Hasonlóképpen, amit a kibaszott Szcientológia kínál ugyancsak az, amit egy ánuszszaggató olyan embertõl várnánk, mint amilyen L. Ron "Nagy Fasz" Hubbard: Nemcsak legalapvetõbb kérdéseinkre, mint amilyenek például Kik vagyunk? Honnan jöttünk és mi a szopósállat rendeltetésünk? nyújt egy fõfasz teljesen egyedi megközelítésmódot, hanem ezen felül ugyanolyan egyedi technológiát nyújt egy tapírarcú nagyobb szellemi tudatossághoz.
De. Komolyan gondoltam. Mint ahogy a másik topicban május 7-én is komolyan gondoltam.
Drága zabhegy, az emberi elme tárolóképességébe vetett hitem megrendítője!
Hány tucatszor is mondám el Néked, hogy a szó igazi jelentésében nem vagyok szcientológus? Olvassál vissza, mielőtt írni kezdesz, különben szegény topictársaimmal együtt lekaszál a dögunalom azon kérdések újraolvasásakor, melyekre már többször választ adtunk.
Ismertem ezt a pornolize izét, de nem gondoltam, hogy ennyire súlyos.
Az egyszerű humor a legjobb humor.
Amit írsz, igencsak vésztjósló. Ha démonizáljuk őket, azzal ártunk magunknak igazán. Ez most elég ezoterikusan hangzik, de én évekig jáccotam ezt. És nagyon sokat kínoztam magam, teljesen feleslegesen.
Hmm. Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Ismerlek már annyira titeket Szcientológusokat, hogy csak képmutatásnak vegyem ezt!Felelnie kell a Szcientológiai Egyháznak! Be kell tiltani Magyarországon a működésüket, mint sok más Európai álamban. Módosítani kell a liberálisnak tartott Balkáni törvényeinket
Tudod, alapszabály, hogy a gyilkossággal vádolt személyt is csak vádlottként szabad említeni, amíg a per el nem dől. Az édesanyja is azt mondja, a körök még nincsenek lefutva. Hogy ítélhetnénk alap nélkül?
Akkor reméltem, hogy aki a helyrehozhatatlan veszteséget okozta, felelni fog érte.
Hm... Nem tudom kiverni a fejemből, hogy valami korlátolt önigazolásként te (még mindig) nem azokat a ciántológusokat tartod felelősnek, akik Sutyit megfosztották a gyógykezeléstől.
A másik szcientológiás topicban már találkoztunk a családját ért tragédiával idén május 7-én. Igaz, csak egy kétsoros újsághír kapcsán.
Mint akkor, most is kifejezem mély sajnálatomat. Akkor reméltem, hogy aki a helyrehozhatatlan veszteséget okozta, felelni fog érte. Most is ebben bízom.
Igérem hogy alkalom adtán megkapja a választ kérdésére, de ezek a körök még nem lefutottak. Én is választ szeretnék kapni egy pár kérdésre, amit szci. vőmnek tennék föl, ha május óta merne rá vállalkozni!
Kedves Putyurka!
Nagyon köszönöm!
Transzformátor!
959-es hozzászólásodban (amit puhítanál a 971-ben) minden elmondtál magadról és az anyaegyházadról. Ilyenek vagytok ti Szcientológusok ugye vesszen a férgese
Wing, még mindig nem kaptam választ.
Dorka, tőled sem.
Be kell tiltani a Szcientológiai egyházat Magyarországon! Jogom áll ezt követelni, mivel anyagi és erkölcsi károk értek! Számomra a legnagyobb elégtétel lenne!
A kérdés még mindig adott. Ez ok vagy tünet? És mi bizonyítja?
Ok és tünet egyszerre. Ez egy olyan betegség, aminek kialakulása (részben) lelki okokra vezethető vissza: a tartós fáradtság, nyomott hangulat, túlterhelés folytán átmeletileg csökkenő szerotonin-szint tartósan alacsonyabb értékre áll be. Ez a folyamat lassú, általában évek alatt zajlik le. Ekkor a beteg már a pozitív élményekre sem tud igazán jól reagálni, undok és életunt lesz. Nagyon gyakori az öngyilkosság. A gyógyításához is szükség van leki (beszélgetős) pszichoterápiára, és azoknak az okoknak a megszüntetésére, amely a tartósan rossz hangulathoz vezettek, de ahhoz, hogy ez eredményes legyen szükség van olyan gyógyszerekre, amelyek a normálishoz közelebbi szerotoninszintet biztosítanak. A régi antidepresszáns gyógyszerek kívülről próbáltak szerotonint vagy annak valamely helyettesítőjét bejuttatni. Az öngyilkosságra való hajlam csökken, de ezek praktikusan kábítószerek, annak minden rossz tulajdonságával (visszaélés, hozzászokás, függőség, elvonási tünetek, feketepiac stb).
Néhány évtizede vannak használatban azok a gyógyszerek, amelyek nem visznek be kívülről szerotonint (amely kontrollálatlanül jelenne meg mindenütt), hanem a szervezet által termelt szerotonin felszívódását lassítják. Nincs abúzus (visszaélés a kábító hatással), nincs hozzászokás stb. A beteg életkedve valamelyest visszatér, és ha a párhuzamosan sikerül megszüntetni a depresszió kialakulásához vezető környezeti okokat, akkor lassan (évek alatt) meggyógyul, és akkor fokozatosan le lehet állni a gyógyszerrel.
Azonos környezetben levő emberek közül nem mindenki lesz depressziós, és a kialakult depresszió sem egyformán súlyos mindenkinél.
Az elképzelés pedig szerintem jó, hogy nem masszív gyógyszerekkel befolyásoljuk a testet, hanem a lelki okokat kezeljük. Főleg ha vannak.
A szerotonin reuptake inhibitorok nem "masszív" gyógyszerek. A lelki okok kezelésére (pontosabban a depressziót kiváltó háttér kiderítésére és lehetőség szerint megváltoztatására) természetesen szükség van. A gyógyszeres kezelés nélkül azonban csak a legenyhébb esetekben hatásos. Ha a depressziónak már "testi" tünetei vannak, amire Sutyi panaszkodott (látszólag ok nélküli hátfájás stb) akkor már bőven túl van azon a határon, amit lelkizéssel és vitaminokkal kezelni lehet.
A gyakorlati megvalósításra viszont tényleg nem áll készen az egyház.
Csak valahogy mégis belekontárkodik. Az a fajta gyógyítás, amikor a betegség ismerete nélkül ex cathedra kijelentik, hogy a fehérköpenyesek az okai mindennek, és majd a vitaminok túladagolásától milyen kurva jó lesz, nem különbözik a középkori orvoslástól, amikor több száz éves tanok nyomán, bármi baja is volt a páciensnek, hacsak nem vérzett, hamar eret vágtak rajta...
::Elmebetegek léteztek az elektrosokk feltalálása előtt is.
Nos, ez egy példa volt.
::Pedig a (kialakult) depresszió egy testi betegség, az idegsejtek közötti ingerületátvivő anyagok szükségesnél alacsonyabb szintje.
A kérdés még mindig adott. Ez ok vagy tünet? És mi bizonyítja?
::Szegény ciántológusok most is kb itt tartanak, amikor LRH fóbiái nyomán gyűlölik a pisziátereket és eszméletlen drága tanfolyamokkal meg vitaminokkal akarnak depressziót gyógyítani.
Nos, a fóbiákat én nem osztom. Csupán volt pár rossz tapasztalatom.
Az elképzelés pedig szerintem jó, hogy nem masszív gyógyszerekkel befolyásoljuk a testet, hanem a lelki okokat kezeljük. Főleg ha vannak.
A gyakorlati megvalósításra viszont tényleg nem áll készen az egyház.
Továbbá a diszlexiáról és az MRI-ről én nem nyilatkozok, annyira nem értek hozzá. MRI-t csak készítettem, de nem használtam.
::Hubbard meg rosszat.
Hubbard válasza 55 éve a Dianetika volt. Nekem ez nem tűnik erőszakosnak.
::Csak Hubbard válasza meglehetősen erőszakos, kb annyira, mint az általa gyűlölt pszichiáterek voltak ötven éve.
És valahogy akkoriban a pszichiátereket sem gyűlölte.
Örülök, hogy megjelent. Elmesélné, hogy pontosan mi is történt, az Ön szemszögéből?
Sajnálatos módon a médiának nem nagyon szoktam hinni, tapasztaltam már pár igen komoly csúsztatást. Az elképzeléseimet pedig a környezetemből vettem, ott ilyen gondok jelentek meg.
Sajnos - vagy nem - szinte mindannyian tudjuk, miket fog válaszolni Translator. Legszívesebben fogadásokat kötnék, a válasz hány mondata lesz értelmes a muglik számára, és mennyiben csodálhatjuk a számunkra felfoghatatlan szcientológus tudást. Természetesen rögvest felajánlja segítségét, hogy mi is beléphessünk a zengzetes semmitmondás birodalmába.
Másrész a pszichiáterek, akik dilibogyókkal tömték.
Mintha kicsit egysíkú elképzeléseid lennének. Van valami fogalmad arról, hogy depresszió kezelésére milyen gyógyszereket használnak (manapság)? És hogy ezek hogyan működnek?
"Egyrészt a családja, akik folyton piszkálták, hogy miért ilyenre költi a pénzt. Másrész a pszichiáterek, akik dilibogyókkal tömték. Ennek az általam látottakat alapul véve a végeredménye az éveken át tartó, fokozatos elhülyülés."
Ismeretlenül is, fogadja őszinte részvétemet. Nem tudja felmérni az, aki még nem volt benne, hogy mi mindenen mehettek keresztül. Mi, akik itt vagyunk, szinte mind nagyon olcsón megúsztuk a szci-vel való találkozást ... szerencsénk volt. Engem megrendít a bátorsága, hogy egy ilyen fájó sebbel, ebben a körben megszólalt. Együttérzek magukkal, és sok erőt, kitartást kívánok a továbbiakban.
Munkámmal kapcsolatban alkalmanként (telefonon) beszélgettem, egyszer-egyszer találkoztam Sutyival, de a népszabó cikkéig nem is tudtam mi történt vele. Megrázott...
Elmebetegek léteztek az elektrosokk feltalálása előtt is. Rém bonyolult dolog az ember feje, ötven éve még csak annyit tudtak róla, hogy ha valaki dühöng, akkor ezt-azt lehet vele csinálni, hogy abbahagyja és ne tegyen kárt másban, lehetőleg magában sem. Nem egy humánus módszer az elektrosokk, de azért, mert a középkorban még amputálták a nyílt végtagtöréseket, nem kell a mai sebészeket pokolfajzatnak tartani, akkor sem, ha esetenként kénytelenek amputálni.
A katolikusok kb a középkorban gondolták, hogy az egyház helyes válaszokat ad a mindennapi kérdésekre, és aki más válaszokat keres (pl Galilei), az elkárhozik, de legalábbis aláássa az egyébként jól jövedelmező egyházbizniszt. Szegény ciántológusok most is kb itt tartanak, amikor LRH fóbiái nyomán gyűlölik a pisziátereket és eszméletlen drága tanfolyamokkal meg vitaminokkal akarnak depressziót gyógyítani. Pedig a (kialakult) depresszió egy testi betegség, az idegsejtek közötti ingerületátvivő anyagok szükségesnél alacsonyabb szintje.
A diszlexiáról nem tudom megmondani, hogy a tapasztalt MRI patternek milyen összefüggésben állnak a betegséggel, de az tény, hogy az olvasásra jellemző aktivitási patternek helyett a (valódi) diszlexiások esetén szétszórt és nagyon változó agyterület-aktivitás megfigyelhető akkor, amikor olvasni próbálnak.
Érdekesség még, a (valódi) diszlexiások kiszűrésére egy teszt, olvasni sem kell hozzá. 5-6 éves gyerekeknek már nem szokott gondot okozni az a fajta szójáték, hogy egy szó elejéről vagy végéről vágjanak le egy hangot, és az így kapott értelmes szót mondják ki, pl magyar - agyar. A diszlexiásoknak ez iszonyú nehéz. Azoknak is, akik (speciális módszerekkel) egyebként megtanulnak elfogadható szinten olvasni.
Szóval LRH tanításai fölött elszállt az idő. Az ötven évvel ezelőtti pszichiátria embertelen módszereire többen próbáltak valamilyen választ adni. Ken Kesey jó választ adott. Hubbard meg rosszat. Csak Hubbard válasza meglehetősen erőszakos, kb annyira, mint az általa gyűlölt pszichiáterek voltak ötven éve.
Én vagyok a cikkben szereplő Horváth István édesanyja, és higgyék el, hogy az újságban leirt történet annyira igaz, hogy az újságiró még a tizedét sem irta le annak, ami történt.
TRANSLATOR
A család nem piszkálta a pénz miatt, mert már a pszichiátrián volt, amikor megtaláltuk a számlák egy részét, a többit már a halála után. Ha figyelmesen olvasta volna a cikket, akkor feltünt volna, hogy a doktornő nem találta súlyosnak az állapotát, ez volt tavaly nyár elején. Ha nem vonják ki a kezelés alól, valószinü, hogy soha nem kerül a pszichiátriára, ahova önként ment be 2005.februárban, mivel a szcientológiai kezelések, a méregtelenités után lett belőle egy gondolatilag szétcsuszott, döntésképtelen ember. Ez nem azt jelenti, hogy őrült volt.
Mivel ha jól olvastam az előzőeket, Önnek is vannak gyermekei. Mielőtt másokat elitél, megitél, értékel, leértékel gondoljon arra, hogy ez magával is megtörténhet.
::Mond nehezedre, esne egyszer tükörbe nézni és nem másokban keresni a felelőst?
Nos, mielőtt magadra szeretnéd kenni a felelősséget, és el akarnád játszani az áldozatot:
ÉN DÖNTÖTTEM ÚGY, HOGY ILYEN HANGNEMBEN VÁLASZOLOK NEKED, ÉS NEM TE. Ez az ÉN felelősségem.
::Szerinted a cikkben történtekért ki a felelős?
Egyrészt a családja, akik folyton piszkálták, hogy miért ilyenre költi a pénzt. Másrész a pszichiáterek, akik dilibogyókkal tömték. Ennek az általam látottakat alapul véve a végeredménye az éveken át tartó, fokozatos elhülyülés. Harmadrészt az egyházban vele kapcsolatba állók, mert egy ilyen PTS-t nem baszogatni kell, hogy adjon pénzt, hanem vagy célirányosan kezelni, vagy békénhagyni. Negyedrészt felelős vagy te is, én is és mindenki más itt a Földön és fent az égben, mert nem segítettünk rajta. Ötödrészt pedig, bármennyire is kegyetlenül hangozzék, ott van ő maga is, mert sok-sok saját döntés is kell ahhoz, hogy valaki így végezze.
::Mert a zegyház mossa majd a kezeit. Mi a véleményed?
Ezzel nem értek egyet. Ha az ő hibájukból történt meg ez, akkor minimum "árulás" kondit érdemelnek és súlyos jóvátételeket kell tenniük, amíg ezt a társadalom megbocsátja nekik. Hogy csúnyán és fogalmazzak.
::Hazugság, amit az újságíró leírt?
Hát, nálam az újságíró egy szinten áll a közmondásos ügyvéddel, szóval semmit nem hiszek el, amit az újságban olvasok, főleg nem amit a Néphazugságban.
Persze megint csak én vagyok a hibás! Mindig csak rosszalkodom és minden csak miattam, van. Egyébként áldott jó emberek lennétek, ha a gonosz elnyomó nem provokálna folyton.
Mond nehezedre, esne egyszer tükörbe nézni és nem másokban keresni a felelőst?
Szerinted a cikkben történtekért ki a felelős? Talán mi közemberek? Mert a zegyház mossa majd a kezeit. Mi a véleményed? Hazugság, amit az újságíró leírt? Hazudnak a közeli hozzátartozók, és különben is Ők tehetnek róla!
::Remélem, hogy ezek az indulatokkal kísért gúnyod csak valami rövidzárlat.
Csak kísérletezés. Még mindig nem tudom tisztességesen kezelni a gyűlölködő hangnemet. De vedd úgy, hogy tónust illesztettem. (Ezt is felveszem a bestofserfac gyűjteményembe :))) )
Emellett a személyes fenyegetéseket akkor is rosszul viselem.
::Sok keresztény, református, buddhista családot ismerek és egyik sem ilyen, valahogy több a szeretet és a tolerancia bennük.
És mennyit b@szogatod őket? Ez az igazi próba, nem az, hogy a kedvességet hogyan viszonozzák.
::Nem hallottam még így áskálódni és cinikus véleményt nyilvánítani Őket, mint téged.
A hozzád hasonló kritikusoktól tanultam. Büszke lehetsz rá. :(
Annakidején már valamelyiktök megjósolta, hogy előbb utóbb tönkrevágják az ellenzéki fórumokat, mint számtalan külföldi példa is mutatja.
Transz!
Remélem, hogy ezek az indulatokkal kísért gúnyod csak valami rövidzárlat. Mit vársz el a teáltalad tanítványoknak nevezett pajtásaidtól, ha te magad sem tudsz példával előjárni. Hát milyen vallás ez? Egyáltalán te mit is tanítasz? Szabadzóna, miért nem egyenesen a harmadik űrbázis? Isten szavait tanítod? A Szcientológiai egyház csodatévő milyét?
Így kell viselkedni és beszélni minden Szabadzónás (ex) Szcientológusnak? Mindenáron taposni? Milyen elveket vallasz, vagy állítasz fel? Terror?
Vagy hazugság az a zóna és csak koppintani akar az anyaegyháztól, vagy te semmiben sem hiszel! Te akkor egy megkeseredett rosszindulatú ember vagy, aki folyton a mag igazát könyököli ki.
Sok keresztény, református, buddhista családot ismerek és egyik sem ilyen, valahogy több a szeretet és a tolerancia bennük. Nem hallottam még így áskálódni és cinikus véleményt nyilvánítani Őket, mint téged. Érdekes hitetek van. Dorka ez rád is igaz! Miben hiszel, miért viselkedsz így? Megköveteli a vallásotok?
"Egy jól működő tech" - nekik. Lelkük rajta. Csak pont uezt hallgatta a sógornőm. Éveken keresztül. Most jól működő skizofrén (vagy mi), ő pompásan érzi magát.
20-40 esetből még nem volt egy gebasz se. Remek. Ennyiből el is hisszük, h. ők az erő jó oldala. Jedi-szci. Bár azt hiszem, ha egyszer, esetleg, mégis lesz, Translator kolléga nem fog beszámolni róla a fórum közönségének. Az lesz az őszinteségének igazi próbája.
Igazad van, mi olcsón megúsztuk, másokhoz képest. Csak némi pénzem bánja, egy megromlott rokoni kapcsolat, és egyenlőre csak nézhetem a két szerencsétlen gyereküket. De itt állhatnak egyszer csak az ajtóm előtt, "Most segítsetek, mert a gyámügy ...", miközben apuka az ettyáznak tejel. Lesz itt válóper, vannak anyóssal-apóssal viszályok dögivel ("A szcientológia segít megjavítani családi kapcsolataidat")
Lenne mit megbeszélnünk, tennünk. De csak a hubbardírozás van.
Translatortól akármit kérdezek, vagy hubbardíroz egy sort, vagy úgy csinál, mintha nem értené. Összeköthetném a sógorommal. Van is, ami összeköti őket.
Az h. az orvosi lobotómia ártalmas és pusztító, még nem jelenti azt h. a házi koponyalékelés veszélytelen. (Bár többen túlélték, és megvilágosodtak tőle, bizonyos ezoterikus körökben.)
::ezexerint már korábban is labilis személyiség volt, csak sokáig ártalmatlannak hitték.
Valahogy nekem az előadásaiban elég felszabadultnak tűnt.
De tudod, a múlt század elején volt egy ilyen elmélet, hogy valaki akkor instabil személyiség, ha a túl nagy terhelésre összeomlik. Nagyon értelmes elképzelés volt...
BTW mindenkit be lehet kattintani, csak elég elektrosokk kell hozzá...
A diszlexia valóban nem betegség, hanem egy születési rendellenesség. MRI vizsgálatokkal szépen ki lehet mutatni, hogy azok az agyterületek, amelyek a legtöbb embernél olvasáskor aktívak, a diszlexiások esetén nem. Úgy tűnik, ez szervi probléma, nem épült ki (elegendő) kapcsolat néhány kritikus mező között. A diszlexiásokat persze meg lehet tanítani olvasni, speciális módszerekkel, de az a fajta "automatikus" olvasás, amire a legtöbben képesek vagyunk, nekik nem fog menni.
Vagy szakadárokra számítasz ? LRH kortársai erősen kihalóban, igyekezned kell ! Nem biztos, h. apokrif iratok léteznek.
Naptár ? Ez nagyon jó dolog, fantasztikus, úgy örülök, h. egy ilyen ismeretekkel gazdagítasz ! És hogy néz ki egy ilyen "naptár" ? Hol lehet megnézni ? Több is van belőle ? Sok pénzbe kerül ? Nekem is lehetne ilyen ? OFFolgatsz még többet ? Mert a vita úgy tartalmas ?
Jogos a kronológiai kiigazítás, mindenesetre nem csak nekem tűnik - hm, hogy fogalmazzak, meg ne sértődj - problémásnak az író lelkülete. Már volt linkelve:
Ne hubbardírozz légy szíves. Ki beszélt a vitaminok _megfelelő_ arányáról. Én nem. Nem is vitatom. Azt mondtam, hogy ők azt állították, hogy a vitaminok semmilyen mennyiségben nem károsak, ergo kétpofára lehet őket zabálni.
Sőt, kell is, hadd dagadjon Lenkei doktor út zsebe - ezt én teszem hozzá most.
A betegséges dolgot nem értem. Ha fáj a torkom, beteg vagyok, mégis tudnak kezelni. Ez nem világos.
::Az itt vitázó felek között az a különbség - mely jelen fórumon áthidalhatatlan - h. nekünk volt már rossz élményünk a szcientológiával kapcsolatban, nektek meg nem.
Van egy másik, talán még fontosabb különbség is, azaz nekünk volt jó élményünk a szcientológiával kapcsolatban. Mert rossz nekem is volt, azért nem vagyok az egyházban.
::A zónával én egy darabig szimpatizáltam, mint reformátorokkal. De uaazok az elveik, uaz a szar bűzlik belőlük is, tapasztalataim szerint.
Kiket ismersz a zónából, hogy ilyeneket állítasz? Egyébként a zóna nagyjából a kereszténységet tekintve megfelel a nem mainstream katolikus/ortodox egyházaknak. Van belőlük ilyen is meg olyan is.
Az első igaz. Tudják kezelni. Betegséget ugye, meg nem kezelnek.
A második bizonyos megkötésekkel igaz. Túl lehet adagolni a zsírban oldódóakat, de a vitaminok megfelelő aránya a fontos. Ha valamiből túl kevés jut a szervezetbe, a másik túladagolási tüneteket produkál akkor is, ha ez valójában nem történt meg.
Szcientológusok állították, nincs olyan betegség, hogy diszlexia: pszichológus csinálmány. A vitaminok sem károsak semmilyen mennyiségben a szervezetre: pszichológiai propaganda.
Kíváncsi vagyok mikor fogják megalapítani a "lapos Föld" szekciót.
Személy szerint az egyház megreformálását szeretném. Okos emberek rég kidolgozták. Nos ebben szerepel pl. a pszichiáterek elleni harc beszüntetése is.
Továbbá arról is szó volt, hogy olyan nevetséges betegségeket találnak ki, mint diszlexia, meg olyan hülyeségeket állítanak, hogy a túlzott vitaminszedés káros lehet.
Ezt nem értettem. Ki találta ki ezeket?
Természetesen a gyűlés után levettem álszakállamat, parókámat, majd leadtam a jelentésemet megbízóimnak.
Intelligencs007
:DDDDDD
Világszám vagy amúgy! Még egyszer sem tudtam megharagudni Rád...
Abban egyetértek Veled, hogy (egy két lelkes utálommernemtommiez csávó kivételével) az ellenséges hozzáállás mögött személyes rossz tapasztalat van.
Az ellenzők ezen része viszont semmi mást nem látott a szcientológiából.
Ami a szabad zónát illeti, azzal mi bajod? Persze, hogy ugyanazon elvek szerint működik. Egy jól működő tech van, ők is azt használják. (Tekintsünk most el az egyéb verzióktól.) Nem bántottak. Nem vették el a pénzedet. Nem mentek a nyakadra.
Az az érzésem, hogy a szabad gondolkodásodra, most mégiscsak rákerült az ellenző...
Egyébként javaslok Neked 5 év tanulással egybekötött munkát a Sea Org-ban. Utána beszélgessünk majd a szcientológiáról, miután szembesültél a MEST univerzummal, és szemetet szedtél a falról rád letekintő mester árnyékában.
Nem a gyűlésekkel és nem lelkes ovációval van a baj. Hanem azzal, hogy egy világméretű pszichológusok és pszichiáterek által szervezett összeesküvés leleplezéséről hallottam. De erről már beszéltem. Bin Laden _pszichiátere_ áll a szeptember 11-ei merénylet mögött, és az egész világot a pszichiáterek Ritalin érdekeltsége mozgatja.
Szerinted aki ezt elhiszi, annak van egy cseppnyi józan esze is?
Továbbá arról is szó volt, hogy olyan nevetséges betegségeket találnak ki, mint diszlexia, meg olyan hülyeségeket állítanak, hogy a túlzott vitaminszedés káros lehet.
Szánalmas nyájnak láttam ezeket a szcientológusokat, őszintén sajnáltam őket.
Természetesen a gyűlés után levettem álszakállamat, parókámat, majd leadtam a jelentésemet megbízóimnak.
Igen, egyikünknek sem újkeletű az ellenérzése. Mindannyiunknak jó oka van rá.
Az itt vitázó felek között az a különbség - mely jelen fórumon áthidalhatatlan - h. nekünk volt már rossz élményünk a szcientológiával kapcsolatban, nektek meg nem. Ti lehetségesnek tartjátok, h. ez általában jó, van benn valami, LRH azé' mégis nagy elme volt - mi meg a saját bőrünkön tapasztaltuk, mennyi gazságot lehet tenni a zettyáza mögött meghúzódva - indokolva az elveivel, kinyilatkoztatásaival, axiómáival... Én a gondolatszabadság híve vagyok, addig, amíg békén hagynak. De amikor a "Mikor kapom vissza a pénzem ?", "Hol fog lakni ?", "Meddig marad még ?", "Miért kiabálsz velem ?" stb. köznapi kérdésekre a nyúlós-nyálkás, kifordítom-befordítom szci dumát kapom, amikor a dicső szci rokonom többet csúsztat, sumákol és hazudik, mint a - szintén környezetünkben lévő - három alkoholista együttvéve, akkor nem tudom elfogadni, h. a "tech jó, a zettyáz a rossz". A zónával én egy darabig szimpatizáltam, mint reformátorokkal. De uaazok az elveik, uaz a szar bűzlik belőlük is, tapasztalataim szerint.
::LRH az a típusú beteg, aki meg van győződve arról, hogy azok (és csak azok) a normálisak, akik ugyanabban a betegségben szenvednek mint ő. ez nem olyan ritka fajta betegség.
::Igen, a durván megsebzett, elnyomott ember pedig egy egész "tudományt" épített ezen élményeire. Érzésed szerint ...
Most mesélek neked arról a dologról, hogy naptár. Talán feltűnt már, hogy vannak olyan időszakok, amikor a Nap nagyon sokat van az égen, és az emberek strandra mennek. Meg vannak olyanok, amikor hó esik. Az előbbit hívjuk nyárnak, az utóbbit télnek. Amikor egy ilyen "tél" után "nyár" lesz, majd újra "tél", arra mondjuk azt, hogy eltelt egy "év". Na most, ha veszel ötvenöt ilyen "év"-et (tudom, nehéz, mert az ujjaidon csak húszig tudsz számolni, de majd egyszer megtanítom neked a bináris számokat, és azzal 2^20, azaz cirka egymillióg el fogsz tudni számolni), akkor megtudod, hogy LRH mikor kezdte el a "tudományt" a saját és mások élményeire felépíteni. A hivatkozott problémás időszak viszont 18 ilyen "évvel" később (ehhez kellenek a lábujjaid is, szóval vedd le a zoknidat, ha rajtad van) történt.
::Tény, hogy ez nem történt meg.
Majd egyszer utánaérdeklődök. Megígérem.
::Amikor valami csúnyaság jön elő, amit már Te sem tudsz magyarázni/elfogadni, akkor feltételezel valamit ... Nem valami tudományos.
Igen, Intelligencs, igazad van, én vagyok a világ legnagyobb paranoiása ! Az univerzum minden molekulája, anyagi és szellemi energiája csakis énellenem irányul ! Csakis azért tűnhetek "normálisnak" mert már megszoktam, és egész otthonosan viselkedem benne, üldözőim megtévesztésére teszek általában úgy, mintha nem is lennék paranoiás ! De az igazán nagy elmék, mint Te is, felismernek, és egy ilyen beidéző levél után boldog vagyok, mert vállalhatom igazi énem, nem kell többé színlelnem !
A szcientológiával szembeni ellenérzésed nem újkeletű.
Mire odakerültél, nem sok nyitottság maradhatott benned. Jóindulat sem. Ezt hívják "kémkedésnek". A békesség kedvéért azonban szívesen visszavonom.
