Ezzel a témával kapcsolatban azért szeretnék a cserépkályha, kandalló topikon kívül társalogni, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznának a tömegkályát ismerő, építő vagy építeni szándékozók egyenlőre nem túl népes magyarországi táborához. Idén (2007) tavasszal szeretnék egy tömegkályhát építeni, és ezúton várom azok jelentkezését, akik szeretnének az akcióban tapasztalatszerzés céljából részt venni. Mi 3 éve építettünk egyet, és 3 év tapasztalata alapozta meg lelkesedést és elszántságot, hogy a témát alaposabban megismerjem. Röviden összegzésképp itt van néhány dolog, ami a fórumon erről elhangzott:
A tömegkályha általában minimum 3,5-4 tonna, de a tömeg és a tüzifafaigény nincs összfüggésben. Egy hatalmas szivacshoz lehetne hasonlítani, amit feltöltünk vízzel, majd a víz SZÉP LASSAN kicsöpög. Ha túl sok vizet akarunk beletölteni, a felesleges víz egyszerűen átfolyik. (Érts itt: kimegy a kéményen a meleg; ennél a kályhánál alkalmanként 15 kg fa feletti mennyiségnél ez biztosan bekövetkezik.) Az ezen felül egyszerre elégetett fa POCSÉKOLÁS. És nagyon fontos: maximum napi két begyújtás, farkasordító tél esetén is.
A hőtárolás, és az, hogy a hő milyen hatékony égésből származik, két külön dolog, a finn tömegkályha pedig egyszerűen igyekszik mindkettőben a maximumot nyújtani.
Leginkább ezért a legjobb fatüzelésű fűtőeszköz mindenhol, égövtől függetlenül, ahol lehet néhány fagyos hónappal számolni.Ennek a kályhának az egyik legfontosabb tulajdonsága a takarékosság.
Bár finnországban sok fa van, igyekeznek felelősségteljesen gazdálkodni vele,
és annyit használni, amennyit ültetnek. Kb 2-300 fokkal magasabb hőmérsékleten történik az égés, mint pl. egy cserépkályhában, ráadásul az égéstér felső harmadába merőlegesen bevezetett másodlagos levegő még tisztábbá teszi a folyamatot, így teljesíti a vonatkozó elég szigorú uniós emissziós határétékeket is. Száraz fa használata esetén az eltömődés kizárt
Itt egy autentikus vázlat:
www.mainewoodheat.com/downloads/AlbieCore.pd
további linkek:
www.diymasonryheater.blogspot.com/
http://www.ecoarc.no/fireplaceproject.htm
http://www.bugsoft.com/craigh/house/HeilmanHouse.pdf
http://www.tempcast.com/gallery/gallery16.html
üdv: V11
Szeretnék egy kis segítséget kérni egy egyszerű kérdésben, amit már máshol is feltettem, de érdemi választ nem tudott rá adni senki.
Van egy fűtőeszközöm, legyen benne 900 °K tüzeléskor, és legyen a környezete is ugyanilyen meleg (egyszerűségképp), illetve az eszköz hatásfokát 100%-nak veszem, nincsenek veszteségek, a fa is 0% víztartalmú, hogy azzal se bonyolítsuk a dolgot.
Ekkor a megtermelt hő 0%-a fog hasznosulni nyilván fűtésre, hiszen a környezet ugyanolyan meleg, mint a tűztér.
Kérdés, hogy hogyan változik a hasznosulás %-aránya, ha a környezet csak 600, vagy 300 °K?
(0 °K környezeti hőmérsékletnél érzelemszerűen elérjük a 100%-ot.)
a thermoflex is jó, de azokkal a vödrös cuccokkal is az a baj h eddig egyszer kaptam olyat amibe elfogadható volt a massza állaga (beszáradt átcimkézett termékeket simál eladják). és sajnos hiába írja a thermoflex útmutatója h vízüveggel beállítható a kívánt konzisztencia... sajnos ez tévedés. vízüveggel ugyan be nem állítod soha. sima vízzel viszont igen. csak ehez is kell tapasztalat hogy beállítsd, de nem lehetetlen. pl.: ezer éve lejárt thermoflexet így javítottam majd ezzel ragasztottam tűztérbe... hibátlanul állja a sarat. régen nem szerettem ezt a terméket, de azóta h a lejárt vödrös termékeket tudom hogy állítsam be rengeteget használom.
Nagyon köszönöm de olyan 100km-re lakom töled, rath 5kg-os vödrös termoflex ami gazdaságos lenne mert tényleg nem kell sok, esetleg az megfelelő lehet?
