Igen, ezek a dolgok általános tapasztalatokra épülnek. Ezért fizettem rá én is a hallókára és aztán nagyon csúnyán 2004 végén a fülhallgatóra (már 10 nap után). De mint írtam, 2012 elején újra bátorkodtam, hogy fogok hallgatni egy kicsit, de lefigyelem a dolgokat. Hát már a harmadik napon magasabb lett a szívverésem és éreztem, hogy nő a füleimnél a nyomás. Na, ez nem jó hír, meg is ijedtem egy kicsit, hogy megint elcseszek valamit. Abbahagytam, bízva abban, hogy gyorsan elmúlnak ezek. El is. Két hét múlva azonban megint nekikezdtem. Eszembe jött a gravitáció, hogy mennyit segít a szemeknél. Mondom megpróbálom a füles viselése közben is (mert csak a TV nézés közben van rajtam). Tehát változtatom a fejem helyzetét, oldalt egyik fele, másik fele, lefelé stb. Na és azóta nagyon kellemes meglepetésben van részem. Semmi problémám nincs ebből (legalábbis eddig) és végre én is hallgathatok olyan dolgokat, amiket eddig nem hallgathattam. Ez új élményekkel gazdagítja életemet.
Nagyon jól tudom, hogy az a kb 110dB, amivel nyomulnak a hangok a füleimbe és a fejembe nagyon erős. De mivel nem egyirányú, még utóbb az is kisülhet hogy így még javulhat is a hallásom. 2005-ben a balhé után javult is, mikor rengeteget próbálkoztam a hangokkal. Tudom, hogy a hangok nagy energiát hordoznak - ezért tervezetten és körültekintően adagolom...
Igen, a nagy erejű hang már anyagcsereproblémát okozhat. De meglehet még az se, ha figyelembe vesszük a gravitációt. Az erős rezgések miatt nagyobb mértékben nő hőmérséklet és az anyagcsere és a gravitáció miatt egyirányba rakódnak a salakanyagok - nem tudnak olyan gyorsan elmenni. Végül eltömnek utakat és meg a baj. Ez történt velem is 2004 végén - azt hittem szétrobban a fejem a nyomástól. Na most meg azt tapasztalom, hogy a más irányú tartások miatt - valahogy el tudnak menni a salakanyagok és semmi probléma nincs.
Tapasztalatok szerint 85 dB feletti hanghatásoknál alakul ki az anyagcserezavar.
Ez kezdetben még reverzibilis nyugalomra,zajos környezet kiiktatására megszűnik.
Fontos elkülöniteni az akusztikus traumát (ez volt nekem ugye a diszkóban az egyik fülemnél,a másik pszichés problémák miatt zúg),és a krónikus zajártalmat.Mig a krónikus zajártalom rendszerint kétoldali károsodást okoz,addig akusztikus traumára egy oldali károsodás jellemző.Az akusztikus trauma jobb gyógyhajlamot mutat,nagyon fontos az időben megkezdett kezelés,addig a krónikus zajártalomból fakadó károsodások véglegesek.Mindkét formában döntő szerepű a megelőzés,mert a belső fül nagyon nehezen gyógyitható.Különösen fontos figyelni a szórakoztatóipari termékek hangerejére,különösen azokra,melyeket FÜLHALLGATÓVAL hallgatnak.Ilyenkor a hang még nagyobb kárositást tud végezni,és a hallgató nem érzi a hang valódi erejét,és hajlamos még jobban felerősiteni azt.
Megelőzési és más fontos tanácsok:Órákon keresztüli nagy erejű hangok csökkentése kerülése fontos,fülhallgatóval történő folyamatos zenei számok hallgatása nem ajánlatos.
Ja, akkor Te voltál. Nagyon pörgős mostanában a topik, nem emlékeztem pontosan, ezért írtam, hogy valaki, majd aztán, hogy meglehet.... Emlékszem engem is kezeltek fiatalkoromban mindenfélével, akkor nagyon rosszul viseltem lelkileg, hogy nem hallok. Úgy emléksem, hogy legalább kétszer voltam kórházban is. Utoljára gimis koromban a szünetben. Mindennap kaptam két injekciót, persze fogalmam se volt és most sincs, hogy miket. Még sugárzásokra is jártam. A gimis kórház közben mondtam az édesanyámnak, hogy járja ki, hogy azonnal hazamenjek - inkább így fogok élni, mint még egy injekciót kapjak. Az volt az utolsó előtti nap, de rábeszélt, hogy bírjam még ki. Semmi eredményt nem hoztak az évek során bevetett orvosi praktikák. Mostanában kezd forogni az agyamban - hogy még az is meglehet, hogy valahogy felélednek bennem azok a kémiai vagy biológiai reakciók (a hatalmas hangerő elég hosszan tartó hallgatásától) - amik 60 évig a pincében pihentek........
