Keresés

Részletes keresés

Falusi1 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7687

Egy évvel ezelőtt az egyik legjobban termő lugason még 2-3 vessző is leszáradt nemcsak a fürtök. Ugyanezen a tőkén ez évben legalább a fürtök fele leszáradt, de más tőkéken is ugyanez a helyzet annak ellenére, hogy maga a növény egészséges.

A linket ismerem. Ez alapján sikerült beazonosítanom a kb. egy évvel ezelőtti, egyik tőkén látott tüneteket, amit annak idején feltettem az oldalra. Akkor valaki vírusfertőzésre tippelt. Azóta azonban tudom, hogy magnéziumhiányról volt szó.

Más: Soha korábban nem tapasztalt másodtermés-képződés van a tőkéimen, szinte függetlenül a fajtától. A normál terméssel ellentétben szinte minden fürt tökéletesen kötődik. Tudom, hogy sokat nem várhatok ettől, de az okára kíváncsi lennék. Arra tippelek, hogy egyrészt a normál termés fürtleszáradása, másrészt pedig a másodvirágzáskor ideális idő (száraz meleg) az oka. Kíváncsi lennék ki, mit tapasztalt.

Előzmény: janijani (7685)
Falusi1 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7686

Tavaly nemhogy a fürtök, hanem 2-3 vessző fürttel együtt leszáradt. A karnak ezt a végét le is vágtam. Az idén, az egyik legtöbbet termő lugastőkén, a fürtök fele "eltűnt" pedig most is jó termés igérkezett.

Jó a link! Most azonosítottam be, hogy kb.egy évvel ezelőtt az egyik tőkén tapasztalt tünetet mi okozta. Annak idején fényképet is mellékeltem a kérdésemhez, de senki nem tudta beazonosítani. Most már tudom, hogy magnéziumhiány. Köszönöm.

Előzmény: janijani (7685)
janijani Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7685

Más években is szokott lenni, hogy leszárad a fürt? Lehet hogy fürtkocsánybénulás és ezt magnéziumhiány is okozhatja. Keserűsót kell levéltrágyaként adni neki 1-2 % töménységben vagy beöntözni.

 http://www.uis.hu/download/A%20magnezium.pdf

Előzmény: Falusi1 (7684)
Falusi1 Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7684

A fürtökre ez idő tájt tudomásom szerint már nem szabad, hogy veszélyt jelentsen a peronoszpóra. Fürtleszáradás nekem is volt de már egy hónapja és nem a peronoszpórától. Fogalmam sincs mi okozta, talán a kötődés idején lévő rossz idő.

Nálam nincs belvíz, mert dombon vagyok, de a talajvíz viszonylag magasan van.

Talán a tapasztaltabbak, olvasván sorainkat, mondanak valami okosat.

Előzmény: apilusz (7682)
Falusi1 Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7683
Úgy értem, hogy rég nem esett eső, a harmat pedig nem jellemző. Arról nem is beszélve, hogy a szakirodalom szerint ilyen hosszan tartó melegben a peronoszpórának permetezés nélkül is el kellene pusztulni.
Előzmény: Ali-bá (7681)
apilusz Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7682
Én 6-7 naponta permeteztem a kertünkben,van egy pár csemege tőke:favorit,pannónia,szlanka,zalagyöngye.Csak kontakttal szórtam (dithane,réz)de nem jött be.Szinte mindent levitt a peronoszpóra.Még a zalának a levele is pecsétes.A fürtök meg még most száradnak le még a nérónál is.De lehet hogy a belvíztől is mennek le a fürtök.
Ali-bá Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7681
Nálad hogy van "száraz meleg" ?  Nálam minden hajnalban vastagon harmatos a szőlő levele. Szinte csepeg róla a víz. Inkább "nedves meleg" van! Felszívódó + kontakt szert használok a csemege szőlőre. Eclair, Shavit, Topas (no nem egyszerre), + réz, karathán.
Előzmény: Falusi1 (7680)
Falusi1 Creative Commons License 2010.07.16 0 0 7680

Üdv Mindenkinek.

Ismét kérdésem van. A redszeres permetezés és a száraz meleg ellenére jónéhány levélen elég szembetűnő peronoszpóra fertőzés van. (Kb. 10 napja permeteztem utóljára peronoszpóra, lisztharmat és szürkepenész ellen.)

Milyen szert ajánlanátok?

