'átmenetileg', azokat is csak akkor, ha egyre többet szed belőle az ember (Frontin dettó), a kiváltó okokat ezek aligha szüntetik meg.

Jó egészséget mindenkinek.

sasa58 Creative Commons License 2013.05.10 0 0 4107

A káliumra és a magnéziumra (+ kálcium)  már rájöttek - van akinek segít is.

Szerintem meg a tavasszal gyakoribb frontok, időjárásváltozások szaporítják az extrákat, az ezzel járó pszichés feszültséggel (stressz), ahogy a savas gyomorpanaszokat is (fekély, refliux). Én mostanában mindhárommal küszködök és ilyesfajta megállapításra jutottam. Persze bizonyos hormonok, vitaminok, egyéb ásványi anyagok hiánya is közrejátszhat.

Előzmény: utca embere (4106)
utca embere Creative Commons License 2013.05.10 0 0 4106

 

Üdv Gábor!

 

Nagyon hasonlóak a tüneteim nekem is. Viszont az, hogy neked márciustól júniusig erősebb ez eszembe juttatott valamit, amire amúgy is gyanakodtam: nem függ-e ez össze allergiával? Nekem szénanáthás tüneteim nagyjából egy időben kezdtek jelentkezni az extrákkal. Neked van virágpor allergiád? És még egy érdekesség: 3 napja kezdtem el szedni Zyrtec allergia ellenes készítményt és elmúltak az extráim. Talán van összefüggés. Egyébként én béta blokkolót szedek kb. 1 éve (betaloc zok) és ez érezhetően javított a helyzeten. Mellékhatása nem ismert.

 

Egyébként szerintem ezek a szívritmus zavarok egyértelműen összefüggnek valamilyen ásványi anyag, nyomelem vagy hormon stb. hiánnyal csak még nem jöttek rá, hogy mi az.

GGabor1 Creative Commons License 2013.05.08 0 0 4105

Bocs, az előző az nem a végleges verzió volt a hozzászólásomból (de jó, hogy itt nem lehet szerkeszteni)...

 

Ez a végleges:

 

 

Sziasztok!

 

Gábor vagyok, szintén extrás. :) (Azt hiszem párszor írtam is már ide régebben.) Röviden magamról, illetve a tapasztalataimról:
Szóval nekem kb. 4 éve vannak extráim: mindig március környékén jelentkeznek halmozottan (ez napi akár több tucatot is jelent), és kb. júniusig tartanak, utána folyamatosan ritkulnak. Az év többi részében max. 1-2 van naponta, de néha akár hetekig, hónapokig nem érzek egyet sem (de így tavasszal szinte mindennap). Teljesen váratlanul szoktak jelentkezni amúgy, és pillanatnyi kihagyásként vagy bedobbanásként élem meg őket (igazából nem tudom, nehéz ezt így meghatározni :) ), amit a mellkasomban, a nyakamban, és néha mintha a fejemben is éreznék (főleg a torkomban szoktam amúgy: mintha elszorulna egy pillanatra vagy nem tudom). Nyilván ezek a "sima", mezei extrák, amik tényleg nem veszélyesek, még annyira ijesztőnek sem mondanám őket (vagy hát az elején valószínűleg azok voltak számomra is, már nem tudom, de így, hogy hónapokig naponta több tucat van, már nem parázok tőlük különösebben, megszoktam őket :) ), inkább csak kellemetlenek. A stressz, szorongás (pl. ha elkezdem figyelni magam egy extra után, hogy na mikor jön a következő; ez sajna jellemző rám, mindig is hipohonder voltam) egyértelműen fokozza a számukat amúgy, ezt már számtalanszor megfigyeltem, szóval szinte biztos, hogy idegi/lelki alapon vannak. Persze benne lehetnek a pakliban a frontok is: ilyenkor tavasszal elvileg különösen sok van belőlük. Ettől függetlenül pár éve azért elmentem teljes kivizsgálásra (EKG, terheléses EKG, szívultrahang, 24 órás Holter), de semmit nem találtak, még ezt a mitralis-valamit se, szóval a szívem elvileg teljesen egészséges. Ettől függetlenül én is néha rágörcsölök a témára, főleg, hogy időnként olyan is előfordul nálam, hogy egy extra után elég nehezen akar visszaállni a szívem a normál ritmusra: van olyan, hogy akár 10-20 másodpercig is eltart a dolog (ilyenkor olyan, mintha be lenne lassulva a szívverésem, a pulzusomon is kitapintható), ami azért tényleg ijesztő, mindig az jut eszembe, hogy na most fog leállni a szívem. :) Mondjuk ilyen szerencsére elég ritkán van. Mondjuk azért érdekelne, hogy ez mi lehet pontosan (ezt még nem tudtuk elkapni a dokinál). Nektek volt esetleg ilyen hasonló "tünet" (tehát, hogy egy extra után akár egy fél percig is lassabban, erőlködve vert a szív)? Gondolom nem valami komolyabb rimuszavar, mert már évek óta van ez is néha, és akkor már rég feldobtam volna a cipőt. :) Amúgy viszont érdekes, azt figyeltem, meg, hogy ez csak és kizárólag akkor jön elő, ha különösen izgatott vagyok (elég hülyén hangzik, de legtöbbször a szexuális izgalom hozza elő).