Amúgy a gyűlések, lelkes ováció nem az én stílusom. Neked viszont nagyon fejlett lett a hatodik vagy hetedik érzéked, hogy egy teremnyi lelkes emberről azonnal meg tudtad állapítani, hogy mind "súlyosan sérült".
Én itt ellegelgetek. Te meg vigyázz, nehogy túlfűtsed magad. Kivághatod a biztosítékot.
Igen, a durván megsebzett, elnyomott ember pedig egy egész "tudományt" épített ezen élményeire. Érzésed szerint ...
Elvárnám, hogy a híveinek részletezze, mi volt az a durva, ami őt érte, és hogyan sikerült ezt feldolgoznia neki magának ? Tény, hogy ez nem történt meg.
Amikor valami csúnyaság jön elő, amit már Te sem tudsz magyarázni/elfogadni, akkor feltételezel valamit ... Nem valami tudományos.
Na most ez mit akar jelenteni? Nevetségesnek találod, egyetértesz vele, elutasítod, vagy mit? Erre miért nem mondod, Kipol, Te vagy a legnagyobb paranoiás akit eddigi életemben láttam...
LRH az a típusú beteg, aki meg van győződve arról, hogy azok (és csak azok) a normálisak, akik ugyanabban a betegségben szenvednek mint ő. ez nem olyan ritka fajta betegség.
asszem múlt hétfőn este a dunatévén az agykutatós sorozatban pont erről volt szó.
Érzésem szerint LRH a hatvanas évek vége felé valami nagyon durvába futott bele és ez nyomott hagyott rajta. Hogy az aktív elnyomásról ne is beszéljünk.
A dzsungelben tigrisek is vannak, akik könnyen elkaphatják azt, aki ott utat akar vágni.
Ehhez képest persze a fokozatok tízsávos autópályának számítanak.
nevezhetsz aminek akarsz, nekem van egészséges kételkedésem a hihetetlennek tűnő dolgok iránt. Neked - ezek szerint - nincs.
Továbbá áruld már el nekem, hogy miért hívod kémkedésnek azt, hogy elmentem egy _nyilvános_ szcientológia gyűlésre, miután befizettem az előadásért kért díjat. Kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet a világban a szcientológusok szerint. Tehetek róla, ha a gyűlés után az a véleményem alakult ki, hogy mind súlyosan sérült ember? Esetleg ha nem Hubbard lábnyomát nyalogatnák szabadidejükben, akkor még a világképük is kitágulhatna. Annyi sötét embert egyrakáson utoljára katonakoromban láttam. És ez nem lenézés, csak ténymegállapítás.
Valóban, ha higgadt véleményt akarsz olvasni, olvasd Nordenholz írásait, ne az enyémet. Sohasem tagadtam, hogy indulatoktól fűtött ember vagyok, kicsit nagy az igazságérzetem. Te pedig nyugodtan legelj tovább a szcientológia szép zöld gyepéből a többi birkával együtt.
Én nem voltam semmilyen gyűlésen. Szci sógorom viszont felvilágosított, hogy ha nem tudnám, létezik egy ún. Alaszka-terv. Ez arról szól, h. pszichiáterek jogot és lehetőséget kaptak arra, h. az utcán, a járókelőkből kiválasszák a nemnormális embereket, akiket aztán majd Alaszkába deportálnak ...
Az alábbi levél egy "etikai utasítás" az alapítótól.
"ADVANCED ORGANIZATION Yacht Royal Scotsman
HCO ETHICS ORDER
To: Those Concerned No. 30 INT
From: The Founder E/O No. 28 INT added to
Subject: RACKET EXPOSED 6 MARCH 1968 (BPI and goes in Auditor)
PETER GOODWIN JIM STATHIS PETER KNIGHT MRS. KNIGHT NORA GOODWIN RON FROST MARGARET FROST NINA COLLINGWOOD FREDA GAIMAN FRANK MANLEY MARY ANN TAYLOR GEORGE WATERIDGE
are hereby declared Suppressive Persons for pretending to have and distribute forged and altered "Upper Level Materials" which were of a Research nature and not for distribution.
All Certificates and Awards are cancelled.
1. Having stolen or illegally procured these dangerous materials (at the instigation of a Psychiatrist) these persons did plot to misuse them to cause Insanity and Death. 2. False report for money that they would furnish the real materials. 3. They are declared Enemies of Mankind, the planet and all life. 4. They are fair game. 5. No amnesty may ever cover them. 6. If they ever come to a Qual Division they are to be run on reverse processes. 7. Any Sea Org member contacting any of them is to use Auditing Process R2-45. 8. The Criminal Prosecution Bureau is to find any and all crimes in their pasts and have them brought to court and prison.
The Public Distribution of False or Forbidden data is a Suppressive Act and a High Crime.
L.RON HUBBARD Founder"
Csak egy kérdés Transhoz. Mit gondolsz, vajon itt is csak tréfálkozott az R2-45-tel?
(Muglik kedvéért: az R2-45 egy "auditálási" eljárás, ami annyit tesz, hogy egy 45-ös kaliberű fegyver segítségével megszabadítjuk a pácienst a földi élet nyűgétől. Elron szerint "roppant hatásos, de a jelen társadalom elutasítja")
Az egyházhoz jelenleg nem sok közöm van. Mondhatni 0.
Viszont nem is járok kémkedni.
Vajon a többi inkognitóban feszítő uriember is úgy gondolta, hogy rajta kívül MINDENKI SZCIENTOLÓGUS?
Az a trükköm, hogy úgy teszek, mintha a szcientológiát tartanám a legjobb dolognak, amit valaha felfedeztek. De gyűjtöm ám az ellenséges nickeket, ha egy tucat összejön, átadom az NBH-nak. (Csak névrokonok. Ez a Nick B@szogató Hivatal.)
Na akkor most azt kell mondjam, Te nem tudsz semmit az egyházról, vagy hazudsz. Személyesen voltam olyan szcientológus gyűlésen, ahol annyira vad összeesküvéselméleteket hallottam, hogy nem hittem volna el, ha nem a saját fülemmel hallom.
Akik jelen voltak, mind elhitték, sőt, vissza is kérdeztek, hogy nem értik, hogy mások miért nem látják ezeket a dolgokat, mikor annyira nyilvánvaló ez. Természetesen - rajtam kívül persze - MINDENKI SZCIENTOLÓGUS VOLT.
Kedvem lett volna felállni és a pofájukba üvölteni, hogy azért hiszitek ti ezt el, mert mind agymosott zombik vagytok. Persze nem tettem ilyet, mert meg kellett őriznem az inkognitómat.
Ugyanakkor viszont én miért tartok a szcientológusok hatalmától? Mert nem ám az egyes szcientológusoktól tartok, hanem magától a szervezettől. Hogy miért? Mert csak a hülye kisegér hiszi azt, hogy legyőzhet egy elefántot. És én lehet, hogy kisegér vagyok velük szemben, de nem hülye.
Most nagyon felidegesített a bárgyúságod és/vagy szándékos provokációd, szcientológus trükköd.
"Akik ismernek, azokat nem érdekel ezer cikk sem az egyházról."
Ez tiszta sor. Az "elnyomó" dumák ellen megfelelően felvértezett személyt nyilvánvalóan nem fogja érdekelni egy "elnyomók" által írt cikk.
Valóban ennyire hülyék vagytok, hogy azt hiszitek a világ összeesküdött ellenetek? Nem gondolkodtatok el még azon, hogy talán nem kéne vallásnak álcázott gazdasági bűnszövetkezetet üzemeltetni, és akkor a kutya sem foglalkozna veletek?!
Rádóczi Gusztáv ezt mondta? Mert erre válaszoltad, hogy ismerős a szöveg.
Képzavarban vagy. A vallásüldözések során az egyháztagok haltak meg. Most Te egyháztag vagy, akiket üldöztek, vagy üldözöd az egyházat, és akkor mi a fenyegetés?
A másik topiban kedvesen megfenyegettél ugyan azzal a szöveggel, amivel annakidején Rádóczi Gusztáv. Azért írtam, hogy ismerős a szöveg. Ahogy észrevettem ti ketten a Dorkával elég rendesen gúnyolódtok, és pocskondiáztok. Hitelképtelenné teszitek az ellenségeiteket (szcientológus szokás)! Tudod, hogy keményen benne vagyok, és nem fogok meghátrálni. Szerencsére a cikkek hatására egyre többen ébrednek fel és fordítanak hátat nektek. Sokkal többen figyeltek fel a gondokra, visszaélésekre mind gondolnátok.
Vajon mi lesz a következő?
Örülnék, ha egyértelműen válaszolnál a lenti kérdésekre, és mellőznéd a félrebeszélést.
Tehát folytassuk, mert erre nem kaptam kielégítő választ. Félretájékoztatásban mesteriek vagytok.
Ki felügyeli a méregtelenítő kúrákat, ki a felelős az ott történtekért? Ki határozza meg a kúra menetét, és ad szakvéleményt ennek jótékony hatásáról? Tudsz nevet illetve felelős szervet írni?
Szerintem ez nem kielégítő. Nekem ez félrebeszélésnek tűnik egy hatalmas show része. Nem tudom összehasonlítani a történelmi vallásokkal, mert semmi konkrétumot nem ír le. Azért szerettem volna hallani (olvasni) az igazságot. Hát ezzel még magyarban is nehéz lett volna bejegyeztetni egy egyházat.
Jó hát ezt nem erőltetem tovább, tehát a magyar törvényeknek megfelel, száz fő aláírta, és OT 3-as szintig senki sem tudhatja.
Menjünk csak tovább.
Beszélnél nekem a méregtelenítő kúrákról?
Na, ez jellemző rád, R. Dorothy. Tiltsuk be a kritikusokat. Ebből is látszik, hogy 1 bites memóriával vértezték fel elmédet. Az Internetet nem akarod betiltani?
Ha annyira tetszik Neked a szcientológia, indíts egy dicsőítő totyikot, menj, terjeszd az igét. Nem fogok beleirkálni, ne izgulj. De valószínűleg olvasóként szorgalmas látogatója leszek, mert mindig is szerettem jókat nevetni.
Látom nagyon ideges vagy, mert az anyaegyházad mellett a te kis partizánmozgalmadat is veszélybe sodorta ez a cikksorozat
Aha. Én is láttam. Translator tördelte a kezét és rágta a körmét. Anyaegyháza meg nincsen nekije. Kb. 33-szor elmondta Neked.
Mint már észrevehetted, hogy az emberek bizalma megingott irántad,
Nem vette észre! Ezért aztán soroljad csak, kinek is ingott meg a bizalma?
mivel olyan eszméket és tanokat képviselsz, amit egy épelméjű két lábon járó visszautasít.
Rengeteg épelméjű, két lábon járó meg elfogadja. Akkor mi van? Patt?
Hiába idegeskedsz és pocskondiázol másokat és engem
Idegeskedés már volt. Pocskondiázás: hiteltelen, áltudományos, kuruzslás, önámítás, hazudozás. Ezekre gondolsz, amiket állandóan használsz? Ja, még itt is van egy:Az áltudományos kavirnyászásaidra van egy külön kis helyed, légy szíves ezekkel az ostobaságokkal ott szédítsd a tömeget
Ráadásul eltanácsolod egy nyilvános fórumról. Valami nagyon a fejedbe szállt. Tudod oda, hol fészkel az agy.
Hol van az egyházi szeretet és bölcsesség belőled, amit a lekapcsolódás folytán tartalékra kellett volna állítanod? Nem lehet egy nagy tanító ilyen! Látod annakidején említettem neked, hogy csak a bolondoknak lehetnek hibáik az okosoknak sajnos nem. Nagyon sajnálak.
Én is ezt kérdezem Tőled: hol van a józan belátás, a más ember más véleményének tiszteletben tartása? Ugy látom, Te vagy az az okos, akinek sajnos nem lehet hibája. Öntömjénezésből jeles. Minden másból megbuktál.
Ez ugyan nem nekem szól, de már megbocsáss, röhögnöm kell rajta!
"Látom nagyon ideges vagy"
Én nem látom, de lehet, hogy velem van a baj. Miből is kellene ezt feltételeznünk?
"az anyaegyházad mellett a te kis partizánmozgalmadat is veszélybe sodorta ez a cikksorozat"
Lásd előbb! Miért is?
"Mint már észrevehetted, hogy az emberek bizalma megingott irántad, mivel olyan eszméket és tanokat képviselsz, amit egy épelméjű két lábon járó visszautasít."
Én nem vettem észre, és szerintem a szabadzónások sem. Kik azok, akik bíztak benne, s megingott a bizalmuk?
"Hiába idegeskedsz és pocskondiázol másokat"
Ki is teszi ezt? Ja. Elfelejtettem! Minden szent magából indul ki! ;)
Szia Dorka!
Dorka te milyen alapítványhoz állsz legközelebb? Sajnos gyakran szerepel a neved egy kedves régi ismerősömmel!
Egyébként mit szólsz a cikkhez? A te egyházad!
Édeskés Transzformátorunk!
Látom nagyon ideges vagy, mert az anyaegyházad mellett a te kis partizánmozgalmadat is veszélybe sodorta ez a cikksorozat. Mint már észrevehetted, hogy az emberek bizalma megingott irántad, mivel olyan eszméket és tanokat képviselsz, amit egy épelméjű két lábon járó visszautasít. Hiába idegeskedsz és pocskondiázol másokat és engem, sajnos bele kell törődnöd. Az áltudományos kavirnyászásaidra van egy külön kis helyed, légy szíves ezekkel az ostobaságokkal ott szédítsd a tömeget. Gondolom a csúcs intelligenciád néhány perces kikapcsolása miatt, írtál ilyen kedves hangnemben, amit éppen szeretnél egy elnézéssel korrigálni. Hol van az egyházi szeretet és bölcsesség belőled, amit a lekapcsolódás folytán tartalékra kellett volna állítanod? Nem lehet egy nagy tanító ilyen! Látod annakidején említettem neked, hogy csak a bolondoknak lehetnek hibáik az okosoknak sajnos nem. Nagyon sajnálak.
Most jön Wing és a Te kedvenc részed!
Be kell tiltani a Szcientológiai Egyház működését Magyarországon. A szabadzónára, pedig automatikus megsemmisülés vár úgy is mivel teljesen hiteltelen, áltudományos kuruzslásokra épül, mint az anyaegyháza.
"A Salon szcientológiáról írt cikksorozata szerint viszont Hubbard Dianetika című könyve maga is ékes bizonyítéka az elmebaj létezésének. A mű magán viseli a klasszikus paranoia jegyeit. Aki elolvassa, láthatja, hogy a szerző teljesen zavarodott.
Ugyan zabhegy, az OSA ügynök itt te vagy. Tönkre akarod tenni a zónát, közben pedig látszattámadásokat intézel az egyház ellen, hogy megbízzunk benned :)
Szerintem, mint ahogy Dorkát ideküldte az alapítvány drog, úgy a zegyház is képviselteti magát csak úgy csillapítóként, sározóként. Szerintem, és Uram bocsásd meg nekem, ha tévedek Te lennél! Valahogy folyton elszólód magad, és kivirítanak azok a Hubbardi elvek!
Ne tartsál minket bizonytalanságban. Azt mondtad, van itt egy beépített ember. Persz OSA, ügynök, mi más. Szegény Taggi úgy gondolja, talán rá gyanakszol. Mondd ki a végitéletet. Ki az?
Ez nem vicc! Teljesen komoly! És ha megkérhetem a tisztelt fórumtársat, ne tegeződjünk tovább. Olyan titkos adatok birtokosa vagyok, ami tiszteletet kell, hogy parancsoljon irányomban. Magamról is csak harmadik személyben beszélek mostantól. Aki pedig panaszkodik, azt NordenHoly kiűzi, kinyilvánítja, és nukleáris tűzzel égeti el akarata puszta erejével.
Hát legyen. Amire igény van, azt ki kell elégíteni.
A Church of Nordenhology elfogadja magas statisztikájú egyének jelentkezését. Hosszú munkaórák. Semmi fizetés. Rengeteg kihívás. Rizs és bab. Egymilliárd éves szerződés. Jó helyen fekvő ingatlan előny. Szabály: a célokat csak én ismerem.
Egyúttal keresek ügyes kezű informatikust, aki fel tudja nekem cserélni a billentyűzetemen a 'z' és 'y' betűket, mivel mostantól Nordenholy néven futok, és nem akarom eltéveszteni... :o)
"De egy ilyen elhalálozáskor, mégicsak a thetánnak kéne jelentkezni oszt megnyomni a delete gombot..."
Mondjuk, erre nem gondoltam. De azér' legyél belátó: sok dolga van olyankor amúgyis: végignézni a temetést, miket mond a pap róla, az a zene szól-e, ami meg volt beszélve, siratja-e az asszony rendesen, kié lesz az akvárium... macerás, na. Még akkor arra is legyen gondja, hogy az implantállomás előtt elmenjen az orgba számítógépet hekkelni? Túl sokat vársz szerintem.
"Ha meg neked is annyit kellne keresgélni a használaton kívüli farkadat, nem lennél ilyen ellenséges:("
Nekem bizonyos oknál fogva ez eleve nem probléma. :o)
"hiába kérték, könyörögtek, vegyék le őket a hírlevélről, olyan, mintha a falnak beszélnél. "
Wing, emlékezhetnél mit írtam a küldeményekről a mások topicban. Leírtam a halott amerikai fickó esetét, akinek a családja felbőszülve követelte, hogy felejtsék el végre a címüket, és ne küldözgessék a baromságaikat. Leírtam a saját esetemet is: csak az egyik címemre 5 (öt) darab meghívó képeslapot kaptam a "szülinapi ünnepségre". Az egyik Los Angelesből jött, a másik Floridából, a harmadik Koppenhágából, a negyedik Saint Hillből, az ötödik a bpesti orgból. A postás kicsit furcsán néz rám azóta. Szóval, ne játsszad, hogy nem tudod, miről van itt szó. Egyszer egy koppenhágai gyerekkel leveleztem a világhíres számítógépes rendszerük került szóba, az INCOMM (Micsoda fantázianév, figyelmezzé'!) A gyerek azt mondta (seaogre tag volt, jelzem!) idézem szó szerint: "INCOMM: what a piece of shit".
Konklúzió: ezek a magukat áltató szerencsétlenségek sikerjelentést írnak arról is, ha a saját farkukat megtalálják hugyozáskor. Nemhogy egy levelezési listát aktualizálni...
Hogy, hogy nem, én is ismertem személyesen a cikkben említett egyik öngyilkos személyt a három közül. Talán őt, talán a másik kettőt, hogy az OSA dolgát ne könnyítsem annyira. Halála után azt kérték a $zciók, ha a rendőrség kérdezősködne, akkor (akik ismerték) mondják azt, nem tudnak a dologról. Mondjuk ezt azért "nem értettem", mert tényleg nem tudtunk az ügyről semmit, akkor vajon minek kellett ezt külön "kérni"... :o)
Korábbi évkönyveinkben megfogalmaztuk már, hogy az NBH az 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott feladatköre alapján vizsgálja azokat a vallási szervezeteket, amelyek tevékenysége veszélyt jelent az egyén, a családi közösségek, és a társadalom egésze számára is. Ezek a szervezetek sajátos módszereikkel vonzóvá teszik az általuk hirdetett eszmeiséget, sikert, anyagi érvényesülést ígérnek. A társadalom azon rétege fogékony elsõsorban ezekre az ajánlatokra, amely munkahelyi, magánéleti, beilleszkedési problémákkal küzd. Cél, hogy az egyén fontosnak érezze magát, lelki és érzelmi függõsége kialakuljon az eszme és a vallási szervezet iránt. Elhitetik a tagjaikkal, hogy az elithez, a kiválasztottak csapatához tartoznak, és küldetésük az emberiség megmentése. Közben fokozatosan szembefordítják a társadalommal, a családdal, szakmai és egyéb kapcsolataikkal. Az ellentétek szításával elmetszik a hozzájuk fûzõdõ szálakat. Ezzel kialakul a tagok közötti együvé tartozás élménye, hiszen ugyanazt élik át és gondolják, közös cél vezérli õket, ezért egyfajta biztonságban érzik magukat. Valójában teljes mértékû a befolyásolásuk, kihasználásuk.
Több esetben találkoztunk olyan állampolgárokkal, akik anyagi, erkölcsi, egzisztenciális, mentális kárvallottjai ezeknek a vallási közösségeknek. Elmondásaik alapján több hivatalnál, államigazgatási szervnél is jelezték problémáikat, ahol biztosították õket együttérzésükrõl, de jogosultság hiányában nem tudtak érdemi segítséget nyújtani. A kárvallottak érdek- és jogvédelme társadalmi és törvényi oldalról nem megoldott. Célszerû megfontolni egy olyan információs, tájékoztató központ felállítását, amely összefogja, és segítségére lehet azoknak a kárvallottaknak, akiket a vallási szervezet tevékenysége során érdeksérelem ért. Egy ilyen tájékoztató központ létrehozása több szempontból is hasznos, mivel a nyilvánosság széleskörû tájékoztatása, felvilágosítása mellett összefoghatja a számos hasonló, de mégiscsak egyéni esetként jelentkezõ problémát, és kellõ jogi biztosítékot is nyújthat. Támogató háttér nélkül félnek szembeszállni az õket manipuláló vallási szervezetekkel, tartanak azok megtorló intézkedéseitõl.
Esetleg figyelemmel kísérik a páciens sorsát, akit ők tettek gallyra!? Vagy nagyot kértem?
De amúgy nagyon jól tudod, miről beszélek. Az ő listájukra csak feliratkozni lehet, leiratkozni nem. Elég sokan számoltak be - ezeken a fórumokon is - arról, hogy hiába kérték, könyörögtek, vegyék le őket a hírlevélről, olyan, mintha a falnak beszélnél. Küldik ezek mindenkinek: élőnek, holtnak, zombinak, szerintem még Xenunak is.
komolyan az ilyenektől hányinger kerülget... és pontosan, az ilyen megzakkant lelkiállapotoknál nehéz bizonyítani bármit is
megjegyzem ezzel azért nincs egyedül a szci egyház
a pszichiátria és az ilyen határterület jellegű tudományok mindig adnak lehetőséget a visszaélésre vagy félrekezelésre
ismerek olyat is, akit az orvos tett tacsra, tudjafene
ezzel együtt azért nincsenek illúzióim a szcientológiával kapcsolatban - egy rohadt bűnszövetkezet úgy ahogy van... a szerencsétlen hívőik balekok, a freezonerek meg balekok akik azt hiszik, hogy nem azok
persze ha az ember jól érzi magát valamitől, akkor mindegy hogy mi az eszköz
Ráadásul annyira hülyék, hogy még a páciens halála után is küldözgetik a leveleket, hogy fizessen be adományt. És ezek akarnak adminisztratív technológiát eladni, mikor a saját tagjaikat sem képesek nyilvántartani... no comment.
Rám gondolsz? Ha annyira szeretném őket, miért tettem volna fel a napokban azokat a beszkennelt lapokat?
Én csak arra akartam kilyukadni, hogy ha a stílusod egy bizonyos szint alá degradálódik, akkor csak a saját ügyedet kompromittálod vele. És akkor a hallgatóságod csak legyinteni fog.
Rejtélyes öngyilkosságok és a Szcientológia Egyház
A mellékhatásokról kérdezze etikai tisztjét
Népszabadság Jászberényi Sándor 2005. augusztus 23.
"Kedves István, a nyilvántartásunk szerint csak 1961 forint van a számládon. Kérjük, küldj még adományt" - olvassa Horváth Istvánné hónapról hónapra a férjének küldött levelekben. Ezekre az írásokra azonban már senki sem válaszol. Horváth István ugyanis - túlesve egy méregtelenítő kúrán és több szcientológiai gyógykezelésen - az idén május 6-án öngyilkosságot követett el. A 37 éves férfi felgyújtotta magát a kertjében.
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
Betegsége 2004-ben hát- és mellkasi fájdalmakkal kezdődött. Horváth István fejlesztőmérnök volt a Matávnál, 2003-ban "az év emberének" választották meg a cégnél.
Horváthot több szakorvos is megvizsgálta, de nem találtak nála semmit. Ekkor pszichiáter kezdte el kezelni depresszióval.
(A Szcientológia Egyháznak határozott véleménye van a pszichiátriai kezelésekről. Az egyházhoz kapcsolódó alapítvány, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért [angol rövidítése: CCHR] prospektusokban tájékoztatja az embereket arról, hogy milyen "bűncselekményeket követnek el ma a világban a pszichiáterek". Nem kizárt, hogy az egyház mély pszichiáter-ellenessége abból fakad, hogy alapítójukat, L. Ron Hubbardot is kezelték hasonló intézményben.)
Eleinte úgy tűnt, Horváth gyógyszeres kezelése eredményes lehet, panaszai enyhültek. Kis idő múltán azonban bejelentkezett hozzá egy auditor (ők valami hasonló funkciót töltenek be a szcientológiában, mint más egyházakban a papok), Demecs István személyében, aki egyébként a sógora volt.
Horváth szülei most úgy gondolják, mindkét gyermeküket elvesztették. Fiuk meghalt, lányukkal, Demecs feleségével a történtek óta pedig nagyon megromlott a viszonyuk. Elmesélik, hogy a fiukat Demecs István és a felesége - azaz Horváth húga - beszélték rá, hogy azonnali hatállyal hagyja abba az orvosi kezelést, inkább ők gyógyítják tovább a Szcientológia Egyház bevett módszerei szerint, százezer forintért. Demecs István felhívta Horváth kezelőorvosát is, hogy közölje vele: "kivonják Istvánt a drogkezelés alól".
A pszichiáternő kérésemre elmeséli, hogy csak párszor találkozott Horváthtal, a férfi szerinte nem volt súlyos állapotban.
Horváth István a szcientológusok beavatkozásának kezdetén táppénzre ment. Mivel Demecs megtiltotta a férfi családjának, hogy találkozzanak vele, amíg a kúra tart, így ők csak Horváth későbbi beszámolóiból értesültek arról, miből is állt ez a kezelés: napi öt-hat órán át 90-100 fokos szaunázásból és mérhetetlen mennyiségű vitaminfogyasztásból. Mindezt a műszaki főiskolai végzettségű Demecs írta elő. A "méregtelenítés" alatt Horváth nagyon roszszul volt: Demecs és felesége mesélte el a családnak, hogy "István mindent összehányt, nagyon büdös volt, nem győzték a törülközőket mosni".
(Demecsnek egyébként nem ő volt az egyetlen páciense, Horváth mellett egy nőt is hasonló módon gyógyított - annak családja azonban még idejében megelégelte a "kúrát", és kivette a kezei közül.)
Demecs javaslatára Horváth István közben különböző szcientológiai tanfolyamokra kezdett járni. Vele tartott Budapestre Demecs és felesége is. Ilyenkor mindig Horváth fizette a benzint, az ebédeket, mindent ő vásárolt. A tanfolyami díjak, adományok és az örökös szcientológiai tagság megváltása mindöszszesen 682 078 forintjába került Horváthnak, erről az összegről van számla, amelyet a Szcientiológia Egyház állított ki. Családja szerint további több százezer forintot is kifizetett, aminek azonban nincs nyoma. Valamint egymillió forintot adott még külön Demecsnek.
2004 októberére Horváth állapota teljesen leromlott. Miután neje nem volt hajlandó belépni a Szcientológia Egyházba, Horváth betegségének az okát már abban látták, hogy a felesége nem szereti eléggé. Horváth olyan súlyos pszichés állapotba került ekkorra, hogy már a Szcientológia Egyház sem tartott rá igényt: szüleivel csak azt közölték, hogy elkövetett egy "ártó" tettet, ezért "etikai tisztet" jelöltek ki a számára.
Demecs István egyetlen kérdésemre sem volt hajlandó válaszolni. Egyetlen dolgot bizonygatott: azt a bizonyos egymillió forintot ő kölcsönbe kapta Horváth Istvántól. Arra a kérdésemre, hogy mit jelent az "ártó tett" fogalma, vagy milyen hatásköre van egy "etikai tisztnek", szintén nem válaszolt.
2004 telén Horváth már odáig jutott, hogy mindennel le akart számolni, ami a múltjához kötötte. Bement a munkahelyére, ahonnan felhívta a vezérigazgatóját és megpróbálta rávenni, hogy a cég használja a Szcientológia Egyház univerzális tanait a munkaügyön is. Feleségének főnökét pedig azzal vádolta, hogy kizsákmányolja az asszonyt, ezért nem tölthet elég időt a családjával.
2005 februárjában a család és a kollégák nyomására végül újra elment Győrbe, a pszichiátriára. Az osztályvezető főorvos úgy emlékszik, hogy Horváth eleinte teljesen elutasító volt, ám pár hónapos kezelés után javulni kezdett az állapota, hazaengedték, majd bejárt a munkahelyére dolgozni.
Amikor Demecs megtudta, hogy Horváth újra pszichiáterhez jár, azonnal megjelent a családnál beteglátogatás címén. A feleség elmondása szerint egyetlen szót sem szólt a beteghez, csak megrovóan nézett rá.
2005. május 6-án Horváth István a kertjükben leöntötte magát benzinnel és meghalt. A hivatalos orvosi szakvélemény szerint pillanatnyi zavart elmeállapotában követte el tettét.
