Mit értünk a lexikonban madár alatt?
Természetesen madárnak véljük a legendás postagalambot, Fleuront,a mesebeli hárpiát és a valódi hárpiát, a Ghigi-fácánt és a xenopsot, "moluccen" kakadut és a csurit, az onagadorit és a debreceni pergőt, minden diszkrimináció nélkül - még, ha ezen néhányan majd meglepődnek, annak ellenére – akár a grillcsirkét is.
Kit hiszünk madárbarátnak?
Mindenkit, aki a legcsekélyebb érdeklődést tanúsítja a madarak, vagy a madarakkal összefüggő BÁRMELY ismeret iránt:
adhat e akáclevelet, kagylóhéjat a madarának?
mi az az alula, a moa és a kappanháj?
van-e a madaraknak veséje, körme, heréje?
hogyan költi ki a tojását a császárpingvin?
milyen színű a kakasláb, vagy a gulyamadár tojása?
hányat ver egy kolibri szíve, meddig él az ara?
ki volt Mendel, Siroki, Chernel és ki Ország Mihály, Diószeghy Sándor, Haraszthy László?
egészséges dolog-e nyers tojást fogyasztani, s mi az eszkimók csemegéje?
hány fokot igényel a napos pipe, hogyan kell lisztkukacot termelni?
mi okozza az ornitózist, és mire jó a perubalzsam?
hogyan kell a madarat pedikürözni, a dúcot fertőtleníteni?
milyen szín(változat) a jeges, az angolfehér és a harlekin?
mit kell érteni recesszív, poligénes vagy fácánozó alatt?
mit jelent COM? MME? MNK? GALOR? TETRA SL? Victoria-keltető?
A világ összes madarát fellelni benne, s a ma létező mintegy 10 000 faj közül 3000 leírását is megtalálja ebben az enciklopédiában.
Aligha van házigalambfajta, haszon- és díszbaromfi, amely kimaradt belőle.
Ezt a topikot a készülő Madárbarát-lexikon iránt érdeklődőknek nyitottam, mert talán kevesen tudnak erről a készülő műről. Kérdések, vélemények helyszíne legyen ez a topik.
http://madarbarat-lexikon.mlap.hu
magzati fejlődés: a magasabbrendű élőlényeknél a megtermékenyített petesejtből, a megfelelő körülmények közepette, osztódások folytán alakul ki az embrió, a leend...
Nagyszerű madár. A télen volt szerencsém megfigyelni komoly madármegfigyelőkkel Biharugrán, amint egy óriási kacsarengetegben bukdos a halastavon, nagyon messze bent. Nagyon tetszett.
A monori börzén márciusban az osztrák kereskedő árult egy párat. Persze egyből el is adta, amint kirakta... Jellemző, hogy ő is csak egyetlen párat hozott, még kint sincsen belőle túl sok tenyészetben (már ahhoz képest, hogy mennyi egyéb réce van...).
Elvileg a hétvégi monori börzére szerez 2 párat...
Igazi problémát jelent, hogy védett, bár külföldön már sok-sok generációjuk óta tenyészetben vannak. Bizonyára kifosztanak fészkeket, de ez nem lehet jellemző a nagy madárparkokra, a víziszárnyas tenyészparkokra...
Egyik tenyésztőnek voltak kis bukói, és ott is sablonos étrenden voltak plusz minden nap kishalat kaptak.
Volt itt egy kacsás fiatalember - tudom hogy nehéz neki újat mutatni, nem is azért hozom elő a kis bukót, hanem, mert meggyőződésem, hogy néhány látogatónak örömet szerzek vele. Nekem nagyon tetszik tessék rákattintani a képre, és akkor élvezhető igazán:
kis bukó (Mergus albellus - Smew) v. kis deres, nevezik fehér búvárnak is: a Lappföldtől Kamcsatkáig eléggé gyakori, 40-43 cm nagyságú réceféle a bukók csoportjában.
A gácsér fekete hátközéppel és onnan induló szalagokkal, csíkokkal díszített, vakítóan fehér.
A testoldal halvány szürkével vékonyan hullámozott. Fotó: Mario Finkel
A tarkót és a szemtájékot két kis fekete folt ékesíti. Ezen túl a fejtetőn bozontos üstöktollak mutatkoznak.
A keskeny csőr ólomszürke.
A rövid farok a víz alá merül.
A tojó tollruhája viszonylag egyszerű, összességében szürke, fehér arci résszel, a homloktól induló, a vállig tartó gesztenyebarna fejtetővel. A torka, az alsó és a felső farkfedői is fehérek.
Tavak, folyók partján, ritkábban a tenger mellett, rendszerint faodvakban fészkel. Vízirovarokkal táplálkozik.
Nálunk téli vendég, s leggyakrabban a kercerécék csapataiban mutatkozik.
Védett, az eszmei értéke: 10 000 Ft.
Hadd "dobok oda" neked még egy egzotikus galambot, az imént került a látókörömbe:
kis bronzszárnyú galamb v. vörhenyes bronzgalamb (Phaps elegans - Kleine Bronz- v. Erzflügeltaube - Brush Bronzewing): díszgalambként is ismert 29 cm nagyságú galambféle, melynek az eredeti élőhelye Ausztrália sűrű bozóttal benőtt két déli csücskének partvidéke, ill. Tasmánia.
Szaruszínű vékonyka csőr, sárga homlok, kékesszürke fejtető, hátul szemtől szemig vörösesbarna vízszintes fejsáv jellemzi.
Az áll, a torok a mell és a test alul kékesszürke.
A nyak hátsó éle, a hát, a szárny és a farok bronzos drapp. A farok rövid és kihegyesedő, a vége bordó árnyalatos fekete.
A szárnyon egy keskeny fényes zöld szárnycsík található.
A tojó álla és arci része egészen világos. A homlok és a test alul világos kékesszürke. A tarkótól a farok végéig bronzos barna a tollazat, de itt is mutatkozik a sötét szalag a farok végén, ill. kékes árnyalattal a szárnyszalag.
Leginkább párokban mutatkozik, a földön keresi meg táplálékát: a magvakat. Rendkívül óvatos. Alkonyatkor v. napfelkeltekor iszik.
Az eléggé hevenyészett fészkét alacsony bokorba, esetenként a talajra építi.
Teszek még egy kísérletet, merthogy az előbbieknél valószínűbb:
kiskunfélegyházi fésűs keringő: már a XIX. század végén is tenyésztett házigalambfajta a keringők csoportjában. (A régi típus fekete-fehér fotón, a német típus a színes fotón; a fehér, az új típus Kanalas János felvételén)
Közepes testnagyság, vízszintes testtartás, alacsony állás, kerek fej, széles homlok, a nyak két oldalán rozettás fésű és élénk vérmérséklet jellemzi. Sztenderd szerint hossza a begytől a kormánytollak végéig 23-26 cm, magassága a talajtól a fejtetőig 17-19 cm.
A fej szélességében megnyilvánuló különbség a másodlagos ivari jelleg tekintetében egyértelmű eligazítást nyújt.
Az egyszínűek szivárványhártyája gyöngyszínű, a fehéreké és a szívhátúaké sötét (bükkönyszem). A keskeny, kétsoros szemgyűrű sápadt (pergamenszínű).
A közepes hosszúságú csőr tőben széles és vastag, lefelé irányul. A szaruja világos. A rövid, vastag nyak függőleges tartású.
Az enyhén emelt mell 9-10 cm széles, kidomborodó. A hát úgyszintén széles, de hátrafelé keskenyedik és lejt.
Az evezők a hát vonalát törésmentesen követő, középhosszú farok szélén nyugszanak, a hegyük nem kereszteződhet. A rövid láb tollatlan.
A színváltozatai:
fekete, fehér, vörös és sárga egyszínű;
fekete, kék, vörös és sárga szívhátú változatban.
Az utóbbiaknál nagy súllyal esik latba a rajzolat szimmetriája. Ugyanitt fehér a fésű belső oldala, a fej, a nyak eleje, a has, a hát és a szárny a váll kivételével. Viszont színes a tollazat többi része. A kékeknél a nyak színárnyalatbeli eltérése megengedett, viszont a kormánytollak végét szegélyezze pánt!
Előfordul, hogy a csőrdudor felett a homlokon széles alapú színes folt található, ez is megengedett, amikor is hódas változatról kell beszélnünk.
Megjegyzendő, hogy a homlokfolt nem érhet a szemgyűrűig. Ezen túl lehet a fejtetőn is színes foltocska, amely neve: korona.
Az elfogadott gyűrűméret: 7 mm
A fajta története eléggé tanulságos. A fajta első leírását a szövetség el sem fogadta (1954), sőt, annak megjelentetésére is csak 2 év múlva kerülhetett sor.
Az ún. rajzos változatot külföldön elõször, 1963-ban, a Lipcsei Nemzetközi Kiállításon mutathatták be. Rögtön tegyük hozzá, hogy a fajta a szelídségével, eleganciájával, fehéren bélelt fésűjével, valamint nagy fehér elõkéjével azonnal meghódította az európai országok tenyésztõit, és azt lehet mondani, hogy elindult világhódító útjára.
Ennek egyik hátrányos következménye, hogy a legjobb példányok külföldre kerültek, és az ideálkép lázas hajszolása sokakat felelőtlen keresztezésekre ösztönzött.
Katona Imre céltudatos, a fajta védelmét okosan szem előtt tartó munkálkodása eredményeként lassan-lassan sikerült az állományból a torzulásokat kiküszöbölni. Az alföldi körösi keringők segítségével a lábat, a nagykörösi simafejű keringőkkel pedig a csőrt visszaállítani.
Sajnos a fajta röpkészsége a viszontagságok közepette erősen visszaesett. Ma már díszgalambként, zártan tenyésztik, s mára a korábbi kedvelt színváltozatok (sárga és vörös szívesek, illetve a feketék) helyett a kék szívesek vannak az állományokban többségben.
Az egyszínűek is válságba kerültek, mígnem Becz Sándor munkássága révén a fehérek minősége is elkezdett javulni. A feketék, sárgák és vörösek tekintetében minden jó példányt nagyon meg kell becsülni!
A fajta jövője szempontjából biztató, hogy az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánította a kiskunfélegyházi keringőt.
Kiskunfélegyházi Keringő Galambokat Tenyésztők Fajtaklubja: Kiskunfélegyházán 1981. január 25-én alakult szervezet, mely munkájában szaktanácsadóként rész vett Dr. Szűcs Lajos, az egyik legismertebb hazai galambász-szaktekintély.
Az első 10 évük botrányoktól sem mentes, sztenderdvitákkal, gyűrűzés méretét
konstancai forgó keringő: közepes nagyságú, simalábú, színes szárnypajzsú és combú, kecses, magasröptű, de sokszor a földig forgó házigalamb a keringők fajtacsoportjában.
A rövid, tollatlan láb élénkvörös. A fej kicsi, a homlok széles.
A fejtető lapos, a tarkó ívben lekerekített (kontyos v. sima).
Gyöngyszínű írisz, kétsoros, pergamenszínű v. halványsárga szemgyűrű, rövid, de vastag csőr, vastag orrdudor jellemzi.
Sőt, az idősebb példányokon száj és álldudor is mutatkozik.
A farok közepes hosszúságú, zárt.
A tollazat dús, testhez simuló.
Előfordul
egyszínű feketében, vörösben, fehérben, sárgában, csokoládészínűben,
szalagos kékben és szalagos fakóban;
ismeretesek fehér fejjel (és farokkal, ill. evezővel) a kékek, a vörösek, a vörösfakók és a feketék;
a babos lehet vörös v. fekete;
a foltos tarkák elfogadottak kisebb színes váll- v. hátfolttal.
Szóval nagyon jó kis feladatot kaptam, s talán sikerült az eddigiekkel érzékeltetni, hogy a Madárbarát-lexikon közel 5000 oldalán lehet ezt-azt találni egy ilyen kérdés kapcsán, s talán a választ is sikerül fellelni.
De én átadnám a dolgot Önnek - megírja a postacímét, én meg küldök egy cd-t, aztán rajta: biztosan okosabb lesz a lexikontól!
hegyes konty (gal.): a fej fedőtollaiból kialakuló tollképződmény.
A hegyes kontyot alkotó tollak növekedési iránya szabálytalan. A tarkó és a nyakél felső részén ered, felfelé irányuló és egy pontban találkozó tollak alkotják.
A hegye ált. a fejtető magasságában helyezkedik el. Ha fölé ér, akkor
magasan tűzött, ha nem ér fel a fejtetőig, akkor pedig
alacsonyan tűzött kontyról beszélünk.
(→konty; →keleti sirálykák)
Mert akkor - már, ha van mellfodor - ugye mehetünk tovább a keleti sirálykákhoz:
keleti sirálykák: a XIX. sz. közepén kerültek a török Izmíren át Európába, ahol gyorsan nagy népszerűségre tettek szert ezek a házigalambnak a sirálykagalamb fajtacsoportjába tartozó fajtái.
Enyhén emelt mellű, rövid, széles testű, lábtollas galambok, leggyakrabban hegyes konttyal, ritkábban sima fejjel. Fotó: Saso Petkovski http://members.tripod.com/saso_loft/main.HTML
A fej nagy és kerek. Az arci rész telt, a homlok is erőteljes. A szemből kibocsátott képzeletbeli függőleges a talp közepébe érkezik, amikor a galamb feszes tartásban áll.
A felső káva felső éle és a csaknem kerek fej íve töretlen vonalat képez. A profilból várt kerekséget az erőteljes, jól telt homlok változtatja enyhén oválissá, ugyanis emiatt nem a nagy és élénk szem fölött, hanem kissé előrébb találjuk a fej legmagasabb pontját.
A színes fejűeknél az írisz narancsos, a fehér fejűeknél sötét. A keskeny szemgyűrű sápadt és sima.
Követelmény a rövid nyakon a jól fejlett toroklebeny és a mellfodor. A mell előre domborodása a nyak hátsó állása folytán válik hangsúlyossá.
A hát elől széles, a farok felé keskenyedik és egyenletesen lejt. A szárny rövid, de széles, jól simul a testhez. Az evezők vége a szélső kormánytollakon pihen. A farok keskeny és a hát vonalát nem töri meg.
A láb tollal dúsan fedett. A talptollak nem képeznek papucsot.
A rajzolatuk szerint a következő színváltozatok ismeretesek:
blondinetták (lásd fotó!),
szatinetták,
vizor sirálykák.
Az utóbbiak szárnypajzsa és farka színben és rajzolatban megegyezik a szatinettákkal, viszont a tollazatuk többi része - a fejet leszámítva, amely színes rajza a gégezsáknál kezdődik és ívben a hegyes kontyig tart - fehér.