Egyébként ami az alternatív gyógymódokat illeti, a relaxáció egyértelműen segít mindenféle ritmuszavarnál, főleg aminek nincs szervi alapja (és a sima, mezei, különálló extráknak általában nincs ugye), teák közül pedig a citromfű jó hatású, illetve a galagonya (!!! Kimondottan idegrendszeri problémákra, szívpanaszokra való). Persze ezeket rendszeresen kell inni, minimum hetekig, naponta kb. 2  csészével, csak akkor érnek valamit. Egyébként igen, ahogy lent írta valaki, érdemes odafigyelni a megfelelő ásványianyag bevitelére is, mert mind a kálium, mind a magnéziumhiány negatívan befolyásolja a szív munkáját. Pl. egy időben nekem is volt enyhe magnéziumhiányom, és akkor mintha több extra lett volna... még jó, hogy elég gyorsan sikerült pótolni (a Magne B6 amúgy megfelelő hiánypótlásra, mert elég jól felszívódó magnéziumot tartalmaz: mert hogy a magnéziumok között is van különbség!). Mellesleg ha nincs hiány, akkor is érdemes magnéziumot szedni, mert segíti a szív munkáját... inkább sok legyen belőle, mint kevés! (Persze a 'túl' sok se jó, de mondjuk ezt így, tablettákkal azt hiszem nem is nagyon lehet túladagolni...) A káliumhiány mellesleg neccesebb, azt csak orvosi ellenőrzés mellett lehet pótolni elvileg... de azt hiszem ez nagyon ritkán fordul elő.

Az ilyen TV-ben reklámozott ásványianyagos-szívvédő nem tudom miket én nem próbáltam... Frontint viszont igen, de csak elhanyagolható hatása volt, ráadásul egyre többet kell bevenni belőle, ahogy kezd hozzászokni az ember, ugye, szóval ezt nem nagyon ajánlom... a komolyabb (szív) gyógyszereket meg inkább hagyjuk is, mert ahogy valaki lentebb írta, halálos szívritmuszavart is előidézhetnek. :D Persze akinél valami komoly szívbetegség van, annál esetleg indokolt lehet a használatuk... de "sima" extrákra, akiknek nincs szervi alapjuk, szerintem még véletlenül se vegyetek be ilyesmit. Akkor már inkább ott a Valeriana-macskagyökér: természetes nyugtató, szorongásra és idegrendszeri zavarokra is jó!

Ami a folydékfogyasztást illeti, a napi 7-8 liter orbitálisan sok,  valóban megterheli a vesét is például, ráadásul kimossa a szervezetből azt a kevés ásványianyagot is, ami még esetleg "benne van"... a napi 2 (max. 3, pl. nyáron) liter bőven elég, az orvosok is ennyit szoktak ajánlani.

Hát kb. ennyi jutott most eszembe. Remélem tudtam ajánlani pár olyan dolgot a hozzászólásom második felében, amit esetleg ti is használni tudtok. Ja és persze engem is érdekelnének még az egyéb (alternatív) megoldások, mert ugyan próbálkozok én  is mindenfélével, ahogy a fentiekből is kdierült, de mégsem sikerült teljesen elmulasztanom az extrákat. :)

GGabor1 Creative Commons License 2013.05.08 0 0 4104

 

Sziasztok!