Előre is köszönöm a válaszokat.

baltagul Creative Commons License 2010.07.16 0 0 7679
OFF!!!

Levente!

Ha még marad pénzed az oszlopok megvásárlása után, megtennéd, hogy a több mint 3 éve ki nem fizetett fordítást, melyet elkészítettem Neked, most mégis rendeznéd. Bocsi, hogy forumon keresztül próbállak utólérni, de sajnos semmilyen más elérhetőséged nem bizonyult hasznosnak több éve. Nem adom fel, hátha egyszer úgy gondolod, hogy a tisztesség, az tisztesség. Elnézést a többi topiclakótól a beírásért.

Éva
GLEVENTE Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7678
T. Kollégák!

Ismertek-e olcsó és megbízható, akácoszlop beszerzési forrást a Dél-Dunántúlon? A szőlő támrendszerének felújításhoz kellene. Köszönettel: GLEVENTE
Torako Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7677

Köszi a linket! Közben rátaláltam Tóth Imre - Pernesz György Szőlőfajták c. könyvére amiben megtalálható a fajta, beazonosítottam és valóban ilyen a miénk is. Próbálom csatolni a könyv megfelelő oldalát, remélem látszik valami:

Előzmény: Cirfandlia (7673)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7676
Nem a cefre, hanem a bor lett pirkadt színű, vagyis nagyon halvány rozé, ez 3-5 nap cefreáztatással elérhető, nincs tuti recept, ez a szőlő állapotától függ, én mindig(naponta akár többször is) ellenőriztem a lé színét, és ha megfelelőnek találtam, kipréseltem
Az meg ízlés kérdése, hogy ki mennyire becsüli.(az művalkeszon meg se merem említeni :P) Meg a kényszeré is néha. Az én területemen is van egy olyan folt, ahol olyan sovány a homok, hogy más szőlő nem él meg, csak az ilyen "homokedzett" fajta.
Előzmény: Corsario (7675)
Corsario Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7675
Én még tiszta szlanka bort nem ittam de erre felé nem nézik semmibe. Milyen az a pirkadt szinü cefre? Mennyi ideig áztattad? egy éjszake elég volt?
Előzmény: Törölt nick (7669)
Corsario Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7674
Nagyon szépen köszönöm, megveszem a telket. Kérdés, terméskorlátozás hozhat-e jobb eredményt. A 15-16% cukorfok, nem sokat igér...Már most kb 15%-át pótolni kell, furmintal pótlom aztán küvésítem, meglátjuk, mi lesz belőle.
Előzmény: Törölt nick (7658)
Cirfandlia Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7673
de jól elcseszi a linkeket.... képtelenség beszúrni; ide beírom:

Első: http://www.boraszportalok.hu/en/index.php?p=borkalauz
második: http://www.wineloverspage.com/wineguest/wgg.html

Előzmény: Cirfandlia (7672)
Cirfandlia Creative Commons License 2010.07.15 0 0 7672
A neten egyedül ezt találtam: <a href="http://www.boraszportalok.hu/en/index.php?p=borkalauz" target="_blank"></a>
Az 15-600as években zamatos étkezési szőlők terjedtek el.
(Also around this time, the local selection of table grapes was enriched by varieties as tasty as their names were colorful: Genua Zamatos ("Zest of Genova"), Fehér and Kék Kecskecsöcsű (White and Blue "Goat Teat"), Kék Ökörszem ("Blue Oxeye"), Sárga Lugas ("Yellow Pergola"). )

Az internetes Winegrape glossary-ban nem találom:
Előzmény: Torako (7671)
Torako Creative Commons License 2010.07.14 0 0 7671

Sziasztok!

 

Néhány évvel ezelőtt vettem egy telket amin volt egy öreg csemegeszőlő tőke. Bujtottam róla három vesszőt amik szépen fejlődnek, már két évesek. A szőlő szép nagy fürtű, nagy bogyójú, ropogós, sárgára érő, kis magvú. Sajnos a fajtát nem ismerem, de egy idős rokonunk meglátogatott a napokban és azt mondta ez Sárga lugas. Azóta sem találok erről a fajtáról semmit, valaki tud róla esetleg valamit, létezik-e ilyen egyáltalán?

Torako Creative Commons License 2010.07.14 0 0 7670
Sziasztok!