A szatinetták fehérek, a szárnypajzs és a farok kivételével. Ugyanis a farok lehet tükrös v. szegélyezett. Szegélyezett farok csak a szegélyezett szalagosoknál lehetséges. Ezen kívül a szárnypajzs elfogadott egyszínűen, fehér szalagokkal v. pikkelyesen is.
A blondinetták egyszínűek fehér szalagokkal, pikkelyezettek v. szegélyezettek.
Az utóbbiak minden szárnytollát a test színével egyező keskeny szegély zárja. A pikkelyesek előfordulnak nyílhegyrajzolattal is. Elvárás, hogy az alapszín legyen világos, a keretezés pedig minél sötétebb. A rajz legyen határozott, nagy felületen jelentkező!
Az sem baj, ha mutatkozik a tarkón, a mellen v. a hason is. A szalagos egyszínűek és a pikkelyesek nagy evezői és a farktollai fehér, kerekded folttal díszítettek, vagyis tükrösek. A farok mindig a testi tollazat színével megegyező A blondinetták lehetnek
tükrös farkúak kékben, kékfakóban, barnában és khaki színben fehér szárnyszalagokkal;
pikkelyesek kék, kékfakó, vörös, sárga és barna színben;
a szegélyezett farkúak ismeretesek feketében, olajszínűben, vörösben, levendula változatban és sárgában.
A szatinetták és a vizor sirálykák tükrös- és szegélyezett farokkal elfogadottak. Utóbbiak lehetnek fekete-, vörös-, olajszín- és sárga szegélyesek. A tükrös farkúak elfogadottak kék pikkelyekkel, kékfakó pikkelyekkel, barna pikkelyekkel (brünetták), pikkelyezett kékszínűekként (szulfuretták), kéken, fehér szárnyszalagokkal (bluetták), kékfakók fehér szalagokkal, amikor szilverettáról beszélhetünk.
keleti sörtésmadár (Dasyornis brachypterus): a trópusi légykapófélék családjának 22 cm nagyságú faja Ausztrália délkeleti partvidékének bozótosaiban.
lapátfésű (gal.): rozetta nélküli, lapos →fésű.
lapátkonty: a házigalamb egyik tolldísz-változata a fejen.
A legjellegzetesebb a sottobanca fajtánál.
A tarkón felfelé irányuló, de csak a fejtető hátsó részének hátrafelé megnyúlt tollait alátámasztó képződmény.
Vízszintes irányú, a fejtetővel azonos szélességű, hátul élben végződik. A két végén tollforgók nélkül csatlakozik a tarkótájék nyaki tollaihoz. (→konty)
Lehet, hogy az említett galamb sotobanka?
sottobanka: az alakgalambok csoportjába tartozó óriás házigalambfajta. Olaszországban tenyésztették ki, valószínűleg a tronfoból, melyet már 1600-ban említ Aldrovandi. A fajtát ma már elsősorban haszongalambként tartják.
Közepes nagyságú fej, széles, ívben domborodó homlok és a tarkón ún. lapátkonty díszíti. A szemgyűrűk finoman szemcsézettek és vörös színűek. A szivárványhártya narancsos.
A csőr különösen jellegzetes: a közepesnél valamelyest hosszabb, tőben széles, a felső káva hegye enyhén hajlott. A színe a tollazattal összefüggésben viaszszínűtől a szaruszínűig lehetséges.
A mell előredomborodik, jó izmolt és széles. A hát hátrafelé keskenyedik és enyhén lejt. A szárny közepesen hosszú, a testhez simul.
Az evezők a farok szélső tollain fekszenek.
A vállbúbot takarja a melli tollazat. A láb közepesen tág állású, tollatlan. A karmok színe a csőréhez igazodik.
A tollazat többnyire egyszínű, de előfordul babos és többszínű változatban is.
Böcsüld meg! Bár, szóval én az ilyesfajta ajándékozásoknak nem vagyok a híve! Élőlényt csak pontos "haszálati utasítással" és csak olyannak, aki azért az ajándék miben létét (tartási, táplálási követelményeket) illetően tájékozott. Az meg ugye ott kezdődik, hogy tudom: egyáltalán mit is kaptam?
De sebaj! Biztos volt ott némi segítség, jótanácsok stb.
Meg tán majd innen is összejön annyi, hogy ne bánja a tubi a gazdaváltást!
Nézzük van-e gallér címszó a Madárbarát-lexikonban:
gallér: 1. amikor a nyak tollainak a színe az örvnél szélesebb csíkban eltér a nyak és a fej tollazatának a színétől, akkor gallérról beszélünk;
2. előfordul, hogy a nyak tollai nagyságban, ill a szerkezetüket tekintve eltérnek a test többi részén található "normális" tollaktól, ekkor szintén gallér keletkezik. Az ilyen gallér neve, ha nagyon terjedelmes, akkor sörény;
3. (gal.): az áll alatt található tollképződmény. Galamboknál a toroktájon ered, érinti az arci részt és kerüli a nyakat. A tollai felfelé irányulnak.
Ezen túl azt kell mondjam, hogy számos galambfajtának van galléros változata
Például a seregélygalambnál is, amikor kontyosról beszélhetünk.
A konty pedig emígy néz ki:
konty, búb v. bóbita: a fonaltollakból kialakuló tollképződmények egyik fajtája, mely a →fejen jön létre. A tarkótájék rendellenesen, felfelé irányuló, a fejtető fölé érő tollai alkotják.
Előfordul, hogy a nyakszirten sörényben folytatódik v. a fülnyílásoknál tollforgókban végződik, s ún. rozettát alkot.
A pirók- és a svájci színes galambfajtákon különösen gyakori. A cr gén felelős érte, amely parókaképződést is eredményezhet.
Ha sima fejű és kontyos galambot párosítunk, akkor az F1-ben - lévén a gén recesszív - sima fejű utódokat kapunk, de ezek egymás között párosodva, az F2 generációban a tulajdonságra nézve a mendeli szabálynak megfelelően 3:1 arányú hasadást mutatnak.
Nincs átmeneti típus. Viszont, ha az F1 generációt parókás galambokkal párosítjuk, akkor klb. átmeneti típusok keletkezhetnek:
szabályszerű kalappal;
szabálytalan, kusza nyaktollakkal;
parókások;
simafejűek;
kontyosok, stb.
A konty lehet
forgós és forgó nélküli,
fésűs,
kagylós,
rozettás.
Az alakja, ill. elhelyezkedése szerint beszélhetünk
→hegyes kontyról,
→lapátkontyról,
→orrkontyról,
tompakontyról és
körfésűről.
Naná, hogy meglátogattuk Diószeghyt. Sajnálkozott, hogy már nincs madara, merthogy mostanság újra feltámadt az emberekben a vágy, s rendre másra el kell utasítania az érdeklődőket.
Ma meg voltunk a Vajdahunyadvárban - orchidea-kiállítás.
Ha mát láttatok gyünyörűséget!
Sajnos a fényképezőgép akkuja nem volt rendesen feltöltve, így nem tudtunk mindent megörökíteni. Például Fogarasi Pistát sem, aki...
Aki ezúttal az orchideások kiállításán állta rendezőként a sarat, mint annakidején...
A régiek még nyilván emlékeznek rá. Rá, aki a vezetőség tagjaként az egyik motorja volt a TIT Stúdióban a kiállításoknak, a bírálatoknak - Oh, beh jó is volt meglapogatni a vállát, vagy 15 éve nem találkoztunk.
S hogy ezúttal is valami nagyszerűben vett részt, arra bizonyságként fel kell tennem Lívia lányom néhány felvételét - remélem, a madarak iránt érdeklődők nem fognak pfujolni?
sziasztok nekem lenne egy olyan kérdésem hogy kaptam egy galambot aminek itt a nyakánál fel áll a toll olyan mintha galérja lenne és fekete fehér foltos az lenne a kérdésem hogy ő mien fajtáju?
Chauna: a tüskésszárnyú madárfélék családjának két nemzetsége közül a "népesebbik", két fajjal, a csáják.
- chavaria: →fehérarcú csája (Norther Screamer),
- torquata: →csája (Crested Screamer).
csája (Chauna torquata - Crested Screamer): Dél-Brazília, Paraguay, Uruguay és Argentína mocsaras pampáinak madara a tüskésszárnyú madárfélék családjában.
A tollazat a fejen, a nyakon és a test legfelső részén szürke. Ugyanilyenek a nagy tollak, ill. a szárnyfedők.
Az alsó farkfedők és a váll viszont fehér.
A fejtetőn található búbszerű bóbita is szürke. Viszont a szemgyűrű és a kantár csupasz bőre, ill. a csőr alsó kávájának töve piros.
A nyakán, mint egy valóságos nyakörv, egy fekete szalag fut körbe.
A szürkésbarna csőrön hatalmas csőrköröm mutatkozik.
A tyúkszerű láb narancsos sárga, de a karmok sötétek.
Fotó: Pablo Rodríguez - www.art-natura.com.ar
csáják: a törzsfejlődés során a ludakról régen levált ág, a →TÜSKÉSSZÁRNYÚ MADÁRFÉLÉK családjának jellegzetes képviselői a Chauna nemzetségben.
(→csája; →fehérarcú csája)
fehérarcú csája (Chauna chavaria - Norther Screamer): a tüskésszárnyú madárfélék családjának egyik faja, mely Dél-Amerika erdőségeinek folyóparti részein otthonos.
Valamivel kisebb, mint a csája.
A fej és a nyak sötét, alul világos örvvel.
Az arci részről a tarkó felé szintén egy világosabb sáv húzódik, amely a tarkónál hegyes bóbitában végződik.
Elismerem, ez nem sok, de tovább lehet lépni a tüskésszárnyú madárfélék fel stb.
labrador-réce (Camptorhynchus labradorius): 73 cm nagyságú tengeri réce volt Kanada északkeleti részén. Az 1880-as években pusztult ki.
Néhány kitömött, múzeumi példány tanúsága szerint fekete-fehér tarkázott tollazata volt, s leginkább a pehelyrécére emlékeztet.
A csőrén sűrűn vannak szarulemezkék, ami arra enged következtetni, hogy igen apró élőlényeket szűrt ki táplálékként a vízből.
lábrühösség: →atkák által okozott jellegzetes betegség. Népiesen: meszes láb.
Régen a lábrühös baromfiféléket
Lampronessa: a récefélék ma már érvénytelen nemzetsége. A fajok keresik a helyüket.
· galericulata: →mandarin réce (másutt Aix v. Dendronessa),
· sponsa: →karolin réce (másutt Aix).
Lampropsar: a csirögefélék családjának egyik nemzetsége egyetlen fajjal.
· tanagrinuslapátorrú réce: a →kanalas réce (Anas v. Spatula clypeata) egyik népi neve.
lármás réce: a →kerceréce (Bucephala clangula) egyik népi neve.
laysani réce(Anas laysanensis - Laysan duck): régebben a tőkés réce alfaja (Anas platyrchynchos laysanensis), ma már az önálló faj rangján.
De örömre semmi ok, mert az állomány vészesen fogyatkozik, amiért a CITES I. függelékébe került.
Fehér szemgyűrű, barnás tollazat és kékesfehér, a felső gerincén szürkésfekete rajzolatos csőr jellemzi.
A barna tollak szegélye a nyakon, a háton, sőt, a szárnyon is egészen világos, ami gyönyörű rajzolatot eredményez .
Laysanstockente (ném.): laysan-tőkés réce, a tőkés réce alfaja (Anas platyrchynchos laysanensis).
lávagém (Butoridessundevalli - Lava
lebernyeges réce (Biziura lobata - Musk Duck): a récefélék népes családjának ausztráliai faja.
A nevét arról a feketés, gömb alakú lebenyről kapta, amely a tojónál lényegesen nagyobb (69 cm), inkább lúd méretű gácsér otromba csőre alól csüng le.
Érdekes, hogy ez a kanálszerű csőr ugyanolyan színű, mint a pézsma illatú tollazat.
Eltér a többi récétől a testalakulását tekintve is: a háta feltűnően kidomborodik, a vízben a farkát a felszín alá "lógatja". A farok is rendkívüli, olyan, mintha hosszú dárdahegyek állnának ki a farából.
A tollazat viszonylag egyszerű leginkább a kékcsőrű réce tojójánál látható tollruhához hasonlítható, vagyis feketésbarna, keresztben csíkozott.
A hímhez képest a tojó feltűnően kisebb (53 cm).
Ha madár lehet csúnya, akkor a lebernyeges réce minden bizonnyal jó eséllyel megpályázhatja ezt a címet.
A víz az életelemük. Csak ritkán mutatkoznak szárazon, s a parton a mozgásuk eléggé esetlen. Így azon sem csodálkozhatunk, hogy vízinövények között fészkelnek. Csak ritkán fordul elő, hogy vízbe dőlt fatörzs odvát tudják e célra felhasználni.
Békákkal és kisebb víziállatokkal táplálkoznak.
http://photogallery.canberrabirds.org.au/images/Duck_Musk_Curnow.jpgLophodytes: a récefélék családjának egyik nemzetsége, másutt Mergus.
· cucullatus: →csuklyás bukó (Hooded Merganser).
Lophonettaspecularoides: →bóbitás réce (másutt Anas - Crested Duck).
Löffelente: →kanalas réce (Anas clypeata).
Löhrl dr., Hans: német tudós ornitológus
ludak(Anser, Branta): a récefélék családj nak egyik közismert és az egész világon elterjedt csoportja.
A törzsük zömök, a nyakuk és a lágy bőrrel borított csőrűk (legelő csőr) eléggé rövid. A fotón afrikai tüskéslúd – Annette Cutts - http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm - felvétele
A lábuk viszonylag hosszú, s a test közepéről ered. Az ujjak között úszóhártya feszül.
A láb csaknem a sarokig tollas. A karmok laposak.
A szárny széles és hegyes. A farok rövid és lekerekített, esetleg egyenesen lemetszett.
A pehelytollazatuk nagyon fejlett.
A nemek között csak kivételesen mutatkozik számottevő eltérés. A fiatalok már az első évben a kifejlett példányokra jellemző tollazatot öltik fel.
A Branta nemzetséget tengeri ludaknak szokták nevezni, az Anser fajok Chernel nyomán nálunk mezei ludak. (Angol nyelvterületen az Anser fajok szürke ludak néven szerepelnek.)
A rövid és erős csőrükkel zsenge növényi részeket legelésznek, v. a földből ássák ki a növényi táplálékukat. (→görgicsélés)LÚDALAKÚAK(ANSERIFORMES - Waterfowl): a madarak egyik rendje. Az általános szóhasználat szerint a hattyúk, a ludak és a récék, két (más rendszerezők szerint - lásd, később - három) családba sorolva
1. récefélék (Anatidae) és a
2. tüskésszárnyú madárfélék (Anhimidae) tartoznak ide.
