A fólia kondit legalább pótolhatták volna 2 db, párhuzamosan, de egymással szemben bekötött elkóval, de úgy látszik, hogy ebben sem hallgattak rád annak idején :-)
Nem titok. Először egy Magnat Vision 80 volt, de elég hamar rájöttem, hogy még nem igazán az kell nekem. Azért 5 évig megvolt, utána 2001-ben jött a máig meglévő Könczöl Ali. Nem sokkal előtte szerepelt a Sztereó magazinbann egy csoporttesztben, és jó váleménnyel voltak róla. Meghallgattam, és arra is volt lehetőségem, hogy a Magnatokkal együtt tegyem. Nagy különbség volt köztük... Anno a "Hangfal" topicban írtam is róla: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=38842746&t=9092138
bevallom, nem is nagyon láttam zafírt, pedig akkor éppen gyártáselőkészítő voltam arrafelé, de sose használtunk fantázianeveket, ez pl. 202-es névre hallgatott és baromi sokszor hallottam ezt a számot akkoriban, onnan tudom, hogy kurvasok készült belőle ;ĐĐ
"Az erősítő+hangsugárzó, mint rendszer csillapítási tényezőjét akusztikus rezonanciafrekin lehet"
A doboz rezonancia frekvenciáján 60-300ohm is lehet az impedancia. Ekkora impedanciás terhelésnél 3,5 digites műszerrel ki sem lehet mutatni a különbséget feszültség méréssel a 30-as és a 300-as damping faktorú erősítő között.
persze, ahhoz, hogy ezt valaki tudja, figyelni kellett volna a 6.-ban fizika órán, amikor a feszültség osztóról volt szó.
Az elv jó, a mérőfreki viszont nem minden esetben szerencsés. Sok kisdoboznak adódik
100Hz környékére az elektromos rezonanciája, ahol az impedanciája akár a névleges érték többszörösére rúghat. De akkor (műterhelés helyett hangsugárzóval) milyen frekvencián érdemes az erősítő damping faktorát vizsgálni? Könnyen rávághatnánk, hogy az impedanciamenet rezonanciáktól távoli, nagyjából rezisztív szakaszára esőn.
Csakhogy a damping faktort éppen a hangsugárzó alaprezonanciája miatt tartják lényegesnek.
Az erősítő+hangsugárzó, mint rendszer csillapítási tényezőjét akusztikus rezonanciafrekin lehet kimérni. Mivel a mély(közép) elektromos rezonanciájának helye ettől számottevően eltérhet, közeltéri mikrofonos vizsgálatra is szükség van. Érdemes a hangdobozzal sorbakötni egy kb. 50 ohmos ellenállást, így pontatlan eszközökkel is gyorsan megtalálható az akusztikus rezonancia...
Szerintem az egyik legtisztább hangú Vidi hangfal volt a Ritmus, persze nem rock és techno zenére. Igazából se mélye, se magasa nem volt, meg a hangerőt sem bírta, a közepe viszont nagyon tiszta volt. Csöves erősítővel nagyon szépen szólt. A hangfal kialakítása sem volt túl szerencsés, széles és magas, de nagyon lapos volt a doboza, ami belülről nem tartalmazott rezgéscsillapító anyagot.
Nekem sokáig volt egy klasszikus politúros darab, de sehogyan sem tudtam hozzáillő párt találni.
Akinek volt egy hasonló darabja, az se akarta eladni az övét, így végül én adtam el neki az enyémet :-)
Szereztem helyette hasonló formájú DF202 Saphir II hangfalakat, ezeknek sincs se mélye, se magasa, viszont a közepük se tiszta, de legalább kettő van belőle :-)
Mondjuk volt buli, az igaz... De nem figyeltem eléggé. Megláttam a sárga dómot meg a potit, és a Corona ugrott be... (Tudom, két poti volt benne, az Amethystben meg csak egy, de mégis be tudtam nézni.)
ja, egyszer már kitárgyaltuk valahol, hogyan turbóztad fel a Coronád, de azért elég nagy buli lehetett szilveszterkor, hogy egy Amethysttel összekeverd ;Đ
A kapcsolás alapján 380, de ez egy elméleti szám, mivel nincsen beleszámolva a biztonsági relé és kimenethez vezető rézvezeték ellenállása. De könnyű megnézni, hogy mennyi. A telefonodra tölts le egy hanggenerátor programot. Add a jelet az erősítő egyik csatornájára. A hangszóró ne legyen rákötve. A kimenetre tegyél egy multimétert és állíts be a hangerő szabályozóval pontosan 1V-ot ( legyen 100Hz a jel frekvenciája) Ezután a hangszóró egyik végét kösd a fekete csatlakozóra, de a pirosra ne kösd a másikat.
Most jön a lényeg. érintsd a másik hangszóró vezetéket a piroshoz és figyeld a multimétert. Az 1V le fog csökkenni, a kérdés, hogy mennyit. 3,5 digites multiméteren ha 0,8xx-re csökken akkor 30 alatt van a damping faktor. Ha 0,95x felett marad, akkor 200 felett van az érték. Minél kevesebbet csökken a jelszint, annál nagyobb a damping faktor.
Figyelem! 1V is nagyon hangos lesz, nem ,megijedni, nem megy tönkre semmi!
Meg tudja valaki írni, mi a fantázianeve ennek a pár Videoton doboznak? A kis és nagytestvéreit megtaláltam a neten, de ezt egyelőre sehol nem lelem. Köszönöm!
Videoton D201 Ritmus hangfal, illetve a benne lévő HC 20/10-ről van e infója valakinek hangügyileg? Mostanában szélessávúakat kezdtem el hallgatni, és erről jókat hallottam innen - onnan, de neten nem igazán találok róluk érdemi infót. Köszönöm előre is!