 

Gábor vagyok, szintén extrás. :) (Azt hiszem párszor írtam is már ide régebben.) Röviden magamról, illetve a tapasztalataimról:
Szóval nekem kb. 4 éve vannak extráim: mindig március környékén jelentkeznek halmozottan (ez napi akár több tucatot is jelent), és kb. júniusig tartanak, utána folyamatosan ritkulnak. Az év többi részében max. 1-2 van naponta, de néha akár hetekig, hónapokig nem érzek egyet sem. Teljesen váratlanul szoktak jelentkezni amúgy, és pillanatnyi kihagyásként vagy bedobbanásként élem meg őket (igazából nem tudom, nehéz ezt így meghatározni :) ), amit a mellkasomban, a nyakamban, és néha mintha a fejemben is éreznék (főleg a torkomban: mintha elszorulna egy pillanatra vagy nem tudom). Gondolom ezek a "sima", mezei extrák, amik tényleg nem veszélyesek, még annyira ijesztőnek sem mondanám őket (vagy hát az elején valószínűleg azok voltak számomra is, már nem tudom, de így, hogy hónapokig naponta több tucat van, már nem parázok tőlük különösebben, megszoktam őket :) ), inkább csak kellemetlenek. A stressz, szorongás (pl. ha elkezdem figyelni magam egy extra után, hogy na mikor jön a következő; ez sajna jellemző rám, mindig is hipohonder voltam) egyértelműen fokozza a számukat amúgy, ezt már számtalanszor megfigyeltem, szóval szinte biztos, hogy idegi alapon vannak. Persze benne lehetnek a pakliban a frontok is: ilyenkor tavasszal elvileg különösen sok van belőlük. (Amúgy pár éve voltam vizsgálaton is, és semmit se találtak, még ilyen mitralis valamit se, szóval a szívem elvileg teljesen egészséges.) Ezek miatt tehát nem is szoktam igazán aggódni. Ami egy kicsit ijesztőbb, az az, hogy néha egy extra után elég nehezen akar visszaállni a szívem a normál ritmusra, akár 10-20 másodpercig is eltart: ilyenkor olyan, mintha be lenne lassulva a szívverésem, erőlködve ver, és hát ha ezt tapasztalom, akkor azért néha én is kissé megijedek (bár már ezt is kezdem megszokni lassan, mert ez is évek óta van, szerencsére elég ritkán). Ilyet tapasztaltatok esetleg? Szerintetek mi lehet? Több extra egymás után? (Gondolom nem valami komolyabb rimuszavar, mert akkor már évekkel ezelőtt feldobtam volna a cipőt. :) ) Amúgy ez utóbbi (ez a hosszabb ritmuszavar vagy mi) érdekes módon sosem magától jön elő, mindig csak akkor, ha különösen izgatott vagyok (elég hülyén hangzik, de legtöbbször a szexuális izgalom hozza elő).

Egyébként ami az alternatív gyógymódokat illeti, a relaxáció egyértelműen segít mindenféle ritmuszavarnál, főleg aminek nincs szervi alapja (és a sima extráknak általában nincs ugye), teák közül pedig a citromfű jó hatású, illetve a galagonya (!!! Kimondottan ideges eredetű szívnapanaszokra való). Persze ezeket rendszeresen kell inni, minimum hetekig, naponta kb. 2  csészével, csak akkor érnek valamit... és igen, érdemes odafigyelni a megfelelő ásványianyag bevitelére is, mert mind a kálium, mind a magnéziumhiány negatívan befolyásolja a szív munkáját. Pl. egy időben nekem is volt enyhe magnéziumhiányom, és akkor mintha több extra lett volna... még jó, hogy elég gyorsan sikerült pótolni (a Magne B6 amúgy megfelelő hiánypótlásra, mert elég jól felszívódó magnéziumot tartalmaz: mert hogy a magnéziumok között is van különbség!). Mellesleg ha nincs hiány, akkor is érdemes magnéziumot szedni, mert segíti a szív munkáját... inkább sok legyen belőle, mint kevés! (Persze a 'túl' sok se jó, de mondjuk ezt így, tablettákkal azt hiszem nem is nagyon lehet túladagolni...)