A legjellemzőbb közös vonásuk a csőr alakulása:
a kávák peremén szarulemezkék v. bütykök sorakoznak;
a felső káva végén legörbülő, horgas v. lapos, körömszerű szaruképződmény található;
a csőrt vékony, puha bőr borítja.
Az úszásra alkalmas lábuk három, előre irányuló ujját hártya köti össze. A negyedik ujj kicsi és kissé a talp fölött ered.
A nyelvük lapos, de vastag és húsos, az oldalán bibircsek és sallangok vannak.
A tollazatuk tömör. Meg kell említeni, hogy az evezőtollaikat furcsamód egyszerre vedlik le, ami egy időre röpképtelenné teszi őket.
E vedlés után alakul ki a minden tekintetben nagyszerű tollazatuk. Gondoljunk csak arra, hogy a ludak a költőhelyekről gyakran 2 ezer méter távolságban levő telelőhelyekre távoznak, s az utat mintegy 55 km/óra sebességű repüléssel teszik meg. A napi röpteljesítményük 1000 km körüli távolság.
E tiszteletreméltó teljesítményhez nem csak kiváló izomzat szükségeltetik, hanem ragyogó tollazat is, hiszen az evezőkre több kiló súly levegőben tartásának és előre lökésének feladata hárul.
A récék röpteljesítménye még figyelemre méltóbb: 70 km/óra sebességgel akár napi 1600 km távolságot is képesek megtenni.
Nagyszámú, egyszínű tojást raknak, a fiókáik pelyhesek és fészekhagyók.
Kevés kivétellel vízimadarak, valamennyi földrészen előfordulnak.
Mintegy 140 fajukat írták le.
Mint említettük, más rendszerekben három családjuk van: a
→hattyúfélék (Cygnidae), a
→kacsafélék (Anatidae) és a→ludak (Anseriidae).
Az utóbbiak legtipikusabb faja a nyári →lúd (Anser anser), mely nálunk is fészkel.
A →nagy lilik (Anser albifrons) homloka fehér, a test alsó részén nagy feltűnő, sötét harántfoltok láthatók, nálunk gyakori átvonuló.
A →vetési lúd (Anser fabilis) a liliknél karcsúbb és sötétebb színű.
A kínai hattyú v. búbos lúd (Cygnopsis cygnoides f. domestica) Mandzsúriában, Szibériában és Észak-Kínában elterjedt, 4-6 kg súlyú, és 60-70 tojást rak. Fehér és barna változata ismert, nevét a homlokán levő dudorról kapta.
Számos e rendbe tartozó fajt csupán a szépségéért tartunk: →díszludak; →hattyúfélék; →díszrécék. (→Taimyr-félsziget)
ludas: valamiben vétkes (ember).
ludaskása: libaaprólékból rizzsel egybefőzött, zöldségfélékkel ízesített étel.
lúdbőrös: →libabőrös.
lúdgége: 1. a libafélék légzőszervrészlete;
2. főként az Alföldön kedvelt csigatészta.
lúdhúr: két növény népi neve: a kőhúré és a tyúkhúré.
lúdláb: 1. a lúd sárga bőrrel fedett, úszóhártyás lába;
2. a lúdtalp népi elnevezése;
3. cukrászsütemény, mely a lúd lábát idézően lapos és háromszögletű. A tésztáját vastagon fedi csokoládéöntettel lezárt csokoládékrém.
lúdtalp: a láb gyors fáradékonyságát előidéző torzulás a láb csontozatában. Olyan talp, amelynek hiányzik a boltozata.
Az ilyen bokasüllyedéses talp megtámasztására alkalmazzák cipőben a lúdtalpbetétet.
lúdtoll: 1. a lúd egy tolla v. azok a pehelytollak, amelyekből kitűnő párna, dunna készül;
2. a lúd szárnyából való hosszú szárú, metszett toll, mely tintával íráshoz régen általános volt.
ludvérc: lidérc.
lugasépítő madár: galléros v. →pártás
luzerni rézgalléros galamb (Luzerner Kupferkragen): a →svájci színes galambok egyike.
luzoni réce: →fülöp-szigeteki réce (Anas luzonica).
luzoni csillagos galamb: →szívenszúrt galamb (Gallicolumba luzonica - Dolchsitch-taube).
Remélem, egyszer majd egy kacsás (természetesen kezdő és idegen nyelvekben szigorúan járatlan) ki fogja itt jelenteni, hogy azért a MADÁRBARTÁT-LEXIKON se piskóta.
Ám könnyen lehet, hogy ez marad édes álom! Mert ugyebár mi magyarok vagyunk, magyar pedig magyar munkáját ugyebár...
Más! Rendkívül érkekesek ám a számok! Ha valaki német nyelven ír egy kacsás könyvet, az úgy kb. 100/X millió potenciális vevőre számíthat... Aki angolul, az még Benedek22 érdeklődését is elnyerheti.
És ha valaki azt veszi a fejébe, hogy a magyaroknak próbál meg valamit magyar nyelven nyújtani, az meg jobb, ha elhúz!!!
Namármost azért azt szeretném itt leszögezni, hogy a lexikonban is benne van minden "kacsa" - és ez nem kacsa.
Hosszabb, rövidebb ismertetőkkel, de legalábbis rendszertani helye szerint, azon túl pl a fészkelés betagségek tekintetében sok ám a párhuzamosság madár és madár között - hiszen pontosan ezért lett a könyv (valójában cd) MADÁRBARÁT, pedig amikor elkezdtem, még csak kanári, papagáj, egzota kategóriákra gondoltam.
Most meg már 4500 oldalnál is több.
Hogy világos legyen a keresővel végigpásztázom az L-betűs fájlt és kigyűjtöm ide (a következő hozzászólásba szokat a címszavakat, amelyekben szerepel a RÉCE kifejezés.
A fenti "egyedi", csoporthármas pedig irrelevánsnak tekinthető, amennyiben rámutatunk, hogy a rendszertani besorolás származás alapján történik. Mivel más taxonokat is így kategorizáltak és kategorizálnak jelenleg is (bizonyos okokból ez a legállandóbb, a legegyetemesebb), így nehéz elképzelni, hogy kiragadunk egy "szintet", és más szempontok szerint soroljuk be őket.
A téma természetesen teljesen nyitott marad ezen gondolatok után is...!
Tény, hogy sokat variálódik a récefajok rendszertani besorolása. Mostanság lapoztam egy terjedelmes könyvet, melyben az összes réce, ill. lúdfaj, valamint a csáják is fellelhetők. A teljesség igényével, és nagyon jó képekkel illusztrálva. Nekem angol kiadás került a kezembe, egyik barátom vette egy németországi börzén.
Lényeg, hogy amíg nem változik meg a kettős nevezéktanbeli név, addig annyira nem nagy a probléma...
A többszázból egzotikus galamb mindegyike fellelhető a lexikonban. Sőt legalább százról található leírás is. szemelvények:
Íme pl. a
sárgacsőrű feketehátú gyümölcsevő galamb (Ptilinopus /Leucotreron/ cincta - Black-backed Fruit-Dove): Kelet-India és az Indonéz-szigetvilág az otthona ennek a pompás gyümölcsevő galambnak.
A sárga csőr mellett a fej és a nyak világos, széles sötét mellszalaggal határolva.
A test felül sötét, alul világos.
http://klub.wz.cz/hcernohrbety1.jpg
amelyről csak néhány sor található, viszont a hivatkozás révén tovább tud lépni, már akinek van netje.
Vagy itt van egy ismertebb, másik:
szívenszúrt galamb v. vérzőszívű, ill. luzoni csillagos galamb (Gallicolumba luzonica - Dolchstich-taube - Luzon Bleeding Heart): aki egyszer látta ezt a Fülöp-szigeteki 26-30 cm nagyságú (a szárny 140, a farok 90 mm, a testsúly 150-200 g) galambot, többé nem téveszti össze semmivel, annyira jellegzetes bélyeget visel.
Találó nevét is ez adja: az alsó csőrkávától az alsó farkfedőkig tartó fehér tollazatban a mell elmosódó piros rajzolata valóban azt a látszatot kelti, mintha vérezne a galamb.
Dürgéskor a hím szélesre tárja ezt a piros foltocskát, hogy nagyobbnak látszódjék.
A hát fényeszöld. Másutt a tollazat a barna és a szürke árnyalatait mutatja.
A szárny három kékesszürke harántsávval díszített, a farktollak feketés barnák, a homlok galambszürke..., de a tekintet folyton visszakalandozik a mell pirosára.
A hangja kellemes turbékoló: turrru... turrrru.
2-3 tojásából (a színűk szürkésfehér, az index 28x21,5 mm) a kicsik szokatlanul gyorsan, a 11. napra kelnek. Költetése volierben általában problémamentes, Londonban már az első, 1861. évi szállítmányból is sikerült költésre bírni egy párt, amely következetesen 1 méter magasságba építette hevenyészett fészkét egy vízszintes ágvillára.
A hosszú csüd arról árulkodik, hogy szívesen tartózkodik a földön, nem véletlenül fürjgalamb.
Egyetlen alfaja ismeretes, a Mindanao-szigetről: →Bartlett csillagos galambja (G. l. crinigera - másutt önálló).
De tekintve, hogy a sok kis populáció a parányi szigeteken eléggé elszigetelt, számos színárnyalat lehetséges.
http://agham.asti.dost.gov.ph/1998/8th/focus/johnt/bleeding_heart.jpg
vagy pl:
Wallace gyümölcsevő galambja (Ptilinopus wallacii - Wallace's Fruit Dove): nagytestű galambféle a pihéslábúak csoportjában.
A sárga csőr hegye már-már fehér, viszont a töve sötétebb.
A kékes gyűrűvel övezett szem sárga.
A láb lilás bordó, de a végig tollas csüd szürkés pihéi csak az ujjakat engedik látni.
A homlok és a fejtető, a szem magasságában, egészen a tarkóig lilás bordó.
Az arci rész fehér.
A fej, a nyak, a hát felül, a torok és a mell kékes árnyalatú világos pasztellszürke.
A mell alján egy széles, szakadozott fehér szalag mutatkozik. Alatta a has narancsszínű, de lefelé fokozatos átmenettel sárgásra vált.
A fartájék és az alsó farkfedők már egészen világos sárgák és sötétzöld keresztcsíkokkal díszítettek.
A testoldal felül határozottan kékesszürke, alul zöldes fekete.
A comb tollai is piszkos zöldek.
A váll gyönyörű narancssárga. A szárnyfedők közepe kékesszürke, a szegélyük narancsos. A szárny nagy tollai sötétzöldek, fekete szegéllyel.
A hát alul, a farcsík és a felső farkfedők barnás zöldek.
A farok sárgászöld.
Wallich-fácán (Catreus wallichi - Wallichfasanen - Cheer Pheasant): a fácánfélék családjában a valódi fácánok alcsaládja egyik csoportjának névadó faja. Fotó: Horst Bielfeld- http://www.horst-bielfeld.de/
A fülesfácánoktól elüt a rövidebb farkával és a magasabb testállásával. A nyak itt egyenletesen vastagodva éri el a test szélességét.
Természetesen fotók is és festett illusztrációk is vannak
→sárgás pihéslábú galamb (Many-coloured Fruit Dove),
egzotikus galambok v. díszgalambok: jobb híján alkalmazott megnevezés azokra a galambokra és gerlékre (rendszerint a Columbinae alcsalád fajai), melyeket díszként, a maga gyönyörködtetésére az ember a lakásában v. madárszobában, esetleg más díszmadarakkal együtt tart.
Többnyire gyümölcsevők, ill. földigalambok. A leggyakrabban tartott fajok táplálása nagyjából mageleségekkel (kölesfélék, mák, kender, fénymag, búza, rizs, borsó, zab - csíráztatva, áztatva v. főzve is) megoldható. De igazából akkor örülhetünk, ha sikerül őket rászoktatni a tejbe áztatott zsemlére, a reszelt zöldségfélékre, a lisztkukacra és a nálunk előforduló gyümölcsökre.
Próbálkozzunk a díszpintyfélék részére ajánlott lágyeleséggel is! Ez utóbbi nagy esélyt ad arra, hogy a galambok állati fehérje igénye mellett a vitamin- és ásványianyag-szükségletüket is biztosan fedezhessük. Kétszínű gyümölcsevő galamb
A magevőknél a zúza őrlőköveinek biztosításáról (aprószemű sóder) nem szabad megfelejtkeznünk. (A fotón bronzszárnyú galamb, Hansch felvétele - Ausztrália)
Költésükhöz viszonylag nagy hely, azon belül nyugalmas ágrendszer v. mesterséges padka szükséges, és természetesen biztosítani kell fészekanyagot is.
A fajok döntő többsége tropikus tájakról származik, ami egyben a hő és páratartalom-igényükre is utal. Vagyis a mi klímánk alatt nem érdemes kísérletezgetni a kint teleltetésükkel. Bár kétségtelen, hogy kialakulni látszik egy az európai tenyészetekben régebb óta "munkában" levő vérvonal pl. gyémántgerléből, bronzszárnyú galambból stb., amely lassan-lassan akklimatizálódni látszik.
egyéb galambok, vadgalambok: a tenyésztői gyakorlatban, a galambfélék családjába tartozó fajokból, német mintára képzett csoport, többé-kevésbé a rendszertantól függetlenül.
Az egzotikus galambokkal foglalkozó nyugat-európai tenyésztők a következő fajokat szokták ide sorolni:
→bronznyakú galamb (Turturoena iriditorques - Bronzenackentaube),
→fahéj galamb (Aplopelia larvata - Zimttaube),
→fehérarcú kakukkgalamb (Turacoena manadensis - Weissgesicht-Kuckuckstaube),
→fehérszárnyú galamb (Melophelia asiatica - Weissflügeltaube),
→fehértorkú galamb (Alsocomus vitiensis - Weisskehltaube),
→fogasgalamb (Didunculus strigirostris),
→jamaikai galamb (Leptotila jamaicensis - Jamaikataube),
→kékgyűrűs galamb (Leptotila verreauxi - Blauringtaube),
→kis kakukkgalamb (Macropygia ruficeps - Kleine Kuckuckstaube),
→Mackinlay-kakukkgalamb (Macropygia mackinlayi - Mackinlay-Kuckuckstaube),
→nyílfarkú zöldgalamb (Sphenurus apicauda),
→olajgalamb (Dendroteron arquatrix - Oliventaube),
→pálmagerle (fotó: Askar Isabekov - http://www.birds.kz/ )
→rózsagalamb (Nesoenas mayeri - Rosataube),
→rózsásmellű kakukkgalamb (Macropygia amboinensis - Rosabrust-Kuckuckstaube),
→vándorgalamb (Ecltopistes migratoria v. canadensis),
→zsinórosfarkú kakukkgalamb (Macropygia unchall).