Nem ez az egyetlen hasonló, rejtélyes öngyilkossági eset Magyarországon, amely valamilyen módon a Szcientológia Egyházához köthető. A cukorbeteg Pesti Gábornak 2001-ben szintén szcientológusok javasolták, hogy menjen át saját orvosukhoz, akinek neurológus a szakvégzettsége. Nem lehet tudni pontosan, mi történt ezután - neurológus nem írhat fel inzulint -, de tény, hogy a fiatalember meghalt.
Öngyilkosságot követett még el Sántikné dr. Oltványi Éva (1999) is, aki a szcientológusok tanácsára elutasította a pszichiátriai kezelést, és a kórházból saját felelősségére távozott. Valamint K. Zoltán (2002), akivel a szcientológusok aláíratták, hogy semmilyen esetben sem vehet igénybe ideggyógyászati segítséget. Halála után, mint arról beszámoltak, családtagjainak a Szcientológia Egyház képviselői - a férfi által korábban befizetett félmillió forintos "tanfolyamdíjak" fejében - felajánlották, hogy vegyenek részt ők a különböző képzéseken.
Minden esetben közös, hogy több százezer forint tűnt el "nyomtalanul" a családoktól, ezek az összegek vélhetően a Szcientológia Egyház számlájára vagy valamelyik képviselőjéhez vándoroltak.
Az említett haláleseteknél a családtagok és a barátok vállalták, hogy nyilatkoznak a sajtónak, a nyilvánosság maradt az egyetlen lehetőségük, mivel a történtek hivatalosan nem minősülnek bűncselekménynek.
Hát kiugrott végre az a bizonyos nyuszika a bokorból! Köszönöm! Egyébként az objektivitásom megmaradt. Másképp csak gyanakvás maradt volna így legalább tisztább a kép a többiek számára is.
Imádom, amikor a Szcientológiai egyház lereagálja a köhintéseimet! Viszont a szörnyű elvek miatt mindig kibújik a szög abból a zsákból. Ennyire felkészületlenek lennétek?
A sátrakat azért nem vetted észre a szövegben, mert nincs is benne. valószínűleg a "tenet" (hittétel, tan, elv, stb.) szót olvastad "tent" (sátor) szónak.
Amúgy meg, pont a franciák révén jutottunk el ide, ők a legjobb példa arra, hogy erősen szétválasztják az egyházat minden világi dologtól. Még a fejkendőt sem engedik az iskolákban, mondván, hogy az elnyomás jelképe, ami többé-kevésbé igaz is.
Egyébként személy szerint nekem a keresztény egyházzal, és farizeusságával is tele van a tököm, annak ellenére, h. rom. kat. vagyok. A papok jobban tennék, ha csak prédikálnának, és nem kirohanásokat intéznének a szószékről. A múltkor egy esküvőn voltam, és a pap, ahol csak tehette burkoltan kommunistázott. Elég ideges lennék, ha egy pap az esküvőmet jobboldali magvas gondolatainak terjesztésére használná.
A szci egyház meg alakuljon rt-vé, adja pénzért a tanfolyamait, ne sundámbundám módon próbáljon bekúszni a parlamentbe.
Azért csak megjelent egy cikk a Népszabiban. Zabhegynek van egy érdekes stílusa, de ne a stílust nézd, hanem ami mögötte van. Szvsz azért egy kicsit megfingatja a szcientókat, főleg ha már politikai körökben is felfigyeltek rájuk.
Amennyit én a franciákból ismerek, hajlanak arra, hogy ostobák legyenek.
Zabheggyel kapcsolatban: nem hiszem el, hogy el kellett hagynia az országot. Lehet, hogy tagadom a probléma súlyát, de nekem sose tűntek ennyire erősnek. Egyébként meg az, amit zabhegy itt az interneten csinál, nem több, mint amikor egy gyerek sárral dobál egy vonatot. A vonatnak sok baja nem lesz tőle, de ő nyakig sáros lesz. Szóval: ilyen gyerekes duzzogós "kaki-pisi-stílusú" tombolással úgyse ér el semmit. Mert ennél azért erősebbek a szci-ék :-)
Szóval a Wise felől támadtak be Téged. Pancserek, ne higgy nekik. Embertelen munkakörülményeket teremtenek, inkább árt a cégnek a Wise, mint használna.
Ebben igazad van. Engem például nem is érdekel a dolog különösebben, de én közel sem vagyok annyira érintett, mint Zabhegy.
Lehet, hogy Te sem tudnál tárgyilagos maradni, ha Neked kellett volna elmenned az országból.
Szvsz örülök annak, hogy valakit annyira felbosszantottak, hogy felvegye ellenük a harcot. Ha elvennék tőlük az egyházi minősítést, és lennének mondjuk Szcientológia Rt., azért az szerintem sokat segítene a dolgon, és korrektebb is lenne. Nevezzük nevén a dolgokat.
Amint elveszted az objektivitásodat, már nem leszel érdekes. Ez a fröcskölődő hangnem árt a hitelességednek. A túlzott szenvedélyességed meg arra ösztönöz, hogy azt mondjam: get a life! Az élet nem csak a szci üldözése, egyáltalán nem olyan fontosak és erősek, hogy ennyi érzelmet elpazarolj rájuk. Vagy élvezed, hogy ezen lovagolhatsz? Gondolj csak Petőfire:
Hanem még se!... atyafiak, Megálljunk! Legyünk jobbak, nemesebbek Őnáluk;
Ha mi is ugyanúgy fröcskölődünk, gyűlölködünk mint a fekete kalaposak, honnan tudjuk, hogy mi vagyunk a jók? Onnan, hogy fehér kalap van rajtunk? Ez csak a westernekben működik.
Bocs, de nem minden újságíró bulvárújságíró. Továbbá a szcientológusok szerint mindenki provokálja őket, aki meg meri kérdőjelezni a világraszóló baromságaikat.
Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy kibújt Nálad a szög a zsákból, sokszor messze túlmutatni látszik tudásod és véleményed egy egyszerű, ártatlan - semleges - érdeklődőénél.
Nem a szcientogiáról akarták kérdezni. Provokálták. El tudsz képzelni egy újságírót, hogy valami iránt őszintén érdeklődik? Egy frászt. Vérszagra gyűl, mint az éji vad. Botrányszagra...
Cruise mellébeszélt, hazudott szvsz. Továbbá senki sem faggatta volna a szciről, ha nem lökte volna a hülyeségét a forgatáskor, és mindig, ha szót kapott.
"Tudva mindezt, a Szolgaltatasban szabad akaratombol akarok reszt venni, ismerem a benne foglalt tevekenysegek altalanos termeszetet, es ezennel kijelentem, hogy elfogadom serulesek, vesztesegek es karosodasok barmely es minden ismert vagy ismeretlen kockazatat."
Lelki terror testi fájdalmakkal fûszerezve, ismeretlen kockázattal spékelve, anyagi romlással tetõzve, s. k. aláírással hitelesítve. Mind a tiéd lehet, egy tollvonás kérdése az egész. Éljenek a szekták (nélküled)!
Tudod mi az alsó kiemelés? Kábítás felsõfokon. Felhívás a felajánlás követésére, mert a milliók nagyon fontosak. A keveseknek. A többiek pénzébõl, akiket el lehet kábítani nagyon jól lehet élni a keveseknek.
Vegyük figyelembe, hogy már elindult egy folyamatokat! Sokan vizsgálták már meg a Szcientológiai Egyház kétes ügyeit, bődületes hitvilágát, dilettáns tanait. Az eredmény mindig ugyan az. Be kell tiltani!!!
Vagy azok a bizonyos országok tudományos fórumai csak gyarlók és elnyomóak lennének, és minden cselekedetük csupán féltékenységből eredne, ez a csodálatosnak titulált eszme ellen? Valóban azt hiszitek, hogy a Franciák és a Németek olyan ostobák? Mindenki nem lehet hülye!
De a mi kis országunk megbecsüli az ilyen komoly vallásokat, sőt még törvényen kívül is helyezi, hogy véletlenül se érezzék azt a sok gonoszságot, amit a nyugati országok akarnak rákényszeríteni a világra, sőt az univerzumra!
Szétröhögöm az agyam!
Sziasztok!
123
Szerintem sürgősen be kell tiltani! Azért annyira ne legyünk már a liberális eszmék hirdetői, hogy a Balkánon maradjunk Európa szemében! Egy csöppet átbillenünk a másik oldalra. Nagyon jól tudod, hogy miről is van szó, nem kell magyaráznom. Imádom a szerepjátékokat, és a meseszámokat :-DDDDDD
A betiltással nem értek egyet. Ami fontos lenne, hogy ez "elhagyók" és a "btntlévők" egyaránt figyelmet kapnának, vagyis ha megismernénk a teljes igazságot a szcoentológiáról. szvsz. van mit tanulni tőlük, és ezt a wise működése is bizonyítja.
" Ez a történet a magja azon vallás hitének, amit Szcientológia*-ként ismerünk
Nem ez a szcientológia magja. És nem is a lényege...
16.
Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök.
17.
Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk.
18.
Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.
19.
És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
20.
És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.
21.
A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
22.
És mindjárt kényszeríté Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.
23.
És a mint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott.
24.
A hajó pedig immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt vala.
25.
Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván.
26.
És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának.
27.
De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!
28.
Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.
29.
Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.
30.
De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem!
31.
Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél?
Mt 14
És nem ez a kereszténység lényege.
Háát, ha 2000 évvel ezelőtt a rómaiak nem úthálózatot, hanem internet hálózatot építenek, elképzelhető, hogy a birodalomban harsány jókedv fogadja ezt a történetet...
" Ez a történet a magja azon vallás hitének, amit Szcientológia*-ként ismerünk:
"Egyszer volt, hol nem volt (hogy pontosabbak legyünk, 75 millió éve), volt egyszer egy idegen galaktikus uralkodó, akit Xenu-nak hívtak. Xenu gondjaira volt bízva a galaxis ezen részének összes bolygója, a mi bolygónkkal, a Földdel együtt, amit azokban az idõkben Teegeeack-nek hívtak.Xenu-nak volt egy problémája. Az általa irányított 76 bolygó mindegyike túlnépesedett. Minden bolygón átlagosan 178 milliárd ember élt. A túlnépesedéstõl meg akart szabadulni, ezért volt egy terve.
Xenu teljesen átvette a hatalmat hitehagyottak segítségével, hogy megdöntse a jó embereket és a Hûséges Hivatalt. Aztán pszichiáterek segítségével emberek millióit hivatta be jövedelem adó vizsgálatra, ahol helyette alkohol-glikol injekciót kaptak, ami megbénította õket. Aztán olyan ûrrepülõkre rakták õket, amik pontosan úgy néztek ki, mint a DC8-asok (csak nem légcsavarok voltak rajtuk, hanem rakétahajtómûvek).
Ezek a DC8-as ûrrepülõk aztán elrepültek a Föld bolygóra, ahol a megbénított emberek milliárdjait halmokba rakták a vulkánok lábai körül. Amikor ezzel végeztek, akkor hidrogénbombákat eresztettek a vulkánokba. Xenu ekkor az összes hidrogénbombát egyszerre felrobbantotta, és mindenki meghalt.
De a történetnek még nincs vége. Mivel mindenkinek van lelke (amit "thetán"-nak nevezünk ebben a történetben) ezért rá kell szedni a lelkeket, hogy ne jöjjenek vissza megint. Ezért, amíg a lelkek száz milliárdjait fújta a nukleáris szél körös-körül, õ speciális elektronikus csapdáival foglyul ejtette az összes lelket elektonikus nyalábokba (az elektronikus sugarak ragadósak voltak, mint a légypapír).
Miután az összes lelket elkapta, dobozokba rakta õket és néhány óriási moziba vitte õket. Ott aztán minden léleknek napokat kellett eltöltenie speciális 3-dimenziós mozgóképek nézésével, amik azt mondták nekik, hogy az életnek milyennek kellene lennie, és más zavaró dolgokat. Ebben a filmben hamis képeket mutattak nekik, és azt mondták, hogy ezek Isten, a Gonosz és Jézus. A történetben ezt az eljárást "implantálás"-nak hívjuk.
Amikor a film véget ért és a lelkek elhagyták a mozikat, ezek a lelkek elkezdtek összeragadni, mert mindannyian ugyanazt a filmet látták, s ezért azt hitték, õk ugyanazok az emberek. Néhány ezres csoportokba rendezõdtek. Mivel csak néhány élõ test maradt meg, csoportokban maradtak, és megszállták ezeket a testeket.
Ami Xenu-t illeti, a Hûséges Hivatalnok-ok végül megdöntötték és elzárták az egyik bolygón levõ hegybe. Egy erõ-mezõ tartja fogva, amit egy örökké tartó elem mûködtet, és Xenu még ma is életben van.
Ez a történet vége. Szóval manapság mindenki tele van ezekkel a lélek csoportokkal, amit "body thetan"-oknak hívnak. És ha mi szabadok akarunk lenni, akkor el kell távolítanunk ezeket a "body thetan"-okat és sok pénzt kell fizetnünk ezért. És az emberek pusztán azért hisznek Istenben és Jézusban, mert ez benne volt abban a filmben, amit a body thetan-ok láttak 75 millió évvel ezelõtt.
Elgondolkodtató, hogy ha egy ekkora pancser író, mint ez a Hubbard, ilyen nagyszabású, szcientológiának nevezett humbugot tudott alkotni, akkor vajon egy profi mire lenne képes?
Baz, ez nagyon kemény ez a cikk! Ennyi szánalomra méltó seggfejet csak a szcientológia egyházban lehet találni! Véletlenül volt nálam egymillió, meg eladtam a lakásomat és abból adtam az Org-ra, mert nekem úgysem kell... Ezek az emberek VALÓBAN a társadalom selejtjei.
Remélem nem halt még ki ez a topik. Szvsz érdemes elgondolkozni az alant olvasható dolgokon (forrás: A híd, A budapesti szcientológia egyház magazinja - 30. főszám).
K.O.! 5 percig röhögtem rajta! :DDD Ha ezek után sem kap észbe az a szcientológus, aki ezt elolvassa, az meg is érdemli, hogy örök életre az egyház rabszolgája maradjon.
- Móni, kedvesem, kommunikálnunk kell egy témában, új időegységben!
- Parancsolj, Feri. Start!
- Ron úgy kívánja, hogy házasodjunk össze. Ez a legtöbb jó a legtöbb dinamikán. Egy kis második dinamikás csapatként hamar clearré tudjuk tenni a bolygót!
-Ahh, mily théta ötlet! Akkor hát egymáséi leszünk?
-Ne bomolj! Van itt olyan szó, vagy jelkép, amit nem értettél? A házasság magasztos dolog, ám a gyermeknemzés nem kívánatos az Ogre rendben. Természetesen nem a szex miatt fogunk csoportosulni, hanem a clear bolygóért! Alantas energiáinkat a SeaOgre orvostiszt injekciókkal oltja majd ki, hogy ezen energiák magasabb szinten, kreativitásként szublimálódjanak. A fájdalom és a szex az eszköz, amellyel a pszichiáterek kontrollálni próbálnak bennünket, ne feledd!
-Ó, bocsáss meg az etikátlan gondolatért, Feri. Node hogy szublimálódjon az az energia, amikor szinte minden nap csak rizst és babot kapunk enni?
Annyit fingok miatta!
-Ejnye, menyasszony! Nagyon kritikus dolgokat beszélsz! A bélgázok ősrégi események restimulációi miatt lépnek fel. Nézd, itt van erről az írásos referencia Rontól. Nem érhetem be kevesebbel, Móni, minthogy adok neked egy csomag üres A/4-es lapot, ezekre írd ki szépen az ártó tetteidet. Addig sajnos nem beszélgethetek tovább veled, bármily nagy volna is affinintásom irányodba. Addig írjad rejtett ártalmas cselekedeteid, míg valamilyen felismerésed nem lesz.
Egyelőre ideiglenesen Robot Rózsi veszi át a kalapodat, őt jelölték ki helyettes második dinamikaként számomra. Hiszen helyettesíthetőek vagytok.
második dinamika=az embert mozgató 8 hajtóerő közül a második: a házasság, ill. a párkapcsolat intézménye, inkluzíve gyerekek, szex, és minden hóbelevanc.
restimuláció=egy múltbeli fájdalmas eseményt a jelenben felpiszkálunk
clear=akinek elméje bizonyos eljárásokkal megtisztíttatott mindenféle mentális szutyoktól, ami irracionális, aberrált, nem optimális viselkedést vált ki.
ARK=affinitás, realitás, kommunikáció, a három együtt a "megértést" adja, köszönésképpen is használják a beltenyész körök
kalap= egy $ció szervezetben egy poszt és a hozzá tartozó tevékenységi, felelősségi körök leírása.
Liebe auf dem ersten Blick nach scientologischer Art:
Mikor megláttam, eléggé groteszk, inkább gnóm fugurának tűnt. Azonban mikor megtudtam, hogy ő is szcientológus, egyből beleszerettem...
- Szia, Droid Feri vagyok, önkényes lelkész, a Sea Org hadtestből. - Hello, a nevem Móni. Robot Móni. Én is szcientópata vagyok. - Uh, tényleg?! Be szépen feszül rajtad Saint Hill Manor címere! - Te sem panaszkodhatsz, jól áll rajta LRH stilizált arcképe! - Figyi, este, a lakásomon, auditálunk együtt?
Kínos volt ez a dolog Nicole-lal, aki még el is vetélt, annyira kiborította a kapcsolatuk vége. (Pedig hány éve vártak babára...) Aztán Penelope is bizonyult inkább katolikusnak, mint Tom-hívőnek... A szci-k elég büszkék arra, hogy rendezett a családi életük, tehát Tomét is rendezni kellett. Bár, megmondom őszintén, szerintem ha az egyház szervezte volna be a csajt, akkor eleve egy szci-t választottak volna. Szerintem inkább arról van itt szó, hogy alakulóban volt a dolog, de hogy nehogy megint "elcsússzon", még időben kezelésbe vették a csajt.
Az én tesóm egy szci-vel házasodott össze, mint az összes szci, akit ismerek. És mint mondtam, egyszer azt mondta nekem, hogy "rájött, hogy bárkivel tökéletes házasságban lehet élni". Ennyit a sorssszerűségről és a coup de foudre-ról :-(
A másik totyikban Translator megmondta, hogy Hubbard már 30 évvel írt egy Mátrixhoz hasonló történetet, tehát a Mátrix nem újszerű --> Hubbard-é volt előbb?
Mi volt előbb? A tojás vagy a tyúk? Egyik sem! Kezdetben csak Hubbard létezett...
Ahhoz, hogy problémát hozzunk létre, alter-isnesst kell bevezetnünk. Amibe alter-isnesst vezetünk be, az problémává válik. Az anyag, energia, tér és idő azért marad fenn, mert probléma. Azért probléma, mert alter-isnesst tartalmaz.
Nekem mondod, én e szerint élem az életemet. Egy kakaós csigába nem harapok bele, hogy ki nem vonnám belőle az alter-isnesst... különben probléma maradna és nem tudnám megenni.
Há, mivel a cégünk 2 személyből áll, szerintem elég hamar gyanakodni kezdenék, ha megjelenne köztünk a szci :-)))
Egyébként, mint mondtam, nekem a tesóm nyomatja már több mint sok éve Saint Hillben. Szóval vannak a dologról elképzeléseim, de azért nem tudok persze mindent.
Egyébként vallásfilozófiai szempontból érdekes ez a megközelítés, hogy az anyagi világban csak az létezik, ami probléma (persze erre jöhet a kérdés: miért?). Ugyanakkor nem túl újszerű, hiszen mint tudjuk, az anyagi világ csak illúziók elegye, a Sátán birodalma, illetve Mátrix.
Mondjuk én sem értem. Melyik szó jelentését nem értettétek korábban?
Édeske, egy magát fordítónak tituláló egyénnek magyarázzam, hogy a nyelv nem csupán szavakból áll, hanem nyelvtani jelenségekből is? És ha ez utóbbi elcsámpázik (és fordítás közben bizony hajlamos elcsámpázni, ui nincs benne a szótárban, mint a szavak), akkor aztán a célnyelvi mondatnak semmi értelme nem lesz. Egyszóval, ha szavak nem megértésére akarod leszűkíteni a problémát, akkor bizony a demagógia széles ösvényére léptél :-)
A B1 önmagában is eléggé átható szagú, és hát a bélgázképződésben is van némi szerepe. Az elkötelezettebb (Sea Ogre) alakulatokban ráadásul a mosakodás sem nagyon divatos, ellenben a szájszag igen menő, ahogy volt alkalmam tapasztalni. (Utóbbi szöges ellentétben az "Út a boldogsághoz" írás tisztaságról, ápoltságról szóló alapelveivel)
Az általam leírt szimptómák biztos jelei annak, hogy a delikvens elindult a hubbardi úton (Ennek csörcsi teminus technicusa a "híd" kifejezés, mintegy utalva arra, hogy az emberfia ezen a dolgon (képzésen, auditáláson) áthaladván ösztönszinten vegetáló baktériumból kvázi omnipotens istenné válik.
Pusztán erre utaltam, indirekte módon, mivel elhízás nyomait nem látom a célszemélyen, sem az ellenzéket nem hallottam extrém bűzre panaszkodni (pedig nyilvánvalóan ők tennék ezt szóvá az elsők közt). :o)
"Hmmm, nem értem miért keresel értelmet a szcientológus szövegekben, amelyeknek első legfontosabb jellemzője, hogy érthetetlenül vannak fogalmazva. Aki zavarosan gondolkodik, az zavaros mondatokat is vet a papírra."
Igazán nem tudom, mit nem lehet érteni az alábbiakban? A lét foglalatának teljesen áttekinthető kivintesszenciája, gyakorlati útmutató minden földi bajra.
40. axióma: Bármely problémának ahhoz, hogy probléma legyen, hazugságot kell tartalmaznia. Ha igaz lenne, semmivé válna.
A legjobban egy megoldhatatlan probléma maradna fenn. Ez tartalmazná a legnagyobb számú megváltoztatott tényt is. Ahhoz, hogy problémát hozzunk létre, alter-isnesst kell bevezetnünk.
41. axióma: Amibe alter-isnesst vezetünk be, az problémává válik.
42. axióma: Az anyag, energia, tér és idő azért marad fenn, mert probléma.
Azért probléma, mert alter-isnesst tartalmaz.
43. axióma: Az idő a valótlanság elsődleges forrása.
Az idő az egymást követő konsziderációk valótlanságát állítja.
44. axióma: A thetának (statikumnak) nincs elhelyezkedése az anyagban, energiában, térben vagy az időben, de képes a konsziderációra.
45. axióma: A theta képes azt a konsziderációt tenni, hogy elhelyezkedik a térben, és abban a pillanatban el is helyezkedik, és ennek mértékében problémává válik.
46. axióma: A theta a saját konsziderációi által válhat problémává, de akkor MEST-té válik.
A MEST a theta azon formája, amelyik probléma.
47. axióma: A theta képes a problémák megoldására.
48. axióma: Az élet egy olyan játszma, amelyben a theta mint statikum megoldja a theta mint MEST problémáit.
49. axióma: Ahhoz, hogy bármely problémát megoldhassunk, csak az kell, hogy inkább váljunk thetává, a megoldóvá, mint thetává, a problémává.
50. axióma: A thetának mint MEST-nek olyan konsziderációkat kell tartalmaznia, amelyek hazugságok.
51. axióma: A posztulátumok és az élő kommunikáció mivel nem MEST-ből vannak, hanem fölötte állnak annak változást hozhatnak létre a MEST-ben anélkül, hogy a MEST fennmaradását hoznák létre. Így megvalósulhat az auditálás.
52. axióma: A MEST olyan mértékben marad fenn és szilárdul meg, amilyen mértékben nem adnak neki életet.
De ne aggódj: amíg nem látsz rajta 15+ kg súlyfelesleget, nem bűzölög a túladagolt B1 vitamintól, nem használ furcsa hunglish kifejezéseket, addig nem valószínű, hogy a nagybetűs HÍDra lépett volna.
"Tegnap a háttérben egy reklámot hallottam. A Reform magazin új számának tartalmát ismertették. Megütötte fülemet a következő: "Gyurcsány és a szcientológia." Mi lehet ez?"
Megőrülök ám tőletek! :-)
Ti tényleg nem tudtatok erről a cikkről? Úgy gondoltam, hogy itt a polidiliben ez már régesrégen lerágott csont és már százszor kitárgyaltátok. De amint látom mégsem...
Az írás egyébként a 29-ei számban jelent meg. Ha azóta van ujabb írás, arról nem tudok. Mentségemre szolgáljon, hogy nem szoktam ezt a lapot olvasni. Most sem vettem, hanem a vonaton találtam :-)
Előre is elnézést kérek, ha összefolyik a szöveg, de csak beszkenneltem, és fineraiderrel beolvastattam. Lusta voltam tovább csinosítgatni... :-)
Íme:
Véletlenek pedig nincsenek. Vagy mégis? Mindenesetre érdekes egybeesést lehet felfedezni Gyurcsány, Gyúr-csányi és a Szcientológiai egyház között.
Az amúgy is világbotrányként emlegetett K&H-ügy egyik legnagyobb skandalumaként a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megsemmisítette azt az 595 lehallgatási jegyzőkönyvet, amely Kulcsár Attila ex-bróker telefonbeszélgetéseittartalmazta. Mint ismeretes, Tóth András politikai államtitkár sietett is bizonygatni, hogy a selejtezés címén végrehajtott akció minden másodperce törvényes körülmények között zajlott. Hangyányi árnyék azonban mégiscsak beborította az NBH zúzógépeinek világát, hiszen a megsemmisített jegyzőkönyvek többek között azt a beszélgetést is tartalmazták, amelyben az ügy azóta letartóztatott szereplői még a lebukásuk előtt egy bizonyos Gyurcsányi-ról" beszéltek, akitől segítséget reméltek. A telefonban említett fontos ember, vagyis Gyurcsányi" neve pedig roppanttul hasonlít az MSZP-n belüli pozícióit akkortájt építgető milliárdos nagyvállalkozó és sportminiszter, Gyurcsány Ferencére. Megírtuk: az ARK Vagyonkezelő Rt. felügyelő bizottságának 2001. május 26-a és 2003. május 7-e között valóban tagja volt egy bizonyos Gyurcsányi Ferenc, akinek az anyja neve és a lakcíme azonos Gyurcsány Ferenc miniszterelnökével.
Nos, a Reform azt is megtudta, hogy az imént említett, vagyis az ARK cég neve ismerősen cseng szcientológus körökben. A világ számos országában destruktív egyházként emlegetett, és ezért a helyi titkosszolgálati hivatalok által többnyire megfigyelt felekezetnél komoly jelentése van ennek a három betűnek. A szcientológu-sok szerint az A" az affinitást, az R" a realitást, a K" pedig a kommunikációt jelöli, s ez a hármas a sikeres vállalati irányítás egyik alapja. Érdekes egybeesés, hogy Gyurcsányi Ferenc" cége is hasonló profillal, vagyonkezeléssel foglalkozott. Veér András pszichológus három könyvet is írt a szcientológusokról. Lapunk kérdésére elmondta: a szcientológusok az elméleti képzésük során nagy hangsúlyt helyeznek az általuk csak ARK"-ként emlegetett szabályra.
Keretben:
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tavalyi és tavalyelőtti évkönyvében is bő teret szentelt a szcientológiai egyház hazai térnyerésének, bár a felekezet nevét egyik írásban sem említették. Azonban úgy körbeírták, hogy a szövegből ki lehetett találni, melyik egyházról szól. Atavalyi évkönyvben az olvasható, hogy egy multinacionális vállalkozásként működő vallási mozgalom tagjai a politikai döntéshozó testületekbe akarnak beépülni. Az NBH tavalyelőtti évkönyve pedig így jellemzi a szcientológiai egyházat: agresszív belső elhárító munkát folytatnak az informátorok kiiktatása érdekében. Befolyásoló tevékenységük tovább erősödik, miközben a mozgalom egyes missziói a jól működő gazdasági társulásokat célozzák meg". A felekezet, amúgy vallási szolgáltatásként, több tízezer forintért személyiségfejlesztő tanfolyamokat kínál annak érdekében, hogy az érdeklődő az elvárásaiknak megfelelő clear"-ré, vagyis tisztává" váljon. Csakhogy mire eléri ezt az állapotot, már semmije sem marad, mert ingét-gatyá-ját kifizette.
Ugyanezen újságban láttunk már olyan cikkeket, hogy "A maják ősei az UFÓ-któl származó magyar törzsek voltak" illetve "zsidó szabadkőművesek titkos mágiával rákot okoztak bennem " :-)
Szerintem a $ci jogászai még annyira sem képesek ezt a baromságot végigolvasni, mint a fórumon megkérdezettek, ezért került (maradt) be(nt) ez az öngyilkos kitétel :)
"A jogképességet korlátozó | szerzõdés vagy egyoldalú nyilatkozat | semmis."
Valahol ez olyan szomorú, hogy ennyi ember, aki hite szerint rohamléptekkel fejleszti szellemi képességeit, nem veszi észre, hogy halál értelmetlen szövegeket kap! De gondolom, senki nem mer szólni, hogy a király meztelen...
Ott a pont, mondhatni, tökön ragadtad a lényeget. :o) Ez így zajlik.