Az ilyen TV-ben reklámozott ásványianyagos-szívvédő nem tudom miket én nem próbáltam... Frontint viszont igen, de csak elhanyagolható hatása volt, ráadásul egyre többet kell bevenni belőle, ahogy kezd hozzászokni az ember, ugye, szóval ezt nem nagyon ajánlom... a komolyabb (szív) gyógyszereket meg inkább hagyjuk is, mert ahogy valaki lentebb írta, halálos szívritmuszavart is előidézhetnek. :D Persze akinél valami komoly szívbetegség van, annál esetleg indokolt lehet a használatuk... de "sima" extrákra, akiknek nincs szervi alapjuk, szerintem még véletlenül se vegyetek be ilyesmit. Akkor már inkább ott a Valeriana-macskagyökér: természetes nyugtató, szorongásra és idegrendszeri zavarokra is jó!

Ami a folydékfogyasztást illeti, a napi 7-8 liter orbitálisan sok,  valóban megterheli a vesét is például, ráadásul kimossa a szervezetből azt a kevés ásványianyagot is, ami még esetleg "benne van"... a napi 2 (max. 3, pl. nyáron) liter bőven elég, az orvosok is ennyit szoktak ajánlani.

Háát kb. ennyi jutott most eszembe. Remélem tudtam ajánlani pár olyan dolgot a hozzászólásom második felében, amit esetleg ti is használni tudtok. Ja és persze engem is érdekelnének még az egyéb (alternatív) megoldások, mert ugyan próbálkozok én  is mindenfélével, ahogy a fentiekből is kdierült, de mégsem sikerült teljesen elmulasztanom az extrákat.

sasa58 Creative Commons License 2013.05.07 0 0 4103

Kedves Utca Embere!

Ez a 8-10 liter víz komoly? Van egy mobil WC-d, amit mindenhova viszel magaddal? Ez a szívet qrvára megdolgoztatja, meg a vesét is, meg szerintem ez nem lehet egészséges. Egy hivatásos biztos mondana 5-6 ellenvetést. A szénhidrátfogyasztás csökkentése lehet jó megoldás. A kamilla tea szívre gyakorolt hatásáról még nem hallottam.

 

Előzmény: utca embere (4102)
utca embere Creative Commons License 2013.05.06 0 0 4102

Kedves Sasa58!

 

Nekem a következők javítottak a helyzeten, szerintem próbáld ki, kiváncsi lennék a hatásra: rengeteg víz (napi 8-10 liter), minimális szénhidrát fogyasztás, kamilla tea!!

 

Előzmény: sasa58 (4101)
sasa58 Creative Commons License 2013.05.06 0 0 4101

Helló!

Írtam egy jó hosszú hozzászólást, de elszállt, majd később apránként bemutatkozom.

Most csak röviden: én a II-III-IV. stádiumban vagyok. Hét (7) kardiológust fogyasztottam az elmúlt három évben, bár extráim csak egy éve vannak, de néha k@rva sok, napi több ezer - főleg ha figyelem is őket (pl.:most hét végén). Természetesen ilyenkor beparázok rendesen, de most nem mentem az ügyeletre, mert vagy be akarnak fektetni a kórházba, vagy elbagatellizálják a dolgot: vegyek be egy Xanaxot. Holteren 1900 körüli volt a csúcs. Többnyire SVES, ritkában VES, ezek néha kapcsoltan is megjelennek és néha rövid PSVT (10-20 másodperc) is van. Gyógyszert nem szedek, pedig felírtak már Concort, Rytmonormot, Nebiletet: ezeket a következő orvos mindig lekutyázta, a Nebiletet még nem, mert ez volt az utolsó. A mellékhatások között szerepel az életveszélyes ritmuszavar és az alacsony pulzus,ami nekem alapból megvan.

Tengernyi táplálékkiegészítőt szedek: omega3, magne b6, gingko biloba, Q10, B stressz komplex, fokhagyma csepp, galagonya tea. Egy netes orvos ezekre azt mondta: sürgősen hagyjam abba, mert sok bajt is okozhatnak. Érdekes, hogy ezeket általában a szívproblémákra javasolják. Melletük még Panangint szedek, ez mintha használna.

