Keresés

Részletes keresés

XXXXXXXXXXXXX Creative Commons License 2009.04.20 0 0 400
A világcsúcs 1000 méteren 52.7 körül van. Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az 52.6-os idő tévedés. (A videón utána lehet mérni.) A Kincsem Parkban sajnos az időmérés régóta megbízhatatlan, mert gyanúsan jó időket futnak a világklasszisnak nem mondható lovak. Lehet, hogy nem pontos az elektronikus rendszer, de az is lehet, hogy nem volt pontos a távok lemérése sem. A 2400 méteres pályacsúcs is gyanús, mert világklasszis időnek számítana, ha igaz lenne. Szóval, valami nem stimmel. Dózi ma 54.5 (+/-0.1) másodperc alatt teljesítette a távot, melyet félgőzzel, végig fogva ért el. Ez is jóval az 58.0-as régi pálycsúcson belüli idő, melyet ő maga kétévesen, első futásakor állított be. Ráadásul verseny közben elveszítette az egyik patkóját, ami szintén nem előnyös egy versenyló esetében. A futam után megkérdeztem az állatorvost, aki megvizsgálta, és szerencsére semmilyen problémát nem állapított meg, a lábak kifogástalan állapotban várják a jövőt. Az istálló alkalmazottja is igazolta az állatorvos szavait, tehát reménykeltő, nagy jövő elé nézhetünk. (Majd teszek fel képeket.)

Mikó! Köszönjük ezt a felejthetetlen napot! És ne add el ezt a lovat. Meglátod, a tenyésztésben is meghálálja majd a szeretetünket.
Spanci Creative Commons License 2009.04.20 0 0 399
Rólam az indexen tudható volt eddig (!), hogy utálom a lovakat, mert nagy sárga foguk van és akkor rúgnak, mikor nem számítok rá, ráadásul Hárpika topiktársamat is ledobták a hátukról és jól megsérült.

De Overdose-nek köszönhetően megváltozott a véleményem. Imádom a lovakat (na jó, a lovat, de azt nagyon:o)))))))))))

Eez kész ez a ló:o)))))))))))

Ha már volt a klip bocsi, de úgy örülük és úgy fel vagyok izgulva:o))))))))))))
dddani Creative Commons License 2009.04.20 0 0 398

Az is 1000 m volt, de teljesen más pálya - a kanyart nem igazán szereti Dózi -, ráadásul még ott is kiengedett a végén.

 

Szerintem nem tévedett a kis Sumi.

Nyugodtan bele kell törődnünk abba az örömteli ténybe, hogy Dózi annyit erősödőtt/javult az elmúlt télen, ami lehetővé tette, hogy félerős teljesítménnyel is ilyen időeredménnyel abszolválja ezt a könnyed futamot.:)))

 

 

 

 

Előzmény: taxila (397)
taxila Creative Commons License 2009.04.20 0 0 397

Várjunk csak egy kicsit!

guram írta a 74-ben Párizs után:

 

Atyavilág!

Overdose 0:54-el új pályacsúcsot futott a visszaintett futamban. No comment! Csaló franciák!

 

Ha az is 1000 méteres futam volt, akkor milyen 60 %-os ló 70 %-os formájáról beszél a sajtó 52,6-nál? Vagy a kis Sumi tévedett volna? 

Előzmény: dddani (396)
dddani Creative Commons License 2009.04.19 0 0 396

52,6 - és feltartva!

Azt hiszem, sok szép verseny vár még ránk...

Előzmény: taxila (394)
taxila Creative Commons License 2009.04.19 0 0 395

Meg ez még:

http://www.fn.hu/sportmix/20090419/oriasi_palyacsuccsal_gyozott_overdose_video/

 

1000 métert hatvannal 1 perc alatt lehet megtenni, ennél 13 %-kal volt jobb az idő. Nem vagyok fizikus, de gyanítom, hogy 70 körül repesztett  a drága Dózi.

 

Javaslom a "Nemzet lova" fogalom bevezetését egyúttal, amelyet Kincsem, Imperiál és Dózi már biztosan kiérdemelt. A kis Sumit is megcsaphatta a "mozdony füstje", mert nagyon szimpatikus jelenség, és remélem sok szép sikert szeretne ő is még elérni Dózival.