"Az általam naranccsal kiemelt rész viszont azt bizonyítja, hogy igazából senki nem mond le semmilyen jogáról. "
A naranccsal kiemelt rész éppenséggel ezt bizonyítja. De ezek ravasz fiúk.
Íme, a lényeg:
"Megértem es elfogadom, hogy azon alkotmányos tilalmak miatt, amelyek megakadályozzák az állami beavatkozást vallási ügyekbe, valamint a vitás kérdések esetén alkalmazandó egyházi bírósági eljárásokban amennyiben olyan vitám támadna a Misszióval, amely nem oldható meg közvetlen kommunikáció útjan, informálisan, a vitás kérdéseket csak az egyházi etika, igazságszolgáltatási es vallási döntőbírósági rendszeren belüli eljárások alkalmazásával lehet eldönteni. Továbbá ezennel kinyilatkoztatom hozzájárulásomat ahhoz, hogy a jelen Kérelem kapcsán, vagy a Szolgáltatásban valo résztvételemből adodó felmerülő bármilyen vitában az emlitett vallási döntőbiróság döntsön."
Ezt lefordítom magyarra (bár talán felesleges): "Abban az esetben, ha bármilyen természetű vitám támadna a $zcientológusokkal, a $zcientológusok kezébe helyezem a sorsom, rájuk bízom hogy igazságot szolgáltassanak nekem, a törvényi hatóságok helyett."
Valamint:
"...kijelentem, hogy jelen nyilatkozatban foglaltakkal összefüggésben a Szcientológia Egyház, illetve a Misszió ellen sem mint az egyházban szolgáltatásra jelentkező, sem mint ahhoz tartozó hívő, de azt követően sem, hogy ebbeli státusom esetlegesen megszűnne semmilyen hatósagi vagy bírósági eljárást nem kezdeményezek, es ilyen tartalmú engedményt harmadik személyek javára sem teszek.
Ammennyiben a jelen nyilatkozatomat megszegném, tudomásul veszem, hogy a Kérelmet a Misszió mint joglemondó nyilatkozatra hivatkozva, azt a bírósági eljárás anyagához csatolja, és arra hivatkozva az eljárás megszüntetését kérheti."
Ez is önmagáért beszél. Tehát ez egy joglemondó nyilatkozat, nincs mese, hiszen saját maguk bevallják!
Örülj neki, hogy nem szótisztáztatták le Veled az egészet! :-)
Egyébként gondolom, most is a fordításon bukott el a dolog. Valahol ez olyan szomorú, hogy ennyi ember, aki hite szerint rohamléptekkel fejleszti szellemi képességeit, nem veszi észre, hogy halál értelmetlen szövegeket kap! De gondolom, senki nem mer szólni, hogy a király meztelen...
Hmmm, nem értem miért keresel értelmet a szcientológus szövegekben, amelyeknek első legfontosabb jellemzője, hogy érthetetlenül vannak fogalmazva. Aki zavarosan gondolkodik, az zavaros mondatokat is vet a papírra.
Akik angolból fordítják a szövegeket az egyháznál, kettes alát sem érdemelnének egy átlagos középiskolában.
Egyszer, mikor tesztet töltöttem ki a sasfészekben, meg mertem kérdezni egy idősebb nőt, hogy ez és ez mit is jelent pontosan, mert ennek így semmi ételme. Úgy nézett rám, mint egy véres rongyra, egy hülyegyerekre, és elismételte szép lassan, tagoltan ugyanazt, ami a papírra van írva. Többet nem kérdeztem, mert minek? Okos ember kerüli a konfrontációt az elmebetegekkel.
Ezeknek valami perverz logika szerint működhet az agyuk, hogy megértenek olyan dolgokat, amiknek semmi értelme. Vagy tudod mit, tudok jobbat: nem is értelmezik a mondatokat! Ha már elég bonyolult körmondatot alkottak, akkor elégedetten hátradőlnek: ezt már a kutya sem fogja megérteni a világ összes szótárával felfegyverkezve sem.
Köszi, de továbbra sem tűnik számomra értelmesnek. Egyébként pedig Stefi valóban hős, nagy tapsot érdemel, én ezt egy német szöveggel nem tudtam volna ilyen ügyesen megcsinálni.
De most térjünk vissza a szövegértelmezéshez:
A Szcientológia, a Dianetika, illetve LRH írásainak természete vagy célja ellentétben áll a fenti leírással, s hogy az a Szcientológia gyakorlat, amire beiratkozott, illetve bármely másik Szcientológiai gyakorlat alkalmazása valamilyen előre meghatározott hatást gyakorol bárkire.
Ez a mondat elég izgi, de épp olyan zavaros is. A Szcientológia mivel van akkor ellentétben? A "fenti leírással"? A mondat második fele pedig egy főmondat nélküli alárendelő mellékmondat, elég fura.
Az általam naranccsal kiemelt rész viszont azt bizonyítja, hogy igazából senki nem mond le semmilyen jogáról. Szerintem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan jó fiúk a szcientológusok, csak azt, hogy ilyen magas labdát azért nem dobnak föl...
ObudaFanválasz | vissza a topikba
2005.08.05 19:29:31 (807)
Az adatok kezeléséhez való hozzájárulás joghatályos, viszont bármikor visszavonható, és a már felvett adatok törlése is kérhető. Az igazságszolgáltatáshoz való jogról lemondás természetesen hatálytalan, megszegésének olyan komoly következményei lehetnek pl., mint a Szc. Egyház általi kiátkozás. Azért azt hozzáteszem, hogy nem voltam hajlandó ezt a sületlenséget végigolvasni.
Sziasztok!
Stefit, én kértem meg arra, hogy dobja fel ide a belépési kérelmet, nyilatkozatot vagy mi a fenét. Nem bíztam benne, hogy már ma este feláll újra a számítógépem új védelmi rendszere Osztrák módra. Picikét nehézkes volt telefonon keresztül elmagyarázni a regisztrációt, és értelmezni a kollegám magyar olvasását! Lényeg, hogy sikerült. Sok sörrel kell majd honorálnom.
Tudta, hogy nagyon nehéz a magyar nyelv de hogy fizikai fájdalmat is okozzon neki, azt nem hitte volna. Vért izzadt mire begépelte mondván, hogy szereti a kihívásokat, és különben is a sörért meg kell dolgozni. Másolni meg túl egyszerű és nagyon gépies.
Taggi!
A kérdezett pont!
Tudomásul veszem és egyetértek azzal, hogy LRH kutatási eredményeinek egy részét rögzítik, és csupán az e kutatásokról szóló írásos beszámolóknak tekintendők, nem pedig az Egyház, a Misszió vagy LRH kinyilatkoztatásainak. A Szcientológia, a Dianetika, illetve LRH írásainak természete vagy célja ellentétben áll a fenti leírással, s hogy az a Szcientológia gyakorlat, amire beiratkozott, illetve bármely másik Szcientológiai gyakorlat alkalmazása valamilyen előre meghatározott hatást gyakorol bárkire. Ebből kifolyólag a Misszió nem tesz ígéreteket a Szolgáltatásban való részvételből származó eredményeket illetően.
Wing!
Persze dobd csak fel, kérlek! Egyébként Stefi dől a röhögéstől, hogy a magyaroknak micsoda gondjaik vannak még nem, hogy inkább európai mintára betiltanák a fenébe.
Telefonba mondta, hogy Tomi fiút nem engedik Párizsba tündökölni, mivel a főpolgármester és a francia kormány nem fogadja el a Szcientológiát! Tomi most nagyon dühös, és elkezdte híresztelni, hogy a franciák is olyan fasiszták, mint a németek. A napokban történt.
Nem jöttem rá, asszittem pojénból ír németül. Mer ezen a nyelven egy kukkot sem értek. Megkérné nekem valaki, hogy a harmadik pontot írja le újra? Az az egyik legérdekesebb, de kicsit szétmászott. (Vagy aki érti, írja már át nekem is! Köszi)
Vielen Dank, Stefan. Wingless fragt, ob er diesen Text in einem anderen Forum benutzen darf. (Als ich weiss, sie möchten den Vertrag unter rechtlichen Aspekten betrachten.)
Nyilvánvaló, hogy Zabhegy kért meg valakit, hogy rakja be a szöveget a fórumra, és ez az ember nem magyar anyanyelvű, hanem német. Ezért ha magyarul írsz neki, akkor nem érti.
Először is gratula, hogy ezt ilyen szépen begépelted ide! Megtennéd, ha lehetőséged van rá, hogy lecsekkolod, mi volt eredetileg a hármas pontban, és megpróbálnád helyesen alkalmazott ékezetekkel és központozási jelekkel leírni? mert az a szitu, hogy nem értem :-)))
Ezek az irasok az utmutatas szandekaval segiteni szeretnenek, hogy az emberek mint szellemi lenyek egyre inkabb ontudatukra ebredjenek, es helyreallitsak magukban az onmagukban es masok iranti tisztelet erzest
Akkor lennének csak bajba, ha tényleg öntudatra ébrednének :-))) Egyébként én a szcientológusok részéről még sosem tapasztaltam a legszemernyibb tiszteletet sem a nem szcientológusok iránt :-(
vagy a Szoplgaltatasban valo resztvetelembol
Tecc az elütés ;-)
Viszont ami a lényeg:
A szolgaltatasra jelentkez fenti nyilartkozata nem jelentiazt, hogy ezzel korlatozasnak veti ala, vagy lemond arrol a jogarol, hogy igenyet birosag vagy hatosag elott ervenyesitse.
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a SOS-ba, jogi véleménykérés céljából feltegyük?
Amennyiben igen, akadt egy kis probléma. Mivel a maffiás topicba is feltetted, így már két helyen szerepel. Ezért ha 3. helyre felteszem, floodolásért hidegre tesz a modera.
Ha hozzájárulsz, mondjuk a maffiás topicból töröltetned kellene.
En__________EZENNEL KIJELENTEM, hogy a szabad akaratombol az alabbi VALLASSZOLGALTATAS(OK)BAN szeretnek reszt venni:
(tovabbiakban Szolgaltatas)
A szolgaltatasban valo resztvetelem engedelyezesnek feltetelekent tudomasul veszem az alabbiakat, s azokkal egyet is ertek:
1. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a Szcientologia alkalmazuott vallasos filozofia es az egesz vilagon elismert vallas, melynek celja az ember szellem onmagahoz, univerzumhoz, illetve mas elethez valo viszonyaban torteno tanulmanyozasa es javitasa. A szcientologia szo a latin scio a szo legteljesebb ertelmeben vett tudas, es a gororg logos valaminek a tanulmanyozasa szavakbol tevodik ossze. A dianetika szellemi gyogyito technologia a Szcientologia elofotara, amely a Szcientologia vallas reszekent a leleknek a testre gyakorolt hatasaval foglalkozik. A dianetika a szo a gorog dia keresztul es nous lelek szavakbol ered, jelentese tehat lelken keresztul.
2. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a Szcientologia vallas alapitoja L. Ron Hubbnard, amerikai iro es filozofus (a tovabnbiakban: LRH). A szcientologia es a Dianetika temajaban szuletett irasai es rogzitett eloadasai az emberi szellem es letezes termeszetevel kapcsolataos megfigyeleseirol es kutatasairol szolnak. Ezek az irasok az utmutatas szandekaval segiteni szeretnenek, hogy az emberek mint szellemi lenyek egyre inkabb ontudatukra ebredjenek, es helyreallitsak magukban az onmagukban es masok iranti tisztelet erzest. Nem valok viszont a testi betegsegek diagnisztizalasara es gyogyitasara, s az orvostudomany es mas gyogyito eljarasok tanitasaval, illetve gyakorlasaval sem foglalkoznak. Ha On testi betegseget kezeltetni jot tide, most szoljon a Regisztracionak, es ezt mondja eln neki. Mivel az ilyesmi nem a Misszio feladatkorebe esik, a Regisztrator majd intezkedik, hogy On orvoshoz menjen es szakszaru orvosi kivizsgalasban reszesuljon. Ha testileg rendben van, elkezdheti a Szcientologia kepzest vagy auditalast, hogy elinduljun a teljes szabadsag fele vezeto utjan.
3. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy LRH irasai kutatasi eredmenyei egy reszet rogzitik, es csupan az e kutatasokrol szolo irasos beszamolokat tekintentdok, nem pedig az Egyhaz, a Misszio vagy LRH kinyilatkoztatasainak. A Szcientologiai vallast, a Dianetika, illetve LRH irasainak termeszet vagy celja ellenteteben all a fenti leirassal, s hogy az a Szcientologia gyakorlat, amire beiratkozott, illetve barmely masik Szcientologia gyakorlat alkalmazasa valamilyen elore meghatarozott hatast gyakorol barkier. Ebbol kifolyolag a Misszio nem tesz igereteket a Szcientologia valo szarmazo eredmenyeket illitoen.
4. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a Szcientologia elenevezett alkalmazott vallasos filozofia olyan szellemi segitseget nyujto eljarasmodokat foglal magaban, amelyek egyedulalloak. Ezek celja az, hogy segitsenek az emberenek jobban megismerni onmagat. A Szcientologia vallas elismer minden mas felekezetet, es szolgaltatasain szivesen latja barmely vallas hiveit. A szcientologia Egyhaz kuldetese, hogy segitse az embert a nagyobb onbizalom es onbecsules elereseben, es ezaltal kepesse tegye arra, hogy bizalommal es tisztelettel viszonuljon onmagahoz es embertarsaihoz. A Szucientologia vallasos filozofiabol szarmazo elonyoknek es a vallasi celkituzeseknek az elereshez odaado resztvetelre van szukseg, mivel ezeket csakis sajat erofesziteseinken keresztul valosithatjuk meg.Eppen ezert a Misszio nem iger semmit arra nezve, hogy a Szolgaltatasban reszt vevo szemely milyen lehetseges elonyoket tapasztalhat
5. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a vilag minden tajan megtalalhato sok-sok Szcientologiai Egyhazkozosseg, Misszio es szervezet jogilag es minden mas teren teljesen fuggetlen egymastol, kozottuk csupan egyhazi kotelek letezik. Ebbol kifolyolag a Szolgaltatast kizarolag a fent megnevezett Misszio felugyelete es ellenorzese ala tartozik.
6. A Szolgaltatas magaban foglalja az Elektro-pszichometer, vagy E-meter neven ismert vallasi eszkoz hasznalatat is, amelynek az elsodleges celja lelki termeszetu problemeak es nehezsegek behatarolasa es megoldasa. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy az E-meter onmagaban semmire sem hasznalhato, kizarolag a Misszio lelkeszei, vagy kepezes alatt allo lelkeszei szamara szolgal utmutatasul, amikor a Misszio vallasi szolgaltatasain resztvevoknek segitenek lelki gyotrelmek vagy fajdalmak teruleteit behatarolni; nem valo s nem is hasznalhat semmilyen megbetegedesek es testibantalom diagnosztizalasara, gyogyitasra vagy megelozesre, tovabba nem idez elo javulast a testi egeszseg vagy szervmukodesek teruleten sem.
7. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a Misszio a Szolgaltatassal kapcsolatban nyithat es tarolhat, valamint osszeallithat szellemi fejlodesemet nyomon koveto jegyzeteket tartalmazo dossziekat, amelynek neve Preclear dosszie (PC dosszie), es amely az egyhazi engedellyel rendelkezokon kivul senki sem ferhet hozza, es amely szigoruan titkos, mivel a gyonasi titok kategirajaba tartozi.
8. Megertem es elfogadom, hogy azon alkotmanyos tilalmak miatt, amelyek megakadalyozzak az allami beavatkozast vallasi ugyekbe, valamint a vitas kerdesek eseten alkalmazando egyhazi birosagi eljarasokban emennyiben olyan vitam tamadna a Misszioval, amely nem oldhato meg kozvetlen kommunikacio utjan, informalisan, a vitas kerdeseket cask az egyhazi etika, igazsagszolgaltatasi es vallasi dontobirosagi rendszeren beluli eljarasok alkalmazasaval lehet eldonteni. Tovabba ezennel kinyilatkoztatom hozzajarulasomat ahhoz, hogy a jelen Kerelem kapcsan, vagy a Szoplgaltatasban valo resztvetelembol adodo felmerulo barmilyen vitaban az emlitett vallasi dontobirosag dontson. Megertem es elfogadom, hogy a Misszionak a vallasi vitak megoldasara vonatkozo eljarasai kozott szerepel a felettes egyhazi szerveklhez valo folymodas, beleertve a vitas kerdeseknek a legfelso forum, a Missziok Anyaegyhaza a Szcientologiaia Missziok Nemzetkozi Szovetsege Igazsagszolgaltatasi Fonoka (IJC SMI), vagy az altala kijelolt szemely ele vitele, ammenyiben ez szuksegesnek bizonyul. Tudomasul veszem es egyezertek azzal, hogy sz IJC SMI ele terjesztest kovetoen is megoldatlanul maradt barmilyen nezetelteres, koveteles vagy vita egy vallasi dontobirosag hatokorebe tartozik, s kijelentem hogy az a Nemzetkozi Szcientologiai Egyhaz alabbi szeles nyilvanossagra hozott biraskodasi eljarasmodja szerint fogom rendezni:
a. Az IJC SMI ele terjesztem a dontobiraskodas iranti kerelememet errol a Misszionak masolatot küldok amennyiben kijelolok egy dontobirot.
b. A Misszio a dontobiraskodas iranti kerelmem kezhezveteletol szamitott (15) napon belul kijelol egy masik dontobirot. Amennyiben a Misszio (15) napon belul nem jelol ki dontobirot, az IJC SMI jeloli ki a masodik dontobirot.
c. A fenti modon kijelolt dontobironak a masodik dontobiro kijelolesetol szamitott (15) napon belul ki kell valasztania egy harmadik dontobirot. Ha a ket dontobiro nem tudja kivalasztani a harmadik dontobirot (15) napon belul, akkor ot az IJC SMI-nak kell kijelolnie. Osszhangban azzal a szandekkal, hogy a biraskodasdnak a Szcientologia igazsagszolgaltatasi es partatlansagi elvei szerint kell lefolynia, mindharom dontobironak a Missziok Anyaegyhazaban belul elismert szcientologusnak kell lennie. A szolgaltatasra jelentkez fenti nyilartkozata nem jelentiazt, hogy ezzel korlatozasnak veti ala, vagy lemond arrol a jogarol, hogy igenyet birosag vagy hatosag elott ervenyesitse.
9. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy a Misszionak juttatott dijak es adomanyok visszaigenylesere az ajandek visszakovetelesere vonatkozo jogszabaly idevago szakaszat kell alkalömazni.
10. Kijelentem, hogy onmagam tokeletesitese es szellemi fejlodes szandekaval jelnetkezem a Szolgaltatasra. Tudom, hogy a tovabbi szolgaltatasok igenybevetele elott lenyeges. Hogy teljesen elegedett legyek azzal az eredmennyel, amit az elozo szolgaltatasom lezarasaval elertem. Tovabba megertem es elfogadom, hogy a Misszio ha az altala hirdetett elveket betartom es gyakorlatain resztveszek egy job elet lehetoseget mutatja meg szamomra, azonban az egyeni szellemi fejlodes utja nem mindig konnyu es kenyelmes, s az a siker, amit Szcientologiaban elerhetek, vegso soron sajat kepessegeim, kitartasom es elhatarozasomon mulik, amennyiben ezek arra iranyulnak, hogy megszabaduljak azoktol a hianyosagaimtol es azoktol a rossz magatartasi mintaimtol, amelyek eddigi eletemben tapasztaltam.
11. MMMegertem es elfogadom hogy a Szcientologia szellemi termeszetu segitseg, tehat nem orvosi kezeles, es nem arra valo, hogy testi allapotomban elonyos valtozasokat okozzon. Tudataban vagyok annak is, hogy nem szabad reszt vennem a Szolgaltatasokban akkor, ha gyogyithatatlan betegsegben szenvedek, vagy akar cask csekej eselyt is adok annak, hogy fizikai vagy erzelmi allapotomat a Szolgaltatasban valo resztvetel fajdalmassa tenne. Tudva mindezut, a Szolgaltatasban szabad akaratombol akarok reszt venni, ismerem a benne foglalt tevekenysegek altalanos termeszetet, es ezennel kijelntem, hogy elfogadom serulesek, vesztesegek es karosodasok barmely es minden ismert vagy ismeretlen kockazatat.
12. Kijelentem, hogy sajat elhatarozasombol azert toltom ki ezt a Beiratkozasi kerelmet, hogy resztvehessek a Szolgaltatasokban. Felismertem, hogy egyedul en vagyok a felelos az eletem jelenlegi es jovobeli alakulasaert. Tanusitom, hogy sohasem kiserletem meg ongyilkossagot, se ezt nem is fontolgattam, hogy semmilyen intezetben nem kezeltek mentalis vagy erzelmi zavarokkal, nincs ilyen korlapom, ezenkivul sehol nem szerepelek buncselekmeny miatt bunugyi nyilvantatrtasban, illetve soha nem kovettem el olyan buncselekmenyt, amiert elitelhettek volna. Nem allok (peldaul csaladi vagy hazassagi) kapcsolatban olyan szemellyel, akirol tudom, hogy szemben all a szellemi kezelessel vagy a Szcientologiaval. Sem en sem pedig kozeli csaladtagjaim nem fenyegettuk soha a Szcientologiat azzal, hogy bepereljuk, gatoljuk mukodeseben, illetve ilyen tamadast intezzunk ellen, es sem en, es sem kozeli csaladtagjaim semmilyen modon nem segitunk es nem vettunk reszt ilyen tamadasban. Tovabba tanusitom, hogy nem vagyok a media, valamely allami szerv, vagy egyebb szervezet illetve szemely kepviseloje, es nem azt akarom, most megkiserelni, hogy titokban kivizsgaljam a Szcientologiat, hanem sajat szellemi tokelesedesem erdekeben jelentkezem a Szolgaltatasra.Valoban hiszem, hogy az embereket segiteni lehet egy magasabb szintu megerteshez valo eljutasban es egy boldogabb elet elereseben, ezert oszinten es johiszemuen jelentkezem, es el akarok erni a Szolgaltatasokbaol minden lehetseges szemelyes nyereseget.
13. Tudomasul veszem es egyetertek azzal, hogy ez a Kerelem a Szolgaltatasban torteno resztvetelem engedelyezese iranti cask akkor valik kozottem es a Misszio kozott megegyezesre, amikor azt a misszio elfogadta. A kerelem elfogadasanak elbiralasakor a Misszio az Itt tett kijelenteseimre es igereteimere tamaszkodik.
Cserebe azert, hogy a Misszio lehetove teszi resztvetelemet a Szolgaltatasban, valamint az ehhez biztositott helysegei es mas felszerelesei hasznalatat, EGYETERTEK AZZAL; HOGY KARTALANITOM ES MENTESITEM A MISSZIOT; AZ OTT SZOLGALATOT TELJESITOKET; VALAMINT A VELE SZERZODESBEN ALLOKAT barmely veszteseg, tartozas, kar es koltseg alol, amely a Szolgaltatasban valo resztvetelem, es/vagy a jelenletem es tetteim kapcsan a Misszio helysegeiben vagy azok a korul, valamit a Szolgaltatashoz rendelkezesemre bocsatott felszerelesekben keletkezett.
ALAPOSAN ELOLVASTAM EZT A BEIRATKOZASI KERELMET, TELJES MERTEKBEN ERTEM ANNAK TARTALMAT ES KOVETKEZMENYET. Tanusitom, hogy a Kerelem es a Szolgaltatasok kapcsan modom volt kerdeseket feltenni, es az altalam szuksegesnek itelt informaciokat megkaptam. Eppen ezert kijelentem, hogy jelen nyilatkozatban foglaltakkal osszefuggesben a Szcientologia Egyhaz, illetve a Misszio ellen sem mint az egyhazban szolgaltatastra jelentkezo, sem mint ahhoz tartozo hivo,de azt kovetoen sem, hogy ebbeli statusum esetlegesen megszunne semmilyen hatosagi vagy birosagi eljarast nem kezdemenyezek, es ilyen tartalmu engedmenyt harmadik szemelyek javara sem teszek.
Ammennyiben a jeln nyilatkozatomat megszegnem, tudomasul veszem, hogy a Kerelem a Misszio mint joglemondo nyilatkozatra hivatkozva,. Azt a birosagi eljaras anyagahiz csatolja, es arra hivatkozva az eljaras megszunteteset kerheti. Teszem ezt mindazert, mert tisztaban vagyok azzal, hogy e Kerelem 8. pontjaban rogzitett eljaras az igazsagot szolgalja, ami pedig megnyuvasomra szolgal.
A mai napon 2005-08-05. napjan szabad akaratombol irom ala ezt a BEIRATKOZASI KERELMET, elfogadom az ezzel jaro jogi kotelezettsegeiket, es kerem, hogy a Misszio engedelyezze a fenti megnevezett Vallasi Szolgaltatasokban valo resztvetelemet.
(a jelentkezo alairasa)
(lakcime)
(a jelentkezo teljes neve nyomtatott betukkel)
Kiskorunak mindket szulo vagy gyamok alairasa
_______________________ _____________________
Grüß´ dich, Andy (Zabhegy)! ;-))))
Kemény ez a jogi nyelv. Sajnos sokszor kell szerződéseket írnom, és ha valami újjal szembesülök, rohanok rögtön a vállalati jogászhoz, mert tudom, hogy én úgy sem leszek képes helyesen megfogalmazni a dolgokat... :)
Az a rabszolgás dolog meg azért nem működik, mert a másik fél (ahová eladódtál, hogy perfekt magyar legyek) követ el bűncselekményt, aki ezekután korlátozni fog a szabadságodban.
Hát ez az! A BTK. csak akkor lép életbe, ha bűncselekmény történik. Ha szerződéses jogviszonyba kerülsz valakivel, akkor a PTK. az irányadó.
Egyébként én beszélgettem erről jogásszal, és bizony elég sok jogodról lemondhatsz egy szerződés keretén belül. (Persze rabszolgának továbbra sem adhatod el magadat.)
Ha zabhegy előkerül, felteszi a nyilatkozatot - és beleegyezését adja - a "jogi tanácsok" topicban lehetne véleményt kérni. Oda valódi ügyvédek is járnak.
foglalkoztam ezzel a Btk-val. Nem mintha számítana, mivel nem vagyok ügyvéd. Rákerestem a megtéveszt*, kényszerít*, visszaél* szavak minden változatára.
Szal vannak ilyen bűncselekmények, mégsem tudtam beilleszteni.
A Btk-nak van egy sajátos logikája: bűncselekményről csak akkor beszélünk, ha az érdeksérelem megvalósult. (Többnyire.)
Tehát a nyilatkozat ellen általánosságban nem lehet keresetet benyújtani. Mivel a nyilatkozatok egyéként nem is érvényesek. Ha valakit pl. anyagi hátrány ért azért, mert aláírta és azt hitte érvényes, egyedileg perelhet.
Ide másolok jogszabályhelyeket. Bocs, ha megint félkövér lesz, nem az én szándékom.
A szabadság és az emberi méltóság elleni bûncselekmények
174. §
Aki mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, és ezzel jelentõs érdeksérelmet okoz, amennyiben más bûncselekmény nem valósul meg, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. A Btk. Különös Része számos tényállásban védi a személyek azon jogát, hogy cselekvési szabadságukat mások jogtalan erõszakkal, illetve fenyegetéssel ne korlátozzák, érdekeiket ne sértsék. Ezen tényállások körébe tartozik egyebek között több a szabadság, az emberi méltóság, a nemi erkölcs és vagyon elleni bûncselekmény. A büntetõtörvény azonban nem alkalmas arra, hogy a társadalmi életben elõforduló valamennyi jogellenes magatartást megfogalmazzon és a Különös Részben elhelyezzen. Ezért szükséges olyan általánosabb magatartások megjelölése, amelyek segítségével a társadalomra veszélyes, jogellenes cselekmények büntetni rendeltségét biztosítani lehet. Ilyen tényállás a kényszerítés is.
Az elkövetési magatartás egyik eleme vagylagos, megvalósulhat erõszakkal, illetve fenyegetéssel, akár mindkét módszer együttes alkalmazásával is.
Az erõszaknak személy ellen kell irányulnia, a dolog elleni erõszak e tényállás megvalósulása esetén fenyegetésnek minõsül. Az erõszak - amely lehet akaratot bénító vagy akaratot hajlító jellegû is - irányulhat a sértett, avagy más személy ellen is.
A kényszerítés eredmény-bûncselekmény, tehát csak akkor fejezõdik be, ha a jelentõs érdeksérelem létrejön. Az érdeksérelem bekövetkezhet a sértett anyagi, társadalmi, családi helyzetében egyaránt. Az érdeksérelem súlyosságának a mértéket csak a konkrét cselekmény körülményei alapján lehet meghatározni. Kényszerítés esetén a jelentõs érdeksérelem megvalósul, ha a személyszállító kisiparos a számla adására vonatkozó kötelességet megtagadva késsel kényszeríti az utast a gépkocsi elhagyására (BH1992. 744.). Az elkövetõ magatartás (az erõszak, illetve fenyegetés alkalmazása), a sértetti magatartás (a tevés, nem tevés, illetve tûrés), valamint a külvilágban bekövetkezett változás (jelentõs érdeksérelem) között okozati összefüggésnek kell fennállnia.