égszínkék: árnyalat a hupikék és a világoskék között. A megítélésben elkerülendő a szubjektivizmust hivatalos színskálán érdemes megtekinteni (http://www.main.cz/colors/color_names.htm ), s a viták elkerülése végett az ottani elnevezéseket volna célszerű alkalmazni!
Na ez nagyon izzadtságszagú lesz, de csak van megoldás!
A problámát az adja, hogy új titánok kitalálnak valamit, vagy előfordulhat, hogy valaki feltűnési viszketegségből például az állítja, hogy ő látott valamelyik halastavon mondjuk rózsás gödényt és akkor megmozdul a szakma - de hogy nem látott, nem láthatott, azt eléggé nehéz bizonyítani.
Az én módszerem, hogy ha valami mellbelök, akkor rögtön az database-ben kezdek. Nos, ott semmi nincs az Aythyini-ről - következésképpen vagy nagyon új a dolog vagy nincs is!
Második lépés a Google. ott sajnos kiadott néhány találatot, miután a következő megoldást tartanám helyesnek:
Aythyini: egy 1996-os keltezésű, bizonyos Bradley C. Livezey által jegyzett pennsylvaniai dolgozatban felvetődött, hogy az Anatidae alcsaládot két vagy három törzsre kellene osztani, s ez lenne az Aythyini törzs. A szerző amellett kardoskodik, hogy az új besorolás még akkor is indokolt volna, ha valamennyi bukókacsa egyazon módon keresi a táplálékát, merthogy amit ők fogyasztanak, illetve a telelési szokásaik indokolttá tehetik a hármas csoportosítást, miszerint lennének
1./ ÖBÖLKACSÁK (Bay Ducks):
Aythya valisineria (Canvasback),
Aythya marila (Greater Scaup),
Aythya affinis (Lesser Scaup),
Aythya americana (Redhead),
Aythya collaris (Ring-necked Duck), amelyek
tollazatukban, élőhelyüket (É-Amerika) és testsúlyukat (0,99-0,4 kg) tekintve nagyon hasonló Aythya-fajok. Nagy tavak védett öbleiben telelnek és soha nem mennek tengerre. Aztán vannak a
2./ TENGERI KACSÁK (Sea Ducks):
Tadorna, Somateria, Clangula vagyis rendszertanilag kevert fajokkal, amelyeknek vadászati jelentősége az USÁ-ban rendkívüli, s közös jellemzőjük, hogy miközben az év nagyobbik részében kerülik a tengereket, teleléskor ott bukkannak fel. És végül
3./ BUKÓRÉCÉK (Mergansers).
Mergus (V. Lophodytes) cucullatus: →csuklyás bukó (Hooded Merganser).
Mergus albellus: →kis bukó (Smew),Mergus serrator: →örvös bukó (Mittelsäger - Red-breasted Merganser),
Mergus merganser: →nagy bukó (Goosander - fotó: David Blank).
De ez a gondolat tudományos körökben teljesen visszhangtalan maradt – amit könnyű megérteni, ha végiggondoljuk az érvelést. Sajnos a neten keresztül újra és újra bekerül a köztudatba és nem kis fáradtság tisztázni a helyzetet. Ha csak nem hessentjük el a gondolatot azzal, hogy a mértékadó The World Bird Datebase (http://www.bsc-eoc.org/avibase/avibase.jsp ) nem lök ki semmit a keresésre.
http://www.ctwaterfowl.org/mergansers.htm
Tisztelettel kérem, véleményezzétek! És bekerül mint szócikk a lexikon javított (bővített) kiadásába.
Háttérlevelezésünk alapján szinte biztos voltam, hogy jön a helyes válasz.
Igen, az Anas nem(zetség)ben ő a bantu v. hegyfoki réce - azt hiszem, aki egyszer látja, el nem felejti.
Na mármost ez a faj a helyén van, de a récékkel máskülönben rendkívül sok a gond - már rendszertanilag. Új titánok új felfedezéseket tesznek, de a lényeg, az általában marad.
Anas: az úszórécék nemzetsége, amelyet újabban szétbontottak.
Az új nemzetségnevet a magyar nevet megelőző kettőspont előtt zárójelben jelezzük! A magyar név után zárójelben a német v/és az angol név olvasható.)
acuta (Dafila): →nyílfarkú réce (Spiessente - Northern Pintail– lásd fotó),
americana (Mareka): →amerikai fütyülőréce (Nord-amerikanische Pleiflente - American Wigeon),
Kérdezheti bárki, hogy ha már a hottentotta Puneatta, akkor miért szerepel itt. A válasz egyszerű: a MADÁRBARÁT-LEXIKON nem a legfrisebb rendszertani REGISZTRÁCIÓ, HANEM SEGÉDESZKÖZ. Az a cél vezérelt, hogy ha valaki egy fajjal kapcsolatban többet akar megtudni, mint ami az előtte levő, esetleg 100 évvel ezelőtt írt kötetben van, akkor viszonylag gyorsan rátaláljon a leírására. Vagyis tudjunk segítséget adni annak is, aki onnan idnul el, hogy az Anas querquedula latin név van meg neki. és itt valamit talán sikerült érzékeltetni az Aythya - Aythyini problémával kapcsolatban is
A tavaszi szünet alatt ellátogattunk a Fővárosi Állatkerbe. Erről hoztam néhány ide illő fotót, ha nem bánjátok:-)
Egy madárkedvelő ismerősöm mos készül Jákó fiókát venni. Átküldtem neki az általam ismert papagájtenyésztők linkjeit, és úgy tűnik, hogy Deák Jánosnál megtalálta az igazit. Csak azt sajnálom, hogy nem mentem vele madárnézőbe, mert állítólag feledhetetlen élményben lett volna részem. Két hét múlva hozhatják el a kis jövevényt, és lehet, hogy azt az alkalmat megragadom, és velük megyek én is:-))
Kérem tiszelettel az esőfürj fotója lemaradt, így keletkezett egy kis káosz - remélem, sikerül egy halovány kis rendet teremteni:
és talán meg fogja mindenki érteni, hogy milyen nehéz ide pontosan beilleszteni a képeket - LEGALÁBB IS NEKEM SZÖRNYŰ KÍNOK KÖZÖTT SIKERÜL CSAK A DOLOG
esőfürj (Coturnix coromandelica - Regenwachtel – Rain Quail): a valódi fürjek egyike a fácánfélék családjában indiai, ceyloni és burmai élőhelyekkel.
Nagyon hasonlít az európai fürjre. A mellén egy fekete folt ékesíti. A fejtető szintén fekete.
A kézevezők egyszínű barnák. Az írisz ugyancsak barna.
A csőr sötét szaruszínű. A láb világos piros.
150-160 mm nagyságú, 90 mm-es szárnnyal és 36 mm-es farokkal. A súlya 64-70 g.
A hangja kellemes vit-vit kiáltás.
A tojó torka fehér. Szintén fekete mellfolttal ékesített, viszont a fejtető itt barnás.
A fészekalja 6-8 tojásból áll. Ezek színe a világossárgától az olajosbarnáig bármilyen lehet, finom apró v. nagy barnás fekete foltokkal.
A kelési idő 17 nap.
Európában először a londoni állatkertben sikerült szaporítani. Ennek dátuma 1861. Az akkor alkalmazott költőszekrény 150 cm hosszú, 60 cm széles és 50 cm magas volt.
Fotó: Horst Bielfeld - http://www.horst-bielfeld.de/
réce: →kacsa; →récék.
RÉCEFÉLÉK (ANATIDAE - Duck, Gees and Swans): a →LÚDALAKÚAK RENDJÉNEK EGYIK CSALÁDJA VÁLTOZATOS vízimadarakkal.
A család eléggé sokszínű, de szinte valamennyi fajra jellemző a vízi életmód, ennek megfelelően a lábujjaik között úszóhártya feszül. Jó röpkészségűek
Az idetartozó
- az ÁSÓLUDAK (Tadorna) nem buknak le a táplálékért a víz alá. Nagy termetű, lármás, társaságkedvelő madarak. A nyakuk hosszan nyúlik fel a test fölé. Az ivari kétalakúság nem fejlődött ki;
- a BUKÓRÉCÉK (Mergus) a víz alá bukva táplálkoznak. A csőrük keskeny és fogas szélű. A tarkójukon rendszerint üstököt viselnek. Alkatilag karcsúak. Reptükben hosszan elnyúlva úsznak a levegőben. Odvakban v. a talajon költenek;
- a HALCSONTFARKÚ RÉCÉK (Oxyurae) a víz alá bukva keresik a táplálékukat;
- a HATTYÚK (Cygnus) nyaka még a ludakénál is hosszabb. A testük is nagyobb. Egymás mögött v. V alakzatban vonulnak. A hím és a tojó egyforma;
- a LUDAK (Anserinae) nagytestű, hosszúnyakú, legszívesebben a nedves réteken legelésző madarak. A földön fészkelnek. Az ivarok nem különböznek. Egymás mögött v. V alakzatban vonulnak;
- ÚSZÓRÉCÉK (Anas) jellemzője, hogy a víz felszínén szürcsölgetve v. tótágast állva táplálkoznak. Alapvető élelmük a lemezes csőrükkel a vízből kiszűrt planktonok tömege. A vízről merőlegesen röppennek fel. A karevezőik fényesen csillogó szárnytükröt alkotnak. A gácsérok díszes nászruhát viselnek, de a nyugalmi ruhájuk a tojókéhoz hasonló. A talajon v. üregekben költenek.
Más felosztásban még itt tárgyalják a következő csoportokat:
FÉNYLUDAK (Nettapus),
FÜTYÜLŐLUDAK (Dendrocygna - farécék),
GŐZHAJÓRÉCÉK (Tachyeres),
TENGERI RÉCÉK (közöttük a bukók és számos nemzetséggel).
A vadrécék v. úszórécék a család legkisebb termetű tagjai. Sok nemzetségre tagolódó, fajokban rendkívül gazdag csoport.
A vadrécék egyik legismertebb fajuk →apró réce (Anas crecca) galambnagyságú, a nálunk előforduló kacsák legkisebbike. Ősszel és tavasszal nagy csoportokban vonul át hazánkon.
Valamivel nagyobb a réteinken költő →böjti réce (Anas quer quedula), amely kisebb-nagyobb csapatokban érzi jól magát.
A →nyílfarkú réce (A. acuta) és a →kanalas réce (Spatula clypeata) szintén gyakori kacsafaj hazánkban. A →tőkés réce (A. platyrhynchos), a házikacsa őse hazánk leggyakoribb vadászható vízi szárnyasa.
Háziasítása viszonylag újkeletű, a római császárság idejére tehető, és a keletkezett fajták száma sem nagy:
magyar réce,
pekingi réce,
campbell kacsa,
Aylesbury kacsa,
Cherry Valley stb.
A bukók (Mergus) a récékre emlékeztetnek, de könnyű őket azoktól megkülönböztetni, hiszen a csőrük vékony és kampós. Jellegzetes képviselőjük a nagy bukó (Mergus merganser) házi kacsa nagyságú, és csak enyhe teleken fordul elő nálunk. A csaknem tiszta fehér kis bukó (M. albellus) Magyarország téli vendége.
A család tagjait a köznyelvben három csoportra szokás felosztani. Ezek a közismert nevükön a hattyúk, a ludak és a récék. A világ legkülönbözőbb tájain előforduló, mintegy 150 faj tartozik ide. S az őseik már az eocénban elkülönültek más rendbeliektől.
A libákról leváltak az ún. csáják, s az eltérő életmód miatt ma már egy kissé bizonytalan a tudomány, hogy valóban rokonok-e.
Az ember már ősidők óta becsüli ezeket a madarakat.
A →hattyú Apolló szent madara, a szépség szimbóluma. A mitológia szerint Zeusz gyakran vette fel a hattyú alakját, ugyanígy a valkűrök is. A néphit szerint a haldoklók pedig megnyugszanak a hattyú éneke hallatán. Az ornitológusok többsége hajik rá, hogy ne különítse el a hattyúkat a ludaktól.
A rómaiak a ludat azért tisztelték, mert az éjjel rájuk törő ellenséget hangos gágogással jelezve felverték a Capitolium őrzőit.
A →lúd valódi ínyencfalat világszerte. A tollából készített pehelypaplan az egyik legfinomabb takaró.
A récéktől jelentősen különböző alkatuk és viselkedésük van. Az ivari kétalakúságnak gyakran semmi jele. Főként zöld növényi részeket legelnek. Némileg elkülönülnek az ide tartozó fütyülőludak. A csüdjük hosszú, a hangjuk füttyszerű, a színük réceszerűen tarka.
Az úszó →récék lábán széles úszóhártya feszül, a hátsó ujjuk rövid, a csüdjük egészen kurta. Csaknem valamennyi faj közös jellemzője, hogy egyszerre hagyják el (→vedlés) az evezőtollaikat, s egyes fajok rövid időre teljesen röpképtelenné válnak.
Az ide tartozó fajok dicséretét a hasznosságuk v. a szépségük szerint nem lehet eltúlozni. Vannak a családnak mütyüri, 35 cm-es képviselői, s a hattyúk többsége a hosszú nyakával 1 méternél hosszabb.
Jellemző rájuk, hogy a csőrükön ugyanolyan szarulemezkék fejlődnek, mint a →flamingókén. Vannak földön és vannak fán fészkelők. Valamennyi ide tartozó faj fiókái pelyhesen kelnek, s viszonylag hamar elhagyják a fészket. Egyes fajok átmeneti jellegűek.
(→ANATIDAE)
recehártya: →retina.
récék: a hattyúk és a ludak mellett a →RÉCEFÉLÉK családjának harmadik csoportja. Legismertebb nemzetségük az →Anas.
A csőrük lapos és széles. A lábuk rövid és úszóhártyás.
A többségre jellemző az ivari kétalakúság, sok faj nem csak ivar, hanem évszak szerint is más-más ruhát ölt az évente kétszeri vedlés során.
A hímek ősztől tavaszig pompás tollruhát viselnek. A tojók valamennyi fajnál közel azonos színezetűek.
Egy-egy faj gácsérjait egy másik faj gácsérjaival összehasonlítva azt hihetnénk, hogy nem is rokonok, pedig a fajok keresztezéseiből termékeny utódok jönnek létre, ami ezt megbízhatóan cáfolja. A tollazat sajátossága még, hogy a fedőtollak alatt vastag piheréteg található.
A párok általában ősszel állnak össze, s a fajra jellemző násztánchoz való szilárd kötődés a biztosítéka, hogy azonos fajbeliek kerüljenek össze.
Érdekes, hogy nem a testtartások, a mozdulatok és a taglejtések, hanem a szertartás egymást követő mozzanatainak sorrendje más és más.
