Sziasztok! Nekem olyan problémám lenne, hogy vezető oldali légzsák hibát jelez az autóm (számítógépre volt kötve). A szerelőm azt mondta, hogy biztos a csatlakozókkal van a baj az ülés alatt, ezért levágta a csatikat és összeforrasztotta a kábelt. Szerintem rosszul mert azóta megint volt számítógépre dugva és már több helyen is jelez légzsák hibát. Megtudnátok mondani, hogy melyik színt mihez kell forrasztani? Az ülésből jön egy barna meg egy kék ami pedig továbbmegy az alváz felé az pedig egy sárga és egy narancssárga vezeték.
Legjobban 2. vagy 3. sebességben motorfékezéskor lehet hallani búgó csapágyhangot. Krisztiánnak a 206-ban ugyanúgy szól a váltója, de van akinek meg kussol. Egyenlőre még tudok vele együttélni. :D
akkor abból sem lesz erős autó sosem kettős lendkerékkel :D
egyébként te is fertőzött vagy, amit mi meghallunk egy kocsin azt normál felhasználó soha nem veszi észre, egyébként ahol voltam RHS-t feltámasztani mikor a coupe-t írtuk na az a kocsi egytömegű már évek óta, most törte össze a 4. váltót a nyomaték de csapágyas még sosem volt egyik sem, pici váltó zöreje sem volt.
Én úgy tudom de lehet hogy rosszul hogy csapágy/csapágyház méretezésben a RHY gyári egytömegű és az RHS nem különbözik csak difi hosszúságban.
Amit még megfigyeltem hogy az egytömeg az utángyártott motor váltó tartó bakokkal nem barát
Nekem is egytömeggűsítve van az RHS, így vettem de ha újra oda kerül a sor én csak kettőstömegűt rakok bele. Szerintem nagyon is érezni azt a kellemetlen vibrációt amit az egytömegű okoz... Körülbelül ötvenezret futott már egytömegűvel, de a váltóból már hallok csapágyhangot, amit én ez egytömegű számlájára írok. Gondolod kipróbálhatod, hogy mennyire zavaró a dolog.
Ja értelek és olvasok a soraid között is :D:D Tehát csak mani kérdése az egész.Nekem meg olyan hülye szokásom van,hogy nem hagyok csak úgy rá semmire semmit,pláne az autómnál :)
Na most már van ajánlatom mind a kétféle tömegűre és mondhatom azonos áron 70.000 E. Igaz,h az egytömegű szinte soha nem megy tönkre. A kettőst meg nálam,ha minden rendben akkor 8 - 10 évente kellene cserélni. Tegnap mondták,h a PUG-nál már nem is adnak kettőst.Ez igaz ??
Meg,hogy az egytömegűnél,részben a kuplung szett veszi át a szerepét a kettősének és így az gyakrabban megy tönkre? Igaz vagy hamis ?
A 90 lovasokban úgy tudom nem kettőstömegű van hanem egytöm.Éppen tegnap este beszéltem erről egy budapesti autósboltossal. Ő is tudna adni 71 ért már egytömegűt és kuplungszettet komplett.
Megint segítséget szeretnék kérni. P 307 Sw 1.6 benzines autómon a bal oldali tükörnél sem a fűtés, sem az elektromos tükörmozgatás nem működik. Jobb oldallal minden rendben van. Milyen irányban kellene kutakodnom? Az ablakemelő kapcsolót nemrég tisztítottam de nem segített a dolgon. Ami még érdekes, hogy néha napján, ha úgy gondolta működött.
Nem tudom, az embernek hány szűzessége van. De én egyet megint elvesztettem (és igen, nagyon JÓ VOLT :D).
Történt ugyanis, hogy már megint leevett a fene hétfő éjjel a tiszamentére, így aztán beülhettem a topik-BMW-be, és 140-150-ig is feltoltam a két falu között. :))) Hat henger, lenyűgöző hang, jó helyen hajt, zseniális élmény volt! :) És még tetőre sem raktam! Köszi Jena, igazán! :))
ezeknél még kb annyi lehet a különbség hogy a 107lovas prémiumabb mert erősebb. Az hogy a 90 és 110lovas full ugyanaz, csak az egyik erősebbre van programozva, szerintem nem indokol fizikailag kettős lendkereket, viszont a kis lovasok cél vásárlóköre a flottások, azoknak meg mindegy ha egy hajszállal több a rezonancia, oda az kell hogy ne kelljen kettős lendkereket cserélni horror pénzekért.
Már,hogyha az egytömegűre gondolsz? Egyszer egy szakember azt momdta nekem B.cson,hogy nem véletlen találták ki ezekhez a kettőst.Nem ismered esetleg őt ? :))))
Azóta hallottam olyat,h az egyes rezonanciát okoz nem tud korigálni.Kisérletezni meg drága dolog.Bár...tegnap este felhívott egy budai boltos és mondta,h ó is egy Puggal szaladgál 90 lovas és egytömegű van benne és semmi érzékelhető nincs e-téren.
Akkor most nem tudom mi van...........Szeretnék egy jó gépen e-téren is mert a többi része kiváló a te optimalizálásod meg pláne :)) Azt elmondhatom,h mikor hallottam az első nyiffanást a kettősfelől leállításkor,azóta már mentem vele jó 100 E km-t.Most per pillanat ,már alapjáraton hallani micsit,de elinduláskor már nyifog rendesen.Valamrlyik nap néztem ugy is,hogy fel volt emelve a gép és beraktam sebességbe és a kereket mozgatva jött a nyiffogás a kupl.h felől.