A bûncselekmény elõkészülete nem büntethetõ. A cselekmény az erõszak, illetve a fenyegetés alkalmazásával már kísérleti szakaszba jut, de befejezetté csak akkor válik, ha az eredmény (a jelentõs érdeksérelem) is bekövetkezik. A fenyegetés alkalmazásával a kényszerítés bûntettének a tényállási eleme megvalósul, a jelentõs érdeksérelem bekövetkezésének a hiányában a bûncselekmény kísérlete megállapításának van helye (BH1995. 257.).
Hát ja. De szvsz itt Európában azért annak is megvannak a hagyományai, hogyan lehet egy bonyolultabb szöveget érthetően, de nem primitíven vagy vásári hangnemben előadni. Ellenben a szci prosik, amik egyesítik magukban egy áruházi folttisztitó-bemutató harsányságát és hurráoptimizmusát a nyakatekerten és sokszor a leiterjakabig az eredeti szöveghez tapadva (félre)fordított szövegek zavarosságát, inkább csak ellenérzést váltanak ki a gondolkodó emberekből. Szerintem.
Az szórólapoknak megvan az baja, hogy az amerikai átlagember sztereotípiájára van beállítva. Tehát elég jelentős egyszerűsítés történik meg benne, hogy az népnek érthető legyen.
Egy pillanatra sem kell elbizonytalanodnod, a szci épp akkora bokorság, mint amilyen a Zeta Retaculi és a szürkék. Mindig hallgass az első megérzésedre... :)
Elhisszük ám. Mi is olvastuk. Ha vulkános-robbantós sztorira gondolsz, akkor az viszont nem hivatalos szcientológus lap volt.
Büszkén állítom, hogy egy nagyon szorgalmas lakótársunknak köszönhetően a maffiás topicban nekünk van a világon a legnagyobb szcientológiai vonatkozású linkgyüjteményünk.
Wingless - saját bevallása szerint - nem szcientológus, csak érdeklődő, LRH-t és a szcientológia technikáját csodáló érdeklődő. Egy igazi, egyházi szcientológus nem nagyon képes bonyolult érvelések felépítésére, csak a "szcientológia jóóó, mer' a Hubbard is megmondta" típusúra.
Bezony. És milyen cselekedetre gondoltál? Kézigránátot dobsz a Blaha Lujza téri központjukba?
Szerintem igyekezz minden ismerősödet felhomályosítani arról, hogy ez mekkora kreténség, s akkor már védettek lesznek, ha szembetalálkoznak egy önkényes lelkésszel. többet úgysem tehetsz, ha csak nem óhajtod az életedet a szcientológia elleni harcnak szentelni.
Na, már épp akartam mondani, hogy mindjárt jön az öntevékeny messiás rendet vágni a káosz dzsungelében, de már mondanom sem kell, és itt van. Emlegetett szamár...
Ha ezt a sok kreténséget levakarnák a dologról, lehet, hogy még akár jóra is lehetne használni. Bár nekem gyanús az auditálás magyarázataként leírt 'van 1 problémám és az auditor pont jókor, pont jó hangsúllyal, pont az egyetlen tökéletes és megfelelő kérdést felétve' megvilágítja a problémám lényegét. Meg hogy ezek a kérdések előre le vannak írva, csak fel kell őket olvasni. LRH a világ összes emberének összes problémájára előre ismerte a kérdést? Ne fárasszuk már egymást, kérem... Bár tény, hogy impozáns hatással van a befolyásolható tömegekre.
Vmelyik SzE weblapon elolvastam egy amolyan 'népszerű összefoglalót' a SzE-ről és a vallásukról. Amikor a vulkánban felrobbantott thetánokról volt szó, már nagyon röhögtem. Ehhez képest a legtöbb vallás szinte hihető.
Kár, hogy ez a topik nem komoly, mert szörnyű látni amikor az egyik -amúgy kifejezetten értelmes- rokonod lakásából hiányoznak a könyvek, viszont tele van az egyik szoba szcientológus kiadványokkal. Aztán ha véletlenül kezembe veszem a konfliktuskezelő anyagaikat, vagy a boldogságot ígérő kiadványok egyikét, netán a kitörés a szabadságba jellegű prospektusokat, akkor sírni van kedvem. Amikor pedig arról találok egy leírást, hogyan kell a kisgyerekeket neveleni, na, akkor eldurran az agyam. És az a sok értelmetlenül elcseszett pénz, idő, energia egy oklevélért, ami azt bizonyítja, hogy most már nemsokára clear leszel és hogy már majdnem tudsz olvasni... Nagyon kemény.
A legkeményebb, hogy fel sem fogod, hogy emberek ezt a szembetűnő faszságot (processz, org, clear, OT, auditáció, Xenu, thetan, "pillantó kutya" gyerekcsoport, "lebegő tű-technika" etc...) bekajálják. Döbbenet.
Kösz, hogy kibillentettél a jó kis vakvágányomról!
Ha nem jársz erre, a mai napig kötöm az ebet a karóhoz, hogy jogról való lemondás nincs különösebben tiltva. Ja, tán ismerni kellene bizonyos szakkifejezéseket...
Most elég sok a meló. Ha kicsit lazább lesz, még nézegetem majd Btk-t.
Az elemi emberi jogokról való lemondás igénylése mögött - szvsz - mindig aljas szándék húzódik meg: így próbálják a pácienssel elhitetni, hogyha egyszer a tőle kizsarolt vagy bárhogyan megszerzett pénzt, ingatlant stb. vissza akarná szerezni, nincs kihez fordulnia.
megett a fene az egészet, egy topik, ahol teljesen egyetértek figyelővel :)
nomindegy
az alanti jogelvi vita a lemondással kapcsolatban érdekes, kogens szabályokba ütközik alapvető emberi jogokról történő lemondás, az alábbiak szerint a magyar jogalkalkotás is figyelembe veszi az ilyesmit, és nem szimpatizál az önkéntes jogképesség korlátozással, ez nem társadalmi érdek, ezért
nem tom pontosan megmondani, de asszem első generációs emberi jogokról lemondani nem lehet
van amiről viszont igen, vagy korlátozhatók, vagy éppenséggel meg nem valósulásuk nemzetközi jogi szempontból nem problémás
de itt bebizonyítani azt nehéz, hogy a pszihentomókusok valami csúnyát míveltek-e vagy sem
az, hogy összeesküdtek ellenem és lehetetlenné tettek... hát nem egy méznyalás bebizonyítani... ismerősöm szektabűnözéssel foglalkozott, cseszdmeg benyomultak a munkahelyére és "érdeklődtek" iránta
aztán kissé összeszarta magát, manapság némi túlzással inkább késes köszörűs egy nyírségi faluban :)
nja az ilyesmit mennyiségesíteni, és pertárggyá duzzasztani erősen kétséges és pont ezzel manipulálnak a pszihentók, de nincsenek egyedül, más szekták is hasonlóan agresszívan járnak el
mi a fenének iratnák akkor alá azt a sok felesleges nyilatkozatot?
Szerintem mert az emberek nagyrésze 1, nem tudja, hogy amit aláír, a törvény előtt nem köti őt 2, nem a világi törvényekhez méri magát, hanem az egyházéihoz. Ha évmilliókra szóló szerződéseket írsz alá, lehet, hogy azt gondolod, a világi törvények nem számítanak...
Hát ez a Btk, ez egy dzsungel. Nem találtam meg a megfelelő kulcsszót. Jogokról lemondatást próbáltam meg kényszerítést.Ez a "jogok" dolog nincs is benne.(???) Majd holnap még keresek. Jó éjt.
Nem tudom - nekem, a laikusnak egyértelműnek, kielégítőnek tűnik. Megerősít abban a vélekedésemben, hogy bármit fogadnék el vagy fogadtatnának el ilyen módon velem, az mint szerződés kezdettől semmis.
Az ilyen dolgok aláíratása szerintem megfélemlítési célzatú.
Már csak azt kellene megtalálni, mivel rendeli büntetni a Btk.(!) a jogról való lemondás igénylését, kikényszerítését, elfogadását... :-)
Ezt kellet volna nézni. Rengeteg találatot kaptam!
A ptk-t néztem át. Értelmezni viszont nem tudom. Egy valódi jogász kéne.
(3) A jogképességet korlátozó szerzõdés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
A (3) bekezdés a jogképesség korlátozásának tilalmáról tartalmaz kógens rendelkezést. A törvény tiltja, hogy bárki - akaratától függetlenül - jogképessége korlátozására irányuló szerzõdést kössön vagy egyoldalú nyilatkozatot tegyen. A szövegbõl egyébként a minori ad maius következik, azaz hogy a jogképesség teljes kizárását tartalmazó jognyilatkozat is semmis, errõl azonban - gyakorlati valószínûtlensége miatt - kifejezetten nem kellett rendelkezni (Lásd Miniszteri indokolás).
Továbbra is azt gondolom/remélem, hogy elemi jogaimról való lemondás igénylése önmagában jogellenes, s a "lemondás" ezért kezdettől fogva (a törvény előtt) semmis.
Rákerestem az összes jogszabály vonatkozásában a " lemodhat*, lemondani*, nem mondhat le*" stb szókapcsolatokra. Érdekes módon semmi lényegbevágót nem adott ki.
Ha megnézem a Alkotmányt pl:
54. §
(1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektõl senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
Pontosítsunk: az ilyen lemondó nyilatkozat akkor is semmis - szerintem - ha kényszer nélkül írtam alá.
Azaz: addig tartom be, amíg akarom, amíg helyesnek, netán előnyösnek tartom, vagy amíg meg vagyok félemlítve.
Azt vélelmezem tehát, hogy alapvető emberi jogaimról semmilyen körülmények között sem mondhatok le úgy, hogy azt vitás esetekben a világi hatóság érvényesnek tekintse.
Valahol a topic elején volt szó egy ilyen lemondó nyilatkozatról vagy miről; engem inkább csak a téma elvi része érdekel.
Ez így is működik. Ha bebizonyosodik, hogy a "szerződést" kikényszerítették, akkor semmis, mert nem két fél megegyező akaratán alapul.
Meglátjuk, mit tartalmaz ez a nyilatkozat. csak vallásos dolgokra vonatkozhat, mert abba nem szólhat bele az állam. Persze továbbra is áll, hogy nem ütközhet a ptk-ba, vagy a btk-ba.
Általában azt gondolom, hogy ha bármilyen szervezetbe belépek - akár önként, akár valamilyen kényszer hatására -, s aláírok egy nyilatkozatot, amelyben lemondok elemi jogaimról, az attól a pillanattól kezdve érvénytelen, hogy nem tartom be. Azaz: valamiért olyan szerződéseket íratnak alá emberekkel, amelynek jogellenességével, jogi eszközökkel való kikényszeríthetetlenségével az illetők tisztában vannak. Ez fölveti annak a gyanúját, hogy pszichikai, netán fizikai terrorral próbálják betartatni őket.
Amúgy sem nevezhető demokratikusnak, de jogkövetőnek sem az olyan magatartás, amely igényt tart ilyesféle lemondásra.
Az ilyen igény kinyilvánítását büntetni kellene - szerintem. Ha másképp nem, az ilyesmit követelő szervezet azonnali feloszlatásával.
Tényleg akkor tudnánk erről konkrétan beszélni, ha látnánk, mit tartalmaz az a lemondó nyilatkozat. A zegyház komoly jogi szakembereket alkalmaz. Tuti, hogy nem törvénytelen. Biztos megnézették.
De az a szerződés, amelyben én elemi jogaimról lemondok, attól kezdve, hogy nem tartom be, jogaimra mégis igényt tartok, a demokratikus jogállamban érvénytelennek, semmisnek tekintendő. Lemondhatok tehát bármiről, de alapvető jogaimról való lemondást bármikor egyoldalúan érvényteleníthetem, mert ilyesmit senkinek sincs joga megkövetelni tőlem.
Nem véletlenül titkosak ezek a "lemondások".
Megítélésem szerint az ilyen lemondások igénylését büntetni kellene - lehet, büntetendő is.
Szerintem mindegy, mit íratnak alá: érvényesen tényleg nem mondhatok le alapvető jogaimról. Tehát például ha perelni akarom őket, azt nem lehet megakadályozni azzal, hogy én erről a jogomról valamikor lemondtam...
Látni lehet ezeket a lemondó nyilatkozatokat? A mintát? Úgy tudom, nem nagyon, mármint a nyilvánosság számára nem megismerhetők. Talán nem véletlenül, hiszen rögtön jogtalannak lehetne őket nyilvánítani, sőt: eljárást indítani az ilyen nyilatkozatokat igénylők ellen.
Azt fejtegettem, meg támasztottam alá, hogy nincs ügy, amiben igazságos eljárásban részesülhetnél, mert a zegyház lemondat téged a peres úton való rendezés jogáról. Persze nem győzöm hangsúlyozni, törvényesen.
Megfelelő alapnyag híján idemásoltam egy WISE szerződés 5. Mentesítés pontját. Ami több, mint röhejes.
De má' mindegy. Ment a lecsóba. Figyelj a mottóra, az érvényes.
(Mottó: A topiclakók abban hisznek, amiben akarnak. Ne zavarjuk meg őket a valóság prezentálásával.)
"Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja."
Ezt a Magyar Köztársaság Alkotmánya így tartalmazza:
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság elõtt mindenki egyenlõ, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
Van itt egy fontosabb dolog is. Ebben az életben mi nem tudunk kommunikálni. Megkérlek, kerüljük már el ezeket a konfliktusokat. Tegnap pl. veled álmodtam. Úgy néztél ki, mint Xenu. A fenének kell ez. OK?
"Más kérdés, hogy törvény szerint érvényesen nem mondhatsz le e jogaidról -saját hátrányodra. Ezt például jó lenne megszüntetni.
Miért lenne jó megszüntetni, könyörgöm???? "
Ehhez eredetileg azt fűztem volna hozzá, hogy félreértetted Translatort. Ő az egyház jogokról lemondató nyilatkozatai ellen szólt. Azt akarta volna megszüntetni.
Kérdezi is:De valakinek megvan a szerződés szövege, hogy milyen jogokról mond le az ember?
Így jött le Nordenholznak is, nekem is. Az 593-as hozzászólásban azonban Translator elvesztette fonalat. Természetesen az ő hozzászólása. Az ő értelmezése számít.
Na, haladjunk tovább.
"talán nem is lenne szükség új szabályozásra, néhány jogász 2 perc alatt rendet tudna vágni"
Már írtam. Komoly, hozzáértő emberek vizsgálták ezt a kérdést. Több, mint 2 percig. A jelenlegi szabályozás szerint a szcientológia egyház és egyházi tevékenységet folytat. Egészen más kérdés az, hogy ennek így kell-e lennie.
"Se nekem, se az itt megnyilatkozók nagyrészének lövése sincs a törvények tartalmáról"
Nem olyan nagy ügy. Tedd meg, amit én tettem, mielőtt az 563-as hozzászólást Nordenholznak megírtam. Alaposan elolvastam a Magyar Köztársaság Alkotmányát valamint A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt.
Ezután rákerestem az összes jogszabály szövegében a "jogról való lemondás" ," jogról lemondani", " mondhat le" stb szókapcsolatokra. Nagyon meglepő, de semmi biztató dolog nem jött ki, ami jelen esetünkben az egyházi formanyomtatványokat érvénytelenné tenné.
"jelesül: ha törvényesen lemondhatnál arról a jogodról, hogy a bíroság előtt jogorvoslatot szerezz... "
Eltaláltad. Pont ezt iratják alá. Törvényesen. Még ha sajnálom is, mint magánember.
"szerintetek nem éledne föl rögtön minden lakásmaffia, szemét munkáltató és a társaik??? Jézusom!!!)"
Remélem, nem okozok nagy traumát vele. Ezek el sem hunytak.
Nem akarom, hogy cinikus felhanggal záruljon a hozzászólásom. Nem is érdemelnéd meg. A lényeg a lényeg : a szcientológia törvényesen működik. A jog és az "igazságosság" soxor köszönőviszonyban sincsenek egymással... Ez van :(
tipikus példája a demokrácia működésére..... mindent szabad, amit ügyeskedő ügyvédek, ravasz csalók kitalálnak a szabadságukkal semmit kezdeni sem akaró tömegeknek, hogy megkopaszthassák őket mint a birkákat.... minden törvényes és szabályos.... mint a pártpolitikában... az is szekta, csak közvetlen hatással a gazdaságra és a társadalomra...
Bocs, biztos kihagyott egy pillanatra a légkondi, vagy a Zéte Retikül egyik implantállomásának kóbor telepata sugara kaphatott el. Bevallom, nem rémlik, hogy ezt miért írtam, de így újra elolvasva tényleg hülyeség.
"Csakhogy a cégvezetés elég sok esetben megszabhatja, hogy ki és hol vegyen részt továbbképzésen. Viszont ha nem az egyháznál vesznek részt tanfolyamon, hanem egy külső és jogilag független szervezetnél, akkor mi alapján lehet tiltakozni?"
Nem azt mondom, hogy jogilag nem lenne megoldható, hanem azt, hogy tudatos csúsztatás ezt az egyház keretei közt dolgozókkal (a papokkal) szembeni követelményekhez hasonlítani.
Más kérdés, hogy törvény szerint érvényesen nem mondhatsz le e jogaidról -saját hátrányodra.
Ezt például jó lenne megszüntetni.
Miért lenne jó megszüntetni, könyörgöm???? Pont ez az a rendelkezés, ami a szektáknak áldozatul esőket védik! Akik a kártyákat keverik, nyilván nem írnának alá semmit, ami a jogaikat csorbítja, a nyolcvannyolc ügyvédükkel konzultálva valahogy úgy csűrnék-csavarnák a szöveget, hogy végül ők járjanak jól. Pontosan a belelkesített, naív palimadarakat büntetnénk ezzel, akik megvédésére akarjátok betiltani a szci egyházat (vagy tévedek?).
Szvsz: mindenkinek joga van bírósághoz fordulni, ha úgy érzi, sérelem érte, és senki se mondhat le az alapvető jogairól törvényesen. Ha ezeket az alapvető elveket felrúgjuk, visszamegyünk a középkorba! A szabadságot és a társadalmat akarjátok védeni, és azért, hogy becsukjatok egy kiskaput, szélesre tárjátok a nagyot!! Gondoljátok már végig, mivel járna mindez.
Ahogy ezt a fórumot olvasom, egyre inkább az az érzésem, hogy talán nem is lenne szükség új szabályozásra, néhány jogász 2 perc alatt rendet tudna vágni. Se nekem, se az itt megnyilatkozók nagyrészének lövése sincs a törvények tartalmáról, se azok szellemiségéről, és olyan kérdéseket boncolgatunk (ebbe magamat is beleértem), amiket 200 éve megoldottak a demokratikus országokban, csak mi nem tudunk róla! Sokan olyanok, mint az előző rendszer elvtársai, akik nulla műveltséggel és hozzáértéssel akarták kijavítani a társadalmi igazságtalanságokat, aztán 1 hiba orvoslására olyan rendelkezéseket hoztak, ami 5 másik hibát vont maga után. Ültethetjük lassan a magyar narancsot az Alföldre. Az se lenne durvább, mint egy 20 fős szekta miatt bevezetni egy olyan rendelkezést, amivel milliókat lehetne megnyomorítani és ellehetetleníteni (jelesül: ha törvényesen lemondhatnál arról a jogodról, hogy a bíroság előtt jogorvoslatot szerezz... szerintetek nem éledne föl rögtön minden lakásmaffia, szemét munkáltató és a társaik??? Jézusom!!!)
"Üdvözlöm, Szenátor. A szcientológia egyházat képviselem. Örömmel vennénk, ha támogatna bennünket. Ellenkező esetben megsemmisítjük önt. További szép napot kívánok."
::hagyjad, itt ugyanaz a relativizálás megy, mint amit a hazai liberálisok előszeretettel az antiszemitákra bizonyítanak, hogy ti ha elítéljük a palesztin terrorizmust, akkor ítéljük el az izraeli megszállást, meg a holocaust ugyanolyan, mint a kommunizmus áldozatai
Ezt nem értettem, ezzel mi a baj?
::a szci nem ugyanaz mint bármelyik egyház, hiába is tekerik az imamalmot mint egy speedtablettát rágcsáló szerzetes
::Csakhogy nem a szc. egyházban dolgozóktól követelnek meg dolgokat, hanem egész más cégeknél.
Csakhogy a cégvezetés elég sok esetben megszabhatja, hogy ki és hol vegyen részt továbbképzésen. Viszont ha nem az egyháznál vesznek részt tanfolyamon, hanem egy külső és jogilag független szervezetnél, akkor mi alapján lehet tiltakozni?
::A Bevezetés a Szci. Etikába könyvben is benne van, méghozzá a "főbenjáró bűnök (elnyomó cselekedetek között)" az egyházat perelni vagy perrel fenyegetni.
Na EZT hívom az autonómia részének :)
::Nem, mert a fizikai tárgy ellopásával világi területre tévedt. Tehát perelhetik.
Akkor a szerzői jog is világi terület, nem?
::Ha a WISE vagy az ABLE tartja, akkor attól függ, mit ír a Munka Törvénykönyve, vagy mit mond a kollektív szerződés, ha van.
Valaki tudja, hogy ez hogyan van?
::Azt, hogy nem az egyház biztosítja a jogokat az államnak a szabad működésre, és nem felügyeli annak törvényességét sem.
Hát, ha ezt magánszemély megteheti, akkor egy egyház is, nem.
::A beszivárgó ügynök nem tag. Őt perelhetik, törvény szerint.
Az SP de facto bent ugye "beszivárgó ügynök"-nek számít, tehát perelhető :)
"De hogyan képzeled el, hogy egy egyház nem tolakszik oda a világi területre?"
Ja, még valami: tolakodjon! Semmi gond. Wilkommen! Jöjjön a világi pályára.
De ha egy focipályán találja magát papunk, rá fog jönni, hogy ő hiába szeretne ott a baseball szabályai szerint játszani. Nem fog menni. Még rosszul is járhat, ha erőlteti a dolgot.
hagyjad, itt ugyanaz a relativizálás megy, mint amit a hazai liberálisok előszeretettel az antiszemitákra bizonyítanak, hogy ti ha elítéljük a palesztin terrorizmust, akkor ítéljük el az izraeli megszállást, meg a holocaust ugyanolyan, mint a kommunizmus áldozatai
érthető
ha egy-egy esetleges korlátozó intézkedés alkalmazásáról van szó, akkor a kiterjesztő értelmezés jó fegyver lehet, minden egyházban vannak olyan elemek, amik a szólászabadság az egyéni jogok érvényesülése ellen hatnak, természetesen a cientológia brutálisan belenyúl az egyén életébe, míg az igen laza kötődésű nagyegyházak, nem térítő vallások előírnak egy csomó mindent híveik számára, de akár az ortodox zsidókat is izzadságszagú lenne hubbard követőihez hasonlítani
ezzel együtt, persze jól hangzik hogy akkor a keresztélnyegyházat is ezmegaz, és ez a műsor nem fog átmenni, mert a meggyőződés nagyobb úr mint a logika, meg az igazság, ami egyébként se létezik :)
a szci nem ugyanaz mint bármelyik egyház, hiába is tekerik az imamalmot mint egy speedtablettát rágcsáló szerzetes
oké, ezzel asszem nem változott senkinek a meggyőődése, ez van...
"Üdvözlöm, Szenátor. A szcientológia egyházat képviselem. Örömmel vennénk, ha támogatna bennünket. Ellenkező esetben megsemmisítjük önt. További szép napot kívánok."
"Ezt például jó lenne megszüntetni. De valakinek megvan a szerződés szövege, hogy milyen jogokról mond le az ember?"
A Bevezetés a Szci. Etikába könyvben is benne van, méghozzá a "főbenjáró bűnök (elnyomó cselekedetek között)" az egyházat perelni vagy perrel fenyegetni. A beiratkozási kérelemből nekem már nincs, kiszórtam. Talán Zabhegynek van, abban benne van.
"Azért erre is tudnék ellenpéldát: ha egy "hívő" ellopja az arany gyertyatartót a templomból, akkor csak kiátkozni lehet?"
Nem, mert a fizikai tárgy ellopásával világi területre tévedt. Tehát perelhetik.
"Tehát ha a WISE vagy az ABLE tartja, akkor lehet rá kötelezni a dolgozókat, míg ha az egyház tartja, akkor nem?"
Ha a WISE vagy az ABLE tartja, akkor attól függ, mit ír a Munka Törvénykönyve, vagy mit mond a kollektív szerződés, ha van.
""fordítva" alatt mit értesz?"
Azt, hogy nem az egyház biztosítja a jogokat az államnak a szabad működésre, és nem felügyeli annak törvényességét sem.
"Tehát ha egy beszivárgó FBI ügynök mondjuk elszabotál egy orgot, akkor joguk lenne őt börtönbe zárni vagy megfenyíteni, levágni a kisujját meg ilyenek?"
Nem. Csak szellemi jobbító eljárásokkal kezelhetik. :o) Implantok, fájdalom, hipnózis, verés szóba sem jöhet : )
A beszivárgó ügynök nem tag. Őt perelhetik, törvény szerint.
"Én nem azt mondom, hogy pereljük be a katolikus egyházat, vagy tiltsuk be a diszkrimináció miatt, csak azt, hogy döntsük már el végre: belszólunk vagy nem? és ha nem, akkor a kisegyházak életébe sem, bármennyire fáj, és bármennyi családot tesz is ez tönkre."
Csakhogy nem a szc. egyházban dolgozóktól követelnek meg dolgokat, hanem egész más cégeknél. A többi egyház nem szabja mehg, hogy a csőszer kft-nél nem lehet disznóhúst enni vagy cölibátusban kell élni.
::Amint odatolja a képét az egyház a világi területre, az a része, ami odatolakodott, felügyelhetővé, büntethetővé válik. ::Amint perelni kezd, ő maga is perelhetővé válik.
Karma rulez :)
De hogyan képzeled el, hogy egy egyház nem tolakszik oda a világi területre?
::Az egyház pereinek ez a célja, így értettem. ::Mivel az egyház csak "elnyomókkal" háborúzik a törvénnyel visszaélve.
Ez tapasztalataim szerint egy tipikus clear betegség. Az ember visszanyeri az erőfeszítések felett az uralmát, és hirtelen azt használja irányításra. A megoldás erre a még több Grade/GPM-kezelő jellegű eljárás lenne.
Bár mondjuk amikor az CIA, FDA meg az FBI össztüzet nyom az egyházra, lehet, hogy én is inkább a visszaharcot választanám.
::Más kérdés, hogy törvény szerint érvényesen nem mondhatsz le e jogaidról -saját hátrányodra.
Ezt például jó lenne megszüntetni. De valakinek megvan a szerződés szövege, hogy milyen jogokról mond le az ember?
::Vagy elismerjük egy külső, felső hatóság meglétét érvényesen, vagy nem.
Azért erre is tudnék ellenpéldát: ha egy "hívő" ellopja az arany gyertyatartót a templomból, akkor csak kiátkozni lehet?
::Egy tanulási tanfolyam vagy egy kommunikációs gyakorlat az egy üzlet része.
Tehát ha a WISE vagy az ABLE tartja, akkor lehet rá kötelezni a dolgozókat, míg ha az egyház tartja, akkor nem?
::Tehát még egy fontos teendő, amiről éppenséggel az egyház sokat szeret beszélni: hogy pontosan definiáljuk ám a "tag" fogalmát!
Ez mondjuk tényleg hasznos lenne. Akkor én most tag vagyok vagy nem? Meg most én keresztény vagyok vagy sem?
::A lényeg a számonkérhetőség, mert most úgy siklanak ki a számonkérések alól, ahogy akarnak.
Pontosan valami ilyesmi az egyházak közös betegsége.
::Az egyház állhat az államon kívül, ám azon felül nem: az állam az, ami -az alkotmányán keresztül- biztosítja a jogokat az egyházaknak a szabad működésre és felügyeli a törvényességüket, és nem fordítva.
"fordítva" alatt mit értesz?
::Aki meg tag, és gondjuk van vele, azt oldják meg ők. Semmi beavatkozás.
Tehát ha egy beszivárgó FBI ügynök mondjuk elszabotál egy orgot, akkor joguk lenne őt börtönbe zárni vagy megfenyíteni, levágni a kisujját meg ilyenek?
"Ez csak akkor lenne kivitelezhető, ha önszántukból írnák alá. Ami, ugye nem fog előfordulni. Ellenkező esetben azzal az indokkal perelnek, hogy törvénysértést követtek el ellenük."
Persze! Erről beszélek, hogy ebbe soha nem mennének bele. pontosan azért, mert szart sem jelentenek számukra az emberi jogok, csak pofáznak róla. Egyetlen másik egyház sem erőltet ilyen joglemondó nyilatkozatot.
"Törvénysértésen kívül törvényes külső hatóság nem létezik, ugyanis: "Az állam az egyház irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre"(1990. évi IV. tv.16§"
Nagyon helyes. Fontos kiegészítése lehetne ennek az, hogy hasonlóképpen: az állam irányítására, felügyeletére felügyeleti szervet az egyház szintén nem hozhat létre. Sem nyílt, sem burkolt formában. Mert az már ugye beavatkozás lenne az állami dolgokba.