Szervezeti szinten úgy tűnik, hogy a hallóidegek működésének élettartamát befolyásolja az inzulin és az inzulinszerű növekedési hormon (IGF-1). De szintén hatnak a hallóidegsejtek túlélésére a szteroidok is. Vagyis inkább lehetne azt írni, hogy a pusztulásukra, mivel a kutatások szerint a glukokortikoidok magasabb szintje felgyorsítja a hallóideg sejtjeinek öregedését. Ez azért lehet érdekes, mert ezek szerint a tartósan szteroidkezelésben részesülő betegek, például a súlyosabb autoimmun betegségekben szenvedők nagyobb eséllyel lehetnek ilyen módon nagyothallók. (1801.SZ.HOZZÁSZÓLÁS)
Igen, azoknak való. Minden ami drága, vagy drágább - az jobban hat (mégha semmi sincs benne). Ennek bizonyításáért Nóbel díjat is kaptak.....
Maga a homeo semmire se jó (nem az hat), de mindenre lehet használni. Hogy azokra a komolyabb dolgokra nem vetik be maguknak, az azt jelenti - hogy annyira már nem hisznek benne, hogy azt is kikezelje a semmi hatóanyagú lötty. De ennek ellenére a placebohatás mindig működik - még a gyógysereknél is, sőt még a sebészeti beavatkozásoknál is. Olvastam olyan tanulmányt, melyben 3 csoportot műtöttek különböző módon. Az egyiknél rendesen lefojt a műtét, a másik csoportnál csak félig végezték el, a harmadiknál pedig csak éppen egy kis sebet ejettek. A műtét után mindhárom csoport ugyanazt a rehabilitációs programot csinálta végig. Az eredmény gyakorlatilag egyforma volt mindhárom csoportnál......
Hát az igazság talán az, hogy a homeoban nincs semmi hatóanyag. Tehát magától a homeótól nem fog senki meghalni. De például a gyógyszerektől és a rossz beavatkozásoktól nagyon sok ember meghal. Borzasztó statisztikák vannak, persze Magyarországon nem igen találsz...... Az USA-ban meglehet évente fél millió ember halála is azokra vezethető vissza (tanulmányban olvastam). Még elképzelni se lehet, hogy ennyi orvost felelősségre vontak......
Nálam olyan 5-6 hét lehetett 2005-ben. Mint említettem nekem hatalmas löketet adott az, hogy bizonyos hangokkal, bizonyos testhelyzetben - teljesen semlegesíteni tudtam a zúgást. Abbahagytam a hangot, kis idő után kezdett a zúgás. Na akkor lett olyan érzésem, hogy csak idő kérdése és meg fog szűnni. Onnantól majdnem minden percet kihasználtam arra, hogy valami hangot adtam ki - már amikor lehetett. Nekem azonban sokat segített a hangkiadás miatti hosszabb mélyebb légzés is. Minden monoton dolog szinte őrjítő. Vegyük csak azt, ha például egy embernek azt mondanák, hogy 5 napig nem szabad egy szót se szólnia. Egész biztos, hogy ezt nem sokan bírnák ki. Perszehogy jobb hallgatni a mindenféle hangokat, mint azt az egy őrjítőt......
Hát igen, az egyik oldalon most meg is volt dicsérve, hogy nem kereste az alternatívát - viszont az orvosok annál inkább, hisz ők se tudják a tutit.....
Hát az ember érző lény. Mivel én nem sokat hallok, talán ennél fogva igencsak jól érzékelem a vibrációt. Nemrég olyasmi érzéseim voltak, hogy lehet még meg is tanulhatnám azt, hogy a fülest a tenyeremhez teszem és kivegyem, hogy milyen hangok mennek, talán még a beszédet is.... Tehát oda tettem a kezem egy helyre és adtam ki a hangokat és lefigyeltem, hogy ott iyen kombináció rezeg a legérezhetőbben. Így például ki tudtam kisérletezni, hogy a legalkalmasabb hanggal és erősséggel eltüntessem a kék foltot a kézfejemről. Kb 35-45 perc alatt felszívódott. A focin sokszor elszenvedek ütéseket és olyan 5-6-szor már nekimentem ennek a procedúrának, mert nem akartam elhinni, hogy ezt meg lehet csinálni. De mindig sikerült.... Tehát ebből tudom, hogy mit hova kell alkalmaznom. Másnál mások lehetnek a hangerők frekik (nincsenek tök egyforma méreteink, sűrűségünk stb). Például torokfájásnál a mély eeee hangot produkáltam gyakran, a leghosszabban ahogy tudtam. Más más mássalhangzóval kombinálva (például veeeee, peeee) érezhető, hogy az egyikkel jobban a bal felén hat egy másikkalô meg a jobb felén a toroknak. Tehát már előre tudom, hogy így lesz a legjobb. Persze, hogy meglegyen a kellő hatás, ahhoz el kell telnie egy kis időnek......