A hímek a párosodás után elhagyják a párjukat. Rendszerint színpompásak, s a hangjuk is eltér a tojókétól. A légcső alsó szakasza itt általában dobbá tágul.
Tollas farmirigyük van.
A récék csoportja nem annyira egyöntetű, mint más rendszertani egységek, sok az átmeneti típus. Ilyenek pl. a farécék v. más néven →fütyülőludak, továbbá a →félludak. (Fotó: özvegy fütyülőlúd - Pablo Rodríguez - http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/ )
A ludaktól a récékhez más vélemények szerint a tyúklúd vezet. (→afrikai tüskéslúd; →amerikai fütyülő-; →álarcos réce; →bahamai réce; →barátréce; →barna réce; →böjti réce; →bütykös réce v. lúd; →cifra réce; →cifra pehelyréce; →cigányréce; →csörgő réce; →csuklyás bukó; →dunnaréce; →fahéjszínű réce; →fekete réce; →félholdas kanalas réce; →fényrécék; →fogascsőrű réce; →fülöp-szigeteki réce; →füstös réce; →fütyülő réce; →fütyülő díszréce; →gőzhajórécék; →halcsontfarkú réce; →harlekin réce; →hegyi réce; →indián-; →izlandi réce; →jeges réce; →kakukkréce; →kanalas réce; →karolin réce; →kékcsőrű réce; →kékszárnyú réce; →kendermagos-; →kerceréce; →kis bukó; →kontyos réce; →kormos réce; →kucsmás réce; →labrador-réce; →laysani réce; →lebernyeges réce; →luzoni réce; →mandarinréce; →nagy bukó; →nyílfarkú réce; →örvös bukó; →pehelyréce; →peposzaka réce; →pettyes réce; →pézsmaréce; →piroscsőrű réce; →rózsásfejű réce; →sarlós réce; →sárgacsőrű kacsa; →szemöldökös réce; →tarka réce; →tőkés réce; →törpe fénylúd; →úszórécék; →üstökös réce; →vörösfejű réce) →keresztezés; →hibrid).
recens fajok (lat.): a ma élő fajok összessége, vagyis nem fosszilis v. kihalt fajok.
Aszem kötözni való bolond vagyok. Még mindig azon töröm az agyam, hogy mivel teremtsek kedvet, pedig akinél ezt eddig nem sikerült elérni, arra már valszeg keresztet vethetek.
Azért még ide teszem a kedvencemet - valaki tudja-e mellik récéről van szó?
a jellegzetes fejalakulásról azért aki járatos a dolgokban, az hamar megválaszolja!
Főként gyümölcsökkel és nektárral táplálkoznak.
Rendszerint zacskó alakú fészket építenek.
Legismertebb fajuk az →aranyfarcsíkú kacika.
kacsa: 1. a köznyelvben, rövidülve, a házi kacsa, az egyik, a lúdnál kisebb, rövid lábú és nyakú, leginkább húshasznosítású vízi szárnyas neve. Ebben az értelemben nagyon általános fogalom, hiszen ide értik a pézsmarécét is (néma kacsa), amely rendszertanilag nagyon távol áll a tőkés récétől, a ma ismert házi kacsafélék döntő többségének ősétől.
Nálunk kevéssé ismert kacsafajták
Fajta neve
Kitenyésztés helye
Kifejlett súly (kg)
Gácsér tojó
Tojástermelés
Db/év g/db
Csakovana
Anglia
2,4 2
70 65
Divocska
NDK
1,5 1,3
18 50
Ivánsk brojler
Csehszl.
1,8 1,5
155 60
Kubai kacsa
Kuba
3,0 2,8
135 78
Ukrán kacsa
Szovj.
3,2 2,9
115 82
Zrkadlova
Szovj.
3,3 2,6
115 75
V. Malik szerint
2. a vadászok is kacsázni mennek, amikor a vadkacsa nevét használják lerövidítve.
3. (átv.) a sajtó gyakorlatában az olvasók megtévesztésére kiagyalt, valótlan hír.
5. a kacsa- v. →RÉCEFÉLÉK családjába (Anatidae), szorosabban véve az Anatinae; →kacsák alcsaládba tartozó fajok, más néven récék.
(→aylesbury kacsa; →kajugai kacsa; →duclair kacsa; →házi kacsa, holland kacsa; →indiai futókacsa; →orpington kacsa; →pekingi kacsa; →pézsmakacsa; →pomerániai kacsa; →roueni kacsa; →saska kacsa; →vadkacsa, stb.)
kácsa: a →tőkés réce (Anas platyrhynchos) egyik népi neve.
kacsafajták és hibridek a hazai tenyészetekben:
1. a magyar nemesített kacsa a parlagi kacsákból, a vadrécéből és a sárga török kacsa, vm. a pekingi, a roueni és a khaki-campbell klb. vérvonalainak a keresztezéséből alakult ki.
Főként a fehér változata ismert, de előfordul barna v. fekete színben is.
Igénytelensége, jó ellenálló-képessége és takarmányhasznosítása folytán kedvelt fajta volt, de mára a jobb eredményekkel kecsegtető pekingi kacsa, ill. a klb. kacsahibridek kiszorították a kisgazdaságokból is.
Kifejlett korára a súlya 2-3 kg között várható. Évente 60-80 tojást tojik.
2. a hazánkban fellelhető pekingi kacsák Dániából és Hollandiából importált amerikai típusú kacsák. 1992-ben is még az egész állomány 60 %-át ez a fehér színű, edzett, jó ellenálló-képességű, vegyes hasznosítású fajta tette ki.
Nálunk elsősorban húsra hasznosítják.
A tojó 3,2-3,5, a gácsér 3,4-4 kg súlyú.
Már fél éves korában ivarérett. Évente 200 tojást várhatunk egy tojótól, a kis kacsák 50 napos korukra elérik a 2,5-2,7 kg-ot; 3. az →aylesbury kacsa előfordul nálunk is, de ma már kevéssé népszerű, pedig a lúdéhoz hasonló a testalakulása, és a tollazata fehér (lásd fotó, Danny Williamson!);
4. a →khaki-campbell ma már nálunk is háttérbe szorul, mert kifejezetten tojástermelő fajta;
Fehér ill. barna színváltozata ismert. A tojó 1,8-2, a gácsér pedig 2,2-2,5 kg súlyú.
A kacsahibridek előállításban van jelentősége;
5. a roueni kacsa a századforduló után került hazánkba. Nagy testű (3-4,5 kg), kiváló húsformákat mutató, nagy fiatalkori fejlődési eréllyel rendelkező, intenzív fajta.
Évente 80-100 tojást tojik.
Kár, hogy a tarka színei miatt pecsenyetermelésre nem alkalmas.
6. a Haltenyésztési Kutatóintézet szarvasi telepén a pekingi kacsából előállított szilárd szervezetű, félintenzív tartás mellett is szép eredményeket mutató fajtát 1974-ben szarvasi pekingi néven államilag elismerték.
A 3-3,5 kg súlyú tojók 220 nap alatt fejenként 145 tojást produkálnak.
A kis kacsák 49-50 nap alatt érik el a 2,4 kg-ot, s ehhez csupán 8,15 kg takarmányt használnak fel;
7. a debreceni fehér kacsafajtát a khaki-campbell (lásd fotó!) és a pekingi keresztezéséből állították elő. A tojók 3-3,5 kg-ot nyomnak, s 220 nap alatt 130 tojást termelnek, kelési százalékuk figyelemre méltó: 76-78.
A szaporulat intenzív hizlalás mellett az 52. napra éri el a 2,1-2,5 kg-ot.
8. a minicos hibrid a holland nemesítők terméke a fehér színű vadkacsából és a szintén fehér khaki-campbellből.
Kistestű végtermék eléréséhez ideális, mert 1 kg testtömeg eléréséhez csupán 3 kg takarmányt igényelnek. A végtermék 45 napos korára 1,5 kg.
A tojók 1,7 kg-osok, s 10 hónap alatt rendkívül figyelemre méltó 260-280 tojást termel, ezek keltethetősége 85-88 %.
9. a körös menti hibrid 1981 óta államilag elismert fajta. ún. háromvonalas hibrid.
A tojástermelése 220 nap alatt 130 db.
A pecsenyekacsák 50 nap alatt érik el a 2,8 kg-ot, s 1 kg hús a jónak számító 3,2-3,4 kg takarmányból.
Legnagyobb értéke a gyors tollasodás és a korai vágásérettség (44-45 nap).
10. a →cherry valley hibrid angliai produktum, s mi 1967-ben ismerkedtünk meg vele.
Szép karriert futott be nálunk is. (→kacsahibridek)
kacsafélék (Anatidae): a lúdalakúak rendjébe tartozó család, más néven a →RÉCEFÉLÉK.
kacsahibridek: a házikacsa klb. fajtái keresztezésével elsődlegesen rendszerint húshasznosítás céljából előállított hibridek.
A típus neve
Előállító
Vágásérett (kg)
gácsér Tojó
Nevelés ideje (nap)
1 kg hús előállításának
takarmányigénye
Pekingi Jansen
holl-francia
2,5 2,5
48
2,70 kg
Hejgaard L 31
dán
3,2 3,2
50
2,87
Hejgaard L 314
dán
3,35 3,35
50
2,82
Hejgaard XL-7
dán
3,5 3,5
50
2,79
Medeo
szovjet
3,15 3,1
49
2,79
X-II
szovjet
3,1 3,1
49
3,00
1822
csehszl.
2,85 2,97
49
3,15
1811
csehszl.
2,8 2,8
49
3,08
Körösmenti
magyar
3,2 3,12
49
3,09
Minikos
holl-francia
1,6 1,6
49
3,2
Ivanszki törpe
csehszl.
1,5 1,5
49
3,0
Kairina
NDK
3,64 2,04
70
3,48
Pézsma R31
francia
2,08 2,08
49
2,25
R32
francia
2,23 2,23
49
2,25
R51
francia
1,98 1,98
49
2,25
V. Malik után
kacsák (Anatinae): a →RÉCEFÉLÉK családjának egyik alcsaládja, vízhez kötött madarakkal.
A csőrük széles és a végén erősen lapított.
A csőrkáva éle fésűs. A szárny és a farok rövid és hegyes.
A tojó kisebb és kevésbé díszes, mint a hím, amelyet gácsérnak hívunk.
A tojásuk zöldes. Nem ritkán olyan benyomást kelt, mintha zsíros lenne. A házikacsa külterjesen tartott csapatainál a tojás zöld színe határozottabb, mint az intenzíven tartott állományoknál.
Tudni kell azt is, hogy a kacsatojás sárgája minden baromfiféle között a legnagyobb és enyhén zöldes árnyalatú. Ezen túl közismert, hogy a kacsa tojása sokkal gyakrabban fertőzött paratífusszal, mint más baromfiféléké. Ennek csupán az a magyarázata, hogy a tojását sáros, piszkos helyen pottyantja el.
kacsaláb:1. a kacsa úszóhártyás lába;
2. (átv.) ilyen lábon forog a fényűző, mesés palota.
kacsanyak: 1. a kacsa nyaka;
2. (átv.) sós kelt tészta, melyet forrázás előtt összesodornak, s forrón zsírban meghengergetve, túróval ízesítve tálalnak.
kacsasült: kacsából sütéssel készített ínyenc pecsenye.
kacsatenyésztés: a közismert vízi szárnyast, a kacsát a húsáért, a tolláért és a tojásáért tartja ide s tova 1000 esztendeje az ember. Ma már egyáltalán nem előírás a vizes tartás, a hibridek többsége csak ivóvizet lát.
A külterjes fajtákat viszont, vizes rétek, nádasok mellett olcsóbban lehet felnevelni, amikor is a csapat megkeresi magának a táplálékát. Ilyenkor további előny, hogy a tollazat tiszta és ép marad, ami egyáltalán nem mellékes szempont.
A kacsa nagyon szereti pl. a békalencsét, és a sajátos csőrszerkezete segítségével szinte minden fogyaszthatót kiszűr a tocsogókból, tavakból folyóvizek széléből. A régi tanyasi kacsa alig kapott zsákból élelmet.
Felszedték az eperfa alól is a gyümölcsöt, s ha az már túlérett, benne megindult a szeszes erjedés, be is rúgtak.
Ne mosolyogjunk ezen, mert tudni kell, hogy az alkohol rendkívül veszélyes méreg a kiskacsák számára, bénulásos pusztulást is gyakran okoz.
A külterjesen tartott kacsák jelölésére beválik az úszóhártya bevágása, a fej befestése v. a lábukra erősített színes jelzőszalag.
A zártan tartott kacsa szintén rendkívül sok zöldet fogyaszt, így a takarmányozása viszonylag olcsó. Közismert, hogy a csalánt (pormentesen, zsenge állapotában)- (
http://www.biopiac.net/images/csalan2.jpg ) imádják. Annak a rost, íz és vitaminanyagai, ásványi összetevői nem csak takarmányként kiválóak, de az étrendi hatásuk is ragyogó.
Az apróra vágott csalán között a kukorica- v. árpadara jól hasznosul. Répalevél, saláta, csibehúr mind eltűnik a kacsa torkában, persze csak akkor, ha apróra vágjuk, mert a kacsák nem tudnak legelni, a csőrükkel tépni.
A tartásától sokan idegenkednek, mert híg az ürüléke. Ezt a problémát a szarvasi Halgazdasági Kutatóintézetben ragyogóan megoldották a lécrácsos v. drótos tartással, amikor is mind az etetők, mind az itatók a szálkamentes farácsra kerültek. A kis kacsákra nézve semmiféle hátrányt nem jelentett a drótrácson állás sem.
Egyébként rengeteg almot igényel, ami lehet szalma, faforgács, fűrészpor v. homok.
A kacsa pocsékolós takarmányfogyasztó hírében áll. Hogy se a darát se a vízét ne pancsolhassa szét, erre kitűnő megoldást jelent, ha az etető- és az itatóedények peremét a szárnytő magasságig emeljük és léc v. drótosztóval gátoljuk meg a beleállást.
Ezen túl soha ne töltsük 2/3-ad résznél jobban meg sem az etetőket sem az itatókat!
Nem lehet elégé aláhúzni, hogy a kacsa elé a lisztes magőrleményeket nedvesítve és zölddel keverve kell adni. A kacsatápokat éppen azért szokták granulálni, mert a kacsa egyébként sem kedveli a csirizes, lisztes takarmányokat.
Intenzív tartás mellett 1 kg kacsahús cc. 2,8 kg takarmányból állítható elő. Érdekes, hogy a halastavakon tartott kacsák kevesebb takarmányon elérik az 1 kg súlygyarapodást és a halak növekedése szempontjából is előnyös a kacsák jelenléte.