 

Még valami. A 2. és 3. lovak sem akármilyenek, érdemes lenne velük is komolyabb versenyekre benevezni, ők is 55 mp körül lehettek.

Előzmény: taxila (394)
taxila Creative Commons License 2009.04.19 0 0 394

Jó hír: 52,6

Rossz hír: a lányom lovat szeretne...

Előzmény: enzo-gigi (393)
enzo-gigi Creative Commons License 2009.04.19 0 0 393
sikerült 58mp volt Dózi meg 53 körül repesztett.
Előzmény: mirmolya2 (389)
Navorski Creative Commons License 2009.04.19 0 0 392

már megbocsáss, neked ma nem erre a programra kellett volna menned...

 

 

Előzmény: Törölt nick (388)
mirmolya2 Creative Commons License 2009.04.19 0 0 390
képes lennél eladni? nem lehetsz ilyen anyagias! a belépés ingyen volt...
Előzmény: Törölt nick (388)
mirmolya2 Creative Commons License 2009.04.19 0 0 389

láttam, láttam, láttam! köszönet Mikóczy Zoltánnak!

távolról Barbiról ismertem fel Dózit, amikor a verseny elött kihozták. annyira hihetetlen volt, h ilyen közelről láthattam!

emlékbe még lócitromot is vittem haza a cipőm talpán, amikor a verseny után befutottunk a pályára. ezt a szerencsét Dózinak ajánlom fel!

a Himnusz alatt is egészen közelről láthattam Dózit a rajongók és a fotósok gyűrűjében. felejthetlen élmény volt!

egy valami nem derült ki számomra, végül is sikerült megdönteni a pályarekordot?

Törölt nick Creative Commons License 2009.04.19 0 0 388
Nagyon jó volt, csak ne lett volna az a botrány a Overdose-ra fogadottak kifizetésével....
Csak a befizetett összeget kaptam volna vissza... De nem váltottam be, mert akkor nem kapom vissza az aláírt szelvényemet...
Ugyanis sikerült aláírást szereznem Overdose mostani zsokéjától, a belga sztárzsoké Christophe Soumillon-tól.

Szóval most vacillálok, hogy eladjam e az aláírt szelvényem. Megvenné valaki itt a fórumon?

Pár ezerért is eladnám.

Ha valakit komolyan érdekel, keressen meg e-mail-ben:

geo91@citromail.hu
ccsőszami Creative Commons License 2009.04.19 0 0 387

Gratulálok!

Voltunk kint a KIncsem parkaban. Háát voltunk egy néhányan. Férjemre hallgatva ott voltunk ahová a futás után hozták be bemutatni a lovakat (a Mázsa ház elé) . Mivel mindenki bement én is bementem és tőlem 10 centire vezették körbe és el Dózit. Elég nyüzige kis ló, a zsoké nem semmi piurettel száll le róla ott bent a körben. Hatalmas nagy heppening volt. Nagyon jól éreztem magam. Az ováció is hatalmas volt amivel bíztatták Dózit.

Hajrá Dózi! Jó egészséget kívánok neked!

 

Tophead Creative Commons License 2009.04.19 0 0 386
Csatlakozom az előttem szólóhoz, további sok sikert!!!!
Előzmény: Hypo-100 (385)
Hypo-100 Creative Commons License 2009.04.19 0 0 385
Tisztelt Mikóczy Úr,

nagyon köszönöm Önnek ezt a nemes gesztust. Felejthetetlen élmény volt hazai pályán látni Overdose nagyszerű futását. További sok sok sikert.
mirmolya2 Creative Commons License 2009.04.16 0 0 384
nahát, jól összejött Dózinak... még foghúzás is! rossz volt nézni... Barbi viszont nagyon jól rajzol. mostanában biztos sokat simogatta Dózi hátsó fertályát, vigasztalásul... és Dózi nemsokára indul a wellneshotelbe, és száguldhat 130-al!
kentaur63 Creative Commons License 2009.04.16 0 0 383
Szerintem Budinszky Barbara a profi, meg a többiek akik elvégzik a melót. Ök adják a gólpasszt.
Előzmény: CHACAL (381)
kentaur63 Creative Commons License 2009.04.16 0 0 382
Igen, Ő a legjobb magyar idomár.
Előzmény: CHACAL (381)
CHACAL Creative Commons License 2009.04.16 0 0 381
Azt a profit Ribárszki Sándornak hívják, hétszeres magyar idomár champion (8 év leforgása alatt).
A többire nem válaszolok mert szerintem az nem érdekes.
Előzmény: kentaur63 (379)
taxila Creative Commons License 2009.04.16 0 0 380
Előzmény: taxila (377)
kentaur63 Creative Commons License 2009.04.16 0 0 379