Ahhoz, hogy a fülessel elmúljon a fülzúgás lehet több idő fog kelleni, mint nekem a saját hangomtól. Gondolom a légzés miatt is.........
Meg megdicsért hogy alternativ kezelésekkel nem foglalkoztam,de azt felemlitette,hogy látja hogy mindent elkövettem a gyógyulásom érdekében a hagyományos orvoslás keretén belül.
Nos, a hagyományos orvoslás is igencsak keresi az jó alternatívát. Nézd csak meg, mennyi mindent próbáltak ki rajtad - és úgy néz ki, hogy még fognak is.
Igen Zita egész nap és este is halk marad hála ég a madaraimnak :-)
Közel van az orvostudomány a megoldáshoz hisz nagyon sok ember szenved már ebben. Olvastam, hogy a föld teljes lakosságának már 2-3%-a és az biza elég sok.
Köszi egyébként a pontos fordítást a cikkel kapcsolatban és örülök, hogy jó kedved lett illetve reményt kaptál általa! :-) Én biztos vagyok benne, hogy már a hangterápiától feladja a harcot a tinnitusunk ;-)
Olyan veszelyre gondolok inkabb, minthogy rosszabb lesz utan valami hosszabb tavon, mint volt. Pl. hallaskarosodas, vagy hangosodik a sipolas. Eletemben most kaptam eloszor infuziot, ott is azt kerdeztem csak az orvostol, hogy lehet-e rosszabb mint jelenleg. Azt mondta, hogy nem - biztam benne, es igy mondtam, hogy akkor jo. Ha az injekcio is hasonlo, az pozitiv.
Én is kitartok Zsolt, már csak azért is, mert inkább hallgatok csivitelő madarakat és vízcsobogást, mint a hülye sípolást a fejemben. Aztán majd meglátjuk lesz-e valami eredménye, remélem igen!
Neked azóta is halk maradt? Nekem reggelente ill. délelőttönként egészen halk szokott lenni, de azért estére mindig felerősödik... :-/ egyébként tök jó volt az a holland/angol cikk, jó hogy megtaláltad! :) Az emberbe mindig lelket önt, ha felcsillan némi reménysugár... :)
Hát, nekünk anno az egyetemen annyit "tanítottak" a homeopathiáról, hogy az "azoknak való, akiknek túl sok a pénze, de túl kevés az esze". Tartalmilag nagyjából 100% laktózból állnak, ami nem árt, nem használ - kivéve ha az ember tejcukorérzékeny.
Viszont ha valaki már attól meggyógyul vagy megnyugszik hogy "bevett valamit ami majd segít", ám legyen. Ez valamiféle öngyógyítás szerintem ill. placebohatás, de azért kérdem én, ha annyira hatékony a homeopathia, akkor miért nincsenek homeopathias fogamzásgátlók? homeopáthiás daganatellenes szerek? homeopáthiás szerek AIDS-re, hepatitisre, és még sorolhatnám... szóval vannak kétségeim, na.
A másik.Én inkább pl a homeopata gyógyszerektől óvnék mindenkit,amit az orvos felir,azért vállalja a büntetőjogi felelősséget,ezt is tudni kell.Zita,te is emlitetted,hogy a homeopata szereknek semmi értelmük nincs-jó esetben nem kárositanak......
Hallgatom én is kb7-8órát, de nyugi lesz értelme csak nem egyből. A neuromodulátorra is kb. 12hét után mondanak változást, de mivel a mi hangterápiánk sokkal összetettebb így elöbb is lesz javulás.:D
Azóta mióta lement a hangerő nálam,ott is maradt hála égnek pedig csak 1hét telt el.
ghepardnál is hosszabb idő múlva segített és szünt meg :-)
Ezért nagyon kitartó vagyok és igazad van sokkal kellemesebb ezt hallgatni.
Köszönjük a részletes beszámolót Jani! :-) jópofa lett a molinó is! :)
amúgy hogyhogy csak május 22-én fektetnek be? van ennek vmi különösebb oka?