A kacsát rendszerint 48-54 napos korában vágják, a feldolgozó ennél idősebb kacsát nem is fogad, mert azon megindul a vedlés és szinte lehetetlen piacképesre tiszítani. Ha lekéssük a legkedvezőbb időpontot, akkor inkább meg kell várnunk az új toll kinövését.
Tenyésztésre a december és április között kelt kacsákat érdemes meghagyni, a későbbiek nehezen viselik a nyári nagy meleget, a fejlődésük nem teljesen kielégítő, s rendszerint csak az azt követő évben kezdenek el tojni. A kicsik, ha tehetik, belemásznak az itatóba, mert így a felhevült testüket gyorsabban lehűthetik. Egészséges kacsának nem árthat meg a fürdés. Ha viszont valami baja van, pl. hőemelkedése, akkor előfordul, hogy "elázik" és kihűlve a vízbe fullad.
Jól tűri a hideget, de induláskor ajánlatos a napos kacsáknak is megadni a 30-31 fok meleget.
A magnak hagyott kacsákat óvakodjunk kukoricával etetni, attól elhíznak és nem várhatunk tőlük jó tenyészeredményt.
Viszont apróra vágott zöldet (darákkal dúsítva) bármilyen mennyiségben feletethetünk a növendékekkel. Ősztől tavaszig a kacsa tápláléka főtt krumpli, tök, reszelt répa darával és lucernaliszttel, továbbá nem mérgező kertészeti zöldhulladék.
A kacsa a darák közül az árpát kultiválja a legjobban. Bár itt talán nem is az íz a mérvadó. A kukoricát nehezen tudja felszedni. Inkább lapátolva veszi csőrébe a magvakat, ehhez pedig az apróbb magok, és a magféleségek edényből etetve alkalmasabbak.
A kacsa táplálásában a tápok is szerephez jutnak, méghozzá széles választékban:
indító-,
nevelő- és
tojótáp, továbbá
pecsenyekacsatáp
halastavi és száraz etetésre.
Tápok nélkül aligha lehetne elérni a 2,3-2,8 kg-os súlyt az 52-56 napos korban kezdődő tollváltás idejére.
Tenyésztojást főként a 2 éves állomány legjobbjaitól kell fogni, amelyek a legnagyobb tojásokat adták. A tenyészállományt a harmadik évben már nem érdemes tartani.
Tudni kell, hogy a →tojástermelő-képesség és a máj nagysága negatív korrellációban áll.
Szóba jöhet a házi kacsa keresztezése a →pézsmaréce példányaival, amikor a pézsma gácsér mellett nem tűrhetjük meg a pézsma tojókat, mert az különben nem néz a házi kacsatojók felé.
A hibridek mája szembeötlően nagyobb, s az F1 nemzedékben minden tekintetben érvényesül a heterózishatás.
Ha a termelés célja a kacsatojás, akkor érdemes a campbell fajtához nyúlni, amely az indiai futókacsából lett kitenyésztve, s hozta génjeiben a kiváló tojástermelő-képességet. Évente 200-250 tojás várható tojónként.
A kacsatartás elsődleges célja mégis a pecsenyekacsa-előállítás (lásd fotó:
http://www.ofe.hu/teka/t1/pipi2.5.2.htm ).
Az egybe sütött pecsenyekacsának minden része ízletesebb, mint a libáé. A feldolgozóipar mégsem nagyon tudja a kisüzemi termékeket fogadni, mert a háztáji nem képes szűk súlyhatár mellett nagyobb tételt szállítani. Az egyéni hizlaló viszont az által élvez nagyobb előnyt, hogy töméssel gyorsíthatja a hízást.
Egy-egy kacsába a hízlalás során (három hét) 12-15 kg áztatott, sózott, zsírozott kukoricát tömnek. A kacsa tömése a libáénál sokkal könnyebb, nem is igényel gépet, legfeljebb spirálos tölcsért.
Ha a kacsamáj a kacsatartás fő szempontja, akkor a magyar kacsa tarka változatait és a pézsma récét érdemes választani. A szakirodalomban van adat 3 kg-os kacsáról, amelyben 70 dkg-os máj volt.
A jó minőségű kacsatoll a libatoll olcsóbbítását szolgálja. A libatollnál rugalmatlanabb, szerkezetileg kevésbé finom, kisebb a pehelytartalma.
A halastavi kacsák jó minőségű tolla esetenként mégis vetekszik a gyengébb minőségű libatollal - árban is. (→magyar kacsa; →pekingi kacsa; →pézsmaréce; →cherry valley; →jansen; →naposkacsa; →házi kacsa; →vírusos májgyulladás)
kacsaúsztató: rendszerint a falu végén egy gödörben kialakuló tavacska, de legalább vizes pocsolya, melyben a kacsák remekül érzik magukat.
kacsázik: 1. kacsára vadászik; 2. csámpásan jár; 3. lapos követ a víz színén ugrat.
És persze a táblázatok szétestek, meg a fotókat kínkeservesen kell ide újra bepakolni, lehet, hogy lassan abbahagyom - IGEN, A TÖBBI IDE TARTOZÓ 6 KÉPET MÁR NINCS TÜRELMEM BERAKNI, INKÁBB KERESEK MÉG VALAMILYEN RÉCEFÉLÉT
Talán sikerül valamit jóvátenni a hibából, bár azt se tudjam, hová nyúljak.
Mondjuk, fellapozom a farkalást:
farkalás (bar.): módszer a növendékludak nemének megállapítására.
Jóllehet a gúnár vastagabb nyakú, nagyobb fejű és súlyú, mint a tojók, előfordul, hogy ősszel még bizonytalan a gazda a nemek megítélésében. Ilyenkor a vizsgáló a libát asztalra fekteti, hogy az állat farka felé álljon és az asztal szélénél könnyedén le lehessen azt hajtani.
Amikor a farkat lehajtja, előbukkan a kloáka, amelyet szét kell nyitni. A szétnyitott kloákában könnyű felismerni a fiatal gúnár erekkel átszőtt, dugóhúzószerű párzószervét.
Ha ez nem mutatkozik, akkor csupán jól fejlett tojónövendéket tartunk a kezünkben.
Forrás: http://ocw.tufts.edu/Content/5/CourseHome/215794
Közben rábukkanok a
fahéjszínű réce (Anas v. Sputula cyanoptera - Zimtente - Cinnamon Teal): Észak-Amerika nyugati részén és az Andok bolíviai, ill. perui vizein otthonos réceféle. (Fotó: Annette Cutts http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm)
A gácsérnak a fejétől a hasáig jellemző tollruhájának színe alapján kapta a nevét.
Apró növényi és állati eleségeken él, melyeket a csőr finom hosszú szarulemezkéivel szűr ki a vízből.
A tojó, mint azt Dr. Harald Kocksch felvételén láthatjuk, alig különbözik a tőkésréce tojójától.
És nézzük a kacsa címszót a következő hozzászólásban!
Linse (Lens culinaris) – LENCSE
Linsenwicke (Vicia ervilia) – CSICSERIBORSÓ
Lupinen (Lupinus spec.) – CSILLAGFRÜRTÖK
Mais - Kolben (Zea mays) - KUKORICA - csöves
Mariendistel (Silybum marianum) – MÁRIATÖVIS – lásd fotó!
Mohn (Papaver somniferum) – MÁK
Mohrenhirse v. Dari (Sorghum bicolor) - CIROKx
A testoldal halvány szürkével vékonyan hullámozott. Fotó: Mario Finkel
A tarkót és a szemtájékot két kis fekete folt ékesíti. Ezen túl a fejtetőn bozontos üstöktollak mutatkoznak.
A keskeny csőr ólomszürke.
A rövid farok a víz alá merül.
A tojó tollruhája viszonylag egyszerű, összességében szürke, fehér arci résszel, a homloktól induló, a vállig tartó gesztenyebarna fejtetővel. A torka, az alsó és a felső farkfedői is fehérek.
Tavak, folyók partján, ritkábban a tenger mellett, rendszerint faodvakban fészkel. Vízirovarokkal táplálkozik.
Nálunk téli vendég, s leggyakrabban a kercerécék csapataiban mutatkozik.
Védett, az eszmei értéke: 10 000 Ft.
Szaruszínű vékonyka csőr, sárga homlok, kékesszürke fejtető, hátul szemtől szemig vörösesbarna vízszintes fejsáv jellemzi.
Az áll, a torok a mell és a test alul kékesszürke.
A nyak hátsó éle, a hát, a szárny és a farok bronzos drapp. A farok rövid és kihegyesedő, a vége bordó árnyalatos fekete.
A szárnyon egy keskeny fényes zöld szárnycsík található.
A tojó álla és arci része egészen világos. A homlok és a test alul világos kékesszürke. A tarkótól a farok végéig bronzos barna a tollazat, de itt is mutatkozik a sötét szalag a farok végén, ill. kékes árnyalattal a szárnyszalag.
Leginkább párokban mutatkozik, a földön keresi meg táplálékát: a magvakat. Rendkívül óvatos. Alkonyatkor v. napfelkeltekor iszik.
Az eléggé hevenyészett fészkét alacsony bokorba, esetenként a talajra építi.
A régi típus fekete-fehér fotón, a német típus a színes fotón; a fehér, az új típus Kanalas János felvételén) 
Közepes testnagyság, vízszintes testtartás, alacsony állás, kerek fej, széles homlok, a nyak két oldalán rozettás fésű és élénk vérmérséklet jellemzi. Sztenderd szerint hossza a begytől a kormánytollak végéig 23-26 cm, magassága a talajtól a fejtetőig 17-19 cm. 
A fej szélességében megnyilvánuló különbség a másodlagos ivari jelleg tekintetében egyértelmű eligazítást nyújt.
Az egyszínűek szivárványhártyája gyöngyszínű, a fehéreké és a szívhátúaké sötét (bükkönyszem). A keskeny, kétsoros szemgyűrű sápadt (pergamenszínű).
A közepes hosszúságú csőr tőben széles és vastag, lefelé irányul. A szaruja világos. A rövid, vastag nyak függőleges tartású.
Az enyhén emelt mell 9-10 cm széles, kidomborodó. A hát úgyszintén széles, de hátrafelé keskenyedik és lejt.
Az evezők a hát vonalát törésmentesen követő, középhosszú farok szélén nyugszanak, a hegyük nem kereszteződhet. A rövid láb tollatlan.
A színváltozatai:
fekete, fehér, vörös és sárga egyszínű;
fekete, kék, vörös és sárga szívhátú változatban.
Az utóbbiaknál nagy súllyal esik latba a rajzolat szimmetriája. Ugyanitt fehér a fésű belső oldala, a fej, a nyak eleje, a has, a hát és a szárny a váll kivételével. Viszont színes a tollazat többi része. A kékeknél a nyak színárnyalatbeli eltérése megengedett, viszont a kormánytollak végét szegélyezze pánt!
Előfordul, hogy a csőrdudor felett a homlokon széles alapú színes folt található, ez is megengedett, amikor is hódas változatról kell beszélnünk.
Megjegyzendő, hogy a homlokfolt nem érhet a szemgyűrűig. Ezen túl lehet a fejtetőn is színes foltocska, amely neve: korona.
Az elfogadott gyűrűméret: 7 mm
A fajta története eléggé tanulságos. A fajta első leírását a szövetség el sem fogadta (1954), sőt, annak megjelentetésére is csak 2 év múlva kerülhetett sor.
Az ún. rajzos változatot külföldön elõször, 1963-ban, a Lipcsei Nemzetközi Kiállításon mutathatták be. Rögtön tegyük hozzá, hogy a fajta a szelídségével, eleganciájával, fehéren bélelt fésűjével, valamint nagy fehér elõkéjével azonnal meghódította az európai országok tenyésztõit, és azt lehet mondani, hogy elindult világhódító útjára.
Ennek egyik hátrányos következménye, hogy a legjobb példányok külföldre kerültek, és az ideálkép lázas hajszolása sokakat felelőtlen keresztezésekre ösztönzött.
Katona Imre céltudatos, a fajta védelmét okosan szem előtt tartó munkálkodása eredményeként lassan-lassan sikerült az állományból a torzulásokat kiküszöbölni. Az alföldi körösi keringők segítségével a lábat, a nagykörösi simafejű keringőkkel pedig a csőrt visszaállítani.
Sajnos a fajta röpkészsége a viszontagságok közepette erősen visszaesett. Ma már díszgalambként, zártan tenyésztik, s mára a korábbi kedvelt színváltozatok (sárga és vörös szívesek, illetve a feketék) helyett a kék szívesek vannak az állományokban többségben. 
Az egyszínűek is válságba kerültek, mígnem Becz Sándor munkássága révén a fehérek minősége is elkezdett javulni. A feketék, sárgák és vörösek tekintetében minden jó példányt nagyon meg kell becsülni!
A fajta jövője szempontjából biztató, hogy az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánította a kiskunfélegyházi keringőt.
Kiskunfélegyházi Keringő Galambokat Tenyésztők Fajtaklubja: Kiskunfélegyházán 1981. január 25-én alakult szervezet, mely munkájában szaktanácsadóként rész vett Dr. Szűcs Lajos, az egyik legismertebb hazai galambász-szaktekintély.
Az első 10 évük botrányoktól sem mentes, sztenderdvitákkal, gyűrűzés méretét
A rövid, tollatlan láb élénkvörös. A fej kicsi, a homlok széles.
A fejtető lapos, a tarkó ívben lekerekített (kontyos v. sima).
Gyöngyszínű írisz, kétsoros, pergamenszínű v. halványsárga szemgyűrű, rövid, de vastag csőr, vastag orrdudor jellemzi.
Sőt, az idősebb példányokon száj és álldudor is mutatkozik.
A farok közepes hosszúságú, zárt.
A tollazat dús, testhez simuló.
Előfordul
egyszínű feketében, vörösben, fehérben, sárgában, csokoládészínűben,
szalagos kékben és szalagos fakóban;
ismeretesek fehér fejjel (és farokkal, ill. evezővel) a kékek, a vörösek, a vörösfakók és a feketék;
a babos lehet vörös v. fekete;
Fotó: Saso Petkovski http://members.tripod.com/saso_loft/main.HTML
A fej nagy és kerek. Az arci rész telt, a homlok is erőteljes. A szemből kibocsátott képzeletbeli függőleges a talp közepébe érkezik, amikor a galamb feszes tartásban áll.
A felső káva felső éle és a csaknem kerek fej íve töretlen vonalat képez. A profilból várt kerekséget az erőteljes, jól telt homlok változtatja enyhén oválissá, ugyanis emiatt nem a nagy és élénk szem fölött, hanem kissé előrébb találjuk a fej legmagasabb pontját.
A színes fejűeknél az írisz narancsos, a fehér fejűeknél sötét. A keskeny szemgyűrű sápadt és sima.
