Az én esetem szerencsére egyszerűbb lesz, mert tudok más nevében is venni sportcsomagot, így irányonként 2 sportcsomag lesz akkor (egy a nevemen, egy másén). És a ruhák is így mehetnek a bag-be, így nem kell bőrönd :)
Elvileg!! ha két bag-ed van szörfre, akkor 2 sportcsomag kéne... De valami idiótaság miatt eddig nekünk csak egy sportcsomagot engedett fejenként. Az öcsémmel ketten utazva 3 nagy pakkot vittünk, egyben a deszkák, egyben a vitorlák egy része, a harmadikban még vitorlák. Na a harmadikat mindig össze kellett passzírozni nagycsomag méretre (azt hiszem 170 centi hosszú lehet a nagycsomag max.), és kicsit szövegelni is kellett, hogy tudom, hogy sportcsomag kéne, de csak így engedte a rendszer. Egyébként vicc, mert a sportcsomag ugyan abban az árban van mint a nagycsomag.
A súlyhatár sportcsomagra és nagybőröndre is ugyan annyi volt még eddig, remélem ez marad is így. Viszont hazafelé a görögök nagyon figyeltek a súlyra, 1 kiló plusz esetén már variálni kellett a csomagok között, pakolhattam át dolgokat.
Na igen, pont most néztem az előbb. Persze egyik előrejelzés sem írt mára semmit, azaz egy kis szelecskét, jóval gyengébbet mint tegnapra. Inkább erősebb fúj. A meteorológia sajnos nem nagyon akar javulni.
Vasárnap itthonra úgy néz ki csakis kisalföld esélyes, a jelzett irány inkább délies, az nem jön le Gárdonyba (de a Balatonra sem)
Jég összetört, csak a benyúló öblökben van még beállva (pl. Sóstó szerintem ilyen), be lehet menni. Én ma az Ezüstparton mentem volna be, ha nem gyengült volna le, mire odaértem. Bízzunk a vasárnapban, meg azért még a holnap nyerő lehet.
met.hu ECMWF is ugyan ezt mondja jelenleg. Azért várjuk csak ki azt a vasárnapot, az utóbbi egy-másfél év előrejelzési ámokfutásai alapján még az is lehet hogy északi lesz akkor... Bár bíztató, hogy elég stabilan igérték eddig.
A Balatoni webkamerak is biztatoak, vizre szallas majdnem tuti.
Letezhet az, hogy vasarnap a DNY-i jobban fog fujni a Ferton vagy Kek tonal, mint Szantodon vagy Almadiban? Nagy altalanossagban ez nem jellemzo. Vagy minden hulyeseget ne higyjek el a windgorenynek?
68 volt a max, de lassú voltam a hó miatt is, meg a penge is csúszkált, meg fogom élezni. Lehet hogy a vasárnapot itt a Balcsin próbálom meg, már itt is lehet menni lassan.
Most értem haza.. Velencefürdő teljesen rendben van, egybefüggő 10cm! Gárdony Petrocselló előtt épphogy 3cm de egész éjjel hízni fog.. Agárd tűnt nekem is a legbiztosabbnak a szintén 10cm-el. Szerintem holnap a nagytisztást is be lehet vállalni.. Kb 11-re lent vagyunk a Petrocselló melegbár előtt.. Melegedőbár előtt! :)
Most jottunk fel Agardrol, ott tobben voltunk mar a jegen, egyelore korival. Stabil, beljebb is eleg vastagnak latszott, es szep sima, szinte tukorjeg :)
Velencefürdő, Gárdony, Agárd végállomás! Az lehetetlen hogy holnap ne tudjunk egész nap csúszni valahol! Levizsgálok mindent!A Sarki róka működési engedélyét, de még a parton sétálgató 30 alatti hölgyeket is... :)