Arra ügyelj, hogy egyszerre nagyon kis adagokat keverj be a PROFIX-ból, mert köt, mint a gipsz. Ha jó az anyag, nem döglött, nem fagyott, nem járt le a szavideje, akkor van kb 5-6 perced bedolgozni. Hideg vízzel lassíthatod a kötést, meleg vízzel gyorsíthatod.
Ha közel vagy Budakeszihez tudok adni Profixot is amennyi kell, meg Ortneres ragasztót is. Nekem valamivel több mint 5 kg profix ment el a lenti csk burkolására.
Pont ma csináltam egy ilyen burkolást egy nehéz kivitelű vakolt kályhára, Profix-szal ragasztottam és azzal is fugáztam. Kb 1,5-4cm-es fugákat nyomtam ki vele.
Még le lesz vakolva. Kicsit furcsa nekem de a megrendelőnek nagyon tetszik.
Teljesen igazad van, tömegkályha 12 cm-es kisméretű külső fallal és nagyrészt az ajtó köré lenne ami hőmérséklet szempontjából is sarkallatos rész. :-)
Kutatások, mérések alapján 6-8 cm-es hasábok az ideálisak!
Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a vékonyabb, vastagabb nem tüzelhető el.
De tömegkályháról beszélünk ugye?
De az az igazság, hogy hála Istennek, már M.o-n is nagyot lépett előre a tömegkályha!
Tehát ha tömegkályháról beszélünk, akkor mint rendszer, vagy hőfelvevő felület: létezik ellenáramú is, meg harang/dupla harang.
És még tovább megyek!
A berakott fát/égést illetően létezik:
-dán,
-finn,
-orosz,
-kuznyecov féle bio-orosz,
-a rakétát is talán ide sorolnám (?? néhány kérdőjellel?),
-és már az umwelt-es osztrák módosított tűztér is!
Más a levegő ellátása, más a működése valamilyen szempontból mindegyiknek.
Ezért hál' Istennek nem ilyen egyszerű a válasz sem.
Mert egy átlag használónak fogalma sincs olyan működésbeli dolgokról, mint:
-hőfelvétel,
-felfűtési idő,
-égési hatékonyság,
-égési hatásfok,
-termikus, (összes kályha) hatásfok,
-hőleadó periódus,
-és a többi.
De azért kitapasztalja a maga kályháját, hogy milyen körülmények között, hogy is működik a legjobban.
A kemencéhez tudnám hasonlítani. Vannak dongás, meg búbos, meg egyéb tipusok.
De búbos, meg búbos közt is van különbség. A gáztűzhelyhez meg pláne , hogy van.
Ezért a dolgozó elkezdi kitapasztalni, használni, és valahogy csak rájön mindenki, hogy hogyan legjobb :-)
Mert lehet ezen vitázni, és jó lenne! Hogy melyik mivel, miért jobb, és milyen körülmények között.
???
De ilyen ex katedra, én nem jelentenék ki semmit 3-4 sorban! :-)
Mert a 12 cm-es vastagság lehet a supra Astránál, vagy .... elnyújtott égésű kandalló betétnél optimális, de cserépkályhánál, vagy Kuznecov féle dupla harangnál más,.....
Sziasztok, a kályha külső díszítéséhez horvát követ szeretnék használni véleményetek szerin milyen anyaggal érdemes felragasztani, hogy az esetleges repedéseket el lehessen kerülni, válaszokat előre is köszönöm!
Nem alakult ki valami komoly parázs vita erről a begyújtásról!
:-)
Hát először is annyit, hogy én a felső begyújtásnál a nagyobbakat/vastagabbakat teszem a tetejére.
És a kisebbeket felülre.
Majd ennek a tetejére a gyújtós.
Ezt azért csinálom így, mert így nagyjából egyszerre én le az egész rakás. És nem az történik, hogy leég az egész, de 2-3 parázsló fa miatt még nyitva kell tartanom a levegőt; kályha lezáróját.
(Ez is megérne mondjuk egy misét mennyi ez a veszteség. Veszteség-e, vagy nyereség, és ha igen mennyi,...).
A másik, az, hogy szerintem az alapvető különbség abban van a felső gyújtás, és az első; vagy oldalsó között: hogy ha felűl gyújtunk tüzet, akkor az elégett vékony gyújtós parazsa lehullik a tűztér aljára. És hamarabb meggyújtja az egész rakást.
Én (nem is tudom miért, talán megszokás miatt?) a felülről gyújtást használom.
Rostélynál (ha van) jót tesz a kosártűztér ami a rácsra tereli a parazsat ami gyorsan el tud égni, így a kályha mielőbbi lezárásával tovább csökkenthető a kéménybe kiengedett hőmennyiség.