Nem ezrek, és én nem mondtam, hogy mennyien, csak azt írtam, hogy mint minden új nagy kapacitású él egy gráfban, fel fog venni valamennyit a hálózat szűk keresztmetszeti vagy nem optimális terheléseiből (Árpád híd, Erzsébet híd, Petőfi híd, M0 déli híd, Szentendrei út, Váci út, Vörösvári út).
Ha bizonyos eljutások gyorsabbak lesznek, vagy azonos idejűek, de kilométerben rövidebbek, akkor arra fognak menni mind tranzit, mind agglo-város, mind agglo-agglo viszonylatokban is.
"Példaként a jövedelmek országrészenkénti eloszlását említette, és bár megfogalmazása szerint az évek alatt sokat tettek a differenciák eltüntetéséért, az államtitkár önkritikusan elismerte, hogy bőven akad még tennivaló ezen a téren is. Példaként Ausztriát hozta fel: hazánk lemaradását a nyugati szomszédunkkal szemben a gazdaság felgyorsításával csak csökkenteni lehet, de a fejlődés ütemének beállásával a fennmaradó különbség a párhuzamos fejlődés következtében mindig meglesz majd. Előadásában beszélt arról is, hogy a napjainkban a városok egyre inkább átveszik a megyék szerepét, amelynek következtében a megyei jogú városok válnak a régióközpontokká.
A prezentáción szóba került, hogy tranzit ország lévén hazánknak különösen az alföldi térségnek nagy érvágás, hogy Románia a 2009-es határidő óta sem tudta teljesíteni a schengeni követelményeket, és jelen állás szerint az újabb időpontra sem tudja majd. Tasó László ehhez kapcsolódva elmondta, hazánk saját erőből megépíti a nyolc országon áthaladó, a Balti-tengert az Égei- és a fekete-tengerrel összekötő, 3 ezer 300 kilométer hosszú Via Carpatia közlekedési folyosó magyarországi szakaszát, de arra nincs befolyása, hogy a környező államok is hasonlóképpen tesznek-e.
Ilyenek a az igazi (száj)hősök...
Ha nagy érvágás a "schengentelen" Románia, akkor miért építik meg a Via Carpathia magyar szakaszát?
Akkor is átvezetik a vak nénit a zebrán, ha nem is akar átmenni.
Ausztriával csökkenteni lehet a különbséget, ...amely mindig meglesz majd...
Amúgy az is érdekes, hogy ép július 1-től elég jelentős kapacitáscsökkentést hajt végre a Volánbusz a Budapest-Esztergom vonalon, hétvégén 0%, és párhuzamosan már most kevesebb csuklós jár a vonalon, és a hosszabb új de 2 tengelyes buszok vannak, indok vasúti közlekedés normalizálódása, pedig még nincs is itt a decemberi vasútvillamosítás utáni új menetrend, és Flirtes vonat beüzemelés. Szerinte,m ezzel is magyarázható, hogy a minisztérium prioritásban hátrébb sorolta az M10-es megépítését. Kicsit ez olyan, mint a 4-es metró, és 1-es villamos soha Kelenföldre el nem érő esete, az egyik kiütné a másikat, már ami a pénzcsapok indokoltáságát, és a támogatásokat illeti.
Én ott látnám esetleg a 10-es út forgalomnövekedését, ha az M0-ás a 10-esig tartana, és közben meg Kesztölctől az M1-ig megépül a 2*2 sávos R102-es autóút. Na akkor lehet az M2, M3, 11-es utak felől erre gyorsabb lesz az M1-es, mint körbe az M0-on. Bár az M3-as nem biztos, ott levisz azért az M31-es a távból, meg a menetidőből. De szerintem is nagyon túlzó ez a +50%, eleve kapacitás nincs ezen az úton ennyi, hogy +50% rámenjen. Sőt azért reális, hogy lesz forgalom csökkenés, azért egy sűrűbb, megbízhatóbb ütemes menetrend a Flirt motorvonatokkal lesz vasútra terelő hatása, ég és föld a mai menetrendi kínálathoz, menetidőhöz, és dízel motorvonat/klasszik szerelvényekhez képest. Azért dugóban ülni, vagy Svájci kulturált légkondis vonaton suhanni, ég és föld. Ráadásként Újpesten ott a metró, ami jó átszállási kapcsolatot ad a városra.
Hevenyészett számításaim szerint 11, 2, M2, 2102 irányból (de talán még 2101 is) az M1 felé már a csonka szakasznál is megérheti elmenni a 10-esig, (főleg ha a városban csúcsforgalom van, és még akkor is, ha el kell menni utána Tinnyéig, mielőtt Délre lehet fordulni). Nagy előnye lenne, hogy a csúccsal ellenkező irányban mehet az ember.
M3 és 3 irányból inkább majd akkor, ha kész lesz M1-ig
..."....M0-s északi szektora hamarabb épül meg, mint a Pilisvörösvárt, Piliscsabát, Leányvárt elkerülő M10-es út, akkor a településeken végigvezető, eddig is túlzsúfolt 10-es út forgalma további 50 százalékkal nő majd..."
Ez a véleménye az érintett polgármestereknek.
Van kicsi igazuk.
Ennek az új 10-es útnak a megépítésére kb. 2010-ig elég nagy esély volt.
Majd erőteljes zöld támadás indult ellene.
Ezt meglovagolta az akkor kormányra kerülő, és közölték NEM építik meg a Pilisvörösvárt, Piliscsabát, Leányvárt elkerülőt, helyette korszerűsítik abból a pénzből a 2-es vasutat.
Ok.
Ettől hatalmas forgalom csökkenést vártak a 10-es úton, mert a lakosság majd tömött sorokban fog a helyi vasútállomásokra zarándokolni ha utazni akar, autóikba meg muskátlit ültetnek az udvar sarkában.
Nem mondtam, hogy hülyeség az M35, csak azt, hogy azzal nem lehet "megoldani" a kelet-nyugati forgalmat.
A szakma ott hibázott, hogy a Helsinki -folyosók kialakításakor benézték Ukrajnát...
Ennek ellenére görcsösen nyomulnak az M3-M34 "villával".
És benézték Romániát is, mert a főirány nem csak Nagylak, mégis azt erőltették, ismert EU finanszírozási okok miatt (meg csak 57 km-t kellett építeni a határig)
Románia felé a főirány (42. út) mellett két mellékirány (44, 49) is van.
Ha tényleg fontos lenne ÉDESERDÉLY, akkor amit tesznek, maga az árulás...
De annyiszor írtunk már erről.
A prioritási sorrend megállapításánál mindig előbbre kerülnek a más szempontok...