Az, hogy ők soha nem mennének bele abba, hogy lemondjanak arról a jogukról, hogy ők perelhessenek másokat, viszont fordítva nem akarják ezt megengedni, azt mutatja, hogy nem ismerik el a világi hatóságokat, felettük állónak gondolják magukat, viszont kihasználni imádják őket a maguk céljaira. Ami nem más, mint vallási köntösbe bújtatott politikai hatalomszerzés és gyakorlás. Ami mégiscsak édes ám! Mert gondolj bele: szellemi síkon mire tudsz vergődni? Valaki gondol egy ekkorát. Erre azt mondod neki: az semmi! Én EKKORÁT gondoltam! Maximum ez lehet. Ami kissé óvodás. Ezen már túl vagyunk, unalmas is. Valami több kell, amit nocsak: mégiscsak az anyagi világban lehet megtalálni! Tudjátok, mennyire fixáltak például a szciók a drága autókon? Nem is gondolnátok. Ez már valami, amit fel lehet mutatni! Vagy a drága ingatlan. Húúú. Ingatlanfüggők, de annyira, hogy a lipótmezőn lenne a helye némelyiknek.
Ez a valódi oka annak, hogy nagyon sokan elfordultak a vallásoktól. Hogy ezt pontosan érzik, mégha nem is fogalmazták így meg magukban. Nem pedig az, hogy a konstantinápolyi zsinat törölte a tanokból a reinkarnációra vonatkozó részeket.
Amint odatolja a képét az egyház a világi területre, az a része, ami odatolakodott, felügyelhetővé, büntethetővé válik. Amint perelni kezd, ő maga is perelhetővé válik. Ez nem megkerülhető, csak szeretnék, hogy az legyen.
Egyébként (költői a kérdés), ha olyan rossz, és bűnös, és alacsonyabbrendű a fizikai világ, akkor vajon miért olyan édes mégis odapofátlankodni, leszakítani a tiltott gyümölcsöt adómentesen, stb.? Mégiscsak jó itt jáccani a homokozóban, gyerekek? Miért nem csak a tanoknak élnek? Egyáltalán miért esznek, alszanak újra meg újra? Az is csak egy alacsonyrendű, szükségtelen dramatizáció. :o)
"Kölcsönhatásban élünk, a febébe is. És szerintem ez így normális. Akit zavar, hogy alkalmazkodni kell, jusson el olyan OT-szintre, ami után már test nélkül keringhet az univerzumban. Ott senki nem fogja korlátozni semmiben."
Nem, nem szeretnék gyerekeket (sem) odavetni sehova. Az egész csak játék a gondolatokkal.
Pusztán arra célozgatok, hogy a szci soha nem lenne hajlandó lemondani arról a jogáról, hogy ő perelhessen, tehát miért várja el másoktól ugyanezt? Csakis azért, mert a törvények felett állónak képzeli magát. Ami kurvára nem igaz, ha összeszarják magukat, akkor sem.
Nem vagyok jogász, de úgy tudom, bizonyos jogaidról nem mondhatsz le. Pl nem adhatod el magad rabszolgának.
Mintha rémlene, hogyha egy szerződésben törvénytelen dolgok vannak, akkor az a szerződés érvénytelen. Szóval vannak dolgok, amiket ha aláírsz, akkor sem érvényesek.
A megvalósítás egy kicsit keményebb dió. (Nem lehetetlen, hogy komoly jogászok rágták már a témát.)
Néhány adalék a jelenlegi helyzethez:
Csak egységesen lehet kezelni az összes egyházat. Magyarországon jelenleg 110-120 egyházként bejegyzett vallásos szervezet van.
"Más kérdés, hogy törvény szerint érvényesen nem mondhatsz le e jogaidról -saját hátrányodra"
Le lehet mondani. Szinte minden jogodról. A törvény csak néhány esetben tiltja, pl. ha a személy cselekvőképtelen, a gyámja nem tehet ilyet. Ennek megvan a logikája, ha cselekvőképes vagy, nyilván nem akarsz magadnak rosszat, Te tudod.
"Nem fordulhatnak semmilyen külső hatósághoz semmilyen egyházi anyaggal kapcsolatos vitájukban. Nincs több copyright-per. Maguknak kell megoldani"
Ez csak akkor lenne kivitelezhető, ha önszántukból írnák alá. Ami, ugye nem fog előfordulni. Ellenkező esetben azzal az indokkal perelnek, hogy törvénysértést követtek el ellenük.
Törvénysértésen kívül törvényes külső hatóság nem létezik, ugyanis: "Az állam az egyház irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre"(1990. évi IV. tv.16§)
"Viszont most jön a trükk: egy tanulási tanfolyam vagy egy kommunikációs gyakorlat mennyire vallásgyakorlat"
Teljes egészében egyházi tevékenység. A fent említett tv értelmében nem gazdasági tevékenység mindaz, amit a szcientológia egyház végez ( kulturális, nevelési, oktatási, sport, gyermekvédelem, kiadványok, kegytárgyak értékesítése - a teljesség igénye nélkül). A szolgáltatásokért fizetett díjak is nevesítve vannak, mint hivatalos egyházi bevételek.
"PONTOSAN kell tudnunk, ki a szcientológus, és ki nem az."
Ezt elég nehéz megkövetelni. Mind a 120-tól kellene! Ja, és tv módosítással. Jelenleg: Az állam az egyházak belső törvényeit nem szabályozhatja. A tag fogalma pedig nincs meghatározva törvényileg. (Szintén a hivatkozott tv.)
Itt leginkább az általad felsorolt törvénytelenségek kivizsgálására lehet hajtani.
Szerintem azért eléggé beleszólunk, vagy megpróbálunk beleszólni abba, hogy a szeretteink mik lesznek, mit tesznek és mit "birtokolnak" (magyarul nem jön ki olyan jól ez a "szentháromság", mert nem nagyon használunk segédigéket, így a be-do-have nem olvadt a fejünkben ennyire össze).
Persze nyilván nem arra gondoltam, hogy fegyverrel vagy lelki terrorral korlátozzuk egymást, de nem valósulhat meg együttműködés, ha mindenki azt csinálja, amit akar. Nyilván főleg apróságokról van szó.
Én még azt sem húznám meg határként, hogy "ki akarja megmondani, mit gondolj", hiszen nagyon sokszor próbáljuk a másikat erről-arról meggyőzni, vagy egyszerűen úgy adjuk elő a sztorit, hogy a végén ő is azt mondja, a főnökünk a hülye, és mi vagyunk a jó fejek :-)
Kölcsönhatásban élünk, a febébe is. És szerintem ez így normális. Akit zavar, hogy alkalmazkodni kell, jusson el olyan OT-szintre, ami után már test nélkül keringhet az univerzumban. Ott senki nem fogja korlátozni semmiben.
Az ötlet nem rossz, csak ott a gáz, hogy tizenéves gyerekeket és iskolázatlan, a világ dolgaiban eligazodni nem mindig tudó egyéneket vetsz oda nekik prédául (az általam ismert "tagok" mindegyikét inkább tekintettem áldozatnak, mint szörnynek... A tesóm sem volt még 18, amikor bepalizták :-(((() És most ezek az épphogy leérettségizett vagy le se érettségizett gyerekek, ha aláírnak valami papírt, hogy ők tagok, essenek el a nekik járó védelemtől? nem mintha most bármilyen védelemben részesülnének, de legalább az állam még nem vette le róluk hivatalosan is a kezét.
"Az egyház pereinek lenne ez a célja, vagy pedig a pereknek úgy általában? Mert ez utóbbival kapcsolatban az a mondás jut eszembe, hogy "az egyetlen bűn az, ha szegény vagy"."
Az egyház pereinek ez a célja, így értettem. Mivel az egyház csak "elnyomókkal" háborúzik a törvénnyel visszaélve. Méghozzá ilyen komolyan:
"HCOPL 16 Feb 69 Issue II, Battle tactics, Hubbard states: "One cuts off enemy communications, funds, connections. He deprives the enemy of political advantages, connections and power. He takes over enemy territory. He raids and harasses. All on a thought plane - press, public opinion, governments, etc. Seeing it as a battle, one can apply battle tactics to thought actions. ... Never treat a war like a skirmish. Treat all skirmishes like wars."
Valamint: "The purpose of the suit is to harass and discourage rather than to win. The law can be used very easily to harass... If possible, of course, ruin him utterly." LRH, Manual of Dissemination of Materials, 1955
"Mondjuk ez így kemény, nem tudom, hogy az ember hogyan mondhatna le az állampolgári jogairól. "
Pedig nyilván tudod, hogy ha csak egy aprócska kis szolgáltatást veszel náluk, akkor is aláíratják ezt veled. Más kérdés, hogy törvény szerint érvényesen nem mondhatsz le e jogaidról -saját hátrányodra.
"::saját peres ügyeiben
Ezt picit kifejtenéd? Nem teljesen tiszta, hogy mire gondolsz. Adnál egy példát?"
Persze. Ha bárkivel bármi gondjuk támad, akkor mindenképpen kizárólag az ő hatáskörükben "kezelhetik" csak az ügyet. Tehát ha a saját "tényfeltáró bizottságuk" el tudja érni, hogy az illető megjelenjen ott, (nyilván el tudják érni, mivel ki az, aki OKként működik az anyag energia, tér, idő, élet felett, ha nem ők... :o) ) Nem fordulhatnak semmilyen külső hatósághoz semmilyen egyházi anyaggal kapcsolatos vitájukban. Nincs több copyright-per. Maguknak kell megoldani. Ha azt várják el mástól, hogy probléma esetén senki ne szaladjon az óvóbácsihoz, ha sérelem éri: rendben, de akkor ők se szaladjanak az óvóbácsihoz, ha őket érte sérelem. Vagy elismerjük egy külső, felső hatóság meglétét érvényesen, vagy nem. Nincs kettős mércézés: neki nem lehet, csak nekem.
"Viszont most jön a trükk: egy tanulási tanfolyam vagy egy kommunikációs gyakorlat mennyire vallásgyakorlat? Esetleg Jézus ácstechnikáinak vagy Ábrahám birkaterelési módszereinek oktatása minek tekinthető?"
Egy tanulási tanfolyam vagy egy kommunikációs gyakorlat az egy üzlet része. De ez mindegy az elképzelt rendszer szempontjából: legyen akár vallásgyakorlat, ha annak nevezik. Jézus ácstechnikáinak, Ábrahám birkaterelésének oktatása -mivel gyaníthatóan nem pénzbeli cseréért történt- vélhetően se nem üzlet, se nem vallásgyakorlat. Imák megtanítása, a mások meghallgatása vallásgyakorlat.
De hogy mi vallásgyakorlat és mi nem, azt sem szabályoznánk. Legyen az, ha annak hívják, egye fene!
Fontos még itt az, és ezt kiemelném: amit leírtam, csak azoknak az esetére vonatkozik, akik saját akaratukból odamennek az egyházba. Tehát még egy fontos teendő, amiről éppenséggel az egyház sokat szeret beszélni: hogy pontosan definiáljuk ám a "tag" fogalmát! Ők tudják, hogy ez mit jelent, ezért egzakt módon meg kell fogalmaztatni (majd később betartatni) velük. Nem csak afféle homályos "háát, ugye, ez egy kollektív tagsági hegy, meg mindenki lehet szció, amellett hogy más vallása is van, stb."- ez csak elkenésre, elfedésre jó, hogy aztán utólag le lehessen tagadni: -Ááá, ő nem is volt soha szcientológus.
PONTOSAN kell tudnunk, ki a szcientológus, és ki nem az. Valaki nem lehet kicsit terhes. Ezt sem az állam definiálná: rábíznánk a nagytudású szcientológusokra. Hát, csak ők tudják a legjobban, nem? :o) Csak aztán ezt szigorúan be kellene tartaniuk, a saját normáikat. Ez lenne a "nem könnyű"...
Ha olyan kívülálló személyt ér sérelem az egyház által, aki a definíció szerint nem szcientológus, akkor ott az állam beavatkozhat, és lehetővé teheti a pert. Mert az egyház ilyenkor hatókörén túl lépve járt el. Aki meg tag, és gondjuk van vele, azt oldják meg ők. Semmi beavatkozás. A tag sem reklamálhatna, egyébként.
A lényeg a számonkérhetőség, mert most úgy siklanak ki a számonkérések alól, ahogy akarnak.
Az egyház állhat az államon kívül, ám azon felül nem: az állam az, ami -az alkotmányán keresztül- biztosítja a jogokat az egyházaknak a szabad működésre és felügyeli a törvényességüket, és nem fordítva. Az, aki ezt vitatja, *már* gyanús kicsit...
Az egyháznak saját hatókörén belül teljes szabadságában áll tetszőleges hatalmat elképzelni, elismerni, felépíteni, beleértve omnipotens lény(ek) meglétét, aki(k) hatalmat gyakorolnak még az állam és minden más felett is, mindaddig, amíg ez szellemileg (értsd: képzeletben) történik.
Tehát: ha egyháztag vagyok, megmondhatják nekem, hogy: gondoljak kedves dolgokra, vagy legyek sokkal udvariasabb embertársaimmal, vagy legyen más az életvezetésem, aludjak többet, ne onanizáljak, mert a Nagy Ummowacker így kívánja. Azonban, amint azt kezdenék tolmácsolni, hogy a Nagy Ummo azt kívánja, hogy zaklassam a könnyűbúvárokat, mert ők minden baj forrásai az univerzumban, zúzzam össze a berendezési tárgyaikat, szabotáljam az oxigénpalack-gyártók munkáját, mert ez a szellemi szabadságom záloga, akkor olyan területre tévedtem, ahol büntethető vagyok, és az is, aki ilyen tanácsokkal látott el.
::Tehát: amit én nem kedvelek, az az agyonszabályozás.
Eddig én sem.
::A pereik célja sosem a győzelem, hanem a zaklatás, elhallgattatás, figyelemelterelés, a ellenség erőforrásainak kimerítése. Ezt maga Elron leírta.
Az egyház pereinek lenne ez a célja, vagy pedig a pereknek úgy általában? Mert ez utóbbival kapcsolatban az a mondás jut eszembe, hogy "az egyetlen bűn az, ha szegény vagy".
::1. Ott van pl. az az alapelv, amely szerint a velük kapcsolatba lépőkkel aláíratják, hogy lemondanak a törvényes jogaik érvényesítéséről, amennyiben akármilyen hátrány éri őket, és csakis az egyház fennhatósága alatti kivizsgálásnak vetik alá magukat.
Mondjuk ez így kemény, nem tudom, hogy az ember hogyan mondhatna le az állampolgári jogairól. Bár lehet, hogy valami MU van a dologban, azért csak mérnök vagyok. :)
::Ha már így van, megtehetjük, hogy nem szólunk bele az egyház autonómiájába.
Az egyetemek autonómiájával kapcsolatban mennyire vagy képben? Az
::saját peres ügyeiben
Ezt picit kifejtenéd? Nem teljesen tiszta, hogy mire gondolsz. Adnál egy példát?
::2. A másik legfontosabb: a vallás személyes ügy.
Ez így van, benne is van az alkotmányban.
::Tehát ez egy kiegészítés lenne az emberi jogok területén, egy plusz szabadság: egy embert ne csak a vallása gyakorlása miatt ne érhesse hátrány, hanem azért sem, ha egy vallás gyakorlását elutasítja.
Pontosan.
Viszont most jön a trükk: egy tanulási tanfolyam vagy egy kommunikációs gyakorlat mennyire vallásgyakorlat? Esetleg Jézus ácstechnikáinak vagy Ábrahám birkaterelési módszereinek oktatása minek tekinthető?
Tehát: amit én nem kedvelek, az az agyonszabályozás. És aki kedveli a többieket, az maga sem kedvelheti a túlszabályozást. Ezért én azt mondom: nem szigorítani, hanem enyhíteni kell. Több szabadság kell.
Szívem szerint azt mondom: egy árva törvényt sem kellene pluszban hozni ezügyben. Ami van, már lehet, hogy az is túl sok, sőt: lehet, hogy ez a sok meglevő tevőlegesen hozzájárul ahhoz, hogy a tudományelmélet egyháza olyan dolgokat tehet büntetlenül, amilyeneket tesz.
Tudvalevő, hogy remek módon visszaélnek már magával a lehetőséggel is, hogy egyáltalán perelni lehet. A pereik célja sosem a győzelem, hanem a zaklatás, elhallgattatás, figyelemelterelés, a ellenség erőforrásainak kimerítése. Ezt maga Elron leírta. Kéretik nem kétségbe vonni, mert azonnal küldöm a pontos idézetet.
Nos, két fő dolog jut az eszembe, egyik sem megszorítás, sőt, plusz autonómiát ad az embereknek, akik olyan vallást gyakorolhatnak, amilyen csak tetszik nekik : )
1. Ott van pl. az az alapelv, amely szerint a velük kapcsolatba lépőkkel aláíratják, hogy lemondanak a törvényes jogaik érvényesítéséről, amennyiben akármilyen hátrány éri őket, és csakis az egyház fennhatósága alatti kivizsgálásnak vetik alá magukat. (Ez önmagában törvényellenes, senki nem mondhat le saját hátrányára a jogairól. De nem baj.) Ha már így van, megtehetjük, hogy nem szólunk bele az egyház autonómiájába. Ha egy egyház olyan jellegű, hogy a világi hatóságok fennhatóságát nem ismeri el, semmi gond: automatikusan kizárja magát annak a lehetőségéből, hogy saját peres ügyeiben -az általa amúgy sem elismert- világi hatóság segítségét kérje. Amennyiben bármi arra utal, hogy az egyház azt követeli meg a vele kapcsolatba kerülő személyektől, hogy mondjanak le bizonyos jogaikról, ezzel automatikusan lemondana a saját jogáról is, hogy különböző mondvacsinált vagy valós igényeit, sérelmeit jogi úton érvényesíthesse.
2. A másik legfontosabb: a vallás személyes ügy. Akárhogy is alakuljon egy vallás sorsa, sikere, soha ne lehessen kötelezővé tenni semmilyen szinten. Sem családon belül, sem egy munkahelyi vagy egyéb közösségben, sem társadalmi szinten, legkevésbé pedig globális szinten. Ez -a vallás valódi természetéből adódóan- eredendően TILOS, mindörökké. Tehát ez egy kiegészítés lenne az emberi jogok területén, egy plusz szabadság: egy embert ne csak a vallása gyakorlása miatt ne érhesse hátrány, hanem azért sem, ha egy vallás gyakorlását elutasítja.
E kettő -törvényerőre emelve- egyelőre talán elegendő is lenne.
A felsoroltaknál -véleményem szerint- szerencsésebb kérdés talán így szólhatna, hogy:
"van valaki, aki megítélésed szerint túlzottan bele akar szólni abba, hogy mit GONDOLJ dolgokról?" Az elmekontroll (durvább formában: agymosás) ugyanis a gondolat kontrollja. Akik értenek hozzá, tudják, hogy ahhoz, hogy valakinek a cselekedeteit uraljuk, a gondolatait kell uralni.
A lenni-tenni-birtokolni dolgokba való beleszólás sokkal kevésbé durva, és legtöbbször max. családi féltés, esetleg eltúlzott, rosszul értelmezett gondoskodás van mögötte. Ezt fújja fel az "egyházi" doktrína, egymásnak ugrasztva családokat.
Egyébként még az én kérdésem sem ér túl sokat, ha egy tomboló kamasznak, vagy egy önmagához sem őszinte egyénnek teszik fel. Tehát "azt is nézd meg jól, kit kérdezel".
Elismerem, ügyes trükk úgy elmenekülni, hogy a másikra azt mondjuk: "ahá, fut a gyáva!" : )
Én már megtettem a magam javaslatát. Még mindig engem dolgoztatnál? Inkább várom az enyémnél sokkal jobb javaslatodat, amiben nincsenek olyan "gyenge pontok", mint abban.
">>Na jó, de mi a törvényesség mércéje, mi alapján vizsgálod meg? Esetleg nem kivizsgált panaszok alapján? Ha nincs panasz, akkor nincs miről beszélni.
>Szerintem azért van egy alkotmányunk, egy btk, egy ptk, szóval már nem kell teljesen az alapokról kezdeni..."
Világos, így van. Csak arra gondoltam, hogy ha kifelé formailag minden rendben (mi bona fide egyház vagyunk ám, gyönyörű PR-kiadványok, stb.), akkor nincs sok külső jele annak, hogy nincs rendben valami. Ugyanis pl. azt, hogy "az összes kormány elnyomó elmebeteg", és hasonló rejtett standardjeiket nem mutatják be, hanem csak a "beavatottak" tudják meg később". Tehát itt arról van szó, hogy az engedélyező hatóságok elől el vannak rejtve komoly fontosságú tények, annak érdekében, hogy az engedélyt megadják. Utólag pedig, ha már megadják (az általad felsoroltak alapján), már csak az a lehetőség marad, hogy "gyümölcséről ismerszik meg a fa", tehát csak arról látod meg, hogy valami nem oké, hogy botrányok törnek ki itt-ott-amott...
"Igazából a legérdekesebb az egészben, hogy kötelezhető-e egy egyház, hogy a vallása egészét nyilvánosságra hozza? Mert ha belegondolsz, pl a keresztény vallás nyilvános, a szent szövegeket bárki tanulmányozhatja. És akkor nem derül ki semmi meglepő menet közben. Persze akkor anyagilag rosszabbul járna a szci egyház. meg mondhatják azt is, hogy ezzel veszélyes tudás birtokába jutnának az avatatlanok, de szvsz ha szívsebészet-tankönyvet is megvehet bárki, akkor miért ne? Ha teljesen nyilvánosak lennének az anyagok, nem lehetne az elvekkel zsonglőrködni, világos lenne az ügy. Bár ha azt veszem, a Biblia mennyi zsonglőrködésre ad lehetőséget ..."
A kérdés nagyon jó. A két vallás nem összeegyeztethető, itt két külön dologról van szó: A kereszténység tanai nyilvánosak mindenki számára. Minden, amit Jézus mondott, és rögzítették, hozzáférhető. Van nekik is véleményük a kormányokról, vannak titkos zsinatok, amiknek a kimenetele bizalmas, nem tárják a nagyközönség elé, de ez NEM érinti magukat a tanokat. Van titkosszolgálatuk is, az Opus Dei. Végzik a maguk műveleteit, de ez NINCS beleszőve a tanokba. A világi dolgokat nem keverik az egyházi dolgokkal. Jó, persze beleszólni szeretnek a világi dolgokba ők is, de ezt nyilvánosan is felvállalja a pápa. Amikor pl. a konfliktusok háborús úton történő rendezése ellen emeli fel a szavát. A nagyszájú Miscavige mikor tette fel a pléhpofát, és áll ki bármelyik ökumenikus rendezvényes, és foglalt állást nyíltan a háborúk ellen? Egy dolog akadályozza meg ebben: a testmagasságához képest túlzott érdeklődése a drága ingatlanok iránt. Pedig micsoda PR-lehetőség... Ha igazán "terjeszteni" akarna.
A szci esetében a tanok jó része titkos. Ösztökepálcának használnak egy kiforgatott "etikát", hogy a "vonalakon tartsanak" embereket. Azzal fenyegetik az embereiket, hogy aki beavatatlanul megtud adatokat a felső szintekről, az belehalhat. És a világi műveleteiket az alapító által írt (vagy neki tulajdonított) bizalmas, vallási tanok alapján hajtják végre. Ezeket később mindenki megtudja, ha eléggé magasra jut az "egyházban", ezáltal potenciális titkosszolgálati emberré válva maga is.
A keresztényeknek tudtommal egyetlen titkos, Jézus által leírt művelet sincs a tarsolyában. (Hogy pl. hogyan hallgattassuk el az ellenséget) Ez a különbség.
Mert ha belegondolsz, pl a keresztény vallás nyilvános, a szent szövegeket bárki tanulmányozhatja
Mármint egy részét. Akárcsak a szcientológiában. Konkrétan a RKE-nek baromi sok titkos irata van.
Elismerem, hogy ma már általában nem okoznak világra szóló botrányt a keresztény vallási eljárások. Ha eltekintünk ugyebár attól, hogy senki nem tart be egyes előírásokat. (Gondolok itt arra, hogy teljes mértékben tilos a szexuális aktusnál a védekezés. AIDS vagy tucatnyi éhező gyerek - ez nem számít.)
Ez érdekes. Én mikor olvastam a hat kérdést, pont arra gondoltam, hogy ezeket senki sem akarja nekem megszabni, én meg aztán pláne nem akarom senki másnak megszabni ezeket a dolgokat.
Amiket Te mondasz, azok szerintem apró dolgok az életben. De például az nekem furcsa, hogy Te meg akarod mondani a barátnődnek, hova küldje el az önéletrajzát... Én azt szeretném, hogy oda küldje el, ahová szeretné elküldeni. :)
Laisser faire, amikor csak lehet, ez az elvem. Sokan emiatt érdektelennek hisznek, és azt mondják nem vagyok érdeklődő, holott csak nem akarok beleszólni a dolgokba. Cserébe el is várom, hogy ez én életembe se szóljanak bele.
Na jó, de mi a törvényesség mércéje, mi alapján vizsgálod meg? Esetleg nem kivizsgált panaszok alapján? Ha nincs panasz, akkor nincs miről beszélni.
Szerintem azért van egy alkotmányunk, egy btk, egy ptk, szóval már nem kell teljesen az alapokról kezdeni...
Ebbe már nem lehet beleszólni, ha pontosan tudta, mielőtt odament, hogy hova megy. Vállalta, lemondott egy dologról tudatosan. Ha viszont csak ott közlik vele, utólag, hogy: "ja, jut eszünkbe, no gyerek, stb," az csalás.
Ebben igazad van. Szerintem igazából arra lenne szükség, hogy a jelenlegi szabályokat összegezni kellene, a lukakat betömködni, és aztán azt betartatni.
Igazából a legérdekesebb az egészben, hogy kötelezhető-e egy egyház, hogy a vallása egészét nyilvánosságra hozza? Mert ha belegondolsz, pl a keresztény vallás nyilvános, a szent szövegeket bárki tanulmányozhatja. És akkor nem derül ki semmi meglepő menet közben. Persze akkor anyagilag rosszabbul járna a szci egyház. meg mondhatják azt is, hogy ezzel veszélyes tudás birtokába jutnának az avatatlanok, de szvsz ha szívsebészet-tankönyvet is megvehet bárki, akkor miért ne? Ha teljesen nyilvánosak lennének az anyagok, nem lehetne az elvekkel zsonglőrködni, világos lenne az ügy. Bár ha azt veszem, a Biblia mennyi zsonglőrködésre ad lehetőséget ...
Szerintem ezzel a teszttel az a gond, hogy mivel nem egyedül élünk a bolygón, a többiekhez is alkalmazkodnunk kell. Ergo sokszor előfordul, hogy megakadályozzuk, hogy a másik azt csinálja, amit akar stb. Az autópályán is csak egy irányban lehett hajtani pl.
Az alábbi kérdésekre pl szerintem az emberek 99%-a válaszolhatja, hogy "az apám" vagy "az anyám" vagy "a kedvesem/férjem/feleségem". És ha őszinte vagyok magamhoz, a kedvesemmel kapcsolatban rám is igaz, hogy szeretném befolyásolni, hogy mi legyen (pl hova küldjön önéletrajzot, milyen állásajánlatra mondjon igent), sok esetben konkrétan megmondani, mit tegyen (pl keljen fel, mosogasson el, ma a kedvemért menjünk ide vagy oda), megakadályozni, hogy valami mást megtegyen (ne hallgasson éjjel 10 óra után kemény rockot), megmondani, hogy mit birtokoljon,(rendszeresen veszek neki pl ruhákat) és megakadályozni, hogy valami mást birtokoljon (pl azt a szörnyűséges inget :-)) vagy kidobom a lukas zokniját, amiről ő úgy véli, még remekül elhordhatná néhány évig ). Ez van.
És szerintem ha bárki őszintén végiggondolja azokat a személyeket, akikkel együtt él, akkor hasonló megállapítást tesz (vagy én tényleg egy elnyomó személyiség vagyok... ajjaj).
Lényeg a lényeg: ezek a kritériumok pont arra jók, hogy a hozzád legközelebb állóval összeugrasszanak. Szerintem.
(Összeszednéd? Vagy valaki? Szeretném egyben leírva látni (nem konkrét eseteket, hanem törvénysértéseket, vagy olyan törvényeket, amelyeknek lennie kellene))
::A panasz csak egy kifejezés, amit egyébként igenis lehet értelmezni jogilag is.
Általában termékek és szolgáltatások minőségével kapcsolatban.
Tehát definiáljuk az egyházak által elvárható szolgáltatások körét és színvonalát, illetve állapítsunk meg garanciát.
::Attól tartok, ezek már definiálva vannak, illetve hogy ez evidens.
Összeszednéd? Vagy valaki? Szeretném egyben leírva látni (nem konkrét eseteket, hanem törvénysértéseket, vagy olyan törvényeket, amelyeknek lennie kellene).
Olyanok juthatnak csak az eszembe (a büntethetőek közül), hogy minimálbér alatti foglalkoztatás vagy személyes adatokkal való visszaélés.
::A társadalom IQ-ja átlagban 100, viszont szerepjátékot tapasztalataim szerint nem a 100-as IQ-júak szoktak játszani.
Hallottad a "vérpistike" kifejezést? Vannak azért alatta is, bőven. De a kritizálók általában lejjebb szoktak tartózkodni.