Zsolt, Te hogy állsz a hangterápiával? én minden nap kb. 7-8 órát hallgatom a madarakat meg a vízcsobogást :-) még akkor is ha esetleg nem lesz semmi értelme, sokkal kellemesebb, mint a nyamvadt sípolást hallgatni!!
Srácok,én bementem adjunktusnőhöz és ezeket javasolta,és hogy még nem vagyok elkésve.Nem befolyásoltam semmivel,saját felelősségre döntöttem igy hogy vállalom.
Mindenki kérdezze ki kezelőorvosát erről az injekciorol,amellett minden gyógyszernek lehetnek veszélyei,szóval én rábeszélni senkit nem akarok.
Egyébként az infuzio természetesen vénába megy,ezt ti is tudjátok.
Hanem az intra-injekcio:Benne van a nevébe hogy a dobüregbe adják.
Nem a belső fülbe közvetlenül,hanem egy vékony hártyán át szivodik fel,ami a kettőt elválasztja.Tényleg lehetnek veszélyei,legfőképp a megszédülés,olyan mint a lumbál-punkcio,gerinccsapolás,feküdni kell utána valameddig.
Orulok, hogy tegnap jol alakult a vizsgalat! En ugy latom, hogy a paciens is jol tudja befolyasolni, hogy milyen iranyu megoldasokat javasol az orvos. Foleg olyan problemanal, mint ez a fulzugas, aminek meg nincs altalanos gyogymodja, es raadasul csak aki szenved miatta az hallja. Szoval a doktorno ugy erzem annak inkabb javasolja a szteroid inkekciot, aki arra hajlik, de aki meg nem, annak aztan abszolut nem is erolteti. Mint ahogy nekem is az orvos a masodik 5 adag infuziot annak alapjan irta fol, hogy mennyire hajlottam ra. Mivel latta, hogy igen, igy o is azt mondta, hogy hat igen erdemes megproblani.
Szemely szerint ezt az injekciot en nem vallalnam be, megpedig azert, mert a ful az egy nagyon komplex es ezalltal erzekeny szerv, es igy felek a mellekhatasoktol, hogy esetleg meg rosszabb lesz a helyzet, elrontanak valamit. Viszont ha pontosan tudom, hogy hova megy az injekcio (mindenkeppen reszletesen kikerdeznem a doktornot errol, vagy vkit), mennyire lehet elrontani, szoval tisztaban vagyok a veszelyekkel es ezek nem nagyok, akkor persze lehet, hogy bevallalnam, viszont a jelenlegi tudasom alapjan - mely teny, nem sok - nem.
Mondtam, hogy nem a kedved akarom elvenni mert nálunk jobban senki nem akarja a gyógyulást. Rengetegszer hallottam én is mindenféle kezeléstől, infúziótol, gyógyszerekig stb., hogy lehet, hogy elmúlik majd ettől vagy attól.
Mondtam, hogy nekem is javasolta de én mondtam, hogy köszönöm de nem kérem.
Kérdeztem tőle én is, hogy segít e azt mondta, hogy lehet.
Köszönöm a lehetekből már kaptam eleget.
Ettől függetlenül KÍVÁNOM NEKED HOGY GYÓGYÚLJ MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-)
Koszi szepen a reszletes informaciokat! Es azt hogy vetted eszre, hogy bizonyos hangok hatottak mig masok meg nem? Ha kiadtal egy hangot, mar akkor eszreveheto, hogy jo lesz, nem kell sokaig probalgani, mint pl. ha sokat hallgatjuk a termeszet, madarhangokat, akkor majd egyszer remelhetoleg elmulik a fulsipolas.
Kick 75,a másik meg hogy én ezzel a problámámmal már úgy vagyok mint a falunkban a néhai Visnyeiné:"mindent beszedek"
Meg ne vedd el a kedvem a javulástól.Most komolyan gondolod,hogyha értelmetlenség lenne a doktornő meginditaná az infuziot meg a dobüregi szteroidot? Nem én reszkiroztam ki,ő maga mondta,én elfogadtam.Úgy mentem oda,hogy úgysincs mit csinálni.
Ehhez képest ez mindenképpen jó.Ezenkivül dr Pytel professzornak is irtam a leletet,és ő is mondta hogy a hallássérülésem rendbejött,és ezek szerint jó a prognozis.Persze Kick hozzáteszem hogy nem úgy mondta az adjunktusnő,hogy BIZTOS hogy elmulik,hanem hogy meg van rá a lehetőség,ezért fektetnek be a készültségibe.
