1901. május 1-jén született az egyik legeurópaibb magyar író, Szerb Antal, akit azonban halálra vertek Magyarországon. "Kellemetlen, ha azt mondják nekem, irodalomtörténész vagyok. Én író vagyok, akinek témája átmenetileg az irodalomtörténet volt" - írta. Bevállaljuk, hogy ez a huszadik század legtöbbet idézett bölcsészdoktor beszólása, naná, hogy a mindig elhatárolódó Szerb Antal nyomta be, olyanok mellett, minthogy "nem tudok olyan nőhöz vonzódni, akit nagyon okosnak tartok, valahogy úgy érzem, mintha homoszexualizmus volna" meg "az egyszerű disznólkodás undorít, de a perverzió érdekel", és ilyenekből minden bekezdésében van legalább egy. Ahányszor az ember Szerb Antalt olvas, okkal vetődik fel: létezik nála nagyobb arc? Az biztos, hogy a legszellemesebb csevegő, bár Krúdyval is szívesen dumcsiztunk volna valami teraszokon két kilenc-egyes fröccs után.
"Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének" - írta szintén Szerb, úgyhogy bemondjuk: ha Szerb Antal Nyugatra születik, regényei, "A Pendragon legenda" és az "Utas és holdvilág" biztos világsikerek, és a lila garbós Dan Brown vagy Paulo Coelho helyett ma Szerb Antalt nyomatnák ötszázmillióan, hogy aztán lerohadna tőle a Facebook szervere. De hazánkban keretlegények végeztek vele munkaszolgálatosként, nem sokkal azután, hogy "Magyar irodalomtörténet" című művét 1943-ban betiltották és kivonták minden magyar iskolai könyvtárból, mintegy iskolatejprogram helyett. Végül is minden idők legszórakoztatóbb magyar irodalomtörténetéről van szó, csak hát Szerb Antal olyanokat állított, hogy "a nemzetiséget nem a vér határozza meg, hanem az elszánás".
Szerb Antal olyan írónak tartotta magát, akinek átmeneti témája az irodalomtörténet volt: az Erdélyi Helikon folyóirat pályázatára írta meg a Magyar irodalomtörténetet, amelyet legjobbnak talált a többi között Babits Mihályból álló zsűri. Szerb nem azt mutatta meg, hogy a magyar irodalom miben különbözik az európaitól, hanem azt, hogy miben hasonlít hozzá, és úgy komponálta meg irodalomtörténeti könyvét, hogy azt úgy olvashassák, mint egy regényt. Az 1934-ben megjelent "Magyar irodalomtörténetért" Baumgarten-díjat kapott és a „fölösleges tudományok doktorát” alig harminckét éves korában a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, de innen már csak lefelé vezetett az út.
Szerb azt írta, hogy "a tudós egyetlen földi jutalma a kartársak irigysége", és hát egy pöppet kevésbé népszerű és tehetséges tanár, Palló Imre képviselő biztos irigyelte, mikor úgy gondolta, felnyomja a "Magyar irodalomtörténet" szerzőjét, miként patikához vagy kerthez is úgy lehetett legkönnyebben hozzájutni a 20. században, ha jelentettük, hogy a szomszéd zsidó, kommunista, fasiszta, kulák vagy migráns. A Nemzeti Front képviselője képzőművészeti és őstörténeti kiruccanásai után 1942 decemberében interpellálta Szinyei Merse Jenő kultuszminisztert „Szerb Antal értékromboló irodalomtörténete tárgyában”.
A képviselő szamárvezetője a kiváló Túrmezei Lászlóné "Értékrombolás (Észrevételek Szerb Antal irodalomtörténetéhez)" című tanulmánya volt, amely rámutatott, hogy csak "beteglelkületű és beteg fizikumú emberek” írhatják Petőfi szerelmi költészetéről azt, hogy „biedermeier”, miként azt Szerb tette. A nevezetes interpellációt Baky László későbbi zsidódeportáló belügyi államtitkár „Égessük el a könyvet!” beszólása színesítette, egy másik képviselő pedig azt a poént lőtte el, hogy „szerb is meg zsidó is”, miután azonnal szerződést kínált neki a Nyilas Dumaszínház.
A kultuszminiszter annyira se állt ellen, mint Bill Clinton Monica Lewinskynak, úgyhogy 1943 januárjában intézkedett a magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt összefoglalás betiltásáról. Voronyezsnél amúgy éppen megsemmisítették a második magyar hadsereget, csak arról nem számolt be a Világpanoráma. Nemsokára nemcsak irodalomtörténetét, hanem Szerb Antalt is kivonták a forgalomból: bevonultatták munkaszolgálatosnak, és 1945. január 27-én halálra verték Balfon. így végezte Magyarországon a legjobb magyar irodalomtörténet írója.
A "Magyar irodalomtörténet" betiltása első helyre került a magyar irodalomtörténet legnagyobb botrányait összegző top tenünkben:
http://pnftop10.blog.hu/2017/01/26/top_10_a_magyar_irodalomtortenet_legnagyobb_botranyai