Szerintem nagy szerepe van a pszichés állapotnak és a frontoknak, bár a kardiológusaim ezt nem nagyon mondogatták, csak a háziorvosom, aki már 2 éve pszichiáterhez irányított. Én mindig szorongó típus voltam, gyors felpörésekre hajlamos - hát így 50 felett meghozta gyümölcsét. Ja még refluxom is van 3 éve, egyesek szerint a két baj összefügg. A szívem egyébként szekezetileg egészséges. Néha kicsit magas a vérnyomásom, de szedek rá minimáis gyógyszert.

Hát én ennyit tudtam hozzátenni a dolgokhoz, én is várom a különböző alternatív megoldásokat, mert én is úgy látom, hogy az orvosok nagyrészt tehetetlenek, a 4. orvosom már abláltatni akart, de a következő három szerint hülyeség.

 

Na üdv, jó egészséget!

Előzmény: utca embere (4100)
utca embere Creative Commons License 2013.05.05 0 0 4100

Próbáljuk meg összegyűjteni a legalkalmasabb terápiát az exrasystolék kezelésére. Ez nem lesz egyszerű feladat.

Megpróbálom stádiumokba besorolni az extrasystolés betegeket:

I. stádium: elmegy az orvoshoz a beteg, látszik vagy éppen nem látszik az extra, a beteget megnyugtatja az orvos azzal, hogy ez egy jóindulatú ritmuszavar szedjen magne B6-ot és rendbejön.- ha elhiszi nem fog vele tovább foglalkozni szerencsés ember.
II. stádium: nem hiszi el a háziorvosnak a diagnózist egy halom pénzt, energiát pazarol kardiológusra, csináltat legalább 4-5 holtert, számolgatja az extráit, egész nap figyeli a pulzusát. Elkezdi szedni a béta blokkolókat.
III. stádium: kialakul a betegségtudat, elolvassa az interneten leírt kamrafibrilláció tüneteit, megviselik a ritmuszavarban elhunyt sportolók is. Rohangál az ügyeletre, esetenként bekötnek MAG-KÁL. infúziót egyebet az SBO-n nem mernek tenni. Elkezdi szedni a Xanaxot, rájön, hogy ez segíthet. Van amikor pszichiáterhez is elmegy kap egy kis sertralint.
IV. stádium: Elfogadja, hogy az orvostudomány sem tudja miért van a szív rendellenes elektromos tevékenysége egézséges szív esetén,nincsen rá gyógyszer, ezért elkezd a gyógyszerek mellett relaxálni, próbál nem foglalkozni az extrákkal.
V. stádium: Gyógyszerek nélkül él, időnként extrákkal.

utca embere Creative Commons License 2013.05.05 0 0 4099

Szóval a kérdésem, hogy nem találta-e meg valaki a gyógymódot az extrasystoléra? Az orvosok nem tudják a megoldást és bagatelizálják a dolgot.

utca embere Creative Commons License 2013.05.04 0 0 4098

Sziasztok!

 

Én 37 éves férfi vagyok. Minden előjel nélkül kezdődtek 3 éve az extrasystolék (átlagosan napi egy). Sok orvost megjártam, még MR-t is csináltattam, de semmi komoly eltérést nem találtak (enyhe mitralis). Az orvosok részéről a szokásos megnyugtató válaszok...DE! Tudjuk, hogy ez nagyon nyugtalanító, nekem speciel állandóan a hírtelen szívhalál jár az eszemben, gyakorlatilag tönkreteszi a mindennapjaimat. A kérdésem: nincs-e valakinek valamilyen módszere, hogy mi segít? meggyőződésem, hogy ezt valamilyen ásványi anyag illetve hormon hiánya (többlete) okozza. folyamatosan kísérletezem. Ami csökkenti az előfordulást: rengeteg folyadék (napi 8 liter), kevés szénhidrát, sok alvás. Illetve pont most olvastam, hogy okozhatja a nátrium-kálium arány felbomlása is (kevés kálium). Itt egy érdekes írás:

http://www.drmineral.hu/spg/154036,19216/Kalium_izomgorcs_vernyomas_ritmuszavar

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!