Követelmény a rövid nyakon a jól fejlett toroklebeny és a mellfodor. A mell előre domborodása a nyak hátsó állása folytán válik hangsúlyossá.
A hát elől széles, a farok felé keskenyedik és egyenletesen lejt. A szárny rövid, de széles, jól simul a testhez. Az evezők vége a szélső kormánytollakon pihen. A farok keskeny és a hát vonalát nem töri meg.
A láb tollal dúsan fedett. A talptollak nem képe
znek papucsot.
A rajzolatuk szerint a következő színváltozatok ismeretesek: 
pikkelyesek kék, kékfakó, vörös, sárga és barna színben;
a szegélyezett farkúak ismeretesek feketében, olajszínűben, vörösben, levendula változatban és sárgában.
A szatinetták és a vizor sirálykák tükrös- és szegélyezett farokkal elfogadottak. Utóbbiak lehetnek fekete-, vörös-, olajszín- és sárga szegélyesek. A tükrös farkúak elfogadottak kék pikkelyekkel, kékfakó pikkelyekkel, barna pikkelyekkel (brünetták), pikkelyezett kékszínűekként (szulfuretták), kéken, fehér szárnyszalagokkal (bluetták), kékfakók fehér szalagokkal, amikor szilverettáról beszélhetünk.
Nincs átmeneti típus. Viszont, ha az F1 generációt parókás galambokkal párosítjuk, akkor klb. átmeneti típusok keletkezhetnek:
szabályszerű kalappal;
szabálytalan, kusza nyaktollakkal;
parókások;
simafejűek;
kontyosok, stb.
A konty lehet
forgós és forgó nélküli,
fésűs,
kagylós,
rozettás.
Az alakja, ill. elhelyezkedése szerint beszélhetünk
→hegyes kontyról,
→lapátkontyról,
→orrkontyról,
tompakontyról és
körfésűről.
Vanda thailards beauty
Phalaenopsis hybrid
De örömre semmi ok, mert az állomány vészesen fogyatkozik, amiért a CITES I. függelékébe került.
Fehér szemgyűrű, barnás tollazat és kékesfehér, a felső gerincén szürkésfekete rajzolatos csőr jellemzi.
A barna tollak szegélye a nyakon, a háton, sőt, a szárnyon is egészen világos, ami gyönyörű rajzolatot eredményez .
Laysanstockente (ném.): laysan-tőkés réce, a tőkés réce alfaja (Anas platyrchynchos laysanensis).
lávagém (Butorides sundevalli - Lava
lebernyeges réce (Biziura lobata - Musk Duck): a récefélék népes családjának ausztráliai faja.
A nevét arról a feketés, gömb alakú lebenyről kapta, amely a tojónál lényegesen nagyobb (69 cm), inkább lúd méretű gácsér otromba csőre alól csüng le.
Érdekes, hogy ez a kanálszerű csőr ugyanolyan színű, mint a pézsma illatú tollazat.
Eltér a többi récétől a testalakulását tekintve is: a háta feltűnően kidomborodik, a vízben a farkát a felszín alá "lógatja". A farok is rendkívüli, olyan, mintha hosszú dárdahegyek állnának ki a farából.
A tollazat viszonylag egyszerű leginkább a kékcsőrű réce tojójánál látható tollruhához hasonlítható, vagyis feketésbarna, keresztben csíkozott.
A hímhez képest a tojó feltűnően kisebb (53 cm).
Ha madár lehet csúnya, akkor a lebernyeges réce minden bizonnyal jó eséllyel megpályázhatja ezt a címet.
A víz az életelemük. Csak ritkán mutatkoznak szárazon, s a parton a mozgásuk eléggé esetlen. Így azon sem csodálkozhatunk, hogy vízinövények között fészkelnek. Csak ritkán fordul elő, hogy vízbe dőlt fatörzs odvát tudják e célra felhasználni.
Békákkal és kisebb víziállatokkal táplálkoznak.
A fotón afrikai tüskéslúd – Annette Cutts - 
2. tüskésszárnyú madárfélék (Anhimidae) tartoznak ide.
A legjellemzőbb közös vonásuk a csőr alakulása:
a kávák peremén szarulemezkék v. bütykök sorakoznak;
a felső káva végén legörbülő, horgas v. lapos, körömszerű szaruképződmény található;
a csőrt vékony, puha bőr borítja.
Az úszásra alkalmas lábuk három, előre irányuló ujját hártya köti össze. A negyedik ujj kicsi és kissé a talp fölött ered.
A nyelvük lapos, de vastag és húsos, az oldalán bibircsek és sallangok vannak.
Kevés kivétellel vízimadarak, valamennyi földrészen előfordulnak.
Mintegy 140 fajukat írták le.
Mint említettük, más rendszerekben három családjuk van: a
→hattyúfélék (Cygnidae), a
→kacsafélék (Anatidae) és a
→ludak (Anseriidae).
Az utóbbiak legtipikusabb faja a nyári →lúd (Anser anser), mely nálunk is fészkel.
A →nagy lilik (Anser albifrons) homloka fehér, a test alsó részén nagy feltűnő, sötét harántfoltok láthatók, nálunk gyakori átvonuló. 
A →vetési lúd (Anser fabilis) a liliknél karcsúbb és sötétebb színű.
A kínai hattyú v. búbos lúd (Cygnopsis cygnoides f. domestica) Mandzsúriában, Szibériában és Észak-Kínában elterjedt, 4-6 kg súlyú, és 60-70 tojást rak. Fehér és barna változata ismert, nevét a homlokán levő dudorról kapta.
Számos e rendbe tartozó fajt csupán a szépségéért tartunk: →díszludak; →hattyúfélék; →díszrécék. (→Taimyr-félsziget)
ludas: valamiben vétkes (ember).
ludaskása: libaaprólékból rizzsel egybefőzött, zöldségfélékkel ízesített étel.
lúdbőrös: →libabőrös.
lúdgége: 1. a libafélék légzőszervrészlete;
2. főként az Alföldön kedvelt csigatészta.
lúdhúr: két növény népi neve: a kőhúré és a tyúkhúré.
lúdláb: 1. a lúd sárga bőrrel fedett, úszóhártyás lába;
2. a lúdtalp népi elnevezése;
3. cukrászsütemény, mely a lúd lábát idézően lapos és háromszögletű. A tésztáját vastagon fedi csokoládéöntettel lezárt csokoládékrém.
lúdtalp: a láb gyors fáradékonyságát előidéző torzulás a láb csontozatában. Olyan talp, amelynek hiányzik a boltozata.
Az ilyen bokasüllyedéses talp megtámasztására alkalmazzák cipőben a lúdtalpbetétet.
lúdtoll: 1. a lúd egy tolla v. azok a pehelytollak, amelyekből kitűnő párna, dunna készül;
2. a lúd szárnyából való hosszú szárú, metszett toll, mely tintával íráshoz régen általános volt.
ludvérc: lidérc.
lugasépítő madár: galléros v. →pártás
luzerni rézgalléros galamb (Luzerner Kupferkragen): a →svájci színes galambok egyike.
luzoni réce: →fülöp-szigeteki réce (Anas luzonica).
luzoni csillagos galamb: →szívenszúrt galamb (Gallicolumba luzonica - Dolchsitch-taube).
→sárgás pihéslábú galamb (Many-coloured Fruit Dove), 
Kétszínű gyümölcsevő galamb
A magevőknél a zúza őrlőköveinek biztosításáról (aprószemű sóder) nem szabad megfelejtkeznünk. (A fotón bronzszárnyú galamb, Hansch felvétele - Ausztrália)
Költésükhöz viszonylag nagy hely, azon belül nyugalmas ágrendszer v. mesterséges padka szükséges, és természetesen biztosítani kell fészekanyagot is.
A fajok döntő többsége tropikus tájakról származik, ami egyben a hő és páratartalom-igényükre is utal. Vagyis a mi klímánk alatt nem érdemes kísérletezgetni a kint teleltetésükkel. Bár kétségtelen, hogy kialakulni látszik egy az európai tenyészetekben régebb óta "munkában" levő vérvonal pl. gyémántgerléből, bronzszárnyú galambból stb., amely lassan-lassan akklimatizálódni látszik.
egyéb galambok, vadgalambok: a tenyésztői gyakorlatban, a galambfélék családjába tartozó fajokból, német mintára képzett csoport, többé-kevésbé a rendszertantól függetlenül.
Az egzotikus galambokkal foglalkozó nyugat-európai tenyésztők a következő fajokat szokták ide sorolni:
→bronznyakú galamb 
- a BUKÓRÉCÉK (Mergus) a víz alá bukva táplálkoznak. A csőrük keskeny és fogas szélű. A tarkójukon rendszerint üstököt viselnek. Alkatilag karcsúak. Reptükben hosszan elnyúlva úsznak a levegőben. Odvakban v. a talajon költenek;
- a HALCSONTFARKÚ RÉCÉK (Oxyurae) a víz alá bukva keresik a táplálékukat;
- a HATTYÚK (Cygnus) nyaka még a ludakénál is hosszabb. A testük is nagyobb. Egymás mögött v. V alakzatban vonulnak. A hím és a tojó egyforma;
- a LUDAK (Anserinae) nagytestű, hosszúnyakú, legszívesebben a nedves réteken legelésző madarak. A földön fészkelnek. Az ivarok nem különböznek. Egymás mögött v. V alakzatban vonulnak;
- ÚSZÓRÉCÉK (Anas) jellemzője, hogy a víz felszínén szürcsölgetve v. tótágast állva táplálkoznak. Alapvető élelmük a lemezes csőrükkel a vízből kiszűrt planktonok tömege. A vízről merőlegesen röppennek fel. A karevezőik fényesen csillogó szárnytükröt alkotnak. A gácsérok díszes nászruhát viselnek, de a nyugalmi ruhájuk a tojókéhoz hasonló. A talajon v. üregekben költenek.
Más felosztásban még itt tárgyalják a következő csoportokat:
FÉNYLUDAK (Nettapus),
FÜTYÜLŐLUDAK (Dendrocygna - farécék),
GŐZHAJÓRÉCÉK (Tachyeres),
TENGERI RÉCÉK (közöttük a bukók és számos nemzetséggel).
A vadrécék v. úszórécék a család legkisebb termetű tagjai. Sok nemzetségre tagolódó, fajokban rendkívül gazdag csoport.
A vadrécék egyik legismertebb fajuk →apró réce (Anas crecca) galambnagyságú, a nálunk előforduló kacsák legkisebbike. Ősszel és tavasszal nagy csoportokban vonul át hazánkon.
Valamivel nagyobb a réteinken költő →böjti réce (Anas quer quedula), amely kisebb-nagyobb csapatokban érzi jól magát.
A →nyílfarkú réce (A. acuta) és a →kanalas réce (Spatula clypeata) szintén gyakori kacsafaj hazánkban. A →tőkés réce (A. platyrhynchos), a házikacsa őse hazánk leggyakoribb vadászható vízi szárnyasa.
Háziasítása viszonylag újkeletű, a római császárság idejére tehető, és a keletkezett fajták száma sem nagy:
magyar réce,
pekingi réce,
campbell kacsa,
Aylesbury kacsa,
Cherry Valley stb. 
A bukók (Mergus) a récékre emlékeztetnek, de könnyű őket azoktól megkülönböztetni, hiszen a csőrük vékony és kampós. Jellegzetes képviselőjük a nagy bukó (Mergus merganser) házi kacsa nagyságú, és csak enyhe teleken fordul elő nálunk. A csaknem tiszta fehér kis bukó (M. albellus) Magyarország téli vendége.
A család tagjait a köznyelvben három csoportra szokás felosztani. Ezek a közismert nevükön a hattyúk, a ludak és a récék. A világ legkülönbözőbb tájain előforduló, mintegy 150 faj tartozik ide. S az őseik már az eocénban elkülönültek más rendbeliektől.
A libákról leváltak az ún. csáják, s az eltérő életmód miatt ma már egy kissé bizonytalan a tudomány, hogy valóban rokonok-e.
Az ember már ősidők óta becsüli ezeket a madarakat.
A →hattyú Apolló szent madara, a szépség szimbóluma. A mitológia szerint Zeusz gyakran vette fel a hattyú alakját, ugyanígy a valkűrök is. A néphit szerint a haldoklók pedig megnyugszanak a hattyú éneke hallatán. Az ornitológusok többsége hajik rá, hogy ne különítse el a hattyúkat a ludaktól.
A rómaiak a ludat azért tisztelték, mert az éjjel rájuk törő ellenséget hangos gágogással jelezve felverték a Capitolium őrzőit.
A →lúd valódi ínyencfalat világszerte. A tollából készített pehelypaplan az egyik legfinomabb takaró. 
A récéktől jelentősen különböző alkatuk és viselkedésük van. Az ivari kétalakúságnak gyakran semmi jele. Főként zöld növényi részeket legelnek. Némileg elkülönülnek az ide tartozó fütyülőludak. A csüdjük hosszú, a hangjuk füttyszerű, a színük réceszerűen tarka.
Az úszó →récék lábán széles úszóhártya feszül, a hátsó ujjuk rövid, a csüdjük egészen kurta. Csaknem valamennyi faj közös jellemzője, hogy egyszerre hagyják el (→vedlés) az evezőtollaikat, s egyes fajok rövid időre teljesen röpképtelenné válnak.
Az ide tartozó fajok dicséretét a hasznosságuk v. a szépségük szerint nem lehet eltúlozni. Vannak a családnak mütyüri, 35 cm-es képviselői, s a hattyúk többsége a hosszú nyakával 1 méternél hosszabb.
Jellemző rájuk, hogy a csőrükön ugyanolyan szarulemezkék fejlődnek, mint a →flamingókén. Vannak földön és vannak fán fészkelők. Valamennyi ide tartozó faj fiókái pelyhesen kelnek, s viszonylag hamar elhagyják a fészket. Egyes fajok átmeneti jellegűek.
(→ANATIDAE)
recehártya: →retina.
récék: a hattyúk és a ludak mellett a →RÉCEFÉLÉK családjának harmadik csoportja. Legismertebb nemzetségük az →Anas.
A csőrük lapos és széles. A lábuk rövid és úszóhártyás.
A többségre jellemző az ivari kétalakúság, sok faj nem csak ivar, hanem évszak szerint is más-más ruhát ölt az évente kétszeri vedlés során.
A hímek ősztől tavaszig pompás tollruhát viselnek. A tojók valamennyi fajnál közel azonos színezetűek.
Egy-egy faj gácsérjait egy másik faj gácsérjaival összehasonlítva azt hihetnénk, hogy nem is rokonok, pedig a fajok keresztezéseiből termékeny utódok jönnek létre, ami ezt megbízhatóan cáfolja. A tollazat sajátossága még, hogy a fedőtollak alatt vastag piheréteg található.