Minden fülzúgás más.Doktornő emlitette fel hogy én esetemben komoly lehetőség mindkét forma,mert sokat javult-helyreállt az audiometriám.Beszéltem egy emberrel aki volt ilyenen,mondta tényleg nem kellemes-nem az infuzio,hanem az injekcio,de most Rambo módjára ez az én harcom,és örülök neki hogy felemlitette a doktornő.És ezért bevonulok május 22-én.
Perceptiv halláscsökkenéses embereket már nem infuziozzák újból,mert értelmetlenség,de nálam ez már nem áll fenn.
Nagyon sok minden számit a kezelési formánál:beteg életkora,fülzúgásának kialakulása,vérnyomása ésatöbbi.
Nem fogok miatta halláskárosodást szenvedni,ne aggódj.
Klinikai orvos,tudja mit ajánl.
A te eseted nyilván máshogy birálta el.
Örülök hogy javulsz a béka és madár hangoktól,az a Te utad.
És hidd el nem a gyógyulás reményét szeretném tőled elvenni mert szerintem nálunk jobban nem akarja ezt senki, de hidd el nekem is volt olyan, hogy kezem vagy lábam adtam volna csak, hogy megszűnjön a zúgásom.
Meg kell mondjam, hogy a dobüregi injekciót nekem is mondta a Doki nő, de mivel én nem mennék bele erre valahogy ő is azt mondta, hogy nem sok értelmét látja mert azzal még időben lehet vagy kell elkapni a tinnitust.
Nekem sincs halláscsökkenésem és mindent végigjártam már szóval, hogy megint kijukasszák a dobhártyám és agyon szurkálják a (belső fülem nem kis kockázattal jár) én nem voltam rá kiváncsi.
Egy másik fórumon olvastam, hogy egy hölgy belement ebbe a dobüregi injekcióba és a harmadik után olyan szarúl lett már, hogy nem is kérte tovább a dolgot.:-(
Faterik a te döntésed, hogy mit csinálsz de ne felejtsd a tinnitust nem a fül okozza már kb. 2hét után hanem az agy kreállja a hangot, tehát a füledet szúrkálva nem tudom milyen eredményt várnak ettől.
Ha ez lenne a valós megoldás nem lenne ennyi ebben szenvedő ember!!
Tudom, hogy zavar de az orvosok sem istenek ne felejtsd. Én melletted állok de jól gondold meg mert komolyabb baj is lehet....
Az elkeseredett emberek mint mi vakon bíznak az orvosban (sajnos).
Ezzel nem rád ijeszteni akartam hanem tisztábban látni a dolgokat, lehet akár maradandó hallás sérülésed is.
Én azt mondtam neki, hogy köszönöm de ezzel a lehetőséggel nem szeretnék élni.
A doktornővel nem kávéztem de jó hirek vannak.Kezdem az elején.Bementem,egyből fogadtak,átnézték a kismillió leletemet nekem is.Ami különbözik pl Kick 75 látogatásától,hogy nálam nem mondta hogy ezzel nem lehet mit kezdeni,hallgassak fülhallgatóval rádiót,hanem mivel a halláscsökkenésem elmúlt,ezért május közepén befektetnek a Klinikára az ő jóváhagyásával szteroidos dobüregi injekciora,és infuzios kezelésre.Természetesen mindent felemlitettem,a vidéki körorvostól kezdve az Sztk orvosokon át a magánba felvett infuzioig,még a pszichiátriát is.Mondta,most már nyugodjak meg,mert igy már sokkal jobb a prognozis.
Annyit javasolt még drága doktornő hogy addig csináltassak carotis dopplert,meg pajzsmirigy hormon vizsgálatot,de a legfontosabb a teljes vérkép,mert anélkül nem tudnak felvenni az osztályra reggel 9-kor a megadott időpontban.
Meg megdicsért hogy alternativ kezelésekkel nem foglalkoztam,de azt felemlitette,hogy látja hogy mindent elkövettem a gyógyulásom érdekében a hagyományos orvoslás keretén belül.Kb 50 percet voltam bent,felirt a naptárjába a Klinikai jegyzetekhez.
Tehát ezek a vizsgálatok még önszorgalomból azelőtt elvégezhetőek,a vérképet kivéve,mert az kötelező.
Egyensúlyszervem nem károsodott,a szőrsejtek sem,csak tinnitus van megállapitva.
Stapedius reflex tankönyvszerű,középfül állapota prima,és a belső fülem sem szenvedett maradandó károsodást.
Addig is per os (szájon át) Nootropil 1200,Chinotal további szedése javasolt.