CHACAL-nak:

Csak az a kérdés, hogy ki itt a profi. Én csak a lóban vagyok biztos. A többi ...? Hogy hogyan kell egy lovat (kancát, mént) elhelyezni én sem az ujjamból szoptam. Több mint 20 éve foglalkozok lovakkal életvitel szerűen. Csak azért tartom magamat hobbi lovasnak, mert nem ez a végzetségem, meg nem ebből élek. Szóval nem a pénzért csinálom. A Fiam viszont jól halad a profizmus felé.

Vissza az elhelyezésre! Szakirodalomban Te is találhatsz erre vonatkozó adatokat. Különböző források ebben a témában egyformán vélekednek. A ménnek nagyobb helyet kell biztosítani, mint a kancának, vagy a heréltnek. 12-15 m2.

CHACAL Creative Commons License 2009.04.16 0 0 378
hát egy hobbilovas csak jobban tudja hogy mi a profi dolog, mint a profi aki évek óta a legjobb ezen a téren?
Előzmény: kentaur63 (376)
taxila Creative Commons License 2009.04.16 0 0 377
kentaur63 Creative Commons License 2009.04.15 0 0 376
Mit mondjak? Ma láttam egy videót, ahol Dozit pucolta a csaj. A ló rúgota a box oldalát. Aztmondta a csaj, hogy mindíg ezt csinálja, utána meg fáj a lába. Traumát kap az izülete. Nekem vegyesek az érzéseim. Azt látom, hogy sok tekintetben nem profi a dolog. Ha az enyém lenne, nem ekkora doxban tartanám. Egyébként méneket nagyobb helyen szokás tartani. Nem vagyok elégedett.
mirmolya2 Creative Commons License 2009.04.15 0 0 375

na, írjatok már valamit! Mikóczy Zoltán azt mondta, h Dózi még nem érzi, h vasárnap versenyezni fog...  rendbejött a lába, de nem tudták a szokásos menetrend szerint felkészíteni, amiből már tudja, h versenyezni fog?

Dózi Fan Creative Commons License 2009.04.15 0 0 374

Hál Istennek jó hírek! Overdose startra kész!

http://www.overdoseonline.hu/
kentaur63 Creative Commons License 2009.04.14 0 0 373
Oké! Jó! Értem! Én csak egy kicsit aggódok, van miért. Vagy Te talán a tutira mész, nem is izgulsz egy kicsit sem? Én nagyon szeretném, hogy ez egy igazi sikertörténet legyen. A magyar lovak, lovasok miatt szeretném, ha a Magyarok identitásának e szegmense megerősödne. Én ebben várom a magyar sikereket az él és tömegsportban is. Nem a forma1-ben, nem a sízésben és nem a kerékpározásban. Szóval drukkolok, izgulok és aggódok. Hajrá Overdose !!!
Előzmény: Törölt nick (368)
Törölt nick Creative Commons License 2009.04.13 0 0 372
Mivel ő az egyik legjobb, így igen elfoglalt! Nem tudott jönni korábban.
Állítólag egy ilyen patkolás utáni "sérüléssel" ami már volt Dózinak, a korrekció után 2-3 nap múlva minden okés lesz.
Előzmény: Dózi Fan (370)
mirmolya2 Creative Commons License 2009.04.12 0 0 371
úgy legyen! Dózinak jár minden győzelem!
Előzmény: XXXXXXXXXXXXX (365)
Dózi Fan Creative Commons License 2009.04.12 0 0 370
Persze ebben teljesen igazad van, csak szerintem inkább kellett volna három héttel előtte mint kettővel, így viszont lehet nem lesz elég idő hogy megszokja az újakat!?
Előzmény: Törölt nick (368)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!