Overdose Kincsem nyomdokában lépdel, Európa közepét már két vállra fektette, és Baden-Baden-ben is győzött nem is akármilyen fölénnyel. A szaksajtó számításai szerint, a világ legnagyobb sprinterei között lesz a helye. Jelenleg ~720 Millió Forintos árajánlat érkezett rá!!!! Ez a ló a sokak által csak ingatlanként kezelt Alagi Tréningközpontban készül, és több győzelmet aratott a Kincsem Parkban is. Nagyobb hírértéke van most Európában, mint Erdei, Talma, Magyar Foci, Futsall válogatott, vagy a vizilabda válogatott !!!
A "nincs benne elég munka" azt jelenti, hogy a ló nem dolgozott eleget ahhoz, hogy top formában legyen. Mint minden sportban, a lóversenyzésben is van edzésterv, melynek célja az, hogy a versenyben a ló legjobb képessége és tudása szerint fusson.
Ez a patkolókovács a régió egyik legjobbja! Olyan (többmilliós ) lovakat patkolt eddig sikerrel, hogy azokról még nem is hallhattál. Aki pedig a televízióból nézve megállapította, hogy egy pancser, annak külön Gratulálok! Gondolom Mikóczy Zoli direkt hívott egy pancsert, hogy tönkretegye a majd 2 milliárdot érő lova lábait. Bravó! Szép gondolat!
Ilyen eset patkoláskor bármikor előfordulhat, pontosan ezért kell a telivéreket 2-3 héttel a verseny előtt patkolni!
Hobbi lovas vagyok, amikor bemutatták videón az Overdose patkolását, éppen mi is patkoltattuk a lovainkat. Munka közben megszólalt a patkoló kovács telefonja, édesapja, mestere hívta. Láttad Overdóse patkolását? Kérdezte. Ezt a pancser munkát! Láttad milyen primitív szerszámokkal dolgoztak? Hát nincs egy arra érdemes magyar kovács, aki tisztességgel megcsinálná … Most meg olvasom, hogy „A csodaló mellső lábait újra kellett patkolni.” Meg „A kovács belevágott Overdose patájába, a ló lesántult”. Tényleg nem lehet jobban csinálni?
Tényleg olyan mintha mosolyogna :o) Biztos szimpatikus voltál neki a búcsú képen is hogy visszanéz:o) lehet profi fotósnak kellene menned, szerintem nagyon jó képek lettek!Na két hét múlva én is felteszem majd az enyémeket :o)
Nem legel, hanem udvarias meghajlással fogadja a vastapsomat, melyet a teljesítményéért kiérdemelt. Almákkal is megleptem volna, de azt mondta nem éhes, ezért azokat szétosztottam a pálya szimpatikus lovai között. (Az összes ló kapott.)
Dózi nagy ellenfele, a legjobb európai sprinternek kikiáltott Marchand D'Or (a Párizsban újrafutott verseny győztese) Dubaiban utolsó lett az 1200 méteres távú homokon futott Dubai Golden Shaheen (Gr. I.) elnevezésű futamban.
De jó, köszi szépen!:o) Olyan más ilyen privát kulisszák mögötti képeket látni nekem ezek jobban tetszenek mint amiket néha újságokban látni:o) Dehogy kell kiéheztetni felőlem minden nap rakhatsz fel új képeket és akkor minden napom jól kezdődne!:o)
csatlakozom! ez kell ide! nekem annál is inkább csoda Overdose, h a megjelenése semmi különlegeset nem mutat. és mégis... tudom, h nem lehet a lovat egy kutyához hasonlítani, de a lányom kutyájában ugyanez az állandó bizonyítási vágy él. ezért időnként Overdosenak hívjuk... (a kép az épülő M0-ás csömöri szakaszán készült)
Na végre egy nap ami jól kezdődik :o))) Köszönjük Isztopirin! Tök jók lettek a képek! Úgy látom csodalovunk napról napra szebb lesz (vagy csak nekem tűnik így?:o) Szabadna egy képet beraknom a Dózi Fan Club-ba a facebook-ra? Légysziii...
A hangnemet a P.család szegedi rosszhírének köszönheted"
Nyomoztam kicsit google-ben mert fogalmam nem volt mire célozgatsz. Amennyiben a politikus P.Ágnes-re és társaira gondoltál elmondanám, hogy SEMMILYEN rokoni szál nem fűz hozzá ezer felkiáltójellel! Ismételten hamarabb ítéltél, mint kellett volna...:((((
Szóval ha te már találtál ez azt jelenti, hogy te is jössz, remélem Ascotban összefutunk :) csak annyit engedj még meg, hogy szándékod tisztaságát senki nem vonta kétségbe (veled ellentétben) nem gondolod, hogy a január 20.-i állapotok és az általam nézett márciusi árak között elég nagy különbség lehet? Hisz köztudott hogy a fapad repjegyek ára napról-napra változik és minél hamarabb veszed meg annál olcsóbb. Te okos voltál és hamar lecspatál rá, de ha most megnézed akármelyik járatot pl. június 15-re már alig vannak helyek:( szóval én elhiszem h te ezt két hónapja olcsón és ügyesen megoldottad de ezért nem kell a másikra rögtön ujjal mutogatni (szerintem) azért is üzentem neked abrakon privátba, hogy kultúráltan megbeszéljük. Én egyszer sem állítottam h bármilyen utazási irodával mennénk, sőt ha ezerszer nem akkor egyszer sem mondtam h ehhez egy irodának sincs köze mindent interneten veszünk (akárcsak te tetted gondolom) Mi köze ehhez a P.családnak és szegedi rossz hírüknek? Elmagyarázod mert nem igazán értem?Most írod h téged is felcukkolt h mások a becsületedbe gázoltak, ezért lenne jó ha te se tennéd ezt velem!Én nekem nem állt szándékomban senki becsületébe belegázolni csupán a magamét védtem ez pedig azt hiszem érthető.