A párok általában ősszel állnak össze, s a fajra jellemző násztánchoz való szilárd kötődés a biztosítéka, hogy azonos fajbeliek kerüljenek össze.
Érdekes, hogy nem a testtartások, a mozdulatok és a taglejtések, hanem a szertartás egymást követő mozzanatainak sorrendje más és más.
A hímek a párosodás után elhagyják a párjukat. Rendszerint színpompásak, s a hangjuk is eltér a tojókétól. A légcső alsó szakasza itt általában dobbá tágul.
Tollas farmirigyük van.
A récék csoportja nem annyira egyöntetű, mint más rendszertani egységek, sok az átmeneti típus. Ilyenek pl. a farécék v. más néven →fütyülőludak, továbbá a →félludak. (Fotó: özvegy fütyülőlúd - Pablo Rodríguez - 
http://www.cema.edu.ar/eventos/muestras/rodriguez/ )
A ludaktól a récékhez más vélemények szerint a tyúklúd vezet. (→afrikai tüskéslúd; →amerikai fütyülő-; →álarcos réce; →bahamai réce; →barátréce; →barna réce; →böjti réce; →bütykös réce v. lúd; →cifra réce; →cifra pehelyréce; →cigányréce; →csörgő réce; →csuklyás bukó; →dunnaréce; →fahéjszínű réce; →fekete réce; →félholdas kanalas réce; →fényrécék; →fogascsőrű réce; →fülöp-szigeteki réce; →füstös réce; →fütyülő réce; →fütyülő díszréce; →gőzhajórécék; →halcsontfarkú réce; →harlekin réce; →hegyi réce; →indián-; →izlandi réce; →jeges réce; →kakukkréce; →kanalas réce; →karolin réce; →kékcsőrű réce; →kékszárnyú réce; →kendermagos-; →kerceréce; →kis bukó; →kontyos réce; →kormos réce; →kucsmás réce; →labrador-réce; →laysani réce; →lebernyeges réce; →luzoni réce; →mandarinréce; →nagy bukó; →nyílfarkú réce; →örvös bukó; →pehelyréce; →peposzaka réce; →pettyes réce; →pézsmaréce; →piroscsőrű réce; →rózsásfejű réce; →sarlós réce; →sárgacsőrű kacsa; →szemöldökös réce; →tarka réce; →tőkés réce; →törpe fénylúd; →úszórécék; →üstökös réce; →vörösfejű réce) →keresztezés; →hibrid).
recens fajok (lat.): a ma élő fajok összessége, vagyis nem fosszilis v. kihalt fajok.
is kacsázni mennek, amikor a vadkacsa nevét használják lerövidítve.
3. (átv.) a sajtó gyakorlatában az olvasók megtévesztésére kiagyalt, valótlan hír.
5. a kacsa- v. →RÉCEFÉLÉK családjába (Anatidae), szorosabban véve az Anatinae; →kacsák alcsaládba tartozó fajok, más néven récék.
(→aylesbury kacsa; →kajugai kacsa; →duclair kacsa; →házi kacsa, holland kacsa; →indiai futókacsa; →orpington kacsa; →pekingi kacsa; →pézsmakacsa; →pomerániai kacsa; →roueni kacsa; →saska kacsa; →vadkacsa, stb.)
kácsa: a →tőkés réce (Anas platyrhynchos) egyik népi neve.
kacsafajták és hibridek a hazai tenyészetekben:
1. a magyar nemesített kacsa a parlagi kacsákból, a vadrécéből és a sárga török kacsa, vm. a pekingi, a roueni és a khaki-campbell klb. vérvonalainak a keresztezéséből alakult ki. 
Főként a fehér változata ismert, de előfordul barna v. fekete színben is.
Igénytelensége, jó ellenálló-képessége és takarmányhasznosítása folytán kedvelt fajta volt, de mára a jobb eredményekkel kecsegtető pekingi kacsa, ill. a klb. kacsahibridek kiszorították a kisgazdaságokból is.
Kifejlett korára a súlya 2-3 kg között várható. Évente 60-80 tojást tojik.
2. a hazánkban fellelhető pekingi kacsák Dániából és Hollandiából importált amerikai típusú kacsák. 1992-ben is még az egész állomány 60 %-át ez a fehér színű, edzett, jó ellenálló-képességű, vegyes hasznosítású fajta tette ki.
Nálunk elsősorban húsra hasznosítják. 
A tojó 3,2-3,5, a gácsér 3,4-4 kg súlyú.
Már fél éves korában ivarérett. Évente 200 tojást várhatunk egy tojótól, a kis kacsák 50 napos korukra elérik a 2,5-2,7 kg-ot; 
3. az →aylesbury kacsa előfordul nálunk is, de ma már kevéssé népszerű, pedig a lúdéhoz hasonló a testalakulása, és a tollazata fehér (lásd fotó, Danny Williamson!);
4. a →khaki-campbell ma már nálunk is háttérbe szorul, mert kifejezetten tojástermelő fajta;
Fehér ill. barna színváltozata ismert. A tojó 1,8-2, a gácsér pedig 2,2-2,5 kg súlyú.
A kacsahibridek előállításban van jelentősége;
5. a roueni kacsa a századforduló után került hazánkba. Nagy testű (3-4,5 kg), kiváló húsformákat mutató, nagy fiatalkori fejlődési eréllyel rendelkező, intenzív fajta.
Évente 80-100 tojást tojik. 
Kár, hogy a tarka színei miatt pecsenyetermelésre nem alkalmas.
6. a Haltenyésztési Kutatóintézet szarvasi telepén a pekingi kacsából előállított szilárd szervezetű, félintenzív tartás mellett is szép eredményeket mutató fajtát 1974-ben szarvasi pekingi néven államilag elismerték.
A 3-3,5 kg súlyú tojók 220 nap alatt fejenként 145 tojást produkálnak.
A kis kacsák 49-50 nap alatt érik el a 2,4 kg-ot, s ehhez csupán 8,15 kg takarmányt használnak fel;
7. a debreceni fehér kacsafajtát a khaki-campbell (lásd fotó!) és a pekingi keresztezéséből állították elő. A tojók 3-3,5 kg-ot nyomnak, s 220 nap alatt 130 tojást termelnek, kelési százalékuk figyelemre méltó: 76-78.
A szaporulat intenzív hizlalás mellett az 52. napra éri el a 2,1-2,5 kg-ot.
8. a minicos hibrid a holland nemesítők terméke a fehér színű vadkacsából és a szintén fehér khaki-campbellből.
Kistestű végtermék eléréséhez ideális, mert 1 kg testtömeg eléréséhez csupán 3 kg takarmányt igényelnek. A végtermék 45 napos korára 1,5 kg.
A tojók 1,7 kg-osok, s 10 hónap alatt rendkívül figyelemre méltó 260-280 tojást termel, ezek keltethetősége 85-88 %.
9. a körös menti hibrid 1981 óta államilag elismert fajta. ún. háromvonalas hibrid.
A tojástermelése 220 nap alatt 130 db.
A pecsenyekacsák 50 nap alatt érik el a 2,8 kg-ot, s 1 kg hús a jónak számító 3,2-3,4 kg takarmányból.
Legnagyobb értéke a gyors tollasodás és a korai vágásérettség (44-45 nap).
10. a →cherry valley hibrid angliai produktum, s mi 1967-ben ismerkedtünk meg vele.
Szép karriert futott be nálunk is. (→kacsahibridek)
Felszedték az eperfa alól is a gyümölcsöt, s ha az már túlérett, benne megindult a szeszes erjedés, be is rúgtak.
Ne mosolyogjunk ezen, mert tudni kell, hogy az alkohol rendkívül veszélyes méreg a kiskacsák számára, bénulásos pusztulást is gyakran okoz.
A külterjesen tartott kacsák jelölésére beválik az úszóhártya bevágása, a fej befestése v. a lábukra erősített színes jelzőszalag.
A zártan tartott kacsa szintén rendkívül sok zöldet fogyaszt, így a takarmányozása viszonylag olcsó. Közismert, hogy a csalánt (pormentesen, zsenge állapotában)- (
http://www.biopiac.net/images/csalan2.jpg ) imádják. Annak a rost, íz és vitaminanyagai, ásványi összetevői nem csak takarmányként kiválóak, de az étrendi hatásuk is ragyogó.
Az apróra vágott csalán között a kukorica- v. árpadara jól hasznosul. Répalevél, saláta, csibehúr mind eltűnik a kacsa torkában, persze csak akkor, ha apróra vágjuk, mert a kacsák nem tudnak legelni, a csőrükkel tépni.
A tartásától sokan idegenkednek, mert híg az ürüléke. Ezt a problémát a szarvasi Halgazdasági Kutatóintézetben ragyogóan megoldották a lécrácsos v. drótos tartással, amikor is mind az etetők, mind az itatók a szálkamentes farácsra kerültek. A kis kacsákra nézve semmiféle hátrányt nem jelentett a drótrácson állás sem.
Egyébként rengeteg almot igényel, ami lehet szalma, faforgács, fűrészpor v. homok.
A kacsa pocsékolós takarmányfogyasztó hírében áll. Hogy se a darát se a vízét ne pancsolhassa szét, erre kitűnő megoldást jelent, ha az etető- és az itatóedények peremét a szárnytő magasságig emeljük és léc v. drótosztóval gátoljuk meg a beleállást.
Ezen túl soha ne töltsük 2/3-ad résznél jobban meg sem az etetőket sem az itatókat!
Nem lehet elégé aláhúzni, hogy a kacsa elé a lisztes magőrleményeket nedvesítve és zölddel keverve kell adni. A kacsatápokat éppen azért szokták granulálni, mert a kacsa egyébként sem kedveli a csirizes, lisztes takarmányokat.
Intenzív tartás mellett 1 kg kacsahús cc. 2,8 kg takarmányból állítható elő. Érdekes, hogy a halastavakon tartott kacsák kevesebb takarmányon elérik az 1 kg súlygyarapodást és a halak növekedése szempontjából is előnyös a kacsák jelenléte.
A kacsát rendszerint 48-54 napos korában vágják, a feldolgozó ennél idősebb kacsát nem is fogad, mert azon megindul a vedlés és szinte lehetetlen piacképesre tiszítani. Ha lekéssük a legkedvezőbb időpontot, akkor inkább meg kell várnunk az új toll kinövését.
Tenyésztésre a december és április között kelt kacsákat érdemes meghagyni, a későbbiek nehezen viselik a nyári nagy meleget, a fejlődésük nem teljesen kielégítő, s rendszerint csak az azt követő évben kezdenek el tojni. A kicsik, ha tehetik, belemásznak az itatóba, mert így a felhevült testüket gyorsabban lehűthetik. Egészséges kacsának nem árthat meg a fürdés. Ha viszont valami baja van, pl. hőemelkedése, akkor előfordul, hogy "elázik" és kihűlve a vízbe fullad.
Jól tűri a hideget, de induláskor ajánlatos a napos kacsáknak is megadni a 30-31 fok meleget.
A magnak hagyott kacsákat óvakodjunk kukoricával etetni, attól elhíznak és nem várhatunk tőlük jó tenyészeredményt.
Viszont apróra vágott zöldet (darákkal dúsítva) bármilyen mennyiségben feletethetünk a növendékekkel. Ősztől tavaszig a kacsa tápláléka főtt krumpli, tök, reszelt répa darával és lucernaliszttel, továbbá nem mérgező kertészeti zöldhulladék.
A kacsa a darák közül az árpát kultiválja a legjobban. Bár itt talán nem is az íz a mérvadó. A kukoricát nehezen tudja felszedni. Inkább lapátolva veszi csőrébe a magvakat, ehhez pedig az apróbb magok, és a magféleségek edényből etetve alkalmasabbak.
A kacsa táplálásában a tápok is szerephez jutnak, méghozzá széles választékban:
indító-,
nevelő- és
tojótáp, továbbá
pecsenyekacsatáp
halastavi és száraz etetésre.
Tápok nélkül aligha lehetne elérni a 2,3-2,8 kg-os súlyt az 52-56 napos korban kezdődő tollváltás idejére.
Tenyésztojást főként a 2 éves állomány legjobbjaitól kell fogni, amelyek a legnagyobb tojásokat adták. A tenyészállományt a harmadik évben már nem érdemes tartani.
Tudni kell, hogy a →tojástermelő-képesség és a máj nagysága negatív korrellációban áll.
Szóba jöhet a házi kacsa keresztezése a →pézsmaréce példányaival, amikor a pézsma gácsér mellett nem tűrhetjük meg a pézsma tojókat, mert az különben nem néz a házi kacsatojók felé.
A hibridek mája szembeötlően nagyobb, s az F1 nemzedékben minden tekintetben érvényesül a heterózishatás.
Ha a termelés célja a kacsatojás, akkor érdemes a campbell fajtához nyúlni, amely az indiai futókacsából lett kitenyésztve, s hozta génjeiben a kiváló tojástermelő-képességet. Évente 200-250 tojás várható tojónként.
A kacsatartás elsődleges célja mégis a pecsenyekacsa-előállítás (lásd fotó:
http://www.ofe.hu/teka/t1/pipi2.5.2.htm ).
Az egybe sütött pecsenyekacsának minden része ízletesebb, mint a libáé. A feldolgozóipar mégsem nagyon tudja a kisüzemi termékeket fogadni, mert a háztáji nem képes szűk súlyhatár mellett nagyobb tételt szállítani. Az egyéni hizlaló viszont az által élvez nagyobb előnyt, hogy töméssel gyorsíthatja a hízást.
Egy-egy kacsába a hízlalás során (három hét) 12-15 kg áztatott, sózott, zsírozott kukoricát tömnek. A kacsa tömése a libáénál sokkal könnyebb, nem is igényel gépet, legfeljebb spirálos tölcsért.
Ha a kacsamáj a kacsatartás fő szempontja, akkor a magyar kacsa tarka változatait és a pézsma récét érdemes választani. A szakirodalomban van adat 3 kg-os kacsáról, amelyben 70 dkg-os máj volt.
A jó minőségű kacsatoll a libatoll olcsóbbítását szolgálja. A libatollnál rugalmatlanabb, szerkezetileg kevésbé finom, kisebb a pehelytartalma.
A halastavi kacsák jó minőségű tolla esetenként mégis vetekszik a gyengébb minőségű libatollal - árban is. (→magyar kacsa; →pekingi kacsa; →pézsmaréce; →cherry valley; →jansen; →naposkacsa; →házi kacsa; →vírusos májgyulladás)
kacsaúsztató: rendszerint a falu végén egy gödörben kialakuló tavacska, de legalább vizes pocsolya, melyben a kacsák remekül érzik magukat.