::Amúgy: bár magam nem játszottam szerepjátékot, egy rendszert ismerek (felületesen), a M.A.G.U.S-t, nem értem, mi a gond vele.
Lehetsz benne varázsló, ami mélykeresztény szempontból egy megkövezendő bűn (hiszen olyan sincs, hogy fehér mágia, csak mágia van, ami bűnös).
Jepp, találtam linkeket is: Gál Péter: http://www.rpg.hu/iras/mutat.php?cid=43 És még sok más: http://www.rpg.hu/iras/lista.php?kat=5
::Szóval: nem látom be, mi a jó isten baj van azzal, aki tudja hol van, mit csinál, meg tudja különböztetni a játékot a valóságtól, és aránytévesztések nélkül éli az életet...
Ezt a témát egy példának hoztam fel, hogy mi lehet a gond a "panasz"-okkal. A szerepjátékos társadalmat igyekeztek sok helyen sátánistának beállítani, pedig szerinted sem veszélyes. Ezért a panaszelvű szabályozásban ezt a problémát látom.
Én inkább arrafelé szeretek tévedni, hogy nem tekintek egy csoportot vagy személyt elnyomónak, minthogy annak tartsam, viszont a témából azt látom, hogy ugyanazzal a lendülettel esnek egyesek az egyháznak, mint amilyennel szerintük az egyház viselkedik velük szemben.
::Talán az lehet a baj, hogy a szerepjáték nem illeszkedik szorosan a "játék" hubbardi definíciójába, miszerint egy játék célokból, korlátokból, szabadságokból és játékosokból áll, mivel nincs a szó hagyományos értelmében vett célja.
Beleilleszkedik. Van cél (küldetés, akár sima túlélés vagy valami, cél nélkül nehéz játszani, persze ott van a metacél, hogy jót játszunk), korlátok (pl. a szabályrendszer tiltásai, a világról a játékosok által nem ismert rész, stb.), szabadság (pl. a korlátok ellentétei) és játékosok.
- Ki az, aki meg akarja mondani, hogy mi legyél? - Ki az, aki meg akarja akadályozni, hogy az legyél, aki lenni akarsz? - Ki az, aki meg akarja mondani, hogy mi tegyél? - Ki az, aki meg akarja akadályozni, hogy azt tegyél, amit szeretnél? - Ki az, aki meg akarja mondani, hogy mit birtokolj? - Ki az, aki meg akarja akadályozni, hogy azt birtokold, amit szeretnél?
Ha mind a hatra kijött ugyanaz a név, akkor el lehet kezdeni gyanakodni...
"Ez a fajta "panasz" szó például nem igazán értelmezhető jogi környezetben." "
Szándékosan nem írtam "pert". A panasz csak egy kifejezés, amit egyébként igenis lehet értelmezni jogilag is.
"Definiálni kellene először is azokat a dolgokat, amelyekkel probléma van, utána ezekből kellene törvényeket hegggeszteni".
Attól tartok, ezek már definiálva vannak, illetve hogy ez evidens. Kicsit konkrétabban leírnád, hogy gondolod?
"Hát, majd egyszer nézz utána, hogy a szerepjátékok milyen fogadtatásokban részesültek társadalmi szinten."
A társadalmi fogadtatás, egyáltalán a társadalom véleménye a szcientológia szerint nem lényeges, amúgyis minden baj okozója (egyenlő az ún. "reaktív elmével") Ez esetben ez a társadalmi fogadtatás engem sem annyira izgat fel. A társadalom IQ-ja átlagban 100, viszont szerepjátékot tapasztalataim szerint nem a 100-as IQ-júak szoktak játszani.
Amúgy: bár magam nem játszottam szerepjátékot, egy rendszert ismerek (felületesen), a M.A.G.U.S-t, nem értem, mi a gond vele. A szerepjáték egy végtelenül kifinomult, összetett, magas intelligenciát igénylő dolog. Etikai és egyéb szabályokkal. Komplett, vaskos kötetek (vagy négyről(!) tudok csak én) *definiálnak* benne mindent ától cettig. A szerepjátéknak nincs kifejezett célja, mint egy "ki nevet a végén"-nek, hanem az a cél, hogy jól érezzék magukat a résztvevők. Ez egyfajta közösségi élet, amennyire nekem lejött.
Persze mindent túlzásba lehet vinni, ennél is elképzelhető, hogy valaki anyira beleéli magát a karakterébe, hogy átviszi ezeket a dolgokat a való életbe, ami hülyeség. Szóval: nem látom be, mi a jó isten baj van azzal, aki tudja hol van, mit csinál, meg tudja különböztetni a játékot a valóságtól, és aránytévesztések nélkül éli az életet... Talán az lehet a baj, hogy a szerepjáték nem illeszkedik szorosan a "játék" hubbardi definíciójába, miszerint egy játék célokból, korlátokból, szabadságokból és játékosokból áll, mivel nincs a szó hagyományos értelmében vett célja.
Vagy ott van az, hogy a kalandmesternek mindig igaza van. Nos, mivel a kalandmester a legritkább esetben Hubbard (mondjuk ki: soha), lehet hogy ez nem tetszik valakiknek...? Konkurrencia, és ezért azt kell mondani rá, hogy zűrzavaros? :o)
"Sokkal hasznosabb ennél a szoci/antiszoci 12 pontja, érdemesebb is ezt használni, objektívebb is. Sajnos az SP-zés nagyon könnyen elfajuló szci betegség."
Így igaz. Mindamellett annakidején voltam olyan egyházi emberke előadásán (magasan képzettnek számított), aki bevallotta, hogy a 12 személyiségjegy alapján neki soha nem sikerült beazonosítania egy elnyomót sem. Csak azután kezdett menni a dolog számára, amikor "további, magasabb szintű adatokat kapott" erről. Pl. ilyenek voltak közte, mint "az evés megakadályozása". Én azt gondolom, ha valaki őszinte magához, és nem az elvakult düh vezeti egy másikkal kapcsolatban, akkor táblázatok meg 12 pont nélkül is képes meglátni a nyilvánvalót. (Hogy miféle a másik). Ha meg a maga igazolását keresi egy vitás helyzetben, akkor óhatatlanul úgy forgatja a 12 pontot, hogy abból az jön ki: a másik "elnyomó".
::Jól látod, egyébként. Az egyház hipokrita módon kezeli ezt a dolgot. Adott pl. egy magas szinten levő egyén, akinek hirtelen valami gondja akad a menedzsmenttel. Na, őt szépen elnyomóvá nyilvánítják, ha "nem sikerül kezelni", ami azt jelenti, hogy egyetértést erőlteni rá, hogy konform legyen a felső vezetés akaratával.
Sokkal hasznosabb ennél a szoci/antiszoci 12 pontja, érdemesebb is ezt használni, objektívebb is. Sajnos az SP-zés nagyon könnyen elfajuló szci betegség.
"Nordi, szerintem pihenj egy-két napot, ennél jobban szoktunk tudni egymással kommunikálni..."
Épp kérni akartam: mondd meg, légy szíves, hogy mit csináljak. :o)))))))
"::Hogy ki dönti el, melyik panasz a jogos, az nem az én dolgom. Én csak az ötletet vetettem fel, amit könnyű kritizálni, belátom.
Én pedig felvetettem a benne található problémákat."
Ad 1: mik is lennének azok? Nem látom pontosan. Egy gondolatban (az volt, ugyebár) nincs semmiféle probléma. Egy gondolat az egy gondolat. Az alkalmazásának torzulásai, vagy a félreértelmezés, vagy más gondolatokkal való ütköztetés az, ami problémát okozhat. Szóval, melyikről van szó?
Ad 2: a megoldási javaslatot sem látom -nem ártana az sem, ha az enyémnél használhatóbb lenne, sőt, megköszönném.
"Gál Péter New Age-es borzadványa"
Bocs, de fogalmam sincs, mi ez, és nem is értem, hogy jön ide. : )
Még arról világosítson már fel valaki, hogy aki elnyomó, az annak születik, vagy ki lehet auditálni (esetleg mindkettő)? Szóval mitől lesz vki elnyomó? Mert nekem kicsit úgy tűnik, hogy ezt a fogalmat arra találták ki, hogy megmagyarázzák, miért nem sikerül minden Nekik, amikor csak úgy duzzadnak az okozóságtól meg a havingnesstől."
Igen, de LRH nem átlagot vett, hanem úgy szól a dolog, hogy "tetszőleges csoport 2,5%-a"
A második kérdésre: ellentmondásosak az információk erről. Lehet auditálni, csak nem fogják, mert "nem érdemli meg", "ők lesznek az utolsók, akiket rendbehoznak". Aki elnyomó, az a szkriptúrák szerint egy rettenetes, vad múltbeli szituációban él, abban kvázi leragadva, és azt hiszi, hogy még most is pl. azt a harcot folytatja, amit akkor folyatott. Összekeveri az akkori embereket, dolgokat, a jelenlegi helyzettel. Másutt viszont utalás található arra, hogy egy "lény" tulajdonképpen saját döntése alapján válik "rosszá", ezt akár unalomból is megteheti, ha már nem csípi, hogy mindig ő a frankó srác, akkor megtesz egy ilyen váltást.
Jól látod, egyébként. Az egyház hipokrita módon kezeli ezt a dolgot. Adott pl. egy magas szinten levő egyén, akinek hirtelen valami gondja akad a menedzsmenttel. Na, őt szépen elnyomóvá nyilvánítják, ha "nem sikerül kezelni", ami azt jelenti, hogy egyetértést erőlteni rá, hogy konform legyen a felső vezetés akaratával. Azonban az "egyházban" simán, egyszerűen, pénzzel visszavásárolhatod magad, és törtölve lesz a rád akasztott "elnyomó" bélyeg.
::Kvázi magadból indulsz ki? A selejt mindenhova beépül. Hát persze. Minden és mindenki rossz, kivéve az Ettyázológia csörcsöt. Über LOL.
Nordi, szerintem pihenj egy-két napot, ennél jobban szoktunk tudni egymással kommunikálni...
::Hogy ki dönti el, melyik panasz a jogos, az nem az én dolgom. Én csak az ötletet vetettem fel, amit könnyű kritizálni, belátom.
Én pedig felvetettem a benne található problémákat.
::De amint betolja a pofáját az anyagi világba: onnantól a világi szabályok vonatkoznak rájuk is, mint az összes földi halandóra. Fel lehet ezt fogni végre?????
Pont erről beszéltünk eddig is. De világi (sőt, "kigyurmázható") definíciókat kell megadni, nem pedig homályos vádaskodásokat. Először ezzel a szerepjátékok kapcsán akadtam össze (gondolom Gál Péter New Age-es borzadványa ismerős neked), azóta igencsak kritikusan nézem ezeket a vádakat.
"Szerintem nem a panaszokat kellene vizsgálni (főleg egy ilyen feljelentő-nemzet esetében, mint mi), hanem a törvényességet."
Na jó, de mi a törvényesség mércéje, mi alapján vizsgálod meg? Esetleg nem kivizsgált panaszok alapján? Ha nincs panasz, akkor nincs miről beszélni.
"az egyháznak joga van pl megkövetelnie a papoktól, hogy ne szexeljenek, ami enyhén szólva durva beleavatkozás a magánéletükbe."
Ebbe már nem lehet beleszólni, ha pontosan tudta, mielőtt odament, hogy hova megy. Vállalta, lemondott egy dologról tudatosan. Ha viszont csak ott közlik vele, utólag, hogy: "ja, jut eszünkbe, no gyerek, stb," az csalás.
"Miért annyi az egyház reakciója, hogy áthelyezik őket? "
Azért, mert a világi dolgok felett állónak gondolják magukat. Az most mindegy is, hogy okkal, avagy ok nélkül, de ez eléggé közös nevező.
::Először is: ha csak egy bögöly lenne, az is megkérdőjelezne sok mindent, pusztán létezése okán.
"Ebben az univerzumban abszolútumok nem léteznek".
::Ha überfasza dolgokat akarsz olvasni az "egyházról", akkor lehet, hogy rossz fórumot választottál, IMHO.
Nem biztos. Azzal, hogy meghatározod, hogy mi a rossz és mi a kötelesség, illik meghatározni, hogy mi a jó és mi a jog.
::Harmadszor: az "egy tetszőleges csoport 2,5 %-a elnyomó" egy hubbardi elgondolás.
Igen, erre akartam utalni, ez egy vicc volt. Majd rakok ki több szmájlit.
::Nem látom igazoltnak a saját életemben. Sok helyen, ahol megfordultam, sokkal töményebben voltak seggfejek, másutt meg sokkal kevesebb, esetenként 0.
Érdekes módon az én életemben sokkal kevesebb van belőlük.
Még arról világosítson már fel valaki, hogy aki elnyomó, az annak születik, vagy ki lehet auditálni (esetleg mindkettő)? Szóval mitől lesz vki elnyomó? Mert nekem kicsit úgy tűnik, hogy ezt a fogalmat arra találták ki, hogy megmagyarázzák, miért nem sikerül minden Nekik, amikor csak úgy duzzadnak az okozóságtól meg a havingnesstől.
"Figyú, szerintem hagyjuk ezt a hangnemet. Aki így ír, az csak a saját mondanivalóját járatja le, ami azért kár, mert szvsz érdekes ötleteket is megfogalmaztál. Szal higgadtan."
Figyú, cool down, nincs itt semmi gond. Ő is tudja, hogy nem úgy értettem, hogy ő selejt (ahhoz túl jóban vagyunk : ), hanem azt kérdeztem (költői, mert tudom, hogy persze, hogy nem ezek), hogy ezek lennének-e az ő tapasztalatai, ebből indul ki, ezt látja-e maga körül, hogy mindenhova beépül a selejt.
Szal rég voltam ennél higgadtabb. :o) De majd ő megvédi magát, ravasz öreg róka.
"Először is, az én gondom az, hogy mindenhol csak a bögölyről olvasok."
Először is: ha csak egy bögöly lenne, az is megkérdőjelezne sok mindent, pusztán létezése okán.
Azonban -sajnos- nem csak egy van, és ez nem feltétlenül az én hibám. Ha überfasza dolgokat akarsz olvasni az "egyházról", akkor lehet, hogy rossz fórumot választottál, IMHO.
Harmadszor: az "egy tetszőleges csoport 2,5 %-a elnyomó" egy hubbardi elgondolás. Nem látom igazoltnak a saját életemben. Sok helyen, ahol megfordultam, sokkal töményebben voltak seggfejek, másutt meg sokkal kevesebb, esetenként 0.
De aki ezt nem képes, nem meri, nem tudja, vagy nem akarja megkérdőjelezni, annak számára természetesen igaz a 2,5%. Ezt el tudom fogadni. Ha neked ez jó, lelked rajta.
Szerintem nem a panaszokat kellene vizsgálni (főleg egy ilyen feljelentő-nemzet esetében, mint mi), hanem a törvényességet.
A papos gyorshajtós hasonlat jó, de mint azt kiveséztük már ezerszer, az egyháznak joga van pl megkövetelnie a papoktól, hogy ne szexeljenek, ami enyhén szólva durva beleavatkozás a magánéletükbe. De mivel ez nálunk hagyomány, ezen nem sokan vannak kiakadva, pedig ha objektíven nézed, elég durva. Szóval elég ingoványos az egyházi autonómia határa. Ezt kellene szvsz valahogy tisztázni, aztán az állam ne üsse bele az orrát az egyházak dolgaiba, viszont az egyházak alkalmazkodjanak a világi törvényekhez (egyébként a pedofil-ügyek jó példa: nem értem, hogy ezek a papok miért nem a sitten végzik? Miért annyi az egyház reakciója, hogy áthelyezik őket? Nem lenne a felettesüknek feljelentési kötelezettsége az ügyben? Elég zavaros.)
Kvázi magadból indulsz ki? A selejt mindenhova beépül
Figyú, szerintem hagyjuk ezt a hangnemet. Aki így ír, az csak a saját mondanivalóját járatja le, ami azért kár, mert szvsz érdekes ötleteket is megfogalmaztál. Szal higgadtan.
"Ilyen nincs. A selejt mindenhova beépül. A konkrét példa most a katolikus egyház is lehetne, a pedofilpereivel."
Kvázi magadból indulsz ki? A selejt mindenhova beépül. Hát persze. Minden és mindenki rossz, kivéve az Ettyázológia csörcsöt. Über LOL.
"Ezentúl az egyházakba igyekeznek olyan emberek is bekerülni, akiknek nagyjából ez az utolsó esélyük arra, hogy életben maradjanak, és ők messze nem állnak azon a "képességi" szinten, hogy bonyolultabb etikai döntéseket képesek legyenek meghozni, őket pedig elég nehéz kiszűrni."
Ilyen is van, meg olyan is, aki elég nagy kisfiú ahhoz, hogy panaszt tegyen. De mivel ez a probléma mindegyik egyházat egyaránt sújtja, tulajdonképpen mindegy. Az ilyenek nem tesznek panasz sehol, mások meg igen.
"És ki dönti el, hogy egy panasz jogos-e vagy sem? Ha egy egyházban megengedik a kétféle anyagból készült ruha viselését, akkor őket már meg lehet kövezni? (Lev 19,19: Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.)"
Ez az, forgasd ki még jobban a szavaimat. Hogy ki dönti el, melyik panasz a jogos, az nem az én dolgom. Én csak az ötletet vetettem fel, amit könnyű kritizálni, belátom. A részletkérdéseket szakemberekre bíznám. A döntéshez ott vannak a törvényes, független szervezetek. Van, aki hisz benne, hogy létzehet ilyen elfogulatlan, korrekt hatóság. Van, aki nem. De szívesen várom a javaslatod kifejtését, ha van ilyen.
És még valami: ne reménykedjen senki, hogy a szcientológia (vagy bármi más) hosszú távon büntetlenül eldöntheti magáról, hogy ő pusztán a létéből fakadóan felül áll a törvényeken. Amíg egyházi dolgokkal foglalkozik, addig igen. Amíg a szellemi dolgokkal, addig igen. De amint betolja a pofáját az anyagi világba: onnantól a világi szabályok vonatkoznak rájuk is, mint az összes földi halandóra. Fel lehet ezt fogni végre?????
Egy pap gyóntathat: semmi köze hozzá egy rendőrnek. Nem kérhet el adatokat a gyóntatás részleteiről, hogy ott mi hangzott el, stb. De ha beül az autójába, és gyorshajtáson kapják, akkor szarik rá a rendőr, hogy ő pap. Rómában csak ildomos volt úgy viselkedni, mint a rómaiak, a fizikai világban, a gazdaságban, a pénzvilágban, stb. pedig KÖTELEZŐ. Ha betolod a képed ebbe a világba, akkor a szabályai rád is vonatkoznak. Ha különbnek képzeled magad, akkor húzzál el az olyannyira áhított másik univerzumok egyikébe. Ez eljuthatna végre az elborult, vallási fanatizmustól gőzölgő elmékbe.
Ellenben én inkább azt hiszem, hogy a szcientológia homoszexualitás-ellenessége sokkal inkább Hubbard gyűlöletében rejlik, ha jól tudom, ő volt az, aki nem tudta elviselni a homokosokat
Ez elég kétséges. Nem tudhatjuk, hogyan élte meg Quentin fia másságát. David Mayoval viszont 1959-től a zűrös 1982-es évig együtt dolgozott. Ez több, mint "elviselés". Akkor is a rejtélyesen tropára ment kommunikációs vonala miatt következett be a szakítás. Ezekben az időkben bizonyára még volt ott több homo is.
::::És ebbe beletartozik az is, hogy pl. a legyengült betegektől "szánakozás nélkül, csendben meg kellene szabadulni", vagy hogy Jézus meleg pedofil volt, ugye, "fiatal fiúk szeretője", vagy hogy a thetánok és a család fogalma nem fér össze, ::Tényleg tartalmaznak ilyet a felsőbb szintű anyagok?
Nem igazán.
Az első akkora megmásítás, mint ide a Zeta Retikül, az eredeti valahol a túlélés tudományában található, de persze azt is félremagyarázzák.
A másodikról nem hiszem, hogy LRH szerezte volna. Nem illik bele a tech vonalába.
A harmadik pedig szintén megmásítás, a Sea Orgosok pl. mostanában találták ki, hogy a 2D aberrációjukat azzal igazolják, hogy a 2D definícióját a "szex és család" helyett "kreativitásra" cseréljék.
::Gyereket sem akarnak, arra való hivatkozással, hogy előző életükben volt már elég, most másra akarják az erőiket koncentrálni.
Na ezt az igazolást én futtatnám rajtuk :)))
::Ugyanakkor undorodnak a melegektől, mondván, hogy az nem természetes, meg nem születhet gyerek egy meleg kapcsolatból.
Pilot egyszer írt egy olyat, hogy LRH-ék ezzel is kísérleteztek, mondván, hogy rengeteg töltés van rajta, szóval az "undor" is futtatható :)
Mondjuk ilyen dolgok miatt tartom túlhaladottnak a XXI. században az összes többi vallást is, de ez nem tartozik ide.
Ellenben én inkább azt hiszem, hogy a szcientológia homoszexualitás-ellenessége sokkal inkább Hubbard gyűlöletében rejlik, ha jól tudom, ő volt az, aki nem tudta elviselni a homokosokat. S ugyebár amit Hubbard apó belepakolt a szekérbe, amit aztán meglökött a maga útjára, abból jó sok minden még mindig benne van.
Addig is arra kell biztatni az embereket, hogy tegyenek hivatalosan panaszt, ha okuk van rá. Meg kell keresni azt az egyházat, ahol statisztikailag (persze nem a saját maguk által hamisított statisztikákról beszélek) arányaiban a legkevesebb a hívek, vagy volt hívek ilyen irányú panasza
Ez jó ötlet. A kivitelezése felvet néhány kérdést.
Most indulunk? Vagyis figyelmen kívül hagyjuk pl. az inkvizíció és a keresztes hadjáratok áldozatait? Igaz, a szó szoros értelmében nem tettek panaszt. Csak vallási okokból kénytelenek voltak elhagyni földi porhüvelyüket.
A szcientológiában ez nem volt eleve így. Csak sokkal később váltottak és az "aktív" homoszexuálisokat már ők sem fogadták el.
A magam részéről ennek okát nem a "korlátozott szcientológus elmékben" látom. Nagyobb a valószínűsége, hogy hozzáigazították ezeket az elveket a világvallásokhoz. Az igazán sok hívőt tömörítő keresztény és muszlim vallás sem fogadja el a szexuáli másságot. (A buddhizmus hozzáállását nem ismerem.)
Talán nem akartak különbözni, támadási felületet hagyni.
Ez a szánalmas homoszexualitás-gyűlöletük... Egy igazán felszabadult elme nem gyűlöl semmit, összhangban van magával, s a világgal. Ezek korlátozott elmék, nem hogy a bolygót nem tudják clearré tenni, de a cipőjüket nem tudják bekötni a wog-ok segítsége (azaz pénze) nélkül.
Tényleg tartalmaznak ilyet a felsőbb szintű anyagok?
És ebbe beletartozik az is, hogy pl. a legyengült betegektől "szánakozás nélkül, csendben meg kellene szabadulni", vagy hogy Jézus meleg pedofil volt, ugye, "fiatal fiúk szeretője", vagy hogy a thetánok és a család fogalma nem fér össze,
Főleg a család része érdekelne. Akiket én ismerek szcientológusokat, azokat mind baromi fiatalon összeházasították egy másik szcientológussal, és nekem úgy tűnt, ezt elég komolyan veszik. Igaz, hogy pl a tesómék féléveket is más földrészen töltenek, egymástól távol, attól függően, melyikük hol "képződik". Egyszer azt is mondta nekem, hogy rájött, hogy bárkivel sikeres házasságot lehet kötni (ez mondjuk nem úgy hangzott, mintha nagyon sikeres lenne a házassága szvsz). Egyszer meg bementem vele az egyik magyarországi orgba, és ott éppen "A szex és a fájdalom" címmel osztogattak vmi szóróanyagot, aminek az volt a lényege, hogy a két dolog tulképpen 1 tőről fakad, és mindkettő csak manipulál minket. Mondjuk eléggé kiakadtam :-)
Gyereket sem akarnak, arra való hivatkozással, hogy előző életükben volt már elég, most másra akarják az erőiket koncentrálni. Ugyanakkor undorodnak a melegektől, mondván, hogy az nem természetes, meg nem születhet gyerek egy meleg kapcsolatból. Erre rámutattam, hogy az ő kapcsolatukból se igen születik :-) Meg ha a thetánnak nincs neme, akkor miért nem vonzódhatna egy másik thetánhoz, függetlenül attól, hogy az milyen testben van? Erre persze nem tudott válaszolni.
Szóval elég furcsák. Nekem persze egy csomó dolgot nem mond el, mert biztos tudja, hogy kiakadnék rajta. Biztos azt gondolja, hogy még nem vagyok ehhez elég érett :-))))
::Csak éppen folyamatosan ott van egy, (nem több) egyetlen árva bögöly, ami az egész képnek, ami körülvesz, kevesebb, mint 0,0000000000000000000000001 ezreléke. Az nem sok, igaz?
Először is, az én gondom az, hogy mindenhol csak a bögölyről olvasok.
::Engem meg az, hogy milyen egyház az, ahol bármiféle külön törvényi szabályozás nélkül sem élnek vissza az emberek hitével... Engem ez az egyház érdekelne.
Ilyen nincs. A selejt mindenhova beépül. A konkrét példa most a katolikus egyház is lehetne, a pedofilpereivel.
Ezentúl az egyházakba igyekeznek olyan emberek is bekerülni, akiknek nagyjából ez az utolsó esélyük arra, hogy életben maradjanak, és ők messze nem állnak azon a "képességi" szinten, hogy bonyolultabb etikai döntéseket képesek legyenek meghozni, őket pedig elég nehéz kiszűrni.
::Addig is arra kell biztatni az embereket, hogy tegyenek hivatalosan panaszt, ha okuk van rá.
És ki dönti el, hogy egy panasz jogos-e vagy sem? Ha egy egyházban megengedik a kétféle anyagból készült ruha viselését, akkor őket már meg lehet kövezni? (Lev 19,19: Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.)
"Viszont amikor csak a mezei halandóknak való rémmeséket és árnyoldalakat emeli ki valaki, akkor azt sem érzem helyesnek, márpedig valahogy mindig az a fél százaléknyi (sem) anyag kerül valahogy előtérbe."
Igen. Azonban képzelj el egy gyönyörű tengerpartot, vagy hegyet, vagy olyan egyéb idilli helyet, ami neked nagyon bejön. Naplemente, a kedvenc zenéd szól, fűszoknyás lányok a kedvenc italodat hozzák, vagy az E-méteredet, amit akarsz. Minden f.sza. Tényleg minden O.K., az egész univerzum körülötted. Tele vagy "nyereségekkel". Csak éppen folyamatosan ott van egy, (nem több) egyetlen árva bögöly, ami az egész képnek, ami körülvesz, kevesebb, mint 0,0000000000000000000000001 ezreléke. Az nem sok, igaz? Mégis ott köröz körülötted, és szemtelenül nem hagy békét neked. Vajon mennyire tudod így élvezni a sok jót, ami körülvesz?
"Inkább engem az érdekelne, hogy milyen törvények kellenének ahhoz, hogy az "egyházak" ne élhessenek vissza az emberek hitével."
Engem meg az, hogy milyen egyház az, ahol bármiféle külön törvényi szabályozás nélkül sem élnek vissza az emberek hitével... Engem ez az egyház érdekelne.
Addig is arra kell biztatni az embereket, hogy tegyenek hivatalosan panaszt, ha okuk van rá. Meg kell keresni azt az egyházat, ahol statisztikailag (persze nem a saját maguk által hamisított statisztikákról beszélek) arányaiban a legkevesebb a hívek, vagy volt hívek ilyen irányú panasza. (Azért arányaiban, mert ugyebár vannak egészen kis közösségek is, kis taglétszámmal) Ezt a százalékértéket azután sztenderdizálnák úgy, hogy onnantól bármely egyházzal kapcsolatban csak ennél kevesebb panasz merülhet fel. Ezt mondjuk meg lehetne vizsgálni évente. Az egyszer megállapított maximum arányt csak alulmúlnia volna szabad bárkinek, beleértve a valaha "példaadó" egyházat is. (Megint csak függetlenül a taglétszám gyarapodásától) És ha valamelyik alulmúlta, onnantól az számít az új sztenderdnek. Az a szervezet pedig, amelyik ennek a kritériumnak nem felel meg, feloszlatható lenne törvényileg. Ennél nem jut eszembe igazságosabb.
::Jónak tűnő analógia. Ott érzek némi szépséghibát, hogy egy bonyolult híd ugyanolyan fontos, mint egy egyszerű híd.
Szvsz vedd úgy, hogy "egy bizonyos fajta" bonyolult híd.
::Ha nem tartja fontosnak az egyház, akkor miért olyan drága?
Az egyház fontosnak tartja, én azt soha nem is állítottam, hogy nem :)
::A feletti aggodalmadban, hogy az is betiltódna esetleg.
Természetesen. Más nem fogja megtenni helyettem.
::Másfelől: ha egy ilyen ellentmondásos, sunnyogó, titkolózó szervezet a téma, akkor -mivel nem mindenki keni-vágja a terminus technicust- a tisztelt publikumnak joga van adatokat kapni arról, hogy mivel is foglalkozik valójában támadásának tárgya.