Vettem néhány évvel ezelőtt egy telket amin volt egy igen öreg csemegeszőlő tőke. Bujtottam róla három vesszőt, amik most már két évesek, szépen fejlődnek. A fajtát én nem ismerem, de szép nagy, laza fürtű, nagy bogyójú, sárgára érő, igen ropogós és kis magvú. Napokban egy idős rokonom meglátogatott és azt mondta, hogy ez Sárga lugas. Semmit nem találok erről a fajtáról, esetleg tud róla valaki valamit?
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.12 0 0 7669
Más véleményem van a szlankáról. 2 évben is csináltam belőle bort(tavaly csak azért nem, mert kivágták az ültetvényt, ahonnan vettem a szőlőt-köszönjük unió), kissé megáztatva a cefrét, hogy pirkadt színe legyen és a legnépszerűbb borom volt mindkét évben
De ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz...
Előzmény: Corsario (7652)
szaki_pali Creative Commons License 2010.07.12 0 0 7668
mivel permeteztél? esetleg gyomirtót használt valaki a közeledben?
Előzmény: GIII-1994 (7665)
Royalfröccs Creative Commons License 2010.07.10 0 0 7667
Egyszerűen a levél szélétől elkezd sárgulni és beszárad a széle. Van hogy csak az egyik oldaláról, közben úgy elfonnyad, mint amikor a szél letöri a vesszőt.

RAMBO (7657)
Előzmény: RAMBO (7657)
Royalfröccs Creative Commons License 2010.07.10 0 0 7666
Egyszerűen a levél szélétől elkezd sárgulni és beszárad a széle. Van hogy csak az egyik oldaláról, közben úgy elfonnyad, mint amikor a szél letöri a vesszőt.
GIII-1994 Creative Commons License 2010.07.09 0 0 7665
Üdv!
Sajna az előbb a kép lemaradt, most megpróbálom pótolni
GIII-1994 Creative Commons License 2010.07.08 0 0 7664
Üdvözlök mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni, de előre szólok, nem kinevetni!!!
A családi házunknál néhány tő (lugasként művelve) Otelló szőlőt telepítettek szüleim. Miután reám maradt a gondozása, néha nem tudom mikor milyen betegséggel kell megküzdeni, milyen szerrel permetezzem.
Mellékelem az ábrát, melyről fogalmam sincs mi támadta meg. Érdekes módon azonos tövön, csak egy ágon vannak a sérült hajtások-levelek.
Ha valakinek van ötlete, szivesen venném a segítséget.
Köszönöm!
Cirfandlia Creative Commons License 2010.07.08 0 0 7663
:O valóban; lehetséges. Hajdú E könyve erősen támaszkodik Németh kiadványára forrásként, képek, rajzok is vannak onnan. Elsőre, messziről ránézve összetévesztettem, a Németh féle album is nagyon hasonlóan néz ki.
Előzmény: Törölt nick (7662)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.07 0 0 7662
Sziasztok!

Ez egy másik könyv lehet:
Hajdu Edit: Magyar szőlőfajták
Mezőgazda kiadó 2003
Előzmény: Cirfandlia (7661)
Cirfandlia Creative Commons License 2010.07.07 0 0 7661
Hát ez bizony Németh Marci bácsi legendás 3 kötetes Ampelográfiai albuma; és azért legendás, mert se előtte se azóta nem született ilyen alapos és precíz leíró gyűjtemény a bor-, csemege-, direkttermő és alanyfajtákról.
(Továbbá vért isznak a könyv antikváriumban fellelhető ritkább köteteiért; feleségem meglepett 1,5 évi várólista után egy antik példánnyal, majd egy ismeretlen az IWIWen támadt rá és ajánlott a példányért cserébe ezt azt... )
Előzmény: d3nisz (7660)
d3nisz Creative Commons License 2010.07.07 0 0 7660
Szia,

Honnan van ez a ket oldal?

Udv,
Denisz
Előzmény: Törölt nick (7658)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.06 0 0 7659
:) Nem igazán lehet elolvasni... elküldtem mailben is.

Más: dugózás után hogy lehet megvédeni a parafadugót pl a penészedéstől, illetve van-e valami fontos dolog amire figyelni kell a palackok tárolásánál? A kapszulázás mennyire járható út házilag (mire van szükség hozzá)?
Köszi!
Előzmény: Törölt nick (7658)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.06 0 0 7658
Kezdőként ugyan tanácsot nem tudok adni, de ennyi infóm van róla:
Előzmény: Corsario (7652)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!