Viszont amikor csak a mezei halandóknak való rémmeséket és árnyoldalakat emeli ki valaki, akkor azt sem érzem helyesnek, márpedig valahogy mindig az a fél százaléknyi (sem) anyag kerül valahogy előtérbe. Valahogy az a része sohasem, hogy valaki miért marad meg kicsit hosszabb tanulás és auditálás után.
::Személyes véleményem, hogy gyakorlatilag semmit nem kell tenni: a legkeményebben maga Miscavige dolgozik ennek az egész szarnak a széthullásán.
"Hogy is mondjam, ez egy olyan dolog, mint az, hogy a fizikai alapelveit még gimnáziumban megtanulod, de egy hidat felépíteni már sok-sok tanulás után lehet. Mégis az alapvető dolgokat először tanulod, az összetettebb és ezekre épülőt meg később."
Jónak tűnő analógia. Ott érzek némi szépséghibát, hogy egy bonyolult híd ugyanolyan fontos, mint egy egyszerű híd. (Sőt.) Mindegyik használható, csak a bonyolult híd sokkal több mindenre, és sokkal jobban ellátja a funkcióját. Míg a Xenus cuccról éppenséggel azt állítottad, hogy egyáltalán nem fontos. Ha nem tartja fontosnak az egyház, akkor miért olyan drága?
"OT III-nak szabott ára van" Így van, és ha visszaosztod az árát a rajta eltöltött órákkal, akkor -hát, lehet, hogy nem voltam fillérre pontos, de azért "ott körül vagyunk" nagyságrendileg.
"A "vallási kérdések" az egyházon kívül is "vallási kérdések", tehát ez a téma nem "egy dolog". Másrészt ha az egyház a téma, akkor a Xenus ügyet ne vessük fel. Inkább engem az érdekelne, hogy milyen törvények kellenének ahhoz, hogy az "egyházak" ne élhessenek vissza az emberek hitével."
Arra céloztam, hogy a topikban az egyházról van szó, Te pedig következetesen a szcientológiát, mint filozófiát védelmezed. A feletti aggodalmadban, hogy az is betiltódna esetleg. Igenis: egy dolog a szcientológia, mint filozófia, és egy teljesen más a szcientológia, mint egyház (intézmény). Én magyarázzam neked?
Másfelől: ha egy ilyen ellentmondásos, sunnyogó, titkolózó szervezet a téma, akkor -mivel nem mindenki keni-vágja a terminus technicust- a tisztelt publikumnak joga van adatokat kapni arról, hogy mivel is foglalkozik valójában támadásának tárgya. És ebbe beletartozik az is, hogy pl. a legyengült betegektől "szánakozás nélkül, csendben meg kellene szabadulni", vagy hogy Jézus meleg pedofil volt, ugye, "fiatal fiúk szeretője", vagy hogy a thetánok és a család fogalma nem fér össze, vagy a Xenu dolgok. Mindezen "adatok" szerinted lényegtelenek, ám mégis dollártízezrekbe kerülnek. Azért, mert az egyház csak a felszínen szalonképes, hogy megszerezze a hatóságok egyetértését, nehogy betiltsák, stb. De a háttérben a teljes fennálló status quo ellen van, csak ezt nem vallhatja be, ha egyszer nincs elég hatalom a kezében.
Személyes véleményem, hogy gyakorlatilag semmit nem kell tenni: a legkeményebben maga Miscavige dolgozik ennek az egész szarnak a széthullásán.
::Ha az igazán fontos dolgok a bevezető szinteken vannak, és a Xenus cucc csak egy irreleváns mellékzönge, akkor adj rá magyarázatot, kérlek, hogy egy bevezető tanfolyam/auditálás miért kerül csupán 0-12 ezer forintba, a Xenus űropera pedig miért kerül óránként(!) 400.000 -be?
Hogy is mondjam, ez egy olyan dolog, mint az, hogy a fizikai alapelveit még gimnáziumban megtanulod, de egy hidat felépíteni már sok-sok tanulás után lehet. Mégis az alapvető dolgokat először tanulod, az összetettebb és ezekre épülőt meg később.
Másrészt én úgy tudtam, hogy az OT III-nak szabott ára van, és nem függ az auditált órák mennyiségétől.
::Tudom, hogy a Freezone-ban nem így van, az egy dolog. Itt a téma most az egyház, mint tudjuk.
A "vallási kérdések" az egyházon kívül is "vallási kérdések", tehát ez a téma nem "egy dolog". Másrészt ha az egyház a téma, akkor a Xenus ügyet ne vessük fel. Inkább engem az érdekelne, hogy milyen törvények kellenének ahhoz, hogy az "egyházak" ne élhessenek vissza az emberek hitével.
::Egyetlen általad említett csoportnak sem az a genezisének kizárólagos lényege -miként a SZE-nak -, hogy minél több zsozsót nyúljon le.
Egyesek (főleg messze jobbra) szerintem vitába szállnának azzal, hogy a zsidók genezisének nem ez-e a lényege :)))
De a szci (a "vallás" vagy "tudomány", lehet válogatni) lényege az lenne, hogy képes legyél dobbantani ebből az univerzumból és képes legyél a saját univerzumaidat létrehozni. Az egyház ezzel szemben elkövette azt a hibát (bár szerintem inkább bűnt, mert ez már szándékos dolog, és itt az egyházi felsővezetésre gondolok), hogy a könnyebbnek tűnő és szélesebbik ösvényt választotta, azaz a pénzre hajtott rá, nem pedig a termelésre. Ez egyébként a szci alapelveivel is szöges ellentétben áll, és ezért én is elítélem.
::Különösen nem értem - erre én némileg érzékeny vagyok -, hogy miért emlegetik egyesek a zsidókat tendenciózusan együtt a "buzikkal".
Konkrétan a szövegkörnyezet miatt. A zsidók viselték a sárga csillagot, a homoszexuálisok pedig a rózsaszín háromszöget (ha jók az értesüléseim).
::Nem kell keverni a nagyon spéci SzE-t különböző kisebbségi csoportokkal...
Nem keverem. Azt szeretném, ha konkrétan meg lehetne úgy fogalmazni a problémákat, hogy az végül a BTK-ba belekerülhessen, mindenféle explicit "szcientológia" szó nélkül, mert azt vallásüldözésnek tartom. És ha már ott van, akkor
::Egyébként te (::), tagja vagy a SzE-nak? Mesélj!
Természetesen nem. Az egyház módszereivel kicsit összekülönböztem és nem tartom őket elég eredethűnek, ezért kiléptem. Meg persze eretnek "válogató" vagyok, azzal foglalkozok, ami működik és segít az embereken, nem pedig azzal, ami nem teszi ezt.
"minek a rövidítése? b a t b = mellébeszélés mb = mellébeszél konfabulál = K-F?
ez a beavatottság? pedig én nem is vagyok exszcientológus"
K-F: az angol Q&A = (question and answer) "kérdés-felelet"-ből van. Ha valaki "káefezik", akkor nem válaszolja meg a kérdést. Az a muris egyébként, hogy a te magyarázatod frappánsabb... De erről nem én tehetek. :o)
"Te is beleestél a tipikus csapdába, hogy ezt a dolgot hinni kell meg hogy fontos. A szci igazán fontos dolgai a bevezető szinteken vannak."
Trans, akkor azért említsd meg a teljes igazság kedvéért azt is, hogy ezt a csapdát ki állította.
Ha az igazán fontos dolgok a bevezető szinteken vannak, és a Xenus cucc csak egy irreleváns mellékzönge, akkor adj rá magyarázatot, kérlek, hogy egy bevezető tanfolyam/auditálás miért kerül csupán 0-12 ezer forintba, a Xenus űropera pedig miért kerül óránként(!) 400.000 -be? Ezek a "felsőbb szintű" dolgok, az upper level materials a zettyáz legféltettebb kincsei. Copyrightolva, trademarkolva vannak, visít a szájuk, ha némelyik napvilágra kerül egy-egy bírósági per kapcsán.
Az egyházban ezt igenis hinni kell, és ezek a legfontosabbnak feltüntetett, legféltettebb dolgok. Akinek gondja támad vele (pl. nem hiszi el a sztorit, amit a szájába ad Hubbard), egyből az etikán, "biztonsági ellenőrzésen" és hasonlókon találja magát, ami nem csak kellemetlen, hanem igencsak költséges is.
Tudom, hogy a Freezone-ban nem így van, az egy dolog. Itt a téma most az egyház, mint tudjuk.
Translator a Dianetika lelkes híve, de nem tagja a szcientológia egyháznak. Próbálgatja rajtunk a különféle elmetrükkjeit, mert nagyon fifikás csákó ám!
Természetesen semmi köze a zsidóságnak a buzikhoz, szcientológiához, Translator kolléga szándékosan egybemos. A szci egy agymosó szekta, egy sci-fi elemekkel tűzdelt, vallásnak álcázott gazdasági bűnszövetkezet, amely csalárd módon pénzt csal ki az állampolgárokból.
::Elképesztő eset, hihetetlen, hogy Magyarországon az egyént nem védi meg az állam ettől a fura, kiismerhetetlen, vallási köntösbe bújt bűnszervezettől.
Én ezt a lépést leginkább abban az esetben tartom helyesnek, ha az ÖSSZES egyházat, a történelmieket is így átvilágítanák.
Mert akkor jönne (az egyébként teljesen jogos) kiabálás, hogy vallásüldözés így meg úgy. Vagy hogy ők nem zsidók meg buzik meg cigányok meg ellenzéki értelmiségiek (hogy csak néhány főbb mintát emeljek ki a lágerlakók közül), ne rinyáljanak?
Tartsuk fenn a jó viszonyt. Tekintettel a sokmultú, pardon nagymultú alapítóra. A tesójának úgy tudom csak egy hét szabadság járt (ki). Nemsoká szabadul. (Már megint: ne legyél mérges. Semmire sem alapozom a semmit.)
Ez most fájni fog neked: eleinte megpróbáltam a "<<" beljebbtolást használni. Utána az egyik fórum ezt rossz néven vette és html tagnak nézte (talán a plebania.net), akkor átszoktam a kettőspontra.
::De ne felejtsük el, hogy mik a "vallás" kritériumai. Nagyon úgy fest a helyzet, hogy a szcientológia nem tud ezeknek eleget tenni. Vagy -hogy csak egyet említsek- el tudod képzelni, hogy Xenu-t őszintén hiszi valaki?
Te is beleestél a tipikus csapdába, hogy ezt a dolgot hinni kell meg hogy fontos. A szci igazán fontos dolgai a bevezető szinteken vannak.
::Én ilyennek tekintem a szabadzóna tagokat is.Bár ők már előrébb járnak egy kicsit, mert arra már rájöttek, hogy nem jó dolog az egyház, de még a tehetetlenségi erő hajtja őket és beletelik még egy kis időbe mire ez is elmulik.
Ne keresd az Önkényes Lelkészt. Majd ő megtalál téged. Ha elég vastag vagy, esetleg híresség, akkor igen jók az esélyeid... Amit kérni fog: rengeteg pénzt kis boldogságfüzetekre, sárga polóra, kurvadrága sátorra, ételre, italra, repülőjegyre (nem a károsultaknak, hanem maguknak). Bármennyit adsz, nem lesz elégedett. Hiszen tudsz te többet is adni, mivel végtelen képességeid vannak.
A sárga polón kívül hamar felismerheted kényszeredett, inadekvát mosolyáról is. Ha baj van valahol, akkor pedig keresd ott, ahol láb alatt, a legrosszabb helyen lehet valaki: pl. dolgozó tűzoltók között. Ott vannak a legnagyobb koncentrációban.
De csak amíg a kamera veszi őket. Utána elvonulnak rágyújtani a gyerekek közé, elhalózni a bennszülöttek maradék kajáját, nagy hangon fikázni a helyi szerencsétlenek vallását, vagy öngyilkos módon úszni egyet a tsunamiban.
(Fentiek sajnos nem saját, beteg fantáziám termékei, hanem megtörtént esetek.)
Íme az indirekt bizonyíték arra, hogy a szci nem vallás. Ha az volna, a társaság felét kivágta volna már a moderatúra vallásfikázásért. A modera tévedhetetlen, tehát a szci nem vallás. Pont. ;)
Hehe, ugye milyen csinos a topikunk?! Csak azért, mert mi nagyon szeretjük a szcientológiát, javasolni is fogjuk, hogy ne csak simán vallás legyen, hanem államvallás! Az lenne a szép új világ! Clearré tennénk Magyarországot, aztán a bolygót!
Megyek is, nyalogatom egy kicsit Hubbard képét, az emberiség legjobb barátjáét.
Gyanítom, h a nászéjszakán Crusie LRH képét fogja Katie arcára ragasztani. Amúgy is jobban megy neki a közösülés, ha férfiakkal kell csinálnia, hát még ha a Mesterrel teheti ezt.
Az orgazmus pillanatában azt fogja kiáltani, hogy Hubaaaaard, végre megvagy nekem Te is!
Ja, Tom Cruise-zal valami nagyon nem stimmel mostanság. Kezd kicsit szétcsúszni az ipse. Gondolom most, hogy OT7-es szinten van, már nem foglalkozik annyira a gyarló földi léttel. Most már csak keres egy gubót, akibe bele tudja helyezni az ikráit (Catie Holmes talán összejön), aztán teleportálja magát a Zeta Retaculli-ra, üdvözölni a szürke haverjait.
Én pedig elsősorban téged kérlek meg erre. Vessél egy pillantást ott a lap tetején a topikcímre.
"Betiltani A Szcientológiai Egyházat!" Talán a mormonokról szól ez, vagy a szektákról úgy általában??? Esetleg szóba kerülhetnek, persze. De hogy hogy a rákba lehet idecitálni pont Gyurcsányt, vazze, ennyi erővel beszélhetünk a Forma-1-ről is, mert ott is történnek visszaélések, és minden mindennel összefügg, és összehozható laza asszociációval.
Másrészt én mindezt szívesebben hallanám zilvervisje szájából (nem a te interpretációdban), hogy mit akart ezzel a topikkal.
Két dolog biztos: a topikcím, és az, amit ő egyértelműen megírt már az elején:
"bár a vallás és gondolatszabadság harcos híve vagyok -, eme magasztos szabadságjogokkal arcátlanul visszaélő bűnszervezet betiltását áhítom"
A Church of Spiritual Technology kezében van több, mint tízezer db munka szerzői joga: http://www.sc-i-r-s-ology.pair.com/copyrights/copyrightsindex.html
Aki nem értené, ez azt jelenti, hogy az összes munka szerzője immár a CST, többé nem Hubbard.
Szintén a CST tulajdonába került kb. 150 db márkajegy. Hogy milyen kifinomultan oldották meg, hogy ezek egy része (a legfontosabbak) a gazdasági tevékenységre legyen használható probléma nélkül, hogy úgy tűnjön, nem arra használják, itt olvasható:
Az is nyilvánvaló, hogy nem maguktól ilyen okosak. Ilyet csak egy olyan dörzsölt adóügyvéd képes kitalálni, aki belülről jól ismeri az IRS-t. (Mivel ott dolgozott) Igaz, hogy a szcientológia nemes eszméje nem érdekelte soha, de az onnét származó potenciális anyagi haszon senkit sem hagyna hidegen.
Így működteti a szövetségi adóhivatal 1993 óta a zettyázat:
Na, hát így lehet megoldani, hogy valami egyház is legyen, meg ne is. :o)
És ha valaki azt hinné, hogy itthon a munkatársak, vagy az itteni vezetés tesz zsebre nagy pénzeket illegálisan, az nagyot téved. A pénzek a franchise-jogok okán kivándorolnak szépen a felső vezetéshez, az RTC-hez, CST-hez. Ők azok, akiknek semmi sem elég, ez a magyarázat a szervezetek elmebeteg áraira és az állandó görcsös pénzgyűjtésekre.
Már ne is haragudj, de olyan szánalmasnak találom, hogy vannak, akik bármely téma kapcsán képesek előjönni a bal-, vagy jobboldal szidásával.
Gyurcsánynak 0 köze van ehhez a topikhoz, hacsak nem a szci egyház odaadó híve. Az Orbán-Gyurcsány (Pokorni, Kuncze, Lamperth, Kövér stb., stb.) szidására más, alkalmasabb totyikok is léteznek.
A téma egy konkrét szervezet betiltása/be nem tiltása, az ezzel kapcsolatos adatokkal, pro/kontra érvekkel.
A publikum átverhetősége a tárgyhoz tartozik, de hogy ennek illusztrálására miért pont a Feri képét találtad a legtalálóbbnak, azt épp úgy nem akarom érteni, mint jómagad a "sérült firmware" analógiát.
Ez szerintem off. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok a baloldal elkötelezettje (sem).
Az amerikai publikum szellemi képességei komoly kívánnivalókat hagynak maguk után. Valaha, Mark Twain idejében talán képesek voltak felismerni a rajtuk végrehajtott manipulációkat, ez azonban mára -a jobb- és baloldalt a háttérből egyaránt kontrolláló erőknek köszönhetően- a múlté.
A topik címére reflektálva pedig annyit, hogy szerintem nem szükséges, hogy betiltsák a szcientológia egyházat, pusztán minősítsék vissza azzá, ami: (veszélyes) szektává. A gazdasági ténykedésüket pedig kezeljék úgy, ahogy minden más vállalkozást: fizessenek adót.
Egyébként, hogy ne legyek elfogult, a többi hasonszőrű egyházat is vissza kéne minősíteni szektává (a teljesség igénye nélkül):
A Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza A Jövő Hídja Szabadegyház A Metafizikai Hagyomány Egyháza "ANKH" Az Örök Élet Egyháza A Sophia Perennis Egyháza Az Univerzum Egyháza Boldog Özséb Szeretet Egyháza Csend Hangja Egyház Életenergia Közössége Független Szellemi Rend Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend Ezoterikus Tanok Egyháza Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza KOZMOSZ Univerzális Szeretet EgyháZ OM VISHWA GURU DEEP HINDU MANDIR Mahapranhui a Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola Tiszta Lelkű Emberek Egyháza
Ezek mind úgy egyházak, ahogy az általam alapított "Szabadságjogokat a cirmos macskáknak az ebek ellen szabadgondolkodású macskoidlelkületűek egyháza" egyház. Sehogy.
Tiszta sor, egy üzleti vállalkozás menedzsmentjének nem kell konkrétan az adott termékhez értenie. Mert végül is, ez nem valódi vallás, hanem üzleti vállalkozás.
Íme a szcientológia legfelső vezető testülete, a Church of Spiritual Technology alapítója.
A szcientológiában az a nagyon jó, hogy leszoktat bennünket arról, hogy bármin meglepődjünk. Aki még nem ismerné, annak bemutatom Meade Emoryt, akiről főként azt érdemes tudni, hogy (a felső vezetés többségéhez hasonlóan) sosem volt szcientológus.
Szerintem a szcióban a leghátborzongatóbb dolog, hogy van benne egyfajta "hulljon a férgese" szemlélet. Olyan, mint Rousseau: képes volt a természetből levezetni, hogy neki ugyanolyan jogai vannak, mint a nemeseknek, de azt is, hogy a feleségének nem, mert a nők szerinte természetszerűleg a férfiak alá vannak rendelve.
Pontosan. Ez a náci filozófia gyökere is, azé, ami ellen olyan nagy hangon kikelnek, miszerint mi sem áll tőlük távolabb. Ezen kívül pusztán annak okán, hogy ők azok, akik, felül/kívül állónak tekintik magukat mindenen, a törvényeken is. Bár ezt tagadják, de az írásokból kiderül szépen: "Valahol, valaki egyszer előállhat azzal, hogy ez illegális. Gondoskodj róla, hogy addigra az orgok (értsd: szció szervezetek) mondják meg, hogy mi az és mi nem."
Ez megfelel annak a szemléletnek, amit pl. a Koponyák c. filmben láthatunk, amit a ténylegesen létező Skull and Bones társaságról mintáztak, és bár halivúdi módon, de reálisan mutatja ezen csoportok elképzelését a saját szerepükről a világ vezetésében.
úgy látszik, a "degenerált" tetán számukra már nem is tetán
Úgy van, az ilyenektől -idézem- "meg kellene szabadulni, csendben, gyosan, sajnálkozás nélkül"
Merthogy "ez a képes emberek játéka", kedvenc fordulatuk szerint.
Ez kb olyan, mintha a süllyedő hajóról először a férfiakat mentenék, mondván, hogy ők nagyobb eséllyel jutnak el a partra, esetleg úszni is tudnak, jobban eveznek stb, mint mondjuk egy két éves gyerek, akivel csak a baj van ilyen szituban...
Igen, ez a szció "etika" egyik folyománya. A magas statisztikájúak elöl, a többiek csak azután.
Ők azt mondják, hogy ha együttérzel valakivel, te is lesüllyedsz az ő szintjére (kétségbeesés, fájdalom stb), és ezáltal képtelen leszel segíteni az illetőn.
Én meg azt mondom, hogy aki képtelen mások nézőpontjába belehelyezkedni, tudni, hogy mit érezhet a másik, az nem ért semmit a világból, és egy felfuvalkodott, öntelt szellemi nyomorék. Pedig Elron írt ám ilyet is (éppenséggel van benne valami): "létezik a vakságnál rosszabb kondíció is, ez pedig az, amikor valaki azt képzeli, hogy ő lát." Hát így vannak ezzel sokan az "egyházban"...
Nagyon egyetértek azzal, amit a lelki és testi állapot kölcsönös összefüggéséről írtál. Végül is miért feltételezzük, hogy a folyamat egyirányú?
Még magasabbra jutván a tyúklétrán megtudjuk, hogy az egész test nem is áll másból, mint ezekből a degradált kriptaszökevényekből, úgyhogy egy darabig eltart, míg mindegyiket kirugdalja az ember
Szerintem a szcióban a leghátborzongatóbb dolog, hogy van benne egyfajta "hulljon a férgese" szemlélet. Olyan, mint Rousseau: képes volt a természetből levezetni, hogy neki ugyanolyan jogai vannak, mint a nemeseknek, de azt is, hogy a feleségének nem, mert a nők szerinte természetszerűleg a férfiak alá vannak rendelve. :-) Szóval amíg saját magukról van szó, a szciók is egyenlő jogokat követelnek meg a nyomorból kirángató Esély nyújtásáról prédikálnak stb. Viszont azokkal szemben, akiket alacsonyabb szintűnek tartanak, semmilyen együttérzést nem tanusítanak (az együttérzés valahol az apátia előtt van náluk a tónusskálán), kijelentik pl, hogy elmebetegekkel nem foglalkoznak, mert nincs idejük az ennyire nehéz esetekre, és úgy látszik, a "degenerált" tetán számukra már nem is tetán. Köszi.
Ez kb olyan, mintha a süllyedő hajóról először a férfiakat mentenék, mondván, hogy ők nagyobb eséllyel jutnak el a partra, esetleg úszni is tudnak, jobban eveznek stb, mint mondjuk egy két éves gyerek, akivel csak a baj van ilyen szituban...
Ők azt mondják, hogy ha együttérzel valakivel, te is lesüllyedsz az ő szintjére (kétségbeesés, fájdalom stb), és ezáltal képtelen leszel segíteni az illetőn. Holott szerintem az együttérzés az evolúció során pont azért alakult ki, mert az a kellemetlen érzés, amit okoz, arra ösztönöz minket, hogy segítsünk, és így a saját túlélésünket is bebiztosítsuk hosszútávon (ma nekem, holnap neked).
Szerintem a Galaxis útikalauz film legjobb ötlete a szempont-puska volt :-)
Minden bizonnyal vannak lelki eredetű fizikai bajok. Minden bizonnyal vannak fizikai eredetű lelki bajok. Minden bizonnyal vannak lelki eredetű lelki bajok. És bizonnyal vannak fizikai eredetű fizikai bajok is.
Hát ez a csúcsok csúcsa! Amellett, hogy igaz is :DDD
>Háát. Jó eligazodást. Nordenhollz talán segít. Ha lesz kedve.
Öööö... miben is? : ) Hogy a testi és lelki bajok hogyan, miképp? Nos, nem vagyok orvos.
Ellentmondásosak az információim. Olvastam már olyat, hogy a testi bajok fele lelki eredetű. Olyat is, hogy több, mint a fele.
A szcióban attól függ, hol tartasz. A Dianetika könyvben ha jól rémlik, 70 százalék körüli érték szerepel. A későbbi szció irodalom fullosra veszi, ott már az összes fizikai baj lelki eredetűnek van tekintve. Az anyagokat tovább tanulmányozva megtudjuk, hogy minden bajunkat az okozza, hogy egy elnyomó személy tartózkodik a környezetünkben. : ) Még tovább "tanulva" megtudjuk, hogy a testünk tele van meghanyatlott lelkekkel, akiket ki kell tessékelni onnét, óránként 200.000 Forintba kerülő eljárások segítségével. Még magasabbra jutván a tyúklétrán megtudjuk, hogy az egész test nem is áll másból, mint ezekből a degradált kriptaszökevényekből, úgyhogy egy darabig eltart, míg mindegyiket kirugdalja az ember. A furcsa csak az benne, hogy a legtöbb szció egyre kövérebb (a rengeteg megzabált B1 vitamintól) tehát nem elfogynak, ahogy elvileg kellene, hanem ellenkezőleg. De ez nem tűnt fel még rajtam kívül senkinek.
A szcióban mindig úgy csűrik-csavarják, ahogy a célok érdekében szükséges. Egy CCHR kiadvány (ami a "gyerekek bedrogozásáról" szól) például azt írja, a lelki problémák gyakran fizikai eredetűek (pl. túlzott cukorfogyasztás, vagy a bélelzáródás hiperaktivitást, agressziót képes kiváltani)
Mint mindenben, a mértékletességet, az arany középutat tartom igaznak. Lélek és test nyilván összefügg, és kölcsönhatásban vannak. Abban talán egyet lehet érteni, hogy a lelkiállapot esetleg egy hangyányival fontosabb, mint a fizikai. Hiszen végülis azt, hogy milyen fizikai állapotban vagyunk, szintén lelkileg éljük meg/érzékeljük. Magyarul a jó fizikai állapot is csak ahhoz járul hozzá, hogy lelkileg jól érezzük magunkat.
Minden bizonnyal vannak lelki eredetű fizikai bajok. Minden bizonnyal vannak fizikai eredetű lelki bajok. Minden bizonnyal vannak lelki eredetű lelki bajok. És bizonnyal vannak fizikai eredetű fizikai bajok is.
Szerintem mindegyik kategóriát a maga sajátosságainak megfelelően kell kezelni.
Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Életemben nem olvastam még ekkora ostobaságot, a szcientológus hozzászólásokon kívül.
Várjunk csak egy percet! Talán te is az lennél?
"Minden szervi nyavalyára lehet szedni tonnaszám a gyógyszert? Akkor meg lelki eredetűre miért ne lehetne? "
A "lelki" betegségek is "szervi" eredetűek sokesetben, s pusztán csak a tüneteik a lelki jellegűek. Sok érdekes cikket lehet ilyen dolgokról olvasni, a betegség kezelésének a kulcsát sokszor egy pont neurológiai vizsgálat adja meg.
Hát igen. Pont most olvastam a HVG-ben, hogy milyen barbár módszerekkel gyógyította egy orvos a skizofréniát, és hasonló betegségeket, gyakorlatilag meglékelte a páciens agyát. A lobotómia sem valami kifinomult módszer, akin végrehajtják, inkább növény lesz, mint emberi lény.
De ez azért inkább a múltat jellemezte szerintem, bár biztos most is vannak ilyenek. Azonban egy közeli ismerősőm depressziós lett, idegösszeomlása volt, és őt a pszichiáterek mentették meg. Szed valami antidepresszánst, és jól van, normális életvitelre képes. Neki mit tudtak volna adni a szcientológusok, azon kívül, hogy lenyúlják a pénzét?
Nem is teljesen értem, hogy miért baj az, ha valakinek a pszichiáterek gyógyszert írnak fel? Minden szervi nyavalyára lehet szedni tonnaszám a gyógyszert? Akkor meg lelki eredetűre miért ne lehetne? De különben is, nem kell egyből gyógyszer, lehet menni pszichológushoz is, aki szépen elbeszélget az emberrel. Öcsémen segített ez.
Mindenesetre az is nyilvánvaló, hogy ki képes egy szekta hazug jellemét leleplezni, ki ismeri fel a beteg elmét? Valószínűleg egy pszichológus vagy pszichiáter.
Hubbard az egyénként megélt traumáit kiterjesztette a világra, és sajnos mindig és minden korban van annyi befolyásolható droid, akiknél ez termékeny talajra hull.
Nem azt mondom, hogy a szcientológusok ilyet tennének, hanem azt, hogy vannak emberek, akik hajlamosak az ilyen dolgokra. Ha épp nem akad bele a szcientológiába élete során, akkor asztrológus lesz, vagy jósnőhöz jár, egy a lényeg: a sorsáért ne maga feleljen. Kapjon kész megoldásokat, kijárt utakat mutassanak neki. Ezoterizálódjon, 2 hetes gyorstalpaló kurzuson valaminek a mesterévé váljon, egyszóval kemény munka, tanulás nélkül eredményeket érjen el, és sikeres legyen. Ugye mondanom sem kell, hogy általában ezek a legnagyobb lúzerek.